Új Szó, 1988. április (41. évfolyam, 77-101. szám)

1988-04-25 / 96. szám, hétfő

E nnek a könyvnek nincs a szó szoros értelmében vett tar­talma. Ez a könyv benyomások, ér­zések, emlékképek, életfilozófia-tö­redékek, önreflexiók, helyenként ta­lán kissé kiforratlan, ám az egészet tekintve letisztult és mélységes mé­a legmegrázóbbak. S paradox mó­don épp az abszurd választások- például egy anya választhat, hogy hagyja-e szomjan halni a csecse­mőjét vagy megitatja a fertőzött víz­zel, ami ugyancsak a halált jelenti- döbbentik rá a színésznőt az élet új értelmére. Nevezetesen: művészi hírnevét latba vetve konkrét tettek­kel segíteni az éhezőkön. Olyanok­kal, mint az árva, beteg kislány hu­szonötezer dolláros „alapítványa“, amelynek történetét oly megkapóan írja le. Fájó tudni, hogy a könyvben sze­replő gyermekek, ezek a „homok­szemek a kegyetlen sivatagban“, azóta már minden bizonnyal elpusz­tultak. Hogy mégis tudunk róluk, az persze nem csupán Liv Ullmann-nak Kiegyensúlyozott színvonal A Duna Menti Múzeum évkönyvének 6. kötetéről Az útkeresés könyve Liv Uilmann: Választások lyen őszinte gyűjteménye. Olyan, mint amikor az ember naplót ír, az­után kiválogatja belőle a legidótál- lóbbnak tűnő részleteket, hogy kö­tetbe foglalja őket. Nem biztos, hogy így történt. Én mégis szinte látom Livet, amint tépelödik (mert az nem vitás, hogy vívódó típus), marad­jon-e ez vagy az a részlet, nem tartja-e majd X. Y. túlságosan is ön- kitárulkozónak... Azután dacosan- lélekben vagy talán igazából is- vállat von: hadd tartsák! Nem azért, mintha számára tökéletesen mindegy lenne, hogyan reagáljanak könyvére az olvasók. Nem tartozik azok közé a művészek közé, akik­nek közömbös a közönség, akik az „önmegvalósítás mindenek előtt“ szent ügyéért lángolnak. De nevel­tetése és az „önálló döntések előtti korszak“ hatása még mindig elbi­zonytalanítja, s bár már elsó könyve, a Változások megírásakor is a nyílt­ságot választja, először talán itt fo­galmazódik meg benne papírra ké­szen a gondolat: Igazodni egy eseményhez a lelki egyensúly ked­véért kell, s nem azért, hogy mások elvárásának tegyünk eleget." A világhírű norvég színésznő Vá­lasztások című könyve (Európa, 1987) az útkeresés könyve. Liv Ul- mann korábbi könyvében vall Ing­mar Bergmann-nal leélt közös életé­ről s a megrázkódtatásról, amelyet az elválás jelentett számára. A Vá­lasztásokban rögzített képeket egy olyan asszony írja, akinek „megin­gott az önbizalma, lebecsülte önma­gát" aki „az álom és valóság küszö­bén lebeg", „idegenül botladozik a tények világában", aki „igazságot, megértést keres". Egyszóval: keresi élete értelmét. Folyton küzd az ér­zéssel, hogy nem jó anyja a kamasz Linn-nek. Szerelemre vágyik. S ezen felül többször is könyörög: „Lássatok meg! Vegyétek hasz­nomat!" Liv Uilmann kiegyensúlyozatlan magánélete ellenére is elapadhatat- lan reményének, életerejének leglé­nyegesebb forrása, s könyvének gyakran visszatérő motívuma „a ha­tártalan lehetőségek csodálatos vi­lága", a gyermekkor. A színésznő hisz a gyermekkor meghatározó erejében. Emlékképei kedvesek. Sugárzik belőlük valami időtlen, megfoghatatlan boldogság, s min­den mondatuk emléket idéz az olva­sóban is. Ott azonban, ahol szerel­meiről, s főként az Ábellel átélt vi­szonyáról ír, úgy érzem, kissé bi­zonytalanul vezeti a tollat. Akkor válik újra íróvá, amikor az éhező világbeli útjainak tapasztalatait is­merteti. Arról van szó, hogy a színésznő évek óta az UNICEF „követeként“ járja a fejlődő országokat. -Feladata, hogy