Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-07-10 / 27. szám
Annak ellenére, hogy a Szovjetunióban manapság leggyakrabban az átalakítás megjósolható gazdasági hatásáról beszélnek, szociális-humanista szempontja sem kevésbé fontos. A gazdasági sikerek kulcsa végeredményben a szociálpolitika területén van - nézetem szerint ez a Szovjetunió Kommunista Pártja mai irányvonalának legerősebb belpolitkai alkotórésze. Arról van szó, hogy most visszatérnek Marxnak ahhoz az ismert, a közelmúltban azonban elfeledett gondolatához, amely szerint az eszme okvetlenül szégyent vall, ha nem veszi tekintetbe az emberek érdekeit. A Szovjetunió politikai vezetői ma a szovjet társadalmat nemcsak egységében vizsgálják, hanem a konkrét emberek, a különböző társadalmi csoportok érdekeinek sokfélesége jegyében is - egészen a legkisebb csoportokig, amelyek a társadalmat alkotják. Ez új szemlélet. És az átalakítás sikerének ez az egyik garanciája, talán még lényegesebb is, mint a nyilvánosság. Hiszen maga a nyilvánosság az emberek érdekeiből ered, akik nemcsak azt kívánják, hogy saját véleményük legyen, hanem ezt az általános figyelem tárgyává is akarják tenni. A ^Szovjet Szociológia“ című, 1982-ben Moszkvában megjelent, kétkötetes terjedelmes mű első cikke a következő célt tűzte a szovjet társadalomtudományok elé: tanulmányozni kell „a munkásosztály, a kolhozparasztság és a népi értelmiség rétegei és csoportjai közötti különbségek leküzdése folyamatainak, az alapvető társadalmi csoportok szociális egyneműsége növekedésének és az osztályok közötti különbségek leküzdése folyamatainak kölcsönös kapcsolatát“. így tehát, a különbségeket már öt évvel ezelőtt le kellett küzdeni. A szociális egyneműség növekedése pedig alighanem a társadalom érettségének legfőbb fokmérője volt. A legelőrelátóbb tudósok azonban már akkor arra szólítottak fel, hogy nem szabad túlságosan lelkesedni az „egyneműségért“, amely nemcsak a reális emberek reális érdekeinek sokféleségét leplezi, hanem azokat a problémákat is, amelyeket ezeknek az érdekeknek az összeütközése idéz elő. Az átalakítás során - és ez a nagy győzelme - már diadalmaskodott a rugalmasabb szemlélet. Azelőtt, amikor a szovjet társadalom társadalmi osztályösszetételéről beszéltek, rendszerint erre a formulára szorítkoztak: munkásosztály, kolhozparasztság (két baráti osztály) és népi értelmiség (társadalmi réteg). Taty- jána Zaszlavszkaja akadémikus, a Szovjet Szociológiai Társaság elnöke, az Izvesztyijának nemrég adott interjújában kijelentette: hogy a szovjet társadalom valóságos szerkezete ennél sokkalta bonyolultabb. Ez az állítás távol van attól, hogy egy skolasztikus vita érve legyen. Az SZKP XXVII. kongresszusa és az átalakítás politikájának a Szovjetunióban történt kihirdetése után egyre újabb társadalmi szervezetek jöttek létre, amelyeknek tevékenysége különböző társadalmi csoportok érdekeit tükrözi vissza. És egyesek közülük országos jellegűek, mint például a Szovjet Kulturális Alap vagy a Józanságért Harcoló Országos Társaság, mások társadalmi bázisuk tekintetében rendkívül „szűk körűek“. „Szűkkörűségük“ azonban nem fogyatékos jellegű, mivel általában véve társadalmilag aktív szövetségek sokszínű mozaikja alakul ki, amelyek éppen annak alapján konszolidálják a társadalmat, hogy egyre több állampolgár érdekeit veszik figyelembe. Számos kormányrendelet ösztönözte ezt a folyamatot. Az egyéni munkatevékenységről szóló törvény, amely májusban lépett hatályba, azonnal a társadalom közkincsévé tette sok embernek azt a kívánságát, hogy a szolgáltatások, a szövetkezeti vendéglátóipari vállalatok, a hagyományos régi szakmák felélesztése terén stb. tegye próbára képességeit. Bár az ilyen tevékenységet mostanáig sem tiltotta törvény, a hivatalos közvélemény szemében azonban ez harmadrendű dolognak számított. Az a rendelet, amely szerint évente egymillió kert- és konyhakert-parcellát bocsátanak az állampolgárok rendelkezésére (megfelelő szövetkezetek alakításával együtt), lehetővé teszi azt, hogy országos méretben megvalósuljon a városi lakosoknak az a kívánsága és teljesüljön a városi családoknak az a szükséges követelménye, hogy ne veszítsék el a kapcsolatot a „földdel“ és a természettel. Különleges élénkség figyelhető meg a kultúra területén: új színházi társulatok, szövetkezeti kiadók, művészegyesületek alakulnak. Legfontosabb az, hogy az új szemlélet egy olyan, a teoretikusok által látszólag egyértelműen megoldott problémát is érintett, amilyen a szovjetország munkás- osztályának szerkezete. A szociológusok a munkásokat azelőtt lényegében teljesen ágazati elv szerint osztották fel, ami inkább bürokratikus, mint tudományos szemlélet volt a szocialista társadalom e vezető osztályának állapotával kapcsolatban. 1985-ben két olyan könyv jelent meg ismert szociológusok tollából, amely más keresztmetszetet nyújtott a munkásosztály szekezetéről - L. Gordon és A. Nazimova „A Szovjetunió munkásosztálya: a társadalmi-gazdasági fejlődés irányzatai és távlatai“ és E. Klopov „A Szovjetunió munkásosztálya (a fejlődés irányzatai a hatvanas-hetvenes években)“ című műve. Gordon és Nazimova például a termelés típusához fűződő kapcsolat alapján a munkások következő rétegeit emeli ki: ipar előtti, korai ipari (ez még nem tűnt el teljesen a Szovjetunióban), ipari és tudományos-ipari réteg. A szerzők új módon értékelik egyes olyan munkás tömegszakmák társadalmi jelentőségét, amelyeket azelőtt feltétlenül élenjáró szakmáknak tekintettek, ezért pedig úgy vélték, állami szinten kell ösztönözni őket. Ez a munkásosztály körében ellentmondásokat hozott létre, aláásta „a jövő szakmáinak“ fejlődését. T. Zaszlavszkaja akadémikus közölte: a Szovjetunióban jelenleg közvélemény-kutatások folynak abból a célból, hogy megállapítsák azokat a társadalmi rétegeket, amelyek a legnagyobb és legkisebb mértékben érdekeltek az átalakítás politikájában. Ez fontos újítás, mivel azelőtt automatikusan azt feltételezték, hogy a pártkongresszus határozatait az ország egész lakossága feltétel- nélkül támogatja. A kívántat valóságnak tüntették fel, és ez egyáltalán nem segítette elő a felmerülő problémák megoldását. V. Ivanov professzor, a Szovjet Tudományos Akadémia moszkvai Szociológiai Kutatóintézetének igazgatója, ilyen problémát jelez: „A többség ma csak abban érzi az átalakítást, hogy a munkában nagyobb lett az igénybevétel. Erre mutatott rá például a megkérdezettek 62 százaléka a moszkvai Szantyehoborudovanyije gyárban. A túlzott megterhelésre panaszkodik az 500 moszkvai vállalatnál megkérdezett mérnöki-műszaki dolgozóknak több mint a fele“. Az ilyen felmérések feltétlenül lehetővé teszik a szociális-gazdasági politika helyesbítését általában az átalakítás és különösen a benne részt vevő emberek érdekében. Az érdekek nyilvánossága - tehát ez a szovjet társadalom új szemléletének lényege. Ez az a realizmus a politikában, amely lehetővé teszi, hogy többet érjünk el, mint amennyi eddig sikerült. írta. VITALIJ TRETYJAKOV az APN szemleirója JSZÚ 3 .VII. 10. Az Olomouci Közlekedési Építővállalat dolgozói az elmúlt napokban küldték el a karacsaga- naki földgázfeldolgozó komplexumnak az első épí tőanyag-szál- lítmányt és építőipari gépi berendezéseket. A vállalat vasúti felüljárót, utakat és autóbuszállomást fog építeni a Szovjetunióban. A képen Ales Bryja (balról) és Jindrich Vitek a szállítmányt készíti elő. (Vladislav Galgonek felvétele) A jelenlegi bürzsoá propaganda, amely az antikommunista és szovjetellenes hatalmi csoportosulások szolgálatában áll, minden lehetségesét eltitkol azokról a társadalmi változásokról, amelyek napjainkban a Szovjetunióban történnek, vagy szándékosan torzítva ismerteti őket: igyekszik a szocializmus első országa politikájának és társadalmi gyakorlatának vonzerejét csökkenteni. Többek között úgy beszél az országról, mint olyan államról, ahol a hitet és a vallást keményen üldözik. Mi azonban az igazság? A Szovjetunióban negyven egyház- és egyéb vallási közösség működik, részben keresztények, részben keletiek. A szabad vallásgyakorlat és a vallási dolgokat illető széles körű tolerancia elvét az alkotmány 52. cikkelye rögzíti. Lehetővé teszi minden állampolgár számára, hogy bármely vallást szabadon kövessen, mind pedig azt, hogy vallási hit nélkül élhessen, vallási szertartásokon vehessen részt, vagy ateista propagandát folytathasson. A teljes vallásszabadságot dokumentálja az az alkotmányos alapelv is, amely megtiltja „ellenségesség és gyűlölet szítását a vallásos hittel kapcsolatban". A Szovjetunióban található legnagyobb egyház az oroszországi ortodox (pravoszláv) egyház, melynek feje Pimen, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája. Területileg három exarchátusra és 76 eparchi- ára (püspökség) oszlik. A hívók nyolc és fél ezer templomot látogathatnak. Az ortodox egyháznak 17 kolostora van, amelyeket nemcsak az orosz hivök látogatnak, hanem magas rangú külföldi katolikus és protestáns egyházi személyiségek is. Például Tomásek bíboros járt a Moszkva melletti Zagorszkban levő Trojice-Szergejev-kolostorban, és a cseh Katolické novinyban dicséröleg nyilatkozott az oroszországi ortodox egyház szabad vallási tevékenységéről. A pravoszláv papok képzése a zagorszki, ogyesszai és leningrádi szemináriumban történik, továbbá két teológiai akadémián. Jelenleg ezeken összesen 1266-an tanulnak. A szovjet állam jelentős pénzbeli támogatást ad a pravoszláv templomok állagának megóvására. Például 1986-ban az orosz ortodox egyház újra átvehette a moszkvai Danylov-kolostort, amelynek a területén négy templom áll a hívők rendelkezésére. Az egész épületegyüttesnek - amely egyúttal a pátriárkának is székhelyéül fog szolgálni - a helyreállítása A vallásszabadság a Szovjetunióban jövőre fejeződik be, amikor az oroszok megkeresztelkedésének ezredik évfordulójáról fognak megemlékezni. Az ortodox egyház támogatja a békepolitikát, képviselői különböző nemzetközi békemozgalmi testületekben dolgoznak. Pimen pátriárka kezdeményezésére 1982 májusában Moszkvában vallási világkonferenciát rendeztek Egyházi vezetők az élet szent ajándékának az atomkatasztrófától való megmentéséért címmel. 590 teológus vett részt rajta a világ nyolcvanhét egyházából. Jelentős a grúz ortodox egyház is. Nyolcvan egyházközösségében százharmincöt pap dolgozik. A teológiai képzés a tbiliszi szemináriumban folyik. Az örmény egyház a legrégibb ókeresztény egyházak egyike. Hívei Örményországban, Grúziában és Azerbajdzsánban élnek. Élén szintén pátriárka - minden örmények katolikosza - áll. Székhelye Ecsmiadzinben van (nem messze Jerevántól). Ennek az egyháznak ugyancsak van saját teológiai akadémiája. A római katolikus egyháznak legtöb híve a Litván és Lett SZSZK-ban él, továbbá Belorusszia és Ukrajna nyugati vidékein. Litvániában két érsekség, négy püspökség, negyvenkilenc esperesség és 630 plébánia található, Lettországban 21 esperesség 179 plébániával. A katolikus egyháznak 1100-nál is több temploma van, és a papi utánpótlás a kaunaszi és rigai szemináriumból kerül ki. A legnagyobb protestáns egyházak közé tartozik az evangéliumi baptista keresztény egyház több mint 5 ezer gyülekezetével és mintegy félmillió hívőjével. Az utóbbi években a baptisták új imaházakat építettek Alma-Atában, Vilniusban, a Don menti Rosztovban és Taskentben. A Szovjetunióban két önálló lutheránus egyház van, a lett és az észt, tevékenykednek ezenkívül metodista közösségek, református egyház s adventista, mennonita és egyéb vallási közösségek. A második legnagyobb vallási csoportot az iszlám (mohamedán) vallás követői képezik. A legtöbb moszlim Üzbegisztánban, Kazahsztánban, Azerbajdzsánban és a többi közép-ázsiai köztársaságban található. A mohamedánok túlnyomó többsége szunnita, az Észak-Kaukázusban azonban élnek síiták is, a Pamírban pedig izmailiták. A sunnitáknak négy területi szervezetük van, ezek központi szervei Taskentben, Bakuban, Ufában és Mahacskalában találhatók. Papjaikat a buharai és taskenti medreszében (teológiai iskola) képezik. A moszlimoknak 1630 mecset áll rendelkezésükre. Újabbak épültek Üzbegisztánban, Kazahsztánban és másutt. A mohamedán vallási vezetők is aktívan részt vesznek a béke megőrzésére irányuló törekvésekben. Tavaly októberben például Bakuban Mohamedánok a békeharcban címmel nemzetközi békefórumra került sor, amelyen több mint 600 prominens teológus, valamint magas rangú vallási és állami vezető vett részt a világ 61 országából. A Burját, Tuvai és Kalmük ASZSZK-ban kis létszámú buddhista csoportok élnek. Vannak buddhista kolostorok is, s a hívők körében papok - lámák - tevékenykednek, akiknek a munkáját az ivolgi (Ulan- Ude közelében) kolostorban székelő vezetői testületük, a Buddhisták Központi Vallási Kormányzata irányítja. Napjainkban a nyugati propaganda nem kevés figyelmet szentel az ún. zsidókérdésnek, és támadja a Szovjetuniót, hogy a zsidó vallás követőit hátrányosan megkülönböztetik. A tények azonban az ellenkezőjét tanúsítják. Az említett vallás céljaira 92 zsinagóga és több tucat egyéb imahely szolgál - Moszkvában, Leningrádban, Tbilisziben, Rigában, Ogyeszá- ban, Lvovban, Buharában, Minszkben és másutt. A hívők számára vallásos könyveket adnak ki orosz, héber és jiddis nyelven. Vannak kóser konyhák is. Évente csak Moszkvában 150 tonna macesz készül, Kijevben 50, Bakuban pedig 60 tonna - és sorolhatnánk tovább. Minden egyház saját lapot ad ki. Az orosz ortodox egyház a Zsurnal moszkovszkoj eparhiit, a moszlimok a Szovjet Kelet mohamedánjait, a baptisták a Bratszkij vjesztnyiket és így tovább. A Szovjetunióban - mint már említettük - vallásos könyvek is megjelennek. Az ortodox egyház például az utóbbi húsz év alatt négy kiadásban, nagy példányszámban jelentette meg a bibliát. Nyomnak katekizmusokat, énekeskönyveket, evangéliumi olvasmányokat, vallásos elmélkedéseket tartalmazó gyűjteményeket stb. A koránt hétszer adták ki. Az egyházaknak saját kegyszerkészítő és egyéb műhelyeik, maceszsütödéik, valamint más szükséges létesítményeik vannak. Ezek teljes mértékben kielégítik a hívők igényeit. A vallási közösségek országos kongresszusokat és helyi tanácskozásokat tartanak a belső problémák megbeszélésére, s az egyázi szervek vezetőinek a megválasztására. A Szovjetunió minden szükséges feltételt biztosít a hívók és az egyházak számára a vallásgyakorláshoz, s az alkotmány védi a hívők jogait. Az ilyen igazság persze nem nagyon illik a nyugati burzsoá propaganda koncepciójába: a Szovjetuniót mint a vallási és társadalmi elnyomás országát szereti bemutatni, oda, ahová nem illenek a tények, valami mást kell helyettük kitalálni. KAREL HRUZA Szociális sokféleség: a szovjet társadalom áttekintése