Új Szó, 1988. január (41. évfolyam, 1-24. szám)
1988-01-30 / 24. szám, szombat
Arjai, egyesüljetek SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA SZOMBAT 1988. január 30. XLI. évfolyam 24. szám Ára 50 fillér Közlemény a CSKP KB Elnökségének üléséről (ČSTK) - A CSKP KB Elnöksége tegnapi ülésén megtárgyalta a hazánk biztonsági helyzetéről szóló jelentést, s felmérte a Nemzetbiztonsági Testületnek, a Határőrségnek és a Belügyminisztérium fegyveres testületeinek az 1988. évi fő feladatait. Nagyra értékelte azokat az eredményeket, amelyeket az egyes területeken a szocialista társadalmi rendszer, a társadalmi és a személyi tulajdon védelme, valamint a bűnözés ellen vívott harc, a közrend és az államhatárok védelme terén elértünk. Megállapította továbbá, hogy a gazdasági bűncselekményeknek, a társadalmi tulajdon megkárosítása, valamint a gazdasági és a technológiai fegyelem megsértésének még mindig jelentős számú esete fordul elő, s ez arról tanúskodik, hogy a CSKP KB Elnökségének a szocialista törvényesség. a fegyelem és az erkölcs Jubiláns köszöntése (ČSTK) - Josef Havlín, a CSKP KB titkára tegnap Prágában fogadta Jirina Petrovická nemzeti művészt jubileuma alkalmából, és átadta Miloš Jakešnak, a CSKP KB főtitkárának üdvözlő levelét. A levél nagyra értékeli a jubiláns mesterségbeli tudását, amellyel szerepeit formálta meg számos hazai és külföldi alkotásban. Munkássága a szocialista művészet kincsestárát gyarapítja, s joggal szerzett nagy társadalmi elismerést, állapítja meg a levél. Josef Havlín Jirina Petrovická nemzeti művésznek Gustáv Husák köztársasági elnök üdvözlő levelét is átnyújtotta. Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök a jubilánsnak szintén üdvözlő levelet küldött. megsértéséről kiadott Leveléből adódó feladatok teljesítése során következetlenül járnak el. Hangsúlyozta, hogy ezen negatív jelenségek megszüntetése érdekében tökéletesíteni kell és meg kell gyorsítani a bűncselekmények felderítését és kivizsgálását, s ebből ki kell iktatni a különféle funkcióban adminisztratív elemeket. Figyelmeztetett arra, hogy az állami és gazdasági szervek vezető dolgozóinak is következetesebben kell teljesíteniük a törvény által előírt bejelentési kötelezettségükből adódó feladataikat, és idejében tájékoztatniuk kell a köz- biztonsági szerveket a bűncselekményekről. A jelentésből kitűnik, hogy 1987-ben az előző évhez viszonyítva kis mértékben csökkent a népgazdaságban bekövetkezett rendkívüli események száma, kevesebb ember sérült és halt meg. A közvetlen károk jelentős mértékű növekedése - a károk meghaladtak az 1 milliárd koronát - elsősorban a természeti csapások miatt következett be. A gazdasági épületekben bekövetkezett károk okai - súlyos gondatlanság, a technológiai folyamatok megsértése, a biztonsági előírások megszegése - évek óta nem változnak. A búnözés tavaly az 1986- os évhez viszonyítva 3,4 százalékkal csökkent. A bűncselekmények száma a bűnözés minden terén csökkent, kevesebb lett az erőszakos bűncselekmények száma is. Az elnökség a továbbiakban hangsúlyozta, hogy a gazdasági mechanizmus átalakításának megvalósítása megköveteli a gazdasági búncselekmények ellen folytatott harc hatékonyságának növelését. Szigorúan meg kell büntetni azokat a személyeket, akik visszaélnek gazdasági tisztségükkel, és ezáltal jogtalanul meggazdagodnak. Az elnökség egyetértését fejezte ki a Nemzetbiztonsági Testületnek, a Határőrségnek és a Belügyminisztérium fegyveres testületeinek az idei évi tevékenységének alapvető célkitűzéseivel. A biztonsági apparátusnak jelentős mértékben hozzá kell járulnia a gazdasági mechanizmus átalakítása és a szocialista demokrácia elmélyítése kedvező feltételeinek kialakításához, valamint a nyugalom és a közrend védelméhez. Meg kell szilárdítani ennek az apparátusnak az állampolgárokkal való együttműködését. A CSKP KB 7. ülésének határozataival összhangban a csehszlovák köz- biztonsági szervek minden láncszemének munkájában következetesen érvényesíteni kell a szocialista törvényesség elveit, védeni és figyelembe kell venni az (Folytatás a 2. oldalon) A bratislavai Szlovák Műszaki Főiskola Gépészeti Karának alkalmazott kibernetikai és robotikai tanszékén az Interkozmosz nemzetközi űrprogram keretében több műszaki berendezést - inkubátorokat, forgóberendezést, speciális konténert és ovoszkópot - fejlesztettek ki és kiviteleztek. Felvételünkön: Štefan Májek mérnök, a Csehszlovák Metronómiai Intézet munkatársa egy inkubátort tesztel. (Peter Šimončík felvétele - ČSTK) A Szövetségi Statisztikai Hivatal jelentése a népgazdaság tavalyi fejlődéséről és a CSSZSZK 1987. évi állami tervének teljesítéséről A népgazdaság a 8. ötéves tervidőszak második évében a CSKP XVII. kongresszusa által a gazdasági és szociális fejlesztés meggyorsítására kitűzött stratégiai irányvonal megvalósításáért folytatott küzdelem igényes feltételei között fejlődött. Pozitívan hatott rá a dolgozók kezdeményezése és a szocialista verseny. A népgazdaság tovább fejlődött, habár a fejlődés dinamikája lassúbb volt, mint az elmúlt években. Az ipari, az építőipari és a mezőgazdasági termelés növelésében a feladatokat teljesítettük. Fedeztük a népgazdaság tüzelőanyag- és energiaszükségletét. A piacot folyamatosan láttuk el az alapvető élelmiszerekkel. A tervezettnek megfelelően nőtt a lakosság személyi és társadalmi fogyasztása. A CSKP XVII. kongresszusa határozataival összhangban egyes szociálpolitikai intézkedésekre is sor került. A kiskereskedelmi árak és a létfenntartási költségek szintje lényegében nem változott. Kiállítások, előadások az évforduló tiszteletére (ČSTK) - A februári győzelem 40. évfordulója alkalmából tucatnyi kiállítást, előadást és szemináriumot rendeznek a közép-szlovákiai kulturális intézmények. A Banská Bystrica-i Szlovák Nemzeti Felkelés Múzeuma a prágai Klement Gottwald Múzeummal együttműködve Február és a jelen címmel rendezett közös kiállítással mutatkozik be Moszkvában a csehszlovák kulturális napok keretében. A Közép-szlovákiai Képtár A képtárak a szocialista kultúrában címmel nyitott a napokban nagyszabású kiállítást a kerület hét múzeumának anyagából. A Banská Bystrica-i Irodalmi és Zenei Múzeum ismét megnyitja a Malinovszkij utcában, a területi párttitkárság egykori épületében a Klement Gottwald-emlékszobát, ahol a csehszlovák munkásmozgalom kimagasló képviselője 1921-1922-ben élt és dolgozott. Csehszlovákia részt vett a KGST-or- szágok komplex tudományos-műszaki fejlesztési programjából eredő feladatok teljesítésében. A csehszlovák vállalatok megkezdték a közvetlen kapcsolatok kiépítését a külföldi, főleg a szovjet gazdasági szervezetekkel. A termelési feladatok teljesítése során nem értük el az intenzifikálás előirányzott növekedését. Nem a megfelelő mértékben emelkedett a termelés minőségi és műszaki színvonala. A nyers- és az alapanyagok, valamint az energia fogyasztása nem csökkent a terv előirányzatának megfelelően. Nem teljesítettük a feladatokat a termékek hazai és külföldi értékesítésében. Nem sikerült fordulatot elérni a termelési alapok és készletek kihasználásában, ami a termelés egyenlőtlenségével és a szállítói fegyelem alacsony szintjével együtt problémákat okozott a termelésnek a szükséges szállítmányokkal való ellátásában, és a hazai piaci kereslet kielégítésében, főleg az iparcikkek vonatkozásában. A gazdaság intenzifikálásának lassú üteme következtében a nemzeti jövedelem becslések szerint több mint 2 százalékkal növekedett, ami kevesebb a tervezett mértéknél. A költségek, főleg az anyagköltségek csökkentésében a feladatok hiányos teljesítése okozta, hogy az ipari és az építőipari vállalatok nagyrésze nem teljesítette a saját termelési érték és a nyereség tervét. Kedvezőtlenül alakultak a készletek, mennyiségük az iparban és az építőiparban jelentősen megnőtt. A készletek növekedése többek között egyes vállalatok fizetőképtelenségéhez vezetett, s így azok nem teljesítették feladataikat a költségvetési befizetések területén. 1986-hoz viszonyítva a bruttó ipari termelés 2,3 százalékkal nőtt, miközben az állami terv 1,9 százalékos növekedést irányzott elő. A termelési feladatok A legjelentősebb jubileum előtt írta: Štefan Bachár, az SZLKP KB Titkárságának tagja, a Pravda főszerkesztője Két nap múlva olyan hónap kezdődik, amelyben közvéleményünk figyelme erőteljesen összpontosul a 40 évvel ezelőtti eseményekre. Ez logikus, hiszen a csehszlovák dolgozó nép reakció feletti 1948 februári győzelme a munkásosztály és a dolgozók harcainak történetében a legkiemelkedőbb határkő volt. A kommunista párt volt a kapitalizmus megdöntéséért és a szocializmus felépítéséért vívott küzdelem, az egész forradalmi folyamat mozgatóereje, s az általa kidolgozott irányvonal a nemzeti és demokratikus forradalomból a szocialista forradalomba való békés átmenetet jelentette. Ez az irányvonal teljes mértékben helyesnek bizo- , nyúlt. Egyszer s mindenkorra megoldódott a szocialista forradalom alapvető kérdése - a politikai hatalom kérdése. Az antifasiszta ellenállás, a szlovák nemzeti felkelés, a cseh nép májusi felkelése és a nemzeti és demokratikus forradalom elismert vezető erejeként a kommunista párt nagy tekintélyre tett szert, s ez tartós alapja annak, hogy a kommunista párt társadalmunkban törvényesen tölti be a vezető szerepet. Vissza-visszapillantunk a győzelmes február óta megtett útra, amely legújabb kori történelmünk természetes részévé vált. Tesz- szük ezt azért, hogy levonjuk a tanulságokat, és a konkrét történelmi feltételekkel és Csehszlovákia fejlődésének sajátosságaival összhangban felhasználjuk őket. Ez elengedhetetlen azért is, mert osztályellenségeink nem mondtak le a pártunk történelmi tapasztalatai elleni támadásokról, sem arról, hogy a nekik megfelelő módon értékeljék át történelmünket. Ez nemcsak csalódottságuknak a következménye, hanem annak is a megerősítése, hogy az 1948 februárjában és 1968-ban elszenvedett vereségük miatt bár megvalósíthatatlan, de nem csillapuló vágyat éreznek a revansra. Amint azt az SZLKP KB idei januári ülésén elhangzott beszámoló hangsúlyozta, „rendkívül veszélyes lebecsülni az imperializmus reakciós erőinek alattomosságát. Eszmei és osztályellenségeink hibáinkon igyekeznek élősködni, a nehézségekkel spekulálnak, és parazitaként használják ki a visszásságokat. Ezért rendkívül fontos a felhalmozódott problémák alapos és rugalmas megoldása“. Most a legfontosabb teendő, hogy minden erőnket a CSKP XVII. kongresszusán kitűzött stratégiai irányvonal megvalósítására összpontosítsuk. A jelenlegi, a 8. ötéves tervidőszak harmadik éve feladatainak teljesítése döntő mértékben befolyásolja az egész időszak mérlegét, és választ ad arra a kérdésre, vajon sikerül-e leküzdenünk a hiányosságokat, és meggyorsítanunk a népgazdaság intenzifikálásának folyamatát. A CSKP KB 7. ülése és az SZLKP KB januári ülése is hangsúlyozta, hogy a gazdaság problémáinak megoldásához való igényes és építő hozzáállást haladéktalanul alkalmazni kell a kerületekben és a járásokban, a termelői és a nem termelői szféra legalacsonyabb láncszemeiben is. Az ötéves tervidőszak feladatainak teljesítése (Folytatás a 2. oldalon) egyenlőtlen és nem komplex teljesítése, valamint az, hogy a termékszerkezet lassan alkalmazkodik a gazdaság szükségleteihez, tovább fokozta a feszültséget a szállítói-megrendelői kapcsolatokban és kedvezőtlenül befolyásolta a készletek alakulását. Sikerült bepótolni az építőipar év eleji lemaradását. Az építőipari munkák volumene 1986-hoz viszonyítva 2,1 százalékkal nőtt, miközben a ten/ 1,3 százalékos növekedést irányzott elő. Nem teljesítettük azonban teljes mértékben a komplex lakásépítés tervét. A bruttó mezőgazdasági termelés volumene 1986-hoz viszonyítva 0,9 százalékkal növekedett. Jó eredmények voltak a gabona és a repce termesztésében, valamint a legfontosabb állattenyésztési termékek felvásárlásában. Nem értük el a tervezett termést a kapásnövényeknél, a zöldség- és a gyümölcsféléknél. A mezőgazdasági termelés költségei továbbra is magasak. A népgazdaságban a tudományosműszaki haladás nem nyilvánult meg jelentősebb mértékben a gazdaság teljesítményének és hatékonyságának növelésében, a termékek minőségének és használati értékének javításában. A beruházások volumene 164,84 milliárd korona volt (a Z akciók és a magánépítkezések nélkül). A beruházási munkák és szállítások volumene 1986-hoz viszonyítva 3,7 százalékkal nőtt. A beruházási munkák és szállítások szerkezete, valamint a beruházások ágazati struktúrája azonban nem felelt meg teljes mértékben a tervnek. A döntő fontosságú építkezések egy részét nem helyezték üzembe a tervezett időpontban. Csekély mértékben nőtt a. rekonstrukciókra és korszerűsítésekre fordított beruházások aránya. 1986-hoz viszonyítva a külkereskedelmi forgalom 2,4 százalékkal volt nagyobb. A szocialista országokkal folytatott külkereskedelmi forgalom 3 százalékkal nőtt, ami több a tervezettnél. A nem szocialista országokkal folytatott külkereskedelmi forgalom hozzávetőlegesen az 1986 évi (Folytatás a 4. oldalon)