Új Szó, 1988. március (41. évfolyam, 50-76. szám)

1988-03-11 / 59. szám, péntek

A Csehszlovák Televízió eddigi történetének legnagyobb vállalkozása volt az a nagyszabású, huszonkét részből álló sorozat, amelyet Földiek címmel mutattak be az elmúlt hetekben. A sorozat Jaros­lav Matéjka (1927) két regénye, a Földiek (Rodáci a odrodilci -1979) és a Hová mentek földiek (Kam idete, rodáci - 1981) alapján készült. Rendezője Jirí Adamecsiolt, a forga­tókönyvet Jaroslav Matéjka és Ra- doslav Urban, a prágai Filmművé­szeti Főiskola nemrég végzett hall­gatója közösen írta. A cselekmény 1942 és 1948 között játszódik. A so­rozat a februári győzelem 40. évfor­dulójának tiszteletére a barrandovi filmstúdióban készült. ,,Meggyőződésem, hogy az adott kor újkori történetírásunk egyik leg­jelentősebb időszaka, akkor formá­lódott jelenünk. Jaroslav Matéjka re­gényei pontosan regisztrálják az ak­kori eseményeket és résztvevőiket, sok érzékeny és bonyolult dolgot nevén neveznek. Hogyan viszonyul­tak egymáshoz az emberek, továb­bá az erkölcshöz, a társadalomhoz, magához a történelmi korhoz. Be akartuk bizonyítani, hogy lehet kom­munikatív és igaz módon szólni azokról az eseményekről, amelyeket még mindig bizalmatlanság övez“ - mondta (nem kis magabiztos­sággal) a film bemutatása előtt Jirí Adamec rendező. Nézzük, miként sikerült a sorozat alkotóinak valóra váltani elképzelésüket. A film létrehozása közben két nemzedék tagjai találkoztak - azok, akik átélték a februári eseményeket (mint a forgatókönyv írója), és azok, akik a drámai korban születtek (mint a film rendezője). Ilyen igényes alko­tás létrehozásában a forgatókönyv­író és a rendező munkája egyenlő súllyal esik latba. Jaroslav Matéjká- nak, a kiváló történésznek nem vol­tak filmes tapasztalatai, ez volt az első ilyen természetű munkája. Jirí Adamec viszont már több alkalom­mal győzte meg a közönséget ké­pességeiről. Ö rendezte a Mentők és az Akkor megkérdezem című sorozatot, valamint a Ketten egy városból című zenés szórakoztató műsort, rendezőként működött köz­re a Bratislavai Líra és a sokolovói politikai dalfesztivál közvetítésében. A más-más generációhoz tartozó és művészileg is más-más típust képviselő alkotópáros együttműkö­dését feszült várakozás kísérte. Ja­roslav Matéjka sok önéletrajzi ele­met tartalmazó regényeinek - ame­lyekből természetesen nem minden került be a forgatókönyvbe - epikai és történelmi magva képezte a tévé­sorozat alapját, amelyre az egyes részek épültek, (gy, a mondanivaló­ját tekintve, időszerű, számos pozi­tív mozzanatot tartalmazó sorozat jött létre, amely azonban nem min­den részletében felel meg az igé­nyes kritériumoknak. Már az első részek bemutatását követően kételyeket ébresztett a so­rozat terjedelme. A huszonkét, több mint egyórás rész - ami csaknem tizenhat játékfilm vetítési idejének felel meg - bőven elegendő a főmo­tívumok kibontására, a kor és a kör­nyezet érzékeltetésére és a központi figurák klasszikus ábrázolására. Ugyanakkor azonban számos buk­tatót is rejteget; úgy kell szervezni a szüzsét, hogy megfeleljen a folyta­tásos elbeszélésmódnak, noha ere­detileg két regényről van szó. A re­gény felépítése természetesen más, mint a sorozaté. Az egyik vagy a másik műfaj törvényeinek meg­szegése nélkül aligha valósítható meg hasonló dramaturgiai műtét. Ennek tudható be például a mellék­motívumoknak a főmotívumok rová­sára történő