Új Szó, 1988. február (41. évfolyam, 25-49. szám)

1988-02-03 / 27. szám, szerda

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Közlemény az SZLKP KB Elnökségének ütéséről SZERDA 1988. február 3. XLI. évfolyam 27. szám Ara 50 fillér (ČSTK) - Az SZLKP KB Elnöksége Bratislavában tartott tegnapi ülésén jelentést vitatott meg a Martini Nehézgépipari Művek 8. ötéves tervidőszakra és távlatilag a 2000-ig terjedő időszakra jóváhagyott gyártási programjainak szerkezetéről. A programok célja a hatékonyság növelése a szlovákiai gazdaság átalakításának feltételei között. Megállapította, hogy a Martini Nehézgépipari Müvek kezdeményezően viszonyul a termelés műszaki alapjának rekonstruá­lásához és korszerűsítéséhez, s nagy súlyt helyez a korszerű termelési ágak fejlesztésére. A testület nagyra értékelte a hiánycikknek számító szer­számgépek gyártására való törekvést. A * további időszakban lényegesen meg kell szilárdítani a kuta­tási, fejlesztési alapot és a termelés műszaki alapját, elsősorban a szerszámgépek gyártását és a készter­mékek összeszerelését szolgáló automatizálási és gyártási technika területén. Az elnökség hangsúlyozta, hogy külön figyelmet kell fordítani a félkész és késztermékek gyártására szolgáló progresszív technológiák fejlesztésére és alkalmazására. Ezek automatizált gyártási rendsze­rekkel egybekapcsolva nagyobb mértékben járulhat­nak hozzá a gyártási folyamat hatékonyabbá tételé­hez. Utasította a termelési-gazdasági egység kom­munistáit, hogy következetesen valósítsák meg a termelés műszaki alapjának rekonstrukciójára, korszerűsítésére tett javaslatokat. A gazdasági me­chanizmus átalakításának elveivel összhangban sűlyt kell helyezni a szerkezeti változásokra és a ma­ximális hatékonyság elérésére. A továbbiakban az elnökség jóváhagyólag tudo­másul vette a bratislavai nemzeti bizottságok tevé­kenysége átfogó ellenőrzésének eredményeit. A je­lentés, amelyet a szlovák miniszterelnök és a szlo­vák belügyminiszter terjesztett elő, megállapítja: bár a bratislavai nemzeti bizottságok tevékenysége fo­lyamatosan javul, és számos pozitív eredményt értek el, továbbra sem sikerült megvalósítani következete­sen a város fejlesztési céljait. Nem kielégítően telje­sítik a beruházások, a közlekedés és a helyi termelés feladatait, elégtelen a lakossági szolgáltatások szín­vonala, főleg a kereskedelem és az egészségügy területén. A jelentés egyúttal a Bratislavai Fővárosi Nemzeti Bizottság és a városkerületi nemzeti bizott­ságok irányítási rendszerének fogyatékosságaira és problémáira is bírálóan rámutatott: egyebek között a városkerületi nemzeti bizottságokat nem tájékoz­tatják megfelelően a területegységek átfogó fejlesz­tésével összefüggő időszerű kérdések konkrét meg­oldásáról. Emiatt a komplex lakásépítéshez való helykijelölés során nem veszik eléggé figyelembe a városkerületi nemzeti bizottságok választott szer­veinek és illetékes osztályainak álláspontját. Az irá­nyító- és politikai szervezőmunka hatékonyságára a gazdaságszervező és az államigazgatási tevékeny­ségnek a Bratislavai Fővárosi Nemzeti Bizottság általi célszerűtlen centralizálása is negatívan hat. E fogyatékosságok megszüntetése érdekében haté­kony intézkedésekre van szükség, amelyek végre­hajtásának a Bratislavai Fővárosi Nemzeti Bizottság szervei és apparátusa szervezőmunkájának javulá­sában, főleg a szlovákiai központi szervekkel kifej­tett együttműködés és a városkerületi nemzeti bi­zottságok körében végzett irányítómunka rendszeré­nek javítása terén kell megnyilvánulnia. Ezután az elnökség jóváhagyólag tudomásul vette a Belorusz SZSZK Legfelsőbb Tanácsának küldött­sége által a múlt év végén Szlovákiában tett baráti munkalátogatásról szóló tájékoztatót. Nagyra érté­kelte, hogy a látogatás és főleg a törvényhozó szervek munkájáról folytatott hasznos tapasztalat- csere számos tekintetben ösztönző volt a képviselők által a társadalom komplex átalakításának időszaká­ban végzett munka további aktivizálása szempont­jából. Az SZLKP KB Elnöksége a szervező- és káder­munka további kérdéseivel is foglalkozott. A Trnavai Kerületi Magnemesító Vállalat és hét területi magnemesító központja a tavaszi mezőgazdasági munkákhoz 50 ezer tonna vetőmagot szállít elsősorban Nyugat-Szlovákia földműves-szövetkezeteibe. A megtisztított, csávázott vetőmag zöme - 24 ezer tonna - tavaszi árpa, kukoricából 11 ezer, borsóból több mint 5 ezer tonnát szállít. Felvételünkön Antónia Kútna (elöl) és Veronika Drmolková a kukoricát zsákokba tölti. (Drahotín Šulla felvétele - ČSTK) Évzáró párttaggyűlés a bečváryi Szabadság Efsz-ben Középpontban a gazdaságosság és a kádermunka A vitában felszólalt Jaroslav Hajn (ČSTK) - Évzáró taggyűlést tartott a bečváryi (Kolíni járás) Szabad­ság Efsz pártalapszervezete. Értékelte az eddigi feladatok teljesítését, és kitűzte tevékenységének további fő irányait. A taggyűlésen részt vett Jaroslav Hajn, a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának elnöke. zel párhuzamosan fejleszteni kell a kádermunkát. Az eddiginél követ­kezetesebben kell dolgozni a káder- tartalékokkal. A tárgyszerű és kritikus hangvé­telű vitában a pártszervezet tagjai rámutattak a pártmunka és a gaz­dálkodás gyengéire, valamint a fo­gyatékosságok felszámolásának módjára. A vitában Jaroslav Hajn is felszólalt. Az előterjesztett jelentés kritiku­san értékelte a kommunisták hozzá­járulását a CSKP XVII. kongresszu­sa utáni időszakban a szövetkezetre háruló feladatok teljesítéséhez. Nagyra értékelte, hogy a teljesítmé­nyek tervét a szövetkezet tavaly 101 százalékra teljesítette, elsősorban az állattenyésztési tervmutatók túl­szárnyalásának köszönhetően. Egy hektár termőföldre több mint 26 ezer korona bruttó mezőgazdasági ter­melés jutott, s ezzel a szövetkezet a legjobbak közé tartozik a kerü­letben. A jelentés azonban a munkaszer­vezés problémáira is rámutatott, hangsúlyozva, hogy hiányosságok vannak egyes termények, elsősor­ban a gabonaneműek, a cukorrépa és a tömegtakarmányok mennyisé­ge és minősége terén. Továbbra is indokolatlan különbségek mutatkoz­nak az egyes részlegek és kollektí­vák eredményei között. Nem karol­ják fel eléggé anyagi és erkölcsi ösztönzéssel az emberek kezdemé­nyezését. A CSKP KB 7. ülésének határo­zataival összhangban a jelentés le­szögezte, hogy minden területen nö­velni kell a gazdaságosságot, s ez­MOSZKVA Megkezdődött a KGST végrehajtó bizottságának ülése A tanácskozást Rudolf Rohlíček vezeti Bohuslav Chnoupek felszólalása a genfi konferencián Minden fontos leszerelési témakörről intenzívebb tárgyalásokat (ČSTK) - Genfben tegnap felújította munkáját a leszerelési konferencia. A fórum mostani, tavaszi ülésszaka április végéig tart. A tanácskozáson az öt nukleáris hatalmon kívül 35 további ország vesz részt. A tegnapi nyitóülésen felszólalt Bohuslav Chňou- pek külügyminiszter. A következőket mondotta: Ebben a kezdeti fázisban különösen fontos, hogy a tanácskozás hangneme maximális mértékben tárgyszerű és mun- kajellegű legyen, s ez adja meg a fő irányt - a fórum hatékonyságának növelését. Mai felszólalásomban ezért szeretném közelebbről megmagyarázni a konferen­cia hatékonyságának fokozására vonat­kozó, a Varsói Szerződés tagállamai kül­ügyminiszteri bizottságának tavaly októ­ber végi prágai ülésén megfogalmazott kezdeményezéseket. Ugyancsak szeret­ném megerősíteni, rendkívüli fontosságot tulajdonítunk ennek az egyetemes lesze­relési fórumnak. Egyben szeretném meg­osztani önökkel gondolataimat az idei ülésszak fő feladatairól. Az idei tavaszi ülésszakra történelmi­leg komoly időszakban került sor A köze­pes és rövidebb hatótávolságú rakétákról Jaroslav Hajn beszéde- Évzáró taggyűlésükre abban az idő­ben kerül sor, amikor a dolgozó nép burzsoázia fölött aratott győzelmének 40. évfordulójáról emlékezünk meg. 1948 emlékezetes februárja gyökeresen meg­változtatta a vidék arculatát, mert megte­remtette a politikai feltételeket a szocialis­ta nagyüzemi mezőgazdasági termelés létrehozásához. Negyven év múltán job­ban meg tudjuk ítélni azokat a változáso­kat, amelyek Bečváryban is végbemen­tek. Ma Bečváryban és a vele összevont községekben politikailag és gazdaságilag stabil mezőgazdasági vállalat működik, amelyre joggal vagyunk büszkék, és amely sok tekintetben példamutató - mondotta bevezetőben Jaroslav Hajn. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy a gazdasági és szociális fejlesztés meg­gyorsításának stratégiája, amelyet a XVII. pártkongresszus hagyott jóvá és az irá­nyítás ezzel kapcsolatos átalakítása kife­jezi a februári győzelem öröksége iránti hűségünket. Az átalakítás politikai, gaz­dasági és szociális elveinek a jelenlegi feltételek közötti megvalósítása, s min­denkitől megköveteli, hogy jobban dol­gozzon, olcsóbban termeljen, és hogy minden földműves-szövetkezet nagyobb teljesítményt érjen el. A CSKP KB 7. ülésén hozott határozatok megvalósítá­sának zálogát abban látjuk, hogy minden egyén széles körűen azonosul a párt politikájával, s közvetlenül és aktívan részt vesz megvalósításában. A mezőgazdaság irányítási rendszeré­ben végrehajtott változtatások nem öncé­lúak. Kifejezik azt a tartós és rendkívüli figyelmet, amelyet a párt központi bizott­sága és a kormány a közélelmezésre fordít. Ezt bizonyítják például a mezőgaz­dasági felvásárlási árak átalakításának jóváhagyott elvei. Ha a mezőgazdasági termelés csak áreszközök, vagyis a felvá­sárlási és a felárak révén a tervezettnél 22 milliárd koronával nagyobb összeghez jut, s ezt teljes mértékben fel tudjuk hasz­nálni a hozamok növeléséhez, akkor nemcsak az adók és az elvonások kedve­zőtlen hatását tudjuk semlegesíteni, ha­nem egyben további eszközöket is nye­rünk a fejlesztésre. Ezek az intézkedések főleg a jó gazdák számára biztosítanak kedvező perspektívát. Munkájuk is hozzájárul ahhoz, hogy a dolgozók rendelkezésére elegendő élel­miszer áll. A folyamatos tej- és hússzállí- (Folytatás a 2. oldalon) (ČSTK) - Moszkvában tegnap meg­kezdődött a KGST végrehajtó bizottságá­nak 126. ülése. A tanácskozást, amelyen a tagországok és Jugoszlávia képviselői vesznek részt. Rudolf Rohlíček, a cseh­szlovák küldöttség vezetője, a szövetségi kormány első alelnöke, hazánk állandó KGST-képviselője vezeti. A végrehajtó bizottság áttekinti a KGST 43. (rendkívüli) ülésszakának határozataiból adódó, a kölcsönös gazda­sági együttműködés további tökéletesíté­sével kapcsolatos feladatokat. Előkészítik a legfontosabb dokumentumokat, első­sorban a nemzetközi szocialista munka- megosztás kollektív koncepciójának az 1991-től 2005-ig terjedő időszakra vonat­kozó tervezetét, amelyet a következő KGST-ülésszak elé terjesztenek. A tanácskozás résztvevői továbbá megbeszéléseket folytatnak a KGST- tagországok tudományos-műszaki hala­dása 2000-ig szóló komplex programjá­nak elsőszámú fő irányvonalából eredő feladatok megvalósításáról - ez pedig a népgazdaság elektronizálása. Megvitatják azokat a kérdéseket is, amelyek összefüggésben vannak a KGST Titkársága tevékenységének átalakításával. Ezzel kapcsolatban adott nyilatkozatot Václav Soukup, a KGST titkársága gazdasági tájékoztatási osztá­lyának vezetője a moszkvai sajtókonfe­rencián. Az ülésen várhatóan jóváhagyják a KGST Titkárságának új felépítését, amelynek az a célja, hogy a munkatársak létszámának csökkentése mellett növe­kedjen a titkárság munkájának hatékony­sága. A jövőben a titkárság nagyobb figyel­met fog fordítani a kölcsönös együttműkö­dés fejlesztésének rendszeres értékelé­sére, a gazdasági elemzések és prognó­zisok előkészítésére, továbbá az elfoga­dott határozatok és egyezmények teljesí­tésére - hangsúlyozta Václav Soukup. OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Mai számunk 7. oldalán közöl­jük a Cseh Statisztikai Hivatal jelentését a CSSZK gazdaságá­nak fejlődéséről és az állami terv teljesítéséről 1987-ben. Búcsúlátogatások (ČSTK) - Vasil Bil’ak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titká­ra, valamint Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke is fogadta tegnap Kovács Bélát, a Magyar Népköztár­saság búcsúzó nagykövetét. Adottak a feltételek a kapcsolatok minőségi változásaihoz Ľubomír Štrougal fogadta Alain Madelint (ČSTK) - Ľubomír Štrougal szövetsé­gi miniszterelnök tegnap délután Prágá­ban fogadta Alain Madelint, a Francia Köztársaság ipari, távközlési és idegen- forgalmi miniszterét, aki egynapos hivata­los látogatást tett hazánkban. A rövid találkozón áttekintették a két ország gazdasági és főleg ipari együttmű­ködésének időszerű problémáit. Ľubomír Štrougal nagyra értékelte a két kormány politikai párbeszédének fejlődését, s megállapították, hogy adottak a feltéte­lek a kapcsolatok tartalmának és formái­nak minőségi változásaihoz. Alain Made­lin hangsúlyozta: Franciaországnak érde­ke az együttműködés kiszélesítése szá­mos ágazatban, főleg a gépkocsiiparban. A találkozón a felek tájékoztatták egymást az EGK és a KGST kapcsolatainak alaku­lásáról. Tegnap délelőtt a francia miniszterrel Ladislav Gerle szövetségi miniszterel- nök-helyettes is tárgyalásokat folytatott. szóló szerződés aláírása után új szakasz­ba lépünk. Kezdenek megvalósulni az atomfegyverek nélküli világ felé vezető első lépések, amely világ megteremtésé­nek koncepcióját épp két évvel ezelőtt terjesztette elő Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára. Reálisabbá válik az átmenet a katonai-műszaki eszközökön (Folytatás a 3. oldalon) VSZ-bizottság ülése (ČSTK) - Varsóban tegnap meg­kezdte első ülését a Varsói Szerző­dés leszerelési kérdésekkel foglal­kozó különbizottsága. A tagorszá­gok küldöttségeit a külügyminiszter­helyettesek vezették. A csehszlovák delegáció élén Jaromír Johanes áll. A tanácskozást Henryk Jaro- szek lengyel külügyminiszter-he­lyettes, a VSZ Politikai Tanácskozó Testületének főtitkára nyitotta meg.

Next

/
Thumbnails
Contents