Új Szó, 1988. január (41. évfolyam, 1-24. szám)
1988-01-28 / 22. szám, csütörtök
Jobb számítógépeket Az oktatás elektronizációja a szociális és gazdasági fejlődés intenzifikálásának biztosítéka T ársadalmunk szociális és gazdasági fejlődésének stratégiája abból a felismerésből indul ki, amely a CSKP XVII. kongresszusán is megfogalmazódott: az elvárt gyors fejlődést hagyományos eszközökkel és hagyományos módon már nem lehet elérni. A kívánt haladás, a teljesebb, jobb életmód csak a népgazdaság intenzifikációjával, valamint a tudományos és műszaki eredmények jobb kihasználásával érhető el. Az iskolai oktatás elektronizáció- jának hosszú távú komplex programját azzal a felismeréssel valósítjuk meg, hogy az iskola, mint a társadalom egyik fontos pillére, nagyban befolyásolja társadalmi életünket. Annak az alapelvnek, hogy az iskola nem is annyira a mának, mint inkább a jövőnek nevel, oktató-ne- veló munkánk koncepciójában teljes mélységében meg kell mutatkoznia. Ha ebből a szemszögből elemezzük pártunk oktatáspolitikáját, akkor megállapíthatjuk: már a hetvenes évek derekán olyan komplex programot sikerült kidolgozni, amely a párt XVII. kongresszusa után is képessé teszi az iskolát arra, hogy megfeleljen az új társadalmi követelményeknek és eleget tegyen az elvárásoknak. Mivel ezek teljesen új igények, hiszen a szocialista társadalmat a mechanizáció korából az automa- tizáció és a robotizáció korába vezetik át, az emberi tényező új kvalitatív szerepének a fontossága vitathatatlan. Erre a fontos követelményre az iskolának reagálnia kell, méghozzá gyorsan, hatékonyan, a kialakult helyzetnek megfelelően. Az oktatásügy megújuló képességét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy bár a csehszlovák közoktatási rendszer továbbfejlesztése néven ismert oktatáspolitikai határozatokat a hetvenes évek közepén dolgozták ki, a dokumentum mégis kellő impulzust adott a matematika, a fizika és a szakmai képzést nyújtó tantárgyak tartalmának olyan kialakítására, amely lehetővé tette az elektronika és a számítástechnika legújabb eredményeinek az elsajátítását a tanulók életkorának és az iskola típusának megfelelő szinten. így például az új program szerinti 7. osztályos matematika-tananyagban helyet kapott a zsebszámológépekkel való számolás, a gimnázium 3. évfolyamának matematika-tantervébe bekerült egy 30 órás témakör, az algoritmusok és a programozás, a fizika tananyagba a félvezetők és különböző mikroelektronikai ismeretek, a gimnáziumi fakultatív tantárgyak között szerepet kapott a programozás és számítógéprendszerek; ez a tantárgy a gimnazisták számára lehetővé teszi, hogy szakérettségit szerezzenek, illetve ilyen irányzatú felsőoktatási intézményben folytassák tanulmányaikat. A felsorolt célkitűzések nagy részének iskoláink eleget tettek vagy folyamatosan tesznek eleget, de például az elektrotechnikai iparágunk felkészületlensége miatt 1983-tól nem tudtuk megvalósítani az új programnak a zsebszámológépekkel kapcsolatos elgondolásait, s ez kedvezőtlenül befolyásolta és mindmáig befolyásolja a matematika tanítását. M ár a nyolcvanas évek első felében nyilvánvalóvá vált, hogy oktatási célkitűzéseinket tovább kell konkretizálni és bővíteni, elsősorban a mikroelektronika és a számítástechnika helyének pontos meghatározásával. Kidolgozták az oktatás és nevelés elektronizációjá- nak hosszú távú, az 1986-1990-es évekre szóló komplex programját. Ennek a programnak az értelmében - a társadalom lehetőségeit és a fontossági sorrendet figyelembe véve - a gyermekek az óvodai neveléstől egészen a főiskola elvégzéséig fokozatosan kapcsolatba kerülnek a különböző felépítésű és működésű elektronikus rendszerekkel: játékok, építőelemek, zsebszámológépek, mikro- és nagyszámológépek, valamint robotok formájában. Az iskola segítését jelenti ezen a téren az is, hogy a társadalomnak erre a nagy kihívására pozitívan reagáltak a tömegszervezetek, az üzemek és a különböző intézmények is. Már az eiektronizáció hosszú távú komplex programjának kidolgozásakor nyilvánvalóvá vált, hogy a társadalmi igények alaposabb általános politechnikai képzést követelnek az eiektronizáció területén, mint ahogy azt a nyolcvanas évek elején terveztük. Ezért vezettünk be az 1986/87- es iskolaévtől kezdődően a gimnáziumban egy új tantárgyat, Informatika és számítástechnika néven; a szakmunkásképző intézetek elméletigényesebb szakmáiban az 1985/86-os tanévtől kezdve kötelező tantárgyként szerepel az Auto- matizáció alapjai; a számítástechnika - A számítógéppel való munka alapjai néven - pedig 1987. szeptember 1 -tői nem kötelező tantárgy. Az újítás szükségességét a szakmunkásképzőkben bizonyítja az a tény is, hogy a húszórás Automati- záció alapjait heti 2 órás, azonos elnevezésű tantárggyal helyettesítettük az 1. évfolyamban. Az új tantárgynak politechnikai és általános műveltséget nyújtó jellege van. Megalapozza azoknak a feladatoknak és eszközöknek a megismerését, amelyek a ma és a jövő iparát elektronikai, számítástechnikai és Jubilál a Matesz A Bánk bán ünnepi bemutatója A ma esti előadással kezdődik a Magyar Területi Színházban az a kéthetes házi fesztivál, amelyet a színház megalakulásának 35. évfordulója alkalmából rendeznek meg. Pontosabban nem is az alakulás, hanem az első Matesz-premier (1952. január 21., péntek - Urbán Ernő: Tűzkeresztség) jubileuma alkalmából. Ma délelőtt ünnepi társulati üléssel kezdődik az évfordulós ünnepségsorozat. Ezt követően egy könyvkiállítás megnyitására kerül sor (ugyancsak a színház épületében). A körülbelül ötszáz könyvet a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Szövetsége állítja ki Komáromban (Komárno), s az évforduló után a Matesznek ajándékozza. Elsősorban színházi - vagy azzal kapcsolatos - szakirodalom (drámák, dramaturgiai, színháztörténeti, szcénográfiai stb. munkák) található a bőséges választékban. Az első nap műsorát Katona József Bánk bánjának esti ünnepi előadása zárja. A Bánk bánt másnap, 29-én is láthatja a Matesz közönsége. A klasszikus tragédia csehszlovákiai bemutató előadását nagy várakozás előzi meg mind Komáromban, mind vidéken. Vannak, akik felteszik a kérdést: Minek kell egy ilyen alkotást műsorra tűzni? Mások már régen kívánatosnak tartották volna, hogy ez a mű Csehszlovákiában is színpadra kerüljön, hiszen „megfelelő művészi és eszmei színvonalon ábrázol egy kort“, melyben a haladás eszménye szociális és nemzeti-nemzetiségi téren formálódott, s abban tükröződött leginkább. Egyesek időszerűnek, mások időszerűtlennek tartják ennek a klasszikus tragédiának a témáját, mondanivalóját. A Matesz az Illyés Gyula által átigazított szöveget játssza, amely természetszerűen tovább módosult a színházi műhelymunka során. Az előadást Takáts Ernőd, a Magyar Területi Színház érdemes művésze rendezi. A díszletet és a jelmezeket Ptatzner Tibor tervezte, a zenét Hanzsér Árpád szerezte. A mozgásokat Peter Koza tanította be. Bánk szerepében Ropog Józsefet láthatja a közönség. Gertrudist Németh Ica, Melindát Tóth Erzsébet játssza. Pe- túrt Holocsy István, Tiborcot Dráfi Mátyás érdemes művész, Endre királyt Póthe István alakítja. Ottó szerepére vendégművész érkezett Győrből: a fiatal Szikra József. Bibe- rach szerepében Boráros Imre látható, Izidórát Varsányi Mária alakítja. Melinda bátyjai (Mikhál és Simon) Bugár Béla és Bugár Gáspár. Myska bán Tóth László, a fia, Solom