kiemelése, a cselek­mény szempontjából kevésbé fontos szereplők előtérbe helyezése, A glasznoszty E. Fehér Pál kötete a Gyorsuló idő sorozatban Jan Šťastný a sorozat egyik jelenetében (Jaroslav Trousil felvétele) FÖLDIEK JEGYZETEK A SOROZATRÓL a pszichologizáló momentumok túl­súlyba jutása. Ezt különösen a befe­jező részben érezhettük, ahol gyak­ran úgy tűnt, mintha a szerzők ki­fogytak volna az ötletekből, a törté­nés helyét a főszereplő, Petr Vitá- sek, képekben megfogalmazott visszaemlékezéseinek sora töltötte ki, mintegy összefoglalva az előző részekből már jól ismert esemé­nyeket. A szerzők és a közönség érdeklő­désének középpontjában a fősze­replő, Petr Vitásek állt, akit Jan Šťastný, a prágai Színművészeti Fő­iskola hallgatója alakított. Ennek a központi figurának nyílt a legtöbb lehetősége arra, hogy meggyőzze a nézőket - elsősorban a fiatalokat -, milyen bonyolult, drámai és tragi­kus eseményekkel terhes korszak volt az, amely a februári győzelem­hez vezetett. Annak ellenére, hogy minden esemény fókuszában Petr Vitásek állt, s elegendő alkalom kí­nálkozott a figura árnyalt jellemzé­sére, ez nem mindig sikerült. Meg­győző volt mint antifasiszta harcos, ellenálló és a szociális igazságért küzdő kommunista, ám kevésbé meggyőzően hatott akkor, amikor a figura sajátosan egyéni vonásait kellett volna érzékeltetni. Ez főleg a magánéletét bemutató jelenetekre vonatkozik. Nem voltak eléggé moti­váltak bonyolult és változatos sze­relmi kalandjai, szüleihez fűződő problematikus kapcsolata. Jóval ha­tásosabban érvényesült azokban a jelenetekben, amelyek a kor ideo­lógiai és osztályharcát ábrázolták. Az egész sorozatnak is ez volt a leg­főbb pozitívuma. Noha a film vagy háromszázötven szereplőt vonultatott fel, s közülük mintegy ötven jutott jelentősebb szerephez, sok esetben az alakok csak a szerzők gondolatait képvisel­ték, cselekedeteiket nem jellemük határozta meg, hiányzott belőlük a motiváltság, a belső késztetés. Ráadásul akadtak szereplők, akik bemutatkozásuk után hosszú időre eltűntek, majd deus ex machinaként, minden különösebb ok nélkül ismét felbukkantak. (Például Petr munka­Irodalmi és kulturális napok két járásban Érsekújvárott (Nové Zámky) javá­ban zajlanak a XIX. Czuczor Ger­gely Irodalmi és Kulturális Napok eseményei. Például, a hét elején nyílt meg a város Csemadok-szék- házában a komáromi (Komárno) képzőművészeti kör tagjainak - köz­tük Oarázs Rozáliának, Kocsis Er­nőnek, Kopócs Tibornak, Platzner Tibornak, Szilva Józsefnek, Szűcs Jenőnek - a munkáiból rendezett tárlat. Szerepel ezenkívül a prog­ramban irodalomtörténeti előadás, író-olvasó találkozó Cselényi Lász­lóval, Thirring Viola előadói estje. Az eseménysorozat március végén zá­rul nyelvi vetélkedővel. Ugyancsak hagyományos ren­dezvény a Kármán József Irodalmi és Kulturális Napok, melyek hétfőn kezdődnek Losoncon (Lučenec) Szénássy Zoltán tanár előadásával. A március 25-ig tartó Napok kereté­ben egy-egy szemináriumot rendez­nek a nyelvművelésről, illetve nem­zetiségi kultúránk fejlődéséről; Ra- gyolcon (Randzovce) gyermek szín­játszócsoportok járási versenyének résztvevői lehetnek az érdeklődők; a losonci művészeti alapiskola hangversenytermében Dévai Nagy Kamilla és Pelsóczi László ad mű­sort. A Kármán-napok Palóc folk­lóresttel érnek véget. -bor társnője Vierka, vagy a helybeli mé­száros fia stb.) A rendező az igényes anyag megfilmesítése során