Új Szó, 1988. február (41. évfolyam, 25-49. szám)
1988-02-13 / 36. szám, szombat
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA SZOMBAT 1988. február 13. XLI. évfolyam 36. szám ★ Ára 50 fillér Ami a számok mögött rejlik Az újságírás íratlan szabályai szerint nem illik számadatok felsorolásával fárasztani az olvasót. Ennek ellenére, amint ezt a statisztikai jelenségek bizonyítják, időnként a leggondosabban megfogalmazott szövegnél is érdekesebb, pontosabb és egyértelműbb tájékoztatást lehet nyújtani a számok segítségével. A Szlovák Statisztikai Hivatal nemrég közzétett, az SZSZK gazdaságának fejlődéséről és az 1987-es állami terv teljesítéséről szóló beszámolója is többnyire számadatokkal fejezte ki az elmúlt évben elért eredményeket, s ezek alapján különböző szempontokból foglalhatjuk össze annak tartalmi vonatkozásait. A beszámoló bevezetője utal arra, hogy a CSKP XVII. kongresszusán, valamint az SZLKP kongresszusán kitűzött gazdasági és szociális program igényes feladatainak teljesítésében 1987-ben eltérő eredményeket értünk el Szlovákia gazdaságának fejlesztésében. A népgazdasági ágazatok többségében nőtt a termelés jövedelmezősége és a munka termelékenysége, de nem a várt ütemben. A tervfeladatokat a korábbi évekhez hasonlóan tavaly sem teljesítettük folyamatosan, emiatt továbbra sem javultak a szállítói-megrendelői kapcsolatok, nem használtuk ki gazdaságosan a rendelkezésre álló anyagi forrásokat, tovább növekedtek a raktárkészletek, a termelésben aránytalanul nagy volt az anyag- és energiafogyasztás, magasak voltak a termelési költségek, s haladást érünk el a termékek minőségi színvonalának emelésében. A beszámolóból kitűnik, hogy a minőségi fejlesztés kérdéseivel egyelőre még mindig többet foglalkozunk a tervezéskor és az értékelések során, mint a gyakorlatban. Bizonyára ezzel magyarázható, hogy a magas műszaki-gazdasági paraméterekkel rendelkező termékek mennyisége lényegében 1987-ben is a tavalyelőtti szinten maradt. Ez viszont azzal függ össze, hogy az 1986-os arányokhoz képest az össztermelésben, ha nem is jelentős mértékben, de csökkent az új termékek aránya. Elég sok tehát a kedvezőtlen jelenség a statisztika tükrében, de azt is látni kell, hogy ezek ellenére több mint három százalékkal növekedett a nemzeti jövedelem. Az iparban például a tervezettnél is többet sikerült termelni, pedig számos vállalat veszteséggel gazdálkodott. Jó eredményeket értünk el az energiatermelésben, a kohászatban, a vegyiparban és a nehézgépiparban. Ugyanez már csak részben mondható el az elektrotechnikai iparról, a könnyűiparról és az építőanyagok termeléséről, hiszen tapasztaltuk is, hogy nem volt elegendő a színes televíziókészülékből, nem volt megfelelő a választék egyes ruházati cikkekből, lábbeliből... A fafeldolgozó ipar termelése is elég gyakran akadozott. Szlovákia mezőgazdasága, élelmiszeripara, vízgazdálkodása és építőipara szintén vegyes eredményekkel zárta az évet. A statisztikai adatokból azt is megtudhatjuk, hogy ha a jövőben meg akarjuk tartani, sót emelni szeretnénk az életszínvonalunkat, akkor az idén és a 8. ötéves tervidőszak további éveiben nagyobb gondot kell fordítanunk a beruházások előkészítésében és kivitelezésében ismétlődő hiányosságok kiküszöbölésére, a tudományos és műszaki ismeretek hatékonyabb kihasználására, bel- és külkereskedelmünk színvonalasabb áruellátására, a