Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-10-23 / 42. szám
NEM FELEJTHETÜNK „Május volt, hat nap telt el a háború befejezése óta, mi - négy felderítő és én, a parancsnok - azonban továbbra is egy német faluban állomásoztunk“ - kezdi egyik korai elbeszélését (Mit ér egy kiló disznóhús?) Grigorij Baklanov, aki egyike a szovjet háborús irodalmat megújító „B“ betűs íróknak (Bikov, Bogomolov, Bondarev), aztán elmond egy történetet, amelyben lelepleződik egy háborús bűnös náci. A cselekmény szokványos is lehetne, Baklanov tolla alatt azonban gondolatgazdag történetté válik Az egyik felderítő lelő egy harminc kilogrammos malacot. A német tulajdonos a parancsnoktól kéri a disznó árát. - Még nőhetett volna - mondja a német. A parancsnok a felderítöjére gondol, akinek kétéves kishúgát a felégetett orosz faluban ölték meg a németek. A gyermek is nőhetett volna. Akkor telik be a pohár, amikor a fogolytáborból szabadult, csontig soványodott lengyel férfi érkezik a faluba, és a németet keresi A parancsnok megtudja, hogy a lengyel felesége a háború alatt ennél a családnál szolgált, gyermeket szült, akit a német a disznók közé vetett. Ót tehát a bosszú vezette ide. A parancsnok gyorsan a németért küld, de már nem találják meg. Megszökött. Jelképes értékű történet. A Minszktöl alig száz kilométerre fekvő Hatyinba a felégetett házak helyére harangtornyokat építettek, s azok félpercenként kondulnak az elpusztítottak emlékére. Csak Belorussziában száznyolcvanhat Lidice volt. S az országban? A szörnyű pusztítást, az emberek magatartását, jellemét, a frontharcosok lelkiállapotát, érzéseit, gondolatait ezekből a művekből ismerhetjük meg. S nem lehet nem odafigyelni ezekre a művekre. Akik nem élték át a háborút, azért olvassák, hogy tudomást szerezzenek róla, akik ott voltak: emlékezzenek... A második világháborúról az eddigi legteljesebb képet Konsztantyin Szimonov festette. „Századunkat kettémetszette a második világháború. Én e hatalmas törés krónikása vagyok“ - határozta meg programját, amelyet hűséggel teljesített. Szimonov haditudósítóként élő szemtanúja volt a háborúnak. A lövészárkokban, csatazajban írta háborús költeményeit, tudósításait; a Várj reám című versét. A hazafiságnak, az önfeláldozásnak és a hűségnek ezt a kis remekét máig is szavalják a világ összes nyelvén. Háborús prózájával a világirodalom élvonalába került. Az Élók és holtak című regénytrilógiájában (Élők és holtak, Nem születünk katonának, Az utolsó nyár) időben átfogja a második világháborút: a kezdeti csatáktól a győzelmes előrenyomulásig. Szimonov írásmúvészete már a sztálingrádi csata sorsdöntő napjait megörökítő regényében, a Nappalok és éjszakák-ban is megnyilvánul. Kitűnő a jellemábrázolása, magával ragadó a stílusa. A regény egy zászlóaljnyi katona hősies és önfeláldozó harcát örökíti meg, miközben különböző emberi jellemeket ismerünk meg és fiatal életek pusztulásának vagyunk tanúi. Szimonov további müveiben - Négy lépés, Húsz nap háború nélkül, Többé nem látjuk egymást - is kiemelkedő szellemi teljesítményt nyújtott. Ma újraolvasva Alekszandr Éagyejev Az ifjú gárdá-ját, csak dicsérhetjük az író írásművészetét: nagy tablóként indítja a regényt, bemutatja a visszavonulás fejetlenségét, a fasiszta dúlást, a lassan bontakozó ellenállást, s végül a fiatalok összefogását és eredményes harcát ábrázolja a németek által megszállt területen. Egy árulás folytán elfogják őket, s csak kevesen menekülnek meg. Az írónak szemére vetették az indítást: egyesek túlságosan pesszimistának tartották, át is dolgoztatták vele a regényt, mondván, nem mindenben egyezik a valósággal. Fagyejev nem a valóságot akarta ábrázolni - vagyis nemcsak azt: regényt írt a háborúról, amelyben a fiatalok harca csak példázat. Remarque-nál is értelmetlenül pusztul el egy osztály középiskolás fiatal. Fagyejev ifjú hősei nem lövészárkokban halnak meg, hanem a németek kínzókamráiban. A háborúban mindenhol pusztulnak az emberek. A lövészárkokban, a hátországban is. Pusztulnak a lelkek és az értékek. Oleg Kosevoj, Ljuba Sevcova és a többiek sorsa ma is mementó. A háború totális ábrázolására törekedett Hja Ehrenburg is, aki a fasizmus pusztító gépezetével már a spanyol hadszíntéren találkozott, s tanúja volt a nácik párizsi bevonulásának. A nagy honvédő háború alatt a szovjet lapok haditudósítója. Ezekből az élményekből született hatalmas regényfolyama: a Párizs bukása (1941), a Vihar (1947) és a Kilencedik hullám (1952), melyeket az író nagyrealista eszközökkel irt meg, de megtartva a sajátos ehrenburgi jegyeket: az aprólékos lélekábrázolást, a sajátos hevületü hangvételt és az izgalmas meseszövést. A Párizs bukásának története 1935-ben kezdődik. A szerző arra keresi a választ, hogyan kerülhetett sor a francia hadsereg gyors és szégyenteljes összeomlására? Bemutatja a francia politikusok kétszínűségét, a széthúzó erőket. Csupán a fegyvertelen munkásság és kommunisták csoportjai gondolnak ellenállásra, a haza megmentésére. A lassú folyású első két részt a mozgalmasabb harmadik váltja fel, amelyben már a spanyol polgárháború, a német hadsereg előretörése és Párizs megszállása a fő történés. A Vihar széles tabló a világháborúról. A hősök, akiknek csupán a nevük más, mint a Párizs bukásában, kimozdulnak a francia fővárosból: a francia haladó erők szervezik az ellenállást, Szergej Vlahov párizsi nagykövetségi tisztségviselő Moszkvába készül. Nehezen válik Párizstól és szerelmétől, de más idők következnek. Ezt mindketten tudják. Találkoznak-e még? A regény három síkon folyik: hol a szovjet, hol a német hadszíntéren vagyunk, de figyeljük a francia harcokat is. Nagy lélektani változásnak vagyunk tanúi: a gyenge jellemek elaljasulnak, az erősek egyre nemesebbé válnak. És közben sokasodnak a hallottak. Nincs már az élők sorában Szergej sem... Ehrenburg e sajátos szerkezetű regénye izgalmas olvasmány. Mozgalmasabb, mint az előző. A harcok ábrázolása, a jellemek formálása nagyszerű írói erényekről tanúskodik. Minden esemény a hiteles szemtanú szemszögéből láttatódik, s így magával ragadó. A Kilencedik hullám közvetlenül a háború után indul. A túlélők sorsa folytatódik; a koncentrációs táborból szabadult tudós humanizmusa, a francia ellenállási mozgalomban kezdődött Madó kitartó békeharca, az amerikai kormány hidegháborús politikája és szovjetellenes hisztériája, a Lahov-család sorsának alakulása - mind-mind része ennek a regénynek. A Nappalok és éjszakák mellett kedvenc olvasmányaim közé tartozik Nyikolaj Csu- kovszkij Balti égboltja és Borisz Polevoj Egy igaz embere. Számomra idegen világ, a repülős élet, a fentröl letekintés perspektívája, de a kitűnő, helyenként drámai meseszövés, a romantikus ízek - teszik vonzóvá ezeket a műveket. Megdöbbentő hatású a Balti égboltban a leningrádi események ábrázolása. Megközelítőleg csak Alekszandr Csakovszkij: Ez történt Leningrád- ban cimű regénytrilógiájában találkoztam hasonló ábrázolásmóddal, bár e regényben több a pátosz, s a harmadik könyvben kissé elszürkülnek az események. Moszkva védelméről az egyik legjobb regényt Alekszandr Bek írta Volokalamszki országút címmel (folytatása Volokalamszki napok, Panfilov tábornok tartaléka), amely a legendás hírű Panfilov tábornokról és egy kazah hadosztáy helytállásáról szól. A történetet Momisuli Baudzsán zászlóaljparancsnok mondja el, tárgyilagosan, valóságszépítés nélkül. A második világháborúban Mihail Solo- hov is a központi lapok haditudósítója volt. A gyűlölet iskolája (1942), A hazáért harcoltak elkészült fejezetei (1943-1944) és az Emberi sors című műveiben a Don vidéki hadra kelt népek életét, megpróbáltatásait ábrázolja. Az első két műben a visszavonulás nehéz perceit idézi. A hazáért harcoltak befejezetlen regénye lírai elemekkel átszőtt történet, amelyben különféle kozák katonák elevenednek meg: agronómus, traktoros, bányász, akiknek ez a háború szükséges rossz, ,,mert hisz megvan nekünk a magunk dolgunk“. Az ízes, szellemes regény így befejezetlenül is magával ragadó olvasmány. Az Emberi sors (1957) új fejezetet jelent a háborús irodalomban. Solohov ábrázolja először a háborút egy katona szemszögéből. Szokolov, a regény hőse, a koncentrációs táborban sem veszti el hitét, megőrzi emberségét és hűségét hazája iránt. Megszökik, családja elpusztul, egyedül marad a világban, de nem roppan össze: még az övénél is sanyarúbb sorsú kisgyermeket veszi magához, s kezdi új életét. Jurij Bondarev, Vaszil Bikov, Grigorij Baklanov müveiben, később pedig Borisz Vasziljev híressé vált regényében, A hajnalok itt csendesekben, valamint Vlagyimir Bogomolov alkotásaiban (Ivan, Az első szett J SZÚ o Q Z III > O (A-Ul •3 K O a < x Ä 3 > o •O .0 10 N <0 relem. A lengyel lány) már nem találkozunk a háború nagytotális ábrázolásával, az ütközetek részletes leírásával; egy-egy jelentéktelennek látszó epizód kapcsán az egyszerű katonák világát, vagy egy kisebb katonai egység helyzetét ábrázolják. A szerzők újításukkal - apróbb, részletezőbb, s ezáltal lélektanilag hitelesebb (izgalmasabb) - ábrázolásmódjukkal árnyalják, hitelesebbé teszik a hősi helytállás krónikáját. Az a hős lépett előtérbe a regényekben, akit igazán megilletett ez a rang: a katona szenvedése, érzelmei, hétköznapjai. Jurij Bondarev és kortársai egészen fiatalon kerültek a frontra, egyszerű közkatonaként, vagy altisztként harcolták végig a világháborút, s megrázó élményt jelentett számukra is az értelmetlen öldöklés. Sokszor találkozunk olyan jelenséggel, hogy a katona kiszól a regényből: ezt meg kell írni, ezt meg kell örökíteni. Van, aki ott azonnal tollat ragad, s naplóba írja a látottakat (vagy üvegbe rejti és elássa, hogy megmaradjon az utókornak). Ma a szovjet földön sok-sok ilyen napló kerül napvilágra. A már említett Grigorij Baklanov legjobb müveiben (1941 júliusa, Örökre tizenkilenc évesek) az okokat kutatja: miért érte oly felkészületlenül az országot a háború. A főcsapástól délre című regényben egy katonai egység kilenc napját mutatja be a Székesfehérvárért vívott harcban. Számos megrázó - dokumentumokat is felhasználó- művet írt Olesz Honcsar és Danyiil Gra- nyin is. Az új hullám egyik legigényesebb írója Jurij Bpndarev, aki ütegparancsnokként harcolta végig a világháborút. Korai müveinek legfőbb erényei közé tartozik a mély lélektani ábrázolás, drámai konfliktusok, a szovjet katona jellemének kidomborítása, de az ellenpárja is mindig ott van: a gyáva, a hitvány katona (Az utolsó ágyúlövések, Égő hó, A part. Választás). A líraian szép regényében, az Égő hóban, egy üteg harcosainak helytállását ábrázolja a sztálingrádi csatározások idején. A part című regényében felbontja az idősíkokat, a mában és múltban játszódik a történet, habár az idősíkok összefonódnak: Nyikityin hadnagy huszonöt év múlva - már mint hírneves író- vetődik el a Német Szövetségi Köztársaságba. Arra a hadszíntérre, ahol a háború alatt drámai események játszódtak le, s ahol közte és egy német lány között lírai szerelem szövődött. A háború elválasztotta őket, huszonöt év után találkoztak, másmás minőségben, a világ azonban most is közéjük áll. Bondarev néhány regénye (Csend, Ketten) a háború utáni időszakban játszódik. Ugyanez a témája legújabb regényének, a Játéknak is: egy filmrendező ellen szított rágalomhadjárat, amely ellen nincs, nem is lehet védekezés. Bondarev távolodni látszik a közvetlen háborús irodalmi ábrázolástól, Vaszil Bikov azonban nem. Neki ma is a háború a fő témája, s immár közel három évtizede írja a műveket. Regényeit olvasva, már-már úgy tűnik: a teljességre törekszik (ha ugyan lehetséges a világégést teljességében ábrázolni). A fájdalom olyan méreteket ölt Bikov regényeiben, hogy elborzadunk. Talán ez is a szerző célja: a megdöbbentés, az emlékeztetés, mert - mint egy interjúban hangoztatta - nem felejthetünk. Legutóbbi regénye, a Baljós jel a tanyavilágba vezet bennünket, ahol két idős ember értelmetlen pusztulásának vagyunk tanúi. Nekik tulajdonképpen semmi közük a háborúhoz, a németekhez: de olyan időszak következett, amikor mindenkinek választania kellett. Izgalmakkal telített mű az Alpesi ballada című kisregénye, mely egy koncentrációs táborból szökött orosz katona és egy olasz leány drámai története. Az út vége a hűség és az árulás regénye. E rövid, s teljességre érthetően nem törekvő dolgozatunk végén meg kell említenünk a tehetséges és fiatalon elhunyt író, Emmanuel Kazakevics nevét, aki a honvédő háborúban előbb közkatona volt, majd a felderitök parancsnokaként eljutott egész Berlinig. Élményeit több elbeszélésben és maradandóan szép kisregényekben örökítette meg. A Csillag című kisregényében egy felderítő csoport hősi tettét és pusztulását vetíti elénk; a Ketten a sztyeppén című művében a katona hűségét példázza már- már groteszk helyzetekben. Müveivel Kazakevics mintegy előfutára a szovjet háborús irodalom mai hullámának. Több mint négy évtized telt el a mérhetetlen szenvedés), pusztítást okozó második világégés óta. A szovjet irodalmi alkotások fontos szerepet töltöttek és töltenek be abban, hogy milliók hősi harca, helytállása ma is elevenen él emlékezetünkben, a mai nemzedékek szívében. MÉSZÁROS KÁROLY 1987.X. 23. a nagy honvédő háborúról