rendkívül ügyelt a tárgyi korhűségre. Ennek ellenére már az egyes részek bemu­tatása közben szakemberek és szemtanúk figyelmeztettek több ki­sebb pontatlanságra. (Autók, moz­donyok stb.) Másrészt épp a korhű­séghez való merev ragaszkodás okozta, hogy a vidéki házak felvéte­lei gyakran olyan benyomást keltet­tek, mintha skanzenben készültek volna. A főmotívumok szétaprózása és a mellékmotívumok „széthúzá­sa“ valószínűleg a forgatókönyv hi­bája, amit nem tudott áthidalni a ren­dezés sem. Inkább még elmélyítette a sorozat tervezett hossza és a való­ságos tartalom közti különbséget. Az eredeti mű, illetve a forgatókönyv és a rendezés közti eltérés ott is meg­mutatkozott, ahol fiktív események játszódnak le egy konkrét történelmi korszakban. Az adott kort jobbára inkább a tárgyi világ jelenítette meg, miközben elsikkadt a cselekmény fő vonala. Ez negatívan befolyásolta a színészek teljesítményét is. A har­ci jelenetek megjelenítése szintén számos kívánni valót hagyott maga után. Nem alkották ugyan a sorozat legfontosabb elemét, de a nézők mindig hajlamosak az általánosítás­ra, s az egyes részletek valószerűt­lensége bizalmatlanságot szül az egész iránt. A reakció és a haladás képviselői közti ellentéteket túlságo­san sematikusan, leegyszerűsítve hangsúlyozták: elegáns öltözetek- hanyag öltözködés, pazar lakások- egyszerű konyhák, elegáns kávé­házak - csapszékek, vidéki kocs­mák (ez utóbbiakból kevesebb is elég lett volna). Az alakok hiányos lélektani jel­lemzése, „vérszegény“ motiváltsá­ga a színészi teljesítmények többsé­gére rányomta bélyegét. Néhány színész minden nagyobb belső meggyőződés nélkül, más alakítá­sokban bevált eszközöket alkalmaz­va játszotta szerepét. (Dana Hlavá- čová, Oto Slenčka, Rudolf Hru- šinský, Bronislav Poloczek). Jiŕí Adamec javára írandó azonban, hogy számos kevésbé ismert vagy kezdő színésznek is alkalmat adott a bemutatkozásra. Az elképzelés és a megvalósítás között nemegyszer nagy a különb­ség. így volt ebben az esetben is; jobb lett volna, ha a Földiek szerzői­nek elképzelései szerényebbek és a sorozat terjedelme rövidebb. Az Egy nap az országban című ciklus mellett ez a sorozat volt a legjelentő­sebb azok között az alkotások kö­zött, melyeket a februári győzelem 40. évfordulójának tiszteletére ké­szített a Csehszlovák Televízió. No­ha végleges formájával nem lehe­tünk fenntartások nélkül elégedet­tek, eszmei szempontból határozot­tan pozitívumként könyvelhetjük el MIROSLAV BARANOVIČ A „peresztrojka" és a „glasz­noszty“ az elmúlt hónapokban, pon­tosabban Mihail Gorbacsov főtitkár­rá választása óta, világszerte ismert és egymástól elválaszthatatlan fo­galommá vált. Jegor Ligacsov, az SZKP Központi Bizottságának titká­ra a Le Monde hasábjain így jelle­mezte ezeket a fogalmakat: „ha na­gyon tömören akarjuk jellemezni az átalakítást, akkor az demokrácia plusz gazdasági reform, vagy még tömörebben: a szovjet polgár jobb anyagi és szellemi élete“. A gyorsí­tás, átalakítás gazdasági téren nyil­ván hosszabb folyamatot igényel, a nyilvánosság, a nyíltság politikája azonban néhány hónapon belül alapvető szemléleti és stílusválto­zást hozott a szovjet politikában és közéletben, így a művészetek vo­natkozásában is. E. Fehér Pál kötete a budapesti Magvető Kiadó Gyorsuló idő soroza­tában jelent meg. Nem kisebb fel­adatra vállalkozott, mint arra, hogy nyomon kövesse a társadalmi meg­újulás eszméit a