Új Szó, 1988. február (41. évfolyam, 25-49. szám)

1988-02-22 / 43. szám, hétfő

Forradalmi átalakítás és a megújulás ideológiája

ÚJ SZÚ

5

1988. II. 22.

(Folytatás a 4. oldalról) Bizonyítást nyert, hogy az egyenjogú, intenzív tárgyalások a kölcsönös érdekek tiszteletben tartása mellett gyümölcsözőek lehetnek.

A szerződés aláírása azonban nenf lehet ok a megnyugvásra és az elégedettségre. Úgy lehetne fogalmazni, hogy megnyitotta a leszerelésért és a békéért vívott küzdelem, s az ideológiai harc új szakaszát. A Szovjetunióval fenntartott kapcsolatok normalizálásának ellenfelei a lelkesedés első napjai után igen hamar kondították meg a vészharangot, s mozgósították erőiket a szerződés ratifikálása ellen. Az amerikai kormány tartja szavát és védelmezi a szerződést. Ugyanakkor bólogat a szélsőjobboldal szovjetellenes és antikommunista retorikájára is. És nemcsak szavakkal, hanem - ,,a növekvő szovjet fenyegetés" ürügyén - bizonyos militarista stílusú akciókkal is. Ism^t tanúi lehettünk a határainkon történő provokációknak. Az Egyesült Államokban kialakult légkör valakinek nyilvánvalóan az útjában áll.

Jelentősen aktivizálódott a NATO európai országaiban a militarista tevékenység. A leszerelésre-kerülő rakéták „kompenzálását“ szervezik, s azoknak a nukleáris fegyvereknek a korszerűsítésére, illetve számuk növelésére törekszenek, amelyekre - állítják cinikusan - a szerződés nem vonatkozik. Londonból, Párizsból és a brüsszeli NATO-központból ismét a kategorikus „nem" hangzott el a nukleáris fegyverekről való lemondásra vonatkozó javaslatra. A hadászati támadófegyverek csökkentéséről folytatott szovjet-amerikai tárgyalásokkal és a már megkötött rakétaszerződéssel kapcsolatos helyeslő szavakat olyan nyilatkozatok kísérik, miszerint Franciaország és Nagy- Britannia egyáltalán nem kívánja megállítani nukleáris potenciáljának növelését. Éppen ellenkezőleg. A szerződés aláírása után a NATO-tagországok fokozott aktivitást tanúsítanak a kétoldalú és sokoldalú katonai integrációban.

A magas rangú vezetők elismeréssel nyilatkoznak az átalakításról, ugyanakkor a „kommunizmus expanziójáról" beszélnek, s azt hangoztatják, hogy a szovjet vezetés által folytatott „mosolydiplomácia" kétségekre ad okot, mert ez a vezetés nem akarja megváltoztatni a rendszert.

Ismét olyan hangulatot szítanak, hogy nem célszerű bármiféle tárgyalásokat folytatni a Szovjetunióval, mivel ez az ország egyáltalán „nem érdemli meg a bizalmat“. Konszolidálódnak a reakciós, szélsőségesen szovjetellenes erők. A legkülönbözőbb „elemzők" és a „Kreml-szakértók" szörnyűségekkel teli ajánlásokat dolgoznak ki a kormányok számára, megfertőzik a közvélemény agyát és azzal az állítással félemlitik meg az embereket, miszerint ha a leszerelési folyamat tovább halad, annak a Nyugat számára „katasztrofális" következményei lesznek.

Felerősödtek azok a kísérletek, hogy az átalakítás és a leszerelés kérdéseivel kapcsolatban folytatott ideológiai harcot átvigyék a mi területünkre, a mi környezetünkbe. A rádióadások provokatív rágalmakat terjesztenek a szovjet társadalmon és a szovjet vezetésen belüli kiélezett harcról, arról, hogy már létrejött és erősödik az átalakítással és az SZKP külpolitikájával szembeni „ellenzék". A cél az, hogy bizonytalanságot és bizalmatlanságot hintsenek el, hogy az emberek ne higyjenek a párt által kitűzött feladatok megvalósíthatóságában. Az antiszocialis- ta provokatív központok nem csupán a Szovjetunió ellen fejtenek ki ilyen tevékenységet. Ezt jól tudjuk.

Ezek a körök a más szocialista országok elleni felforgató tevékenység új módszereit dolgozzák ki gyors ütemben. Ezekben az országokban úgyszintén lejátszódik a szocializmus további tökéletesítésének dinamikus folyamata. A felforgató központok mindegyikük számára sajátos hozzáállásokat keresnek, hogy úgymond a nemzeti specifikumokra való tekintettel hathassanak.

Tudjuk, miért kezdtek aggódni ezek a körök. Nemcsak azért, mert a leszerelés veszélyezteti a katonai-ipari komplexum nyereségét és azok bevételeit, akik rajta élősködnek. De azért is, mert tartanak attól, hogy a szocialista eszmék iránti vonzalom megújul és a szocializmusnak, mint a dolgozók társadalmának a tekintélye növekszik. Félnek attóf, hogy fokozódik az országunk iránti rokonszenv, hogy a Szovjetunió „újrafelfedezése" zajlik.

Mindez aláássa az ..ellenségképet", tehát a szovjetellenes és imperialista politika ideológiai alapjait is. összeomlik mindaz, ami az utóbbi évtizedekben olyan hűen szolgálta a reakciósokat. A „jobboldalnak" ezért nem tetszik a Szovjetunió

kezdeményező, békeszerető politikája. Ezért akarják megállítani a leszerelés vonatát, amely egyre gyorsul. Ideológiai munkánkban és propagandánkban mindezt látnunk kell és megfelelő intézkedéseket kell elfogadnunk.

Elvtársak! A központi bizottság előző ülése óta eltelt időszakban a közepes és rövidebb hatótávolságú rakétákról szóló szerződés mellett fontos nemzetközi jellegű esemény volt hogy lépéseket tettünk az afgán probléma megoldására. A kérdés már régóta, mélyen és közvetlenül érinti a szovjet emberek érzelmeit.

Az SZKP KB 1985 áprilisi ülése után a politikai bizottság kompromisszumokat nem tűrő, szilárd helyzetelemzést végzett és már akkor kezdte keresni a kiutat. Nem volt azonban egyszerű a gyakorlatban megoldani minden olyan problémát, amelyek lehetővé tették volna e rendkívül bonyolult regionális konfliktus megoldásának útjában álló fő akadályok elhárítását. Erre csak akkor mutatkozott lehetőség, amikor Afganisztán politikai porondján 1986 végén valóban nemzeti erők jelentek meg Nadzsibullah vezetésével. Létrejöttek a konfliktus olyan rendezésének a külső feltételei is, hogy Afganisztán független, semleges és el nem kötelezett országgá válhasson. Ez megfelel az afgán nép érdekeinek és megfelel a mi államérdekeinknek is.

A tíz nappal ezelőtt nyilvánosságra hozott nyilatkozatot jól ismerik. Tulajdonképpen minden benne van - hogyan fogunk eljárni és mire fogunk összpontosítani. Népünk, szövetségeseink és barátaink megértéssel és egyetértéssel üdvözölték a nyilatkozatot. És azokat, akik az afgán problémát továbbra is önző céljaikra akarják kihasználni, új tények elé állítja, amelyekkel számolniuk kell. A következő hónapok világosan megmutatják, valójában milyen álláspontot képviselnek az Afganisztán körüli helyzet politikai rendezésében részt vevő felek.

Elvtársak,

részvételünk az afgán konfliktusban, természetesen, rendkívül bonyolult probléma, amely magában foglalja annak is számos szempontját, amit az átalakítás során és az új gondolkodásmód gyakorlati érvényesítése során küzdünk le. A lényeg azonban jelenleg abban rejlik, hogy a politikai bizottság ebben a kérdésben is az SZKP XXVII. kongresszusán elfogadott elvi irányvonallal szigorúan összhangban jár el. Általánosságban elmondható, hogy az új gondolkodásmód problémakörének tudományos kidolgozása, akárcsak annak ideológiai megindoklása a kezdeti stádiumban van.

A bővülő nyilvános tájékoztatás légkörében nem lesz kevesebb a munka. Természetes a szovjet embereknek az az óhaja is, hogy mindenben önállóan ismerjék ki magukat, hogy jobban megértsék azt, ami történik, s mindenekelőtt a dolgok ismeretével felvértezve vehessenek részt mind a nukleáris háború elleni egyetemes harcban, mind a nemzetközi kapcsolatokban.

