Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-11-20 / 46. szám
ÚJ szú 1987. XI. 20. B izonytalan vagyok, hogy vajon egyáltalán szükséges-e bemutatni Vojtech Kondrótot Magyar- országon az irodalom barátainak, a szlovák és a magyar szellemi kapcsolatok dolgai iránt érdeklődök körében? Nem csupán arra gondolok, hogy Vojtech Kondrót ebben a körben sem először jár, hogy szinte rendszeresnek mondhatók találkozói magyar, illetve magyarországi olvasóival... (Hadd jegyezzem meg, hogy ez a pontosítás nem fölösleges, hiszen tudjuk: Kondrót szenvedélyes gonddal követi a magyarországi szlovák nemzetiség kulturális életét és szerkesztőként sokat tett azért, hogy a magyarországi szlovák literatúra hajtásai otthonra találjanak bratislavai kiadókban, ottani irodalmi orgánumokban is.) Az sem elhanyagolható tény, hogy Vojtech Kondrót- tal több nemzedékéhez tartozó magyar költő bensőséges barátságban él, amelyet a kölcsönös fordítások is hitelesítenek, de köti őket (hogy egyetlen példát említsek: Veress Miklóst) az alkotásról vallott hasonló nézetek, az ars poeticák rokonsága, a világlátás azonossága. Nem véletlenül bukkan fel Kondrót egyik versében a vágy: vajha Ady és Hviez- doslav amúgy lélek szerint elbeszélgethettek volna, s nemcsak híres és kapcsolatainkban mindenképpen sorsfordulót jelző verses üzenetváltásuk létezne... Ez a motívum már Kondrót költészetének egyik lényegi tulajdonságára utal, nevezetesen arra, hogy ez a költő otthon akar lenni a világban. S engedjék meg, hogy közbeve- töleg már pontosítsam saját szerepemet ezen az esten: dehogyis mutatom én be Kondrótot, régi barátunkat, jó ismerősünket, ha szabad így kifejeznem magamat: testvérünket, hanem inkább néhány megjegyzést tennék több mint két évtizedes irodalmi pályafutásához. Talán azért is megtehetem ezt, mert mi sem először találkozunk, jártam Kondrót vendégszerető bratislavai házában, sétáltunk a Jankó Kráf park fái alatt, a Petőfi és a szlovák poéta szobrai közötti utat többször megtéve, s beszélgettünk át néhány budapesti éjszakát is, Nagy Lászlóról, Tóth Árpádról és Arany Jánosról cserélve véleményt. * Bevezető előadásként elhangzott a budapesti Csehszlovák Kulturális Központ estjén, a költő jelenlétében O tthon lenni a világban - ez a kívánság, az irodalomnak mondhatni örök vágya, sokféleképpen valósítható meg. Képzelhet magának a költő egy furcsa álmot, a valóságot kikapcsoló, ellentmondásait feledtető, az eszményeket realitásként felforgó világot. És vannak, akik vállalják, farkasszemet néznek a valósággal, konfliktusaival, millió bajával és millió szépségével. Nem a romantikát óhajtják, hanem adott világunkat. Kondrót - nem utolsósorban Laco Novomesky nyomán - ez utóbbi lehetőséget választotta. Tudatos költő, aki nem tagadja ösztöneit sem, de értő pillantással méri fel a világot. Intellektuális költő. Versei tele vannak irodalmi, képzőművészeti hivatkozásokkal. Párbeszédet folytat magyar poétákkal, például Nagy Lászlóval, akit fordított. Máskor Tóth Árpáddal járja a Tátra ösvényeit. Vilém Závadát, a cseh költőt idézi, amint egy budapesti ifjúsági klubban felszólal. Feltűnik Robinson Jeffers neve, s rögtön utána az előző szlovák költő- nemzedékek oly korán eltávozott egyénisége, Ján Kosira. Ez Kondrót mércéje