Új Szó, 1988. március (41. évfolyam, 50-76. szám)

1988-03-10 / 58. szám, csütörtök

Meg küzdve az eredményekért Egy nagy iskola hétköznapjai A Közép-szlovákiai kerület egyik legnagyobb magyar tanítási nyelvű alapiskolájában, Šafárikovóban is lezárult már a leendő első osztályo­sok beíratásának időszaka, a koráb­bi esztendők tapasztalatai szerint azonban még a tanévnyitó alkalmá­val is számítani kell kisebb-nagyobb változásokra az első osztályosok számában. Varga Sándor igazgatóhelyettes véleménye szerint három osztály mindenképpen megtelik, sőt nem ki­zárt, hogy az utóbbi évekhez hason­lóan, négy osztály lesz. A statisztika rideg adataiból is kitűnik, hogy az iskola nem vesztett vonzerejéből az utóbbi években sem, igaz, már nem­csak a városból, hanem közvetlen környékéről, így Hubóról (Hubovo), Lenkéről (Lenka), Méhiból (Včeiin- ce) is bejárnak a legkisebbek, az 5-8. osztályokba pedig Szentkirály­ból (Kráľ), Kövecsesről (štrkovec) és Sztárnyából (Stárňa). Az elsősök, másodikosok és har­madikosok külön iskolaépületben vannak, a nagyobbak oktatása két másik - egymástól távol eső - épü­letben folyik. A körülmények tehát nem nevezhetők eszményinek, de ez a megoldás mégiscsak jobb a kétműszakos tanításnál, melynek veszélye fennállt egy időben. A tanulók persze nemcsak jön­nek, hanem mennek is - az élet rendje szerint. Az idén például száz­ötvenen fejezik be az iskolát, s elhe­lyezésükről, továbbtanulásukról is gondoskodni kell. A nyolcvanhárom nyolcadikos miatt nem főtt a feje Sipkái Sándornak, az iskola pálya- választási tanácsadással megbízott pedagógusának, az alsóbb osztá­lyok túlkorosait azonban nem köny- nyú elhelyezni. Pillanatnyilag a já­rásban ugyanis csupán a mezőgaz­daság és az építőipar kínál számuk­ra továbbtanulási, utána pedig elhe­lyezkedési lehetőséget. Ami a nyol­cadikosokat illeti, harminchatan szakközépiskolákba, tizenhatan gimnáziumba jelentkeztek, a többiek pedig szakmunkásképzőbe mennek.- Iskolánkat mindig is a színvona­las oktatómunka jellemezte - fejtette ki véleményét a tanulók elhelyezke­dési esélyeivel kapcsolatban Tamás László, igazgató. - A gimnáziumba és a szakközépiskolákba jelentkező tanulóink ugyanis szinte kivétel nél­kül eleget tudtak tenni a felvételi vizsga követelményeinek. Ha nem is pontos tükre, mégiscsak egyfajta fokmérője ez a pedagógusok mun­kájának. A kerület huszonhét alapis­kolája között a legrosszabb esetben is a hetedik helyen végeztünk, ennél azonban rendszerint jobb helyezést szoktunk elérni, sőt listavezetők is voltunk egy időben. A legutóbbi félév tanulmányi eredményei és tapaszta­latai alapján viszont nem lehetünk elégedettek, sőt nem igen lehetnek vérmes reményeink a jövőt tekintve sem. Az iskola 850 növendékének 11,64 százaléka kapott ugyanis va­lamilyen tantárgyból elégtelen osz­tályzatot. Ezzel szemben a legszigo­rúbb iskolai követelményeknek csak néhányan feleltek meg. De minden­nél veszélyesebbnek tartjuk, hogy megnövekedett a gyenge tanulók száma, akárhogyan nézzük is tehát, a középszerűség irányában hala­dunk. Nem vigasztalhat bennünket, hogy ez általánosan tapasztalható jelenség. Pedagóguskollégáimmal együtt sokat töprengünk az okokon, egyértelmű, felmentő magyarázatot azonban nem találunk. Tanulóink 42 szazaléka cigányszármazású, ez ta­gadhatatlanul befolyásolja eredmé­nyességünket. Mintegy tíz százalé­kuk képtelen igazodni az alapvető erkölcsi normákhoz, s nem kis gon­dot okoz az is, hogy elérjük: rend­szeresen járjanak iskolába. Ilyen kö­rülmények között, azt hiszem, szinte fölösleges beszélni az új, korszerű oktatási módszerek alkalmazásáról. Az új oktatási programról egyéb­ként az a véleményem, hogy azt minden bizonnyal valamelyik esz­ményi összetételű alapiskolában kí­sérletezték és próbálták ki, figyel­men kívül hagyva a hátrányos hely­zetű iskolákat. A legújabb tantervek sem veszik figyelembe gyermekeink túlterheltségét. Iskolánk tanulóinak például több mint a fele reggel hat óra előtt kel, s csak délután hatra ér haza. Vajon elvárhatjuk-e tőlük az alapos, rendszeres felkészülést? Nincsenek irigylésre méltó helyzet­ben pedagógusaink sem, mert ide­jük nagy részét felemészti a gyen­gébb tanulókkal való foglalkozás. Minden bizonnyal megsínyli ezt a szakköri munka és a legjobbakkal való törődés is. Mint később kiderült, a Makszim Gorkij nevét viselő pionírcsapatnak mégis van mivel dicsekednie. Okos Istvánná pionírvezető szerint a Kék­nefelejcs táncegyüttes, Bódi Kál­mánná vezetésével, megérdemli az elismerést, akárcsak a nyolcadik osztályos Koleszár Tímea, aki a szép kiejtés versenyében járási első lett. Jogos reményekkel készü­lődhet a matematikai olimpia járási döntőjére Barta Sarolta, Gerecz Csilla és Dubovszky László, s ered­ményesen dolgoznak a sakk-kör tagjai is, hiszen a járásban szintén a legjobbak közé tartoznak. Az oktatás körülményei - mint arra már utaltunk - nem ideálisak. A három, egymástól csaknem egy kilométerre levő épület elsősorban a pedagógusok munkáját nehezíti, de a távolság kihat az oktató-nevelő munkára is, hiszen a „távgyaloglás“ következtében olykor bizony megrö­vidülnek a tanítási órák. Az új iskola- épület már elkészült, ám kevés ben­ne a tanterem, a férőhely, így a jövő­ben sem egy fedél alatt hangzik majd fel a csengőszó. HACSI ATTILA Irodalmunk közérzete Jegyzetek a Szlovákiai írók Szövetsége magyar szekciójának tanácskozásáról Jelképesnek tekintették a részt­vevők, hogy a csehszlovákiai ma­gyar irodalom képviselőinek éppen esedékes tanácskozására a februári győzelem 40. évfordulójának napján került sor. Tőzsér Árpád bevezető szavaiban azt a folyamatot vázolta, amely a jégtörőnek és gyümölcsho­zónak mondott forradalmi esemé­nyektől szocialista nemzetiségi kul­túránkban a máig ér. Megfontolásra érdemesnek, cselekvésre ösztönző­nek tetszettek gondolatai, amelyek­nek befejezéseként ezt a tanácsko­zást ünnepi kezdetnek tekintette. Ünnepi kezdetnek ahhoz a munká­hoz, melynek eredményeként, az utóbbi negyven esztendőt vizsgálva, történelemmé - irodalomtörténetté- gyúrható mindaz, ami a csehszlo­vákiai magyar irodalom fejlődésé­ben lejátszódott. Laza szállal kötődött ehhez a gondolathoz Szeberényi Zoltán, aki az elmúlt negyven év szlovákiai magyar irodalomtudatának alakulá­sáról elsősorban irodalomtörténeti aspektusokból közelítve beszélt. Referátumát hallgatva, néhányan arra a következtetésre jutottak- s ennek a vitában hangot is adtak -, hogy az irodalom önmaga lénye­gét, az irodalmiságot tekintve egyet­len fejlődési folyamat, amelynek vannak ugyan hullámvölgyei és hul­lámhegyei, mégsem tagolható mes­terségesen behatárolt korszakokra. Főleg nem az irodalom szerves mű­ködése során létrejövő nemzedéki antológiák megjelenéséhez kötve. Kétségtelen, hogy vannak a szocia­lista társadalmi fejlődést, így az iro­dalmat is, minden szempontból meghatározó történelmi korszakha­tárok. Mégsem tekinthető ilyennek- az irodalom belső fejlődési ívében az októl ugyan nem független- nemzedékek, csoportok, irodalmi irányzatok jelentkezése. Ezeknek a látszatra „semmiből“ keletkező csoportoknak egyes tagjai általában antológiájuk megjelenésekor önálló kötettel is rendelkeznek. így az effaj­ta korszakolások igencsak ingatag érvrendszerrel indokolhatók. Szeberényi Zoltán előadásának témája - éppen a fogalmi rendszer bizonytalanságai miatt - érdemes lenne a továbbgondolásra. Ilyen a tanácskozás meghívóján feltünte­tett „irodalomtudat“ kérdése. E gyűjtőfogalom részének tekinthe­tő-e a csehszlovákiai magyarság „irodalmi tudata“ vagy az „irodalom öntudata“? Első ránézésre üres filo- zofálgatásnak tűnhet ez a fogalom­variáció, ám a lényeget tekintve igencsak különböző eredményekre juthatunk, önmagukra valamit is adó fórumokon szokás a használt fogal­mak értelmezésének tisztázása, ez­zel is elkerülve a félreértelmezések­ből adódó vitákat. Irodalmi közgon­dolkodásunkra pedig igencsak jel­lemzőek a véletlen vagy szándékos félreértések. Ez tükröződött a vitában is, amely egyértelműen a felszínre hozta azo­kat a nézetkülönbségeket, amelyek a magyar szekció vezetése és az írószövetségi tagok között a szekció munkáját illetően léteznek. Elsősor­ban a jelenleg érezhető szükségként jelentkező irodalmi és kulturális lap alapításának kérdésével kapcsolat­ban csaptak össze a nézetek. Ebből az alapállásból közelítve, többen is vitatták az egyetlen csehszlovákiai magyar irodalmi díj odaítélésének körülményeit. Miközben az utóbbi évtizedben a szépirodalom (a líra és a próza) mutatott fel eredményeket, a Madách-díjat két esetben ítél­ték oda szépirodalmi műnek. Amikor pedig a díjat odaítélő bizottság tagjai próza- vagy verskötetre szavaztak, egyszerűen nem adták ki a Madách- díjat, és elmaradt a nyilvános indok­lás is. Ez az egyetlen, évente át­adásra kerülő, véget nem érő vitákat szülő díj ma már kevésnek bizonyul. Az egyre szélesedő csehszlovákiai magyar irodalmi front produkál olyan értékeket, amelyeket műfajokhoz kötött díjakkal is lehetne jutalmazni. Fontos elemét képezte a vitának az 1948 februárja után végbement társadalmi fejlődés hatása a cseh­szlovákiai magyar irodalomra. Fó- nod Zoltán irodalomtörténész hang­súlyozta, hogy ez a történelmi fordu­lópont rangot, önbecsülést adott az itt élő magyarságnak, s ezzel együtt az irodalomnak is. így természetes szükséglet a negyven év irodalmi fejlődését úgy megvizsgálni, hogy fény derüljön a belterjesség, az egyéni és irodalmon kívüli érdekér­vényesítések, az irodalmon belüli szellemi elsivatagodás időszakaira. Ennek tükrében bizonyára az eset­legesnek tetsző fejlődési tendenciák okai is feltárhatók. Végighallgatva a Szlovákiai írók Szövetsége magyar szekciójának tanácskozását, feltűnő volt, mennyi­re meghatározzák irodalmi közgon­dolkodásunkat és közérzetünket mindazok a negatív társadalmi je­lenségek, amelyek ellen az átalakí­tás és a nyíltság szándékával a CSKP is fellép. Ez a csehszlová­kiai magyar írók felelősségét, tettre- készségét bizonyítja. Mindemellett olykor még mindig hiányzik a vita­kultúra, s bővíteni kellene az egyéni vélemények kifejtésének, majd összehangolásának demokratikus irodalmi fórumait. Ezek nélkül ugyanis minden ilyen tanácskozás egy több hangra írt, majd félbesza­kadt monológnak tűnik. Duba Gyula titkári vitaértékelő zárszavában ígéretet tett arra, hogy a szekció munkájának aktívabbá té­telében meghatározó szerepet vállal a már egy esztendeje funkcióban levő választmány. A halaszthatatlan kérdések megvitatására alkalom­szerűen, a munkatervben meghatá­rozott periódus közben is összehív­ják a szekció plenáris ülését. DUSZA ISTVÁN Algoritmikus gondolkodással Gimnazisták a számítógépek mellett Szerkeszd meg a programját an­nak a körnek, amelynek középpontja egy négyzetháló két egyenesének metszőpontjába esik, a sugara pe­dig természetes szám ...A robot egy helyben áll, de vállát, könyökét, csuklóját mozgatnL tudja. írd meg a programját annak a mozdulatnak, amellyel a robot a lehető legügye­sebben szerzi meg a közelében levő tárgyat... Lovagi torna a középkor­ban: add meg a versenyzők számát, határozd meg győzelmi esélyüket és program alapján vezesd le mérkőzé­süket. Ilyen és ehhez hasonló feladato­kat küldött a bratislavai Komenský Egyetem kibernetikai tanszéke és számítástechnikai központja azok­nak a szlovákiai diákoknak, akik be­neveztek a középiskolás program- szerkesztők versenyébe. A Bratisla­vai Duna Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumot hat tanuló kép­viselte ezen a színvonalas szellemi tornán, közülük hárman kiváló ered­ményt értek el. Barta Andrásné, a gimnázium informatika-számítás­technika szakos tanára szerint érde­kes és igényes feladatokat kaptak a diákok, s ami szintén a verseny nívóját jelzi: a megoldások kiértéke­lése után nemcsak az elért pontszá­mokat közölték velük, hanem azt is, hol és milyen hibát követtek el a programszerkesztés során.- Ma, amikor szinte minden osz­tályban van már egy-két fiú, aki házi számítógéppel, s a lehető legkülön­bözőbb programokkal szórakozik, ön szerint nem volt nehezebb dolguk azoknak, akik csupán az iskolában jutnak hozzá a számítógéphez?- Szerintem nem - vélekedik Bar­ta Andrásné. - Én meg vagyok győ­ződve róla, hogy egy csehszlovák PMD 85-ös gépen is eljut a diák a kellő tudásszintre. Mondom is gyakran a szülőknek: nem az a fon­tos, hogy méregdrága Commodore- ja legyen a gyereknek; ha komolyan érdekli ót a számítástechnika, ha valóban megszállottja a tantárgy­nak, akkor itt, az iskolában, minden délután ott ülhet a gép mellett. Ta­nulhat, gyakorolhat rajta, amennyit csak akar. Nem egy családról tudok, ahol azért kapott Commodore-t a csemete, hogy legyen mivel szóra­koznia. És ő ki is használja... já­tékprogramokra. Tovább aztán nem jut, mert ezen felül már nem érdekli Petőcz Károly harmadikos, Latika Csaba és Széllé Róbert negyedike­sek. Műszaki pályára készülnek mind a hárman; a programszerkesz­tők versenyére maguktól jelent­keztek.- Az idén neveztünk be először... fel akartuk mérni, mennyit tudunk, mennyit tanultunk - mondja Csaba. - A példák jók voltak. Jó nehezek! Sokkal igényesebbek, mint azok, amelyeket az órán oldunk meg. öt­let, logika, fantázia kellett mind­egyikhez, és persze idő, nem kevés szabadidő.- Az algoritmus megírásával kezdtük - folytatja Róbert. - A prog­ramszerkesztés csak ezután követ­kezett. Igen, a példák többsége összetett volt és alaposan meggon- dolkoztatott bennünket. Még jó, hogy mi, akik a műszaki pályát vá­lasztottuk, sokkal bonyolultabb fel­adatokkal foglalkozunk az órán, mint a többiek. Mert most éppen erre a tudásbeli és gyakorlati pluszra volt szükségünk. A verseny levelező szeminárium formájában történik, a kész program mellé kísérőszöve­get kellett mellékelni. Tömören meg­magyarázni, megfogalmazni az al­goritmus szövegét és bizonyítani a program helyességét - ez volt a legnehezebb az egészben.- A számítástechnikai szaktante­rem mennyiben segít azoknak, akik az előírt tananyagnál valamivel töb­bet akarnak tudni?-Tavaly még azt kellett volna felelnem, hogy semennyire - véle­kedik Károly -, hiszen egy sokkal jobban felszerelt gimnáziumba jár­tunk szakmai gyakorlatra. Szeptem­bertől változott a helyzet. Új gépeket kaptunk. A PMD 85/2A-val már egé­szen izgalmas „dialógust" folytathat az ember. Az álmunk persze a PP01-es. Ez is csehszlovák gyártmány, de gyorsabb és korsze­rűbb azoknál, amelyeken most dol­gozunk. Képlebontásra és hangge­nerálásra alkalmas, bővített karak­terkészlete van és nagyobb kapaci­tású a memóriája is.- Kap-e jobb, korszerűbb gépeket a gimnázium, változnak-e a közeljö­vőben a programozás tárgyi feltéte­lei? - kérdezem Barta Andrásnét.-Ha arra gondolok, hogy egy évvel ezelőtt még jóformán semmink ót a számítástechnika. Vannak per­sze kivételek is... azoknak tényleg kevés az iskolai számítógép. De nem hiszem, hogy egyértelműen ók a jobbak, az ügyesebbek, a felké­szültebbek.-Téved, aki azt képzeli: azért nem megy neki a programszerkesz­tés, mert nincs otthon számítógépje. Ez adottság, rátermettség kérdése - állítják hárman a versenyzők kö­zül. - A programozás egyébként sem olyan tantárgy, mint például a történelem vagy a biológia; ezen az órán sokkal jobban megmutatko­zik, mint a többin, hogy kinek van, illetve kinek nincs vonzalma a tana­nyaghoz. Akit érdekel a dolog, az bármikor megkapja a szaktanterem kulcsát; egyetlen egyszer sem for­dult még elő, hogy azt mondták volna: fiúk, ma délután nem lehet. (ČSTK-felvétel) sem volt, akkor hangsúlyoznom kell: nincs okunk panaszra. Ha viszont tovább megyek, kiderül, hogy tíz gépből most is legfeljebb öt műkö­dik. A többi rossz. Javításra vár. Ilyen feltételek mellett nem könnyű a tanítás. De ha minden igaz, a kö­vetkező iskolai évben már két szak- tantermünk lesz... ennek nemcsak én örülök, a diákok is alig várják.-Többségükből persze, így sem lesz programozó.- Nem is akarjuk, hogy mind­egyikből az legyen. Inkább azt sze­retnénk elérni, hogy azok a diákok is megszeressék a számítógépet, akik nem műszaki pályára készülnek. Hogy egyiküktől sem legyen idegen az algoritmikus gondolkodásmód. Ezt próbáljuk meg kialakítani ben­nük. És célnak ez sem kevés. SZABÓ G. LÁSZLÓ ÚJ sz 6 1988. III.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents