Új Szó, 1988. március (41. évfolyam, 50-76. szám)
1988-03-29 / 74. szám, kedd
ÚJ szú 7 , 1988. III. 29. Az I. labdarúgóliga 17. fordulója után Nemcsak a győzelemnek örültek... Minden héten akadnak érdekes dolgok, rekordok a bajnokságban. Egy hete a sárga lapok sokaságán (36), a Vítkovice hazai sorozatának megszakadásán és a Trnava - Dukla meccsen megítélt három tizenegyesen csodálkoztunk. Legutóbb elvesztette veretlenségét a Sparta, hét csapat nem talált a hálóba, s mindössze 13 gól született a nyolc összecsapáson, az újonc Hradec Králové hét egymás utáni meccsen nem talált legyőzőre. Ezek mind figyelemre méltó és izgalmas események, de sajnos a színvonal már nem ennyire. A tudósítók egybehangzó véleménye szerint az elmúlt forduló mérkőzésein többnyire csak a küzdelem dominált. BŰNBAK. Kétségtelen, hogy a 17. forduló szenzációja volt a Sparta veresége 1987 májusától vasárnap kapott ki először Olomoucban. Ahogy a tv-összefoglalóban is láthattuk, a tartalékkapus Musilnak köszönhetően. Régi igazság a futballban, hogy egy középcsatár rúghat lyukat gólhelyzetben, egy középpályás „csalhatja" a játékot, egy hátvéd foghatja ,,szellősen" emberét; ezek a bakik, mulasztások még nem feltétlenül jóvátehetetlenek. De ha egy kapus mellé nyúl, vagy elmélázik, az többnyire a vég. Bűne sosem bocsájtható meg Bűnbak csak ö lehet. A 27 éves Musi|, aki Stejskal mellett sosem jutott vasárnapig szóhoz, az első gólt mintegy negyven méterről kapta, a másodiknál pedig éppen aludt. Hiába, a cserepadról egyből a mélyvízbe ugrani nem mindig jár sikeres úszással. ROHANNI KEVÉS. A közelmúlt egyik ismert labdarúgójának mondása jutott eszünkbe a DAC - B Bystrica meccsen: „Futni mindenki tud, futballozni, az a művészet“. Nos, a dunaszerdahelyiek (Dun. Streda) nemcsak a győzelemnek, hanem a játéknak is örülhettek. Az együttes szó szerint futballozott, pedig nem volt könnyű helyzetben az agresz- szíven, lelkesen küzdő katonák ellen. Annak ellenére, hogy a DAC középpályásai gyakran pontatlar.ul es rossz ütemben indítottak (Kaspar), a második félidőben a csapat már több folyamatos akciót vezetett. A csatárok (Mi- činec, Majoros, Šoltés) és a hátvéd Fieber úgy vették át a labdát, hogy abból gyors kezdeményezés született. De nemcsak a mozdulatokra, a gondolkodásra is vonatkozik ez. Ha a helyzeteket jobban kihasznalja a DAC (Mici- nec, Soltés, Fieber Pavlík, Hodúr) nagyobb arányban is nyerhetett volna a mindent erőből megoldani akaró katonák ellen, akik ugyan sokat és lelkesen rohangáltak, de az ellentámadások A 17. FORDULÓ MÉRLEGE: hazaiak - vendégek 4 - 4 - 0 - 10:3, nézők: 46 000 (legtöbben, 13 000-en az Olomouc - Sparta meccsen), 11- esek: 4 (három a vendégek ellen), sárga lap: 28, kiállítva: Valach (Žilina), Mejtský (Hradec) - eddig összesen 25; a góllista -13 golos: Drulák (Olomouc), 11 gólos: P. Chaloupka (Bohemians), Brezík (Inter ZTS), M. Luhový (Dukla). 10. gólos: Danék (Ostrava) A KÖVETKEZŐ FORDULÓ MŰSORA: április 1., péntek- 16.30; Slavia - DAC (az őszi mérkőzés 0:1, játékvezető Krchňák), április 3., vasárnap -10.30: Inter ZTS- Ostrava (1:4, Pelíšek) 16.30: Sparta - Dukla (2:1, Matušik), B. Bystrica - Bohemians (2:4, Marko), Žilina- Prešov (0:1, Havlíček), Vítkovice- Cheb (0:0, Gonda), Nitra - Olomouc (0:2, Jašek), Hr. Králové- Trnava (0:2, Rezníček). Alacsonyabb osztályú labdarúgó-bajnokságok I. Cseh Nemzeti Liga 18. forduló: Havíŕov - Opava 1:0, Liberec - Zbrojovka 0:0, Frýdek-Místek - Teplice 1:0, Slušovice - Tábor 1:1, Ml. Boleslav - Chomútov 0:1, Plzeň - Gott- waldov 1:0, Xaverov - Č. Budéjovice 1.0. Az Ústí szabadnapos volt. 1. Plzeň 17 12 4 1 21:7 28 2. Zbrojovka 17 11 4 2 30:9 26 3. Fr.-Místek 17 7 5 5 19:13 19 4. Gottwaldov 17 8 2 7 18:13 18 5. Tábor 17 4 9 4 17:17 17 6. Ml. Boleslav 16 7 3 6 16:18 17 7. Chomútov 17 5 7 5 17:21 17 8. Teplice 17 6 4 7 25:23 16 9. Opava 17 6 4 7 16:17 16 10. Havíŕov 16 6 3 7 15:17 15 11. Č. Budéjovice 16 5 4 7 22:22 14 12. Liberec 17 5 4 8 17:22 14 13. Slušovice 17 5 4 8 14:19 14 14. Xaverov 17 6 1, 10 21:30 13 15. Ústí 15 3 0 12 13:33 6 II. Szlovák Nemzeti Liga Nyugati csoport: 1. Šaľa 18 10 6 2 29:10 26 2. Dubnica 17 10 6 1 32:14 26 3. Senec 18 12 1 5 41:14 25 4. Trenčín 17 9 6 2 25:13 24 5. N. Mesto 18 9 3 6 31:24 21 6. Matador 18 9 3 6 29:23 21 7. Topoľčany 17 8 2 7 24:23 18 + Oleg Blohin szombaton délután pályára lépett új csapatában, a Vorwärts Steyr gárdájában, amely az osztrák bajnokság alsó ágában szerepel. A szép számú közönség nem látott gólt... + A Dortmund - Bremen Bun- desliga labdarúgó-mérkőzést követően hatvan helybeli fiatal összeverekedett negyven vendégnézővel. A rendőrség 19 személyt letartóztatott. során keveset gondolkodtak. A DAC- nak volt egy-két akciója, amely az elmúlt szép időkre emlékeztetett. A csapatkapitány Majoros (eléggé kíméletlenül gyötörte a bíró szeme láttára a jobbhátvéd Mikuš) csipkefinomságú trükköket is megengedett magának (kétszer egymás után is kötényt adott a vendégvédőknek), hogy lendületesen betörve a tizenhatos vonalára góljával jelt adjon a DAC mindent elsöprő rohamára. Úgy tűnik, Pecze Károly edző szavai kezdenek igazolódni: a csapat a formába hozás időszakában kevés mérkőzést játszott megfelelő talajú pályákon, s most kezd belelendülni. Egyszóval: a két ponton kívül az igényes dunaszerdahelyi szurkolók a biztató, élvezetes, látványos játéknak is örülhettek vasárnap. NÉGY VERETLEN. Már csak négy veretlen van a tavaszi idényben: DAC, Inter ZŤS, Bohemians és Hr. Králové. A Bohemians még százszázalékos! Az újonc Hradec, melyben a labdarúgásnak legtöbb kárt okozó dilettánsok azonnali kiesőt láttak, hét egymás utáni meccsen nem kapott ki: Dukla 1:1, Olomouc 2:0 és 0:0, Ostrava 0:0, Cheb 4:4, Prešov 4:1, Bohemians 1:0. Hogy csak egy százszázalékos és három veretlen együttes van a tavaszi három forduló után, az sok mindent elárul. Például azt, hogy ezúttal sincs igazi nagycsapata a bajnokságnak. És belátható időn belül valószínűleg nem is lesz A Sparta ugyan uralja a mezőnyt, de elsősorban nem azért, mert kitűnően futballozik, hanem mert a többiek csak a szürke középszerűséget képviselik. TOMI VINCE + Szovjet diadallal végződött Toledóban a szabadfogású birkózó Világ Kupa. Az elsőséget eldöntő mérkőzésen a szbornaja 6:4 arányban legyőzte az Egyesült Államok válogatottját. + Kamerun labdarúgó-válogatottja nyerte az Afrika Kupát, miután a döntőben 1:0 (0:0) arányban két vállra fektette Nigériát. •f A Nemzetközi Tenisz Szövetség tegnapi londoni ülésén úgy döntött, hogy 1989-ben Tokióban rendezik a női Federációs Kupát. Az idei viadalnak Melbourne ad otthont. I. JÉGKORONGLIGA A hajrá előtt (sr) - Ma rendezik a negyeddöntő első találkozóit az I. jégkorongligában: Č. Budéjovice - Kladno (az előző mérkőzéseken 5:2, 3:3, 2:2,9.2, játékvezető Vrábel), Košice - Trenčín (5:4, 5:1, Gottwald), Sparta - Pardubice (4:4, 6:5, Šubrt), Jihlava - Litvinov (5:4, 6:2, 7:2, 3:3, Danko). Szerdán ugyanez lesz a párosítás, szombaton és vasárnap pályaválasztói jogot cserélnek a csapatok. Az esetleges ötödik találkozót a 34. forduló utáni jobb helyezést elért együttes otthonában rendezik. A kiesés ellen küzdő négy csapat is ma játssza az első fordulót: Plzeň - Brno (5:4, 5:2,1:3, 2:2, Peterčák), Gottwaldov - Slovan (5:1, 2:4, 6:^, 2:2, Pekný). Pénteken a következő párosításban találkoznak: Brno - Slovan (1:1, 0:0, Lipa), Plzeň - Gottwaldov (2:4, 3:5, Brada). A NAGY BÚCSÚK JEGYEBEN Ez volt a fö jellemzője a budapesti műkorcsolya- és jégtánc-vb-nek Ismét eltelt egy év. Furcsán hangzik a megállapítás, lévén még csak március hava, csakhogy a műkorcsolyázóknál nem azonos az esztendő a naptárival. Januártól márciusig tartanak a világversenyek, s aztán megint tizenkét hónapot kell várni az újabb lehetőségre. 1988 eltelt napjai gazdagabbak voltak nemzetközi csatákban mint az elmúlt három év első negyede: a kontinens- és világbajnokságon kívül olimpiát is rendeztek, méghozzá egy Európa-bajnokság után, s az elmúlt héten a Budapest Sportcsarnokban lebonyolított vb zárta az idényt. Már megszokhattuk, hogy a többi sportághoz hasonlóan a műkorcsolyázásban is eléggé olimpiacentrikus az időszámítás. Érthető ez, hiszen a versenyzők nagy része a csúcsot jelentő négyévenkénti megmérettetésre igyekszik időzíteni a formát, no meg azért is, mert a legtöbben az ötkarikás játékokon való szereplést tekintik pályafutásuk záróállomásának. (Persze, akadnak olyanok is, akik két esetleg több olimpián is rajtolnak, sót onnan rendre aranyéremmel távoznak, hogy példát is említsünk, méghozzá családit, elég felidéznünk a Szarajevóban és utóbb Calgaryben is győző Katarina Wittet). Nem kivétel ez alól a megállapítás alól a februári calgaryi rendezvény sem, ezért zajlott a nagy búcsúk jegyében a budapesti világverseny. Mert már jó előre tudta mindenki, hogy az élmezőny egy részét, a közelmúlt csillagait utoljára láthatja, legalább is hivatalos eseményen, mert revüben, gálaműsorokon még találkozhat velük. A búcsún kívül még egy jellemzője volt a sportcsarnok vetélkedőjének, mégpedig az, hogy az olimpiai csatában alulmaradt ellenfelek Calgary után bosszút esküdtek, hogy életük ezen utolsó viadalán visszavágnak az olimpiai vereségért. De ez csak egyetlenegynek sikerült .. Ez pedig a páros műkor- csolyázás 1984-es olimpiai bajnoka, a szovjet Valova, Vasziljev kettős volt, Tamara Moszkvina tanítványai az elmúlt két évben Genfben és Cincinnatiban is a fiatal Gorgyejeváék mögé szorultak, sót az idén Prágában is. Most viszont ellenállhatatlan volt a leningrádi kettős, még egyszer utoljára megcsillogtatta képességeit, szép emléket hagyva a sportág közönségének. A férfi és a női mezőnyben viszont nem sikerült a visszavágás, illetve a részleges trónfosztás (merthogy az olimpián vereséget szenvedett Orser volt a világbajnoki cím védője). „Ez van, mit lehet tenni“ - árulta el Debi Thomas gesztusa a gyengécskére sikeredett kűr befejeztével, hiszen tudta, hogy egy hibátlan szabadkorcsolyázással lett volna csak esélye, hogy legyőzze Katarina Wittet.,,Boldog vagyok, hogy vége lett - tette még hozzá mert az idei nem az én esztendőm volt. Szomorú vagyok szebben képzeltem el a búcsút... “ Valószínűleg úgy, mint Katarina Witt, aki negyedik világbajnoki címét nyerte, igaz nem élete legjobb produkciójával, no de mit számít az egy aranyérem mellett? Vagy mégis? A dobogó második fokára szorult Brian Orser így látta ugyanezt: „Az embernek akkor kell abbahagynia, amikor a legjobbat tudja produkálni, s úgy érzem, a mai küröm ilyen volt. Ezt igazolják a pontozóktól kapott hatosok is. “ No, persze, nyilván ő sem tiltakozott volna, ha ez elég lett volna az aranyéremhez is... De nem lett, barátja, a másik Brian, aki technikai téren erősebb a művészi hatásban viszont tökéletesebbnek tartott Örseméi, az olimpiai után a világbajnoki címet is hazavitte az Egyesült Államokba. A jégtáncban is folyt a harc a trónért, azzal a különbséggel, hogy itt a csatázó felek közül csak egyik távozik: a négyszeres világbajnoki győztes Besztyemjanováék, akik kétség kívül forradalmasították a kategóriát, sokat tettek annak fejlődése, modernebbé tétele érdekében. A verseny kezdete előtt nagyon rebesgették ugyan, hogy a hagyományos stílust képviselő Klimováék megfosztják őket trónjuktól (s ez már végleges lett volna, mert Besztyemjanova és Bukin visszavonul) de a jóslat annak ellenére sem következett be, hogy az olimpiai bajnok a kórházban lévő Tatyjana Taraszova asszony nélkül állt rajthoz Budapesten. Klimováék számára eljött hát a nagy alkalom, jövőre ók lépnek elő az egyes számú esélyesekké, hacsak nem jön közbe valami... Például egy olyan palotaforradalom amilyet az idén a francia Duchasney testvérek megjelenése és produkciója okozott... U RBÁN KLÁRA 8. Malacky 18 7 4 7 20:21 18 9. H. Sereď 18 7 4 7 17:18 18 10. Inter ZtS B 18 6 4 8 17:32 16 11. VTJ Sereď 18 7 0 11 29:22 14 12. Bánovce 18 5 4 9 27:31 14 13. Púchov 18 5 4 9 14:18 14 14. ES N. Zámky 18 5 4 9 11:31 14 15. Handlová 18 4 4 10 14:28 12 16 Jur 17 0 3 14 8:46 3 Keleti csoport: 1. Ružomberok 18 11 3 4 41:17 25 2. Jelšava 18 10 4 4 26:15 24 3. Rim. Sobota 18 9 4 5 29:14 22 4. L. Mikuláš 18 7 6 5 26:24 20 5. Sp. N. Ves 18 8 3 7 43:27 19 6. Bardejov 18 8 2 8 29:27 18 7. Giraltovce 18 7 4 7 17:19 18 8. Bard. N. Ves 18 7 4 7 15:25 18 9. Bytča 17 7 3 7 28:30 17 10. Fiľakovo 18 7 2 9 21:29 16 11. V. Kapušany 18 6 4 8 24:34 16 12. Kys N. Mesto 18 6 4 8 22:32 16 13. Vranov 18 5 5 8 21:27 15 14. Moldava 18 6 3 9 21:36 15 15. Detva 17 6 2 9 26:25 14 16 VSŽ Košice 18 5 3 10 23:31 13 Nyugat-Szlovákia KERÜLETI BAJNOKSÁG: Zl. Klasy- Hlohovec 3:1, Ž. Malacky-Štúrovo 4:1, Partizánske - O. Potôň 4:0, Trnava jun.- Šamorín 1:0, Pezinok - Trebatice 1:0, Vráble - Komárno 1:3, Topoľčany - Bernolákovo 3:1, Str. Nitra - Vŕbové 0:0. 1. Partizánske 18 11 3 4 42:21 25 2. Str. Nitra 18 10 4 4 34:19 24 3. Komárno 18 11 2 5 42:25 24 4. O. Potôň 18 11 1 6 27:17 23 5 Zl. Klasy 18 9 5 4 21:19 23 6. Vráble 18 10 0 8 44:24 20 7. Vŕbové 18 8 4 6 28:17 20 8. Pezinok 18 9 2 7 22:22 20 9. Trebatice 18 8 3 7 26:26 19 10. Šamorín 18 8 2 8 22:20 18 11. Topoľčany 18 7 3 8 31:36 17 12. Štúrovo 18 7 2 9 31:35 16 13. Trnava jun. 18 6 1 11 24:40 13 14. Hlohovec 18 2 7 9 18:31 11 15. Ž. Malacky 18 4 1 13 16:41 9 16. Bernolákovo 18 1 4 13 13:48 6 I. A-osztály Északkelet: Bošany - H. Sŕnie 3:2, Zl Moravce - Pečeňany 2:0, V. Uherce- Dulovce 1:2, N. Ves - Sigma N. Zámky 1:0, H. Kráľová - Pohron. Ruskov 4:1, Pribeta - Šurany 2:2, Žitavany - St. Turá 3:1, Tlmače - Želiezovce 1:1. 1 Zl. Moravce 1 8 12 5 1 42:7 29 2.'Pribeta 1 8 11 2 5 35:22 24 3. Dulovce 1 8 10 2 6 33:25 22 4. H. Kráľová 1 8 9 4 5 26:24 22 5. Želiezovce 1 8 7 6 5 21:21 20 6. Žitavany 1 8 8 2 8 39:30 18 7. N. Ves 1 8 7 4 7 24:26 18 8. SZ Šurany 1 8 7 3 8 22:26 17 9. Tlmače 1 8 7 2 9 24:25 16 10. Pečaňy 1 8 6 4 8 24:26 16 11. V. Uherce 1 8 5 6 7 22:23 16 12. St. Turá 1 8 5 6 7 19:28 16 13. Sigma N Zámky 1 8 6 3 9 22:24 15 14. H. Sŕnie 1 8 4 6 8 27:35 14 15. Bošany 1 8 3 8 7 17:33 14 16. Pohron. Ruskov 1 8 4 3 11 21:39 11 Délnyugat: Jablonec - Holíč 1:0, Myjava - Leopoldov 5:2, Váhovce - Gab- číkovo 4:1, Baka - Myslenice 6:0, Brezová - Galanta 1:2, Láb - Modranka 0:0, Lehnice - Brodské 2:1, Šúrovce - Piešťany 2:0. 1. Lehnice 18 13 3 2 42:15 29 2. Myjava 18 11 3 4 38:20 25 3. Baka 18 11 2 5 41:19 24 4. Piešťany 18 11 1 6 39:26 23 5. Gabčíkovo 17 9 3 5 44:27 21 6. Váhovce 18 9 2 7 36:29 20 7. Modranka 18 8 3 7 29:32 19 8. Šúrovce 18 7 4 7 26:22 18 9. Holíč 18 7 4 7 29:26 18 10. Láb 18 7 4 7 19:30 18 11. Galanta 18 6 4 8 37:34 16 12. Leopoldov 18 7 2 9 23:32 16 13 Jablonec 18 5 2 11 18:41 12 14. Brodské T8 4 2 12 25:35 10 15. Myslenice 18 3 4 11 16:44 10 16. Brezová 18 2 3 12 14:44 7 I. B-osztály Kelet: Calex Šurany - Šárovce 4:0, Bešeňov - Kolárovo 2:1, Bajč - Dvory 1:3, Nesvady - Šahy 0:4, Tekov. Lužany - Bánov 5:0, Marcelová - Salka 4:0. 1. Dvory 14 10 2 2 34:15 22 2 Šahy 14 8 4 2 41:15 20 3. Marcelová 14 9 1 4 46:19 19 4. Tekov. Lužany 14 8 1 4 32:23 17 5. Nesvady 14 7 1 6 23:19 15 6. Kolárovo 14 5 5 4 22:25 15 7. Bešeňov 14 6 2 6 20:22 14 8. Calex Šurany 14 6 1 7 25:32 13 9. Bánov 14 4 3 7 28:32 11 10. Bajč 14 4 2 8 25:35 10 11. Zem.OIča 13 5 0 8 11:29 10 12. Šárovce 14 4 2 8 19:37 10 13. Salka 14 1 2 10 8:42 4 Dél: Vlčany - Vydrany 3:1, Matúškovo - Most 4:0, Šaľa B - PI. Štvrtok 21, Trstice - H. Potôň 2:0, Hroboňovo - To- poľovec 0:0, Lozorno - DAC jun. elmaradt, Trh. Mýto - Kostolište 4:2. 1 Dac jun. 14 9 2 3 47:22 20 2. Topoľovec 15 7 4 4 33:20 18 3. Šaľa B 15 8 2 5 29:22 18 4. Vydrany 15 7 4 4 30:23 18 5. Trh. Mýto 15 8 1 6 30:25 17 6 Trstice 15 6 4 5 22:21 16 7. Kostolište 15 7 2 6 26:27 16 8. H. Potôň 15 6 3 6 27:24 15 9. PI. Štvrtok 15 6 3 6 19:21 15 '10 Hroboňovo 15 5 4 6 18:19 14 11 Matúškovo 15 4 5 6 18:27 13 12. Vlčany 15 5 2 8 28:34 12 13. Most 15 4 3 8 16:34 11 14 Lozorno 14 13 10 17:41 5 Kelet-Szlovákia KERÜLETI BAJNOKSÁG: Prešov jun.-Prakovce 1:0, Snina-Budkovce 1:0, Kračunovce-IS Košice 5:0, Svidník-Svit 1:1, Rožňava-Čaňa 4:1, Poprad-Š. Michaľany 1:2, ZŤS B-Sabinov 1:1, Spoje Košice-Ľubeník 3:2. 1. Spoje 17 11 3 3 26:13 25 2. Lubeník 17 10 2 5 29:19 22 3. Budkovce 17 8 4 5 20:14 20 4. Svidník 17 7 6 4 22:16 20 5. Snina 17 9 2 6 20:18 20 6 Poprad 17 9 1 7 27:23 19 7. Kračunovce 17 9 0 8 27:19 18 8 Svit 17 7 4 6 27:26 18 9. Prešov jun. 17 7 3 7 24:20 17 10. Sabinov 17 6 4 7 31:23 16 11. Prakovce 17 6 4 7 25:20 16 12. Rožňava 17 5 3 9 21:25 13 13. Š. Michaľany 17 4 5 8 14:18 13 14. Čaňa 17 5 3 9 23:32 13 15. IS Košice 17 6 1 10 19:37 13 16. ZtS B 17 3 3 11 16:48 9 I. A-OSZTÁLY Keleti csoport: Somotor-Soľ 2:1, Be- lá-Strážske 5:1, Nac. Ves-Michaľany 0:0, Bystré—Stakčín 5:1, Fintice-Tarnov 3:1, Zalužice-Medzilaborce 2:0. 1. Strážske 15 10 2 3 32:18 22 2. Bystré 15 8 2 5 28:21 18 3. Fintice 15 7 3 5 37:19 17 4. Zalužice 15 8 1 6 24:24 17 5. V. Šebastová 14 7 2 5 21:19 16 6. Michaľany 15 7 2 6 22:24 16 7. Belá 15 7 2 6 22:27 16 8. Tarnov 15 7 1 7 28:26 15 9. Somotor 15 6 3 6 30:30 15 10. Nac. Ves 15 6 3 6 20:21 15 11. Lipany 14 5 2 7 21:18 12 12. Medzilaborce 15 6 0 9 24:40 12 13. Soľ 15 5 0 10 25:25 10 14. Stakčín 15 3 1 11 13:35 7 Nyugati csoport: St. Ľubovňa-Rud- ňany 3:0, Družstevná-Kežmarok 3:0, ČSAD-Barca 1:1, Sp. Bystré-Poproč 1:1, Ľubica-Sp. Vlachy 6:1, Revúca-Teplička 4:0, Geča-Krompachy 1:0. 1. Družstevná 15 9 3 3 37:13 21 2. Ľubica 15 9 2 4 34:15 20 3. St. Ľubovňa 15 9 2 4 24:15 20 4. Revúca 15 5 6 4 26:17 17 5. Geča 15 8 1 6 21:21 17 6. Kežmarok 15 6 3 6 21:19 15 7. Sp. Bystré 15 7 1 7 24:26 15 8. Teplička 15 6 3 6 20:24 15 9. Krompachy 15 6 2 7 27:16 14 10. Sp. Vlachy 15 5 3 7 26:31 13 11. Rudňany 15 6 1 8 17:27 13 12. Poproč 15 4 4 7 20:31 12 13. Barca 15 3 4 8 12:27 10 14 ČSAD 15 2 4 9 13:40 8 I. B.-OSZTÁLY Zempléni csoport: Vojčice-Sečovce 1:0, Dlhé-Malčice 1:0, Kuzmice-Kocha- novce 1:0, Sobrance-Kráľ. Chlmec 2:2, Lastomír-Hrabovec 1:0. 1. Kochanovce 12 7 3 2 26:9 17 2. Sečovce 13 6 3 4 22:18 15 3. Kráľ. Chlmec 13 6 3 4 22:21 15 4. Vojčice 13 6 2 5 26:25 14 5. Sobrance 13 5 3 5 17:15 13 6. Hrabovec 13 3 7 3 16:18 13 7. Jaseňov 12 5 2 5 22:13 12 8. Dlhé 13 6 0 7 19:21 12 9 Trhovište 12 5 1 6 18:21 11 10. Kuzmice 13 5 1 7 21:25 11 11. Lastomír 12 5 0 7 14:21 10 12. Malčice 13 4 1 8 23:39 9 Kassai csoport: Mokrance-tahanov- ce 2:0, Jasov-Vlachovo 3:0, Šaca-Vala- liky 0:1, K Teplica-Dobšina 1:1, V.lda-N Myšľa 1:1, Seňa-Čečejovce 1:1. 1. Dobšina 13 8 3 2 30:12 19 2. N. Myšľa 13 7 3 3 27:14 17 3. Jasov 13 7 3 3 15:13 17 4. Seňa 13 6 3 4 24:19 15 5. V. Ida 13 6 3 4 21:17 15 6. Čečejovce 13 5 3 5 21:19 13 7 Valaliky 13 5 2 6 20:19 12 8 Tahanovce 13 4 4 5 17:22 12 9. K Teplica 13 5 2 6 19:29 12 10. Vlachovo 13 4 2 7 18:30 10 11. Mokrance 13 3 2 8 12:27 8 12. Šaca 13 3 0 10 9:22 6