a világ számára. A Csallóközben és Bratislavában, az Alföldön és a Tátra hegyei között úgy akarja otthon tudni magát, hogy semmit nem szeretne elveszíteni a hajdani mesterek humanizmusából, gazdagságából. Tudja jól Kondrót, hogy a világban nemcsak ezek a mesterek éltek, élnek és hatnak. Számára azonban úgy értelmes a lét, úgy otthonos a világ, ha a humánum és a szocializmus határozzák meg az ember értékét. Kondrót pontos költő, Meglehet azért, mert fizikát és matematikát tanult az egyetemen, majd különféle iskolákban maga is ezekre az egzakt tudományokra oktatta a nebulókat. Bizonyos, hogy a természettudományos műveltség párosulása a költészettel látásmódosító erőt jelent. Mindenesetre Kondrót nem láthat ott titkosat a természetben, ahol más kollégái értetlenül állnak egy- egy jelenség előtt. De azért eltúlozni sem szükséges a természettudományos kultúra és a humán műveltség találkozását, mint ezt jó húsz évvel ezelőtt, a Snow által kezdeményezett ,,két kultúra “-vitákban sokszor tettük. Kondrót - azt hiszem - alapvetően azért olyan pontos kifejezéseiben, világlátásában, mert költői természete ilyen, mert vannak ennek hagyományai a szlovák poézis- ben (megint Novomeskyre hivatkozhatok) és mert a műfordító nehéz mestersége ugyancsak erre szorította. Kereken tíz kötet - ez a nem is kicsiny könyvtár jelzi Vojtech Kondrót magyar fordításainak gyűjteményét. (De fordított ö csehböl is, Karel Sys verseit, nemzedékének egyik legérdekesebb prágai poétáját. S ha netán valaki azt hinné, hogy csehböl szlovákra fordítani egyszerű dolog, lévén ezek nagyon közeli rokonnyelvek, pillanatson csak a Slovenské Pohladynak szinte bármelyik számára, ahol meglehetősen élénk disputák zajlanak erről a témáról). Mit is fordított? Most cez Dunaj címmel a csehszlovákiai magyar költők antológiáját jelentette meg (1968), azután Kassák Lajos következett (Kőn zomrie, vtáky sa rozletia, 1971). Az a Kassák, aki a szlovák baloldali avantgarde folyóiratának, a Davnak az első számában magyarul közölte versét, majd a davisták ugyanúgy, mint a magyar baloldal meglehetősen heves párbeszédet folytattak a költővel. Weöres Sándor, Babits Mihály, Illyés Gyula, Nagy László, Tóth Árpád következett ezután, közben nem feledkezett meg szlovákiai magyar pályatársairól sem: összeállította a Muzny vek című antológiát, illetve részt vett Tö- zsér Árpád válogatott verseinek szlovák megszólaltatásában. Dopo- rucené listy címmel a magyarországi pályatársak alkotásaiból is szerkesztett, illetve fordított antológiát. Illyés levélben köszönte meg fordítójának munkáját, amikor a íazká zem példánya eljutott hozzá. Ebben a levélben olvasható egy mondat: „Bár hozzájárulhatna a két nép őszinte összebará tkozásához..." ,,Póznám sa teda i ja, ze mi v celej mojej doterajsej prekladatefskej prá- ci o niő iné vlastne nikdy neslo“ - ez Kondrót kommentárja Illyés óhajához. Azt viszont tanúsítanunk kell, hogy ez a Kondrót-féle magyar könyvtár nagyon-nagyon sokat tett azért, hogy történelmi bizonytalanságok oldódjanak, hogy a kölcsönös bizalom és barátság atmoszférája legyen a meghatározó irodalmaink érintkezéseiben. Az élet véletlenje úgy hozta, hogy ismerhettem a magyar költészetet tolmácsoló szlovák köttök három nemzedékét is. Emlékszem, hogy