szolgáltatások fejlesztésére, s nem utolsósorban az ország lakosságának szociális ellátására, művelődésére, kulturális életére. Vannak, akik a statisztikusok munkáját nem értékelik eléggé. Nos, az valóban igaz, hogy a különböző kimutatások közvetlenül nem változtatnak társadalmunk, népgazdaságunk helyzetén. Ezzel szemben pótolhatatlan információkat nyújtanak a tervszerű gazdálkodáshoz. A statisztikai adatok már akkor is jó szolgálatot tesznek, ha áttanulmányozásuk után megpróbáljuk megérteni mindazt, ami a számok mögött rejlik. Amennyiben ezt megtesszük, akkor rá kell jönnünk családi költségvetésünk és az államkassza helyzetének összefüggéseire. A többi már mindannyiunkon múlik... BARANYAI LAJOS Közlemény a CSKP KB Elnökségének üléséről (ČSTK) - A CSKP KB Elnöksége február 12-én tartott ülésén jelentést vitatott meg a Miloš Jakeš, a CSKP KB főtitkára által a Lengyel Népköztársaságban tett baráti munkaiátogatásnak és a Wojciech Jaruzelskival, a LEMP KB első titkárával, a Lengyel Államtanács elnökével folytatott megbeszéléseinek eredményeiről. Megállapították, hogy a látogatás hozzájárult a barátság és az együttműködés további elmélyítéséhez, és új ösztönzést adott a két testvérpárt és ország kapcsolatai sokoldalú fejlődésének. Az elnökség nagyra értékelte a megbeszélések eredményeit, és hangsúlyozta, hogy határozottabban kell eljárni a csehszlovák-lengyel gazdasági és tudományos-műszaki együttmúködés 2000-ig terjedő hosszú távú programjának megvalósítása, valamint a gazdasági együttmúködés uj formáinak érvényesítése, főleg a kooperáció és a szakosítás, a közvetlen vállalatközi kapcsolatok létrehozása, a kutatóintézetek kapcsolatainak fejlesztése és közös vállalatok alapítása terén. Egyúttal síkraszállt az ideológiai, a tudományos es a kulturális kapcsolatok fejlesztéséért. Megelégedéset fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a megbeszéléseken teljes volt a nézetazonosság minden kulcsfontosságú nemzetközi kérdésben, s mindkét fél kész még aktívabban együttmüködni a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal a nukleáris veszély elhárítása, a nemzetközi bizalom és biztonság megszilárdítása érdekében. A CSKP KB Elnöksége utasította az illetékes pártós állami szerveket, hogy a megbeszéléseken elfogadott határozatokat konkrét intézkedésekre bontsák le, s ellenőrizzék végrehajtásukat. A továbbiakban az elnökség megtárgyalta az arról szóló tájékoztatót, hogyan gondoskodnak a központi höellátás fejlesztéséről, ami az atomenergetika fejlesztésén kívül a meghatározó szerkezeti változások másik fö iránya a fűtőanyag- és az energiaiparban. A jelenlegi időszakban a höszükségletet kétharmad részben sikerül fedezni. Az elnökség szükségesnek tartja, hogy az illetékes szervek intézkedéseket tegyenek a fútőművi kapacitások megerősítesé- re. Rendkívüli figyelmet követel meg e téren a fűtő- művi hálózat építését és felújítását szolgáló szakosított létesítmények létrehozása, elsősorban a nagyvárosokban. (Folytatás a 2. oldalon) A Prága-béchovi- cei Erősáramú Elektrotechnikai Kutatóintézet szorosan együttműködik a Bratislavai Elektrotechnikai Vállalattal és a Bratislavai Hegesztési Kutatóintézettel. Közösen fejlesztették ki azokat a félvezetőket, amelyeknek alkalmazása 50 százalékos villa- mosenergia-meg- takaritást eredményez. Felvételünkön Pavel Kremeň mérnök, kandidátus (a háttérben) Pavel Svatoš kandidátussal az ívhegesztő működését ellenőrzi. (Jan Vrabec felvétele - ČTK) (Tudósítónktól) - Az SZLKP Központi Bizottságának tegnapi szlovákiai aktívaértekezlete a CSKP KB 7 ülésén, valamint az SZLKP januári ülésén elfogadott határozatok teljesítésének körülményeivel foglalkozva elsősorban a gazdasági mechanizmus átalakításának fő céljaira és követelményeire világított rá. Az értekezleten, amelyet Igor Škorica, az SZLKP KB osztályvezetője nyitott meg, összesen négy előadás hangzott el. Bevezető előadást Rudolf RohlíAZ ÉVZÁRÓ TAGGYŰLÉSEK ELSŐ TAPASZTALATAI Nem elég csak a számadatok ismertetése... (Tudósítónktól) - A pártalapszervezetek évzáró taggyűlései kezdetét jelentik a társadalmi átalakítás céljai megvalósításának. A kommunisták tanácskozásának eredményei számottevően befolyásolják előrehaladásunkat nemcsak ebben az évben, hanem a következő esztendőkben is. Az eddig megtartott taggyűlések tapasztalatait a CSSZK-ban is több járási és kerületi pártbizottság értékelte már. A tábori járási pártbizottság ipari osztálya a napokban a pártalapszervezetek elnökeinek aktívaülésén foglalkozott az eddig megtartott taggyűlések tapasztalataival, illetve a soron levők előkészítésével. Erősödött a beszámolók kritikus jellege és tárgyszerűsége. Több helyen átfogóan értékelték a pártcsoportok és minden egyes párttag munkáját. A kedvező jelek közé tartozik az is, hogy a legfontosabb területekre: a szervező, a politikai nevelő és a gazdasági munkára összpontosítják figyelmüket. Hiányosság azonban, hogy néhány esetben a beszámolók gerincét a számadatok, nem pedig a pártmunka módszerei, a párttagok feladatteljesítésében való részvételének elemzése teszi ki. Nyíltan és konkrét formában kell foglalkozniuk azzal, hogy mi a feladatuk a párttagoknak, a pártcsoportoknak a dolgozók gondolkodásának alakítása terén. Jóllehet az évzárók vitájában több a bírálat, de számos felszólalásból még nem érződik a felelősségtudat a gazdasági mechahizmus átalakításáért, a dolgozók aktivizálásáért A gazdasági vezetők általában a szakmai kérdésekre helyezik a hangsúlyt, és kevés szó esik arról, milyen területen igénylik a pártszervezet segítségét. A kelet-csehországi kerületi pártbizottság elemzése megállapította, hogy az évzáró taggyűléseket megelőző pártcso- portgyűléseken nőtt a tagság aktivitása, s általánosságok helyett a konkrét észrevételek és javaslatok voltak jellemzők. Február első hetében a kerületnek több mint 190 alapszervezetében tartottak évzárót. Egy esetben a tagság elé terjesztett beszámoló színvonala nem érte el a pártcsoportok tanácskozásának szintjét. A déčíni Ferox vállalat 2-es számú alapszervezetének évzáró taggyűlésén a felszólalók nagyra értékelték a beszámoló bíráló, de egyben építő és mozgósító jellegét. Konkrét adatok és azoknak a személyeknek a neve hangzottak el a gyűlésen, akik nem voltak képesek maradéktalanul teljesíteni kötelességeiket. A gyűlés tanulsága így összegezhető: a pártmunkában nem merülhetünk el a gazdasági eredményekről szóló számadatok, kimutatások, statisztikák áradatában. Elsősorban azon kell elgondolkodnunk, mit nem sikerült terveinkből teljesíteni, elemeznünk kell a sikertelenség okait, s meg kell találnunk azokat a módszereket és formákat, amelyek segítségével áthidalhatjuk nehézségeinket. Az eddigi taggyűlések tapasztalatainak elemzése azt mutatja, a meglevő