Új Szó, 1988. február (41. évfolyam, 25-49. szám)

1988-02-22 / 43. szám, hétfő

Forradalmi átalakítás és a megújulás ideológiája

ÚJ SZÚ

1988. II. 22.

(Mihail Gorbacsov beszédének első részét lapunk szombati számában közöltük.^,. 9vtei)j

A „régi“ kultúra gazdagsága és humanizmusa tés tudjuk, mennyire tisztelte Lenin $z\ra kultúrát - jelentős hozzájárulást jelentett a világ civilizációjához. Éppen ez a kultúra nevelte azokat az embereket, akik forradalmunkat vezették és nekünk ma merészen és energikusan kell müvelnünk és bővítenünk az átalakítás kulturális rétegét, s eközben fel kell használnunk és fejlesztenünk kell az elődeink által létrehozott egész szellemi gazdagságot.

Más szóval, ma sem veszített jelentőségéből a feladat lenini értelmezése, miszerint az egész emberiség fejlődésében létrehozott kultúra ismeretével kell gazdagítanunk magunkat. Ez az osztályjellegű és általánosan emberi vonatkozások valódi dialektikájának megnyilvánulása a jelenlegi konkrét feltételek között.

A múlt tapasztalataiból, melyeket magunkévá kell tennünk, az egyik legfontosabb: Ha a gazdaságban határozottan lemondunk az utasításos adminisztratív módszerekről, akkor a hasonló módszerek még inkább elfogadhatatlanok a társadalom szellemi haladásában. Demokratizmus, az emberek iránti bizalom, tolerancia a szokatlan jelenségek iránt, az új utak keresése iránt, hozzáértés, jószándék, a kezdeményezés és az új megoldások ösztönzése, a tehetségek támogatása - ezek a pártmunka kulcsfontosságú elvei a kultúrában és az átalakítás szellemi szférájában.

A párt következetesen, figyelmesen, hozzáértően és megfontoltan kezdett viszonyulni azokhoz a folyamatokhoz, melyek társadalmunk szellemi szférájában játszódnak le, s amelyek hozzájárulnak megtisztulásához és meggazdagodásához, erkölcsi ereje és alkotó potenciája növekedéséhez.

Nem arról van szó, hogy ezen a területen meghagyjuk a folyamatok ösztönös alakulását és megengedjünk olyan jelenségeket, amelyek összeegyeztethetetlenek ideológiánkkal és erkölcsünkkel. így felállítani a kérdést megieíjgedhetetlen. Az átalakításnak a szellemi szférában is az emberek, a szocializmus' érdekeit kell sz£m előtt tartania.

Az ^átalakítás feladatait úgy kell megoldani, hogy maximális mértékben ösztönözze az emberek kezdeményezőkészségét és .önállóságát, hogy sikerüljön leküzdeni passzivitásukat, állampolgári felelősségtudatuk hiányát, apátiájukat, nem önálló gondolkodásukat, az irányítás bürokratikus stílusának mindezeket a közvetlen maradványait. Tudatosítanunk kell, hogy a szellemi szférában is vannak fékező erők, és itt talán fokozottabb mértékben hatnak, mint másutt.

Igen, egyesek számára a megszokásból élni könnyebb és egyszerűbb. Más emberek viszont aránytalanul sokat várnak, a változásokat egyszerre akarnák elérni. Csodák azonban nincsenek. Feladataink nagyok és bonyolultak. Az átalakítás - munka, munka és ismét munka. Kitartó, becsületes, mindennapi munka. Ennek tudatosítása és az átalakítás sikeréért való felelősség vállalása előrelépést jelent a szellemi fejlődésben is. A szovjet emberek és a szovjet értelmiség megérti ezt, és tettekkel igazolja ennek megértését és azt, hogy támogatja a párt céljait.

Tudatosítjuk és értékeljük az értelmiség hozzájárulását az átalakításhoz, a tudományos-műszaki haladás meggyorsításához, korunk eszmei és elméleti értelmezéséhez, országunkban a társadalmi tudat fejlesztéséhez, a ^szovjet emberek célkitűzései, érzéseij^törekvéseJ és gondolatai egész gazdagságának művészi megfogalmazásához. Meggyőződésem, valamennyien elolvassuk, megtekintjük és meghallgatjuk a forrongó korunkhoz méltó műveket.

