Új Szó, 1988. január (41. évfolyam, 1-24. szám)
1988-01-03 / 1. szám, vasárnap
A közelmúltban ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját a lévai (Levice) Barsi Múzeum, mely kezdettől fogva szo.galmasan gyűjti a környék történelmi, természeti és néprajzi dokumentumait, tárgyi emlékeit, igyekezvén valamennyit megismertetni főként a fiatalabb nemzedékkel. Azaz, konkrét tárgyi bizonyítékok segítségével mutatja be a természet változásait, később a pukaneci születésű Ján Kováčik, középiskolai tanár kerül az intézmény élére. Ekkor tájt jelennek meg a ňyitrai (Nitra) múzeum bojni- cei munkatársai, teherautóval - minthogy nem tartják megfelelőnek az itteni feltételeket, megkezdik a „mentőakciót“, elszállítják a legféltettebb kincseket. Szegényebb lett a lévai múzeum. A múzeum öt évig működött a kolostorban, majd a várhoz tartozó épületekbe költözött. 1958-ban Ján BeňuchoX bízzák meg az intézmény vezetésével, az ő javaslatára lesz a múzeum neve Barsi Múzeum. Később újabb termeket kapnak a várban. Hatvanki- lencben érdekes tárlat nyílik, a város gyógyszerészeiének történetét mutatja be. A hetvenes évek végén fiatal szakképzett munkatársak kerülnek a múzeumba; különböző részlegek alakulnak: történelmi, természettudományi, etnográfiai és dokumentációs részleg. A történelmi részleg gyűjteméEgy-kct rciSíTcfcirr ■» má“' mm elég Sok szerepben A hatvanéves Barsi Múzeumról a társadalom fejlődését, idézi fel azokat a harcokat, melyek szocialista társadalmunk kialakulásához teremtették meg a feltételeket. A vidék tárgyi értékeinek összegyűjtésére és rendszerezésére irányuló törekvések már a múlt század nyolcvanas-kilencvenes éveiben tapasztalhatók. Az igyekezetei azonban csak 1927-ben koronázza siker, elsősorban Kriek Jenőnek, valamint a verebélyi (Vráble) postamesternek, Nécsey Józsefnek köszönhetően. A nagy műveltségű postamester szüleitől örökölte a kultúra, a történelem, a néphagyományok iránti szeretetét, gazdag gyűjteménye volt a családnak. Nécsey tovább gyarapította az örökséget, régiségekkel, néprajzi tárgyakkal, régészeti leletekkel, nyomdagéppel, művészi alkotásokkal. A gazdag gyűjteményt 1927-ben Léva városának ajándékozta, megteremtve ezzel alapját a városi múzeum létrehozásának. A gyűjtemény elsősorban a Zsitva és a Garam völgyéből származó régészeti leleteket, Zvolen környéki és Észak-Bars-megyei néprajzi tárgyakat, valamint értékes festményeket tartalmaz, melyek között megtalálhatók híres olasz, holland és spanyol művészek alkotásái, például Van Dyck Keresztelő Jánosa, Grünewald Mózes megtalálása című képe. Figyelmet érdemelnek Nécsey Istvánnak, a múzeumalapító fiának miniatűr képei is. Nécsey könyvtára 1500 kötetből állt, köztük olyanokból, melyek Európa utóbbi három évszázadának történelméről, tudományos életéről és művészetéről szólnak. A legértékesebb darabok a Verbőczy, Huszty, Szegedy és a Kövi Tripartitum, valamint az 1607-ból származó cseh biblia. Az intézmény első igazgatója a kitűnő tanár és lelkes gyűjtő, Kriek Jenő volt; nagy részben neki köszönhető, hogy már 1928-ban megnyílt az első kiállítás. Természetesen, a gyűjtemény szüntelenül gyarapodott, bővült, a város szülöttjének, Kittenberger Kálmánnak a jóvoltából afrikai egzotikus kincsekkel is. A burzsoá köztársaság idején megtorpan a fejlődés, és hasonlóan nehéz helyzetben volt az intézmény a Horthy-rendszer éveiben. 