képet alkosson az ottani hely­zetről, különös figyelmet szentelve a kiskorúaknak. Hazatérése után a nyilvánosság előtt számol be a lá­tottakról. S amit lát, az megdöbbenti. „Fel tudnám-e fogni a felfoghatatlan adatokat, ha nem emberként ismer­ném ezeket a szenvedőket?", kér­dezi, és sorolja a könyörtelenebbnél könyörtelenebb választások elé állí­tott emberek szituációit. Itt nincs mit körülírni, nincs mit megmagyarázni, ezek az események önmagukban köszönhető, hisz tudósítások, ripor­tok, dokumentumfilmek tucatjaiból szinte nap mint nap értesülhetünk a hozzájuk hasonló aprócska „halál­raítéltek“ létezéséről. De ritka az olyan érzékenység, olyan empátia és olyan elhivatottságérzés, mint amilyennel Liv Uilmann kezeli a sor­sukat. S talán ezért van az, hogy számomra a legemlékezetesebb írói tett ebben a könyvben a következő három mondat: „Naponta negyvenezer gyerek pusztul el táplálék, ivóvíz, gyógyszer hiányában. Minden második másod­percben kialszik egy élet. most és most és most és ■■" LAMPL ZSUZSANNA Amikor 1979-ben megjelent a ko­máromi (Komárno) Duna Menti Mú­zeum első évkönyve, akkor a maga nemében úttörő kezdeményezésnek számított, hiszen ebben az időben a dél-szlovákiai vidéki múzeumok közül mindössze a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Csallóközi Múze­um dicsekedhetett 1977 óta rend­szeresen megjelenő kiadványsoro­zattal, a más műfajt képviselő Mú­zeumi Híradóval [a lévai (Levice) Barsi Múzeum már akkor is rend- szertelenül megjelenő közleményei viszont nem tartalmaztak magyar nyelvű dolgozatokat]. Azóta aztán az előbbiekhez szépen felsorakozott a többi környező múzeum is, s im­már - ha nem is felhőtlen rendsze­rességgel - a galántai (Galanta), az érsekújvári (Nové Zámky), a losonci (Lučenec), a rimaszombati (Rimavs­ká Sobota) és a rozsnyói (Rožňava) múzeumok is jelentetnek meg év­könyv-, illetve híradószerú önálló periodikákat. Az efféle publikációk kettős fel­adatot hivatottak betölteni: egyrészt feladatuk az adott régió múltja, ter­mészeti kincsei iránt érdeklődő nagyközönséget a kutatás legújabb eredményeiről tájékoztatni; más­részt - jó esetben egy sajátos szel­lemi, alkotó műhelyt teremtve - szakmai fórumot biztosítani a hely­beli, illetve a vidék múltjával foglal­kozó kutatóknak, megbízható forrá­sul szolgálni az adott témákat széle­sebb összefüggésekben vizsgáló szakemberek számára. Hogy ezek­nek az elvárásoknak mily mértékben felelnek meg a jelzett publikációs fórumok, annak eldöntése már meg­haladja e kis írás kereteit, ám elem­zésére egyszer sort kell majd keríte­nünk. Mindezt azért mondtam most el, mivel a közelmúltban hagyta el a nyomdát (furcsa módon a galántait és nem a komáromit!) a komáromi múzeum évkönyvének 6. kötete. Nézzük, mit talál az érdeklődő a há­rom természettudományi összeállí­tás után ismét történettudományi jel­legű dolgozatok gyűjteményével je­lentkező komáromi muzeológus­gárda legújabb kiadványában. Az évkönyvben olvasható íráso­kat formai-tematikai szempontból a hosszabb-rövidebb tanulmányok, közlemények, illetve a rövidebb tu­dósítások, hírek csoportjára oszthat­juk. Mi most elégedjünk meg az előbbi csoport dolgozatainak a számbavételével. Ratimorsky Piroska: Őskori és koraközépkori régészeti lelőhelyek Bajoson című tanulmányában a ré­gészeti paradicsomként is jellemez­hető település határában végzett fel­tárásokat veszi számba. Leírása rö­vid kutatástörténeti áttekintés és lel­kiismeretes topográfiai összefogla­lás is egyúttal. Módszertanilag