szovjet politikában, irodalomban és művészetben. A kö­tet szerzője (aki kiváló ismerője a nemzetiségi irodalmaknak is) mintegy negyedszázada követi fi­gyelemmel a Szovjetunió életét, el­sősorban az irodalom és a történe­lem vonatkozásában. A ,,higgadt önismeret és a realista tájékozódás“ érdekeit tartja fontosnak, hogy a pontos tájékozódás felvértezze az olvasót a világról kialakítandó reális szemlélettel, azokkal a mélyreható szovjet politikai változásokkal, me­lyek 1985 márciusa óta ,,nemcsak a Szovjetunió, hanem a világ prog­ressziója számára is sorsdöntőek“. A kötet tanulságos fejezete a cím­adó A ,,glasznoszty“, mely rendkívül találóan érzékelteti a változásokat. A szerző hű képet ad a szovjet irodalom és közírás terén végbe­ment változásokról, utal azokra a „kényes“ témákkal foglalkozó mű­vekre, melyek napvilágot láttak. Ezek közé tartozik Vlagyimir Gubar- jov Szarkofág című drámája, a cser­nobili erőmű tragédiájáról, vagy a loszif Geraszimov Kopogtatás az ajtón című kisregénye egy, 1949-es moldáviai nyáréjszakáról, ahonnét az állambiztonsági szervek „speku­lánsok, kollaboránsok, nem kívána­tos elemek" kitelepítését szervezték meg. A regény hőse, a frontharcos partizán olyan személyeket is lát a kitelepítésre ítéltek között, akikről eleve tudja, hogy nem működhettek együtt a „bojárokkal“. Egykori parti­zántársát ugyan még kiszabadítja a transzportból, de családját nem tudja megmenteni. Ez a helyzet féle­lemmel tölti el azokat, akik a háború­ban sohasem féltek. Hasonló témát dolgozott fel Anatolij Prisztavkin El­szunnyadt egy arany fellegecske cí­mű regényében. A regény orosz és csecsenc gyerekekről szól, akiket a háború után elszakítanak szülő­földjükről. A gyerekhősök „irdatlan káoszt“ látnak maguk körül, a kol­lektív bűnösség elvének alkalmazá­sa zavarja meg tudatukat, ösztönö­sen egymásra utaltak, akiket az em­beriség ösztöne vezérel. Prisztav­kin azoknak a bűnösségét fogal­mazza meg - állapítjá meg E. Fehér Pál -, ,,akik egy egész népet, adott esetben a csecsenceket minősítet­ték fasisztáknak, kollektíve és visz- szamenőleg, a történelemben egé­szen Hadzsi Muraiig“. A szerző a szovjet irodalom kiváló ismerője, akinek személyes kapcso­latai, beszélgetései hatásosan ár­nyalják, erősítik mondanivalóját. A történelem árnyékában című feje­zetben olyan kiváló szovjet írókról, alkotásaikról ad áttekintő képet, mint Natan Ejdelman, Jurij Dávidov, Jurij Trifonov, Jurij Tinyanov, Justinas Marcinkevičius, Jaan Kross és Va­lentyin Pikul. Külön tanulmányban foglalkozik a szerző Csingiz Ajtmatov munkás­ságával. Az igazság - ha fájdalmas is, ha kínok árán is-gyógyít, állapít­ja meg Ajtmatov munkásságáról szólva. A kirgiz író hitvallását idézi: „Az irodalom feladata, hogy önfelál- dozóan hordozza önnön keresztjét: avatkozzon be az élet legbonyolul­tabb dolgaiba, mert az ember csak igy ismerheti meg, szeretheti meg az ember és a társadalom nemes, értékes tulajdonságait, s csupán így féltheti azokat.“ A szerző részlete­sen foglalkozik Ajtmatov világhírű regényeivel, Az évszázadnál hosz- szabb ez a nap, valamint a Vesztő­hely cíművel, és azok visszhangjá­val. Párhuzamba állítja a szovjet irodalom kiváló alkotásaival (Solo- hov és Bulgakov műveivel), utal azonban a magyar vonatkozásokra is. Hatásosan egészíti ki az írói arc­képet az a beszélgetés, melyet a szerző Ajtmatovval folytatott. Az oroszul író kirgiz regényíró a két­nyelvűségről azt vallja: ,,egy kis nemzet számára a kétnyelvűség a világgal történő érintkezés fontos eszköze, amely nem elnyomja, ha­nem ellenkezőleg, segíti a nemzeti jelleg megőrzésétA nyelv és a nemzeti hagyományok összefüg­géséről úgy nyilatkozik, hogy „a nyelv a nemzethez tartozás egyik legfeltűnőbb, ha nem a legfeltűnőbb jegye“, ám „igazán művészi vagy igazán értékes történelmi teljesít­mény összemberi kritériumok alap­ján ítélhető meg...“ Nem kevésbé érdekes része a kötetnek a Dokumentumok Lenin­ről című fejezet, melyben Mihail Sat- rov munkásságáról, kiemelkedően elkötelezett és igazmondó drámáiról szól a szerző. A lelkiismeret diktatú­rája, a Bolsevikok, A forradalom ne­vében, vagy A breszti béke című drámákról írva állapítja meg E. Fe­hér Pál, hogy „Satrov tulajdonkép­pen a lenini gondolkozás mai nor­máit keresi, s ennek torzulásait do­kumentálja“. A kötetet az Olvasó­naplómból című fejezet zárja, mely­ben nemcsak a Paszternak-ügyröl olvashatunk, vagy Nabokovról és Bekről, hanem a szovjet valóság nagyléptékű átalakításáról is. Hasznos és hatásos kötet A glasznoszty, melyet irodalmi és közéleti fókuszával a változás és változtatás szelleme hat át. Segít megérteni a szovjet valóságot, azo­kat az új eszméket, melyek jelen- központúak, s lényegüket tekintve alkalmassá, vonzóvá kívánják tenni a szocialista eszmeiséget. FÓNOD ZOLTÁN A prágai Nemzeti Színház operatársulatának tervei A közeljövőt érintő, s a társulat távlati terveire vonatkozó kérdésekre adott vá­laszt prágai sajtóértekezletén Václav Riedlbauch érdemes művész, a prágai Nemzeti Színház operatársulatának igaz­gatója. A Nemzetiben havonta 30-40 elő­adást láthat-hallhat a közönség. A közel­gő Dvorak- és Martinú-évfordulók kap­csán mindkét szerzőtől bemutat egy-egy kiemelkedő alkotást a társulat. Várhatóan az év második felében, a tervek szerint szeptemberben kezdi meg munkáját az operastúdió. Hasonlóan a drezdaihoz, ez a stúdió sem egyfajta, a Nemzeti Színház keretében működő kamaraopera létrehozását jelenti. A cél: hároméves posztgraduális stúdium körül­belül 25 fiatal operaénekes, valamint kar­mester- és rendezőasszisztens számára. A stúdió programjában - a hangképzés és a szereptanulás mellett - mozgáskul­túra-fejlesztés és intenzív nyelvtanítás is szerepel majd. A fiatalok egy évre szóló szerződést kapnak, s hogy folytathatják-e tanulmányaikat, az az első évben felmu­tatott eredményeiktől függ. Természete­sen, nem csupán a Nemzeti Színház, hanem más operatársulatok előadásai­ban is fellépnek majd az itt tanuló fiatal művészek. Václav Riedlbauch arról ugyancsak szót ejtett, hogy hazai és külföldi opera- társulatok prágai vendégszereplésére az 1989-90-es évadban is sor kerül. Az együttműködés szép példájaként említet­te a moszkvai Nagyszínházzal és a brati­slavai Nemzeti Színházzal tervezett kö­zös produkciójukat. Igazi csemegének ígérkezik az az előadás is, amelyet az Anyegin világpremierjének 100. évforduló­ján rendeznek majd a Nemzetiben. Figyelemreméltó törekvésként köny­velhető el, hogy a jövőben a prózai társu­latok rendezői is lehetőséget kapnak az operaszínpadon. Ősszel Evald Šorm ren­dezésében a Fideliót, 1989-ben pedig Jan Kavčiakszínpadra állításában a Lam- mermoori Luciát mutatja be a Nemzeti Színház. A tervek között NDK-beli és lengyel operarendezők meghívása is szerepel. (tar)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents