Új Szó, 1988. január (41. évfolyam, 1-24. szám)

1988-01-25 / 19. szám, hétfő

N emrégiben jelent meg Buda­pesten a Magyar Tudomá­nyos Akadémia és a Magyar Nyelv- tudományi Társaság kiadványaként Tóth Imre Ipoly menti palóc tájszótá­ra. Ezt a szótárt az 1986. évi orszá­gos néprajzi és nyelvjárási gyűjtőpá- lyázaton I. díjjal jutalmazták. A könyv számunkra azért értékes, mivel az Ipoly dél-szlovákiai oldalán is palócok élnek. Persze a Sajó, Rima és a Zagyva vidékén is. így e szótár az itt élő magyar nyelvet beszélőknek tájnyelvéról is szól. Noha a palóc nyelvről, az e nyel­vet beszélők néprajzáról, népművé­is jelentett. A lenézett palócok csak a nehéz munkára voltak alkalmasak, vélték sokszor uraik, munkaadóik. Több sajátosság is jellemzi a pa­lócokat, melyek a legutóbbi időkig fennmaradtak. Ilyen többek között a ,,nagycsalád“ intézménye, mely a honti falvakban is a falu szocializá­lásáig megmaradt A nagycsaládban együtt éltek a szülők és gyermekek családjai, közös háztartásban, vagy ,,egy haj alatt". Az utóbbi úgy ala­kult, hogyha már nagyobbra nőtt a család, a házhoz hozzátoldottak egy-két szobát. A legfontosabb jellemzője e nép­nek mégis a „palóc nyelv"! Mások bárhol is találkoznak e vidék szülöt­teivel, néhány szó elhangzása után máris felismerik sajátos beszédjük­ről a palócokat. A legtöbb esetben meg is jegyzik: Te, ugye palóc vagy!? Ez persze ma már nem szé­gyen. A nyelv részletes elemzésébe itt és most nem bocsátkozunk. Ám néhány jellemzőjét mégis el kell mondani. Mivel e nyelvjárás nagy eltérést mutat hangállományában, szókincsében és nyelvtani rendsze­rében is. Legjellegzetesebb hangta­ni sajátossága az illabiális (ajakré­Ipoly menti palóc tájszotar szetéről, szokásaikról, az elmúlt két évszázadban több könyv is megje­lent, a tájszótár mindmáig késett. Pedig már Széchenyi István is felve­tette a gondolatot, a tájnyelvek szó­tárának összeállítását. A csábi szü­letésű Szeder Fábián már tervezte is a palóc tájszótár összeállítását, mintegy másfél századdal ezelőtt. Hogy mi minden valósult meg ezzel a hézagpótló munkával, né­hány gondolat erejéig igyekszünk erre választ adni. A szerző most hatvanéves, és életének nagyrészét a palóckutatás­nak szentelte. E témakörből több munkája is napvilágot látott. A szótár összeállítása, anyagának felgyüjté- se is óriási időráfordítást igényelt, s a munkát nem hivatalos kutató­ként, hanem középiskolai tanárként végezte el. A palócok eredetével sok kutató foglalkozott már a múlt századokban is. Egyes kutatók úgy vélik, hogy a palócok már a honfoglaló magyar törzsekkel érkeztek a Kárpát-me­dencébe. Mások az ugyancsak ide­sorolható kabaroktól (kazároktól) származtatják őket. Vannak viszont, akik a „polovec" szláv (lengyel) ere­detet vallják, ami vadászó népet je­lent. Szlovák értelmezésben a polo- vec szót „feles", vagyis kevert nyelvnek vélik. Mindebből annyi igaz, hogy a palóc nyelvben több a szláv jövevényszó, mint a magyar nyelvterület más tájnyelveiben, de a palócok mégiscsak magyarul be­szélnek. A palócok, több kutató jellemzése szerint, hagyománytisztelő, becsü­letes és dolgos emberek. Az évszá­zadok folyamán sokat szenvedtek, küzdöttek fennmaradásukért, a min­dennapi kenyérért. A palócokat álta­lában szegényemberekként ismer­ték, emlegették. Ezért sok esetben a „palóc" hovatartozás megalázást ses) „a“ hang, melyet a nyelvészek „á“-nak jelölnek. Továbbá a hosz- szú,,ä“ az ,,á" helyén. Ugyancsak a két „e" hang is. A zártabb é“ és a „nyílt" e. Az „e" betűt a palóc sok esetben az ,,é" helyett is használja. Ilyen szavak pl. a szeker a szekér helyett, a tehen a tehén helyett, a vereb a veréb helyett. Jellegzetes a szó utolsó betűjének az elhagyása is. Pl. orvoshoz megyek helyett a palóc így mondja: orvosho' me­gyék. A tőlünk helyett: nálunktó’, a nálunk helyett nálunkná' szó van. Sok esetben az egyes falvaknak vagy környéknek is megvannak a saját tájszavaik. A szótár értékét emeli még az a tény, amit a szakemberek is ki­emelnek, hogy nem csupán a ma­gyar szavak és ezek palóc megfele­lője szerepel a szótárban. Szerzőnk nagyon célszerűen, egy-egy szó esetében gyakran egy mondatot, szállóigét is idéz palóc nyelven. Olyan szólásokat, melyek a palóc földön honosak, de ugyanakkor szellemesek is. Sokszor humorizál­va, de a velejére tapintva, néhány szóban is sokat mondanak. Persze, a könyv elején található bevezetőben megmagyarázza a pa­lóc nyelv helyesírási alapelveit, a hangzók írását, s a kiejtés szerinti fonetikus írásmódot is. Vagyis a szótár olvasója akár ismeri, akár nem a palóc nyelvet, magyarázatot kap a palóc nyelvtani szabályokra. A szerző, mint tanárember, ezt is alapos pontossággal rögzítette és magyarázta. E rövid ismertetésből is láthatja az olvasó, hogy a palócokról és nyelvükről megjelent tájszótár való­ban hézagpótló munka. Örömmel veheti kezébe a palóc és a „nempa­lóc“ olvasó. TIPARY LÁSZLÓ A látás rejtélye Gyermekeknek írt verseskötetekben igazodott el először. Illusztrációkhoz kö­tötte a versélményt, a képekhez kapcsolta a gondolatot. Ez természetesnek tűnt. Akkor kezdték érdeklődéssel figyelni rea­gálásait, biztos eligazodását a betűk ten­gerében, amikor olyan könyvet vett kezé­be, amelyben már csak itt-ott talált egy- egy rajzot. Ez sem gátolta meg gyermeki tájékozódását. Nem volt már jel, amely megszólította volna. Csak betűk voltak, s idővel mégis rátalált a megkedvelt vers­re. Olvasnak neki, s bár nem ismeri a be­tűket, a tiszta tipográfiai formákba öntött szövegeket azonosítja. A nyelvi kifejezés hallható formaje­gyeinek legjellemzőbb látható formája a vers tipográfiája. Ahány versformái megoldás, annyi tipográfiai kép. Ha mind­ez igaz, akkor érthető meg valójában, hogy mit ismer fel a könyv lapjain a betűt nem ismerő gyermek. Aligha lehet tehát elválasztani a költészet formájának zenei rendjét a megformált hangzók betű- képéből kialakuló tipográfiai rendtől. Egy nyomtatott vers tehát nemcsak lírai és zenei élményt, hanem vizuális élményt is adhatna. Feltéve, hogy tudatunk képes lenne a megszokott (megtanult) jelek (be­tűk) formai üzenetéből kibontható jelenté­sével nem összefüggő dolgokra is rea­gálni. A gyermek sok mindent jobban, ponto­sabban észlel, mint a felnőtt. Ez nem tudati fejlettségét, hanem a különböző készségek azonos fejlettségi szintjét bi­zonyítja. Márpedig az a készség, amelyet nem fejlesztünk, idővel visszamarad, el­sorvad. Egy felnőtt már aligha lenne ké­pes arra, hogy a pontos betű- és szótag­számmal leképezett értelmetlen „szavak­ból" összeállított tipográfiai formából fel­ismerje az eredeti, az így „másolt“ ver­set. Egy bizonyos életkorban a gyermek erre a bravúrra is képes. Persze valójá­ban egy tipográfiai formával azonosítja a már hallás útján jól megismert verset. Számára olyan ez, mint amikor „almát" lát és „almára" gondol. A vers képi meg­jelenéséhez kapcsolja az édesanyja szá­jából hallott tartalmat. Kétségtelen, hogy bonyolult azonosításra képes. Egy vers tipográfiai formája a legelvontabb képző­művészeti alkotásokkal is vetekszik. Lám, milyen képességek sorvadnak el bennünk felnőtté válásunk folyamatában! DUSZA ISTVÁN Szerencsésnek mondhatja magát az az ember, aki élete folyamán kedvére való, tehetségének és képességeinek megfelelő tevékenységet folytathat. Ezek a kedvező külső és belső feltételek ki­egyensúlyozott életvitelhez vezetnek, ezáltal a szervi betegségek ellen is védet­tebbé tehetnek. Ezt, mint társadalmi célt is megfogalmazhatjuk, melynek elérésére törekednünk kellene. Persze más értéke­lést kap az az eset, amikor egy tehetsé­ges és humánus ember érezheti jól magát egy közösségben azzal szemben, amikor egy erőszakos és törtető egyén kaphat kedvező teret torz szándékainak megva­lósításához. Ilyen megközelítésből akár az egész történelmet is értékelhetnénk, hogy mely korokban milyen jellemek jut­hattak „szóhoz". Mivel minden ember más és más, ezért még a legdemokratiku­sabb és leghumánusabb közösség sem tudhat kivétel nélkül mindenkinek a ked­vében járni, s ezzel azt is el kell ismer­nünk, hogy mindig voltak és lesznek olya­nok, akiket a kialakult külső körülmények visszafognak. Természetes viszont az, hogy a végső cél a többség jó közérzete, de nem a többiek rovására. Ennek megvalósításában nem csak a gazdasági és kulturális gyarapodásra kell támaszkodnunk, hanem az emberi tevékenység belső mozgató erőinek pon­tosabb megismerésére is. Erre tesz egy megközelítő kísérletet Erdős Géza az Akcióelmélet című könyvében (Gyorsuló idő, Magvető), melynek fő megállapítása­in és következtetésein érdemes elgondol­kodnunk. Az akcióelméletet hiába keres­nénk a lélektani, pedagógiai avagy a tár­sadalomtudományi lexikonok címszavai közt. A szerző gazdag gyakorlati tapasz­talataiból kiindulva tár fel ok-okozati összefüggéseket a viselkedés megnyilvá­nulásai és mozgatórugói közt, melyek logikus rendjét nem szakirodalmi appará­tussal igazolja, hanem az esetelemzések gazdag példatárával. Lényeges kiinduló pontja, hogy minden ember egy vele szü­letett és rá jellemző mennyiségi akció­igénnyel rendelkezik, tehát egy olyan fokú teljesítőképességgel, melynek szinten tartása számára kedvező. Itt akciónak nevezi azokat a tevékenységeket, melye­ket az egyén önként választ, szívesen végez és figyelmének jelentős részét ezekre köti le. Ismerünk olyan embereket, akikre azt mondjuk, honnan van ennyi energia benne, hogy bírja ezt. Közben az eszünkbe se jut, hogy ha az illető kényte­len lenne kevesebbet tevékenykedni, az számára nyomasztó volna. Amennyiben nem a számára megfelelő mennyiségű és minőségű tevékenységre van utalva, ak­kor ez vagy passzivitáshoz, depresszió­hoz, leépüléshez vezet, vagy pedig egy megnövekvő kielégítetlen belső feszült­séghez és neurotizációhoz, melynek gya­kori következménye a belső szervek ki­egyensúlyozatlan működése és megbete­gedése (gyomorfekély, vérnyomásemel­kedés, érrendszeri elváltozás). A gyermek mozgásigénye, az érzéke­nyebb ember nagyfokú kapcsolatigénye, az árva gyerek anya utáni vágya, a világ dolgainak megismerésére irányuló kíván­csiság kielégítése ugyanilyen forrásokat táplálnak. Vágyunk a biztonságra, tájéko­zottságra, az ismeretlen helyzet ismertté tételére emberi lényegünk szerves része. Persze a magát kiszolgáltatottnak, tehe­tetlennek, elhagyatottnak, talajtalannak és idegennek érző ember gyakran hajla­mos arra, hogy egy pótcselekvéssel (hit, rítus, mítosz, kultusz) teremti meg magá­nak a helyzet uralásának szubjektív érzé­sét. tehát elhiteti önmagával. Ez jellemez­te közösségi szinten is a korábbi társadal­makat. A reális út viszont a tudatunk útján megismert, birtokba vett világ. Minél na­gyobb egy ember felkészültsége, helyzet- értékelési szintje, gyakorlati és elméleti tapasztalata, intelligenciája, annál függet­lenebb tud lenni az elbizonytalanító té­nyezők negatív hatásától. Vannak persze olyan pótcselekvésként felfogható folya­matok is, amikor az egyén nem tudatával akarja a viszonyokat uralni, hanem erő­szakkal, hatalmi eszközökkel, így teremt­ve meg önmagának a látszólagos bizton­ság érzését. Ám a térben és szituációban tájékozódni nem tudó ember bizonytalan, szorong, ami tudatzavarhoz vezethet. Ez­zel magyarázható a zsarnokok rettegése, amikor mindent és mindenkit szemmel akarnak tartani, de ezzel csak megmere­vítik a társadalmat, ám félelmük nem srrűnik meg. A gyakorlatban is sűrűn találkozhatunk a mozgásigényében korlátozott passzív­vá váló gyerekről, a ki nem bontakozott és önmaga levében fortyogó tehetségről, a kíváncsiságában ki nem elégített és tanulmányaitól elforduló diákról, a zárt intézetbe dugott mozgékony beteg álla­potának további súlyosbodásáról avagy a túlzott követelményekkel megterhelt pe­dagógus dühkitöréseiröl szóló történetek­kel. Az akcióelmélet alkalmazása éppen az ilyen és hasonló negatív jelenségeket szeretné megelőzni. Jobban meg kell is­mernünk tehát minden egyes ember bel­ső jellemzőit, mozgató rúgóit, teljesítőké­pességét, érdeklődési területét, vagyis egész akcióigényét. így szolgálhatjuk a személyiség önállóságának tiszteletét, az alkotóképesebb, hasznosabb, harmo­nikusabb, súrlódásmentesebb emberi kö­zösség megteremtését. Végezetül nem lesz haszontalan idéznünk a szerző aján­ló szándékát: ,,Ezt a könyvet azoknak ajánlom, akiknek megadatott, hogy örö­müket leljék munkájukban, és rendkívüli teljesítményekkel gazdagítsák az emberi­séget. Még inkább ajánlom azoknak, akiknek nem adatott meg, hogy örömüket leljék munkájukban, és összeszorított foggal, verejtékezve szolgálják az embe­riséget." MIHÁLYI MOLNÁR LÁSZLÓ Könyvek intim nyelven 1. A Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó gondozásában a közelmúltban látott nap­világot Grethe Fagerström-Gunilla Hans- son Peti, Ida és Picuri című könyve. Tartalmáról már a borítólapja is árulkodik. A két „főhős", Peti és Ida szobájukat szülőhelyiségnek berendezve épp játék- medvebocsuk szülését játsszák el... A könyv képregény formájában „íródott" és arról szól, azt mutatja be, hogyan születik meg, majd azt követően hogyan viselkedik a gyermek: Picuri. Kényes, tila­lomfán lévő téma. amelynek ilyetén való tárgyalása feltehetőleg két egymással el­lentétes nézeteket valló csoportra osztja majd a felnőtt olvasókat Azokra, akik apró kifogásoktól (nyelvezet, kifejezések) eltekintve egyetértenek vele, s azokra, akik kategorikusan ellene szavaznak. A megosztottság okát nem nagyon kell keresni, hiszen nyilvánvaló. Maguk a szerzők is megfogalmazzák előszavuk­ban: ..Bizony nem mindig könnyű nekünk, felnőtteknek egyenesen és őszintén vála­szolni gyermekeink szexuális kérdéseire. Saját gyermekkorunk tabui, tilalomfái ne­hezítik a dolgunkat és gyakorta okoznak valami furcsa, homályos rossz érzést. “ Peti és Ida mamája terhes lesz. Ezt olyan testi változások követik, amelyeket a már érdeklődő gyerekek előtt nem lehet eltitkolni. S bizony vannak kérdéseik is, amelyekre válaszolni kellene. A könyv legkritikusabb része a harma­dik fejezet (Együtt lenni jó), amely a sze­retettel, a szerelemmel és a nemiséggel foglalkozik. Csak a legfontosabb ismere­teket tárja fel, de eléggé figyelemfelkeltő­en ahhoz, hogy az a magában (esetleg titokban) olvasó gyerek fantáziáját egé­szen más irányba terelje, mint ami a szer­zőpáros célja volt. Ezt ők maguk is érzik, s feltehetőleg ezért hangsúlyozzák elő­szavuk utolsó soraiban: az a célunk ezzel a könyvvel, hogy mind a felnőttek, mind a gyerekek belássák: a nemiség természetes dolog, egyik fő örömforrása az életnek. Nagyon fontos azonban az. hogy ezt a könyvet a gyerekek először egy felnőttel együtt olvassák el." Az lenne a természetes és a jó, ha ez a felnőtt a szülők egyike (esetleg mindkettő) lenne 2. Az érettebb fiataloknak szól Klaus Pleissner Fiatalság, szerelem című köny­ve, amelyet a Madách és a Móra könyvki­adó közös kiadásban jelentettek meg. A téma a fenti könyv harmadik fejezeté­nek részletesebb tárgyalása. A nő és férfi szexuális magatartásának ismertetése. A könyv legértékesebb vonása az, hogy az alapvető biológiai ismertetéseken túl részletesen foglalkozik a szerelem érzel­mi oldalával, kezdve az ismerkedéstől egészen a házasságig. Külön fejezetet kaptak a gondok (Ha a felhők tornyosul­nak), amikor az érzelmek kezdenek ,,unalmasak lenni, amikor előjön a ..har­madik", amikor felmerül a féltékenység kérdése, amikor foglalkoznak a szakítás gondolatával. A szerző családgondozói, szexológusi gyakorlata, fiatalokkal folyta­tott beszélgetései alapján próbál tanácso­kat adni a fiataloknak: ......segítségetekre sz eretnék lenni abban az időszakban, amikor beléptek a felnőttek világá­ba...". PUNTIGÁN JÓZSEF Új könyvek MILKA ZIMKOVÁ: Na és aztán fiataljai lépnek elő novellahösökké. Élet­módjuknak és életüknek legjellemzőbbje az a rétegnyelv, amely gondolkodásuk indulatokkal teli egyszerűségét is tükrözi. S. K. NEUMANN: Arany felhő a sznobok költője lenni, meggyőződése, hogy a művészet a tömegek felemelkedé­sének fontos eszköze. LOVICSEK BÉLA: Forgószélben Magyarul második novelláskötete je­lent meg az elsősorban saját monodrá­máinak előadásaiból és filmszerepeiből ismert szlovák színésznőnek. Tény azon­ban, hogy az idő előrehaladtával nehéz lesz eldönteni, hogy színésznő vagy író­nő. Ez a kötete ismét egy olyan társadal­mi réteg életéből merít, amely napjaink­ban ritkán kerül az irodalmárok érdeklő­désének a középpontjába. A falusi perifé­riák alakjai, az eldugott kisfalvak emberei, ■’><**- >: - ť-W ' kM /.H.N€UMRNN II A cseh proletárköltészet nagy klasszi­kusának lírai kisregénye mintegy prózai összegzése a költő 1920-1930 között megjelent versesköteteinek, melyek meg­határozó témája a szerelem. A festőmű­vész Jindra és Marion szerelmi románca valójában hitvallás az igazi, mindennemű öncélúságtól mentes művészet mellett. Neumann nem akar a vájtfülűek és A népszerű szlovákiai magyar író leg­újabb müvét nemzedékregénynek nevez­hetjük, hiszen cselekménye felöleli az első világháború óta eltelt hét évtizedet. A hát­teret pedig egy jellegzetes szlovákiai (kis­alföldi), magyar lakosságú falu minden­napjai, sorsfordulói, átalakulásai alkotják. Az egyéni és a közösségi sors iránya egybeesik, s a fordulatos regénynek talán éppen ez a tengelye, a lényege. újszd 4 1988. I. 25 Cselekvés, magatartás Erdős Géza: Akcióelmélet

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents