Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-10-16 / 41. szám
Lettország a nagy október 70. évfordulójának esztendejében - II. Amióta beindult a Szovjetunióban az átalakítás, azóta a iegkülönbözöbb fórumokon már számtalanszor elhangzott; az egész mélyreható folyamat sikeres megvalósításának alapvető feltétele, hogy megfelelő kádereket találjanak, s ezek a megfelelő helyre kerüljenek. A döntő az emberi tényező, az, hogy a saját munkahelyén mindenki teljes felelősséggel, legjobb tudása szerint dolgozzon, s a vállalatok és intézmények élére olyan emberek kerüljenek, akik nemcsak jó szakemberek, hanem kezdeményezőek is, képesek magabiztosan tájékozódni a kialakuló új viszonyok között, érvényt tudnak szerezni döntéseiknek, melyek összhangba hozzák az adott kollektíva és a köz érdekeit. Ezek a kérdések álltak annak a beszélgetésnek a középpontjában is, melyet Vaszilij Vasziljevics Tolocskóval, a rigai városi pártbizottság ipari osztálya helyettes vezetőjével folytattunk.- Régen dolgozom az apparátusban - kezdte a beszélgetést Vaszilij Tolocsko de még sosem végeztünk olyan mélyreható, átfogó munkát, mint a jelenlegi ötéves terv előkészítése során. Ennek illusztrálására elég talán elmondanom, hogy az ötéves időszakra a termelés 24,2 százalékos növekedését tervezzük, ami Riga számára nagyon nagy feladat. Ez 1,4-szer több, mint az előző ötéves terv eredménye. Ezt a növekedést a dolgozók számának emelése nélkül kell elérnünk. Indokolttá teszi ezt a demográfiai helyzet és az is, hogy már most nagyon magas a lakosság foglalkoztatottsága. A munka termelékenységét 25 százalékkal kell emelni.- Ezek nagyon komoly feladatok, kidolgozásukba és megvalósításuk feltételeinek biztosításába a városi pártbizottság bevonta a hat rigai városkerületi pártbizottságot, de segítségre hívta a tudományt is, a köztársasági tervbizottság szakembereit. Korábban ugyanis az volt a helyzet, hogy az ötéves tervet a köztársaságra dolgozták ki, a város eddig - mondhatnám - vaktában dolgozott, ez az első eset, hogy saját terve van. így érthető, hogy nem voltak tapasztalataink. A tervek elkészültek, hozzá kellett látni megvalósításukhoz. Kivel és mivel - ez volt most már a döntő kérdés. Kiderült, hogy Riga ipari üzemeiben az állóalapok rendkívül elhasználódtak - a berendezések 50 százaléka gyakorlatilag elavult. A városi pártbizottság ipari-közlekedési osztályát ez arra késztette, hogy kidolgozza a Rekonstrukció-90 elnevezésű komplex programot. Ennek legfontosabb célkitűzése az üzemek korszerű gépekkel való felszerelése, automatizálása. Az üzemek vezető műszaki káderei részéről nem nyilvánult meg túl sok megértés a program iránt. A pártbizottság dolgozói viszont meg voltak győződve arról, hogy a program reális, jól megalapozott, sikeres megvalósításának nincsenek objektiv akadályai. Hogy elfogadtassák, több ízben kivonultak a helyszínre, az érintett üzemekbe. Magyaráztak, elemeztek, meggyőztek. A program mára beindult, megszülettek az első eredmények.- Az igazat megvallva, dicsekednünk még nincs nagyon mivel - folytatja Vaszilij Tolocsko. - A munka termelékenysége az új technika bevezetése nyomán 1985-ben 52 százalékkal emelkedett Rigában, ami nagyon kevés. Az ideális a 75 százalékos növekedés lenne. Tavaly 56 százalékot értünk el, ami már valamivel jobb, mint korábban, de még messze van a szükségestől. Ez csak egy feladat a sok közül, de a többi sem egyszerűbb. Létszükségletté vált az operatív munka. Mint megtudtuk, a városi pártbizottság gyökeresen átalakította az egész irányítási folyamatot, az irányítás módszereit. Korábban számtalan bizottság tevékenykedett, pontosabban hosszadalmasan ülésezett