mester pedig Bajcsi Lajos. Udvornik: Vörös Lajos. KMECZKÓ MIHÁLY műszerezettségi szempontból jellemzik, és amit napjaink szakképzett munkásának okvetlenül ismernie kell. A szakközépiskolák tantervei hasonló módon vannak összeállítva. Egyes szakok tantervei úgy módosultak, hogy a diákok mikroelektronikából és számítástechnikából kellő ismereteket szerezzenek, s tudásukat kamatoztatni, alkalmazni is tudják. Az iskola rugalmas reagálása a társadalmi szükségletekre számos nehézséggel járt és jár, mivel elektronikai iparunk nem volt és még most sincs felkészülve a növekvő társadalmi igények - az iskola számítástechnikai és mikroelektronikai eszközökkel, valamint más műszerekkel való ellátása - kielégítésére. Az iskoláknak juttatott műszaki berendezések gyakran meghibásodnak, sok esetben megbízhatatlanok, ami az ebből eredő oktatási nehézségeken kívül komoly nevelési károkat is okozhat, hiszen a tanulók rájönnek, hogy az ilyen gépek, berendezések rossz technológia, figyelmetlen munka, elmulasztott ellenőrzés, egyszóval a felelőtlenség következményei. Ez az egyetlen példa is mutatja, hogy a minőségileg rosszul végzett munka nem csak a rossz minőség újratermelését idézi elő, hanem közvetve egy olyan helytelen szemléletet is kiválthat, hogy nálunk ez másképp nem megy, másszóval, nemtörődömséghez, középszerűséghez és bizalmatlansághoz vezet minden iránt, ami társadalmunkban történik. L egfőbb ideje lenne, ha a kezdeti ösztönösséget, esetlegességet a gyártás területén terv- szerűség váltaná fel, hiszen fontos lenne olyan számítógéptípus kivitelezése, amely nemcsak a tegnapi és a mai igényeket tudná kielégíteni, hanem a jövő követelményeinek is megfelelne. Lemaradásunkat a fejlett országokkal szemben nem úgy kellene csökkenteni vagy megszüntetni, hogy a gyártás minden fejlődési szakaszát mi is végigjárjuk, akár az úttörők, hanem úgy, hogy legalább iskolai célokra gyártanánk olyan számítógépeket, mint a fejlett országok. Ez nem lehetetlen és nem is olyan szigorú követelmény, hiszen az a technika, amely az iskolába kerül, a fejlett országokban is mesz- sze elmarad a csúcstechnikától. Már az a tény, hogy az iskolában használt számítógépek legtöbbje (PMD 85, Didaktic Alfa, IQ 151) fekete-fehér ábrákat nyomtat, nagyban csökkenti e számítógépek alkalmazásának hatékonyságát olyan tantárgyak tanításában, mint a biológia, kémia, földrajz stb., mivel a szín itt fontos tényező. Ma, amikor még mennyiségi gondokkal is küszködünk, társadalmi fejlődésünk szükségletei megkövetelik, hogy a minőség kérdését se hanyagoljuk el. El kell érni, hogy az iskolába kerülő számítógépek sokkal pontosabban, megbízhatóbban dolgozzanak, hogy olyan típusokkal bővüljenek, amelyek az adott iskolának a legmegfelelőbbek, a színes kivitel természetes követelmény legyen, az iskola az oktatáson kívül is sokféleképpen kihasználhassa ezeket a számítógépeket, különböző adatok feldolgozására és tárolására. Fontos, hogy az iskola alkalmazója legyen ennek a technikának és esetleg a tanulók is közreműködjenek az adatfeldolgozásban; semmiképpen sem elég, ha csak felsorolnánk a diákoknak, mi mindenre képes egy számítógép, s közben meg sem mutatnánk nekik. B efejezésül szívesen írnám le, hogy az oktatás és a nevelés elektronizálásában jelentős sikereket értünk el, ami igaz is lenne, ha csak a saját eredményeinket vennénk figyelembe. Sokkal fontosabb azonban, hogy tudjuk: hogyan álljuk meg helyünket a legfeljettebb országokkal szemben. Sajnos ez az összehasonlítás számunkra egyelőre nem kedvező. Ezt mindenképpen tudatosítanunk kell, s úgy kell cselekednünk, hogy eredményeink e téren is összehasonlíthatók legyenek bármely fejlett országéval. Dr. BÁLINT LAJOS kandidátus A mese fogságában Gyüre Lajos mesejátékának bemutatója a Thália Színpadon Köztudott: a mese epikus műfaj. Amikor az eredendően szóbeliségben születő és terjedő mesét írástudók lejegyezték- hacsak nem tudományos rendszerezés igényével tették - olvasnivalóvá változott. Azaz óhatatlanul felruházták azokkal a sajátosságokkal, amelyeket az irodalmi alkotások magukon viseltek. A lejegyzés következtében leváltak a meséről azok a társadalmi kísérójegyek, amelyek a me- sélés alkalmaitól, a hallgatóság életkorbeli megoszlásától, a mesemondó rögtönző kedvétől és egyéni képzelóerejének fokától függően személyenként változtak így egyszer és mindenkorra irodalommá lett A századforduló és a század elő nagy mesegyűjteményeinek tömeges megjelentetésével a szegény nép vigaszt adó tulajdonából szép lassan gyermekek szellemi gyarapodását szolgáló irodalmi műfaj lett. Természetes dolognak látszik, hogy a gyermekszínházi törekvések során századunkban többször nyúltak úgy a népmeséhez, hogy abban drámai alapanyagot láttak Kétségtelen, hogy számos olyan mese van, amely drámai magot sejtet, amelyben - mondjuk- a szegény ember izgalmas kalandjain keresztül a gyermeknéző akár az igazságtevés élménye keltette katarzisig is eljut. De önmagában a népmese még nem feltétel nélkül alkalmas arra, hogy mesejátékot írjanak belőle. Gyüre Lajos Rózsa és Ibolya című mesejátéka egy olyan népmese motívumaira íródott, amelyet feltehetőleg már Arany János is jól ismert, hiszen „költői beszédeinek" egyike azonos című a mesével. Megállapítható azonban, hogy Gyüre Lajos mesejátékának szüzséje az Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmese című gyűjteményében szereplő változathoz áll a legközelebb. A Thália Színpadon látott mesejáték vonalvezetése lineáris. Nincsenek benne a drámaiságot fokozó párhuzamos történések, s ezekben egymással szemben vagy egymás mellett munkáló mesebeli erők. Történései epikai történések, a cselekmény folyama megőrzi a népmese folyamatos történetszövését. Az író által a hősök köré komponált mellékalakok sem a drámai konfliktus fokozását, hanem a társadalmi háttér kirajzolódását szolgálják. Mindezen az sem változtat, hogy a csodák sorozata, a varázslatok egymásutánisága mesebeliséget sugall. Rózsa és Ibolya megküzd szerelméért, de ebben a színpadi küzdelemben Rózsa |aki minden tévedést kerülendő: férfiú (királyfi) | kissé gyámoltalan, tébláboló alkatúra sikeredett. Márpedig ami a népmeséi szüzsében egyetlen mondattal elintézhető, az a színpad sokszorosan felnagyító fókuszában a cselekmény írói kidolgozatlansága folytán erőtlenné válik. így eshet meg, hogy ebben a drámai szövegben a királyfi eléggé „ellehetetlenedik". Helyette Ibolya manói végzik el a munkát. Szerkezeti, kompozíciós hiányossága a darabnak, hogy a második rész önálló életre kel. Miután Rózsa - Ibolya és a manók érdeméből - kiállja a három próbát, csalódottan veszi tudomásul: mégsem nyeri el Ibolya kezét. Ezt tetézi meg az első részt záró dal: ,,így lett apród Rózsa, s a vén boszorkánynak, nem maradt adósa". A néző így nem tudhatja, mi vár még a mesejáték hőseire a szünet után. Nem véletlenül tűnik úgy, hogy új játék kezdődik, amelyben ismét Ibolya varázslatos leleményessége küzd a gonosz királynő boszorkányosságával. Tehát az első részben Rózsa (bár ennek alig mutatta tanújelét) küzd, a második részben már egyértelműbben mutatkozik meg, hogy Ibolya harcol a szerelméért. Kár, hogy megismétlődött a gyermekdarabjainkban oly sokszor elkövetett írói hiba: nem eléggé markáns, határozott karakterű hősök kerültek szembe az inkább nevetséges, mintsem félelmetes hatalmú ellenfelekkel. Pedig ennek a mesejátéknak a szüzséjében is