Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-10-16 / 41. szám
nagyot Jaro. A levegő tele a Csöndesvíz mögötti . állattenyésztő telep minden bűzével. Az egykori kastélyból előszivárognak a nyugdíjasok, hogy ők is szippanthassahak egyet a friss levegőből, mielőtt letelepednének a tévé elé. A konyha felől edénycsörömpölés hallatszik.- Jozko - kiabál Mészáros Katalin, elhanyagolt öregasszony, szeret inni. Joiko elszalad. Jaro a két ablak között tétovázik. Fölötte kialszik a fény a gyönyörű Jolanka fürdőszobájának ablakában, a szomszéd kertből pedig az özvegy Cabadajová ablaka villog hivogatón.- Feró Takác és Jana Svábeková ma a szénakazalban voltak. De semmi nem lett, mert Feró részeg volt.- Miket nem mondasz! - csodálkozik az apa.- összevesztek és motorostól együtt bepottyan- tak az árokba.- Helyes - bólogat Igor Bitman. - És mi volt az a sürgölődés a ház előtt?- Megnéztük a fürdőszobát.- Kicsoda?- Jolanka osztálytársai. Igor Bitman elkomorodik. Jaro elnézi a sötét kertet és tudja, hogy tele van kiirthatatlan tormával. A bulldognak kutyák felel- getnek.- Gyér ide, Jozinkó - a magából kikelt Mészáros Katalin szájában összefut a nyál.- Mikorra várja? - kérdezi az óvatos Jozko Bitman.- Holnapután - fogadkozik Katalin. - Holnapután megkapom a nagy pénzt, most meg egészen kiszáradt a torkom.- Majd legközelebb megadja - és már szalad is haza a kis Bitman, a kis sósborszeszes üveget telehozza meggylikőrrel. Nem is sejti, hogy pont megleste Igor Bitman, a gondnok, aki a sötét ablak mögül ébren figyeli, mi történik az ö likőrjével. Mire a buzgó Jozko visszatér, az apja szíjjal a kezében várja.- Mennyit kaptál érte? - rázza meg a fiát. Jozko habozik, megéri-e bevallani a nagyobb fiúktól szerzett koronákat.- Húsz koronát - dönti el végül, hogy nem fog hazudni.- Mutasd! - parancsol rá az apja.- Holnapután ideadja. Igor Bitman eltángálja a kis Jozkót.- Tudod, miért verlek?- Nem tudom - sivít és rúgkapál Jozko.- Mert bedőlsz az embereknek - püföli az apja. - Ha előre fizetett volna, nem szólok egy szót se. Jozko Bitmannak a leikébe vésődnek apja szavai.- Pénzt előre - nyögi könnyein keresztül. Az apa elmosolyodik, a vihar elvonul.- Hát ma mit szimatoltál ki? - kerít sort kedvenc témájára.- Fejenként egy koronáért - teszi hozzá hamar Jozko, és előhalássza a négy koronát. Az apa szeretetteljesen elmosolyodik és kimegy a házból. A kastély kert sarkában a bolond Lolo hintázik egyensúlyozva egy alátámasztott fa- tuskón.- Mit művelsz, Lolo - kérdi a gondnok.- Keresem az egyensúlyt - hintázik Lolo. - Azt, ami neked nincs. Lolo kedvenc célpontja a gyerekeknek, mert sohasem válaszol úgy, ahogy várják. Csak a bolond Lolo csúfnév bosszantja, mert nem tartja magát bolondnak. Hetvenéves, de ha azt mondod neki, hogy bolond, fölkap egy követ és hozzád vágja.- Szabad ilyet csinálni? - veti oda a gondnok, és bemegy a kastély műhelyébe, hogy kölcsönvegye a fűrészt, mert le akarja vágni a körtefa alsó ágát.- Egy modern nyugdíjasnak mindent szabad - úszkál Lolo a sötétben, mámorosán a lágy mozgástól.- Gyere, segíts - szól rá a gondnok. A bejárat előtt a bolond Katalin táncol, előrehaladott alkoholista, kevés is a fejébe száll.