Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)

1987-08-28 / 34. szám

V Zelinová Mafko és én Holnap lesz Mat'ko nagy napja, de az enyém is. Tudom, mert megyünk venni Matkonak egy nagy, nekem egy kisebb táskát. És még sok min­dent, ami azért kell a gyermekeknek, ■ hogy az emberek tudják: már nem vagyunk kisbabák.­Mat’konak iskolatáskát vettünk. A leggyönyörűbb táska a világon. Két kis lámpa van rajta - olyan a üvegecskék, amelyek éjjel is világí­tanak, amikor Mat'ko alszik. Nagypa­pa azt mondta, hogy ez nagyon ügyes találmány. S hogy az elsősök hátán az ilyen táskának örülnek si a sofőrök, mert már messziről azt kiabálják feléjük:- Vigyázzatok, sofőrök! Az elsős Mat’ko megy az úton. Mat’ko nagyon büszke volt rá, hogy ilyen táskája van, én azonban nem lehettem büszke a magaméra. Az én táskámra csak egy margaréta volt ráfestve. Fehér színű. Keserű­ségemben a sírás kerülgetett, Így a naavmamához fordultam. Történt egyszer, hogy a sün meg­látta magát a pocsolyában. Fiatal volt még, és butácska, nem sok mindent tudott a világról. Meglátta I magát és azt gondolta: - Ni, egy másik sün! - Később rájött, hogy az ö maga és ennek nagyon megörült. Tetszett is magának, sokáig néze­gette hosszúra nőtt tüskéit a pocso­lyában.- Senkink nincs ilyen nagyszerű pocsolyája - gondolta, majd elhatá­rozta, hogy hívja a többi sünt is, hadd lássák ők is milyen szép tüskéi vannak. Kiáltott egy nagyot, amire a közeli bozótból elő is mászott egy sün.- Hívtál? - kérdezte.- Nézd csak! Kit látsz? - mutatott a pocsolyába sün barátunk.- Magamat meg téged.- Magamat meg téged? Csak en­gem szabad látnod!- De hát magamat is látom. -Akkor menj innen! Ez az én pocsolyám! - és a süni elkergette társát. Egy ideig gyönyörködött magá­ban, illegette magát jobbra-balra. Aztán, megunva az egyedüllétet, is­mét nagyot kiáltott. Megint jött egy sün.- Hívtál?- Nézz csak bele a vízbe! Kit látsz?- Nagymama, én nem mehetek óvodába. - mondtam neki komo­lyan.- Miért nem? - akarta tudni.- Mert az én margarétám a sofőr bácsiknak nem mond semmit! Nagymama elnevette magát, az­tán megsimogatta a masnimat.- Ne félj semmit, kis Katuci. Ha kigyullad a zöld fény a jelzőlámpán, amelyre együtt fogunk várakozni az átjárónál, az azt fogja mondani min­den sofőrnek: Megállni, autók, és ti is, autóbuszok! A zöld színnek en­gedelmeskedni kell! Most annak a kislánynak van előnye, akinek fe­hér margaréta virít a táskáján.- Hűha! - gondolják majd az au­tók és az autóbuszok. - Ki ez az okos kislány és hova megy?- És én azt felelem majd nekik: Ez az én Katika unokám, aki először megy óvodába. Bereck József fordítása MINI INFORMÁCIÓK A vérkeringés sebessége nem egyforma testünk minden pontján. Az artériákban aránylag gyors, a hajszálerekben lelassul, majd a vénákban ismét felgyorsul. A világ első igazi társasutazását Thomas Cook szervezte meg, 1861-ben. 1700 angol munkás fizetett be rá. Az úticél Párizs volt. A téliszalámit azért nevezik télinek, mert modern tartósítószerek híján valaha csak a tél beálltával lehetett érlelését megkezdeni, Így friss szalámi is csak télen került a boltokba. Az antibiotikum szót a streptomycint felfedező Selmán Abraham Waksman alkotta. Van a zöldnek egy árnyalata, amelyet méreg­zöldnek neveznek. Ez az elnevezés nem véletlen. Ugyanis hajdanán valóban méregből, arzéntrioxid- ból állították e zöld színt elő. A sípcsontot azért nevezik ,,síp“-nak, mert a pásztorok valaha az állatok e csontjábórfaragták sípjukat. A török szultánoknak a tulipán volt a címervirá­ga, tulipán ihlette turbánjuk formáját is, igy aztán palotájuk kertjében minden esztendőben megren­dezték a tulipánünnepet. Az antik Róma fénykorában a szandál rangjelzés is volt. Piros szandált csak a patríciusok, fekete szandált csak a szenátorok viselhettek. összesen négyféle emberszabású majmot is­merünk: a gorillát, a csimpánzt, a gibbont és az orángutánt. A Duna, amíg a Fekete-erdőtől a Fekete-tenge­rig ér, nyolc országon folyik keresztül. CSORBA PIROSKA Fejlődés Amikor megszülettem, csak bőgni tudtam, később gagyogni, és egyéves koromban az első szó: ba-ba. Mindenki biztatott, beszélj még! Magnóra vették: bi-bi, dá-dá, a-na. Fura mondatokat selypítettem, nem lehetett megérteni, mit is jelent, de anyuéknak tetszett, füzetbe is felírták: „Tata téj hatató“ Mióta folyékonyan beszélek, nem vagyok érdekes. Négy „színes“ tengert ismerünk: a Fekete-, a Fehér-, a Sárga- és a Vörös-tengert. A ragadozó madaraknak kampós csőrük van, a magevöknek kúpcsőre, a rovarevőknek árcsőre. A záporeső egy cseppjének átmérője 1-5 mm között van. Az úgynevezett csendes eső egy cseppjének átmérője 1-2 mm. Amire mi azt mondjuk, hogy sok hűhó semmiért, arra a francia azt mondja: tant de bruit pour une omelette' (ejtsd: tan dö brui pur ün omlet), azaz mennyi zaj egy rántotta miatt. (F) KAKUKKFIÓKA Bármily furcsa, a négy vizkedvelö állat között akad egy kakukkfióka, amely ezúttal nem madár, de nem illik a többi közé - innen az elnevezése. Melyik lehet az? LABDASZAMTAN Mennyit ér a pöttyös és mennyit a csikós labda? Megfejtés Az augusztus 14-i számunkban közölt felada­tok megfejtése: 13, 10 - 8, 4 (az egyik megoldási lehetőség); B. Nyertesek: Fekete Andrea, Sóksze- löce (Selice); Csintalan Roland, Hetény (Chotín); Végh Tamás, Bogya (Bodza); Varga Béla, Görgő (Hrhov); Álló Ferenc, Sárosfa (Blatná na Ostrove). I | I ■ Az ókorban élt népek a legvál­tozatosabb módon örökítették meg hétköznapjaik legfontosabb eseményeit. Az egyiptomiak ha­talmas kötáblákra vésték és pa­pirusztekercsekre rótták üzene­teiket, Mezopotámiában és álta­lában a Közel-Keleten az agyag­táblákat részesítették előnyben (több százezerre tehető az elő­került agyagtáblák száma, ezek nagy részét csupán felületesen vizsgálták meg eddig), az ókori Görögországban viszont a vá­zákra és amforákra festették leg­szívesebben a lényeges közlen­dőket. A vázarajzok és -festmé­nyek többnyire művészi szem­pontból is nagyon értékes alko­tások, némelyiknek még a készí­tőjét is ismerjük, de számunkra most fontosabbak azok a tények, amelyekről a vázák tudósítanak. Az ókori görögök már igen korán megtanulták a harci kocsik használatának módját, erről Ho­mérosz, a nagy görög költő is részletesen beszámol Iliász cí­mű eposzában, amely a trójai háború krónikája. Ezek a görög harci kocsik alig különböztek mezopotámiai elődjeiktől; ugyan­úgy két ló húzta őket, két keré­ken gurultak. Legföljebb a kocsi- szekrény kialakításában mutat­koztak eltérések! Feltűnő vi­szont, hogy a legtöbb ábrázolás négyküllős kerekeket mutat be, ebből arra következtethetünk, hogy a kocsik súlya nem lehetett nagy, ugyanakkor a kerékgyár­tás mestersége is magas fokon állt. A küllős kerekű kocsi ára is borsos lehetett, s csak a gazda­gok engedhették meg maguk­nak. A szegény ember szekeré­nek keresztléces kerekei voltak, ilyeneket akár otthon is készíthe­tett magának. A görögök ritkán utaztak ko­csin, talán azért is, mert útjaik elhanyagoltak voltak, egy kiadó- sabb eső után szinte járhatatlan­ná váltak, ráadásul a sok hegy­völgy is komoly akadályt jelen­tett. Imádták viszont a kocsiver­senyeket. Ezek számára külön pályákat építettek, amelyeknek hjppodrom volt a nevük. A hip- podrom általában két hosszú egyenes szakaszból állt, ame­lyet a végeinél igen rövid és élesen kanyarodó iv kötött össze. A kocsiversenyzők igen nagy becsben álltak, nemkülön­ben a versenylovak, amelyekért a versenyistálló tulajdonosok sokszor vagyonokat fizettek. Persze nem jártak rosszul, hi­szen egy-egy sikeresen végző­dött verseny után a pénzdíjak kamatostul megtérítették a ki­adásokat. A görögországi útviszonyok az évszázadok során vajmi ke­veset javultak. Pauszaniasz, az i. sz. II. században élt író Görög­országi utazások (vagy más cí­men: Görögország útirajza) cimű munkájában arról kesereg, hogy Görögországban sok út „mere­dek és még a gyalogosok szá­mára is fáradságos“, keskeny- sége miatt pedig a kocsik szá­mára járhatatlan. Egyes helye­ken - a templomokhoz vagy az áldozati helyekhez vezető sza­kaszokon - vágányokat véstek a sziklába és ezekben tolták fel az áldozati ajándékokkal vagy kultikus szobrokkal megrakott szekereket. A görög vázák számtalan életképet is megörökítettek az utókor számára. Az egyik képen például halottas kocsit láthatunk, amelyre felfektették az elhuny­tat; körülötte jajveszékelő asszo­nyok és gyászzenét játszó mu­zsikusok lépdelnek. A jelenetet ábrázoló urnát nem tették a ha­lott mellé, hanem a sírjára he­lyezték, s oda csurgatták az ál­dozati italt. Egy másik vázakép lakodalmi menetet ábrázol: az újdonsült pár és a násznép jókedvűen ül a kocsin. Ezek az ábrázolások igen hitelesen mutatják be a ko­csik külalakját, a lovak befogá­sának módját, de azt is, hogyan hajtották a lovakat. A görögök ismerték a gyeplőt és az ostort, ezt a szebbnél szebb vázaképek is jól szemléltetik. Míg az egyip­tomi vagy a mezopotámiai ábrá­zolások merevek és szinte ter­mészetellenesek, a görög váza­képek épp ellenkezőleg: teli van­nak élettel, mozgással; mintha csak fényképfelvételeket lát­nánk, annyira valósághűek. A görögök a fedeles kocsit is ismerték, ezeken akkor indultak útra, ha feleségüket és gyerme­keiket is magukkal vitték. A har- mamaxának nevezett fedeles szekér éjjeli szálláshelyül is szol­gált az utazónak, mert útmenti fogadót nemigen találhatott. LACZA TIHAMÉR Görög harci kocsi az i. e. VII. századból. A kocsi elé négy ló van ugyan befogva, de kettő teljesen fölöslegesen, hiszen ök nem húzzák a kocsit. Eltartott néhány évtizedig, amíg rádöbbenTek erre a tényre, attól fogva ismét csak két lovat fogtak be. (Gyökeres György fotoreprodukciója) I ÚJSZ! 18 1987. Vili SPlÉlffe Voronyin A buta sündisznó- Magamat meg téged - vála­szolta a másik sündisznó is.- Hogyhogy magamat meg té­ged? Csak engem szabad látnod!- De hát ha egyszer magamat is látom!- Akkor menj innen! Ez az én po­csolyám! Elkergette ezt a sünt is. Leült a földre és gondolkozott: ,,Mit is csináljak, hogy egyedül csak engem lássanak a pocsolyában...?“ Kör­befutotta a tócsát, de megbotlott és belepottyant. Hiába próbálkozott, nem tudott kimászni a vízzel teli gödörből. Kapálózott és kétségbe­esetten kiáltozott:- Segítség! Megfulladok! A sündisznók meghallották a segélykérő hívást, és siettek, hogy kimentsék a fuldoklót. Gallyacská­kat, ágakat dobáltak a vízbe, Így segítették ki a kis sünt a pocso­lyából.- Köszönöm, hogy megmentetté­tek az életemet - hálálkodott sü­nünk, majd Így folytatta:- Pillantsunk csak bele még egy­szer ebbe a pocsolyába! Három sündisznó mosolygós ar­ca nézett vissza rájuk a vízből.- De jó, hogy együtt vagyunk! Csak nyugodtan nézegessétek ma­gatokat. Legyen mindhármunké ez a pocsolya! Urbán Gabriella fordítása

Next

/
Thumbnails
Contents