Új Szó, 1988. január (41. évfolyam, 1-24. szám)
1988-01-23 / 18. szám, szombat
Az érdekek egyensúlya Beszélgetés a Szovjetunió külügyminiszter-helyettesével Hazánkban a napokban látogatáson tartózkodott Vlagyimir Petrovsz- kij, a Szovjetunió külügyminiszterének helyettese. Ebből az alkalomból nyilatkozott Miroslav Courtonnak és Milan Jelineknek, a Rudé právo szerkesztőinek. • Világszerte számos politikai megfigyelő kutatja annak okát, miért következett be olyan határozott előrelépés a szovjet-amerikai tárgyalásokon, felteszik a kérdést, melyik fél tett nagyobb engedményeket?- Ez új szakasz a szovjet külpolitikában. Új a szovjet-amerikai kapcsolatok pszichológiai légköre is. A Szovjetunió és az Egyesült Államok az országok közti kapcsolatok világrendszerének része. Most jelentős változások mennek végbe. A nemzetközi közösség országai belefáradtak a konfrontációba. Az együttműködés és a megértés irányába akarnak fordulni. Nemzetközi fórumokon a Szovjetunió felkínálta és érvényesíti az új politikai gondolkodásmód koncepciójának gondolatát. Felkínáljuk az országoknak az általános együttműködés gondolatát, amely nem katonai, hanem politikai eszközökkel garantálja a biztonságot. Ráadásul szorgalmazzuk annak szükségességét, hogy az államok egymás közti kapcsolataikban éppen ennek az új politikai gondolkodásmódnak a szellemében járjanak el. Én ezt a kormányok és államok képviselői politikai gondolkodásmójában bekövetkezett általános eltolódás egyértelmű mutatójának tekintem. Ma a szocialista országok az általános emberi érdekek hordozóiként lépnek fel Magasra emelték a globális problémák megoldásáért vívott küzdelem zászlaját, s ez ugyancsak megváltoztatta a róluk kialakult képet a nemzetközi kapcsolatokban. A legfontosabb azonban, hogy ez a gondolat termékeny talajra talált, és lehetővé tette a fordulatot a nemzetközi kapcsolatokban. Sokan kérdik világszerte, ki kinek tett több engedményt. De ez a régi gondolkodásmódra vall. A „régi“ diplomáciában az egyik fél nyeresége menthetetlenül a másik veszteségét jelentette. Ez a problémákhoz, a nemzetközi kapcsolatokhoz való klasszikus aritmetikai hozzáállás. Az új nemzetközi gondolkodás - hogy úgy mondjam - feltételezi a „magas matematikát“. Ebben nem a számok, hanem az érdekek egyensúlyával kell számolni. Most az első szovjet-amerikai megállapodásban talán először értük el az érdekek egyensúlyát. Felszámoltuk a nukleáris rakéták két osztályát. Milyen az eredmény? Az Egyesült Államok és a Szovjetunió azonos helyzetbe került. Lehetőségük van a nukleáris leszerelés folytatására. Vagyis az Egyesült Államok és a Szovjetunió egyaránt nyert. Ha ezt a „magas matematika“ oldaláról nézzük, nyert az egész nemzetközi közösség. Megkezdődött az egyik legfontosabb emberi probléma, a leszerelés problémájának megoldása. E kérdés megoldásától függ a nemzetközi közvéleményt nyugtalanító további fontos problémák megoldása is. Az emberi személyiség fejlesztésének problémája, az éhség, a betegség problémája és mások. • ön az érdekek egyensúlyáról, a Nyugat érdekszférákról beszél...- A világ érdekszférákra való felosztása tisztán imperialista hozzáállásra vall. Ez geopolitika. Az egyik övezet az egyik nagyhatalomé, a másik egy másiké. Az érdekek egyensúlya valami mással függ össze, itt nemzeti és állami érdekekről van szó, melyek felett általános emberi érdekek állnak. A legfőbb érdek pedig az emberiség túlélése. Vagyis egy állam érdekeinek szerves összekapcsolása az egész emberiség érdekeivel. Ez megoldható szélesebb globális mértékben is, amely nemcsak két, három vagy öt ország, hanem valamennyi érdekeire tekintettel van. • Miért nem szorgalmazta a Szovjetunió korábban az ön által most kifejtett gondolatokat, nézeteket?