Új Szó, 1988. március (41. évfolyam, 50-76. szám)
1988-03-25 / 71. szám, péntek
Vadhajtások ellen Jegyzetek a XIX. Kazinczy Nyelvművelő Napokról O ktalanság lenne olyasmit állítani, hogy a Kazinczy Nyelvművelő Napoktól függ elsősorban, milyen színvonalon használjuk édes anyanyelvűnket élőszóban és írásban, hogy a nemzetiségi helyzetből adódó különböző környezeti hatások közepette sikerül-e tisztán tartanunk, egyáltalán, megőrizni öt tájainkon. De azt hiszem, hogy ezek a Napok igenis jelentős szerepet játszanak anyanyelvűnk ápolásában, művelésében, a mindennapi használatában továbbra is ijesztő mennyiségben található régi és újabb vadhajtások elburjánzásának megakadályozásában. Már eleve azzal, hogy vannak, hogy révükön évenként legalább egyszer a közfigyelem fókuszába emelkedik emberi mivoltunk, nemzetiségi hovatartozásunk egyik legfontosabb ismérve, érzelmi-gondolati megnyilvánulásaink, szellemi gyarapodásunk alapvető eszköze, az a nyelv, melyet édesanyánktól tanultunk. Ami ennél több mint szerep, az az, hogy a Kazinczy- napokon terítékre kerülő kérdések, elhangzó gondolatok és javaslatok nem maradnak a rendezvény hagyományos színhelyének, a kassai (Košice) Hutník Szállónak a falai között, ablakain sem röppennek el, örök feledésbe merülve. Magukkal viszik mind a résztvevők, falvakba, városokba, hasznosítják, továbbadják őket szúkebb környezetükben, ki-ki tehetsége és jelleme szerint. Olyan helyekre, iskolákba és más intézményekbe is eljutnak így, a mindenkori Kazinczy-napok tanulságai, az ott szerzett ismeretek, tapasztalatok, amelyektől viszont - eltekintve most az egyes ember felelősségétől - már elsősorban függ anyanyelvűnk helyzete, állapota, jövője. Az idén is mintegy kétszázan voltak jelen, pedagógusok, nyelvjáráskutatók, lap- és könyvszerkesztók, diákok. Sajnos, kevés író, ismét... Csütörtök délutántól szombat délig a korreferátumokkal együtt nyolc előadás hangzott el, három területre irányítva a figyelmet. Két-két előadás szólt a sajtónyelvről és a nyelvjáráskutatásról, négy a csehszlovákiai magyar tankönyvkiadásról, illetve tankönyvekről. Ezenkívül volt nyelvi vetélkedő, nagy számú közönség előtt zajlott le a szép magyar beszéd versenyének országos döntője; az esti órákra szórakoztató és ünnepi műsorról gondoskodtak a rendezők, élükön a Csemadok Központi Bizottságával. Ennyi dióhéjban, és most lássuk részletesebben a három napot, jóllehet, ez a „részletesebben“ is csak vázlatos áttekintést jelent, de sokkal többet még abban az esetben sem jelenthetne, ha nem küzdene helyszűkével a krónikás, hisz csak az előadásokat követő vita megérne egy külön beszámolót. Az első mindjárt az elején, Mayer Judit előadása után kialakult, aki az Új Szó nyelvi arculatát mutatta be; pontosabban, ennek az arculatnak az „árnyékosabb“ oldalát. A lap szerkesztőjeként, jegyezzem meg, ugyancsak oktalanság lenne részemről (részünkről), ha most egy egyfajta védekező alapállásba helyezkednék (helyezkednénk) vagy a körülményekre - a korai lapzártára, a naponta befutó és azonnal fordítandó hírügynökségi jelentések mennyiségére, a személyi feltételekre - hivatkoznék (hivatkoznánk), hisz az olvasót mindez nem érdekli, az ó,,elégedettségének egyik fontos feltétele - az előadásból idézek hogy az újság lehetőleg egyszerű, világos, közérthető, szabatos fogalmazási esetünkben jó magyarsággal megírt szövegeket tartalmazzon“. Mayer Judit terjedelmes, az elmúlt hónapokban napvilágot látott tizenkét számból készített „hibajegyzékét“ hallgatva, eszembe jutottak napi lapkészító (operatív) gyűléseink, melyeken az éppen megjelent számot is értékeljük, tartalmi, formai, műfaji és nyelvi szempontból egyaránt, önkrititikusan, külön figyelve a nyelv ellen akár csupán figyelmetlenségből elkövetett legkisebb vétkeinkre is. Ezzel pusztán jelezni szeretném, tudatában vagyunk felelősségünknek (több százezer emberhez szólunk naponta). És tudunk hibáinkról. Megszüntetni őket, illetve számukat a minimálisra csökkenteni (nincsen lap hiba nélkül) - jelenleg elsődleges szerkesztőségi céljaink egyike. Persze, egy- egy lap nyelvi színvonalának meghatározója az is, hogy milyen kéziratot tesznek le az asztalra az újságírók, meg hogy milyenek érkeznek be a külső munkatársaktól. A hivatásos tollforgató számára is tanulságos volt, amit a magyarországi Békési Imre mondott a sajtónyelvi szövegalkotásról, számos mai és klasz- szikus példát idézve. Köztük olyanokat, amelyekben a szerző úgy sűrített egyetlen mondatba több információt, hogy a nyelvi megformáltság szempontjából kifogásolhatóvá vált a közlése, jelentését pedig úgy kellett kihámozni. Alapvető követelmény a világos és szabatos mondatszerkesztés, külön az az újságíró számára, aki nem csupán egy-egy réteghez szól, hanem „sokrétű olvasóközönséghez“. Bizonyára hasznosítanak egy s mást a nyelvjáráskutatók a szintén magyarországi Hoffmann István előadásából, aki történeti áttekintést nyújtott a magyar településnevek kialakulásáról, majd a helynévgyújtés módszereiről beszélt. Részben, de már más vonatkozásban ugyanezt tette, gyakorlati tanácsokat is adva, a csehszlovákiai magyarság nyelvi múltjának és jelenének kiváló ismerője, a Napok népszerű vendégelőadója, Deme László, a Nyelvföldrajzi és szociolingvisztikai szempontok érvényesítése a nyelvjáráskutatásban című előadásának második részében; az elsőben arról szólt, figyelmet lekötő, eleven stílusban, hogy milyen történelmi, földrajzi, társadalmi körülmények formáltak egy- egy nyelvjárást, milyen hatások nyomán alakult egy-egy település nyelvi arculata-állapota. Két mondat a vitából. Jó lenne, ha a pedagógusok olyan feladatot adnának a gyerekeknek, hogy gyűjtsenek helyneveket, ezzel a szülőföld szeretetére is nevelnék őket. A csehszlovákiai magyar dialektológusok nem elégedhetnek meg csupán egy-egy tájegység vagy település régebbi és újabbkori nyelvállapotának feltérképezésével, szükség van szociolingvisztikai kutatásokra is, ennek keretében az egy nyelven belüli kétnyelvűség vizsgálatára. Az utóbbi években mind többet beszélünk a csehszlovákiai magyar tankönyvek szakmai és, főként, nyelvi színvonaláról. Ebben bizonyára közrejátszik, hogy örvendetesen megnövekedett e könyvek mennyisége, ami természetszerűleg veti fel a minőség kérdését olyan fórumon is, mint a Kazinczy-napok. Amíg egy-Ket évtizeddel korábban alig néhány tankönyv látott napvilágot évenként, a szakmunkásképzők számára úgyszólván egy sem, addig ez a szám napjainkban 120-140 tétel körül mozog. Zömük a Szlovák Pedagógiai Könyvkiadó magyar szerkesztőségének gondozásában jelenik meg. Hogy miként, milyen feltételek között, milyen nehézségekkel küzdve közben (hiányoznak még mindig szakszerkesz- tök; kevés a felkészült fordító, nyelvi bíráló, az ezért a munkáért kiutalható tiszteletdíj miatt is, mely nagyon alacsony; több olyan nyomdában készülnek könyvek, ahol nincs magyarul tudó szedő stb.), arról Kecskeméthy Győző, a szerkesztőség vezetője adott alapos, egyben önkritikus elemzést, megdöbbentő példákkal szemléltetve az amúgy sem könnyű kiadói tevékenységükbe „belejátszó“ nyomdahibákat is (például, egész oldalak kerültek cseh nyelven a magyar nyelvű tankönyvbe). Minthogy Kecskeméthy Győzőnek nemrégiben írása jelent meg minderről lapunk ez évi március 3-i számában, előadását nem részletezem, csupán egyetlen mozzanatot emelnék még ki belőle: sok helyütt nem tudnak arról, hogy a szaktan- tárgyak tankönyvei, a cipészeitől kezdve az építészetig, magyarul is megjelennek, így garmadával állnak raktáron. A magyarországi Nobel Iván a tankönyvírás és -szerkesztés szempontjairól beszélt, majd ezek szerint értékelte az alapiskoláink 6-7-8. osztályos tanulói számára készült magyar nyelvtankönyveket. Mindháromról elismeréssel szólt, szemléleti, szerkezeti, tartalmi, formai, nyelvi, tipográfiai szempontból egyaránt megfelelnek a legfőbb követelménynek - könnyen tanulhatók; és állják a versenyt a hasonló magyarországi tankönyvekkel. Sajnos, ugyanez nem mondható el a történelemtankönyvekról és a fizi- katankönyvekről, legalábbis, ami a nyelvezetüket és, főként, terminológiahasználatukat illeti. Ez derült ki Morvay Gábor, illetve Galambos Ella korreferátumából. Bírálat érte a fordításokat a vitában is. Korreferátummal felérő hozzászólásában Fóthy János a mezőgazdasági műszaki szakközépiskolák 2^4. évfolyama számára készült Állattenyésztési gyakorlatok című, cseh nyelvből fordított tankönyvet mutatta be, mely a Príroda gondozásában jelent meg - a szakkifejezéseket tekintve számtalan fordítói melléfogással, tükörfordítással, de egészében is sok hibával tarkított nyelvi köntösben. „A tévedésekre és félrevezetésekre nincs és nem is lehet logikus érv, magyarázat - mondotta Fóthy János. - A vesztes a jövő nemzedék, ezért a tankönyvek színvonala ilyen értelemben politikai kérdés. A rossz tankönyv is annyi pénzébe kerül az államnak, mint a jó... Ha a jövő nemzedék nem kaphatja meg a kellő ismereteket, az hátrányosan befolyásolja az egész népgazdaság fejlődését. .. öntsünk végre tiszta vizet a pohárba és ne kibúvókat keressünk, hanem megoldásokat. Keressük meg a szakembereket, én állítom, hogy vannak, akik saját szakterületükön jól ismerik a magyar, a szlovák, a cseh nyelvet. Meg kell keresni a megfelelő lehetőséget arra, hogy anyagilag is elismerjék munkájukat... Határozott és világos döntésekre van szükség. A tankönyvek fordításába be kell vonni a csehszlovákiai magyar szellemi élet legjobbjait.“ Hangsúlyozta még, jó lenne ha minél előbb napvilágot látna végre a szlovák-magyar, magyar-szlovák nagyszótár. E nnyit az őszinteség, a tenni- jobbítani akarás jegyében, kritikus szellemben lezajlott idei Ka- zinczy-napokról. A szép magyar beszéd versenyének országos döntőjéről más helyen szólok. BODNÁR GYULA Hivatástudat a siker titka Zdenék Košler hatvanéves Zdenék Košler nemzeti művész az elmúlt évtizedekben nemcsak a hazai operaelőadások és hangversenyek közönségét hódította meg, hanem neve valamennyi földrész zenekedvelőinek körében fogalommá vált Mind a muzsikusokat, mind a közönséget megragadja kristályosán tiszta karmesteri felfogása. Művészetének legfőbb varázsa, hogy kerül minden pózt; lendületes, anélkül, hogy szertelen lenne, egyéni, anélkül, hogy különc lenne, nagyvonalú, anélkül, hogy a részleteket elejtené. Egyéniségéből sugárzik ČSTK-felvétel a mélységes hivatástudat, a zene iránti odaadás. Bravúros technikájával széles ritmikai és dinamikai skáláját egyaránt a legegyszerűbb eszközökkel közvetíti, ezért magától értetődő minden, amit csinál. Prágában született. A szülői házban került kapcsolatba a zenével, már gyermekkorában több hangszeren játszott: zongorán, mélyhegedűn, fúvóshangszereken. Hamarosan a vezényléssel is megpróbálkozott Eleinte műkedvelő diákzenekarokat, majd apja fúvószenekarát vezette. Ám lelkes igyekezetét lehütöt- te a család barátja, Václav Talich professzor, mondván: korunk művésze nem lehet egysíkú, tehetségének nem szabhat egyetlen irányt. Igen bölcsen azt ajánlotta, hogy a fiú előbb fejezze be a gimnáziumot, majd az egyetem zenetudományi és bölcsészkarán folytassa tanulmányait Vezényeljen majd akkor, ha tudása és érettsége révén művészetét meg tudja tölteni mély gondolatisággal és nemcsak a kottát és az ütéseket tudja reprodukálni. A fiatal muzsikus megfogadta a jó tanácsot és elkerülte a csodagyerekek gyakran zsákutcába torkolló pályáját. Zenét eleinte magánúton tanult, de kiváló szakembereknél. Például összhangzatra és zeneelméletre Otakar Jeremiás nemzeti művész oktatta. A legjobb iskola azonban a gyakorlat volt és ezt az iskolát is kijárta, mint a prágai Nemzeti Színház korrepetitora. A szereptanulás során kísérte az énekeseket, próbavezényléskor a szólóhangszereket. Egyik este épp A sevillai borbély volt a prágai Nemzeti Színház műsorán, amikor a karnagy megbetegedett. Az igazgató úgy döntött, hogy a korrepetitor vezényelje az WAGNER — TÍZSZER Richard Wagner (1813-1883), a nagy német romantikus zeneszerző halálának 100. évfordulója alkalmából tízrészes tévé-filmsorozatot készítettek az angol és a magyar filmesek. A komponista életének 35 évét felölelő film csaknem hat évig készült, jeleneteit öt országban - Magyarországon, Ausztriában, az NSZK-ban, Svájcban és Olaszországban - forgatták. A Bachról, Berliozról, Verdiről és Lisztről szóló sorozatok után a Csehszlovák Televízió nézői most megismerkedhetnek a zeneművészetnek azzal a géniuszával is, akiről Thomas Mann önéletrajzi előjátékában a következőket irta: „Wagner művészete, bármennyire poétikus és »német« köntösben jelenjen is meg, elsősorban modem és nem éppen naiv művészet: Okos, és elmés, elvágyódó és rafinált, olyan módon egyesíti az érzékit az intellektuálissal, hogy az sosem fárasztja a befogadót. “ Wagner, a zeneszerző, karmester, saját operáinak szövegírója, zenei publicista, a Gesamtkunstwerk - a zenét, a szöveget és az egész színpadi beállítást a mondanivaló szolgálatába állító zenedráma - létrehozója, a Trisztán és Izolda, a Tannhäuser, a Lohengrin, a Niebelung gyűrűje és a Parsifal alkotója... Lenyűgöző és bonyolult életmű, nem kevésbé lenyűgöző és bonyolult személyiség. A tévésorozat - és a mozielóadások számára lerövidített filmváltozat - szerzői, Charles Wood forgatókönyvíró, Tony Palmer rendező és Vittorio Storaró, kétszeres Uscar-dijas operatőr igyekeztek a lehető leghívebben bemutatni ezt az ellentmondásokkal teli, zaklatott és rendkívüli életet. A legkülönbözőbb élethelyzetekben láthatjuk Wagnert, az alkotás lázában, súlyos depresszióktól gyötörten, sikerei csúcsán, baráti és szűk családi körben. A kommersz sikert is célzó nagyszabású kivitelezés kifizetődőnek bizonyult; a külföldi sajtó mindenütt a legnagyobb elismeréssel írt a Wagner életéről szóló „első és legnagyobb filmeposzról“. A főszerepet Richard Burton, a négy éve elhunyt kiváló angol színész játssza, ez volt utolsó nagy alakításainak egyike. Wagner második feleségét, Liszt Cosimát Vanessa Redgrave tolmácsolásában láthatjuk. A sorozatban fellépő további szereplők névsora is impozáns. Olyan kiváló művészekkel találkozhatunk, mint Marthe Keller, Franco Nero, Gemma Craven, John Gielgud, Ralph Richardson, Laurence Olivier, Gálffi László... A Wagner- operák címszerepeit kimagasló előadóművészek szólaltatják meg, elég, ha közülük Gwyneth Jones és Peter Hofmann nevét említjük. A sorozat nélkülözhetetlen ,,kelléke“ maga a zene, Wagner csodálatosan áradó dallamai, amelyeket a londoni, a budapesti és a bécsi filharmonikusok előadásában hallhatunk. Mindhárom zenekart korunk egyik legszuggesztívebb karmesteregyénisége, Solti György vezényelte. A Magyarországon, az NDK-ban és számos más országban nagy sikerrel bemutatott sorozatot a Csehszlovák Televízió április elején kezdi sugározni. M. B. előadást. A jóformán próba nélküli beugrás kitűnően sikerült és ez megalapozta Košler további pályáját. Olomoucban, majd Ostravában lett az opera művészeti vezetője, később a prágai FOK zenekar karmestere. Művészi fejlődésére nagy hatással volt, hogy 1963-ban megnyerte a Dimitri Mitropoulos karmesterversenyt és ezért egy évig a világhírű Leonard Bernstein asszisztense lehetett a New York-i Filharmonikusoknál. Utána berlini meghívást kapott: két évadban a híres Komische Oper vezető karnagya volt. Rendkívül szoros és bensőséges Zdenék Košler kapcsolata a szlovákiai zenei élettel. 1971-től 1976-ig a Szlovák Nemzeti Színház vezető karmestere és a Szlovák Filharmónia Zenekarának állandó vendége. Bratislavai működésének kezdetére így emlékezik: ,,A Szlovák Nemzeti Színház még átépítés alatt volt, a társulat a Hviezdoslav Színházban dolgozott. Ezért olyan műveket kellett itt színre vinnem, amelyeknek nem ártottak a kisebb színpad szűkös körülményei. Ezek között volt Mozart Cosi Fan tutteja is. Mivel kevés volt akkoriban a bemutató, elegendő időm maradt arra, hogy úgy felkészítsem a zenekart, ahogy más körülmények között ritkán sikerül. Újratanultuk az egész darabot korrepetitor közreműködése nélkül. Ennek az volt az előnye, hogy a szólista már rögtön kapcsolatba került a karmesterrel, annak stílusával. Az idő bősége lehetővé tette, hogy hosszan eljátszadozzunk egy-egy részlettel. Mindnyájan élveztük a munkát és a siker sem maradt el. “ Azután jött a többi darab: a Don Juan, a Fidélió, Bartók Kékszakállúja, Dvoŕák Ruszalkája, Cikkertől a Játék a szerelemről és halálról vagy Janáček műve, A Makropou- los-ügy. Egyébként szlovák operát Košler először 1960-ban tűzött műsorra: Olomucban a szerző közreműködésével tanították be Eugen Suchoň nemzeti művész örvény című operáját. Cikker nemzeti művész Coriolánusát Prágában vezényelte az ottani ősbemutatón, a Feltámadást ugyanettől a szerzőtől a Bratislavai Zenei Ünnepségeken mutatta be a Szlovák Nemzeti Színházban. Sokat dolgozik Košler a bratislavai Opus hanglemezkiadó számára is. A Szlovák Filharmonikusokkal készült például Cikker 1945 című szimfóniájának, Smetana Hazám című sorozatának, Dvofák összes szimfóniájának lemezfelvétele Zdenék Košler vezényletével. A külföldi szerzők közül Berlioz Fantasztikus szimfóniáját, több Schubert- és Mo- zart-szimfóniát és nyitányt vezényelt az Opus stúdiójában. Amikor befejezte működését a Szlovák Nemzeti Színházban, a Cseh Filharmónia karmestereként dolgozott és a prágai vagy vidéki fellépések mellett számos vendég- körutat tett a zenekarral, nemcsak Európában, hanem a tengeren túli országokban is, mindenekelőtt Japánban. Itt gyakran dolgozik helybeli zenekarokkal is és ő vezényelte a Szlovák Filharmónia Zenekarát is japáni vendégszereplésein. 1980- ban Zdenék Košler a prágai Nemzeti Színház művészeti vezetője és vezető karmestere lett. Az újjáépült színházban legfőbb feladatának tekintette Smetana teljes színpadi életművének bemutatását. Az utóbbi időben Košler mindinkább az „utazó karmesterek" közé tartozik. Megbecsült vendége a világ legrangosabb zenekarainak, a nagyvárosok hangversenyközönségének és operalátogatóinak. De térmésztesen hű maradt az itthoni zenebarátokhoz is. Mindig szívesen lép föl a Szlovák Filharmónia Zenekarával, mint most a közelmúltban is. Röviddel 60. születésnapja előtt bratislavai koncertjén Suchoň Hegedűre és zenekarra írt fantáziáját és Mahler Első szimfóniáját vezényelte. A zenekar és a közönség mindkét esten lelkesen ünnepelte a vendéget. „A siker adja meg azt a tudatot, hogy az ember nem dolgozott hiába“ - mondta egy alkalommal. A sok itthoni és külföldi siker igazolja azt a művészt, aki hivatásának érzi, amit végez DELMÁR GÁBOR ÚJ SZÚ 6 1988. III. 25.