- Kis falat, jó falat - csuklik Katalin.- Hogy vagy, gondnok - hallani a sötétből a fűrész mellől Lolót.- Hogyha téged látlak, a vakság nem bánthat. A klubhelyiségben ül az egész öregotthon. Az ajtót Mariáka Vavreková támasztja, a szakácsnő. Kezében teli szatyor knédli a kacsáknak, az öregek keveset esznek, kidobni meg kár volna. Máriákét nem vonzza haza semmi: a férje, Rudo Vavrek a kocsmában ül, így aztán az esti műsort Mariáka az öregekkel nézi végig. Legalább spórol az áramon. Valamennyien a képernyőt bámulják, kivéve a haldoklókat. Őket nem érdekli a műsor, nekik magától is múlik az idő. Most éppen Jolana Jend- rejöáková, az egykori takarítónő haldoklik. Fekszik és hallgatja a tévéből a fúvószenét. Maga előtt látja kis öröklakását, amelyre maga gyűjtötte a pénzt. Milada, a legkisebbik lánya eljött hozzá látogatóba és folyt belőle a panasz, hogy nekik milyen rosszul megy a dolguk. Neki és Michalnak, a vejének.- Mit nem adnék érte, ha együtt lehetnénk. Mindketten munkásszálláson laktak.- Fél év múlva kapunk lakást, de én már nem bírom ki - jajveszékel a tizenkilenc esztendős Miladka.- Fél évig nálam is ellehettek - hívja meg őket Jolana. Másnap beállít mind a kettő, a Simcával, Jolana nászajándékával.- Elviszünk majd kirándulni - mosolyognak a fiatalok. * Este Jolana fél vekni kenyeret talált a szemétben.- Kemény - fintorgott Milada. Egy hónap múlva kitakarított a szobájukban, és egy marék aprópénzt söpört össze. Jolana összeszidta a fiatalokat. Miladka mézes-mázos volt.- Anyuka, elmegyünk kirándulni. Miladunka sétálgatott vele a gyönyörű kertben, amely a kis kastélyt körülvette. Misko, a veje, ezalatt elugrott valamit elintézni.- Tetszik itt neked? - kérdezte Miladka.- El tudnék itt lenni akár egész nap - örvendezik Jolana a sikeres kirándulásnak és a buja növényzetnek, amilyet a poros szekrényekkel telezsúfolt irodákban nem látni.- Jó - mondja Miladuska. - Akkor jó, anyuska. Jolanának már évek óta senki sem mondta, hogy anyuska. Utoljára az ura a halálos ágyán. Jolana boldog. Kézenfogva sétálgat a lányával. Megérkezik a vő valami férfival.- Minden el van intézve - mosolyog Miáinko. Jolana örvendezik.- Hát akkor mi megyünk is - engedi el a kezét Milada.- Minden vasárnap eljövünk - Ígéri Michal és mindketten futásnak erednek a Simca felé. Jolanának az arcára fagy a mosoly, mert a dolog úgy fest, mintha menekülnének. Na de hát ki elől menekülnének? Az autó elzúg.- Megmutatom a szobáját - mondja nyájasan Igor Bitman. - Tetszeni fog magának. A gondnok nyájas, a nadrágja zsebét háromezer korona hevíti, amiről senki sem tud.- Mi ez itt? - kiált föl Jolana és megfordul vele a világ. Egy vaságyon találja magát. Körülötte hat vénasszony hortyog, kettő imádkozik, hárman sírnak, közvetlenül mellette pedig Mészáros Katalin köpköd részegen a földre.- Miladka - rebegi rémülten Jolana Jendrejőá- ková. Mészáros Katalin nem zavartatja magát.- Az asszonyi szívnek négy kamrája van - hará- kolja ki Katalin a hosszú szálkás nyúlós nyálköteget a sárgás turhával. Johana lehunyja a szemét és az ő kényelmes kis lakását látja, ahogy szertegurulnak az aprópénzek. Csöngetnek, Jolana ajtót nyit. A fiatalok állnak az ajtóban, Miladka és Miéko. Látogatóba jöttek. Miladka panaszkodik, hogy nem lehetnek együtt. Lakást csak fél év múlva kapnak. Jolana újból átél mindent, és nem tudja, hol történt a hiba. Nem tudja azt sem, hogyan pöröl Miladka a nővéreivel, hogy fizessenek az anyjukért. A klubszobából a falon át hallani a vidám fúvósokat, ezt a porosz nemzeti ízléshez oly lényegközeli muzsikát. Jolana érzi, ahogy hülnek a lábai. Mosolyog, mert azt hiszi, hogy a temetésére eljönnek mindazok, akiknek két és fél esztendőn keresztül nem volt rá idejük. Négy felnőtt leány, négy vő és öt unoka, vagy még több is, akik közül a kis Silvinka minden levele végén egy nagy puszit küld; Silvinka az egyetlen, aki levelet ír Jolanának. Katalin csoszog be a szobába és az ágyhoz tántorog, ritka boldogság szállta meg.- Jolana - rázza meg a szomszédját; és észreveszi, hogy az meghalt.- Igazad van - böffen ki a részeg Katalinból, és úgy, ahogy van, végigdől az ágyán. Elalszik, levegőt is alig vesz. A szobában csönd van. A sötét pincébe Jozko Bitman surran be égő gyertyával. Az idősebb fiuktól megtanulta, hogy éjszaka a fény különleges vonzerővel bír; a srácok a sötétben zseblámpával fogdosták az orgonabokrokban szunyókáló verebeket, és a kutyáikat etették meg velük. A kis Bitmannak ezután a mamája jut az eszébe. Míg élt Majánek, a halász, Elena Bitmanová után koslatott. Elena megvárta, amíg a férje elutazik, sötétedéskor már mentek is halászni. A Csöndesvíz akkor tájt még tiszta volt.- Világíts a vízbe - parancsolt rá az apró Jóikéra a bajszos Majánek. t Joiko világított és a fényre odagyűltek a halak, látta körvonalaikat a fehér háló fölött.- Mi most elmegyünk és előkészítünk valamit - és Majánek a mamával fölmentek a széltörőig.- Micsodát? - kérdezte Jozko.- Különleges csalit. Jozko sokáig világított. Majánek végül előjött, és csali nélkül is kivonta a hálót. Jozko a világításért kapott egy sügért, a mama pedig egy csomó halat. Később arra tovább cukorgyárat építettek és a halak kipusztultak. A halakkal együtt a halászok is kivesztek, velük pedig a bajszos Majánek. A nyirkos pince falain ezrével tanyáznak a szúnyogok. Joiko a gyertyával pörköli őket, a szúnyogok már bánják, hogy otthagyták a folyóparti csali- tost. összepörkölódnek a szárnyaik, a lángocska fekete foltokat rajzol a falra, Joiko pedig vigyorog. Nem szereti a szúnyogokat, ezért lelkesen irtja őket. Mikor a gyertyája ellobban, átmegy az étterembe. Az ajtóban Mariska Vavreková áll, a szakácsnő. Táskája dugig knédlivel, van benne még két lámpakörte is, darabja öt ötven. Joiko kisomfordál a konyhába és észreveszi, hogy a spájz előtt a folyosón hiányoznak a körték. Joiko Bitman rohan az apjához. A kastély előtt beleütközik a bolond Lolóba. NAGY JUDIT fordítása /igyétek! — mondtam és lát- ’eti mint igyekszik, nehogy i még meggondoljam magam, ;t mondjak. Nem mondok! Étiem akarok rossz anyós lenni, írói a népdal szól, meg a sajtó, és a tévé papol. A következő 3eti fiam elkunyerálta az ara— Mi lenne, ha varrnál nekem is egy nadrágkosztümöt ilyen anyagból? Varrónők nincsenek már és... De nem hagyta, hogy befejezzem a mondókám. Jelentőségteljesen végigmérte a lábam és így szólt: — De mami, maga mégsem hordhatja azt, amit én...! A nadrág GMAR éTETINOVÁ fogyan lettem rossz anyós madarakkal díszített porce- letemet. A bátyámtól kaptam ndékba. Fájó szívvel váltam 3, amiként a rózsamintás sző- a fürdőlepedőtől és az erké- zlő futórózsától is. az én életem az ebédlővel íz sor gyönyörű holmival lett rebb, addig Patrícia egyre vá- a divatos kelméket, ruhának varrt magának maxiszoknyát, löt és strandruhákat. Figyelni villannak ki és tűnnek el ra anyagban gazella lábacs- likor aztán egy alkalommal néternyi bársonyt terített szét álon, női szívem nem bírta Kérlelni kezdtem; nem állna jól magának. Meg aztán időm sincs rá... Megint csak nyeltem egyet, lenyeltem, amit mondani akartam. Este kisétáltam a Barrandovra. A nap hevítette teraszok szinte csábították a színes ernyők alá a szerelmes párokat, meg a magányosan sétálókat is. Nagy adag barrandovit rendeltem ananásszal. Egy madártollal játszadoztam, és merengtem a fehér sziklákon. Mintha csak tegnap lett volna, amikor ide jártunk a férjemmel, aki mindig mondogatta; — Látod, Jitko, ilyenek lehettek a trilobiták. Piszkáld csak ki azt a darabkát abból a sziklából! Közben leült mellém egy középkorú férfi. Udvariasan köszönt és engedélyt kért, hogy hozzám ülhessen. Vállat vontam és bólintottam. A mögöttünk lévő asztalnál nem ült senki. Úgy két hónap múlva egyszer csak Patrícia sápadtan rohant be a konyhába, utána Peti kócos, fekete üstöké tűnt fel, bűntudatos ábrázattal sompolygott felesége mögött: — Van vacsora, mami? — Nincs — vetettem oda röviden. — Dehát... hogy... — makogta zavartan a fiam. Julo Polák rajza — Hogy lehetséges? — mondom, s magam is meglepődtem szavaim határozottságán. — Úgy. Épp most értem haza. Ki főzött volna? Meg aztán figyeljetek csak ide, ked- veskéim! Mától kezdve tegyetek rendet a szobátokban, meg főzzetek magatoknak! Peti dülledt szemekkel bámult rám. — De mami, ezt nem gondolhatod komolyan, ráadásul, ha még azt is elárulom, hogy gyerekünk lesz, Patrícia terhes. Nyugodt, önfeledt ábrázattal néztem rájuk a kezemben tartott divatlap fölött, és mosolyogtam, ahogy csak egy boldog nő tud mosolyogni, majd halkan, de határozott ünnepélyességgel csak annyit mondtam: — Én is, fiam. így hát Patríciával együtt tologál- juk kocsijainkat a közeli parkban, este bezárkózunk saját szobáinkba, éljük a magunk boldog életét. A nadrágkosztümben — amely a férjem állítása szerint igenis jól áll nekem — reggelente elugrom tejért, megkérdem Patríciát, hozzak-e neki is valamit, babusgatom, ringatom egy kicsit az unokámat, de aztán rohanok, hogy időben ott legyek az én csöppségem ágyacskája fölött, amint felébred. Tudom, belátom, hogy rossz, nagyon rossz anyós vagyok... VÉRCSE MIKLÓS fordítása JUSTINAS MARCINKEVIŐIUS A fű s a kő összhangja Valahányszor öreg apám meglátogat, az ő szemével nézem a világot. Másként látom a várost, a létet, az embereket, magamat. Fölösleges nincs az apai arcban. Mint a beért kalász, tökéletes: világos, pontos, jóságos, természetes. A múltkor, sétáról megjövet, azt mondta: — Nincs itt összhangban a fű. S megtoldotta: — De egységes a kő. Majd este, tenyerébe hajtva fejét: — Látod, sikerült szétszabdalnunk a világot, s most nem leljük a részek helyét. HARASZTI MÁRIA fordítása ANDREJ FERKO y