egyszer egy budapesti presszóban milyen izgatottan beszélt a már agg, mégis ifjú hévvel szóló Ján Poniőan arról: fordította, fordítgatta a Toldit (tudomásom szerint kéziratban maradt ez a munkája), de elégedetlen ezzel, s mégis ennek a műnek meg kellene szólalnia szlovákul is. Ján Smrek a bratislavai Luxor egyik asztalánál - állami díjjal is koszorúzott szlovák Petőfi-, Ady- és József Atti- la-fordítása után - hetven valahány évesen Arany balladáinak titkait feszegette. Nem áll már Szlováka fővárosában a Kriváó, a régi Dax fogadó épülete, amelynek kávéházában Emil Boleslav Lukác jelenlétében a felhevült Pavel Horov nekem szegezte a jogos kérdést: tudjuk-e mi, magyarok, hogy mit köszönhetünk Lukácnak? Milyen fontos esemény volt, amikor Ctibor Stítnicky szlovák Radnótija megjelent, s jó érzés, hogy most Az ember tragédiája után Madách Mózesét is lefordította. E bbe a sorba illeszkedik Vojtech Kondrót fordítói munkássága. Méltóan a jeles elődökhöz és jelentősen gazdagítva is a szlovák magyar fordítások módszertanát, gyakorlatát. Lehetetlen nem észrevennünk ezeknek a vállalásoknak a szigorú tervszerűségét... Lu- káö mintegy átfogó pillantást szervezett-fordított a magyar líra egészére, Smrek a legnagyobbak triászát szólaltatta meg, Kondrót figyelmének középpontjában pedig a Nyugat első és második generációja, illetve kortársai állnak. És tudatosan vállalja a kapcsolatot elődeivel. Hányszor láthattuk, hogy múfordításköteteiben szerepelnek előző átültetések, s a maga variációját mintegy az olvasó, az irodalom „versenybíróságának“ ítéletére bízza... Magyarul az egyik legszebb szlovák vers Ján Ponican Az olvasóhoz című alkotása, Illyés Gyula tolmácsolásában. Ebben olvashatni a következő sorokat: Jövök a Polyanáról, Igazság, követeképp, emberi szavam ember ajkára jutva lesz szép. Gondolom, hogy ez a kívánság minden igaz költészet, így Vojtech Kondrót esetében is igaz. Ne higgyük azonban, hogy valami partikularizmus érvényesül, amikor mi, magyarok Kondrót költői munkásságának (amelybe magától értetődően beletartozik műfordítói tevékenysége is) magyar- érdekűségéröl beszélünk. Beszélhetnénk Vojtech Kondrót internacionalizmusáról is, hiszen milyen szép versei vannak orosz tájakról; fordult ö verses üzenetben ukrán költőbarátjához is. És az is félreérthetetlen, hogy Kondrót internacionalizmusa milyen forrón és szétválaszthatatla- nul ötvöződött össze a szlovák táj, a szlovák ember, a szlovák haza szeretetével. Tóth Árpáddal ö a maga szlovák Tátrájában sétál. A világban is, természetesen, szlovák szemmel néz szét, akár Prágában, akár Moszkvában, akár Budapesten, netán Békéscsabán teszi ezt. Hát az nem patriotizmusáról tanúskodik, hogy a határokon túli szlovák írástudók fejlődését is figyelemmel kíséri? Ha Kondrót magyarság-képét ilyen összefüggésekbe állítjuk- s ugyan milyen más koordináta- rendszert használhatnánk? -, akkor világos, hogy a költő pontosan ott bizonyítja humanizmusát, ahol a históriában a legtöbb fájdalom fakadt. Internacionalizmusa azzal lesz ékes, hogy népeink múltjában azt akarja érvényesnek és követendőnek tudni, ami összeköt, össze kell, hogy kössön bennünket. Egyáltalán nem véletlen, hogy Vojtech Kondrót nemrég szép versben tisztelgett a szlovákiai vox humana óriása, Fábry Zoltán előtt. Hiszen ugyanazt a vox humanát, ugyanazt a közös történelmet vallja örökségének és programnak a jövőre nézvést. Az pedig egyáltalán nem udvariasság, ha befejezésképpen azt az adósságot említem fel, amely a magyar irodalom adóssága Vojtech Kondróttal szemben. Szomorúan kell konstatálnom a tényt: Kondrót- nak nincsen magyar kötete. Nem állíthatnám, hogy a magyar nyelvű kiadásban Bratislavában és Budapesten általában elhanyagolta volna a század szlovák költőit, hiszen önálló kötetekből ismerhetjük meg- egyebek között - Laco Novomesky, Emil Boleslav Lukác, Vojtech Mihálik, Miroslav Válek, Milan Rúfus, Pavol Koys, Lubomir Feldek munkásságát. Ebből a névsorból is hiányzik Kondrót neve, s egyáltalán nemcsak szerény viszonzásaként azoknak a szolgálatoknak, amelyeket költészetünknek tett, hanem saját jogán, poézisének belső tüzét, eredetiségét tekintve. E. FEHÉR PÁL „Utazó“ madonna Felfedezés a Tambovi Képtárban A németalföldi Jan van Scorel (1495-1562) Madonnája rövid külföldi vendégeskedés után - hazatért „otthonába“, a Tambovi Képtárba. Szívesen elengedték Amszterdamba, hogy emelje a fényét az ,,Észak-Hollandia művészete az 1525-1580-as években“ című kiállításnak, de nem csekély izgalommal és aggódással várták vissza az éppen csak előkerült, felbecsülhetetlen értékű alkotást. A Tambovi Képtár fiatal intézmény, amely mindössze 25 éves múltra néz vissza, de gyűjteménye tekintélyes szovjet és európai galériák kollekcióival vetekszik az orosz festészet tekintetében. Falai között eddig több mint egymiltióan fordultak meg, a vendégkönyv tanúsága szerint magyar, német, angol, olasz, kínai, japán és Szíriái turisták, küldöttségek. Napjainkig ide elsősorban az orosz festészet kedvelői látogattak, Rokotov, Rjepin, Brjullov, Ajvazovszkij, Tropinyin, Szavraszov munkáinak rajongói. A múzeum csak kevés - és főleg másodvonalbeli - külföldi mester alkotásait birtokolja. Nemrégiben azonban kiderült, hogy ez a galéria, tudtán kívül, nagy és különleges érték tulajdonosa. Jurij Kuznyecov, moszkvai művészettörténész felfigyelt egy alkotásra, amelyet 16. századi ismeretlen olasz festő műveként katalogizáltak. Tüzetes vizsgálat, rhajd többszörös ellenőrzés és konzultáció után kétséget kizáróan megállapíthatta, hogy a mű Jan van Scorel: ,.Madonna kisdeddel“ című festménye. A mester remekeiből eddig csak a moszkvai Puskin Képtárban és a Leningrádi Ermitázsban volt látható néhány. (B) Belső tűzzel - a jeles elődökhöz méltóan Vojtech Kondrótról - Budapesten* Vojtech Kondrót Júniusi csillag (Fábry Zoltán emlékének) Könyvek melyik fán teremnek? Ki szüretel? Szivárvány az esőben? Ültetni vagy irtani vagyunk többen? Csáléra hajszot ki reméltet? Félbeszakadt vers fél-igéret. Apámnak kezdtem írni még: - „keresztvitel lám, az élet, s a vége rossz, fájó derék“ 3. Fényes júniusi csillag! - Reggel hűvös harmat csillog, s kopognak ünneplő szavak. Közöttük hallgatsz egymagad. (1987 júniusa) Papp Lajos fordítása 1. Ős dallam s új, mai ének! - világot járt, el-eltévedt, majd meg itthon messze réved; más határt lát, más vidéket. Falun csöndesek az éjek. Virraszt: - messze néz magában. Az életben s a halálban, felmérte a mindenséget. 2. Kerítés-sorok, ország-udvarok, ajkuk és perek! - Ö gazdálkodott...