és súlyos aktákat gyártott, amelyek olvasása időrabló volt, s alig lehetett kihámozni belőlük a lényeget. Ezeket a bizottságokat sorra felszámolták, s létrehoztak két újat: az egyik a tudományos-műszaki haladás előmozdításával, a másik a termékek minőségének emelésével foglalkozik. Ez a két bizottság - az eddigi tapasztalatok szerint - eredményesen tudja helyettesíteni a korábbiak tucatját, sokkal operatívabb, s az apparátus sokkal több időt tud fordítani a helyszíni munkára, nem terheli az aktagyártás gondja, viszont pontosabban tudja, milyen a valós helyzet a város üzemeiben, intézményeiben, hol és mit kell segíteni, min kell javítani. NEM AZ ÍRÓASZTALTÓL- Úgy érezzük, a papírfogyasztás csökkenésével egyenes arányban növekedett az irányítás hatékonysága - mondta Vaszilij Tolocsko. - Most már van időnk arra, hogy havonta egyszer kivonuljunk az egyes városkerületekbe, az üzemekbe, s a helyszínen, az ott dolgozókkal együtt megvitassuk a felmerült problémákat, közösen keressük a legoptimálisabb megoldást. Az ilyen találkozások nyomán pontosabban tudjuk, hol és miben kell segítenünk, hol vannak helyi tartalékok, mit tudnak az üzemek és helyi pártbizottságok maguk is megoldani. A legfontosabbak természetesen a káderek. Ezért az irányítás módszereinek megváltoztatása után a gazdasági káderek minősítése volt a következő fontos lépés.- Nem volt ez egyszerű feladat. Először a nomenklatúrás káderek személyi anyagáttanulmányoztuk át, majd ellátogattunk a kollektívába, ahol dolgoznak. Mégiscsak itt ismerik őket a legjobban! Meghallgattuk a munkatársakat, az ágazati minisztérium véleményét. Ennek alapján dolgoztuk ki a minősítést, amelyet egyeztettünk a pártalapszervezet véleményével is. Azt hiszem, ez jó vizsga volt a gazdasági vezetők számára, és fel is rázta őket. Ugyanis a korábbi gyakorlattól eltérően nem a pozitívumokra összpontosítottunk, hanem arra, hogy munkájukban, magatartásukban mit, hol kell javítaniuk. Általában pozitívan fogadták a gazdasági vezetők ezt a jószándékú kritikát, de voltak olyanok is, akik megsértődtek. Hivatkoztak elért eredményeikre, s képtelenek voltak megérteni, hogy mi nem ezeket vitatjuk, hanem azt szeretnénk, hogy a jó még jobb legyen. Újszerű az az eljárás is, hogy az utóbbi időben - a korábbi gyakorlattal szakítva - az elmaradó üzemek vezetőit már nem a városi pártbizottság elé hívják, hanem saját pártalapszervezetében vonják felelősségre. Természetesen ilyenkor jelen vannak a városkerületi és a városi pártbizottság munkatársai is, hogy első kézből tájékozódjanak, megismerjék a legilletékesebbek, a dolgozók véleményét. Ha ezen a fórumon nem sikerül megoldást találni, csak azután kerül az ügy a felsőbb szervek elé.- Az idén alig volt olyan eset, hogy az alapszervezetet megkerülve róttunk volna meg vezetőket - tájékoztatott Tolocsko elvtárs. - El kell viszont mondanom, önkritikusan, hogy egy esetben én is ehhez az eljáráshoz folyamodtam: megbüntettem az alapszervezetet megkerülve a fafeldolgozó ipari miniszter helyettesét. Számomra megnyugtató, hogy nem önkényeskedtem, a lépés jogos és megalapozott volt, a miniszterhelyettest azóta már nyugdíjazták. A KÉPESSÉGEK A FONTOSAK Nem az a rossz gazdasági vezető, akit meg kell bírálni, hanem az, aki nem tudja elfogadni a jószándékú kritikát, nem tud változtatni munkamódszerein - vontuk le a következtetést Vaszilij Tolocsko szavaiból. A növekvő követelmények, a következetesség arra kényszeríti a vezetőket, hogy alaposabban átgondolják döntéseiket, mindent figyelembe vegyenek. Aj. ilyen hozzáállás végeredményben a kollektíva érdekeit szolgálja amellett, hogy hasznos az egész társadalomnak.