- Mi kommunisták tudjuk, hogy a mennyiség minőséggé válik. Ma minőségi ugrások következnek be. A gondolatok nem a semmiből születnek, nem egy lakatlan szigeten merülnek fel. A szocialista társadalom átalakítása és fejlesztése szükségessé tette, hogy másképpen nézzünk a világ helyzetére is és megértsük ellentmondásait. Mindenekelőtt azt kell megérteni, hogy a világ egységes és kölcsönösen összefüggő. Ez lehetővé tette, hogy ismét hozzálássunk a nemzetközi problémák megoldásához. Vagyis ma az egész világ szemszögéből tekintünk a dolgokra. Osztályfeladatunkat abban látjuk, hogy az egész emberiség érdekeit védelmezzük. Ez a munkásosztály humanista küldetése. A világ kölcsönös függőségének ez az új tudatosítása lette lehetővé ezeknek az új elvi hozzáállásoknak a felvetését. Úgy vélem, minőségileg új diplomáciai módszerről, az érdekek egyensúlyának módszeréről van szó. • Tehát nemcsak a nukleáris bombákra gondol, hanem az emberiség létét fenyegető másik kettőre - az ökológiai és a gazdasági bombákra is?- Pontosan. Úgy vélem, nagyon fontos kérdésről van szó. A korábban uralkodó tendencia minden globális problémát csak a nukleáris fenyegetésre szűkített le. A mai világban tudatosítani kell az emberiség ökológiai infarktusának veszélyét is, hiszen ez már az infarktus előtti stádium. Sürgetőek azonban a gazdasági problémák megoldását célzó intézkedések is. Vegyük például a külföldi eladósodás kérdését; ez már nemcsak országcsoportokat érint, hanem az egész világot fenyegeti. Az emberi jogok és más humanitárius kérdések szintén globális megoldást igényelnek. Az új hozzáállás lehetővé teszi a párhuzamos előrehaladást minden globális irányban, mivel a haladás az egyik területen függ a haladástól egy másikon. Egyirányú mozgásról van szó az emberiség túlélése felé. • A kettős szovjet-amerikai rakétamegállapodás után még sok, többek között közepes hatótávolságú atomeszköze marad a Nyugatnak Európában. Bevonják ezeket a további szovjet-amerikai tárgyalásokba?- Most a földi indítású közepes hatótávolságú eszközöket számolják fel. A hajókra telepített amerikai közepes hatótávolságú rakéták kérdése a mostani tárgyalásokon szerepel. Ragaszkodunk e probléma megoldásához. A hadihajókra telepített robotrepülőgépeket hadászati fegyvereknek minősítjük. Ma részét képezik a hadászati fegyverekről folytatott tárgyalásoknak. Ezeket a fegyvereket az ötvenszázalékos csökkentésről folytatott tárgyalásokon fontos elemnek tartjuk, ugyanúgy azt, hogy ezt a kérdést a hadászati támadófegyverek csökkentésére vonatkozó megállapodás keretében oldjuk meg. Elmondhatom, hogy erről elvi megállapodás van az USA és a Szovjetunió között. Felmerül itt azonban egy további fontos kérdés, amely nagyon nyugtalanít minket, és ez a hadiflották kérdése. Erről mindmáig nem folytak tárgyalások. Az Egyesült Államok minden módon kerülni igyekszik ezt a problémát. Javaslataink ismertek, a közelmúltban Rizskov elvtárs terjesztette ezeket elő. Haladéktalanul konzultációk megkezdését javasoljuk a Varsói Szerződés és a NATO között. • Ezeken az európai országok érdekeit érintő konzultációkon és tárgyalásokon csak a Varsói Szerződés és a NATO tagállamai vennének részt, vagy további országok is?-A hagyományos fegyverzetekről már régen folynak a tárgyalások, most jelennek meg a megoldás első jelei. Véleményünk szerint a tárgyalásoknak a hagyományos fegyverzetek és a szárazföldi erők korlátozásáról szorosan kell kapcsolódniuk az összeurópai folyamathoz. Valamennyi európai ország, a semlegesek és az el nem kötelezettek részvételével is kell zajlaniuk. Lényegében van egy elvi megállapodás arról, hogy a megbeszélések azonos helyen, azonos városban és egyidőben zajlanának. • Mihail Gorbacsov a hagyományos fegyverzetekkel kapcsolatban aszimmetriáról beszél. A Nyugat a Varsói Szerződés tagországainak fölényéről beszél...- Kijelentjük, hogy van aszimmetria. Mit jelent ez? Egyes fegyverfajták és fegyverrendszerek terén van bizonyos egyenlőtlenség, ez történelmileg egyszerűen így alakult. Mi ennek a kérdésnek az igazságos megoldását javasoljuk, vagyis úgy, hogy találkozzanak a két tömb katonai képviselői, vitassák meg a fennálló egyenlőtlenséget és lássanak hozzá felszámolásához. Nem úgy, hogy a valamely fegyverfajta terén hátrányban levő fél növelni fogja fegyverzetét, hanem a fölényben levő csökkenteni. Vagyis minden hagyományos fegyvert alacsonyabb szintre kell csökkenteni és így felszámolni az egyensúly hiányát és az aszimmetriát. Ez a mi elvi álláspontunk ebben a kérdésben, amely nagyon fontos, s amellyel feltétlenül foglalkozni kell. • ön úgy véli, hogy nem lehet további haladást elérni a nukleáris leszerelés terén, ha nem születik előrelépés a hagyományos fegyverzetek kérdésében?- Úgy vélem, nem lenne helyes összekapcsolni ezeket a problémákat. Sajnos, a Nyugat ezt szorgalmazza. A korábbi tárgyalások tapasztalatai azt mutatják, hogy az összekapcsolások politikája ugyanúgy elavult, mint az érdekszférák elosztásának politikája. Ez a nézet még a régi gondolkodásmódból ered. Valamennyi területen párhuzamosan kell előrehaladni, de ami a hagyományos fegyverezeteket illeti, itt haladéktalanul meg kell kezdeni a haladást. Hiszen nem azért írtuk alá Washingtonban a szerződést, hogy új fegyverkezési fordulót kezdjünk a hagyományos fegyverzetek terén. Célunk, hogy a hagyományos fegyvereket az elégséges védelem szintjére csökkentsük. Előzetes feltételek, előítéletek nélkül akarunk tárgyalni. • Az elégséges védelemről esett szó. ön szerint ez milyen az atomfegyverek esetében?- Természetesen különbözőek a vélemények az elégséges védelemről. Tudósaink, például az a csoport, amelyet Szaggyejev akadémikus vezet, tanulmányt készített erről, amely bizonyítja, hogy a védelmet kielégítően garantálja a jelenlegi nukleáris arzenálok öt százaléka. Ami engem illet, azt gondolom, hogy minden nukleáris fegyvert fel kell számolni, lehetőleg mielőbb. A mai világban a nukleáris elrettentés politikája elveszíti értelmét. Sőt, ez öngyilkos politika. A nukleáris elrettentésről át kell térni az atomfegyverektől mentes világra, amely a nemzetközi mechanizmusok működésén és a nemzetközi jogon alapulna. • A Nyugat azt állítja, hogy Európában már negyven éve az atomfegyverek őrzik a békét.- Igaz, bizalmatlanok vagyunk egymással szemben. A nyugaton kialakították a szocialista országokról az ellenség képét. Az ő szemszögükből egyesek számára talán szükséges ez az ellenségkép. Az a kérdés, hogyan lehetne ezt leküzdeni. Leküzdeni ezt a képet, amely a múlt öröksége, nem könnyű, ez csak gyakorlati tettekkel valósítható meg. Ma, a nyíltság és a nyilvános tájékoztatás időszakában ezt a kérdést politikai eszközökkel, tárgyalóasztal mellett kell megoldani. Másképpen, az új gondolkodásmód elveiből kiindulva közelítünk a nemzetközi ügyekhez. Az új gondolkodásmód pedig a régiről való lemondást