Új Szó, 1988. január (41. évfolyam, 1-24. szám)

1988-01-14 / 10. szám, csütörtök

Eszmei-politikai és propagandamunka az átalakítás jelenlegi szakaszában (Folytatás az 5. oldalról) a legkevesebbet azok tévednek, akik semmit sem csinálnak. Csakhogy a sem­mittevés éppen a legnagyobb hiba. Szeretnék önöknek őszinte köszönetét mondani, amiért elfogadták meghívásun­kat egy véleménycserére az átalakítás folyamatáról. Látom, nagy köztünk a nézetazonos­ság, tudatosítjuk az elkezdődött szakasz felelősségteljességét és történelmi jelen­tőségét. Elmondhatom, ez már önmagá­ban is óriási dolog. Ennek a tudatnak cselekvéssé, tettekké kell válnia Ezt elő­ször. Másodszor: Mindenki tudja, hogy nagy munka vár ránk Nagyon jó lesz, ha ezt népünk is tudatosítani fogja. Ezen a téren az elmúlt évben sokat sikerült tennünk. Az átalakítás az elvárások valamiféle forra­dalmát hívta életre. Eredetileg azonban ez ilyesféle volt: eljön tehát valamilyen jó ember és minden magától, olajozottan fog menni. A nép most már érti, hogy egy nem könnyű utat kell megtennünk, amíg kézzel fogható pozitív eredményeket érünk el a társadalom, minden család és minden ember számára - erkölcsi és anyagi szempontból egyaránt. Mindazt, amit kitűztünk, az átalakítás, az új hozzáállások, az országban kialakult légkör megszilárdítása és megőrzése alapján kell megvalósítanunk. Ezt az ér­telmezést továbbra is támogatni és szilár­dítani kell Erősíteni kell, elvtársak, a nép szellemét. Itt pedig egyenesen megmondom önöknek, hogy az embereknek igazságra van szükségük. Ha az igazat mondjuk nekik, akkor tekintet nélkül bármilyen ne­hézségekre, mindehhez áldozatkészen látnak hozzá. Apátiát kelt azonban, ha rózsaszín csomagolásban kínáljuk fel ne­kik a hazugságot. Az emberek nagyon érzékenyek az irántuk való jó viszonyu­lásra, a hazugságban lebecsülést látnak. Népünk most nagyon művelt és sok isme­rettel rendelkezik, a világnak talán azon népeihez tartozik, melyek a legművelteb­bek és a legtöbbet tudják. Nemcsak a be­csületes jövedelemre érzékeny, hanem a jó légkörre, a vele szembeni tisztelettel­jes viszonyulásra, a tisztességre és be­csületes munkájának értékelésére is. Emlékezzenek csak történelmünkre, népünk mindig kész volt az áldozatra. Ezt nem szabad elfelejtenünk, de visszaélni sem lehet vele. Mellesleg, szóljunk törté­nelmünkről. Sok kérdés merült itt fel. Csak néhányra térek ki. A történelmünk kérdéseihez való elvi álláspontot a nagy október 70. évfordulójával kapcsolatos pártdokumentumokban fogalmaztuk meg. Ezek alapján kell mélyülnie a történelmi folyamatok megértésének és átértékelé­sének, de nem szabad zavart keltenie. És el kell mondanom, hogy dolgozik a köz­ponti bizottság speciális bizottsága, ame­lyet az SZKP KB tavaly októberi plenáris ülése határozataival összhangban hoz­tunk létre történelmünk számos nagyon bonyolult kérdésének megítélésére. Mun­kájának első eredményeiből valamit bizo­nyára közzéteszünk még a XIX. pártkon­ferencia előtt. A politikai bizottság egyik legutóbbi ülésén megvitattuk azt a kérdést is, mi­lyennek kell lennie ,,az SZKP történelme vázlatának". Ez iránt mérhetetlen az ér­deklődés. Arra van szükség, hogy ez a „vázlat“ igaz legyen. Hiszen az igaz szó történelmünkről, elvtársak, közös ér­tékünk, a mi erőnk. Ezért jelentős