Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)

1987-10-16 / 41. szám

nagyot Jaro. A levegő tele a Csöndesvíz mögötti . állattenyésztő telep minden bűzével. Az egykori kastélyból előszivárognak a nyugdí­jasok, hogy ők is szippanthassahak egyet a friss levegőből, mielőtt letelepednének a tévé elé. A konyha felől edénycsörömpölés hallatszik.- Jozko - kiabál Mészáros Katalin, elhanyagolt öregasszony, szeret inni. Joiko elszalad. Jaro a két ablak között tétovázik. Fölötte kialszik a fény a gyönyörű Jolanka fürdő­szobájának ablakában, a szomszéd kertből pedig az özvegy Cabadajová ablaka villog hivogatón.- Feró Takác és Jana Svábeková ma a széna­kazalban voltak. De semmi nem lett, mert Feró részeg volt.- Miket nem mondasz! - csodálkozik az apa.- összevesztek és motorostól együtt bepottyan- tak az árokba.- Helyes - bólogat Igor Bitman. - És mi volt az a sürgölődés a ház előtt?- Megnéztük a fürdőszobát.- Kicsoda?- Jolanka osztálytársai. Igor Bitman elkomorodik. Jaro elnézi a sötét kertet és tudja, hogy tele van kiirthatatlan tormával. A bulldognak kutyák felel- getnek.- Gyér ide, Jozinkó - a magából kikelt Mészáros Katalin szájában összefut a nyál.- Mikorra várja? - kérdezi az óvatos Jozko Bitman.- Holnapután - fogadkozik Katalin. - Holnap­után megkapom a nagy pénzt, most meg egészen kiszáradt a torkom.- Majd legközelebb megadja - és már szalad is haza a kis Bitman, a kis sósborszeszes üveget telehozza meggylikőrrel. Nem is sejti, hogy pont megleste Igor Bitman, a gondnok, aki a sötét ablak mögül ébren figyeli, mi történik az ö likőrjével. Mire a buzgó Jozko visszatér, az apja szíjjal a kezében várja.- Mennyit kaptál érte? - rázza meg a fiát. Jozko habozik, megéri-e bevallani a nagyobb fiúktól szerzett koronákat.- Húsz koronát - dönti el végül, hogy nem fog hazudni.- Mutasd! - parancsol rá az apja.- Holnapután ideadja. Igor Bitman eltángálja a kis Jozkót.- Tudod, miért verlek?- Nem tudom - sivít és rúgkapál Jozko.- Mert bedőlsz az embereknek - püföli az apja. - Ha előre fizetett volna, nem szólok egy szót se. Jozko Bitmannak a leikébe vésődnek apja szavai.- Pénzt előre - nyögi könnyein keresztül. Az apa elmosolyodik, a vihar elvonul.- Hát ma mit szimatoltál ki? - kerít sort kedvenc témájára.- Fejenként egy koronáért - teszi hozzá hamar Jozko, és előhalássza a négy koronát. Az apa szeretetteljesen elmosolyodik és kimegy a házból. A kastély kert sarkában a bolond Lolo hintázik egyensúlyozva egy alátámasztott fa- tuskón.- Mit művelsz, Lolo - kérdi a gondnok.- Keresem az egyensúlyt - hintázik Lolo. - Azt, ami neked nincs. Lolo kedvenc célpontja a gyerekeknek, mert sohasem válaszol úgy, ahogy várják. Csak a bo­lond Lolo csúfnév bosszantja, mert nem tartja magát bolondnak. Hetvenéves, de ha azt mondod neki, hogy bolond, fölkap egy követ és hozzád vágja.- Szabad ilyet csinálni? - veti oda a gondnok, és bemegy a kastély műhelyébe, hogy kölcsönvegye a fűrészt, mert le akarja vágni a körtefa alsó ágát.- Egy modern nyugdíjasnak mindent szabad - úszkál Lolo a sötétben, mámorosán a lágy mozgástól.- Gyere, segíts - szól rá a gondnok. A bejárat előtt a bolond Katalin táncol, előrehala­dott alkoholista, kevés is a fejébe száll.- Kis falat, jó falat - csuklik Katalin.