1940-ben, Kriek halála után, Koperniczky Kornél lett az igazgató, ő azonban korántsem ért el olyan eredményeket, mint elődje. A háború éveiben szünetel a tevékenység, sőt a városban és környékén folyó harcok súlyos károkat okoznak a múzeum anyagában. Amit lehet, helyrehoznak a háború után, Hulják Pá/nak, az új igazgatónak az irányításával, az ifjúság közreműködésével. Majd fokozatosan bővül a múzeum személyzete, sokrétűvé válik a tevékenység, ezzel párhuzamosan azonban egyre nagyobb gondot okoz a teremhiány. 1954-ben átköltöznek a városháza helyiségeiből egy régi barokk kolostorba. Igaz, kénytelenek is voitak, minthogy a városháza termeit más célokra szemelték ki. A kolostorhoz tartozó nyirkos földszintes épületekben még mostohább körülmények közé kerültek az értékes tárgyak, köztük az egykori garamszentbene- deki (ma: Hronský Beňadik) kolostorból származó képek és szobrok, melyekkel éppen az említett évben gyarapodott a gyűjtemény. Két évvel nyét régészeti leletek, a lévai gyógyszertárakból származó régi üvegek, porcelánok, továbbá órák, bútorok, középkori katonai felszerelések, régi képeslapok, a városról és környékéről készült felvételek alkotják. A legértékesebb darabok közé tartozott a kő- és bronzkorból származó katonai pajzs és gótikus zárak. A török világ emlékét hadifelszerelések őrzik. A városnak fejlett kézműipara volt, ebből a korból maradt fenn számos céh zászlaja, pecsétje és táblája. Az 1848-49-es forradalmi időkből származik a múzeum egyik legértékesebb darabja, a 435 lévai férfiból álló nemzetőrség harci zászlaja. Az újabb kori történelem egyes időszakairól is - a munkásmozgalom fejlődéséről, a CSKP megalakulásáról, a nemzeti felszabadító harcokról, az sznf-ről, a szövetkezetesítésről - gazdag hagyományok tanúskodnak ebben a járásban, többek között olyan tárgyak és dokumentumok, mint a löki (Lók) proletárok vörös zászlaja, felvételek a spanyol polgárháború önkénteseiről. Míg a néprajz körébe tartozó tárgyi emlékek tára 1958-ban mindösz- sze 88, 1973-ban már 1311, 1986- ban pedig 6898 darab. Gyűjti a múzeum természetesen a népdalokat, mondákat is, több tízezer felvétel őrzi a különböző népszokásokat. Az első néprajzi kiállátást 1967-ben rendezték, 1969-ben pedig megnyitják a közönség számára a bohunicei vízimalmot, 1986 augusztusában elkészül a forradalmi hagyományok állandó kiállítása a žemberovcei kastélyban. A természettudományi részleg tevékenysége szintén szerteágazó, kutatják, vizsgálják az Ipoly és a Garam mentének, Lévának és környékének gazdag állat- és növényvilágát. A múzeum legfiatalabb részlege a dokumentációs osztály, 1984-ben alakult. Felelős többek között a könyvtár működéséért, gondoskodik a képzőművészeti alkotásokról. Ezek gyűjteményének magvát a Né- csey-képtár anyaga alkotja. Az újabb darabok az e vidéken élő, illetve alkotóművészek munkái, olyanoké, például, mint Nagy János (szobrász), Marek Gellen (festő), Elena Košuthová (fotóművész), Kovács György (festő); és megtalálhatók Jozef Mžík alkotásai. Őket az ottani táj természeti szépségei ihlettek festésre. Az eredeti, 1500 kötetből álló Nécsey-könyvtár több mint 10 000 kötettel bővült az elmúlt hatvan esztendőben. M inthogy