Új Szó, 1988. március (41. évfolyam, 50-76. szám)

1988-03-05 / 54. szám, szombat

Mihail Gorbacsov találkozója az Osztrák KP elnökével (ČSTK) - Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára Moszkvában ta­lálkozott Franz Muhrival, az Oszt­rák KP elnökével. A megbeszélésen a szovjet pártvezető az átalakítás során megvalósuló feladatokat rész­letezte, s többek között rámutatott, az elmúlt több mint két esztendő bebizonyította, az SZKP helyesen cselekedett. Mihail Gorbacsov a továbbiakban hangsúlyozta, a semleges államok jelentősen hozzájárulhatnak az eu­rópai enyhülési folyamat elmélyíté­séhez. A találkozón eszmecserét folytattak a nemzetközi kommunista mozgalommal összefüggő néhány kérdésről is. Rámutattak az októberi forradalom 70. évfordulója alkalmá­ból Moszkvában rendezett nemzet­közi találkozó jelentőségére, és üd­vözölték, hogy a kommunista pártok közötti kontaktusok élénkebbé vál­tak. Az SZKP KB főtitkára ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, a nem­zetközi folyamatokat jobb a barátok­kal együtt elemezni. Ez a siker ga­ranciája, annak biztosítéka, .hogy nem történnek hibák. A szocialista országok mélyen átérzik az emberiség sorsa iránti felelősségüket Közlemény a havannai KB-titkári értekezletről Napirenden a növényvédő szerek előállításának komplex programja (Folytatás az>1. oldalról) termékek előállításának lényeges növelése és vegyiparunk kutatási potenciáljának fejlesztése a feltétele a közvetlen kooperációs kapcsola­tok és a közös vállalatok létrehozá­sának. A mezőgazdaság ellátásának ja­vítása megköveteli több jelentős in- tenzifikálási célnak a 9. ötéves terv­időszakban való elérését. Ezeket a célokat átfogóbban kell kidolgozni - hangsúlyozta a tanácskozás vé­gén Jozef Lenárt s konkrétabban kell megfogalmazni a Szovjetunió­val, Lengyelországgal és Magyaror­szággal való együttműködés céljait. A szükséges beruházások meg­gyorsítása jelentős mértékben függ a kivitelezők, főleg a gépipari és az építőipari szervezetek érdekeltségé­től. ösztönzésükre nagyobb mérték­ben kell felhasználni a világpiaci árakkal összhangban megszabott szerződéses árak adta lehetősé­geket. A guineai vendégekkel megbe­széléseket folytatott a Szakszerve­zetek Központi Tanácsának küldött­sége, amelyet Ivan Goňko, az SZKT első alelnöke, a Szakszerve­zetek Szlovákiai Tanácsának elnöke vezetett. A felek tájékoztatták egy­mást azokról a legidőszerűbb fela­datokról, amelyeket a jelenlegi idő­szakban oldanak meg. Az SZKT képviselői tájékoztattak a Csehszlovákiában végbemenő átalakításról és az SZKT 3. plenáris ülésének határozatairól, amely ta­nácskozáson a csehszlovákiai szak- szervezetekre e folyamatban háruló feladatokkal foglakoztak. A guineai fél nagyra értékelte azokat a sikere­ket, amelyeket Csehszlovákia népe a februári győzelem óta eltelt idő­szakban a fejlett szocialista társada­lom építése terén elért, valamint ha­Munkalátogatás (ČSTK) - Antonín Kapek, a CSKP KB Elnökségének tagja, a prágai városi pártbizottság vezető titkára tegnap a kora reggeli órákban kulcsfontosságú prágai építkezése­ken járt. A dolgozók jelentést tettek neki a februári győzelem 40. évfor­dulójának tiszteletére vállalt kötele­zettségeik teljesítéséről. zánk aktív hozzájárulását a világbé­ke és a nemzetközi biztonság meg­szilárdításához. Ezzel kapcsolatban megállapította, hogy a Varsói Szer­ződés és a NATO tagállamainak érintkezési vonala mentén létreho­zandó bizalmi, együttműködési és jószomszédsági övezet fokozatos megteremtésére nemrég tett cseh­szlovák javaslat hozzájárul a békés párbeszéd megszilárdításához és a nemzetközi enyhüléshez. A jelenlegi nemzetközi helyzet megítélése során a felek támogatá­sukról biztosították a Szovjetunió és a többi szocialista ország követke­zetes békeprogramját és jelentős kezdeményezéseit. Behatóan fog­lalkoztak az afrikai, főleg a dél-afri­kai helyzettel. A megbeszélések végén aláírták a két szervezet 1988-1990. évi együttműködési jegyzőkönyvét. Mohamed Szamba Kebe tegnap Prágában sajtóértekezleten tájékoz­tatta az újságírókat hazája jelenlegi politikai és gazdasági helyzetéről. Köszönetét mondott azért a támoga­tásért, amelyet hazánk Guineának számos területen nyújt. A guineai delegáció tegnap befe­jezte Csehszlovákiában tett hivata­los látogatását. Szolgáltatóház és műhelycsarnok épül A Rimaszombati (Rimavská Sobota) Járási Ipari Vállalat múlt évi termelésének értéke meghaladta a 64 millió koronát. A termelő- és szolgáltatóegységek nagy­része nyereséges volt, néhány ágazata azonban passzívummal zárta az eszten­dőt. A társadalmi igényekre való tekintet­tel a kevésbé jövedelmező vállalkozáso­kat sem számolják fel a jövőben, hanem különböző ésszerűsítési és takarékossági intézkedésekkel igyekeznek megszüntet­ni vagy csökkenteni veszteségeiket. A legnagyobb hasznot hozó szolgáltatási tevékenységek közé tartozik az elektro­mos motorok tekercselése, melyet bővíte­Diplomaták fogadása (ČSTK) - Jaromír Johanes külügymi­niszter-helyettes tegnap fogadta Trant Hong Hait, a Vietnami Szocialista Köztár­saság új bratislavai főkonzulját diplomá­ciai megbízatásának megkezdésével kapcsolatban. A találkozón jelen volt Nguyen Phu Szoai, Vietnam csehszlová­kiai nagykövete. Továbbá logadta Konsztantin Poli- tiszt, a Görög Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykö­vetét. Áttekintették az együttmúködés továbbfejlesztésével és az európai biz­tonság megszilárdításával kapcsolatos időszerű kérdéseket. ni akarnak csakúgy, mint a hegesztöagg- regátorok javítását. Az ipari jellegű tevékenység legtöbb hasznot hozó ágazatai közé tartozik a ka­zánkészítés, s a bányakocsik és a búto­rok gyártása. A harmincféle szolgáltatáshoz a jövő­ben újabbak csatlakoznak. Már az idén bevezetik néhány háztartásigép-típus ja­vítását. A következő ötéves tervidőszak folya­mán 17 millió koronás költséggel új aszta­losüzemet és fémme&rr.jnkáló műhelyt építenek, s elkészültek már az ötmillió korona értékű szoigáltatónáz tervei is.-h.a­Árucsere-egyezmény (ČSTK) - A csehszlovák külkereske­delmi szervezetek már számos árucsere­egyezményt kötöttek az Autoprogress, Welding, Robot és Montex brnói négyes kiállításon. Ezek alapján a Technoexport a Szovjetunióba négy múkaucsuk-cso- magoló és -adagoló gépsort, az Omnia pedig az NSZK-ba félautomata hegesztő- berendezéseket szállít, a Motokov Bulgá­riából, Magyarországról s Lengyelország­ból személygépkocsi-akkumulátorokat, az Omnia Ausztriából automata hegesz- töberendezéseket és a Tuzex az NSZK- ból kenőolajat importál. (ČSTK) - Havannában február 29-e és március 3-a között megtartot­ták a szocialista országok testvérpártjai nemzetközi kérdésekkel foglal­kozó KB-titkárainak értekezletét. A tanácskozáson részt vett: Együttműködési jegyzőkönyvet írtak alá Közös közlemény a Guineai Dolgozók Országos Szakszervezeti Szövetségének látogatásáról (ČSTK) - A Guineai Dolgozók Országos Szakszervezeti Szövetsége Mohamed Szamba Kebe, a szervezet főtitkára vezette küldöttsége csehszlovákiai látogatásának végén közös közleményt adtak ki, amely egyebek között megállapítja: a Bolgár Kommunista Párt részé­ről Milko Balev, a politikai bizottság tagja, a KB titkára, Dimitr Sztanisev, a KB titkára; Csehszlovákia Kommunista Párt­ja részéről Vasil Bil'ak, az elnökség tagja, a KB titkára; a Koreai Munkapárt részéről Hvang Csang Jop, a KB titkára; a Kubai Kommunista Párt részé­ről Jorge Risquet, a politikai bizott­ság és a KB titkárságának tagja, Julio Camacho, a PB tagja, Lionel Coto és Carlos Áldana, a KB Titkár­ságának tagjai; a Laoszi Népi Forradalmi Párt részéről Somlat Tyanthamat, a KB titkára; a Lengyel Egyesült Munkáspárt részéről Józef Czyrek, a politikai bizottság tagja, a KB titkára; a Magyar Szocialista Munkáspárt részéről Szűrös Mátyás, a KB tit­kára; a Mongol Népi Forradalmi Párt részéről Cerendasim Namsraj, a po­litikai bizottság tagja, a KB titkára; a Német Szocialista Egységpárt részéről Hermann Axen, a politikai bizottság tagja, a KB titkára; a Román Kommunista Párt ré­széről Ion Stoian, a politikai végre­hajtó bizottság póttagja, a KB titkára; a Szovjetunió Kommunista Pártja részéről Anatolij Dobrinyin és Va­gyim Medvegyev, a KB titkárai és a Vietnami Kommunista Párt ré­széről Tran Xuan Bach, a politikai bizottság tagja, a KB titkára. Az értekezlet résztvevői széles körű véleménycserét folytattak a nemzetközi helyzetről és megálla­pították, hogy az továbbra is bonyo­lult és ellentmondásos. Ugyanak­kor egybehangzóan hangsúlyozták, hogy a szocializmus, a béke és a jó­zan ész erőinek köszönhetően meg­szilárdultak a pozitív tendenciák. Ez­zel összefüggésben rámutattak a közepes és rövidebb hatótávolsá­gú rakéták felszámolásáról szóló szovjet-amerikai megállapodás je­lentőségére. Az értekezlet résztvevői meg­erősítették pártjaik azon elhatározá­sát, hogy kihasználják a leszerelés, mindenekelőtt a nukleáris fegyverek szakaszonkénti csökkentése terüle­tén kitűzött új célok elérését, a nuk­leáris fegyverektől mentes öveze­tek létrehozását, az atomkísérletek megszüntetését, a világűr militarizá- lásának elhárítását, továbbá a vegyi fegyverek mielőbbi betiltását és fel­számolását, valamint a fegyveres erők és a hagyományos fegyverzet lényeges csökkentését elősegítő pozitív lehetőségeket. A szocialista országok harcolni fognak azért, hogy a fegyverzetcsökkentési folya­mat visszafordíthatatlanná váljon, s hogy csökkenjen a háborús ve­szély és erősödjön a nemzetközi bizalom, a béke. A résztvevők egy­hangúlag hangsúlyozták, hogy a je­lenlegi feltételek között különösen megnövekszik a széles háborúelle­nes erők tevékenységének jelentő­sége. A szocialista országok kezdemé­nyezései - amelyek a leszerelés, az atomfegyverek nélküli világ megte­remtése és a nemzetközi és regio­nális biztonság megszilárdítása te­rén való haladást szolgálják - azt mutatják, hogy ezek az országok mélyen átérzik az emberiség sorsa iránti felelősségüket és megerősítik, hogy a szocializmus és a béke elvá­laszthatatlan. Ismét megerősítették, hogy készek konstruktívan értékelni más államok és politikai erők indít­ványait, például a „hatok csoportjá­nak“ stockholmi nyilatkozatában, az el nem kötelezettek mozgalmának, a Szocialista Internacionálénak és másoknak a kezdeményezéseiben foglalt békejavaslatokat. Ugyanak­kor aggodalmukat fejezték ki egyes NATO-körök azon kísérleteivel kap­csolatban, amelyek a leszerelés fo­lyamatát új típusú fegyverek létreho­zásával és a meglevők korszerűsíté­sével igyekeznek megnehezíteni. Az értekezlet résztvevői megvitat­ták a fejlődő országok drámaian sú­lyos gazdasági helyzetét, amelyet tovább nehezít a külföldi eladósodás terhe, s ugyancsak áttekintették e helyzet politikai, szociális és kultu­rális következményeit. Ezzel össze­függésben hangsúlyozták a béke, a leszerelés és a fejlődés kulcsprob­lémái közötti szoros összefüggést. Az értelmetlen fegyverkezési ver­seny megszüntetése és a katonai kiadások csökkentése által felsza­baduló mérhetetlen forrásoknak döntő szerepet kell játszaniuk az emberiség nagyobb részét sújtó és a konfliktusok forrásául szolgáló tra­gikus problémák megoldása során. Az egyetemes béke megszilárdítá­sához, a nemzetközi biztonság átfo­gó rendszerének megteremtéséhez és a nemzetközi kapcsolatok igaz­ságos és demokratikus alapokon történő átalakításához vezető utak­kal összefüggő kérdések megvitatá­sa során az értekezlet résztvevői hangsúlyozták az elmaradottság le­küzdésének és az új világgazdasági rend megteremtésének a szüksé­gességét, ami valamennyi ország hasznára válna. Egyben támogatá­sukról biztosították az el nem kötele­zett országok ez irányban kifejtett tevékenységét. A havannai értekezlet jó alkalom volt a Közép-Amerikában kialakult helyzetről, s ezzel összefüggésben a latin-amerikai nemzeteknek a füg­getlenségért, a gazdasági és szoci­ális haladásért vívott harcáról folyta­tott véleménycserére. A résztvevők megerősítették, hogy támogatják a közép-amerikai békefolyamatot, mely során tiszteletben kell tartani minden nemzet szuverén akaratát. Ez lehetővé teszi a térség országai számára, hogy a súlyos társadalmi­gazdasági problémák megoldására összpontosítsanak. Az értekezlet résztvevői hangsúlyozták az ameri­kai imperializmus agresszív politiká­jának veszélyességét és szolidaritá­sukról biztosították a nicaraguai nép hősi harcát. Aggodalmukat fejezték ki a dél-amerikai demokratikus fo­lyamatokat gátló destabilizálási kí­sérletek, köztük a katonai állam­csíny segítségével végrehajtott for­dulatok miatt, s megerősítették szo­lidaritásukat a kontinens azon nem­zeteivel, amelyek a fasiszta típusú diktatúrák ellen, a szabadságért és a demokráciáért, nemzeti szuvereni­tásuk és területi egységük megőrzé­séért harcolnak. Az értekezlet résztvevői meg­erősítették rendíthetetlen szolidari­tásukat Ázsia és Afrika népeinek az újgyarmatosítás ellen, a gazdasági és szociális haladást szolgáló füg­getlen fejlődésükért vívott harcával. Kifejezték, ugyancsak szolidárisak mindazokkal a kommunistákkal, va­lamint a nemzeti és szociális felsza­badulásért vívott küzdelem harcosa­ival, akik üldöztetésnek, a reakció, a fajüldözés és az apartheid megtor­lásainak vannak kitéve. Hangsúlyozva, hogy a béke oszt­hatatlan, határozottan síkraszálltak azért, hogy a világ különböző térsé­geiben kialakult, a nemzetközi fe­szültség veszélyes tűzfészkeit jelen­tő konfliktusokat - beleértve az Afri­ka déli részén, a Közel-Keleten, a Délkelet- és Délnyugat-Ázsiában kialakult konfliktusokat is - politikai tárgyalások útján oldják meg. Az értekezlet résztvevői támogatták az imperializmus akciói által szított fe­szültség csökkentésére irányuló kezdeményezéseket, főleg a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ja­vaslatait arra, hogy az ország északi és déli részében csökkentsék a fegyveres erők számát és a Ko­reai-félszigetet változtassák atom­fegyverek nélküli békeövezetté. Az értekezlet résztvevői nagyra értékelték a különböző pártok és mozgalmak vezetőinek a nagy ok­tóber 70. évfordulója alkalmából Moszkvában rendezett nemzetközi találkozóját, és megállapították, hogy az ilyen kezdeményezések megfelelnek korunk követelményei­nek, s elősegítik a béke megszilárdí­tásában, a leszerelésben, a fejlő­désben, a környezetvédelemben és az emberiség előtt álló más égető problémák megoldásában érdekelt valamennyi politikai erő konstruktív párbeszédét és együttműködését. Az értekezleten elemezték a kommunista és munkáspártok in­ternacionalista szolidaritásával, a függetlenség, az egyenlőség és mindegyik párt azon jogának elis­merésén alapuló együttműködéssel kapcsolatos kérédéseket, miszerint az országukban kialakult konkrét fel­tételekkel összhangban önállóan dönthetnek saját politikájukról, stra­tégiájukról és taktikájukról. Az értekezlet résztvevői köszöne- tüket fejezték ki a Kubai Kommunis­ta Pártnak a találkozó gondos előké­szítéséért és megszervezéséért. Szolidaritásukról biztosították a ku­bai forradalmat és sok sikert kíván­tak a kubai népnek a szocializmus építése és védelme során. Az értekezlet a testvéri kölcsönös megértés, a szabad, tárgyszerű vé­leménycsere légkörében zajlott le. Megállapodtak abban, hogy a követ­kező értekezletet Szófiában tartják meg. MIHAIL GORBACSOV, az SZKP KB főtitkára pénteken a moszkvai csapágygyárba látogatott. Megis­merkedett az üzem munkájával és elbeszélgetett a dolgozókkal. A gyárlátogatásra elkísérte Lev Zaj­kov, az SZKP KB PB tagja, a moszk­vai pártbizottság első titkára. A NUKLEÁRIS ÉS ŰRFEGYVE­REKRŐL folyó szovjet-amerikai tár­gyalások keretében ezen a héten Genfben folytatta tevékenységét mindkét munkacsoport. Ugyancsak Genfben folynak az atomfegyver­kísérletek korlátozásáról és meg­szüntetéséről szóló átfogó tárgyalá­sok. Ez utóbbi fórumon az 1971 -ben és 1974-ben kötött, a föld alatti atomrobbantásokra vonatkozó szer­ződések teljesítésének ellenőrzésé­vel foglalkozott a két küldöttség. A megbeszéléseken intenzív munka folyik annak érdekében, hogy a két külügyminiszter március végén sor- rakerülő washingtoni találkozójára kidolgozzák a megfelelő jegyző­könyveket. PEKINGBEN Csao Ce-jang főtit­kár vezetésével ülést tartott a Kínai KP KB Politikai Bizottsága. Ezen úgy döntöttek, hogy március 15-re összehívják a központi bizottság ülését. IRAK ÉS IRÁN között huszon- négyórás szünet után ismét kiújult a „városok háborúja“. Teheránban péntek délelőtt egy iraki bomba csa­pódott be, s kilenc ember meghalt, tizenöt megsebesült és néhány épü­letben károk keletkeztek. Ezt köve­tően Bagdad egyik sűrűn lakott kül­területén iráni rakéta csapódott be. AZ SPD megalakulásának 125. évfordulója alkalmából Bonnban ne­ves tudósok, politikusok és írók részvételével kétnapos fórumot ren­deztek. Hans-Jochen Vogel, a nyu­gatnémet szociáldemokraták elnöke hangsúlyozta, az SPD nélkül nem oldhatók meg az NSZK problémái. A párt célja továbbra is, hogy vissza­térjen a bonni kormányba. BUKARESTBEN a népi tanácsok elnökeinek országos konferenciáján mondott beszédében Nicolae Ceau- sescu legfelsőbb román vezető egyebek között hangsúlyozta, a helyhatósági szerveknek nagyobb felelősséget, kevesebb bürokratiz­must, nagyobb rugalmasságot kell tanúsítaniuk az állampolgárok ügye­inek intézése során. Elmondta azt is, hogy aránytalanul sok a 3 ezernél kisebb lélekszámú falu, ezért csak az ennél nagyobb települések fej­lesztését fogják támogatni. A város­ban élő, de vidéken dolgozó szemé­lyeknek még az idén falura kell köl­tözniük. A települések korszerűsíté­sének programja Romániában há­romlépcsős folyamatban valósul meg, s a tervek szerint 2000-ig feje­ződik be. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT a hír, miszerint a jeruzsálemi Hilton szálló közelében (itt volt Shultz ame­rikai külügyminiszter szálláshelye) a rendőrség egy izraeli rendszámú gépkocsit fedezett fel, amelyben tíz kilogrammnyi robbanóanyag volt el­rejtve. Shultz egyébként Jeruzsá­lemből tegnap délután Damasz­kuszba utazott. ÚJSZ 2 1988. III.

Next

/
Thumbnails
Contents