hiányosságok ismeretében a párttagság levonja a helyes következetetéseket, hogy a soron levő évzáró taggyűlések valóban betöltsék feladatukat; az előző időszak eredményeinek mérlegelése és az új feladatok világos megjelölése alapján mozgósítsa a kommunistákat a CSKP KB 7. ülése határozatainak teljesítésére. (sm) ček, a szövetségi kormány első alelnöke tartott. Ebben felvázolta a CSKP XVII. kongresszusán célul tűzött stratégiai irányvonal teljesítésének eddigi eredményeit, s a központi bizottság legutóbbi ülésén elfogadott határozatok lebontásával kapcsolatban részletesen ismertette a társadalmi és gazdasági átalakítás programjának küszöbönálló feladatait. A továbbiakban Pavol Bahyl, az SZSZK kormányának alelnöke, a Szlovák Tervbizottság elnöke a 8. ötéves terv szlovákiai vonatkozású feladatainak teljesítéséről, valamint a gazdasági és szociális fejlődés 1988 évi állami tervének fő vonásairól tartott előadást. Nagy Kázmér, az SZSZK munka- és szociálisügyi minisztere előadásában a CSKP Központi Bizottságának 7. ülésén elfogadott határozatokból kiindulva (Folytatás a 2. oldalon) Hazánkba látogat Algéria miniszterelnöke (ČSTK) - Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök meghívására hétfőn háromnapos hivatalos baráti látogatásra hazánkba érkezik Abdái Hamid Brahimi, az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság miniszterelnöke. Új nagykövet (ČSTK) - Gustáv Husák, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke Zdenék Dlesket kinevezte hazánk rendkívüli és meghatalmazott nicaraguai nagykövetévé. Egyidejűleg felmentette tisztségéből Gustáv Stopkát, az eddigi nagykövetet. Kinevezés alkalmából (ČSTK) - Bohuslav Chňoupek külügyminiszter táviratban fejezte ki jókívánságait Sahade Basde-nak, Trinidad és Tobago külügyminiszterének kinevezése alkalmából. A kétoldalú kapcsolatokról (ČSTK) - Bohuslav Chňoupek külügyminiszter tegnap a prágai Černín-palotában fogadta Ion Pat- sant, a Román Szocialista Köztársaság, Henri E. Beyenst, a Belga Királyság és Hamid Reza Hosszei- nit, az Iráni Iszlám Köztársaság csehszlovákiai nagykövetét. Mindhárom találkozón Csehszlovákiának az említett országokhoz fűződő kapcsolatait és a jelenlegi nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit tekintették át. Megszállt területek Az arab országok elvetik Washington rendezési tervét ''s Az USA be akarja zárni a PFSZ ENSZ-irodáját (ČSTK) - A ciszjordániai Tulkarm melletti menekülttáborban izraeli katonák csütörtök este lelőttek egy 20 éves palesztint. Ezzel 107-re emelkedett a halálos áldozatok száma a harmadik hónapja tartó felkelés alatt. Péntekre virradó éjszaka heves harcok voltak Kelet-Jeruzsálemben az arab lakosság és a cionista telepesek között, akik be akartak hatolni az arab városnegyedbe, hogy razziákat tartsanak. A szélsőségeseknek ez nem sikerült, de a hajnali órákban katonák és rendőrök váltották fel őket, akik könnyfakasztó gránátokkal és gumibotokkal törtek be Jeruzsálem arab negyedébe és házkutatásokat folytattak. Az arab országok szinte egyöntetűen bírálják az Egyesült Államok újnak mondott rendezési tervét, amellyel Richard Murphy különmegbízott járja végig a közel-keleti országokat. Szíriái hivatalos források szerint Damaszkuszban sem terjesztett elő az amerikai közvetítő (Folytatás a 2. oldalon) Új gondolkodással, konkrét tettekkel Szlovákiai aktívaértekezlet Bratislavában