feladat egy jó, igaz könyv megírása, amely az SZKP történelmének tankönyve lehetne. Úgy ítéljük meg, hogy a központi bizott­ság segítsége nélkül ezt a problémát most bizonyára nem lehet megoldani. Igénybe kell venni egész potenciálunkat, hogy ezt a feladatot a lehető legjobban teljesítsük. A fő munka természetesen a tudósokra hárul, akik rendelkeznek a szükséges tudományos ismeretekkel. Jó szerzői kollektívát kell létrehozni, amelyben alkotó, elvhú és hozzáértő em­berek lesznek. Igen, egy szerzői kollektí­vának kell létrejönnie, de nyilvánvalóan szükség van az SZKP bizottságára is. Tehát nagy és felelősségteljes munka áll előttünk. Hiszen ez a mi történelmünk, mindazzal együtt, ami benne van. Tanul­tunk, felhasználtuk az új értékeket a gazdaságban és a szellemi kultúrában egyaránt, a haladás útján mentünk. Téve­déseinkből és hibáinkból is tanultunk, ab­ból is, hogy levontuk a tanulságunkat történelmünk nehéz, tragikus időszaka­iból. A történelem bármilyen szépítése szá­munkra elfogadhatatlan. Ez a történelem már létezik, csak arról van szó, hogy valóságosnak mutassuk be. Hozzáállá­sunk tisztességességéról, felelősségéről és tudományosságáról van szó. Méltón értékeljük mindazt, ami történelmünkben kiemelkedő volt, de nem bocsáthatunk meg azoknak, akik törvénybe ütköző cse­lekedeteket, sőt bűntetteket hajtottak végre. Nem látok okot arra, hogy kitépjük gyökereinket. Igazság csak egy van. Nem oszthatjuk időszakokra. Történelmünk le­játszódott, ezt a történelmet ismerjük és a valóságnak megfelelően kell magya­rázni. Nagyon gazdag tudomány ez. Minél gyakrabban fordulunk hozzá, annál job­ban értjük, mit kell tennünk ma és holnap. Csak egyszer születünk erre a földre Az emberhez, az életéhez és egész munká­jához való viszonynak a lehető legbecsü­letesebbnek és legtiszteletteljesebbnek kell lennie, mindenekelőtt azok esetében, akik vállalták a harc fő terhét történel­münk döntő pillanataiban. Az emberrel szemben megengedhetetlen az igaz­ságtalanság és a tisztelet hiánya, s ez fokozott mértékben vonatkozik egy egész nemzedékre. Ez bűntett lenne. Ha rend­szerünk kiállta mindazokat a próbákat, amelyeknek ki volt téve a szovjet nép. beleértve azokat is, melyek mintha golyó- szóróbóf zúdulnának ránk a múltból, ez azt jelenti, hogy ez szilárd rendszer, élve­zi a nép támogatását, és ezt a rendszert a valóságnak megfelelően kell megmutat­nunk kialakulása és fejlődése minden szakaszában. Dialektikára van szükség, nem pedig arra, hogy egyik szélsőségből a másikba essünk Az életben ez nincs így. Minden összegyűlik a harcban és a kölcsönös összefüggésekben. Nagyon szeretnénk, ha együttesen tudatosítanánk, hogy az egyik féligazságot nem lehet egy másik féligazsággal helyettesíteni. Mindez a mi történelmünk, valamennyi sikerrel, vesz­teséggel és tragédiával egyetemben Büszkék vagyunk történelmünkre, minden egyes napjára, mert még akkor is, amikor igazságtalanul haltak meg azok az emberek, akik dicsőséget hoztak hazá­juknak, még ebben a nehéz időszakban is dolgoztak a munkások, a parasztok, az értelmiség, mozgásba hozták az életei és o imirHqR magasabb szintjére emelték az országot. Ezért, amikor a történelemről beszélünk, nem akarjuk sem túlbecsülni, sem lebecsülni valakinek a személyisé­gét, de megfelelően értékeljük a népet - a történelem meghatározó erejét. Ez, elvtársak, nem könnyű dialektika, csak úgy lehet előrehaladni, ha becsüle­tesen elemezzük a történelmet és napja­ink számára levonjuk a következtetése­ket. Találkozónk elején erről a témáról csak röviden szóltam, önök beszéltek erről és én szükségesnek tartottam ismét kifejteni nézeteimet történelmünkre vo­natkozóan. Szeretnék visszatérni az átalakítás időszerű feladataihoz és ismét hangsú­lyozni, hogy a legfontosabb most a nép lelkierejének megszilárdítása, az átalakí­tásért folytatott küzdelmének támogatása. Az átalakítást a társadalmi erők reális küzdelmében kell megmutatni. Az embe­rek változásokat akarnak, részt akarnak venni az átalakításban, de számos eset­ben ezt egyszerűen nem tudják. Az, hogy ezt nem tudják, nem tekinthető szeren­csétlenségnek, elvtársak! Segíteni kell az embereknek az új hozzáállások elsajátítá­sában. Az egykori tapasztalatokat is elő kell venni és alkalmazni belőlük mindazt, ami ma jól hozzájárulhat ügyünkhöz. Ahogy mondani szokás, a dialektikus ta­gadás módszerével kell eljárnunk: alkal­maznunk kell mindazt a jót és hasznosat, ami egyszer már bevált és előnyünkre volt minden időszakban. Mindazt a régit pe­dig, ami már elavult, el kell vetni és helyette újat kell létrehoznunk. Ez a mi szabályunk. Az SZKP vezetése az átalakítás elkö­vetkező szakasza új jelentős feladatainak megoldása során nagy reményeket fűz az itt jelenlevőkhöz is. Haladjunk előre bizto­san és rendületlenül, és ne legyenek kétségeink: az átalakítás politikájában nem mondunk le pozícióinkról. Teljes mértékben elköteleztük magunkat e politi­ka mellett. Megtettük a választást és nem térünk el tőle. Azonban az egész társa­dalmat, az egész országot mozgósíta­nunk kell, elvtársak. Több mint 70 ezer kiállított tárgyat és dokumentumot tekinthetnek meg a látogatók a Központi Lenin-múzeumban. amely Moszkvában, a Vörös téren található (ČSTK-felvétel) Kék balett a szerelemről Ján Zavarský díszletei Pécsett ,,Engem mindig is foglalkoztatott az ember, az ember viszonya a tár­sadalomhoz, önmagához... a pár- kapcsolatok, az eszmei szerelem. Most bemutatott darabunkban, a Kék balettben a pszichikum mély­ségeibe szálltam le; a lélek bonyo­lultságáról beszélek egy végtelenül egyszerű történettel. Segítőtársaim Popper Péter pszichológus, Vi­dov szky László zeneszerző és Ján Zavarský, bratislavai díszletterve­ző.“ - Eck Imre, a Pécsi Balett művészeti vezetője és koreográfusa irta ezeket a mondatokat legújabb táncjátéka elé, amely szerelmeink­ről, szégyeneinkről, titkos vágyaink­ról és még titkosabb félelmeinkről, reményeinkről és reménytelensége­inkről, mindennapi érzéseinkről és mindennapi indulatainkról szól; ar­ról, hogy milyenek vagyunk, s arról, hogy milyenek lehetnénk.- Ha kilométerekben mérem a tá­volságot, akkor igen, ám ha arra gondolok, hogy van ott egy ember, akivel szívesen dolgozom, akkor nem. Tavaly tavasszal találkoztam először Eck Imrével. Az ördög mo­solya című szlovák filmnek voltam a díszlettervezője... a táncjelenete­ket a Pécsi Balett tagjaira bízta a rendező. Ott, a forgatás során Uhrik Dóra, az együttes vezető tán­cosa állt elő az ötlettel: mennék-e Pécsre, ha hívnának. Miért ne men­nék, feleltem. Erre Eck csak annyit mondott: akkor készüljek, mert küldi a librettót. A Kék balett librettóját.-ön 1972-ben a nyitrai (Nitra) Andrej Bagar Színházban kezdte pályafutását, majd a bratislavai Álla­mi Bábszínházban folytatta, 1979- től pedig a trnavai Gyermek- és Ifjú­sági Színház díszlettervezője, ho­gyan reagált erre? Több mint száz „Teljesen szabad kezet kaptam“ Vajon Ján Zavarskýnak hogy tet­szett az előadás?- Tudtam, tudtam, hogy ezt meg­kérdezi. De hogy legyek én objektív, ha olyan alkotásról vár véleményt tőlem, amelynek én is részese va­gyok. A Kék balett azt sugallja, hogy a szerelem beteljesüléséhez sza­badság kell; az emberi méltóság tiszteletben tartása és megőrzése. Ez az, ami lenyűgöz benne. Az első felvonásban, sajnos, sok minden nem úgy sikerült, mint ahogy szeret­tem volna. A fényhatások is... mást akartam, máshogy képzeltem. A második felvonás azonban - ami­kor a Férfi újraéli szerelme történe­tét, s a bosszúálló hatalmak varázs­latára megelevenednek személyisé­gének titkolt, torz lehetőségei -, annyira lenyűgözött, annyira magá­val ragadott, hogy meg is jegyeztem Eck Imrének: remélem, a jövőben is számol velem.- Pécs, ugye, elég messze van Bratislavától? KA PCSOLA TOK MÉL YPONTON Egy édesanya meséli: két gimnazista fiam van. Az iskolában elégedettek velük, jól tanulnak, tisztesség­tudó a magatartásuk. De otthon? Folyton vitatkoznak velünk, áldatlan veszekedéssel telik a nap. Nem segítenek a házimunkában, még arra sem hajlandók, hogy leszaladjanak bevásárolni. Egyszerűen megta­gadják a kérésem. Mit lehet itt tenni? Kétségtelen, hogy a szülők és a kamaszgyerekek közötti kapcsolat mélypontra jutott. Ez a helyzet nem tipikusan serdülőkori jelenség. Ha az egyik szülővel, mondjuk az apával állandóan verseng, vitatkozik, az anyával még kimondottan megértő, gyengéd lehet a gyerek. Vagy az apával azonosul, őt utánozza mindenben, az ő nézeteit tartja mérvadónak. Ha mindkét szülőt elutasítják a gyerekek, akkor súlyos nevelési hibák után állott elő ilyen helyzet. A kapcso­latok megromlottak, a szeretetteljes légkört megmér­gezték az ellentétek. Egy dolgot tehetünk: tudomásul vesszük. Elfogadjuk tényként, hogy kamaszgyereke­ink nem segítenek semmiben. Ezért nem teszünk nekik szemrehányást. Továbbra is megadjuk nekik, amit eddig kaptak: zsebpénzt, ruhát, élelmet. Amit megszoktak. De semmi mást! Nagy hiba lenne, ha ebben a helyzetben a kedvüket keresnénk, s meg­próbálnánk őket,,kiengesztelni" nem éppen dicsére­tes magatartásukért. Abba kell hagynunk az állandó vitát is. Ha az iskolában nincs velük különösebb baj, akkor munka­erkölcsük, világfelfogásuk nem lehet túlzottan elma­rasztaló. Fogadjuk el tényként, hogy sok mindenben más a véleményük, mint a miénk. Talán míg ez a hadiállapot tart, nem is érdemes vitába bocsátkoz­ni. A feszültség enyhültével pedig mondjuk el, hogy mi ugyan másként látjuk a kérdést, de nem akarjuk rákényszeríteni a véleményünket gyermekeinkre. Ha elmarad a szemrehányásözön, elcsitulnak a viták, egy-két hét múlva megnyugszanak a kedélyek. A gyerekek egy megváltozott légkörű otthonba jön­nek haza, bizonyára szívesebben. Mi legyen most már az otthoni munkával, a bevásárlással? Próbáljuk úgy végezni, hogy közben gyermekeink ne érezze- nek vádat, amiért nem segítenek, ne túlozzuk el fáradozásunkat. Aztán egyik nap azzal jönnek a fiúk, hogy milyen régen volt már palacsinta. Bármilyen fáradtak vagyunk is, mondjuk azt, szívesen készítünk most azonnal, de segítségre van szükségünk. Az egyik fiú leszaladhatna néhány hozzávalót vásárolni, a másik a massza elkészítésében segédkezhetne. Ilyen helyzetben nehezen képzelhető el, hogy a fiúk megtagadják a kérést. Főleg azért, mert a légkör a családban, és ezzel a szülő-gyerek kapcsolat is nagyot változott az utóbbi hetekben. Aztán egyszer azzal állnak elő a fiúk, hogy szeret­nék meghívni barátaikat, örüljünk az ötletnek, s ajánljuk fel, hogy szendvicset készítünk vagy pogácsát sütünk az alkalomra. De ragaszkodjunk hozzá, hogy a vendégség után ók takarítsanak, s tegyék rendbe a lakást Ha okosan, belátással kezeljük a kamaszokat, ha nekik is lehet véleményük, s szavuk a családban, előbb-utóbb helyreáll a szeretetteljes légkör, mert a gyerekek most is szeretik szüleiket, csak éppen kritikusan nézik őket, nem olyan feltétlen odaadás­sal, mint kisgyerek korukban. ÁTÁNYI LÁSZLÓ (Katarína Krajčovičová felvétele) prózai előadás színpadképével a háta mögött, nem érezte különös vállalkozásnak, hogy életében elő­ször egy olyan színpadot kell beren­deznie, amelyen helyet kell hagynia a táncnak? Csehov, Brecht, Ibsen, Moliére, Vampilov világa után valami egészen más... a Kék balett.- A balett, mint műfaj, sosem volt idegen tőlem. Bausch és Béjart ko­reográfiáit régóta kedvelem. 1986- ban Brnóban, a Színház a pórázon Bertolt Brecht emlékének szentelt előadást.. Makábr balett - ez volt a darab címe. Prózai színészek és pantomimesek szavak nélkül, a tánc nyelvén beszéltek benne. A díszlet az én munkám volt, de ennél több táncszínházi tapasztalatom tényleg nem volt. Szóltam is Ecknek, hogy a Kék balett kettős premier lesz az életemben... ő csak legyintett, azt felelte, bízik bennem. De hogy a kér­désére is válaszoljak: elolvastam Popper Péter szövegkönyvét „az önző, birtokló szeretet veszélyes re­ménytelenségéről“ - és cserben ha­gyott a fantáziám. Érdekes, sőt, egyenesen bizarr, porovokatív volt a librettó... egy Nő gyötrelmei köz­ben észreveszi magát a tükörben... varázstáncba kezd a megelevenedő alakmásaival... másnap férfinak maszkírozza magát és elkezdődik egy furcsa, szenvedélyes szerelem - szóval zúgott a fejem, de nem volt semmiféle elképzelésem sem. Azt tudtam csak, hogy intim légkört kell teremtenem... talán egy ágy, egy tükör és persze a darabhoz illő szín­padkép Nekem a dráma, a vígjáték azonnal utat mutat, de a balett... ráadásul Eck teljesen szabad kezet adott, azt mondta, azt csinálok, amit akarok. Ez az, amit nem szeretek, amikor teljesen magamra hagynak. Amikor azt sem tudom, merre indul­jak. Múltak is a hetek, szaladtak a napok, de semmi. Hiába gyötör­tem magam, minden ötletemmel elégedetlen voltam. Aztán megkap­tam a zenét, Händel és Vidovszky László muzsikáját, azt hallgattam napokon át, semmi mást. És minél többször hallgattam, annál ponto­sabban tudtam, mit akarok. Amikor megmutattam Ecknek a kész szín­padtervet, annyit mondott csak: ez az, ezt vártam tőled, köszönöm.- Erre ön?- Én sem mondtam sokkal többet neki: remélem, legközelebb valami egészen mást csinálunk. És nagyott nevettünk... , , __, SZ ABÓ G. LÁSZLÓ ÚJ SZÍ 6 1988. I. 14

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents