Új Szó, 1988. február (41. évfolyam, 25-49. szám)

1988-02-05 / 29. szám, péntek

Rajt a Davis Kupában: Csehszlovákia-Paraguay Sikerül a visszavágás? A prágai sportcsarnokban hetek óta szorgalmasan készülődtek a cseh­szlovák teniszezők a Paraguay elleni Davis Kupa-találkozóra. Mind az öt válogatott, Miloslav Mečíŕ, Tomáš Šmíd, Karel Nováček, Petr Korda és Marián Vajda is részt vett az edzéseken, hiszen František Pála kapitány a szabályoknak megfelelően egy változást még a sorsolás előtti napon is eszközölhetett a négytagú csapatban. DAVIS CUP-NEC Nem épp kellemes emléke­ket ébresztett a világcsoport el­ső fordulójába ki­sorsolt ellenfél a hazai sportág berkeiben: teniszezőink eddig egyetlen egy alkalommal találkoztak Paraguay együttesével, 1983 márci­usában, s az asuncióni összecsapá­son 3:2 arányban alulmaradtak. A dél-amerikai ország válogatottját otthon tartják igazán veszélyesnek, tavaly hatalmas szenzációt keltve ugyanilyen arányban legyőzte a többszörös trófeagyőztes Egyesült Államokat, amely később el is bú­csúzott a világcsoporttól. A negyed­döntőben a meglepetéscsapat sem­leges pályán 3:2-re kikapott a spa­nyoloktól. František Pála, a Davis Kupa­válogatott kapitánya a sorsolás után így nyilatkozott: - Az első fordulóban aránylag jó ellenfelet kaptunk, hi­szen akadnak Paraguaynál erősebb gárdák is. Hazai környezetben ugyan rangos kollektívákat győzött le, de nálunk aligha jelentenek játé­kosai olyan nagy veszélyt. Ennek ellenére nem szabad lebecsülni őket, mert ez végzetes hibához ve­zethetne, példaként elég felidéz­nünk a tavaly Hradec Královéban Izraeltől elszenvedett vereséget... A MŰSOR Prágában tegnap délben kisorsol­ták a Csehszlovákia - Paraguay Davis Kupa-mérkőzés párosítását- PÉNTEK: Korda - Chapacu, Me­číŕ-Gonzalez. SZOMBAT: az előre­jelzés szerint Mečíŕ, Šmíd - Chapa­cu, Gonzalez. VASÁRNAP: Mečíŕ- Chapacu, Korda - Gonzalez. Igaz, hogy ezúttal hiányzik az el­lenfél együtteséből a legjobb teni­szező, Pecci, aki nemcsak egyes­ben, de Gonzalesszel párosban is kitűnő, de nem szabad megfeled­keznünk, hogy a helyette első em­berré előlépett 24 éves Chapacu tavaly a francia nemzetközi bajnok­ságon legyőzte Nováčeket, a Davis Visszavágók előtt a férfi I. kézilabdaligában Listavezető bajnok, sereghajtó újoncok Feléhez érkezett a férfi I. kézilabdali­ga első szakasza. Egyszer megmér­kőztek egymással a csapatok, a hét vé­gén már a visszavágókkal folytatják. Bajnokhoz méltóan szerepel eddig a Dukla. Tavaly mindvégig kiegyensúlyo­zott küzdelemben jutott az elsőséghez, az idén már az első kör után elhúzott riválisaitól. Pedig az ú| idénytől nagy nevek (Barda, Černý) hiányoznak a kato­nacsapatból, helyüket fiatalok foglalták el. Kotrč, Bártek, Torna és Novák mellett olyan tehetségek bontogatják szárnyai­kat, mint Prokop, Pauza, Vanék, Jindri- chovský, Ostrihoň... Ez utóbbi Prešov- ból igazolt át a Duklába, és Bakšával váltakozva védi a listavezető kapuját. Ru­dolf Havlík edző gárdájának teljesítmé­nyére kedvezően hatott a fiatalítás, meg­Kézilabdatorna Szerdán este lapzárta után ért véget a Chebben folyó nemzetközi női kézilabdatorna 2. fordulója: Csehszlovákia A-NDK 21:23 (9:12), legeredményesebbek: Maž- gútová 7/2, šmídová 4/1, ill. David 6/2, Ciszenski 5 NSZK-Csehszlo- vákia B 10:19 (1:10), Szovjetunió -Románia 23:24 (11:12), Magyar- ország-Kina 23:24 (12:10). A tegnapi 3. forduló, lapzártáig beérkezett eredményei: Csehszlo­vákia B-Románia 19:16 (9:7), To- mašovičová 8/4, Hejtmánková 5/2, Čaranová 3, ill. Kozma 6, Verigeaou 5/3. Csehszlovákia A-Kína 26:21 (14:10), Ďurišinová 5/5, Buday 5, Mažgútová 4, Lupačová 3, Trandží- ková 3, ill. Li Li-zsung 6/1, Csang Csung-csa 3. (sr) Vereség negyedszer is (ČSTK) - A csehszlovák férfi ko­sárlabda-válogatott negyedik Eb­selejtező mérkőzésén is vereséget szenvedett. Gröningenben: HOL­LANDIA - CSEHSZLOVÁKIA 89:67 (38:44). Jól kezdett a cseh­szlovák csapat, az első félidőben hatpontos előnyt szerzett, ám a szü­net után elfáradt, és a házigazdák magabiztosan győztek. Legeredmé­nyesebbek: Kragtwijk 23, Kuipers 21, De Waard 21, ill. Žuffa 18, Matický 12. Okáč 11, Kulich 10, Havlík 9. Az A-csoport másik mér­kőzésén: ANGLIA - GÖRÖGOR­SZÁG 76:84 (42:38). Legeredmé­nyesebbek: Spaid 17, Irish 16, ill. Jannakisz 26, Fasszoulasz 17. 1. Görögország 4 4 0 382:280 8 2. Hollandia 4 3 1 330:323 7 3. Anglia 4 1 3 320:385 5 4. Csehszlovákia 4 0 4 323:367 4 nőtt a rivalizálás a játékosok között, nin­csenek bérelt helyek a kezdőcsapatban. S az eredmény? Magabiztos vezetés a bajnokságban... Rendkívül szoros a középmezőny. Visszaesett a tavalyi ezüstérmes Kar- viná, akárcsak a két hellyel hátrább végzett Kopŕivnice. Némi meglepetés­re az üldöző boly élén a prešoviak állnak. Nyáron kulcsjátékosok távoztak a Tatranból, ám Hatalčík edzőnek aligha­nem jól megy a csapatépítés. Többet vártak szakvezetőik és szur­kolóik a VSŽ Košicétôl és a ČH Brati- slavától. A kelet-szlovákiaiak viszonylag fiatal együttessel vágtak neki a bajnok­ságnak Sedláček, Szűcs, Pala és társa­ik többre is képesek lennének, ha ja­vulna edzésfegyelmük, ha diákéletük­ben a kézilabda mindenkor élsportolói rangot kapna. S akkor akár nagy elődeik nyomdokaiba léphetnének. Akárcsak a ČH mai játékosai. Švajlen, Škandík, Tarhai, Čimo, Valachovič, Kadrliak... Tőlük várja már jó ideje a ČH szakveze­tése, hogy ismét dobogóra kerüljenek. Hiába.,. Szinte megszokott már az I. ligában az újoncok sereghajtó szerepköre. Ha akarják, ha nem, legtöbbször a táblázat alján tanyáznak. Évek óta. Csupán egy- egy fellángolásuk akad. Mint a legutóbbi fordulóban, amikor a Náchod és a Martin is otthon tartotta a bajnoki pontokat. Egy­aránt másodszor kóstolva bele a gyöze­lembe J. MÉSZÁROS KÁROLY Kupában az amerikai Ariast, s Prá­gában nyilván folytatni szeretné si­kersorozatát. Kívüle Gonzalez, Stagni és Caballero érkezett meg fővárosunkba. A csehszlovák játékosok január közepétől a helyszínen a supreme borítású csarnokban készülődtek a ma kezdődő háromnapos viadalra. Az elmúlt évek gyakorlatától eltérő­en, amikor a válogatott tagjai csak két-három nappal előbb érkeztek a különböző tornákról, a jelenlegi kapitány és edző semmit sem ha­gyott a véletlenre, a játékosok maxi­mális megterheléssel edzettek. Az erőnléti tréninget kétfázisos edzés követte, amelyen a fő hangsúlyt a csarnokban döntő jelentőségű há­lójátékra helyezték. A prágai mérkőzésen kívül továb­bi hét összecsapásra kerül sor a Da­vis Kupa világcsoportjában. Cseh­szlovák szempontból érdekesnek ígérkezik a trófeagyőztes svédek mérkőzése Új-Zéland együttesével, hiszen a prágai és a gávlei győztes találkozik az áprilisi negyeddöntő­ben. A svédek a világranglista har­madik helyezettje, Wilander nélkül lépnek pályára, aki az ausztrál nem­zetközi bajnokságon aratott sikere után hathetes pihenőt jelentett. Sé­rült a skandináv együttes másik kitű­nősége, Nyström is, de Borg hazá­jában még így is van miből válogat­ni, Edberg, Järryd, Lundgren és Svensson is jóval előkelőbb helyen áll az ATP ranglistáján, mint az új- zélandiak legjobbja. Az ausztrálok a wimbledoni győztes Cash-sel az élen érkeztek Mexikóba, de Frawley nélkül. A franciáknál - ők Svájcba utaznak - úgy tűnik, megoldódtak az ellenté­tek, Loth kapitány távozott, az or­szág legjobb játékosa, Noah viszont jött s három év után került be újra a csapatba. A Davis Kupa világcso­portjának további párosítása: NSZK-Brazília, Dánia-Spanyolor- szág, Olaszország-lzrael, India -Jugoszlávia. URBÁN KLÁRA Spartakiád ’90 (ČSTK) - Ernest Demetro­vič, a CSSZTSZ Szlovákiai Köz­ponti Bizottságának elnöke is részt vett tegnap Bratislavában az 1990-es spartakiád szlovákiai törzskarának második ülésén. A résztvevők megtárgyalták a múlt hét végén Prágában ren­dezett gyakorlategyeztető be­mutatón elhangzott javaslatokat, észrevételeket. A csehszlovák fővárosban jelenlevők hangsú­lyozták: az egyes gyakorlatok új elemei és a zenei kíséret igen megnyerő. A spartakiád bizottsá­gok tagjai nagyra értékelték a szerzőket, akik olyan gyakorla­tokat állítottak össze, amelyek már most népszerűségnek ör­vendenek. ■ A szovjet biatlon-válogatottban hárman is rajthoz állnak a Szarajevó­ban aranyérmes csapatból. A Bakuria- niban rendezett országos bajnokságon a következők harcolták ki az olimpiai részvételt: Jurij Kaskarov, Szergej Bu­ligin, Dmitrij Vasziljev, a háromszoros világbajnok Valerij Medvedcev, Vlagyi­mir Dracsev és Alekszandr Popov. A szarajevói gárdából csak Salna hi­ányzik. ■ Szerdán délután Calgaryba érkezett Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke. A sajtóértekez­leten kijelentette, hogy elégedett a XV. Téli Olimpiai Játékok előkészületeivel: „A közeli napokban mindössze az időjá­rás jelentett némi problémát, ám a hét elején a rendezők örömére beköszöntött az enyhülés és lehullott a hó". A NOB elnöke reméli: az idei játékok minden idők legsikeresebb téli olimpiája lesz. ■ Nyolc nap múlva, február 13-án ren­dezik Calgaryban a XV. Téli Olimpiai Játékok megnyitóünnepségét a McMa- hon-stadionban, s mint minden ilyen ün­nepségnek, ennek is megrendezték a szervezők a főpróbáját. Ezúttal azonban zárva maradtak a lelátók kapui, a nézőtér­re csak a műsorban fellépő gyerekek szüleit engedték be. Hiába tiltakoztak a sajtó kitiltott képviselői, el kellett fogad­niuk a választ: csak így lehet titokban tartani azokat a meglepetéseket, ame­lyekkel a szervezők a megnyitó közönsé­gének és a televízió nézőinek kedvesked­ni kívánnak. ■ Az olimpiai felkészülés során eb­ben a téli idényben a szovjet jégko­rong-válogatott 27 mérkőzést játszott, és Calgary előtt még egy megméretés vár rá. Jövő szerdán Kanadában a há­zigazdák válogatottja lesz az ellenfél. Az eddigi barátsá­gos előkészületi ta­lálkozók mérlege némileg halvá­nyabb a korábbi esztendőkben megszokottnál. Az olimpiai bajnoki címvédő szbornaja 17 győzelem mel­lett ugyanis ötször végzett döntetlenül és ugyanennyiszer hagyta el veszte­sen a jeget. Az összegezések szerint a 27 mérkőzésen 43 játékos lépett pá­lyára. A 137 adott gólra 75 kapott volt a válasz. A legeredményesebbnek Szergej Makarov és Vlagyimir Krutov bizonyult. Az előbbi 13, az utóbbi 12 alkalommal talált az ellenfelek kapu­jába. ■ Az olimpiai játékok előtti napokban - kezdődjenek a téli, vagy a nyári verse­R úži č ka ebből a helyzetből sem tudott gólt ütni a pribrami Csehszlo­vákia - Svédország előkészületi jégkorong-mérkőzésen (0:2) (ČSTK-felv.) A jégkorongozók elutaztak a tengerentúlra „Nem így akartunk búcsúzni...“ (ČSTK) - Csehszlovákia jégkorong-válogatottja tegnap Prágából az alaszkai Anchorage-ba utazott, ahol részt vesz egy nemzetközi tornán. A csapat február 10-én érkezik az olimpia színhelyére, Calgaryba, tehát öt nappal az NSZK elleni mérkőzés előtt. A válogatott olim­piai felkészülésének utolsó állomása a finnek és a svédek elleni két-két barát­ságos találkozó volt. A jó játékerőt képvi­selő északiak elleni erőfelmérés azt jelez­te; a csehszlovák korongozók még nin­csenek optimális formában, játékosság­ban elmaradnak a kívánt szinttől. Rap- szodikus teljesítményt nyújtottak, bár azt is figyelembe kell vennünk, hogy az első két mérkőzésig nem volt végleges a keret, így több korongozó idegesen, görcsösen játszott. A svédek elleni két meccsen a csehszlovák csapat gondolatban már a tengerentúlon járt, így felmerült a kér­dés: szükség volt-e hazai környezetben a négy összecsapásra? Felülbírálhatnánk a felkészülés mű­sorát, csakhogy nagyon nehéz időpon­tot találni az élvonalbeli válogatottak elleni találkozókra - mondotta Karéi Gut központi edző. - Ez kockázatos is. Azt sem lehet viszont kívánni, hogy tizennégy nappal az olimpiai játékok kezdete előtt szuperformában legye­nek a korongozók. Nem így akartunk búcsúzni. A jövőt illetően talán az lesz a megoldás, ha nem idehaza mérkő­zünk... Ján Starší és František Pospíšil edzők csapata nem a legjobb benyomást keltette, nem jogosított fel bennünket de­rűlátásra. A kapusok voltak az együttes erőssegei. Šindel nyújtott megbízhatóbb teljesítményt, talán éppen ezért kapott háromszor is lehetőséget Hašek, aki ko­rábban sérüléssel bajlódott. Ez meglát­szott védésein. A védők játéka sok kíván­nivalót hagyott maga után. Főleg az akci­ók indításánál követtek el súlyos hibákat. Úgy tűnt, a csatárok helyenként csak keresik egymást, mintha először játszot­tak volna együtt. Az akciókban kevés volt nyék - immár hagyományosan ülést tart a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. A vég­rehajtó bizottság Calgaryban már holnap, február 6-án összeül, majd 8-án, hétfőn este a Jack Singer Hallban kerül sor a 93. ülésszak ünnepélyes megnyitására. A végrehajtó bizottság a téli sportágak nemzetközi szövetségeinek vezetőivel tart közös eszmecserét. A teljes ülés során az egyes bizottságok jelentései mellett a XXIV. Nyári Olimpiai Játékok előkészületeiről részletes beszámoló hangzik el. Szót kapnak az 1992-es téli és nyári játékok rendezői. Albertville és Bar­celona képviselői is. ■ Tegnap utazott az ötkarikás játékok színhelyére a szovjet sportolók első cso­portja: a gyorskorcsolyázók, a síelők, a sí­futók és a műkorcsolyázók. Az utazók közül a következők világbajnokok és olim­piai érmesek: Igor Zselezovszkij, Szergej Fokicsev (gyorskorcsolyázás), Raisza Szmetanyina, Anfisza Reszova, Alek­szandr Batyuk, Jurij Burlakov (síelés), Natalja Besztyemjanova, Andrej Bukin, Jekatyerina Gorgyejeva, Szergej Griny- kov, Alekszandr Fagyejev (műkorcsolyá- zás). Az elutazás előtt valamennyien virá­got helyeztek el a Lenin-mauzóleumnál és az ismeretlen katona sírjánál. Az útra- kelőktól Marat Gramov, a Szovjetunió Állami Testnevelési és Sportbizottságá­nak elnöke búcsúzott. (sr) az elképzelés, a váratlan elem, többnyire az ösztönszerűség diminált.- Nem vártunk jó teljesítményt eze­ken a mérkőzéseken - mondotta Ján Starší edző. - Nem játszottunk a leg­erősebb összeállításban, ráadásul egyes korongozókat pihentettünk, hogy így lehetőséget adjunk mások­nak. Példa erre Volek és Stavjaňa ese­te. Végeredményben elegett tettünk a felkészülés tervének. Véleményem szerint remény van arra, hogy játékos­ságban javuljon a csapat. Karéi Gut ezzel kapcsolatban megje­gyezte: - Nem emlékszem, hogy egy- egy világversenyre utazás előtt lelke­sen búcsúztattak volna minket. Inkább az ellenkezőjére. Ennek ellenére bízom abban, hogy a hátralevő időben a válo­gatott eléri optimális formáját. Nem marad más hátra, mint azt kíván­ni: az edzőknek legyen igaza... Mint már említettük, a válogatott indul az alaszkai tornán, amelyen ott lesz az osztrák, a francia, a svájci, a lengyel és a norvég együttes. A torna tegnap kezdő­dött. A csehszlovák csapat holnap lép jégre, Svájc lesz az első ellenfél. • A DAC labdarúgócsapata a közeli napokban otthonában a következő előké­születi mérkőzéseket játssza - február 5.: Veszprém, február 7.: Chemie Halle, feb­ruár 11.: Szombathely. • ELŐKÉSZÜLETI labdarúgó -mérkő­zések: Le Havre-Vítkovice 1:1 (0:1), Pre- šov-Stalowa Wola 5:0 (2:0), Toulouse -Dukla Praha 0:0. • LENINGRÁDBAN a szovjet B-válo- gatott 8:1 (1:0, 3:1, 4:0) arányban legyőz­te a csehszlovák utánpótlás jégkorong­válogatottat. A hagyományos torna élén pontveszteség nélkül a házigazdák állnak. • ANATOLIJ KARPOV villámtornát játszott Ljubomir Ljubojeviccsel. A belgrá­di találkozót a szovjet nagymester 3,5:2,5 arányban megnyerte. • HEIKE DRECHSLER távolugrónó kitűnően kezdte az idei évet. A senften- bergi ellenőrző versenyen négyszer is túljutott a 7 méteren. • BRONZÉRMET SZERZETT a csehszlovák junior síugró-válogatott a korosztály saalfeldeni világbajnoksá­gán. A csapatverseny végeredménye: 1. Ausztria 627,3, 2. Norvégia 601,6, 3. Csehszlovákia (Raszka, Kukačka, Rázl, Jež) 588,7, 4. Finnország 564,2. ÚJSZÓ a 7. játékhét SAZKA-mérkőzéseire (1. olimpiai jégkorong-mérkőzés, 2-8. angol labdarúgó divízió, 9-13. olasz labdarúgóliga): 1. Csehszlovákia - NSZK 1 2. Charlton - Wimbledon 2 3. Chelsea - Manchester U. 0,2 4. Coventry - Sheffield 1 5. Oxford - Tottenham 0, 2 6. Southampton - Nottingham 2 7. Watford - Liverpool 2 8 West Ham - Portsmouth 1 9. Ascoli - Milan 2 10. Cesena - Pescara 1, 0 11. Pisa - Roma 2 12. Internazionale - Torino 1, 0 13. Juventus - Verona 1 Calgary *88

Next

/
Thumbnails
Contents