Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-11-06 / 44. szám
«ooooeoooooooecosoogosseoeooeosccooooeooooooooscoos mbereket, Irnényeket jjdta ilyen pi a fonto^yelemmel pmerve ta- hevületü- et - szó- tségüket itott, hogy ák öt, ha . egyii Az orosz ) embertől gy látszik, irra, hogy gkövetke- tegét. [, mozdu- bzben tel- gyugalom- ,dta, hogy Sszólagos, f zö pilfe- a nap nagysá- kantás, és tóztatha- ása - az ja és iz- íság Naért, test- rt, a tar- )b gyen- nyi tagja sk és az ínyak és it, mind- tükig hí- : késként ségérzet mák éle- rca egy- ;i szemei a nehéz politikai ellen, hiszen pihennie kellene, és amennyire tudott, pihent is. De amikor már nem lehetett kitérni előlük, akkor kinyitotta a szemét, hogy fogadja visszatérésüket, mint ahogy az úszó is mellel fogja fel a szemközt zúduló hullámokat. Lenin kinyitotta a szemét, és most már közvetlen közelről látta a mozdulatlan bokrokat. Az alacsony növésű erdő sűrű fala egészen a víznél kezdődik. A ladik oldalát nádszálak súrolták, orrával nekiütődött a partnak. Jemeljanov behúzta az evezőket, egy kis ideig még ült, fülelt, aztán felállt, a partra lépett, és kivontatta a ladikot. Kolja kiugrott belőle. A másik ladik is kikötött mellettük. Utasai suttogva beszélgettek, szedelőz- ködtek. A közelben szinte emberi hangon kiáltott egy bölömbika. Lenin kitapogatta a lábánál heverő, iratokkal teli kis táskát, hóna alá kapta, és kilépett a partra. A másik ladik négy utasa odasietett hozzájuk. Jemeljanov a gazda szemével tekintett végig az embereken, a "két ladikon, a tavon, és intett Leninnek.- Indulhatunk! Elörement, Lenin követte. Zinov- jev és Jemeljanov négy fia - Kolja, Alekszandr, Kondratyija és Szergej - libasorban indultak utánuk. Eleinte nyirkos, süppedő földet éreztek a lábuk alatt, majd szilárdabb lett a talaj. Mocsárszag és réti füvek illata terjengett. Jemeljanov ismerte az ösvényt. Töviről hegyire kitanulmányozta ezt a területet, mielőtt ide hozta volna Lenint, egy ízben még éjszaka is járt itt. Ezért magabiztosan, kissé kacsázva ment elöl, elégedetten azzal, hogy olyan jól kitervelt mindent, és szerette volna, ha ezt Lenin is észreveszi. A hátizsák kissé lehúzta jobb vállát. Noha biztos volt benne, hogy e vidék néptelen, mégis bántotta Lenin tilalma: semmiféle fegyvert ne hozzanak. Három puskát rejtegetett otthon; alaposan bezsirozva, több tucat töltött tárral együtt ott pihentek egy titkos helyen. De Lenin hallani sem akart erről. Csak nevetett, legyintett, és így szólt:- A puskákra majd később kerül sor, tartogassa őket akkorra. Azt mondja be vannak zsírozva? Nagyon jó. Szükségünk lesz rájuk. Nem háromra, de hárommillióra; kevesebbel nem érem be. Három puska nem ment meg minket. Ha bajba kerülünk, csak nevetségessé tennének bennünket. Nevetséges emberekké vagy nevetséges halottakká. Mi most politikusok vagyunk, nem katonák. Jemeljanov régi harcosa volt a pártnak, 1905-ben és az azt követő időben sok puska ment át a kezén. Úgy vélte, hogy a fegyver sohasem lehet felesleges. Pisztollyal a zsebében vagy puskával a vállán sokkal magabiztosabb volt. De most egy kis morgás után megbékélt a dologgal. Lenin néhány napig ott lakott nála a szénapadláson, földre szórt szalmán aludt, az egész családdal együtt ette a