Új Szó, 1988. március (41. évfolyam, 50-76. szám)
1988-03-17 / 64. szám, csütörtök
Mihail Gorbacsov beszéde a jugoszláv parlamentben (Folytatás az 1. oldalról) mokkái, természetesen Jugoszláviával is, s gyakorlatilag konzultáltunk valamennyi európai, de nemcsak európai állammal. Kimondhatjuk tehát bátran, hogy az ilyen megállapodások előkészítésének módszerét lényegében kidolgoztuk. Most az a fontos, hogy hatékonyan ki is használjuk, természetesen azzal, hogy a szükséges kiegészítéseket és javításokat elvégezzük, mert a nukleáris fegyverek mellett más fegyverfajtákról - a vegyi és hagyományos fegyverekről is szó lesz. Van-e remény arra, hogy már a belátható időn belül eredményeket érünk el? Úgy vélem, erre a kérdésre óvatos derűlátással lehet válaszolni: az esély erre mindenképp megvan, de még számtalan nagy akadályt kell leküzdeni ahhoz, hogy végérvényesen megszüntessük a lázas fegyverkezést, s hogy az emberiség előtt sarkig tárjuk a nukleáris fegyverektől és az erőszaktól mentes világ ajtaját. Washingtonban egészen szolid alapokat raktunk le, amikor megállapodtunk abban, hogy energikusan folytatjuk a hadászati támadófegyverek felének megsemmisítéséről szóló szerződés munkálatait, feltéve, ha olyan formában tartjuk meg a rakétaelhárító rendszerek korlátozására vonatkozó megállapodást, ahogy azt 1972-ben jóváhagytuk. Már a washingtoni találkozó után, George Shultz amerikai külügyminiszter szovjetunióbeli látogatása idején sikerült elérni bizonyos eredményeket. Nagy jelentősége van annak, hogy a hadászati támadófegyverek csökkentéséről szóló tárgyalások az egész nemzetközi közösség figyelmének és rokonszenvének a légkörében folynak. Úgy is fogalmazhatnék: gyakran találkozunk politikusokkal, s vannak köztük konzervatív beállítottságú személyiségek is, de egyikük sem vonta kétségbe, hogy folytatni kell a szovjet-amerikai leszerelési párbeszédet. Más kérdés, hogy az Atlanti-óceán két oldalán ma éles viták folynak arról, konkrétan hogyan kellene kinéznie azoknak a szerződéseknek, amelyekről ma tárgyalunk. Ezt egészen normális dolognak tartom. Minden ország számára a saját biztonsága a fontos, s teljesen érthető, hogy e kérdések felvetésekor a politikai körök és a széles közvélemény is különböző álláspontot foglal el. Eközben néha nyilvánvalóan túlzott követelések is elhangzanak. Csakhogy a politika művészete, a tárgyalások művészete éppen abban rejlik, hogy a különböző nézeteket az ésszerű kompromisszum segítségével közös nevezőre hozzák és kialakítsák az érdekek egyensúlyát Ebből a szempontból értékeljük a NATO vezetőinek nemrég megtartott találkozóján született eredményeket. A tanácskozás ellentmondásos volt. Első pillantásra a résztvevők síkraszálltak azért, hogy folytatódjanak a nukleáris és más fegyverkezés megszüntetésére irányuló erőfeszítések és fejlődjön a helsinki folyamat. Szükségszerűen aggodalmat kelt azonban, hogy jóval gyakrabban lehetett hallani egészen másfajta megfogalmazásokat. A NATO tagállamainak egyes vezetői leplezetlenül igyekeztek összekapcsolni azt, ami összekapcsolhatatlan - a közepes és rövidebb hatótávolságú rakétákról szóló szerződés jóváhagyását más fegyverzettel történő kompenzálásának követelésével. Az egyik oldalon elismerik a hagyományos fegyverzet csökkentésének szükségességét és az egyenlőtlenségek felszámolásának fontosságát, a másik oldalon azonban csökönyösen védelmezik a „nukleáris elrettentés“ dogmáját. Ezek a nyilvánvaló ellentétek, sőt képtelenségek, egészen konkrét politikai okokra vezethetők vissza. Azokat, akik a reykjavíki csúcstalálkozó előtt, a washingtoni megállapodás előtt uralkodó elképzelések szintjén rekedtek meg, félelemmel tölti el az a gondolat, hogy meg kellene válniuk az atomfegyverektől, amelyekben az erő jelképét és a nemzetközi események alakulására gyakorolt tényleges hatás eszközét látják. Es mivel ezt nyíltan beismerni mégsem lenne egészen helyes, azt állítják, hogy a Szovjetunió és a Varsói Szerződés részéről fenyeget veszély; és a Szovjetunió, a szocialista országok békekezdeményezései által fokozatosan eltörölt „ellenségképnek" legalább a maradványait igyekeznek megmenteni. A Szovjetunió és a vele szövetséges szocialista államok céljai és cselekedetei arra irányulnak, hogy végérvényesen kitépjük a hidegháború hajtásait, amelyek, bizony gyökeret eresztettek a gazdasági kapcsolatokban, a politikában, a diplomáciában, a kultúrában, az emberek tudatában. Fáradhatatlanul törekszünk erre. A leszerelés, mindenekelőtt a nukleáris leszerelés, természetesen az első számú feladat. Az európai béke megszilárdításának a legfontosabb iránya általános vélemény szerint a fegyveres erők és a fegyverzet csökkentése az egész földrészen, az At- lanti-óceántól az Uraiig. Nem képeznek kivételt az ún. kettős rendeltetésű eszközök sem, vagyis azok, amelyek nukleáris robbanótöltet célbajuttatására is képesek. A komoly, valóban tárgyszerű megbeszélések hívei vagyunk, ami azt jelenti, hogy mindezekről a kérdésekről és valamennyi európai ország részvételével a cselezés nélküli tárgyalásokat részesítjük előnyben. A Szovjetunió, akárcsak Jugoszlávia, a helsinki folyamat továbbfejlesztésének következetes híve, s a résztvevő államok közötti bizalom megszilárdítására, az összeurópai együttmüködés, a biztonság erősítésére törekszik. Ehhez egyebek között hozzájárulna az olyan övezetek létrehozására vonatkozó különböző javaslatok megvalósítása, ahol a fegyverzet koncentrációja kisebb lenne. Közép-Európá- ra vonatkozóan ilyen értékes kezdeményezéssel állt elő az NDK, Lengyel- ország, Csehszlovákia és Magyarország. Murmanszkban kifejtettük ez irányú elképzeléseinket a Balti-tengerre és földrészünk északi térségeire vonatkozóan. És valószínűleg a legrégibb ilyen javaslatok közé tartozik a balkáni atommentes övezet létrehozására vonatkozó indítvány. Itt Belgrádban nemrég zajlott le a hat balkáni állam külügyminisztereinek a történelem során első találkozója. Megmutatkozott, hogy a különbségek ellenére meg lehet találni a politika és a gazdaság, a környezetvédelem és a kultúra területén folytatott együttműködés bázisát. És ez értékes regionális hozzájárulás Európa egész helyzetének a javításához. Nemegyszer kinyilatkoztattuk, és ezt szeretném most megerősíteni, hogy a Szovjetunió a balkáni együttműködés fejlesztésének feltétlen híve. Támogatjuk Bulgária, Románia, Jugoszlávia és Görögország legújabb javaslatait a katonai tevékenység korlátozására, síkraszállunk azért, hogy a félszigetről vonják ki az idegen csapatokat és számolják fel a külföldi katonai támaszpontokat, és megadjuk a szükséges garanciákat, ha megszületik a balkáni nukleáris és vegyi fegyverektől mentes övezet létrehozására vonatkozó döntés. A Szovjetunió kész együttműködni a balkáni államokkal a környezetvédelem területén is. Ide tartozik a létfontosságú déleurópai ütőér, a Duna védelmének a szélesebb problémája is. Az e téren hozott közös intézkedéseket a Fekete-tenger további szennyezését megszüntető határozott lépésekkel kellene összekapcsolni. Ez nemcsak néhány európai, hanem egyes ázsiai államoknak is az érdeke. Jugoszlávia balkáni és egyben földközitengeri ország. A mediterrán térségben kialakult helyzettel külön szeretnék foglalkozni. A Földközi-tengert teljes joggal tartják az európai civilizáció bölcsőjének. A térségben egyetemes jelentőségű útvonalak kereszteződnek, a kultúrák szintézise megy itt végbe, s a területet népek tucatjai lakják, amelyek Európa, az egész világközösség fejlődéséhez hozzájárulnak. Sajnos, látnunk kell azonban a dolog másik oldalát is. A Földközi-tenger ma a világ egyik legrobbanékonyabb térsége, az ellentmondó érdekek bonyolult csomópontja, hatalmas fegyverarzenálokkal túltelített térség. Semmilyen más zárt vizte- rületen sem ilyen magas a haditengerészet koncentrációja. A meditterán térség számunkra nem távoli terület, közel fekszik déli határainkhoz. A Földközi-tengeren keresztülvezet a déli kikötőket a világóceánokkal összekötő egyetlen tengeri útvonal. Természetesen érdekünk, hogy a térség ne a háborús, hanem a békés utak kereszteződése legyen. Ezzel összefüggésben szeretném mindenekelőtt kijelenteni, hogy fenntartások nélkül támogatjuk az el nem kötelezett országok mozgalmához tartozó mediterrán államok brioni találkozóján meghatározott, a biztonság garantálását célzó intézkedések programját. Ez jó alap a térség problémáiról folytatott széles körű és hatékony párbeszédhez. A Szovjetunió által már korábban előterjesztett, a Földközi-tengeren elhelyezett katonai potenciálok csökkentésére vonatkozó javaslatokkal együtt szeretnénk a nemzetközi közösség elé terjeszteni további kezdeményezéseinket. Először. Megerősítve, hogy készek vagyunk az Egyesült Államokkal egyidőben kivonni hadiflottánkat a Földközi-tengerről, javasoljuk, ne halogassuk ezt, s első lépésként idén július 1- vel fagyasszuk be azoknak a hajóknak és haditengerészeti egységeknek a számát, amelyekkel e két ország a térségben rendelkezik, s azután határozzuk meg maximális számukat. Másodszor. Még mielőtt a stockholmi megállapodások szellemében lefektetnénk a közös bizalomerősítő intézkedéseket, a Szovjetunió és az Egyesült Államok előre tájékoztathatná egymást és valamennyi földközi-tengeri országot hadihajóinak átcsoportosításáról és a térségbeli hadgyakorlatokról, s ezekre megfigyelőket hívhatna meg. Harmadszor. Minden erőnkből támogatni fogjuk a biztonság garantálásának elveit és módszereit, amelyeket a tengeri útvonalakra, mindenekelőtt a nemzetközi szorosokra vonatkozóan a mediterrán és más érdekelt országok dolgoznának ki. Minderről gondolkodva tudatosítjuk, számos más figyelemre méltó kezdeményezés létezik, amelyeket az utóbbi időben terjesztett elő több ország, mindenekelőtt a földközi-tengeri államok. Most hasznos lenne összegyűjteni, osztályozni ezeket a javaslatokat és meghatározni megvalósításuk ésszerű sorrendjét. E feladatra alkalmas lehetne a földközi-tengeri államok és más érdekelt országok képviselőinek a konferenciája. Ezt a gondolatot annak idején nem csak mi vetettük fel, s megvalósítása egyre időszerűbbé válik. A Földközi-tenger egy figyelemreméltó sajátosággal bír: földrészeket köt össze és szélesre tárja karjait az Európa határain túl levő országok előtt. A tenger vize délen Afrika, keleten pedig Ázsia partjait mossa. És a nyugati része, ahonnan 500 évvel ezelőtt útnak indultak Kolumbusz hajói, élénk kapcsolatokat tart fenn Latin- Amerikával. Valószínűleg sehol másutt nem érezhető oly erősen a népek közös sorsa, mai világunk belső összefonódása és egysége. Európában nem lehet teljes nyugalom, amíg Palesztinában az erőszak uralkodik, amíg a Közel-Kelet egyetlen tűzfészek, amíg a dél-afrikai fajüldözők büntetlenül folytatják agressziójukat Angola, Mozambik és más afrikai frontállamok ellen, s amíg folytatódik az iraki-iráni háború. Az úgynevezett helyi konfliktusokat néha „kis intenzitású" háborúknak nevezik. Ez a kifejezés azonban félrevezető. A fegyveres konfliktusokban részt vevő népek e háborúk intenzitását nagy áldozatokkal mérik. És ezek a konfliktusok is már rég nemzetközi jelleget öltöttek. Az ott fellobbanó lángok kiterjedhetnek más térségekre is és egy globális tűzvész közvetett vagy közvetlen okává válhatnak. Ezért a konfliktushelyzetek rendezése és lehetőség szerint az újak kirobbanásának megakadályozása a legsürgetőbb egyetemes problémák közé tartozik. Komoly és hatékony szerepet kell játszania itt a ENSZ-nek, s a világszervezet Biztonsági Tanácsának. Az elmúlt évtizedek gyakorlata megmutatta, mennyire káros és eredménytelen a konfliktusok katonai megoldása. Az egyedüli helyes hozzáállás a politikai rendezés útjainak keresése. Másként fogai- • mazva, a konfliktusgócok körül olyan nemzetközi jogi helyzetet kell létrehozni, amely - először - nem tenné lehetővé a külföldről érkező fegyverszállítmányokat, és - másodszor - biztosítaná, hogy a feszültséggóc nem terjed át más országokra és térségekre, valamint - harmadszor - biztosítaná az adott nép számára az idegen beavatkozás nélküli társadalmi-politikai választás lehetőségét. Lényegében az ilyen hozzáállás képezte az Afganisztán körüli helyzet rendezésére irányuló messzemenő javaslatok alapját. Készek vagyunk teljesíteni mindazokat a kötelezettségeket, amelyeket az Afganisztán vezetésével kötött megállapodás értelmében vállaltunk, természetesen azzal a feltétellel, ha az összes többi érdekelt fél következetesen fogja tartani magát a megbeszélt feltételekhez. Ha a helyzet ilyen irányban fog alakulni, akkor ez a példa elősegíti más regionális konfliktusok rendezését és a háborús veszély tűzfészkeinek eloltását. Tisztelt elvtársak! Alig több mint 10 év van hátra ebből az évszázadból, amely az emberiség életét nagyobb mértékben megváltoztatta, mint az összes korábbi együttvéve. Radikálisan elmélyítette ismereteink egész rendszerét, fokozta a társadalmi folyamatok meghatározó jellegét és a tudomány és a technika példátlan méretű ugrása jellemezte. Ugyanakkor létrehozta annak lehetőségét, hogy az emberiség önmagát pusztítsa el. Az idő egyre gyorsabban szalad. Azt mondhatjuk, hogy a történelem lépéseit szinte fizikailag tudatosítjuk. Mit ígér a jövő az emberiségnek? Nukleáris pusztítást, hatalmas ökológiai pusztulást, emberek helyett olyan robotok létezését, amelyekből hiányoznának az erkölcs és a jóság kritériumai? Kézlegyintéssel elintézni ezeket a veszélyeket megbocsáthatatlan lenne, ugyanis ezek a veszélyek reálisak. Reális azonban az alternatívájuk is. Az az alternatíva, amely elutasítja a háborút és az erőszakot. A haladás és az együttműködés útja, amely lehetővé teszi a civilizáció és az élet megmentését bolygónkon, még jobban megvilágítja az ember alkotó küldetését. Az emberiségnek a haladás új távlatait kell elérnie. Ez azonban csak az összes állam, a felelősség és a kölcsönös megértés, az egyenlőség és a bizalom szelleme által összefonódó országok közös erőfeszítéseivel valósulhat meg. Ahhoz, hogy erre az útra léphessünk, a nemzetközi kapcsolatok demokratizálására van szükség. Ez korparancs. A nukleáris karddal szemben csak azok a nemzetek emelhetik fel pajzsukat, amelyek egyesülnek a béke megóvása érdekében. A demokratizálás mindenekelőtt azt követeli meg, hogy a nemzetközi közösség feltétel nélkül elismerje minden nemzet jogát a saját sorsáról való döntésre és a saját forrásainak a felhasználására. Ez az univerzális, általános jog nem lehet csak egyes „kiválasztott" nemzeteké, s annál kevésbé mérhető az államok gazdasági vagy katonai potenciáljával. Minden országnak megvan a saját hangja a nemzetek közösségének kórusában, minden nemzetnek vannak saját érdekei, amelyeket nem lehet más államok érdekei alá rendelni, de amelyeket egyesíteni kellene. A demokratizálás azt is jelenti, hogy minden ország bekapcsolódik napjaink legfontosabb problémáinak megoldásába. Elmúltak azok az idők, amikor a nagyhatalmak egy maroknyi csoportja az egész világról döntött és az ököljog szerint befolyási övezetekre osztotta azt. Ma senki sem oldhat meg semmilyen jelentős nemzetközi problémát - legyen Londonban, Washingtonban, Párizsban vagy Moszkvában - anélkül, hogy ne hallgatná meg a világ sokszínű hangját, anélkül, hogy ne tartaná tiszteletben más országok véleményét, politikai rádiólokátorával ne regisztrálná vágyaikat és reményeiket. A világpolitika és a nemzetközi kapcsolatok demokratizálása sürgető feladat, amely már rég megérett a megoldásra. A XX. század, amely példa nélkül álló szociális forradalmakat szült, meghozta az előző, igazságtalan nemzetközi rendszer forradalmi átalakítását, a tudomá- nyos-technikai forradalmat, tehát ez az évszázad ma is új politikai tudatot ébreszt. Olyan tudatot, amely magában foglalja az emberiség összes eddigi tapasztalatát, s hisszük, hogy a jövőre nézve helyes, egészséges és humánus következtetéseket von le. Az egyik ilyen következtetés ma az emberi nem létének, minden nemzet szociális és gazdasági választása jogának és az ember élethez való jogának az oszthatatlansága. Nem véletlen, hogy viharos évszázadunk utolsó negyede a világpolitikában olyan kulcsproblémákat kapcsolt össze egymással, mint a leszerelés és a fejlődés, az igazságos világgazdasági és információs rend, az emberi jogok és a népek jogai. Ilyen kölcsönös összefüggéseiben látja ezeket a problémákat az államok többsége - az el nem kötelezettek tagjai, az ENSZ tagállamai. Megelégedéssel hangsúlyozom e helyen, hogy a Szovjetunió és Jugoszlávia elvi hozzáállása e kérdésekhez azonos. A nemzetközi kapcsolatok ma már nemcsak a hivatásos diplomaták és vezető államférfiak tevékenységi körébe tartoznak, hanem az egész közvélemény ügyévé válnak. A társadalom elszakítása a világpolitikától, a kuloárokban folytatott - úgy mondanám - bürokratikus politika számos szerencsétlenség forrása volt, s erre a néptömegek fizettek rá. Most, amikor az emberiségnek maga a léte a tét, az ilyen gyakorlat megengedhetetlen. Lenin szavaival azt lehetne mondani, hogy a népeknek mindent látniuk kell, mindenről tudatosan dönteniük kell. Hangjuk nem csupán a politikusok tevékenységének háttere és nem csupán különböző nemzetközi akciók támogatása vagy elutasítása. A népek hangja új impulzusokat, gondolatokat és kezdeményezéseket jelent. A parlamentben mondott beszéde után Mihail Gorbacsov és felesége rövid sétát tett a jugoszláv főváros belvárosában, majd találkozott a Szerb Szocialista Köztársaság vezető képviselőivel. Szívélyes, baráti beszélgetést folytatott Szlobodan Miloseviccsel, a Szerb Kommunisták Szövetsége KB Elnökségének elnökével, Peter Gracsaninnal, a Szerb Szocialista Köztársaság Elnökségének elnökével és további politikusokkal a köztársaság részvételéről a szovjet-jugoszláv együttműködésben. Szerbia legfelső vezetői ebédet adtak Mihail Gorbacsov tiszteletére, melyen a szovjet vendég és Szlobodan Milosevics beszédet mondott. A délutáni órákban az SZKP KB főtitkára Belgrád Zemun külvárosában meglátogatta a kukoricatermesztés kutatására szakosodott mezőgazdasági intézetet. A koraesti órákban Mihail Gorbacsov és kísérete Belgrádból Ljubljanába, a Szlovén Szocialista Köztársaság fővárosába utazott. A repülőtéren Szlovénia legfelső képviselői fogadták a szovjet vendégeket. ĽUBOMÍR ŠTROUGAL szövetségi miniszterelnök tegnap a kora esti órákban Prágában fogadta Zdzislaw Sadowskit, a Lengyel Nép- köztársaság Tervbizottságának elnökét, aki munkalátogatáson tartózkodik hazánkban. A találkozón megvitatták a két országban végbemenő gazdasági reform kérdéseit, s szóltak a központi szervekre jelenleg és a jövőben háruló feladatokról. AZ SZSZK KORMÁNYA tegnapi ülésén többek között jelentést tárgyalt meg a dunai vízlépcsőrendszer építésének 1987. évi menetéről és idei tervfeladatairól. Az idei feladatok teljesítése kapcsán a kormány rámutatott arra, hogy következetesen végre kell hajtani az elfogadott szervezési intézkedéseket, gondoskodni kell az alapanyagok és a gépek rugalmas szállításáról. SZÓFIÁBAN ülésezett a Varsói Szerződésnek az európai hagyományos fegyverzet és fegyveres erők csökkentésével foglalkozó szakértői munkacsoportja. A NATO-tagorszá- gok képviselőivel Bécsben folytatott konzultációk távlatait vitatta meg. KÍNÁBAN megjelent Mihail Gorbacsov Átalakítás és új gondolkodás országunknak és az egész világnak című könyve. Ugyanez a kiadvány a napokban arab nyelven Libanonban is megjelent. GENFBEN tegnap megkezdődött a szovjet-amerikai állandó tanácsadó bizottság soros ülése. RUDOLF ROHLÍČEK szövetségi miniszterelnök-helyettes tegnap látogatást tett a lipcsei tavaszi nemzetközi vásáron. DANIEL ORTEGA nicaraguai államfőnek kedden átadta megbízólevelét Zdenék Dlesk, hazánk új rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. NORBERT ŽÍDEK, hazánk olasz- országi nagykövete Giulio Andreottit, a távozó kormány külügyminiszterét tegnap tájékoztatta Miloš Ja- kešnak, a CSKP KB főtitkárának javaslatáról a VSZ és a NATO érintkezési vonalán a bizalom, az együttműködés és a jószomszédi kapcsolatok övezetének létrehozására vonatkozóan. ABDAL .VAKIL afgán külügyminiszter, a Pakisztánnal Genfben folytatott közvetett tárgyalásokon az afgán delegáció vezetője tegnap sajtóértekezletet tartott és kijelentette: a pakisztáni fél egyre halogatja a tárgyalásokat, minden nap arra hivatkozik, hogy utasításokat vár Iszlámábádból. KAIRÓBAN tegnap felújította tevékenységét a szovjet kulturális központ. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Butrosz Ghali külügyi államminiszter, az Egyiptomi-Szovjet Baráti Társaság elnöke. ÚJ SZÚ 2 1988. III. 17
