Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-10-09 / 40. szám
VÁLLALATI TÖRVÉNYTERVEZET 1 élemények ■■ ISMERKEDÉS A VEZETES GONDJAIVAL Eredményes vita az Isterben az állami vállalatról szóló törvénytervezetről Ezekben a hetekben mind széles körűbben bontakozik ki az állami vállalatról szóló törvénytervezet vitája a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásban is. Ezeken a tanácskozásokon újab- ban, a központi elgondolásoknak megfelelően, a résztvevők a törvénytervezet tartalmi elemzésével együtt valóban jó áttekin- tést kapnak vállalatuk gazdasági helyzetéről, s egyszersmind vezetésének gondjairól és a megoldásra váró problémákról is. Jó tanulságokkal szolgált a vita az ipari tanulókkal együtt mintegy nyolcszáz dolgozót foglalkoztató dunaszerdahelyi Ister Járási Ipari Vállalat 104 tagú pártszervezetének közelmúltban rendezett tanácskozásán is. A pártgyűlésen (tartalmát és jellegét tekintve azonban sokkal inkább közéleti tanácskozáson), amelyet Kozák Árpád, az üzemi pártbizottság elnöke vezetett, a párt- és állami szervek képviseletében Dudás Kálmán, az SZLKP KB póttagja, a járási pártbizottság elnökségének tagja, a járási nemzeti bizottság elnöke, valamint Frantiáek Tobt, a jnb tisztségviselője is részt vett. A beszámoló, amelyet Barák József mérnök, vállalati közgazdász a pártbizottság nevében előterjesztett, magában foglalta az előző havi taggyűlés és pártbizottsági ülés határozatainak teljesítéséről szóló részletes tájékoztatást, s fő napirendi pontként a vállalati törvénytervezet ismertetését és megvitatását javasolta. Bevezető beszámolót Kovács■ Imre vállalati igazgató tartott. Tá- jékoztatója felért egy gondosan előkészített mérlegbeszámolóval, amely igy konkrét irányt szabott és kellő tartalmi mélységet előlegezett a vitához. Egyfelől részletesen ismertette a vállalat augusztusig terjedő idei tervteljesítésének eredményeit és jelenlegi gazdálkodási gondjait, másfelől pedig vázolta a problémák megoldási lehetőségeit, tulajdonképpen a kibontakozás további útjait-módjait. Az Isterról mint járási ipari vállalatról helyzetének jobb megértéséhez tudni kell, hogy fő termelési profilja a bútorgyártás, ami a gazdasági tevékenysége nagyobb részét, mintegy a kétharmadát képezi, mig a szolgáltatóipari tevékenysége mindösz- sze az egyharmadát. (Ezek között gépkocsik, televíziókészülékek szerelése és javítása, a különféle háztartási elektromos eszközök javítása-karbantartá- sa, valamint asztalos-, lakatos- és épületszerelési munkák, továbbá belső díszítések szerepelnek.) Ez azért lényeges tudnivaló, mivel éppen ez a gazdasági szerkezet határozza meg nyereségük és veszteségeik alakulását egyaránt. Jó ideje kénytelenek ugyanis konstatálni, hogy minden törekvésük ellenére egyre halmozódnak raktári árukészleteik, amelyek az 1979-es évhez képest az utóbbi 5-6 évben mintegy 7-8 millió koronával nőttek. Pedig ennek a magyarázatul abban a látszólagos ellentmondásban rejlik, amely minden termelőtevékenység és tervteljesítési (vagy túlteljesítési) buzgalom között feszül. Nevezetesen, hogy a termelés mennyiségi növelésével együtt növekszik a raktári árukészlet is. Történetesen ebben az évben a 33-34 millió korona értékű csökkentett termelési teljesítmény mellett is mintegy 10-11 millió korona értékűre nőtt a raktári árukészletük. Mindebből logikusan következik, hogy ha egyéb intézkedések mellett nem gondoskodnak sürgősen a szóban forgó raktári árukészleteik értékesítéséről, termelőtevékenységük továbbra is veszteséges marad. Még csak súlyosbítja helyzetüket, hogy a szolgáltatóipari