- Hogy vagy, gondnok - hallani a sötétből a fű­rész mellől Lolót.- Hogyha téged látlak, a vakság nem bánthat. A klubhelyiségben ül az egész öregotthon. Az ajtót Mariáka Vavreková támasztja, a szakácsnő. Kezében teli szatyor knédli a kacsáknak, az öregek keveset esznek, kidobni meg kár volna. Máriákét nem vonzza haza semmi: a férje, Rudo Vavrek a kocsmában ül, így aztán az esti műsort Mariáka az öregekkel nézi végig. Legalább spórol az áramon. Valamennyien a képernyőt bámulják, kivéve a haldoklókat. Őket nem érdekli a műsor, nekik magától is múlik az idő. Most éppen Jolana Jend- rejöáková, az egykori takarítónő haldoklik. Fekszik és hallgatja a tévéből a fúvószenét. Maga előtt látja kis öröklakását, amelyre maga gyűjtötte a pénzt. Milada, a legkisebbik lánya eljött hozzá látogatóba és folyt belőle a panasz, hogy nekik milyen rosszul megy a dolguk. Neki és Michalnak, a vejének.- Mit nem adnék érte, ha együtt lehetnénk. Mindketten munkásszálláson laktak.- Fél év múlva kapunk lakást, de én már nem bírom ki - jajveszékel a tizenkilenc esztendős Miladka.- Fél évig nálam is ellehettek - hívja meg őket Jolana. Másnap beállít mind a kettő, a Simcával, Jolana nászajándékával.- Elviszünk majd kirándulni - mosolyognak a fi­atalok. * Este Jolana fél vekni kenyeret talált a sze­métben.- Kemény - fintorgott Milada. Egy hónap múlva kitakarított a szobájukban, és egy marék aprópénzt söpört össze. Jolana össze­szidta a fiatalokat. Miladka mézes-mázos volt.- Anyuka, elmegyünk kirándulni. Miladunka sétálgatott vele a gyönyörű kertben, amely a kis kastélyt körülvette. Misko, a veje, ezalatt elugrott valamit elintézni.- Tetszik itt neked? - kérdezte Miladka.- El tudnék itt lenni akár egész nap - örvendezik Jolana a sikeres kirándulásnak és a buja növény­zetnek, amilyet a poros szekrényekkel telezsúfolt irodákban nem látni.- Jó - mondja Miladuska. - Akkor jó, anyuska. Jolanának már évek óta senki sem mondta, hogy anyuska. Utoljára az ura a halálos ágyán. Jolana boldog. Kézenfogva sétálgat a lányával. Megérkezik a vő valami férfival.- Minden el van intézve - mosolyog Miáinko. Jolana örvendezik.- Hát akkor mi megyünk is - engedi el a kezét Milada.- Minden vasárnap eljövünk - Ígéri Michal és mindketten futásnak erednek a Simca felé. Jolanának az arcára fagy a mosoly, mert a dolog úgy fest, mintha menekülnének. Na de hát ki elől menekülnének? Az autó elzúg.- Megmutatom a szobáját - mondja nyájasan Igor Bitman. - Tetszeni fog magának. A gondnok nyájas, a nadrágja zsebét háromezer korona hevíti, amiről senki sem tud.- Mi ez itt? - kiált föl Jolana és megfordul vele a világ. Egy vaságyon találja magát. Körülötte hat vénasszony hortyog, kettő imádkozik, hárman sír­nak, közvetlenül mellette pedig Mészáros Katalin köpköd részegen a földre.- Miladka - rebegi rémülten Jolana Jendrejőá- ková. Mészáros Katalin nem zavartatja magát.- Az asszonyi szívnek négy kamrája van - hará- kolja ki Katalin a hosszú szálkás nyúlós nyálköteget a sárgás turhával. Johana lehunyja a szemét és az ő kényelmes kis lakását látja, ahogy szertegurulnak az aprópénzek. Csöngetnek, Jolana ajtót nyit. A fiatalok állnak az ajtóban, Miladka és Miéko. Látogatóba jöttek. Mi­ladka panaszkodik, hogy nem lehetnek együtt. Lakást csak fél év múlva kapnak. Jolana újból átél mindent, és nem tudja, hol történt a hiba. Nem tudja azt sem, hogyan pöröl Miladka a nővéreivel, hogy fizessenek az anyjukért. A klubszobából a falon át hallani a vidám fúvósokat, ezt a porosz nemzeti ízléshez oly lényegközeli muzsikát. Jolana érzi, ahogy hülnek a lábai. Mosolyog, mert azt hiszi, hogy a temetésére eljönnek mindazok, akiknek két és fél esztendőn keresztül nem volt rá idejük. Négy felnőtt leány, négy vő és öt unoka, vagy még több is, akik közül a kis Silvinka minden levele végén egy nagy puszit küld; Silvinka az egyetlen, aki levelet ír Jolanának. Katalin csoszog be a szobába és az ágyhoz tántorog, ritka boldogság szállta meg.- Jolana - rázza meg a szomszédját; és észre­veszi, hogy az meghalt.- Igazad van - böffen ki a részeg Katalinból, és úgy, ahogy van, végigdől az ágyán. Elalszik, leve­gőt is alig vesz. A szobában csönd van. A sötét pincébe Jozko Bitman surran be égő gyertyával. Az idősebb fiuktól megtanulta, hogy éjszaka a fény különleges vonzerővel bír; a srácok a sötétben zseblámpával fogdosták az orgonabok­rokban szunyókáló verebeket, és a kutyáikat etet­ték meg velük. A kis Bitmannak ezután a mamája jut az eszébe. Míg élt Majánek, a halász, Elena Bitmanová után koslatott. Elena megvárta, amíg a férje elutazik, sötétedéskor már mentek is halász­ni. A Csöndesvíz akkor tájt még tiszta volt.- Világíts a vízbe - parancsolt rá az apró Jóiké­ra a bajszos Majánek. t Joiko világított és a fényre odagyűltek a halak, látta körvonalaikat a fehér háló fölött.- Mi most elmegyünk és előkészítünk valamit - és Majánek a mamával fölmentek a széltörőig.- Micsodát? - kérdezte Jozko.- Különleges csalit. Jozko sokáig világított. Majánek végül előjött, és csali nélkül is kivonta a hálót. Jozko a világításért kapott egy sügért, a mama pedig egy csomó halat. Később arra tovább cukorgyárat építettek és a ha­lak kipusztultak. A halakkal együtt a halászok is kivesztek, velük pedig a bajszos Majánek. A nyirkos pince falain ezrével tanyáznak a szú­nyogok. Joiko a gyertyával pörköli őket, a szúnyo­gok már bánják, hogy otthagyták a folyóparti csali- tost. összepörkölódnek a szárnyaik, a lángocska fekete foltokat rajzol a falra, Joiko pedig vigyorog. Nem szereti a szúnyogokat, ezért lelkesen irtja őket. Mikor a gyertyája ellobban, átmegy az étterem­be. Az ajtóban Mariska Vavreková áll, a szakácsnő. Táskája dugig knédlivel, van benne még két lámpa­körte is, darabja öt ötven. Joiko kisomfordál a konyhába és észreveszi, hogy a spájz előtt a folyosón hiányoznak a körték. Joiko Bitman rohan az apjához. A kastély előtt beleütközik a bolond Lolóba. NAGY JUDIT fordítása /igyétek! — mondtam és lát- ’eti mint igyekszik, nehogy i még meggondoljam magam, ;t mondjak. Nem mondok! Ét­iem akarok rossz anyós lenni, írói a népdal szól, meg a sajtó, és a tévé papol. A következő 3eti fiam elkunyerálta az ara­— Mi lenne, ha varrnál nekem is egy nadrágkosztümöt ilyen anyag­ból? Varrónők nincsenek már és... De nem hagyta, hogy befejezzem a mondókám. Jelentőségteljesen vé­gigmérte a lábam és így szólt: — De mami, maga mégsem hordhatja azt, amit én...! A nadrág GMAR éTETINOVÁ fogyan lettem rossz anyós madarakkal díszített porce- letemet. A bátyámtól kaptam ndékba. Fájó szívvel váltam 3, amiként a rózsamintás sző- a fürdőlepedőtől és az erké- zlő futórózsától is. az én életem az ebédlővel íz sor gyönyörű holmival lett rebb, addig Patrícia egyre vá- a divatos kelméket, ruhának varrt magának maxiszoknyát, löt és strandruhákat. Figyel­ni villannak ki és tűnnek el ra anyagban gazella lábacs- likor aztán egy alkalommal néternyi bársonyt terített szét álon, női szívem nem bírta Kérlelni kezdtem; nem állna jól magának. Meg aztán időm sincs rá... Megint csak nyeltem egyet, lenyel­tem, amit mondani akartam. Este kisétáltam a Barrandovra. A nap he­vítette teraszok szinte csábították a színes ernyők alá a szerelmes párokat, meg a magányosan sétáló­kat is. Nagy adag barrandovit rendel­tem ananásszal. Egy madártollal ját­szadoztam, és merengtem a fehér sziklákon. Mintha csak tegnap lett volna, amikor ide jártunk a férjemmel, aki mindig mondogatta; — Látod, Jitko, ilyenek lehettek a trilobiták. Piszkáld csak ki azt a da­rabkát abból a sziklából! Közben leült mellém egy középko­rú férfi. Udvariasan köszönt és enge­délyt kért, hogy hozzám ülhessen. Vállat vontam és bólintottam. A mö­göttünk lévő asztalnál nem ült senki. Úgy két hónap múlva egyszer csak Patrícia sápadtan rohant be a konyhába, utána Peti kócos, fekete üstöké tűnt fel, bűntudatos ábrázattal sompolygott felesége mögött: — Van vacsora, mami? — Nincs — vetettem oda rö­viden. — Dehát... hogy... — makogta zavartan a fiam. Julo Polák rajza — Hogy lehetséges? — mon­dom, s magam is meglepődtem sza­vaim határozottságán. — Úgy. Épp most értem haza. Ki főzött volna? Meg aztán figyeljetek csak ide, ked- veskéim! Mától kezdve tegyetek ren­det a szobátokban, meg főzzetek magatoknak! Peti dülledt szemekkel bámult rám. — De mami, ezt nem gondolha­tod komolyan, ráadásul, ha még azt is elárulom, hogy gyerekünk lesz, Patrícia terhes. Nyugodt, önfeledt ábrázattal néz­tem rájuk a kezemben tartott divatlap fölött, és mosolyogtam, ahogy csak egy boldog nő tud mosolyogni, majd halkan, de határozott ünnepélyes­séggel csak annyit mondtam: — Én is, fiam. így hát Patríciával együtt tologál- juk kocsijainkat a közeli parkban, es­te bezárkózunk saját szobáinkba, él­jük a magunk boldog életét. A nad­rágkosztümben — amely a férjem állítása szerint igenis jól áll nekem — reggelente elugrom tejért, megkér­dem Patríciát, hozzak-e neki is vala­mit, babusgatom, ringatom egy kicsit az unokámat, de aztán rohanok, hogy időben ott legyek az én csöpp­ségem ágyacskája fölött, amint fel­ébred. Tudom, belátom, hogy rossz, na­gyon rossz anyós vagyok... VÉRCSE MIKLÓS fordítása JUSTINAS MARCINKEVIŐIUS A fű s a kő összhangja Valahányszor öreg apám meglátogat, az ő szemével nézem a világot. Másként látom a várost, a létet, az embereket, magamat. Fölösleges nincs az apai arcban. Mint a beért kalász, tökéletes: világos, pontos, jóságos, természetes. A múltkor, sétáról megjövet, azt mondta: — Nincs itt összhangban a fű. S megtoldotta: — De egységes a kő. Majd este, tenyerébe hajtva fejét: — Látod, sikerült szétszabdalnunk a világot, s most nem leljük a részek helyét. HARASZTI MÁRIA fordítása ANDREJ FERKO y

Next

/
Thumbnails
Contents