- Volt példa arra, hogy egy korábban, sőt az adott időszakban is számos eredményt felmutató gazdasági vezető kijelentette: nem vagyok képes az új követelményeknek megfelelően dolgozni, fogadjátok el lemondásomat? - tettük fel a kérdést.- Volt ilyen eset, nem is egy. Nem kényszerítettük további munkára az ilyen vezetőt, még ha úgy is vélekedtünk, hogy képes lenne újabb eredményeket elérni eddigi posztján. De talán mégiscsak ö maga ismeri jobban képességeit, teherbírását. A kényszer alkalmazása semmiképpen sem lett volna helyes.- Bizonyára eltérőek azok reagálásai is, akiket elmozdítanak vezető tisztségükből.- így van, sokan közülük képtelenek megérteni, hogy az új körülmények között az újszerű célokat régi módszerekkel nem lehet elérni. Leváltásukat személyes sértésként fogják fel, pedig csak arról van szó, hogy az adott tisztség ellátására bizonyultak alkalmatlannak, ami távolról sem jelenti azt, hogy valaki is kimondottan rossz szakembereknek tartaná őket. Vannak olyan sajnálatos esetek is - ez főleg az idősebb vezetőkre jellemző -, hogy megpróbálnak régi sikereikre hivatkozni ahelyett, hogy megértenék: ma, de főleg holnap nem lehet a régi sikerekből élni. Vaszilij Tolocsko elmondott egy tanulságos, s végül tragikusan végződő esetet. A külföldön is jól ismert, rádiókat, elektronikai ' műszereket gyártó VEF termelési egyesülés hosszú éveken keresztül a város, a köztársaság büszkesége volt, nagyon stabilan dolgozott, kiváló eredményeket ért el. Ennek ellenére tevékenységében felmerült több negatív mozzanat, amit a szakminisztérium és a pártszervek is látták, de kivártak, nem léptek, gondolván, hogy az üzem képes lesz egyedül megbirkózni ezekkel. Hallgattak, nem bíráltak. Ez ahhoz vezetett, hogy az üzemben két éve immár szinte összeomlott a termelés. A vezérigazgatót csak ezután bírálták, a városi pártbizottságon és a központi bizottságon is. Nem tudta elviselni a korábbi kritikátlan dicséreteket felváltó éles bírálatokat, s munkahelyén egy infarktus végzett vele.- Ott voltam a VEF-ben azon a pártgyúlé- sen, amelyen az SZKP KB júniusi ülésének határozatai nyomán a kialakult helyzetet vitatták meg - mondta Vaszilij Tolocsko. - A kollektíva nagyon érzékenyen reagált a bírálatokra, nem tud belenyugodni, hogy elvesztette vezető helyét, a lemaradók közé került. Azt hiszem, felettébb jogos volt a munkások bírálata az irányító szervek címére: hamarabb kellett volna látnunk, hogy a negatív mozzanatok fokozatosan negatív tendenciákká válnak. Fájdalmas, de jó lecke volt. Bizonyította, hogy minden szinten van még mit tanulniuk a vezetőknek, a pártapparátusban, a minisztériumokban, a tanácsokban ugyanúgy, mint az üzemek élén. GÖRFÖL ZSUZSA A döntő láncszem IJSZÚ 5 87 X. 16. Ha valaki szeptember elején Lettországot járja, alighanem hasonló következtetésre jut, akárcsak én: a végtelen síkság nyugalmat árasztó érzését csak fokozza az ezidö- tájt még mindig zöld színben pompázó természet. Zöld erdők, rétek között halad a vasút meg az autópálya, s zöld fenyvesek mélyén fekszik a Szalaszpilszi mementó. Szalaszpilsz ma kisváros. A második világháború idején a közelében levő fenyvesek mélyén létesítették a fasiszta megszállók a balti köztársaságok területének legnagyobb koncentrációs táborát - 1941 őszén. Dupla szögesdrótkerítés övezte az erdei tisztást, őrtornyokból a halál leselkedett a tábor lakóira, akiket az eredetileg 200-250 fős, hevenyészett barakkokba ezresével zsúfolták be. így is egyszerre legfeljebb 14-15 ezer foglyot tudtak bezsúfolni a szögesdrót mögé. Szalaszpilsz mégis úgy íródott be Lettország második világháborús történetébe, mint százezer mártír lassú kínhalálának színhelye. Európa minden országából voltak itt foglyok, s akik túlélték az embertelen körülményeket, azokra golyó várt. Amikor 1944 tavaszán a hitleristák érezték a közeledő véget, hozzáláttak embertelenségeik színhelyének fölszámolásához, és a nyár végére mindent fölégettek itt maguk mögött, s az utolsó néhány ezer foglyot átszállították Németország más haláltáboraiba. Alig ötszáz egykori szalaszpilszi fogoly élte túl a szörnyűségeket. Immár húsz éve, hogy a hitlerista megszállás éveire emlékezteti az arrajárót Európa egyik legnagyobb emlékműkomplexuma, a Szalaszpilszi mementó. A csaknem 40 hektáros térség bejáratát egy monumentális, száz méter hosszú és tizenkét méter magas megdöntött betonhasáb, jelképes táborkapu képezi. Lett nyelvű feliratának magyar fordítása: ,,E kapun túl sóhajt a föld...“ Aki ide belép, némán teszi azt, s elszoruló torokkal. Pedig nem biztos, hogy mindenki találkozik a kegyetlen múlt olyan élő üzenetével, mint mi. E jelképes táborkapunál sírás hallik. Egy - olyan 70 éves forma- megtört, galambősz asszony törülgeti sűrűn hulló könnyeit. Számolok: -ha most mondjuk 70, akkor 1941-44-ben 25-29 (?) éves lehetett. Vajon kit sirathat? Apát? Anyát? Férjet? Testvért? Netán gyermekét? Mert hát a százezer áldozat között hétezer gyermek is volt! Emléküket a hajdani gyermekbarakk helyén sima betonfal is őrzi- rajta ákombákomok, a tábor homokjában talált gyermekrajzok hű másai. Nem kevésbé megrázó a szoborkomplexumot alkotó h.ét gránitfigura. Ahány figura, annyi jelkép: „Törhetetlenek“, „Megalázottak“, „Anyák“, aztán a Vörös Front: „Tiltakozók“, „Szolidárisak“, „Elesettek“, és ahogy e front katonája „Eskü“-re emeli kezét... Bizonyára kinek-kinek a kegyetlenségek más-más arca jut az eszébe, miközben egyenként is szemléli a szobrokat, amelyek tövében eltörpül az ember. Az utolsó ereje megfeszítésével is felállni törekvő Törhetetlent, az öklét válláhoi-emelő Tiltakozót, az Elesettet átfogó, segítő Szolidárist, az előttük - és értük is - kiálló Vörös Front Esküt fogadó katonáját. A térség túloldalán mintegy védi a mellette lévő nyírfa a térdelő, arcát elrejteni igyekvő Megalázottat, de aligha akad szemlélő, aki ne rendülne meg a gyermekeit maga mögé rejtő, gyermekei életéért a halálra is elszánt Anya láttán. (A szoborkomplexum hét fős alkotócsoportja egyébként 1970-ben Lenin-díjat kapott.) Az ide látogatókat idegenvezetők viszik körbe, balról jobbra, - én ellenkező irányban járom e szomorú, legújabbkori zarándokhelyet. Az alkotók „hitvallását" foglalja össze az az embemyi magasságú gránithasábba vésett felirat: „Itt hajtották végre a halálos ítéletet az emberen, mert nem tűrte a gaztette«. Itt hajtották végre a halálos ítéletet az emberen, mert ember maradt, és szerette a hazáját...“ Figyelem a szemben jövőket. Van aki könnyezik, - ők inkább a nők; a férfiak kemény arcéllel, rángó arcizmokkal, összeszoruló ököllel fogadják be a megrázó élményt. Ki-ki saját vérmérséklete és személyes élményei szerint. A tábormúzeum bejáratánál fekete márványlapon rovátkák vannak annak emlékére, hogy így jegyezték a foglyok a napok múlását, összesen 1078 rovátka - ugyanennyi szörnyű napot jelent. Mindenütt csend. Pedig sokan vagyunk. Nézem az arcokat, figyelem halk szavukat. Grúzok, örmények. Közép-Ázsia és a szovjet Távol-Kelet lakói, lengyelek, németek, franciák jöttek leróni kegyeletüket. Nincs köztük senki, aki a távolból vissza ne nézne. Tekintetükből leolvasható: „Szalaszpilsz (de Lidice, Auschwitz - Oszwieczim, Trebl- janka, Mauthausen, Dacchau... is) nem feledünk!' MÉSZÁROS JÁNOS »sooosooooeooosoosooGaosooecosooceooooooooooooooaooeocoeosssoosiScooooooooososoeeosooooocososeQoooossoooooooo«