Kultúránknak egyedülálló vonása, hogy soknemzetiségű. Gyakran megszokásból beszélünk erről, de úgy tűnik, még nem tudjuk teljes mértékben értékelni. A Szovjetunió nemzeteit a közös történelmi sors köti össze. Ez az alapja testvériségünknek és barátságunknak, amely kiállta a legnehezebb próbákat. Erőnk egyik forrása a nemzetiségi kultúrák szabad fejlődése, melyeket

gazdagítanak a testvéri nemzetek l„é$ az egész, emberiség szellemi tapasztalatai.

víiiA valódi internacionalizmus és a nemzetek valódi barátsága csak akkor lehetséges, ha tiszteletben tartjuk minden egyes nemzet méltóságát, kultúráját, nyelvét és történelmét, s ha a nemzetek között széleskörűek lesznek a kapcsolatok. Sokoldalúan hozzá kell járulnunk a nemzeti kultúrák közti kontaktusok további bővítéséhez, kölcsönös gazdagodásukhoz, felemelkedésükhöz és felvirágzásukhoz.

Legnagyobb értékünk a szovjet hazafiasság. Mentes a nacionalizmus és a sovinizmus legkülönbözőbb megnyilvánulásaitól. A nacionalizmus minden formájában elvakult. Az elszigetelődési próbálkozások egyedül szellemi ürességhez vezetnek. A szovjet hazafiasság gyökerei a szocialista forradalom jelentőségének, nagyságának és humanizmusának, a teljes igazságnak ismeretéből és megértéséből fakadnak, a pártnak és a népnek a szocializmusért és a szocialista haza védelméért vívott harca hősiességének ismeretéből és megértéséből. Ezzel eljutunk egy nagyon fontos kérdéshez: minden egyes nemzet nemzeti büszkesége és méltósága, a szocialista társadalom internacionalizmusa által kötődik a forradalomhoz és a szovjet hatalomhoz.

Tömören, nagyon alaposan kell foglalkoznunk a jelenlegi szakaszban a nemzetiségi politikával. Mégpedig minden vonatkozásban, az elméletben és a gyakorlatban is. Ez elvi jelentőségű, létfontosságú kérdés társadalmunk számára. Úgy vélem, a nemzetiségi politika problémájának kellene szentelnünk a központi bizottság egy plenáris ülését.

Csatlakozni akarok azokhoz az elvtársakhoz, akik a plenáris ülésen hozzászólásaikban arról is beszéltek, hogy a kultúrában és az ideológiában megengedhetetlen a kacérkodás. A szellemi szférában is - s talán éppen mindenekelőtt itt

tevékenységünkben marxista-leninista elveinkhez kell magunkat tartanunk. Ezekről az elvekről, elvtársak,- semmilyen körülmények köpött sem.mondhatunk’le. Lenin szerint az elvhű politika a leghelyesebb politika.

Elvtársak! A .radikális gazdasági reform számos uj, többek között ideológiai probléma elé állított minket, melyeket elemezni kell és megoldani. Ma elmondhatjuk, hogy a radikális gazdasági reform széles teret nyer és érinti a népgazdaság gyakorlatilag valamennyi területét. Már széles körben alkalmazzuk a tervezés, az önfinanszírozás, az önigazgatás és a bérezés új módszereit. Változik az irányítás szervezeti felépítése. A gazdasági helyzet abban is új, hogy különböző ágazatokban bővül a szövetkezeti mozgalom és a magánjellegű munkatevékenység. Lényegében új alapon jön létre a szocialista gazdaság szövetkezeti szektora.

Mindez alapjaiban megváltoztatja az irányítás és gazdálkodás elveit éppúgy, mint a gazdasági kapcsolatok egész rendszerének szervezését. Most már, hogy úgy mondjam, nem támaszkodhatunk az állam jótékonykodására. Mindenekelőtt saját erőinkre kell támaszkodnunk, a hasznos gazdasági megoldások megtalálására, a tudományos-műszaki haladás eredményeinek széles körű alkalmazására, a káderek magasfokú szakképzettségére és hozzáértésére, valamint a dolgozók kezdeményezésére. Tanúi vagyunk annak, elvtársak, hogyan változik az emberek viszonya a munkához. Egyre inkább tudatosítják a munka- ép anyagi források értékét, és megértik, hogy ezek gazdaságos és hatékony kihasználása nélkül nem lehet elérni a magas végeredményeket.

Az emberek tudatosítani kezdik, hogy a régi hozzáállásokkal és a kötelességek teljesítéséhez való korábbi viszonyulással ma nem tudják teljesíteni az új feladatokat.

Természetesen most még csak a kezdetén vagyunk az önelszámolás bevezetésének. Rendszere tökéletesedni fog. A termelőeszközök nagykereskedelmi árusítása, a közvetlen kapcsolatok fejlesztése, a szövetkezetek alakítása és az árképzés reformja vár ránk. Mindezt meg kell valósítanunk, el kell sajátítanunk és megszilárdítanunk. Ám az önelszámolás jelenlegi formájában /. való bevezetése is már egy sor problémát szült és szül, akadályokba ütközik és leleplezi az eddigi teljesen még át nem hidalt fékező mechanizmus különböző oldalait.

Úgy tűnik fel, megmagyaráztuk a reform fő kérdéseit, kidolgoztuk, össznépi vitában megvilágítottuk és jóváhagytuk az állami vállalatról szóló törvényt. Most cselekedni kell és a legkisebb mértékben sem szabad eltérni attól, amit a törvény rögzít. A gyakorlatban azonban még mindig azzal találkozunk, hogy a központban és más szinteken gyakran a régi módon dolgoznak és a népgazdaságban a régi módszerek alkalmazására irányuló törekvés nyilvánul meg.

A központban a dolgozók még mindig szilárdan ragaszkodnak a mennyiségi mutatókhoz, az irányításban az állami megrendelések által érvényesül az adminisztratív hozzáállás, próbálkozások történnek arra, hogy a gazdálkodás gazdasági módszereit az utasítás elavult formáival váltsák fel Vannak esetek, amikor az állami vállalatról szóló törvénnyel ellentétes feladatokat határoznak meg, amikor nem veszik tekintetbe a dolgozókollektívák nézeteit, amikor hiányzik a szükséges kapcsolat a nyersanyagbázis és a termelési kapacitások között.

A vállalatok szintjén megmutatkozott, hogy sok közülük nem készült fel a munkára az önelszámolás feltételei között, hogy mindeddig alig használják ki a nagy lehetőségeket és a széles jogköröket, sok gazdasági káder még kivár, valamire számít és csak lassan sajátítja el a gazdálkodás új módszereit. A régi módszerek alkalmazására való törekvés olyan erős, hogy még abban az esetben is, amikor növelik a szükséges, keresett áruk termelését és lehetőség nyílik a nagyobb bevételre, elutasítják azt, és a nagyobb anyagi jóléttel szemben a nyugodt életet részesítik előnyben. Ezt talán azzal lehet magyarázni, hogy több esetben nincs minden rendben a gazdasági normatívákkal. A legfontosabbak azonban a beidegződések, az alibizmus és egyes esetekben a hozzá nem értés is.

Természetesen, elvtársak, mindezeket a jelenségeket bizonyos mértékig meg lehet érteni. Hiszen a vállalatok tényleges átállása az önelszámolásra még csak a kezdeteknél tart.

Meg lehet ezt érteni, de időben figyelmeztetni kell arra, ha a hasonló hangulatokat nem küzdjük le, s nem változtatjuk meg energikusan a gazdálkodás új módszereihez való viszonyt, akkor a dolog nem megy majd úgy, ahogyan kellene.

Nem kevés probléma keletkezett a szövetkezeti mozgalom, a magánmunkavégzés fejlődéséből, a munkaszervezés és javadalmazás kollektív, családi, valamint egyéb módszereinek bevezetéséből. S mivel ebben az igényes munkában még nem megy minden simán, különböző visszaélések is tapasztalhatók, időnként kétségek merülnek fel a gazdálkodás ilyen formái alkalmazásának jogosultságát illetően. Találkozni olyan esetekkel is, amikor mesterségesen fékezik ezt a fontos szociális-gazdasági folyamatot.

Mit mondjunk minderről? Nyugodtan és tárgyszerűen össze kell gyűjtenünk a tapasztalatokat, meghiúsítani a spekulatív törekvéseket, s mindenekelőtt a gazdasági, az adóelvonási módszereket, s végezetül a nyíltság politikáját kell alkalmazni. Itt csak egyetlen elv lehet érvényes - a szocialista elv: a szövetkezeti és személyi jövedelmeknek a munkából kell eredniük, s úgy mint másutt, a munka mennyiségétől és minőségétől kell függniük.

Fontos változásokra került sor az irányítás szervezeti struktúráinak tökéletesítésében is. E változások nagyon időszerűek és szükségesek, mivel a gazdaságirányítás admi- nisztratív-utasításos módszerei maradványainak a felszámolását célozzák. De a régi megközelítéseket itt sem adják fel harc nélkül, sem határterületi, sem köztársasági, sem országos szinten.

Elvtársak, mindez bonyolult helyzetet teremt, felszítja a szenvedélyeket, a nézetek harcát, s mondjuk meg nyíltan: bizonyos feszültséghez

vezet a termelésben és az ideológiai szférában egyaránt.

Egyesek számára teljesen érthetőek a folyamatban lévő változások, meggyőződéssel alkalmazzák az új gazdálkodási módszereket, az emberek kezdeményezésére és vállalkozószellemére támaszkodnak, alkotó módon járulnak hozzá a reformhoz. Mások úgy tesznek, mintha nem akarnának félreállni ebben a társadalmi mozgalomban, de tartózkodóak, enyhén szólva csak imitálják mindezt és félmegoldásokat alkalmaznak, amit semmilyen esetben sem lehet elfogadni. S természetesen tudatosítanunk kell, hogy egyes emberek alapvetően a reform ellen vannak, szabotálják a gazdasági módszerek bevezetését, minden lehetséges módon le akarják járatni azokat, s emellett objektív okokra, vagy pedig a dolgozók véleményére hivatkoznak.

Mit mondjunk erről? A radikális gazdasági reform megvalósítását rendkívül fontos politikai feladatként jelöltük meg. Ennek sikerétől függ, hogy társadalmunk felemelkedik-e a gazdasági és szociális fejlődés csúcsaihoz. Tömören fogalmazva: nem léphetünk vissza. Végső soron nincs is hova. Mindenkinek aktívan és céltudatosan kell cselekednie. Nem szabad megengedni, hogy megrekedjünk az út felénél, vagy valahol a kezdeténél.

Előre kell lépni. Ezt tekintetbe véve kell értékelni minden ágazatnak, párt- és gazdasági kádernek, a tanácsok dolgozóinak, s ha akarják - a dolgozókollektíváknak a hozzáállását is.

Ezzel a kérdéssel részletesebben foglalkozni akarok. Hiszen a gazdasági reform elválaszthatatlan része a szocialista társadalmi rendszer átalakításának és tökéletesítésének, s korszerű és dinamikusabb formákat kell adnia ennek a rendszernek. Létre kell hoznia a szükséges feltételeket és hatalmas ösztönzést kell adnia a tudományos-műszaki fejlődésnek, hogy össze lehessen kapcsolni a tervgazdálkodást az egyéni érdekekkel, az emberek kezdeményezésével és vállalkozó szellemével, és a társadalmi tulajdonnak és a gazdálkodási módszereknek, valamint az irányításnak olyan formákat kell adnia, amelyeknél az ember valóban gazdának érzi magát a saját munkahelyén.

A tudományos elemzésnek és a gyakorlati tapasztalatoknak köszönhetően arra a szilárd meggyőződésre jutottunk, hogy mindezeket a feladatokat a maguk szerves összefüggéseiben és egységében akkor lehet sikeresen megoldani, ha a vállalatok az önelszámolás, a rentabilitás, az önfinanszírozás és az önigazgatás elvei szerint kezdenek dolgozni. Ez az út vezet a társadalom, a kollektíva és az egyén érdekeinek összehangolásához, ami szavatolja, hogy kielégíthessük a társadalmi szükségleteket, s hogy végső soron maguk a dolgozók is érdekeltek lesznek a termelés végeredményének alakulásában.

Ez az út vezet az egyenlősdiség és az élősködés felszámolásához, amelyek oly sokat ártottak nekünk. Ez az út vezet a szociális problémák lehető leggyorsabb megoldásához, ami ismét közvetlenül érinti az egyént és az egész kollektívákat, hozzájárul a fegyelem szilárdításához, a hatékonyság növeléséhez. Reális gazdasági alap ez a demokrácia mélyítéséhez, a dolgozóknak az irányításban való részvételéhez, ahhoz, hogy megszüntessük az emberek elidegenedését a gazdasági folyamattól és annak eredményeitől.

A gazdasági reform széles körű alkalmazásának időszakában még inkább kiéleződött a szociális igazságosság kérdése. Úgy tűnhet, hogy ez eléggé világos probléma, hogy következetesen és szigorúan meg kell tartani a szocializmus fő alapelvét: mindenki a képességei szerint, mindenkinek a munkája szerint. Ez igaz. A gyakorlatban azonban - és ismerjük be, a mi elképzeléseinkben is - még távolról sem küzdöttük le az egyenlősdiség lélektanát.

Aligha titok bárki számára is, hogy sokan ma is csak azért kapják fizetésüket, mert elmennek a munkahelyükre és tisztséget töltenek be, tekintet nélkül valódi munkavégzésükre. A legmeglepőbb az, hogy ez csak nagyon keveseket nyugtalanít.

Elegendő volt azonban, hogy az önelszámolás alapján dolgozó kollektívában az emberek munkaeredményeik alapján nagyobb jövedelemhez jussanak, s máris megjelennek a tiltakozások és hasonló felháborodott hangokat hallani: állítólag túl sokat kapnak. De a szocializmusban ezt csak így lehet megfogalmazni: „sokat“ vagy „keveset“

„megérdemelten“ vagy „érdemtelenül“. Más dolog az, hogy a munka mennyiségének és minőségének az értékelését tudományos megalapozottsággal, a gyakorlatban bevált kritériumok alapján kell végezni.

Elvtársak, alaposan foglalkoznunk kell az egyenlősdiség felszámolásának problémájával. Ez nagyon fontos szociális-gazdasági és ideológiai probléma. Az egyenlősdi- nek nagyon negatív hatása van nemcsak a gazdaságra, hanem az erkölcsre, az emberek gondolkodására és cselekedeteire is. Aláássa a lelkiismeretes és alkotó munka tekintélyét, gyengíti a fegyelmet, csökkenti a szakképzettség növelése iránti érdeklődést, károsítja a munkában a versenyszellemet. Őszintén meg kell mondani, hogy az egyenlősdiség a kispolgári nézetek megnyilvánulása, amelyeknek semmi közük a marxizmus-leninizmus- hoz és a tudományos szocializmushoz. S nem sikerül elmozdulnunk, nem teljesítjük az átalakítás feladatait mindaddig, amíg az egyenlősdi- séget nem száműzzük minden helyről, ahol még találkozni vele.

Igen, a szocializmus a szociális garanciák társadalma, amely nem hagyja az embereket az élet nehézségeinek és megpróbáltatásainak martalékául. A szovjet emberek szociális biztonsága a magántulajdon és a kizsákmányolás megszüntetésére, a dolgozók hatalmára épül. Az ember szociális biztonságának elvét törvényeink is rögzítik, s sokéves tapasztalatok erősítik meg helyességét. Fontos szociális garanciákat hoztunk létre - a lakáshoz és a munkára való jogot, az ingyenes tanulás és orvosi ellátás jogát.

Minden meglevő fogyatékosság és probléma ellenére sem lehet kétséges ezeknek a vívmányoknak az elvi jelentősége. A társadalomban a szociális biztonság színvonala azonban az ország gazdagságának nagyságától, ez pedig attól függ, hogy helyesen és következetesen alkalmazzuk-e a szocializmus elvét: mindenki képességei szerint, mindenkinek a munkája szerint. Az emberek jóléte és létfeltételei ezzel az alapelvvel szoros összefüggésben közvetlenül függnek képességeik és tehetségük érvényesülésétől, a közös műhöz való hozzájárulástól. Ebben rejlik a szocializmus életképességének alapja - minden dolgozó tehetségétől és a társadalom gazdagságához való konkrét hozzájárulásától. Ugyanakkor határozottan szembe kell szállni minden önző törekvéssel, bárhol is nyilvánuljon az meg. Csak a becsületes és lelkiismeretes munka lehet - törvényeinkkel és érvényes normáinkkal összhangban - anyagilag magasan jutalmazva, csak ez nyerheti el a társadalmi elismerést.

Elvtársak! A gazdaságfejlesztésben nagy terveink vannak. Ismerik őket. Amikor azonban erőinket erre a terjedelmes feladatra összpontosítjuk, nem feledkezhetünk meg a nép mindennapos igényeiről és szükségleteiről.

Megemlítem, az átalakítást a sürgető és létfontosságú problémák nyomására kezdtük el. Már nemegyszer kitértem annak a helyzetnek az értékelésére, amely országunkban a nyolcvanas évek kezdetén alakult ki. Most is meg szeretnék említeni még néhány indokot. Nálunk, mint ismeretes, a gazdasági fejlődés üteme lelassult, s elérte a kritikus határt. De még ezt az ütemet is, amint az beigazolódott, nagymértékben csak egészségtelen alapokon, a konjunkturális tényezők segítségével értük el. A kőolaj akkori magas világpiaci áraira gondolok, és az alkohol eladásának senki által sem igazolható növelésére. Ha a gazdasági növekedés mutatóit megfosztjuk ezektől a tényezőktől, akkor láthatóvá válik, hogy négy ötéves tervidőszakon keresztül gyakorlatilag nem beszélhettünk a nemzeti jövedelem abszolút növekményéről, (Folytatás a 4. oldalon)