Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-10-30 / 43. szám
Lettország a nagy október 70. évfordulójának esztendejében - IV Lehet-e öt nap alatt valós képet alkotni egy ország népének életéről? Aligha, még akkor sem, ha egy olyan kis országról van szó, mint a Lett Szovjet Szocialista Köztársaság, melynek területe 64 ezer négyzetkilométer, s mindössze 2,65 millió lakosa van. Ilyen esetben az újságíró csak egyet tehet: felelős tisztségviselők tájékoztatására, statisztikai adatokra támaszkodik, majd megpróbál a számokba „életet lehelni“ szerény személyes tapasztalataiból. Aligha van a valóságban két egyforma család, két egyforma ember. Csak a statisztika ismeri az „átlagos állampolgár“ fogalmat, s bár a róla kialakított kép legalább annyira hamis, mint amennyire valós, mégis érdemes vele megismerkedni, mert nagy vonalakban jellemző. Nézzük tehát, milyen egy átlagos lett állampolgár, egy átlagos lett család. ban is érezteti kedvező hatását, felszabadítja a szellemi energiát, az alkotó erőket, s van egy szolid alap, amire építeni lehet. Állami egyetem, mezőgazdasági akadémia, műszaki, orvosi, két pedagógiai, test- nevelési főiskola, művészeti akadémia, konzervatórium, a legkülönbözőbb szakközépiskolák és szakmunkásképzők képezik a szakemberek újabb és újabb generációit. Tíz hivatásos és harminc amatőr színház, filmszínházak százai, vagy nyolcvan múzeum, kiállítótermek, hangversenytermek szolgálják a lakosság művelődését. Évente 17 millió példányban jelennek meg könyvek a köztársaságban, összesen 50 sajtóterméket-vehetnek kézbe az olvasók, ézek lett és orosz nyelvűek, egyszeri példányszámuk 2 millió. Ezekből az adatokból is látható: Lettországban a műveltség, a képzettség színvonala nagyon magas, kibír bármilyen nemzetközi összehasonlítást. A munkások több mint fele rendelkezik közép- és felsőfokú iskolai végzettséggel, az alkalmazottak kategóriájában ez a mutató meghaladja a 90 százalékot. Ez az arány bizonyára még tovább fog növekedni, hiszen 10 ezer lakosValószínú, hogy Janisz Berzinysnek hívják a családfőt. Ez a legnépszerűbb férfinév s a leggyakoribb családnév Lettországban. A feleség Mara, Éva, tize vagy Krisztina. Egy, de nagyon valószínű, hogy két gyermekük van, a köztársaságban ugyanis az utóbbi években jelentősen emelkedett a születések száma. Városlakók, mint a lakosság hetven százaléka, sót rigaiak, hiszen a fővárosban él Lettország minden harmadik polgára. Kétszobás lakásuk van valamely új negyedben, a család egy tagjára átlagosan 16,1 négyzetméter lakóterülettel. A férj valószínűleg gyári munkás, a feleség a könnyűiparban vagy a szolgáltatások terén dolgozik. Szüleik vidékiek, ók is vidéken születtek. Nem szakadtak el még teljesen a földtől: kis kertjük van a város környékén, esetleg a szülök háztájijában segítenek megtermelni a család zöldség- és gyümölcsszükségletét, de a hús egy részét is. Férj és feleség átlagosan havonta 376 rubelt keres, de valójában ennél többet kapnak. A köztársaság minden polgárára Az adazsei kolhoz óvodája alapanyagot, s végeredményben mindenki jól járt: az üzemek növelték bevételeiket és az üzletekben bővült a kínálat. Vaszilij To- locsko, a városi pártbizottság ipari osztályának helyettes vezetője elmondta, ennek ellenére ezen a téren még nem elégedettek, hiszen az ilyen módon előállított árucikkek éves értéke még csak 12 millió rubel, viszont a szerzett tapasztalatok nagyon hasznosak. Ezeket használják fel az alakuló szövetkezetek - a vállalatok mellett már 12 működik - nagyon eredményesen. VAGONGYÁRI MÓDRA Nemcsak a társadalmi fogyasztási alapokból származó juttatások egészítik ki jeévente 620 rubel jut a társadalmi fogyasztási alapokból, melyeket az ingyenes orvosi ellátásra és oktatásra, kedvezményes üdültetésre, a gyerekek bölcsődei és óvodai elhelyezésére fordítanak. A lett családok átlagosan jövedelmük felét fordítják élelmiszerekre és napi szükségleti cikkekre; év- röl-évre többet költenek ruházkodásra, lak- berendezési és lakásfelszerelési cikkekre, hiszen igényeik állandóan növekednek. Művelődésre - könyvekre, színházra, mozira, más szórakozásra, sportolásra a család jövedelmének négy százalékát költik; lakbérre (egy négyzetméter lakóterületért a havi lakbér 10 kopek!) és kommunális szolgáltatásokra három százalékát fordítják. Vidéken kicsit más a helyzet, egészen pontosan: jobb, mint az országos átlag. A régebben majorságokban - bútorokban - gazdálkodó parasztok fokozatossan beköltöznek a központi kolhozfalvakba, az egykori tanyák hétvégi házakká, háztáji gazdaságokká „avanzsálnak". A kolhozparasztok átlagos havi jövedelme 203 rubel, a családi házak háromszobásak, egy családtagra 20 négyzetméternél nagyobb lakóterület jut. Ez az átlag, de egyre inkább a 4-6 szobás, kétszintes családi házak a jellemzőek. Vidéken kevesebbet költenek élelmiszerekre, ugyanakkor több húst, tejet és tejterméket, zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak, mint városon. Ezenkívül a kolhozparasztok több televíziót, rádiót, mosógépet, kerékpárt és robogót vásárolnak, s gyakorlatilag ugyanannyi gépkocsit, hűtőszekrényt, varrógépet és más tartós fogyasztási cikket, mint a városokban élők. Van azonban egy nagyon érdekes - és követendő - lemaradásuk: az utóbbi években a falvakban kevesebbet költenek cigarettára és a gyógyszerfogyasztás is érezhetően csökkent. Feltétlenül megjegyzendő, hogy a kolhozok legalább olyan - ha nem nagyobb - kedvezményekben részesítik dolgozóikat, mint a kisebb-nagyobb iparvállalatok. Mindebből az következik, hogy a lettek, ugyanúgy, mint a Szovjetunió többi köztársaságának polgárai, létbiztonságban, állandóan emelkedő életszínvonalon élnek. A VAN ÉS A LESZ Nemcsak kenyérrel ól az ember - igényei mind nagyobbak, s nem fér kétség ahhoz, hogy ez így helyes. Megtermelni a javakat és élvezni azokat - éz az élet rendje. Az országban zajló átalakítás már Lettországra 174 diák jut, vagyis több, mint Franciaországban, Kanadában, Japánban, Olaszországban, az NSZK-ban vagy Nagy-Britan- niában. Ennyi talán elég is azokról az adatokból, amelyek illusztrálják a lettországi életkörülményeket. Ezek lényeges javítása most a feladat, immár a gyorsítás stratégiájának szellemében. Jó példa erre a rigai városi pártbizottság kezdeményezése. Feladatul adta a városkerületi bizottságoknak, hogy Egy újáépített utca Riga központjában (Mészáros János felvételei) a területükön működő üzemekben, ezeknek az üzemeknek a vezetőivel közösen mérjék fel, hogyan hasznosíthatók az egyes vállalatoknál keletkezett hulladékok fogyasztási cikkek gyártására. Minden kerületi pártbizottság mellett megalakultak a fogyasztási cikkek bizottságai, melyek ösztönzik, szervezik az ilyen irányú munkát. Rövidesen kiderült, hogy gyakorlatilag minden vállalatnál keletkeznek olyan hulladékok, melyeket ilyen célra fel lehet használni, s a felhasználás módjára általában maguk az adott vállalat dolgozói tettek javaslatot. Árubemutatókat rendeztek, melyeken valódi ötletbörze alakult ki; az egyik igazgató felajánlotta szabad kapacitásait, a másik a megfelelő lentös mértékben a dolgozók jövedelmét, hanem maguk az üzemek is. Itt a szakszervezeté a főszerep, a dolgozók választott képviselőinek a feladata, hogy a rendelkezésre álló, a dolgozók által megtermelt értékekből létrehozott alapokat a legcélszerűbben, a dolgozók legnagyobb megelégedésére használják fel. Milyen a szakszervezeti munka a Rigai Vagongyárban, hogyan gondoskodnak dolgozóikról, erről beszélgettünk Vlagyimir Leonyidovics Birjukovval, az üzemi szakszervezeti bizottság elnökével. Munkásként kezdte pályafutását az üzemben, majd művezetőként dolgozott mielőtt megválasztották jelenlegi tisztségébe, úgyhogy elmondhatja magáról: valóban ismeri a munkások gondjait, problémáit. " - Most nagyon nehéz körülmények között dolgozunk, a gyár elavult, folyik a rekonstrukció, egyszerre rombolunk és építünk, miközben teljesítenünk kell a tervet - mondja a szakszervezeti elnök. - Ez nem könnyű feladat, de elmondhatom, a dolgozók nem panaszkodnak a megromlott munkakörülmények miatt, hiszen tudják, ez csak átmeneti állapot. Az épületek nagyon rossz állapotban voltak már, nagy részük a háború előtti vagy közvetlenül a háború utáni időszakban épült. A gyár vezetősége már 15 évvel ezelőtt megkezdte a kilincselést a minisztériumokban - a köztársasági és szövetségi minisztériumokban egyaránt -, hogy elkezdődhessen ez a munka. Mivel a Szovjetunióban egyedül mi gyártunk villanyvonatokat, végül is az SZKP Központi Bizottsága vette kezébe az ügyet, s megindulhatott a rekonstrukció azzal, hogy a termelést meg kell kétszerezni. Természetesen a rekonstrukció célja nemcsak a termelés megduplázása; hanem a munkakörülmények lényeges javítása is. A szakszervezeti bizottság e kérdés megoldásában egészen sajátos, egyáltalán nem szokványos módszerhez folyamodott: minden műhely beterjeszthette elvárásait, igényeit, milyen szociális létesítményeket szeretnének. (gy alakult ki a végleges terv, amely szerint minden részlegnek - természetesen az öltöző és a mosdó-zuhanyozó mellett - lesz pihenőszobája, büféje, étkezője. Ez elősegíti, hogy az ebéd- és más munkaközi szünetek valóban a pihenést, a kulturált étkezést szolgálják, a fele idő ne teljen szaladgálással egy csésze kávé és egy szendvics után, ne kelljen még akaratlanul sem megnyújtani ezeket a szüneteket.- Munkaerőhiánnyal küzdünk - tájékoztat Vlagyimir Leonyidovics ami egyrészt azzal is magyarázható, hogy több részlegünk három műszakban dolgozik, mégpedig éppen azok, amelyekben a legnehezebb a munka. így még az öt-hatszáz rubeles kereset sem túl vonzó. Itt van például szemben a VEF - mutat az ablakon keresztül a gyárnegyedi utca túloldalára - ott fehér köpenyben dolgoznak, mennek is hozzájuk a fiatalok, még annak ellenére is hogy .az utóbbi időben elég rosszul áll a gyár szénája. A mindenféle elektromos csodák, úgy látszik, vonzóbbak, mint a mi nagy mozdonyaink, meg ami gyártásukkal elkerülhetetlenül együttjár: a nem éppen patyolattiszta munkahelyek. A szakképzettséggel viszont nincs gond, de meg is becsüljük a jó szakembert, így aztán aki nem futamodik meg néhány hónap alatt, arról már tudjuk, törzsgárdatag lesz. Hiszen a nehéz munkakörülményeket sok mindennel igyekszünk kárpótolni. A hosszas felsorolásból néhány nagyon érdekes, követésre méltó kedvezmény: a harmadik műszakban dolgozók ingyenes étkezést kapnak, beindult a tejprogram: automatákból ingyenesen jutnak hozzá a munkások a higiénikusan csomagolt tejhez, havonta 290 személy jut ingyenes diétás koszthoz, a veszélyes, egészségre káros munkahelyeken dolgozók kiegészítő élelmezése is évek óta folyik. Három ebédlője van a gyárnak, így nincs sorbanállás, munkaidő-veszteség. A háziasszonyok rendelésre vásárolhatják nemcsak az alapvető élelmiszereket, de a félkészételeket és a cukrászkészítményeket is. A gyárnak saját óvodája van, ahol minden gyereket el tudnak helyezni, az egyedülálló anyák gyermekeit - ingyenesen. Több sportlétesítmény, üdülő, sőt vadász- és halásztanya szolgálja a dolgozók és családtagjaik pihenését - szimbolikus összegek befizetése ellenében. A lakáskérdés £ vagongyárban is a figyelem középpontjában áll: az elmúlt ötéves tervidőszakban 189 lakást épített a gyár, jövőre egy újabb 72 lakásos házat adnak át. 98 férőhelyes munkásszállójuk mellé az idén év végén egy újabb 63 lakásos házat adnak át, amelyben részben egyedülállóak, részben fiatal házasok fognak élni társbérleti körülmények között. Szerveznek országjárást, de külföldi üdüléseket is, s a vagongyári dolgozóknak aligha okoz gondot, mi legyen a gyerekekkel a nyári szünidő alatt: minden gyermeküdültetési igényt ki tud elégíteni a szakszervezet.- Nemcsak a pihenés, az egészségvédelem szempontjából fontos mindez, hanem azért is, mert az együttlétek összekovácsolják a kollektívát, az emberek jobban megismerik egymást, de kölcsönösen családtagjaikat is, s igazi közösségek alakulnak ki - mondja Vlagyimir Leonyidovics. - Meg aztán, mint már mondtam, aki megszereti ezt a nehéz, de szép munkát, ami a gyárban folyik, valósággal hozzánő munkahelyéhez. Az sem ritkaság, hogy az egész család nálunk dolgozik. Meg is becsüljük, példaképnek tekintjük őket. Évente megtartjuk a dinasztiák találkozóját, s elmondhatom, egyre többen vesznek részt ezen a rendezvényen, hiszen nem ritkaság, hogy a férjen és feleségen kívül egy-két gyermekük is itt dolgozik, s eljönnek a nagyszülők is, akik szintén a mi nyugdíjasaink. Van olyan idős munkásunk több is, aki idehozza, szinte maga neveli munkássá az unokáit. Meggyőződésünk, belőlük igazán jó dolgozók lesznek. Búcsúzunk. A gyárudvaron egy hatalmas tabló a legjobb dolgozók fényképeivel. Vannak rajta azonos családnevek, hasonló vonásé arcok. Ez is bizonyítéka, biztosítéka annak, hogy a vagongyárnak nemcsak gazdag múltja van, de jövője is. GÖRFÖL ZSUZSA lí MOBBEN