ott van a lehetőség mindarra, ami igazi drámai formát és tartalmat kölcsönözne a színpadi történésnek. Mindenekelőtt a két rész elválasztásának helyét határozta meg rosszul a szerző. így a szünet után szinte ismét nullapontról indul a cselekmény. Míg az első részben - megfelelően erőteljes beavatkozással - az író Rózsa hősiességét erősíthette volna, sugallván ezzel egy, a férfi-nő kapcsolatból manapság sajnos kivesző értékrendet. (Mégpedig: a férfi hősiesen küzdjön meg szerelméért.) Addig a második részben Ibolya álhatatos- ságát hangsúlyozhatta volna, aki ezzel a tulajdonságával megmozdítja Rózsa feledékeny emlékezetét. Mindezeket a történéseket azonban a szünet előtt össze kellett volna kapcsolni, akár egyetlen kurta jelenet erejéig. Csendes László vendégrendező a színészi játékból kibontható látványelemek előtérbe helyezésével mindvégig érdekessé tette az akciókat. Más jellegű gondokat sorjáztat, hogy a mozgásukban, gesztusaikban, metakommunikációs eszközeikben bizonytalan figurákból nem teremtette meg a mesejáték színpadi egységét. Csendes rendezésében pontosan adagolta a Harakály Tibor reneszánsz Dudás Péter (Rózsa) és Mics Ildikó (Ibolya) a mesejáték főszereplői (Bodnár Gábor felvétele) ihletettségű zenéjét és Varga Ervin egyszerű eszközökkel megkomponált táncait. E kettő egységéről szükséges megjegyezni: ritka képességeket sejtet a Thália Színpad néhány fiatal segédszínészének a hangszertudása Néhány színház kétszeresen megbecsülné (meg is becsüli, ha akad ilyen) azt a színészét, aki képes hangszert fogni, és elfogadható szinten zenélni. Márpedig a manók csapatában van néhány fiatal, akik a színpadi hangszeres zenélésben is otthon vannak. Csendes Lászlót dicséri, hogy a hangszertudásnak teret adott. Ez azonban nem mentség arra, hogy a zenéjével, énekével és táncával a hármaspróbában is fontos szerepet betöltő manócsapatot alakítók (Bartollás Katalin, Dósa Zsuzsanna, Fabó Tibor, Németh Endre) olykor lélektelenül is színpadra léphettek. Mikula Róbert (Főmanó) ezzel szemben jó arányérzékkel volt amolyan játékmesterféle, s néha a kellő pillanatban átlendítette a holtponton a társaságot. Sajnos, a Rózsát alakító Dudás Péter, és az Ibolya szerepeben látott Mics Ildikó mintha mindenben a szerző szövegére hagyatkoztak volna. Van a mesejátéknak két kulcsjelenete: (1.) megjelenik a lóvá változott Ibolya, és (2.) Rózsa felhúzza ujjára Ibolya gyűrűjét. Ez mind kétszer alkalmas a színpadi csoda megteremtésére. Ám ezt jó színészi tempóérzékkel megfelelően poentírozni kell. Kövesdi Szabó Mária széles gesztusai komikussá formálták Plútónét, a gonosz királynőt. így aztán nem keltett félelmet, márpedig a mesében rejlő konfliktust az önmagában gyengének hitt, de furfangos jóság és az erejével kérkedő, félelmetes gonoszság összeütközése teremti meg. Vá- rady Béla (Plútó, az öreg király), László Géza (Kertész, Bakó). Szabó Rózsi (Dada), Pólós Árpád (Burkus király), Danyi Irén (Bergengóciai királylány) és Bo- csarszky Attila (Dobos, Vendég) megbízhatóan teljesítették feladatukat. Különösen Várady, László és Szabó alakítása nyomán születtek igazi mesejátékbeli tiszta típusok. Úgy tűnik, tájainkon egyelőre nem lesz látható olyan gyermekelőadás, amelynek valamennyi színpadi összetevője a jóízlés határain belül lesz. Hajnal Mihály harsány díszletei előtt elvesztek a többé-kevésbé jelmeztervezői ,.közhelyekből“ kombinált jelmezek. A kerekeken mozgó lapos díszletek nemcsak önmagukban (képzőművészeti kivitelezés), hanem funkcionálisan (színpadi változtathatóság) sem feleltek meg. Ezeken a lapos „deszkákon" valamiféle hatvanas évekbeli ízléstelen álmodern dekorativitás tobzódott. DUSZA ISTVÁN ÚJ SZÚ 6 1988. I. 28.