Éppen ezért hozzuk létre a szükséges feltételeket ahhoz, hogy lényegesen megnövekedjen a külpolitikai propaganda információs és intellektuális szintje, a nemzetközi kérdésekkel kapcsolatos magyarázó és kommentátori munka színvonala. Ez ideológiai tevékenységünk rendkívül fontos területe, mivel akárcsak eszméink és belső változásaink esetében, az új gondolkodásmód lényegének értelmezésében is sokaknál gondolati zavar nyilvánul meg. Ez érthető. A túl komoly és a jövőben tovább fokozódó problémák körül harc bontakozott ki.

Példátlan jelenség, a világtörténelem nagy dialektikája által életre hívott bizonyos ellentmondás tanúi és résztvevői vagyunk. Világméretekben számos folyamat gyors ütemű internacionalizálását az országok és népek nemzeti és regionális fejlődése változatainak megnövekedett száma és sokrétűsége kíséri. De mindkét tényező a világ egységének a megszilárdítását szolgálja.

Ezeket a dolgokat az elméletben még alaposan el kell sajátítanunk és be kell őket vezetnünk a politikába. Ez sokrétű elméleti és gyakorlati folyamat.

Az erő politikáján alapuló militarista doktrínával szembeállítottuk az „érdekek egyensúlyának" és a kölcsönös egyenlő biztonságnak a koncepcióját. Államérdekeink nincsenek ellentétben egyetlen más társadalom nemzeteinek és dolgozó tömegeinek érdekeivel. A béke megőrzése nélkül nem létezne semmiféle haladás és nem lenne értelme annak, hogy e feladat teljesítésétől függetlenül bárkinek is az érdekeiről beszéljünk. A harc azért, hogy a háborút kizárjuk a nemzetközi politikából, harc az életek millióinak megóvásáért, mindenekelőtt a dolgozókért, akik minden háborúban a leginkább szenvednek. A különböző társadalmi rendszerű államok közötti normális kereskedelmi kapcsolatok felvétele egyebek között porba dönti a szovjetellenességet, tehát az antikommunizmust is, ami által gyengül a reakció nyomása a demokratikus vívmányokra és a demokratikus törekvésekre.

A militarizmus felszámolása - ezt a kérdést sürgetően vetettük fel és tárgyilagosan, realisztikusan viszonyulunk hozzá - nemcsak a legreakciósabb erők megzabolázását segíti, hanem egyben biztosítja, hogy mindenütt megnő a munkaalkalmak száma. A dolgozókat érintő közvetlen előnyök mellett ez kibővíti a tömegek gazdaságilag és társadalmilag aktív részét, vagyis a demokrácia és a haladás társadalmi bázisát.

A küzdelem az új gazdasági világrendért és a „harmadik világ" kirívó válság- jelenségeinek leküzdéséért végül valamennyi kontinensen az emberek milliói számára az emberi lét feltételeinek létrehozását jelenti és bekapcsolásukat a történelmi alkotó tevékenységbe. Ez a világméretű haladás a független fejlődés és a forradalmi változások legfontosabb tényezője.*

A folyamatok bonyolultsága a világban, a világpolitikai lépések és fordulatok kiszámíthatatlansága, az eddig példa nélküli nemzetközi visszhangot kiváltó béke- offenzívánk mértéke és rendkívülisége, azoknak a hatalmas erőknek az ellenállása, melyek objektíven nem érdekeltek a békés egymás mellett élésben és végül annak szükségessége, hogy helyesen értsenek meg minket - mindez óriási mértékben növeli nemcsak politikai, de elméleti felelősségünket is. A marxisták és ellenfeleik előtt most felmerült alapvető elméleti kérdés az osztály- és általánosan az emberi elemek összefonódása a reális világméretű fejlődésben, tehát a politikában.