meg­felel a szerzőnek az évkönyv első kötetében, Hetény (Chotín) község régészeti lelőhelyeiről közzétett dol­gozatának. A járás területének mód­szeres régészeti feltérképezésének az igénye érződik a kezdeménye- zesDói, s csak sajnálhatjuk, hogy mindkét összefoglalóból hiányzik a tárgyalt terület térképe. Roman Greškovič: Egy La Tene kori vas­kard és hüvelyének konzerválása című dolgozatában a hetényi kelta temető egy eléggé tönkrement vas fegyverének a helyreállítási munka­UJ KÖNYVEK FÓNOD ZOLTÁN: Megmozdult világban júkban gyermek- és ifjúkorom földrajzi és szellemi tájait jártam be, és az ilyen alkalomnál elháríthatatlan nosztalgiát, ér- zelmességet halk öniróniával igyekeztem ellensúlyozni". zó megközelítések, szakmai és ízlésbeli eltérések mögött azonban markánsan ki­rajzolódik az írók azonos eszmei alapállá­sa, a szocialista társadalom és kultúra iránti elkötelezettsége. JOZEF PUŠKÁŠ: Álmok, gyerekek, szeretők RÁKOS PÉTER: Az irodalom igaza Fábry Zoltán ebben a évben lenne kilencvenéves. Munkássága a csehszlo­vákiai magyar irodalom három korszakán ível át: Személye, 1970-ben bekövetke­zett haláláig ennek az irodalomnak a fo­lyamatosságát jelképezte, publicisztikája és irodalomkritikai tevékenysége talán a legnagyobb hatással volt a csehszlová­kiai magyar irodalom fejlődésére, különö­sen az ötvenes és hatvanas években indult két írói nemzedék pályakezdésére. A Megmozdult világban című könyvé­ben Fonod Zoltán elsősorban Fábry szemléletének, világképének alakulását elemzi, helyenként igen részletesen és mélyrehatóan, s a Fábry-kutatást számos új szemponttal gazdagítja. TURCZEL LAJOS: Tanulmányok és emlékezések Irodalomtörténet-írásunk nesztora, a hetvenéves Turezei Lajos így nyilatko­zik új kötetéről: „Könyvem a címének megfelelően két részre oszlik: tanulmá­nyokra és emlékezésekre. Az irodalom- és művelődéstörténeti tanulmányokat tar­talmazó elsó részben azt a hagyomány­feltáró munkát folytatom, melyet eddig főleg a Két kor mezsgyéjén és a Hiányzó fejezetek című köteteimben végeztem. (...) A második részben található emléke­zésekben: önéletrajzi esszékben és inter­Puškáš érdeklődésének középpontjá­ban az ember áll. Mint korábbi műveiben (Vigasztalan csalódások, Beismerő vallo­más, A negyedik dimenzió, Kert az év ötödik szakában), legújabb novellásköte- tében is korunk nagyvárosi emberét vizs­gálja, annak lelkivilágát igyekszik kinyo­mozni, feltárni a legapróbb részletekig. KÖVESDI JÁNOS: Vallomások és párhuzamok A prózaíróként ismert Kövesdi János interjúkötetében tág kontextusban vizs­gálja az irodalom történelmi-társadalmi beágyazottsagat, műfaji kérdéseit, nem­zetiségi irodalmunk helyzetét. A különbö­A Prágában élő Rákos Péter az egyik legkiválóbb, de egyben az egyik legritkáb­ban megszólaló irodalomtörténészünk. Hosszú idő óta ó a szervezője és szellemi irányítója a magyar irodalom terjesztésé­nek a cseh országrészben, az egyetemes magyar kultúra tudós misszionáriusa. Ed­digi egyetlen kötete, a Tények és kérdője­lek, jó másfél évtizeddel ezelőtt jelent meg. Itt olvasható esszéi, vitacikkei, magyar klaszikusok cseh nyelvű fordításaihoz írt bevezető tanulmányai is egyértelműen bizonyítják, a szerző szakmai hozzáérté­se magasan meghaladja az átlagot. folyamatát írja le, Trugly Sándor pe­dig a komáromi múzeum régi gyűj­teményéből származó kora-avar vas kengyelpárról ad hírt egy rövid köz­leményben, Zuzana Francová a Donner köréhez tartozó osztrák barokk szobrász, F. X. Seegen ólomból készült, Keresztrefeszítés