krumplilevest, a herin- get meg a tejben főtt kölest, és szíves-örömest elbeszélgetett a gyerekekkel meg Nagyezsda Kondratyevnával, akinek gyakran segített mosogatni is; egyszóval, élte az ő életüket, s mindennek ellenére Jemeljanov még most is csak nehezen tudta felfogni, hogy a háta mögött egyenletesen lélegző ember - Lenin. Egész Oroszország Leninről beszélt. Az ember nem utazhatott úgy a vicinálison, hogy ne hallja a nevét, azt a nevet, amelyet három hónappal ezelőtt még csak meglehetősen szűk körben ismertek, csupán a bolsevik párt tagjai, a leghaladóbb munkások, és természetesen a bolsevikokkal szemben álló pártok vezető emberei. Amióta megérkezett Petrográdba, a felbolydult Oroszország sokszólamú kórusában megszólalt egy döbbenetes erejű és csengésű új hang, mely egyre erősödött, olyannyira, hogy hamarosan elnyomott minden más hangot. Olyan volt ez, mint a trombita harcba hívó szava halk sípok, nyekergő szájharmonikák és cincogó balalaj- kák között. Nemhogy a munkások, de még a bolsevik párthoz tartozó munkások sem értették április előtt, mik is voltaképpen osztályérdekeik. Magukkal ragadta őket a szokatlan szabadság érzete, minden idejüket lefoglalta a vadászat a civilbe öltözött csendőrök és rendörspiclik után, a gyűlésezés, a véget nem érő választások, küldöttségek indítása. A szesztrorecki fegyvergyárban, ahol Jemeljanov is dolgozott, a munkások önhatalmúlag elbocsátották a gyár parancsnokát, Giber vezérőrnagyot és helyettesét, Dmitrijevszkij vezérőrnagyot; a Tüzérségi Főparancsnokság kelletlenül, de megerősítette a munkások döntését. Valamennyien nagyon meg voltak elégedve ezzel, és büszkén, vidáman jártak-keltek a gyárban. A gyár munkásai márcis 21-i gyűlésükön a pet- rográdi bolsevikok küldöttjének beszéde után határozatban kimondták, hogy „a munkásosztálynak mindenben támogatni kell az Ideiglenes Kormány minden olyan intézkedését, amely a régi rend maradványainak megsemmisítésére, a nép kivívott jogainak megszilárdítására és kiszélesítésére irányul“. A bolsevikok közül sokan, köztük Jemeljanov is, már Lenin megérkezése előtt hasonló nézeteket vallottak, mint Lenin, de ezek csak beszélgetések voltak, melyeket nem alapozott meg elmélyült tudás és kellő meggyőződés. Mindenkit lelkesen üdvözöltek, mindenkinek hittek, legalábbis azoknak, akik vörös kokárdát tűztek a mellükre. Még nem harsant fel az a bizonyos harcba hívó trombitaszó. A hold eltűnt egy felhő mögött, Jameljanov hallotta maga mögött Lenin könnyű lépteit. És lelkét csordultig megtöltötte az elragadtatás és kaján öröm, hogy ebben a cserjésben el fogja rejteni Lenint minden ellensége elöl, Kerenszkij, Polovcev vagy Ribot és Lloyd George elől, mind a tizenkét kozák sereg, Oroszország valamennyi kormányzóságának valamennyi gazembere, az antantországok valamennyi felderítője elől. örült és ámult azon, hogy ez a megtestesült ,.trombitaszó“ ott lépked a háta mögött Szergej Allilu- jev megfakult kabátjában, fején az ö gyűrött sapkájával, hóna alatt kis táskával. NIKODÉMUSZ ELLI fordítása A világ írói az oroszországi forradalomról 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0. 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Részlet a Clarté* irodalmi csoport kiáltványából A fizikai és szellemi dolgozókhoz! Dolgozók, ti a nemzet választottjai és egyúttal ereje vagytok; elérkezett az a nap, amikor eszményképeteket össze kell egyeztetnetek az értelemmel, cselekedeteiket pedig - az eszményképpel. Az igazságosság és az egyenlőség ügye a társadalmi barbárság idejétmúlt elveinek szétrombolását követeli, amelyek eddig szerencsétlenségeket, romokat és gyilkosságokat idéztek elő. A világ népei között sohasem volt és nem lehet a legcsekélyebb érdek- ellentét. Az orosz forradalom éppen azért vált ki annyi rágalmat és olyan dühödt haragot a kapitalizmus oszlopos tagjaiban és csatlósaikban, mert hatalmat adott a népnek, és bejelentette, hogy a dolgozók nemzetközi szolidaritása teljes mértékben és következetesen megvalósítja a szocialista elvet. Egyesülj hát, világ népe! Ha szét akarnak választani, ennek a célja az, hogy elnyomjanak téged. Anatole France, Henri Barbusse, Victor Cyril, Georges Duhamel, Henri-Jacques, Laurent Tailhade, Raymond Lefebvre, Magdaléne Marx, Steinten, Vaillant-Couturier. (1919) Bernard Shaw Tudjuk a történelemből, hogy igen sok civilizáció létezett, és ezek, miután elérték a fejlődésnek azt a pontját, amelyre most a nyugati kapitalizmus jutott, elpusztultak és elkorcsoJJBAN I' 1 SZERGEJ JESZENYIN Emlék Ez az október nem az akkori, Most nem ilyen októbert várnak. A hazába rossz idő üvölt bele, Üvöltött, vonított Október, mint vadállat, Tizenhét októbere. Emlékszem a baljós, Hószlporkás napra. Homályos szemmel láttam. Vasárnyék Imbolygóit arra, Az elkomorult Petrográdban. Már mind érezték a vihart, Már mind tudtak valamit, Hogy nem hiába, Tudták ők jól, arra tart Katonák acélkoponyája. Szétszóródtak... Felfejlődtek rendbe... A közönség félt a változástól... S valaki hirtelen leszedte A plakátot a félénk parlament faláról. S elkezdődött... A szemek már lánggal égtek, A polgárháború feltámadt, Az Auróra füstje fénylett a vas pirkadatának. Beteljesült végzetszerűen, S országszerte a szürkék jajszavára Megjelent nagy tűzbetúkkel: „A Munkásküldöttek Tanácsa". SZENTMIHÁLYI SZABÓ PÉTER fordítása sultak. Az emberi faj képviselői többször is próbálták megkerülni ezt a botránykövet, de rendre kudarcot vallottak. Lenin új módszert alkotott, és megkerülte ezt a botránykövet. Ha mások is követik Lenin módszereit, akkor új korszak nyílik számunkra, nem fenyeget bennünket többé szerencsétlenség és pusztulás. Új történelem kezdődik majd számunkra, olyan történelem, amelyről most még képet sem tudunk alkotni... (1931) Martin Andersen Nexő Az emberek valami megrendítő és megfoghatatlan dologként képzelik el a forradalmat, valamiféle szenzációra vágyódnak tőle. Holott az orosz forradalomban a legnagyobb és legeredetibb: az egyszerűsége; letépte az összes cifra leplet, és az emberi kapcsolatoknak visszaadta közvetle nségüket. A régi világ azzal kérkedett, hogy elemzésével még a Nap és a csillagok titkába is behatolt, és egy fontig terjedő pontossággal meg tudta határozni súlyukat. Azzal viszont nem fáradt, hogy kenyeret osszon az éhezőknek. A forradalom a világ teljes átértékelését jelenti, a proletár valamennyi jelenséget megfordított az emberek elképzelésében, és először mutatta meg nekik helyes rendiben, természetes sorrendben a feladataikat. Kiindulópontja az volt, hogy kenyeret mérjen ki; ezzel kezdte, de elkövetkezik az a nap, amikor eléri a csillagokat. (1921) Romain Rolland Orosz testvéreink, akik imént hajtottátok végre a nagy forradalmat, nemcsak szerencsét kell kívánnunk nektek, hanem köszönetét is kell mondanunk. Ti nem csupán önmagátokért fáradoztatok, amikor kiharcoltátok magatoknak a szabadságot, hanem valamennyiünkért, az öreg nyugaton élő testvéreitekért is. Orosz testvéreink, a ti forradalmatok azért következett el, hogy felébressze a mi vén Európánkat, melyet elaltatott korábbi forradalmaink gőgös emléke. A ti fiatal erőtök a kényszerű tétlenség századai során érintetlen maradt - vegyétek hát fel a fejszét, amelyet mi elejtettünk, és vágjatok számunkra tisztást és napfényben úszó utat a társadalmi igazságtalanság és a hazugság erdejében, ahol az emberiség téve- lyeg! Forradalmunk a nagypolgárok ügye volt, ennek a fajtája kihalt. Súlyos bűneik és szigorú erényeik voltak. A jelenlegi civilizáció csak a bűnöket örökölte tőlük: a meggyőződés fanatizmusát és a kapzsiságot. Azt kívánom, hogy forradalmatok egy nagy, egészséges, testvéri, emberséges nép forradalma legyen, olyan népé, amely képes elkerülni azokat a szélsőségeket, amelyekbe mi estünk! (1917) Lion Feuchtwanger Az októberi forradalom alkotói azt a jogos reményt táplálták, hogy tetteik megváltoztatják a világot. Az értelem elveire támaszkodtak, szá- mitgattak és gondolkodtak, de nem voltak próféták. Nem hódoltak be annak a kísértésnek, hogy az időt hőstettüktől kezdve számítsák, mielőtt ez a hőstett nem igazolja önmagát. Az általánosan elfogadott időszámítást vették át. A világ ma látja, hogy azok, akik az októberi forradalmat véghezvit- ték, megengedhették volna maguknak azt, hogy új időszámítást kezdjenek a naptárban. Az a törekvés, hogy egy államot ne csak a pillanat követelményei szerint, hanem ésszerű terv alapján is építsenek fel, amelyet majdnem egy egész évszázad dolgozott ki- ez a szándék természetesen azoknak az ellenállásába ütközött, akik azelőtt uralkodtak a világ fölött. Korábbi uralkodók minden erejüket latba vetették, hogy megakadályozzák az óriási kísérletet. A szovjet embereknek nem adatott meg az, hogy békében dolgozzanak, hanem- bizonyos templomépítőkhöz hasonlóan - egyik kezükben mindig kőmúvesszerszámot, a másikban pedig kardot kellett tartaniuk. A 4200 évvel ezelőtti, első egyiptomi forradalom óta, amelyet a történészek megállapítottak, sok forradalom vallott kudarcot, mielőtt ez az utolsó, nagy és végső forradalom sikerült. Mindegyik forradalom bizonyos következményekkel járt, de ez az első olyan, amely hatalmas és legyőzhetetlen államot hozott létre. Ez az állam egy egész nemzedék életének időtartama óta létezik abban a formában, amelyben megszületett. A szovjet nép maga mögött hagyta a növekedés veszélyeit. Felnőtten, éretten, határai miatt biztonságban, saját erejében szilárdan bízva él óriási országában. (1956) GELLÉRT GYÖRGY fordítása Clarté (1919-1928) - haladó nyugat-európai írók és kulturális személyiségek csoportja, amelyet Henri Barbusse alapított; különböző politikai nézeteket valló irodalmárokat egyesített, akik síkraszáll- tak a Szovjet-Oroszországgal folytatott háború ellen. ^ mm * Ján Hanák: FORRADALOM