Az október 70. évfordulója alkalmából elhangzott beszédben ezzel kapcsolatban kifejtettük az elvi téziseket. Kitűztük az alapvető problémát, hogy a jelenlegi szakaszban, a világ kölcsönös függősége és egysége mellett, melyhez a XX. század végén értünk el, befolyásolható-e az imperializmus lényege úgy, hogy az megfékezze legveszélyesebb megnyilvánulásait. Kitűztük a különböző társadalmi rendszerek versengésének kritériumait és egymás mellett élésének lehetőségeit olyan formákban, melyek kizárnák a globális katasztrófát. Társadalomtudományaink merészebben kezdtek hozzáállni az újkor sajátosságainak és fő jellemvonásainak elemzéséhez.

A világközvélemény döntő többsége átalakításunkat hozzájárulásnak tekinti az egész emberiség számára, pozitívan, sót szimpátiával fogadja az általunk megkezdett változásokat ugyanúgy, mint külpolitikánkat. Ezt sokan nyíltan és aktívan támogatják. Az egész világon felélesztettük a jövőbe vetett reményeket. Ez nagy erkölcsi tőke.

Ezt becsülnünk kell és nem szabad meghazudtolnunk az irántunk tanúsított bizalmat. Ez a dolog egyik oldala, amely közvetlenül összefügg az emberi tényezővel, de amely napjaink objektív folyamataiból indul ki.

A másik oldalt azok az alapvető változások jelentik, melyeket elismert a monokapitalizmus és a társadalom is, amelyben uralkodik. Ezenkívül teljesen új tényezők merültek fel, melyek a világ mai fejlődése szempontjából döntő jelentőségre tettek szert: a nukleáris veszély, a tudományos-technikai forradalom példátlan szociális és nemzetközi következményei, a mindenkit fenyegető ökológiai veszély és az alapvetően megváltozott helyzet az információk és minden kommunikációs eszköz terén. A globális problémák kiéleződése és megoldásuk során a nemzetközi együttműködés elkerülhetetlenségének megértése a béke és a leszerelés javát szolgálja. Számos országban tartós lélektani hatást gyakorolnak az emberekre a fasizmus és a második világháború idejében szerzett szörnyű tapasztalatok következményei.

Mindez megváltoztatja az arányt a „háborús párt" és a „békepárt" között a monopolkapitalizmus keretében és nemzetközi-politikai felépítményében, megváltoztatja a viszonyt - ahogyan Lenin mondta - a „durva burzsoá, agresszív burzsoá, reakciós burzsoá" és a „pacifista tábor" között a Nyugaton uralkodó osztályon belül. A nemzetközi feltételek, melyek közepette forradalmunk új, felettébb fontos szakaszába léptünk, egyszerűen alapvetően különböznek a korábbi szakaszokat kísérő feltételektől.

Az új gondolkodásmód azoknak az új realitásoknak a helyes megértését jelenti, melyeket elemzésnek vetettek alá a materialista dialektika módszerével. Ezek

olyan elemzés következtetései is, melyet összehasonlítanak a forradalmi lenini tapasztalatokkal és a marxizmus-leniniz- mus alapvető elveivel. Ugyancsak hangsúlyoznom kell, hogy az új gondolkodás- mód az imperializmus lenini elméletére, Leninnek az imperializmus lényegére vonatkozó tanulmányaira támaszkodik. Lenin szerint az imperializmus lényege sosem lesz „jó“, ezirányban sosem voltak és nincsenek semmilyen illúzóink.

Az új gondolkodásmód központi része az általánosan emberi értékek új szerepe. Jelentőségükre mind Marx, mind Lenin rámutatott. S ezek nem voltak csak általános eszmefuttatások, melyek tanításuk humanista lényegéből következtek. Nagy tanítómestereink hangsúlyozták az inter- nacionalizálás folyamatainak jelentőségét, a folyamatokét, melyek a világban lejátszódnak, s egyben rámutattak az általános emberi értékek objektív alapjára és ezeket dialektikusán összekapcsolták a szociális-osztályértékekkel. Most mindez a gyakorlati politika alapvető irányvonalává válik. A politikával szembeni ilyen követelmény nemcsak korunk negatív, hanem pozitív folyamatai által is indokolt. Az egyik oldalon állandóan növekszik az emberi nemnek magát a létét fenyegető veszély, a másik oldalon a bel- és nemzetközi politikában növekszik a tömegek és általában a demokratikus tényezők szerepe.

Ez lényegesen más nemzetközi kapcsolatokat is igényel. Konkrétan milyeneket? Ezekben mely elvnek kell alapvetőnek és megingathatatlannak lennie? Már szóltunk róla. Beszéltünk róla az egész világ előtt és állandóan ismételjük mindenkinek, az USA elnökétől kezdve egészen barátainkig - a nemzeti függetlenség és a szocializmus harcosaiig. Ez az elv minden nemzet, minden ország szabad szociális és politikai választásának elismerése.

A kérdés ilyen értelmezésében az utópia vagy az illóziók jele sem található. Nagyon jól tudatosítjuk, hogy a Nyugatot nem lehet diplomáciai udvariasságokkal vagy propagandával meggyőzni az említett elv elismerésének szükségességéről.

Nem lehet, természetesen, semmivel csökkenteni jóakaratunknak, nemzetközi tevékenységünk új stílusának és arra irányuló erőfeszítéseinknek a jelentőségét, hogy nyílt és gyümölcsöző párbeszédet folytassunk a bizalom olyan minimumának elérése érdekében, amilyen csak lehetséges az eltérő társadalmi rendszerek képviselői között. Erre a párbeszédre szükség van azért is, hogy bebizonyítsuk: elutasítjuk az államközi kapcsolatok ideo- logizálását, s készek vagyunk a kompromisszumokra az egyenlőség alapján, anélkül, hogy bárki biztonsága fenyegetve lenne. Mindez együttvéve jellemzi a szovjet külpolitikát az átalakítás időszakában.

Ami a népek jogának elismerését illeti, hogy a maguk módján, külső beavatkozás nélkül éljenek, ezen a téren egyre inkább mai világunknak azok a realitásai válnak fő tényezővé, melyekről már beszéltem, s amelyek tükröződnek az új gondolkodásmódban. Végsósoron éppen azért, mert ez a gondolkodás helyesen tükrözi a világot, megfelelőnek tartjuk nemcsak a magunk számára, hanem a világ többi része számára is. Ezek a realitások mindenkit arra késztetnek, hogy figyelembe vegye őket, mivel a tét végül is az emberiség fennmaradása, a civilizáció puszta léte. Ezek a realitások bizonyos keretet alkotnak az imperializmus számára is. Úgy mondanám, hogy a szocializmus, a demokrácia és a haladás erőinek legfontosabb funkciója és történelmi küldetése éppen az, hogy bővüljenek és szilárduljanak, sót kialakuljanak azok az új realitások, melyek elősegítik, hogy ez a keret az agresszió és az intervenció erői számára áthidalhatatlan akadállyá váljék.

Mi a Szovjetunióban ezeket a realitásokat átalakításunkkal hozzuk létre és szilárdítjuk meg. Még egyszer szeretném elmondani, hogy minden külpolitikai sikerünk és a béke megőrzése az átalakítás sikeréből, társadalmunk munkájából ered. Fontos azonban, hogy az emberek nálunk jól megértsék a fordított összefüggést is, vagyis azt, hogy az átalakítás sikere elképzelhetetlen az új gondolkodásmódon alapuló külpolitika nélkül.

Végezetül az SZKP KB főtitkára a következőket mondotta:

Elvtársak! A bel- és külpolitikai vonatkozásoknak ebben a dialektikus összefüggésében felmerülnek előttünk az átalakítás új szakaszának ideológiai problémái és tízszeres erővel ismét arra a kérdésre irányítják figyelmünket, amely olyan sürgetően vetődött fel egy évvel ezelőtt a központi bizottság januári ülésén, s ez a káderkérdés.

Az élő, dinamikus és aktívan átalakuló

szervező, politikai és ideológiai tevékenységben most nincs hely a Scsedrin hőséhez hasonló típusú emberek számára Scsedrin hőse azt mondta: „Nem értem az új gondolatokat. Sót azt sem értem, miért kellene értenem azokat." Rossz az, ha így gondolkodik a mai ember. És háromszorosan rossz, ha hasonló gondolkodás fertőzte meg a párt tagját, a vezető pártmunkást. Újra és újra ismételni fogom, hogy a pártnak, minden kommun- nistának példát kell mutatnia a demokratizmusban, bármilyen tisztséget is lát el. Másképp nem sikerül megvalósítanunk a demokratizálás folyamatát.

A párt önmagától, kádereitől kezdte az átalakítást. Az SZKP KB januári ülése után sokat tettünk a párt kádermunkájában. A fő mérce, amelyhez tartottuk magunkat, az átalakításhoz való viszony volt. Valamennyi pártszervezetben éppen befejeződtek azok a gyűlések, melyeken a választott szervek beszámoltak az átalakítás menetéről. Ezek a beszámolók megmutatták, hogy a kommunisták többsége nem akar belenyugodni a tétlenségbe, a felelőtlenségbe, a kivárásba és az átalakításhoz való felelőtlen hozzáállásba, nem tűri a frázispufogtatókat és a mellébeszélőket. A gyűléseken több mint 4800 pártbizottság és iroda munkáját minősítették nem kielégítőnek és leváltották a választott szervek több mint 89 ezer tagját. Ez törvényszerű következménye annak, hogy a pártban kialakult az átalakítás feltételei között a káderekkel szembeni magasabb fokú igényesség légköre.

Következetesen kell haladnunk ezen az úton, ami azt jelenti, hogy fáradhatatlanul tanulnunk kell a demokratizmust, ahogyan azt megköveteli az átalakítás időszaka. A demokratizmust nehéz tanulni. Megbízható tájékozódási pontjaink vannak azonban, rendelkezünk a tanulás megbízható lenini módszerével.

Ez a módszer a kritika és az önkritika bátor fejlesztése, az az állandó törekvés, hogy az emberek között legyünk, a legégetőbb létfontosságú problémák közepette.

Ez a módszer a dolgozók, a társadalom minden rétege hangulatának, szükségleteinek és sürgető érdekeinek megértése.

Végezetül ez a lenini, cselekvő munkastílus érvényesítése, melynek fő vonása a tömegekre való támaszkodás.

A demokráciának természetesen át kell hatnia a párt egész belső életét, a választott szervek szerepének növelése, a pártalapszervezetek harciasságának lényeges növelése által.

Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy pártunk vezető szerepét nem kapta örök időkre valahonnan felülről, hanem ezt a szerepet a kommunisták több nemzedéke harcolta ki áldozatos küzdelmével a szocializmusért, a dolgozó emberek érdekeiért. Ma is minden nap, minden órában az emberekért, a szülőföldért folytatott kitartó munkával kell megerősítenünk és érvényesítenünk jogunkat arra, hogy a társadalom forradalmi tökéletesítésének élcsapata lehessünk.

Végezetül el szeretném mondani, elvtársak, hogy majd három év alatt már sokat tettünk, ha összehasonlítjuk mai életünket az átalakítás megkezdése előtti életünkkel.

Ám egyelőre nagyon keveset tettünk összehasonlítva azzal, amit az átalakítástól várunk és amire társadalmunk képes.

A szovjet társadalom minőségileg új szintjéhez vezető úton még sok nehéz problémát kell megoldanunk.

A 19. országos pártkonferenciára készülünk. Részletesen kell elemeznünk azokat az alapvető eredményeket, melyeket az átalakítás feltételei közti élet és munka három éve alatt értünk el, és főleg a vállalati törvény érvénybe lépése utáni első hónapok eredményeit. Meg kell határoznunk, hová jutott és merre tart pártunk és társadalmunk a demokratizálási folyamatok fejlesztése során és a radikális gazdasági reform megkezdése után. Konkrét döntéseket kell hoznunk politikai rendszerünk tökéletesítéséről és a pártnak, mint országunk fejlődése új szakaszában a politikai élcsapatnak a szerepéről. Ezzel új, erős ösztönzést adunk forradalmi átalakításunknak.

Vagyis nagy, intenzív munka vár ránk. Óriási hatásúak azok az újszerű gondolatok és javaslatok, melyek az utóbbi időben vetődnek fel a pártban és a társadalomban. A konkrét kérdések száma nagy és állandóan növekszik.

Hogyan oldjuk meg ezeket? Erre kell törekednünk közösen, hogy lépésről lépésre tudjunk haladni á kitűzött úton, hogy alkotó módon, bátran de egyben tárgyszerűen és felelősségteljesen fogjuk keresni a megoldásokat. Röviden szólva, lenini, bolsevik módon.