tevékenységüket sem tekinthetik valami jövedelmezőnek, mivel különböző okoknál fogva a lakosságtól eredő bevételeik in- kasszálása is meglehetősen nehézkes. Egyebek közt indokolatlan például az a késedelmes eljárás is, hogy a különböző szolgáltatásokat szokásosan a hónapok zárásakor számlázzák, amikor tulajdonképpen ez bármikor korábban is, s főleg késedelem nélkül végrehajtható. Holott ez távolról sem elhanyagolható tényező, mert jelentős tételekről, illetve pénzösszegekről van szó, mint az a tanácskozás során más hozzászólásokból is kiviláglott. Annál nagyobb összegű már csak az a több mint hétszázezer koronát kitevő kinnlevőségük, amellyel a prágai Sigma, a Nyit- rai (Nitra) Magasépítő Vállalat és egy további neves nagyipari vállalat tartozik, s amelynek rendezése alighanem már csak bírósági úton lehetséges. Mindezek tetejébe még saját rossz számvetésük is növelte kárukat, nevezetesen a bérelszámolásban, minek folytán az idei évre előirányzott 15 millió 590 ezer korona béralap figyelmen kívül hagyásával több mint félmillió koronás relatív bértúllépés következett be. Egyidejűleg két fizetési előlegre és egy elszámolásra már kénytelenek voltak bankhitelt is felvenni. Ezért aztán nyolc hónap alatt 100-110 ezer korona adósságot kellett visszafizetniük, megtoldva még 47 ezer korona fekbérrel. A további hozzászólásokból azonban egyértelműen kitűnt annak a kikerülhetetlen ténynek a tudatosítása, hogy a szóban forgó passzíváikat elsősorban a gazdaságirányítás új, tökéletesített módszereinek, valamint a gazdasági tevékenység intenzív eljárásainak mielőbbi alkalmazásával, nem utolsósorban pedig ezekkel összhangban jó politikai-szervező munkával számolhatják fel, illetve vehetik elejét hasonló esetek bármikori megismétlődésének. Különösen értékes hozzájárulást jelentett a vita eredményességéhez Dudás Kálmán elvtárs felszólalása, aki nem annyira a legfelsőbb pártszervek kívánalmait, mint inkább a járási párt- és állami szervek álláspontját juttatta kifejezésre, amikor a járás gazdasági, politikai és társadalmi viszonyainak alapos ismeretében határozottan rámutatott a felgyülemlett problémák megoldásának alapvető feltételére: a vállalatvezetési hatás-, illetve jogkör és az irányítási felelősség következetesebb érvényesítésének szükségességére. Véleménye szerint ugyanis a gazdasági mechanizmus átalakításának folyamatában, főleg a vitára bocsátott törvénytervezet vonatkozó utalásai ellenében a nagyobb vállalati önállóság megteremtésének igénye egyszersmind nem szolgálhat ürügyül a különböző lemaradások és veszteségek tolerálásához, s még kevésbé teheti lehetővé az adósságaik átruházását az alapítóra - ez esetben történetesen a járási nemzeti bizottságra. Ahelyett már most, tehát még az önigazgatásra való áttérés előtt kell gondolniuk a vállalati önfinanszírozás elveinek rendkívüli érvényesítésére, mégpedig a bérezés, az árképzés, de még inkább az értékviszonyok elemző felülvizsgálásával, valamint a szerződési fegyelem megtartása és megkövetelése, vagyis az oly gyakran emlegetett szállítóimegrendelői kapcsolatok rendezése, nem kevésbé a kedvező piaci feltételek megkeresése szempontjából egyaránt - végeredményben mindazon tényezők megfelelőbb kihasználására, amelyek szem elől veszítése okozta említett veszteségeiket s lemaradásukat bizonyos területeken. Dudás Kálmán elvtárs nem állt egyedül állasfoglalásával, mert a többi felszólalás is megerősítette véleménye helyességét és bírálata jogosságát. Összegezve az Isterben lezajlott vita legfőbb tanulságát, határozottan megállapítható, hogy' az állami vállalatról szóló törvény- tervezet mélyreható ismertetésén túl egyfelől jó betekintést adott az elmélyült tanácskozás résztvevőinek a vállalat igazgatásának jelenlegi gondjaiba, másfelől pedig kellően felkészítette őket arra is, hogy a törvény- tervezet törvényerőre emelése után megbízható ismeretek birtokában, tehát tájékozottan és felelősségtudattal vegyék ki részüket vállalatuk nagyobb önállóságának és szocialista vállalkozókészsége fokozásának kimunkálásából. Hiszen bizonyára zömmel közülük, de mindenképp az ó közreműködésükkel választják meg majd az Ister dolgozókollektívája tanácsának, netán tanácsainak tagjait is. Egyébiránt a vita arról is meggyőzött mindenkit, hogy az ahhoz szükséges jó politikai, káder- és egyébb feltételek megvannak az Isterben. MIKUS SÁNDOR A futballpályát is megnéztük. Ja- roslav Lauriő és Jozef Túráéi, háttérben a fedett lelátó (A szerző felvétele) A LÉTSZÁMTÓL FÜGGETLENÜL Sokrétű munkát végez a pártalapszervezet J ókának (Jelka) közel négyezer lakosa van. A falusi pártalapszervezet tagjainak száma viszont csak tizenkilenc. Ez elenyésző részarány. Ráadásul a tagok kétharmada már túl van a nyugdíjkorhatáron, ketten pedig tartósan betegek. A kommunisták figyelme ennek ellenére a község egészére kiterjed, a párt vezető és irányító szerepe a politikai, társadalmi és gazdasági életben egyaránt érvényesül. Mivel a kis létszám és a túlsúlyban lévő nyugdíjas tagok a falusi pártalapszervezetek általános jellemzői, a jókai példa nyomán érdemes megfigyelni, hogy ez a hátrányos helyzet miként ellensúlyozható. A REGISZTRÁLT PÁRTTAGOK BEVONÁSÁVAL-A községi pártmunkát a teendők sokrétűsége jellemzi. A taglétszám és az összetétel a feladatokkal távolról sincs arányban, de ez a tevékenységnek lehet kerékkötője. Mi hátrányos helyzetünket elsősorban a regisztrált párttagok aktivizálásával ellensúlyozzuk. A kommunisták kiveszik részüket a tömegszervezetek munkájából, sokan dolgoznak a polgári ügyek testületéiben, vagy a nemzeti bizottság képviselőiként az egyes bizottságokban végeznek értékes munkát. Nyilvános gyűlést negyedévenként tartunk, és ezekre a gyűlésekre mind a 132 regisztrált tagot meghívjuk. Ezen túlmenően az egyes taggyűlésekre húsz-harminc kommunistát hívunk meg, amikor konkrét feladat elvégzésében kérjük együttműködésüket - mondta Jaroslav Lauriő, az alapszervezet elnöke. További helyi sajátosságot is említett, ami nemcsak Jókán jelenthet megoldást. A faluban a helyi pártalapszervezet mellett az alapiskolában és az egységes földműves-szövetkezet itteni részlegén is van önálló pártalapszervezet. A három alapszervezet szorosan együttműködik, s az utóbbi kettő a feladatok sajátos körét átvállalja. A szövetkezet részlegszervezete irányítja például a helyi propaganda- és agitációs munkát, a kommunista pedagógusok pedig az ifjúsággal, elsősorban a tanköteles fiatalokkal kapcsolatos iskolán kívüli feladatok teljesítéséből is kiveszik részüket. Az együttműködéssel megsokszorozódnak lehetőségeink - summázta a tanulságot Farkas Ferenc, a helyi nemzeti bizottság elnöke, a pártalapszervezet tagja. - Kommunisták valamennyi tömegszervezetben és bizottságban dolgoznak, és ha velük szoros az együttműködés, akkor a kis létszámú pártalapszervezet is sokrétű munkát végezhet. Például megemlítem együttműködésünket a népi ellenőrző bizottsággal. Közösen olyan munkát végzünk, amire önerőből nem futná. A nap különböző szakaszaiban végigjárjuk a helyi vendéglátó központokat és az előírások megtartása mellett azt is ellenőrizzük, hogy az ott tartózkodóknak nem kaiie- no-e a munkahelyükön lenni, esetleg az ágyban, mert éppen betegállományban vannak. Ugyancsak együttműködve végezzük a bolti ellenőrzéseket. FALUFEJLESZTÉSI FELADATOK Jozef Turáni mérnök, a pártalapszervezet alelnöke és a helyi nemzeti bizottság titkára előbb röviden összegezte a falufejlesztési terveket, hogy a széles körű összefogás fontosságát ezek tükrében elemezhessük.- A közelmúltban befejeztük egy volt irodaépület átalakítását. Az épület földszinti részében a lakossági szolgáltatásokat összpontosítjuk. Az emeleten üzemi étkezdét nyitunk, ahol a nyugdíjasok is ebédelhetnek. Jövőre kezdjük építeni az idősek napközi otthonát, amely négy és fél millió korona értékével a tervidőszak egyik legnagyobb beruházása. Felmérésünk szerint a községben élő mintegy ötszáz nyugdíjas tizede teljesen magányos, csakis saját magára támaszkodhat. Ezért az otthonban a napi étkeztetés, szociális és egészségügyi ellátás, valamint a szabad idő eltöltésének lehetőségei mellett negyven ágyas bennlakásos részleg is lesz, ahol az arra rászorulók állandó ellátást kapnak. Az alelnök az idősek napközi otthonát nem véletlenül nevezte a tervidőszak egyik legnagyobb beruházásának. A valóban legnagyobb ugyanis természetvédelmi jellegű és ezzel párhuzamosan a község lakosságának régi vágyát is szeretnék teljesíteni.- Községünk és környéke talajvízvédelmi körzetben van. A szennyvíztisztító már üzemel. Az elkövetkező években erre fokozatosan az egész községet rákapcsoljuk. Utcáink többsége keskeny, ezért a szennyvízvezeték egy része az utak közepén fog húzódni. Mivel már korábban valamennyi utcánkat por- talanítottuk, egy árok megásásával két munkát akarunk elvégezni. Vagyis egy- idöben a gázvezetéket si lefektetjük. A hatalmas építkezéshez természetesen a lakosság közreműködését is igényelni fogjuk. Reméljük, hogy a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is nagyarányú összefogással és társadalmi munkával siet a segítségünkre. Az ösztönzésben elsősorban a tömegszervezetektől várunk sokat. A TÖMEGSZERVEZETEK MÉRLEGE Görfol József, a községi Nemzeti Front elnöke. A tömegszervezetekról készített mérlege bizonyítja, hogy a segítségnyújtást illető elvárások reálisak. A tizennégy tömegszervezet egy-kettő kivételével példásan dolgozik, és kimondottan gyenge tevékenységet csak egy, a Honvédelmi Szövetség helyi szervezete fejt ki.- Az első helyen a Szocialista Ifjúsági Szövetség, a Nőszövetség, a Csema- dok, a sportolók, vadászok és tűzoltók helyi szervezetét kell kiemelni. A közhasznú munkák mellett a tömegszervezetek a szabad idő hasznos eltöltésének szervezésére is nagy gondot fordítanak. Ilyen szempontból példás munkát végez az ifjúsági klub. Ezt közvetlen tapasztalatok alapján mondhatom, mivel a fiatalok egyes rendezvényein a pártbizottság tagjai gyakori vendégek. A különböző beszélgetéseken, vitaesteken kívül a sziszesek igyekezetét múltkutató munkájuk is bizonyítja. Vállalták ugyanis, hogy a község 750 éves fennállásának évfordulójára összegyűjtik a múlt fellelhető emlékeit és kiállítást rendeznek. Az elhangzottakat kiegészítve a pártalapszervezet elnökével és az alelnök- kel falunézésre indultunk. Megnéztük a már üzemelő szennyvíztisztítót és természetesen a község büszkeségét, a futballpályát is, amelyhez immár fedett lelátó is tartozik. Építésében a tömegszervezetek tagjainak többsége aktívan részt vett. A pártalapszervezet hatékony tömegpolitikai munkával ezt a nagyarányú kezdeményezőkészséget akarja megtartani, s ha lehet, még tovább szélesíteni. A község és valamennyi lakosának hasznára. EGRI FERENC