Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)

1987-10-02 / 39. szám

ISI r 191II

far'

ít/

!■■■■■!

I

■

■

Az éneklő varázsbab

Élt egyszer egy kisfiú az édesapjával. A-tu volt a neve. Sovány kis földjükön reggeltől estig dolgoztak. Az apa már nagyon öreg volt, a kisfiú túlságosan fiatal. Háromszor akkora volt a kapa, mint ő maga. Mikor leszedték a babot, A-tu leült otthon a küszöbre, s kezdte kifejteni a héjából.- Kék, zöld, piros bab. Piros babszemek - mondta A-tu.- Piros bab nincs!- Ó, ki mondta ezt?- Én! Dou-er bab.- Bab? De hol vagy te?- Itt vagyok a legnagyobb héjban.

Szétnyílt a héj, és kiugrott egy apró emberke. De muris volt! A bőre fehér, mint a hó. Azonban minden más zöld volt rajta: a haja, a szemöldöke, a szempillája, a szeme, a ruhája, a cipője.- Mit csinálsz te a héjban?- Énekelek.- Nagyon szeretem, ha énekelnek. Én fejtem a babot, te pedig énekelj nekem! — kérte A-tu

Csodák csodája, a kosár pillanatok alatt megtelt frissen fejtett babbal. A-tu meg is kérte a varázsbabot, maradjon náluk, és legyen a barátja. Másnap a kisfiú a zsebébe tette Dou-ert, kiment learatni a búzát. Hatalmas rendet vágott egy-egy suhintással. Ősszel megtelt a hombár, nem láttak szükséget a házban.

Egyszer A-tu a küszöbön üldögélt, mikor megszólította egy faluszerte hírhedt naplopó. Szerette volna tudni, miért olyan nagy a bab A-tuék földjén. Nem hitte, hogy a kisfiú ugyanúgy dolgozik, mint mindenki más, valami varázslatot sejtett. Ekkor A-tu megmutatta a barátját, aki vidám dalokat énekel, amíg ö dolgozik.- Egy teli zsák aranyat akarokI - állt elő a naplopó. - Szép ruhákat akarok venni, finomakat enni, bronzágyban aludni, s hogy mások dolgozzanak helyettem.- Rendben van! - mondta a bab. - Fogd a kapát és gyere utánam! Megtalálsz mindent a földben, amiről ábrándozol.

A lusta rendületlenül kapált, miközben folyton az arany izgatta. Meg is forgatta az egész földet. Könnyű áima lett tőle. De bele is fáradt a mindennapi munkába: - Szánj meg, bab, ne énekelj! - kérte többször.- Szokd meg a munkát! - mondta a bab.

S ha az egykori naplopó nem is találta meg a zsák aranyat, jó termést takarított be ősszel. Jutott szép ruhára, finom ennivalóra is.

Hogy mi lett A-tuval kis barátja nélkül? Most már maga énekelte Dou-er dalait, kicsinyke földjéről gazdag termést takarított be minden évben. Azt kérdezitek, hol van most a vidám Dou- er? Ö mindig a legnagyobb babhéjban lakik, mert a legnagyobb bab mindig azoknak a földjén terem, akik a legjobban szeretnek dolgozni.

Oroszból fordította

Átányi László

GRANDPIERRE K. ENDRE

Naqverac

O o 1 KOT i o

d tiydial Slialla

Teng-leng a felhő, csepereg.

Ritkuló erdő kesereg.

Csörögve rázza

karjait;

fekete-eres,

göcsörtös-búbos

ágait.

Smaragd pávafarokként,

arany pávafarokként

kit lengettem a nyáron,

díszeim,

édes leveleim,

pici, könnyű tenyerek,

drága leveleim

meg kell válnom tőletek.

Vörhenyes erdő zúg, sivít..

Nyúl,

mókus,

róka

csupasz bokorba megbúvik.

L omb-maradékok rebbennek; a szélben messze, távolba veszve zizzenek.

EGY KIS SZÁMTAN

Töltsd ki az üres négyzeteket számokkal úgy, hogy a jelölt alapműveleteket elvégezve minden vízszintes és függőleges sorban az előre beírt végeredmény alakuljon ki.

□nana

X 5

□huhd

BEHEBE]

Gőzbicikli

A kerékpár története meglehetősen ismert. Feltalálója Karl Drais német erdőmester volt, fakerekeken gördült, kényelmetlen nyergében ült a merész sportember és lábaival taszigálta a járművet előre. ,,Csontrázó’’-nak nevezték el - joggal -, hiszen sem rúgózása, sem pneumatikája nem volt, s az egyenetlen úton ugyancsak rázott.

Később a drótküllős kerekű, magas velocipédek terjedtek el. A felszállás, maga a kerékpározás és a leszállás életveszélyes mutatványnak is beilett. Népünnepélyeken, sportbemutatókon ma is fel-feltűnik egy-egy velocipéd.

A múlt század végére kifejlesztették a „biztonsági kerékpárt", amelynek acél csőváza, drótküllős, fúvott gumis kerekei voltak. Golyóscsapágy, lánchajtás, kontrafék tették kényelmes, olcsó közlekedési eszközzé. Népszerűsége máig vitathatatlan.

A kerékpár gépi meghajtására korán gondoltak.

Sylvester M. Robert, amerikai feltaláló 186^en gőzgéppel hajtott kerékpárt szabadalmaztatott. Nyolcvanhat centiméter átmérőjű, faküllős kerekek hordták a vázat, az ülést, a kéthengeres billenőhengeres gőzgépet. Ez utóbbi közvetlenül a hátsó kereket hajtotta. Kazánját faszénnel fűtötték, a füstgázok a kerékpáros háta mögötti, magas kéményen át távoztak. A kipufogott gőz a kéménybe ment, ettől pöfögő hangja volt a járgánynak.

A feltaláló masinájával bejárta Amerika országútjait, megcsodálták, de vásárolni nem akartak belőle. Később a magas kerekű velocipédet is „gőzösítették”, de az sem terjedt el.

Az első benzinmotoros kerékpárt - favázzal, egyhengeres négyütemű motorral - Gottlieb 1885-ben mutatta be Stuttgartban.

DR. HORVÁTH ÁRPÁD

A tárgyak neveit megfelelő sorrendben a táblázatba írva egy női nevet olvashatsz ki a vastag keretből.

MEGFEJTÉS

A szeptember 18-i számunkban közölt feladatok megfejtése:

Piroska és a farkas; a 4-es számú. Nyertesek: Kovács Mária, Harkács (Gemerská Vés); Kázmér Lóránt, Nagy- abony (Veiké Blahovo); Fekete József, Bajta (Bajtava); ifj. Kukoiík Péter, Rimaszombat (Rimavská Sobota); Tokár Tímea, Nagykapos (Vel'ké Kapuáany).

$3

I

■

■

I

I

l

I

l

l

I

■

■

I

MEPEK ORSZAGUTJAN

Az egykor hatalmas Római Birodalom sok évszázados tündöklés után lehanyatlott. A vég persze nem egyik napról a másikra következett be, a haláltusa hosszú ideig eltartott, de a császárság nem kerülhette el a sorsát. Előbb két részre szakadt, majd a különböző harcias népek - gótok, germánok, hunok, avarok stb. - csapásai alatt darabokra hullott. Maga a főváros, Róma, amelyben fénykorában egy milliónál is több ember lakott, az i.sz. VI. században szinte elnéptelenedett. Pompás épületei romokban hevertek, az utcákat és a birodalmat keresztül- kasul szelő utakat ellepte a gyom, mert a hódítók nem törődtek sem az épületek felújításával, sem az úthálózat karbantartásával. A folyók fölött átívelő hidak idővel beomlottak, s nem akadt senki, aki újból felépítette volna őket. Igaz, ezeknek a nomád életet élő népeknek a soraiban talán nem is akadt volna olyan építész, aki képes lett volna rá, meg aztán miért is fáradtak volna vele, elvégre nem szándékoztak végleg megragadni egy helyen, nyugtalan vérük egyre hajtotta őket újabb és újabb tájak felé. Ahol marháik lelegelték a füvet, ahol

lovaik letaposták a földet, ott már nem volt maradásuk, más, termékenyebb és vadban gazdag vidéket kerestek maguknak. Ahol lehetett, a rómaiak egykori útjain közlekedtek, de nem torpantak meg az áthatolhatatlan- nak tűnő rengeteg előtt sem, hiszen többnyire lóháton vagy gyalogosan közlekedtek, kétkerekű taligát vagy négykerekű szekeret csak ritkán vettek igénybe, akkor sem szívesen; A népvándorlás kora volt ez, az az időszak, amikor néhány évszázadra felbolydult Európa, addig sohasem hallott népek jelentek meg a történelem színpadán, hogy egy idő után újból a névtelenség homályába vesszenek, vagy megelégelve a kóborlást, végre letelepedjenek valahol és országot alapítsanak. A mi őseink is ilyen viszontagságos és kalandos vándorlás után érkeztek meg a Kárpát-medencébe valahonnan a távoli Ázsiából, s mert megtetszett nekik ez a hely, itt is maradtak. A honfoglaló magyarok lóháton érkeztek, de olykor kétkerekű szekeret is használtak, legalábbis erről tudósít a 926. évi szentgalleni kalandról beszámoló Ekkehart barát.

Az egykori Pannónia jól kiépített úthálózatból ekkorra már

szinte mutatóba is csak alig valami maradt, I. István királynak teljesen új rendszert kellett kiépítenie. Az első országutak a legfontosabb egyházi központokat kötötték össze a királyi székhellyel, amely Székesfehérvár volt abban az időben, de Buda mind nagyobb jelentőségre tett szert,

elsősorban azért, mert a Duna partján terült el. Fontos szerepet játszott az úthálózat fejlesztésében a kereskedelem is; a nagy országos vásárokat - ahol belföldi és külföldi kereskedők egyaránt kínálgatták portékáikat - rendszerint a különböző utak találkozásánál tartották. Olykor igen nagy távolságot kellett

A rómaiak által épített utak, épületek és hidak nagy része a birodalom felbomlását követően teljesen elpusztult. Kivételes esetekben azonban épségben fennmaradt néhány építmény, mint ez a híd is, amely a franciaországi Gard-folyó fölött ível át. Több mint 1500 évvel ezelőtt épült, de ma is közlekednek rajta.

(Gyökeres György fotoreprodukciója)

megtennie a kereskedőnek, hogy áruját eladhassa, s a közlekedés gyorsasága meg sem közelitette azt, amit a rómaiak sok évszázaddal korábban elértek. Csupán ízelítőül néhány adat. Julius Ceasar alig nyolc nap alatt tette meg a Róma és Rhone folyó közötti mintegy 1200 kilométeres utat, ugyanakkor 1300 évvel később a Szentföldre igyekvő Frigyes császár csapatai az akkori Pozsonyból Belg- rádba 35 nap alatt jutottak el, pedig a két város közötti távolság alig fele - kb. 700 km - annak a távnak, amit Caesar seregei tettek meg. Egy római postai futár napi 190 km-es sebességgel haladt, igaz neki váltó lovak álltak rendelkezésére, ezer esztendővel később. Nagy Lajos, magyar király uralkodásának idején jó ha a felére képesek voltak a hírvivők. A szekerek még lassabban közlekedtek, átlagsebességük alig haladta meg a napi 20 km-t. Persze ez a kereskedőket nem zavarta különösebben, hiszen a portékájuk többnyire nem volt romlandó áru. Általában sót, gabonát, szöveteket, fémet és bort fuvaroztak. Hogy az útonállóktól megmeneküljenek, más kereskedőkkel társultak, de ha így sikerült is elriasztaniuk a rablókat, a királyi és főúri vámszedóket nem kerülhették el; amint valamilyen városhoz értek, vámot kellett fizetniük, ellenkező esetben elkobozták az árujukat.

LACZA TIHAMÉR

I

I

i

■

I

I

I

immhwm ai haa

ÍMM

ÚJ 9

1987.

Pont du Gard