jelenti. Végül is, a Varsói Szerződés tagországai előterjesztették javaslatukat a hagyományos fegyverzetek kérdésének megoldására - az Atlanti-óceántól az Urálig. Ez érvényben van, lehet róla komolyan tárgyalni, ki lehet belőle indulni a tárgyalásokon. Bizonyára észrevették már olvasóink is, hogy napjainkban gyakran használjuk az elmélyít igét. Nemcsak azt „mélyítjük el“, amit valóságosan mélyebbé teszünk: gödröt, üreget - sőt ebben a konkrét jelentésében igen ritkán fordul elő ez az ige -, hanem a tudást, a válságot, valakik közt a kapcsolatot, barátságot, ellentétet, szakadékot; és egyéb elvont dolgokat is. Pedig szebbé, változatosabbá tehetnénk mondanivalónkat, ha nem minduntalan az elmélyít igét használnánk ebben a jelentésben, hanem valamelyik más, rokon értelmű kifejezést is. Például a barátságot erősíthetjük, bensőségesebbé tehetjük, a kapcsolatokat szintén erősíthetjük, szorosabbá fűzhetjük, a tudást alaposabbá, a válságot súlyosabbá tehetjük stb. Ne értsük félre: nem helytelen az elmélyít ige az említett jelentésekben, csak éppen agyonhasználjuk, s ezzel egyhangúvá tesszük, szürkítjük stílusunkat. Nem hangzik talán el egyetlen olyan politikai nyilatkozat sem két állam képviselőjének a találkozásakor, amelyben ne az elmélyít igét hallanánk, ha kapcsolatról, barátságról vagy éppen együttműködésről van szó. Pedig az együttműködést is lehet szorosabbá tenni, bővíteni stb. Újabban a kérdést is szeretik elmélyíteni némelyek, ha alaposan vagy mélyrehatóan elemzik. A kérdést elmélyít kifejezés helyett jobbnak tartjuk a kérdést alaposan elemzi, részletesen taglalja, boncolgatja kifejezések használatát. Az újságírók is szeretik használni az elmélyít igét, sőt a mély melléknevet olyan szerepben, amelyben más szó helyénvalóbb volna. A kérdések mélyebb megvilágítása szókapcsolatban például jobb lett volna az alaposabb melléknevet használni, mert a kérdések alaposabb megvilágítása sokkal világosabb kifejezés az előbbinél. Még napjainkban is sokat halljuk államférfiak szájából vagy olvassuk újságírók tollából a kétoldalú kapcso/a/o/c kifejezést. Nemrég még a bilaterális kapcsolatok szókapcsolat volt a gyakoribb, ma már ezt felváltotta magyar megfelelője. Igaz, szívesebben halljuk, olvassuk a magyar szavakat, mint a fölösleges idegen elemeket, de itt a kétoldalú melléknév is sokszor fölösleges a kapcsolat főnév előtt. A kapcsolat ugyanis nem lehet egyoldalú, csak két vagy több személy, ország stb. között jöhet létre. Talán a túlzott pontosságra törekvés adja az illetékesek szájába a kétoldalú kapcsolat kifejezést, hogy megkülönböztessék ezt a kapcsolatformát a több állam közt kialakítható, úgynevezett többoldalú kapcsolattól. De vajon szükség van-e ennek a hangsúlyozására, amikor csak két ország megbízottai tárgyalnak a kapcsolatfelvételről? Aligha. Elég lenne, ha egyszerűen kapcsolat-o\ mondanának, s az újságírók is ezt a szót használnák. A kétoldalú kapcsolat kifejezésnek csak ott van funkciója, ahol megkülönböztető szerepe van, vagyis szó van többoldalú és kétoldalú kapcsolatokról is. S még egy gyakran előforduló hibával találkozhatunk a kapcsolat szó használatában. Legtöbbször így halljuk és olvassuk: kölcsönös kapcsolatok. S ez a kifejezés már nemcsak az államok közti, hanem az üzemek, vállalatok, közösségek, sót egyének közötti kapcsolatok emlegetésekor is előfordul. De vajon szükség van-e itt a kölcsönös jelzőre? Kell-e ez a kapcsolat a szóhoz, amely a két vagy több dolog, ember, állam, közösség közti viszonyt, összeköttetést jelenti. Nem, mert ez eleve kölcsönös. A kölcsönös kapcsolat tehát szószaporítás, pleonazmus a javából, vagyis olyan nyelvi hiba, amelyre az jellemző, hogy a szükségesnél több szóval nevezünk meg egy fogalmat. Olyan hiba, mint amilyen az volna, ha én most erre a jelenségre ezt a kifejezést használnám: fölösleges szószaporítás. Ugyanis már maga a szószaporítás is kifejezi, hogy túlzott bőbeszédűségről, a szavak fölösleges használatáról van szó. JAKAB ISTVÁN Siló vagy szilázs Többször elmondtuk már, hogy napjainkban a nyelvművelésnek a legtöbb gondot az egyes szakmák nyelve okozza. Ez az a terület, amelyet ellepnek az idegen szavak, szókapcsolatok és a torz alakúra sikerült magyarítások, rövidítések. Közismert okokból a csehszlovákiai magyarok körében a szakmák nyelvhasználatából eredő problémák hatványozott mértékben jelentkeznek. Tagadhatatlan igazság, hogy szakmai dolgokról szlovák szavak igénybevétele nélkül alig tudunk beszélni, nem is említve a magyarban gyakran felesleges nemzetközi idegen szavakat s a cseh, illetve szlovák eredetű tükörszavakat, -szerkezeteket. Az anyanyelvi szakképzés hiányát az a magyar szakember érzi leginkább, aki szakkönyvet, tanulmányt, tudományos ismeretterjesztő cikket ír vagy fordít. Bizonyos szavak, kifejezések magyar megfelelőjét sehol sem találja. A szótárírás ugyanis egyáltalán nem tart lépést a tudomány és a technika fejlődésével, s kevés munkahelyen vannak megfelelő szakszótárak, lexikonok. Mindezeket előrebocsátva, vizsgáljunk meg két olyan szót és egy kifejezést, amely a csehszlovákiai magyarság jelentős tömegeit foglalkoztató szakmából: a mezőgazdaságból terjedt el a sajtóban. Az egyik ismeretterjesztő cikknek például ezt a címet adja a szerző: ,,Szilázs baromfiaknak“. A cikkben a továbbiakban a siló szinonimájaként változik a szó: „A baromfi számára fűből, lucernából, sárgarépából stb. lehet szilázst készíteni.“ Valamivel tovább a szövegben ugyanezt a fogalmat a siló szó jelöli: ...... a 30 százaléknyi fű ből, ugyanannyi sárgarépából és 40 százaléknyi káposztalevélből készült silót kiváló eredménnyel hasznosítja állatállományunk.“ Az említett két példa nyilvánvalóvá teszi, hogy szilázson silót kell értenünk. A Francia-magyar kéziszótár a „sillage“ szónak egyetlen jelentését tartja számon: a ,,hajósodor“-t, vízen szántott hajónyomot. .Gabona vagy egyéb tároló1 és .erjesztett takarmány' értelemben a francia is a ,,silo“ szót használja. A két szó váltogatása csak fölösleges zavart okoz, az olvasó azt gondolhatja, hogy a szilázs valami más, nem pedig erjesztett takarmány. E franciás szó mellett mezőgazdasági témájú írásokban találkozhatunk néhány sajátos szerkezettel, amelyek idegenszerűségük mellett pongyolának, terjengősnek is tűnnek. Közülük nagyon elterjedt a „sűrű vetésű gabona“, „sűrű vetésű gabonafélék“ szerkezet. A következő mondat ezt így használja: ...... a szántóterület 53 ,9 százalékán termesztettek sűrűn vetett gabonaféléket.“ A „sűrű vetésű, illetve a ,,sűrűn vetett gabonafélék“ tükörszerkezeten általában búzát, rozsot, árpát szoktak érteni. Noha a gabona fogalomkörébe az Értelmező kéziszótár szerint a kukorica is beletartozik a magyarországi tömegtájékoztató eszközök nyelvhasználatában nem találkoztam ezzel a felfogással. A nép mindennapi nyelvében a kukorica nem tartozik bele a gabona fogalomkörébe, gabonán általában csak a kalászosokat értik, a kukoricát a kapások közé sorolják. Fölösleges tehát a szóban forgó körülményes és terjengős megnevezés, ha egyszerűbb is létezik. MORVAY GÁBOR Szószaporítás