a múzeum fő épületét 1982-től tatarozzák, a tárlatok hozzáférhetetlenek a közönség számára. Megtekinthető azonban a Harci Dicsőségek Háza Kálnán (Kálna nad Hronom), a forradalmi hagyományok szobája Zemberov- cében, a zselizi (Želiezovce) Franz Schubert Múzeum, valamint a bohunicei vízimalom. A Barsi Múzeum, melynek jelenlegi igazgatója dr. Sándor Károly, csaknem egy hónapig tartó kiállítást rendezett a közelmúltban az intézmény megalapításának 60. évfordulója alkalmából. A lévai művelődési házban létrehozott tárlat hűen tükrözte a múzeum megalapításának történetét, hat évtizedes gyűjtőmunkájának eredmény6lt' SZABÓ MÁRTA örömmel újságolja az egyik művelődési központ igazgatója, képmagnót vásárolhat, és mindjárt kamerát is hozzá. Nem kis összegbe kerül, szent igaz, de szükség van rá; és sorolja is, mi mindenre fogják használni, az ismeretterjesztéstől kezdve képi dokumentumok készítéséig, ugyancsak sokat segít majd az amatőr művészeti csoportoknak, hiszen a próbákon bármely jelenet rögzíthető és visszajátszható, megnézhetik magukat a szereplők, láthatják, hol hibáznak, mit kell még csiszolni. Mondhatná erre valaki, másra is költhetné a pénzt az az igazgató. Nem. Egyrészt: „házukban“ jószerivel már csak a video hiányzik azok közül a műszaki eszközök közül, melyek nélkül ma már egy kisebb kulturális rendezvényt sem lehet színvonalasan lebonyolítani. Másrészt: ismerve tevékenységüket, mely sokrétű és eredményes, biztos vagyok benne, hogy a videót nem a saját vagy a szűkebb baráti körük szórakoztatására fogják használni, „zárt ajtók mögött“, hanem arra, amit az igazgató sorolt, vagyis köz- művelődési célokra. Sajnos, korántsincs ez mindenütt így, mondhatnám azt is, a példa nem jellemző a valós helyzetre, sok művelődési házban még egy tisztességes mikrofon sem akad, a tevékenységről már nem is beszélve. Persze, a közművelődés, egyáltalán a kulturális-művészeti szféra tárgyiműszaki ellátottságában nemcsak nálunk vannak hiányosságok, töb- bé-kevésbé hasonló gondokkal küzdenek a többi szocialista országban is, miközben természetesen keresik a megoldást, miként lehetne a szűkösebb anyagi lehetőségek között előbbre jutni ezen a területen. Akár LEMEZ Simon és Garfunkel A ma már negyvenhat esztendős Paul Simon és a vele egyidős társa, Art Garfunkel kerek harminc esztendővel ezelőtt, 1957-ben tűnt fel a világ jelentős popénekeseinek sorában. 1964 óta Simon and Garfunkel néven szerepeltek, addig mint Tóm and Jerry léptek fel hangversenyeiken. Kezdetben a rock and roll és a swing hatott rájuk, később jutottak el, az akkor már világhírű Bob Dylan hatására, sajátos folk-rock stílusukhoz. A két énekes találkozása szerencsés volt, hiszen csak ritkán fordul elő (például a feledhetetlen Everly Brothers esetében), hogy két énekes hangszíne, hangorgánuma úgy egészítse ki egymást, mint a Simoné és Garfunkelé. Csodagyerekként kezdték pályafutásukat New Yorkban. Első nagy sikerük, a Hey Schoolgirl című dal sokáig a slágerlista élén állt. Utcai zenészek voltak, amikor felfigyelt rájuk a szakma és a közönség. Pályájuk csúcsán megnyíltak előttük a legnagyobb lemezstúdiók, a legjobb zenészek és hangszerelők lettek örömmel munkatársaik. Repertoárjuk nagyobb része Paul Simon szerzeménye. Ezeket a dalokat a könnyedség, magasfokú muzikalitás, dallamosság és elegancia jellemzi. Egyaránt vonatkozik ez Simon eredeti szerzeményeire és népzenei feldolgozásaira. A dalok témája nemcsak a fiatalság, a szerelem, a vágyódás valami új után, hanem az erőteljes tiltakozás is - a jogtalanság, az erőszak, a háboközösen. A múlt év őszén Budapesten éppen erről a kérdésről, azaz a kulturális szféra anyagi-műszaki bázisának fejlesztéséről tanácskoztak a szocialista országok kulturális miniszterhelyettesei. A Szlovák Szocialista Köztársaságot Ján Udvardy miniszterhelyettes képviselte a fórumon, aki hazatérve egyebek között a következőket nyilatkozta a Pravda szerkesztőjének, Emil Babínnak: - Ezen a mostani, sorrendben immár ötödik tanácskozáson megállapítottuk, hogy a kultúra anyagi-műszaki bázisa fejlesztésének irányítását tekintve, eredményesen folyik az információcsere a szocialista országok között, bővül a speciális szakmai kapcsolatok köre. A legfontosabb megállapodások közül hadd említsem meg, hogy a jövő esztendő első negyedében elkészül azoknak a műszaki berendezéseknek és eszközöknek a listája, melyeket az egyes szocialista országokban gyártanak, exportálható mennyiségben. A műszaki fejlesztés összetett feladatainak megoldására külön munkacsoportok alakulnak majd. A hazai helyzetről szólva, a miniszterhelyettes is megerősítette: sajnos, még ma sem állíthatjuk, hogy kiépített a kulturális-népműve- lési hálózat. Egy, főként a nemzeti bizottságok hatáskörébe tartozó kulturális intézmények anyagi-műszaki ellátottságáról készült felmérésből kiderült, hiányosságok vannak e téren több városban és községben. Késik a művelődési központok építése különösen a nagyobb városok új lakótelepein, ez, csak az elmúlt ötéves tervidőszakban, mintegy 13 ezer nézőtéri helyet jelentett. Nem jobb a helyzet azoknak az intézményeknek az esetében sem, amelyeket közvetlenül az SZSZK Kulturális Minisztériuma irányít. Az rú ellen. Szövegük szórakoztat, egyszersmind önvizsgálatra, gondolkodásra és a rossz elleni tiltakozásra készteti a hallgatót. Népszerűségük tehát elsősorban abban rejlett, hogy nem csupán az érzelemre, hanem az értelemre is hatottak. Simon és Garfunkel közös hattyúdala a Bridge Over Troubled Water (A háborgó folyó hídja) című, 1970-ben készült album. Ekkor Garfunkel már a filmszínészi pálya iránt érdeklődött, Simon pedig szólóénekesként kívánta folytatni pályáját. Mindketten elérték, amire vágytak: Garfunkel filmszínész, Simon pedig sikeres szólóénekes lett. 1970-ben a hatvanas évek két nagy popénekesének közös pályája szakadt meg. A Supraphon és a CBS lemeztársaság közös gondozásában jelent most meg lemezük nálunk. A remek válogatás tizennégy számot tartalmaz, melyek közt a fentebb említett A háborgó folyó hídja című slágeren kívül megtalálhatók olyan szerzemények, mint az America, a Kathy’s Song (Kati dala), a rendkívül népszerű, sok más feldolgozásból ismert El Condor Pasa (A kondorkeselyű), a Cecília, a Mrs. Robinson, a The Sound Of Silence (A csend hangja), az I am a Rock (Kőszikla vagyok) és mások. A hatvanas évek sikerszámai ma már szinte nosztalgiadaloknak számítanak, de Simon és Garfunkel egyedülálló művészete a popmuzsika örökzöld melódiáivá avatja a kedves, tanulságos szövegű és melodikus dallamokat. SÁGI TÓTH TIBOR Nagy László felvétele épületek egy része már a higiéniai és biztonsági előírásoknak sem felel meg. Vonatkozik ez színházakra, hangverseny- és kiállítótermekre. Kritikus helyzet uralkodik például a főváros Bábszínházában, épületének felújítása már hosszabb ideje tart. Míg a társulat albérletben kénytelen működni, a Szakszervezetek Házában. Természetesen, azért közben folyik, illetve még ebben az ötéves tervidőszakban megkezdődik más kisebb-nagyobb kulturális létesítmények építése, felújítása vagy bővítése. Nem kis feladatot jelent majd a mozihálózat korszerűsítése, és mind erőteljesebben jelentkezik már a video is, a programok készítéséhez szükséges műszaki berendezéseken kívül stúdiók kellenek, rohamosan emelni kell a videoműsor- kölcsönzők számát, ma mindössze tizenegy működik Szlovákiában, főként a járási és a kerületi könyvtárak keretében. Mondanunk sem kell, a tervek megvalósítása, a kultúra anyagiműszaki bázisának fejlesztése nagyon sok pénzbe kerül. Hogy megéri, arról nincs vita. Arról viszont van, hogy mennyit és miként áldozni a jövőben ezekre a célokra az állami költségvetésből, és hogy az állami hozzájáruláson kivül milyen forrásokból lehetne még pénzre szert tenni. Intézkedések születnek, kísérletek folynak ennek érdekében. Reméljük, nem eredménytelenül, és az „élkultúra“ mellett jut pénz a helyi kulturális élet műszaki feltételeinek fejlesztésére is - például videóra. B. Gy. H ideg, decemberi éjszaka, mindent beborít a csend meg a frissen hullott hó. Nemcsak a lakásokban van nyugalom, a kinti világ szintén elszenderedett már. Az ablakból látom, a szemközti ötemeletes lakóházban is csupán két olvasólámpa „virraszt“. Látszólag minden rendben van, visszaülhetnék félbehagyott olvasmányomhoz, de Csend és kiáltás a hang, mely az előbb megzavart, felkeltett az asztaltól és az ablakhoz kényszerített, még mindig a fülemben cseng. Hang?... Nem, minek szépítsem, üvöltés volt, vad, artikulátlan üvöltés, őserdei. Talán még össze is lehetett volna téveszteni tigris vagy oroszlán üvöltésével, ha nem ízetlen, vad, kárörvendő kacagásban ér véget. Az jár a fejemben, mi okozhatja kulturált lélek ilyesfajta ,,kitárulkozását". Mi kényszerítheti arra, hogy az éjszaka kellős közepén csak úgy beleüvöltsön egy alvó lakótelep csendjébe? Talán részegség? Feltűnési viszketegség? Vagy valamilyen belső rövidzárlat? Az ,,üvöltés gazdája“, elképzelésem szerint, egy fiatal férfi, aki éppen otthona felé tart valahonnan. Megy a járdán, s hirtelen valami megmagyarázhatatlan dolog történik vele. A rosszul megvilágított lakótelepen mázsás súlyként nehezedik rá a mély csend. Egyszeriben nem tud mit kezdeni a világgal: szorítják a szögletes formák, a beton, a viliódzó lámpa fény, szorítja őt a civilizáció burka, és hirtelen leküzdhetetlen vágyat érez - kitörni belőle. És fel üvölt. Az állapot csak pillanatig tart, r* ám ebben a pillanatban ,, hősünk“ nagyon messzire zuhan visz- sza az időben. Őserdők titokzatossága és mélysége sejlik fel benne, a már csak ösztöneiben őrzött ősi világ. Aztán a kép szertefoszlik, aki felkacag, az már ismét a homo sapiens. Talán megkönnyebbül, talán nem, mindenesetre lépteit felgyorsítja, s mielőtt még az álmukból felriadt bosszús lakók felfedeznék, eltűnik valamelyik bejáratban.. é ini 4 1988. I. 3. LENDVAY TIBOR
