Új Szó, 1988. április (41. évfolyam, 77-101. szám)

1988-04-23 / 95. szám, szombat

Védjük, ami bennünket is éltet BESZÉLGETÉS AZ ERDŐRŐL, AZ ERDŐBEN Sokan, és számtalanszor el­mondták már: az erdő a természet tüdeje! Ezt mindenki elismeri, de annál kevesebb azoknak a száma, akik a gyakorlati életben is így tekin­tenek a ma már segítségre, gyógyí­tásra szoruló erdőkre. Talán elfelejt­jük, nem tudatosítjuk eléggé, hogy e természeti gazdaság értéke nem­csak a kitermelt fa mennyiségében, hanem az erdők vízgazdasági jelen­tőségében, levegőtisztító és egész­ségvédelmi hatásában is megnyil­vánul. Ezek a gondolatok foglalkoztattak bennünket, amikor Andrej Žiga mér­nöknek, a Kelet-szlovákiai Állami Erdőgazdaság vállalati igazgatójá­nak meghívására, „erdőnézóbe“ in­dultunk. Jártunk több helyen, főleg azokon a vidékeken, ahol a rohamo­san fejlődő iparnak az erdőségekre gyakorolt káros hatása a legérzékel- hetőbb. A látottak alapján nem cso­dálkoztam, amikor a vállalati igazga­tó figyelmeztető hangon összegezte a tényeket.- Az utóbbi évek folyamán tovább romlott erdeink állapota. Megalapo­zott aggodalommal tekintünk a sze- pességi vasércbányák környékén, a jelšavai és lubeníki magnezitüze­mek, a strážskéi Chemko vegyi üzem és más, hasonló jellegű ipari létesítmények vidékén elterülő erdő­ségeinkre. Megfigyelhettük, hogy itt, a Svidníki járásban milyen károkhoz vezetnek ma is az ipari üzemekből származó légszennyeződések. Na­gyon komoly a helyzet a Hnilec völ­gyében, Margecany vidékén, ahol az egy év alatt jövesztett több mint 200 ezer köbméter fát kényszerki- termelésból származó, károsult fe­nyő alkotja. Egyébként évente összesen több mint 500 ezer köb­méter ilyen károsult fát dolgozunk fel, ami csaknem egyharmadát ké­pezi az egész évi vállalati tervnek. Tavaly, amikor szintén sikeresen tel­jesítettük az állami tervet, összesen 1 millió 730 ezer köbméter fát dol­goztunk fel és több mint 1,6 millió köbmétert adtunk át a faiparnak. Facsemeték kitelepítésével 4900 hektár új erdőterületet létesítettünk és az öt központban létesített, 190 hektárt kitevő faiskolákban 45 millió darab, kiültetésre alkalmas facse­metét termesztettünk. Erdőfelújítási munkálatokat több mint 2 ezer hek­táron végeztük, ezt a feladatunkat 130 százalékra teljesítettük.- Ez azt is jelenti, hogy a rekonst­rukciós feladatok teljesítésére meg­különböztetett figyelmet fordítanak?-Természetesen, erre az eddig érzékeltetett tapasztalataink alapján igen nagy szükség van. Ezért az idén még nagyobb területen, 4963 hektáron végzünk telepítési munká­latokat. Sajnos, a feldolgozásra váró károsult fák mennyisége is nagyobb az idén, meghaladja a 600 ezer köbmétert. Szeretném még megje­gyezni, hogy feladataink konkrét meghatározása teljes összhangban van a CSKP KB Elnökségének ide vonatkozó határozatával, az erdő- gazdaság fejlesztése, felújítása, te­lepítése és védelme vonatkozásá­ban. Nehéz feladatok megvalósítása vár ránk, de bizakodunk, mert ebben a kevésbé irigylésre méltó helyze­tünkben nem vagyunk egyedül. Az illetékes politikai és állami szerve­inktől megértést, támogatást ka­punk. Például a jelenlegi ötéves terv­időszakban 60 százalékkal na­gyobb pénzügyi keretet kap vállala­tunk az erdők fejlesztésére, felújítá­sára, mint a korábbi tervidőszakban. A több mint 590 ezer hektáron gaz­dálkodó, s ebből 485 ezer hektár gazdasági erdőterületet művelő vál­lalatunk jelentős támogatást kap a különböző szakágazati intézmé­nyektől is. Andrej Žiga Karol Szattler felvétele- Főleg, milyen vonatkozásban?- Mindenekelőtt legalapvetőbb problémáink megoldásában, ami kü­lönösen az erdők védelmére és a veszélyeztető tényezők mielőbbi kiküszöbölésére irányul. Egyik ilyen, úgymond létfontosságú feladatunk: az erdei növényzet biotikus és abio- tikus tényezőkkel szembeni ellenál­lóképességének fokozása, beleért­ve az ipari szennyeződés okozta károkat. Ebben a Zvolení Erdőgaz­dasági Kutatóintézet, és az ottani Erdőgazdasági és Faipari Főiskola, a Kassai (Košice) Állatorvosi Főis­kola és a Szlovák Tudományos Aka­démia néhány munkahelyének szakemberei szintén segítségünkre vannak. Ennek az együttműködés­nek egyik konkrét eredménye egy nemesítő központ létesítése a Pre­šovi Erdőgazdasági Üzem šariši részlegén, ahol nagy ellenállóké­pességű fafajok nemesítésével és szaporításával foglalkozunk. Az ed­diginél nagyobb hozzájárulást vá­runk az erdeink egészségi állapotát veszélyeztető szennyező anyagok mennyiségének csökkentésében, mindenekelőtt azoknak az ipari léte­sítményeknek a képviselőitől, ahol a szennyeződés forrásai találhatók. Több helyen a kerületben jelentős összegeket költöttek az ökológiai egyensúly helyreállítását javasló ter­vezetekre, mint például a jelšavai és lubeníki magnezitüzemben, de en­nek a bioprogramnak a megvalósí­tása nagyon vontatottan halad. Az erre illetékes szakemberek kiszámí­tották, hogy ha most azonnal sike­rülne az erdőket károsító szennye­ződést az állami normák általi érték­re csökkenteni, akkor is legalább 30 évre lenne szükség ahhoz, hogy elérhessük az erdők olyan egészsé­gi gyógyulási szintjét, amilyen a 60- as és 70-es években volt. Gondol­kozzunk el ezen és cselekedjünk, közös erővel lássunk munkához, az erdők ezt meghálálják. Az erdők és a természet védelmére elegendő, megfelelő jogszabály és anyagi esz­köz áll rendelkezésre, ezért egyetlen percet se késlekedjünk. KULIK GELLÉRT APRÓHIRDETÉS ■ 1988. április 23-án ünnepük házasság- kötésük 70. évfordulóját a drága jó szü­lök, nagyszülők, dédszülők, ■ Ma ünnepli 75. születésnapját a szere­tett, jó édesanya nagymama és anyós, Gaál Mária, Nyárasdon (Topoľníky). E szép napon hálás szívvel köszöntjük, erőt, egészséget és hosszú, nyugodt, bé­kés éveket kívánunk sok szeretettel: lánya, fia, menye, unokái: Jani és Zsuzsa férjével: Tiborral. Ú-1966 ■ 1988 április 24-én ünnepli 70. születésnapját špaňár Kálmán Košúty E szép ünnep alkal­mából köszöntjük, jó erőt, egészséget és hosszú, boldog életet kívánunk: felesége, lányai: Nagya, Kati, Olga, vejei: János, István, Endre, valamint unokái: Janko, Mirko, Nad'ka, Erika, Pityuka és Robika. Ú-1015 ■ 1988. április 23-án ünnepli 60. születésnapját, egy­ben névnapját a drá­ga jó édesapa és nagyapa, id. Farkas Béla Komáromban (Komárno). E szép ünnep alkalmából szívből gratulál­nak és jó egészségben békés, boldog életet kívánnak: fiai: Béla, Pisti, Bandi, Laci, Anti, Tibi, lányai: Kati és Erzsi, menyei: Hela, Gizi, Teri, Erzsi, Ági, vejei: Józsi és Bálint, valamint unokái: Szilvia, Béla, Veronika, Norbert, Angelika, Pityuka, Krisztián, Patrik, Krisztina, Erik, Téri­ké, Anettka, Michaelka, Lacika, Mag- dika, Erzsiké, Antika, Zsuzsika, Ági­ka, Beatrix, Adri, Marika, Alexandra, Frederika, Petronella és Anita, akik sokszor csókolják a nagypapát. *— Ú-1047 ■ 1988. április 23-án ünnepli 60. szüle­tésnapját a drága édesanya, nagymama, Disztran Mária Hurbanovo Ebből az alkalomból nagyon sok örömet, jó egészséget és még hosszú életet kíván: férje: Jani, lányai: Évi, Vali, fia: Jani menyasszonyával: Renátkával, veje: Géza és kis unokái: Monika, Angeli­ka, Milanko, akik sokszor csókolják a nagymamát. Ú-1453 ■ 1988. április 23-án ünnepli névnapját, valamint közelgő 30. születésnapját Fekete Béla Zsitvabesenyőn (Bešeňov). E szép ünnepek alkalmából szívünk teljes szeretetével köszöntjük, jó erőt, egészsé­get és hosszan tartó, boldog életet kívá­nunk: Marika és Deniska Udvardról (Dvorv nad Žitavou). Ú-1460 ■ Szeretettel köszöntjük a drága jó fele­séget, édesanyát és mamát,' Fülöp Valériát (Veľký Biel), aki 1988 április 23-án ünnepli 65. szüle­tésnapját. E szép ünnep alkalmából szív­ből gratulálunk, jó egészséget és hosszú, boldog életet kívánunk: férje, lánya és fia családjával. Ú-1531 Gogola Mihály és neje, Gogola Etel Hurbanovo. E ritka, nagyon szép ünnep alkalmából sok szeretettel köszöntjük őket, erőt, egészséget kívánunk még sokáig szere­tett családjuk körében: négy lányuk, négy vejük, két fiuk, két menyük, huszonkét unokájuk, tizen­négy unokavejük, öt unokamenyük és harmincöt dédunokájuk. Ú-1654 ■ 1988. április 24-én ünnepli 60. szüle­tésnapját Kovács Árpádné Bory. E szép ünnepen szívük teljes szereteté­vel köszöntik, és még sok, boldog szüle­tésnapot kívánnak: szerető férje: Árpád, fia: László, lá­nya: Aranka, menye: Izabella és kis unokája: Janka, aki sokszor csókolja a mamát. Ú-1655 ■ 1988. április 25-én ünnepli 50. születésnapját a drága jó feleség, édesanya és anyós, Bodor Juliska Csákányházán (Čakanovce). E szép ünnep alkal­mából szívünk teljes szeretetével gratulá­lunk, jó erőt, egészséget, örömökben gazdag, hosszú életet kívánunk: férje: Béla, fiai: Ferenc, Miklós, Béla, menyei: Izolda és Marianna. Ú-1747 ■ 1988. április 24-én ünnepli 55. szüle­tésnapját, valamint nyugalomba vonu­lását özv. Viczena Miklósné Szépe Ilona Okoličná na Ostrove. E szép ünnep alkalmából szívből gratulál, jó egészséget és hosszan tartó, boldog életet kíván: sógornője: llus családjával. Ú-1783 ■ 1988. április 23-án ünnepli 66. szüle­tésnapját, valamint névnapját a szerető férj, édesapa és nagyapa, Gágó Béla Királyfiakarcsán (Kráľ. Kračany). E szép ünnep alkalmából szívből gratulál, jó erőt, egészséget és hosszan tartó, boldog, békés életet kíván családja kö­rében: felesége, lányai, fia, menye, veje, unokái: Andrea, Alica, Gyurika és Ferike. Ú-1484 ■ 1988. április 24-én ünnepli 75. szüle­tésnapját a drága jó édesanya, anyós, nagymama és dédmama, özv. Berecz Lászlóné Gömörnánáson (Gemerský Sad). E szép ünnep alkalmából szívük teljes szeretetével köszöntik, további jó egész­séget kívánnak: három lánya, vejei, unokái: Lóránt, Tivadar, Betty, Ivetka, Gábor, Jutka, Csaba, unokamenyei, unokaveje és dédunokái: Lórika, Tivike és Gabika. Ú-1808 ■ Ma ünnepli 70. születésnapját Kuki Gyula Csallóközcsütör- tökön (Štvrtok na Ostrove). E szép évforduló al­kalmából szívből gratulálunk, jó egészsé­get kívánunk: felesége: Irén, gyermekei és az egész család. Ú-1817 ■ 1988. április 24-én ünnepli 50. szüle­tésnapját Polka Anna ímelyen (Imeľ). E szép ünnep alkalmából szívből gratulál, és jó egészséget kíván: férje: József, lánya: Magdi, fiai: Lajos, József, veje: József, menye: Évi, unokái: Anikó, Józsika, Gábor és Tamás. Ú-1848 ■ Április 12-én ünnepelte 65. születés­napját Udvarhelyi Katalin Nagymegyeren (Čalovo). Ez alkalomból szívünk teljes melegével köszöntjük, jó egészséget, békét és nyu­galmat kívánunk: férje, fiai, menyei és unokái: Péter, Gézi, Zsolt, Zorán, Tamás és Piroska Ú-1858 ■ 1988. április 25-én ünnepli 50. születés­napját a drága jó édesanya, Nagy Ferencné Érsekújvárban (Nové Zámky) E szép ünnep alkal­mából szeretettel köszöntjük, erőt, egész­séget és hosszú, boldog életet kívánunk családja körében: szerető férje, fiai: Imi, Ivan és Norbi, lányai: Ági és Icuka, menye: Márti, veje: Artúr, valamint unokái: Lacko, Romanko, Ágika és Ivanka. Ú-1916 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ■ Fájdalomtól meg­tört szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, jó barátnak, a hnb, a párt, a Csemadok képviselőinek, a No- vochema dolgozói­nak, akik 1988. már­cius 23-án elkísérték utolsó útjára a lévai (Levice) temetőbe a drága jó apát, nagya­pát és dédapát, Hornyák Istvánt, akit a kegyetlen halál 77 éves korában ragadott ki szerettei köréből. Köszönjük a sok szép virágot, koszorút és részvét­nyilvánítást, melyekkel enyhíteni igyekez­tek mély fájdalmunkat. A gyászoló család Ú-1796 <Ä’ľV MEGEMLÉKEZÉS ■ Mély fájdalommal, könnyes szemmel emlékezünk Zuba Andrásra (Csata - Čata), akit a halál hosszú betegség után, 46 éves korában ragadott ki szeretett család­ja köréből. Akik ismerték és szerették, emlékezzenek rá ezen az első évfor­dulón. A gyászoló család Ú-1318 ■ Az idő múlik, de fájdalmunk nem múlik el soha. Megtört szívvel emlékezünk drá­ga halottunkra, szeretett fiunkra és test­vérünkre, Losonszki Alajosra (Feketenyék - Čierna Voda), aki 1987. április 23-án, 47 éves korában, tragikus körülmények között eltávozott körünkből. Akik ismerték és szerették, emlékezzenek rá szeretettel halálának el­ső évfordulóján. Örökké gyászoló édesanyja, testvérei és az egész rokonság Ú-1820 ■ Fájdalomtól megtört szívvel és soha el nem múló szeretettel emlékezünk a fe­lejthetetlen, jó férjre, édesapára, nagy­apára, Kukucs Ferencre (Nyékvárkony - Vrakúň), akit a kegyetlen halál 1983. április 18-án ragadott ki szerettei köréből. Akik ismer­ték és szerették, gondoljanak rá szere­tettel. Emlékét örökké őrző felesége, fia, lányai, vejei és unokái Ú-1867 ■ Fájó szívvel, könnyes szemmel emlé­kezünk a drága szülőkre, Pa Mag Józsefre és Pallag Juliannára (Bátorkeszi - Vojnice), akiknek 1970. február 22-én, illetve 1978 május 8-án dobbant utolsót szívük. Akik ismerték és szerették őket, szenteljenek emléküknek egy néma pillanatot. Örökké gyászoló gyermekeik és csa­ládjuk Ú-1880 ■ Könnyes szem­mel, szomorú szív­vel emlékezünk a drága testvérre, Nagy Gyulára (Nagymegyer - Čalovo), akit a kegyetlen halál 1987. április 23-án, 51 éves korában, váratlanul ragadott ki szerettei köréből. Akik ismerték és szeret­ték, gondoljanak rá ezen az első évfordu­lón. Emlékét, jóságát és szeretetét örökre szívünkbe zártuk: testvérei: Sanyi, Jani, Laci, Erzsi, Irén, sógornői: Ica, Irén, Maruš, sógo­rai: Dezső, Misi, valamint az egész rokonság. Ú-1898 ÚJ szú 6 ■ Fájó szívvel emlé­kezünk a drága jó gyermekre, édes­apára, testvérre és férjre, ifj. Dezső Istvánra (Felsőlánc - Vyšný Lanec), akinek szerető szíve 1978. április 23-án örökre megszűnt dobogni. Akik ismerték, szerették és még nem feledték emlékét, gondoljanak rá szeretettel ezen a szomo­rú, tizedik évfordulón. Emlékét, szeretetét és jóságát szívében őrzi: özvegy édesanyja, gyermekei, test­vére családjával, felesége és az egész rokonság. Ú-1492 ■ Szemünkben könnyel, szívünkben soha el nem múló fájdalommal emlé­kezünk halálának el­ső évfordulóján _________________a szeretett férjre, éd esapára, apósra és nagyapára, Elés Albertra (Nagyszelmenc - Veľké Slemence), aki 1987. árpilis 23-án, 73 éves korában, tragikus körülmények között távozott sze­rettei köréből. Akik ismerték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillana­tot. Emlékét örökké őrzi: felesége, gyermekei, veje, unokái és unokaveje Ú-1527 ■ Fájdalomtól meg­tört szívvel és soha el nem múló szere­tettel emlékezünk drága jó fiunkra, unokára, Marcell Zolikára Hroboňovo, akit a halál 1984. április 23-án, kilenc­éves korában, váratlanul ragadott ki sze­rettei köréből. Akik ismerték és szerették, emlékezzenek rá szeretettel ezen a ne­gyedik évfordulón. A gyászoló család Ú-1718 > - - ■ Az idő múlik, de ".íillylfe ff a fajdalom megma- rád. Fájdalomtól megtört sziwel és Hp' soha el nem mulo , - ^ szeretettel emleke­zünk felejthetetlen fi­unkra és testvé­rünkre, Galamb Györgyre Mučín, akit a kegyetlen halál 1985. április 24-én, 17 éves korában, váratlanul, tragikus kö­rülmények között ragadott ki szerettei kö­réből. Akik ismerték és szerették, szentel­jenek emlékének egy néma pillanatot ezen az oly szomorú és fájdalmas, har­madik évfordulón. Emlékét örökké őrző szülei, testvérei, valamint a rokonság Ú-1770 ■ Fájó szívvel emlé- * , kezünk a szeretett apósra, nagyapára, ;.LLJ|yÍĽ> . id. Oláh Gyulára Csízfürdő - Číž gill' JÖ aki egy évvel ezelőtt. április 23-án, 73 éves korában, váratlanul távozott szeret­tei köréből. Akik ismerték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pilla­natot: felesége, lányai, fia, vejei és unokái. Ú-1849

Next

/
Thumbnails
Contents