című alkotását elemzi egy hosszabb művészettörténeti tanulmányban. A néprajzot Fehérváry Magda adat­közlése képviseli a kötetben. Már néhány éve megkezdett és rendsze­resen végzett csicsói (Čičov) törté­neti monda-kutatásnak eddigi ered­ményeiből egy újabb csoportot, a tö­rök korral kapcsolatos történeteket mutatja be. Mácza Mihály egy ko­máromi házaspárnak a két világhá­ború közötti, illetve közvetlen a fel- szabadulást követő munkásmozgal­mi visszaemlékezéseiből ad közre a múzeum hangarchívuma alapján. A kötet tanulmányai, közleményei kiegyensúlyozott szakmai szinten, tárgyuktól függően szlovák, illetve magyar nyelven íródtak (minden íráshoz rövid idegennyelvű össze­foglaló járul). A Komáromi Duna Menti Múzeum kutatógárdája ezzel a kiadvánnyal is bizonyította, hogy intézményük tudományos és nem­zetiségi-szellemi életünknek is fon­tos, szilárd szakmai alapokon álló láncszeme. LISZKA JÓZSEF Világkönyvtár • A Presse de la Cité, ahol az utóbbi negyven esztendőben soro­zatban jelentek meg Georges Sime- non művei, elhatározta, hogy kiadja a szerző teljes életművét. A sorozat címe: Tout Simenon. A tizenöt kötet­re tervezett sorozat elsó könyve Sí- menon nyolcvanötödik születésnap­ján került ki a nyomdából. • Március folyamán adták át az 1988-as, nöírók számára alapított dijat Párizsban, amelyet általában olyan írónőknek ítélnek oda, akik művükben a nők sajátságos problé­máit taglalják. Az idei díjat Francoise Giroud kapta, aki publicista, filmfor­gatókönyv- és esszéíró, valamint Valéry Giscard D’Estaing elnöksége alatt miniszter is volt. A díjat Alma Mahler ou ľ art ď étre aimée című művével nyerte el. A könyv megje­lenése óta Giroud Maria Curieröl írt további életrajzot. Le bon plaisir cí­mei esszékötete is megjelent. • A moszkvai Pravda budapesti tudósítójának tollából beszélgetést közöl E. Fehér Pállal, a Népszabad­ság kulturális rovatának vezetőjével, a Glasznoszty című könyve kiadása alkalmából. A glasznoszty, a nyilvá­nosság az idő követelése, szükség­szerűsége - idézi a Pravda a szer­zőt, akit a szovjet irodalmi, kulturális élet alapos ismerőjeként jellemzett. A szerző világos publicisztikájával tükrözi a szovjet társadalom erkölcsi tisztulását. A peresztrojka nehezen halad, különféle vélemények ütköz­nek, de mindennek folyamán növek­szik az emberek kezdeményező­készsége, szélesedik a valós, a mű­ködő demokrácia - írja V. Gera­szimov. • Új könyve jelent meg Lomb Katónak, a világhírű magyar szink­rontolmácsnak. A Bábeli harmónia című kötetében interjúkat, beszélge­téseket adott közre Európa leghíre­sebb soknyelvű embereivel. A 22 megszólaltatott ismert és kevésbé ismert személyiség között olyanok is vannak, akik huszonöt, tizenkilenc, tizenhét és tizennégy nyelven be­szélnek. Ezek közül a huszonöt nyelvből fordító Képes Géza költő és a tizenhét nyelvet használó Sugár András tévésújságírót tájainkon is sokan ismerik. Ebben a könyvben számos olyan „titokra“ derül fény, amelyek sokakat elriasztanak az ak­tív és rendszeres nyelvtanulástól. Lomb Kató ebben a kötetben nyil­vánvalóan azzal a céllal hozza közel a megszólaltatott személyiségeket, hogy a nyelvtudó ember „hétközna- piságát“ érzékeltesse. Az persze egyáltalán nem hétköznapi, aho­gyan megszólaltatja őket. Tanulság­ként mindenképpen elegendő kell hogy legyen: közöttük sok az igazi nyelvtehetség, de egy-két idegen nyelvet - akár irodalmi szinten is - bárki elsajátíthat. ÚJ SZŐ 4 1988. IV. 25. •>

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents