Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)

1987-08-28 / 34. szám

uszú . Vili. 28.-Az első harc? Egy lövedék eltalálta gépem benzinvezetékét, de sikerült vissza­térnem a repülőtérre. Közben azonban a benzinre nem fordítottam elég gondot, szinte elöntötte a pilótakabint. Amikor pa­rancsnokunk meglátott ilyen „átázottan“, orvoshoz küldött. De ö csak legyintett, mond­ván, szörnyű nagy szerencsém volt, hogy nem gyulladtam fel. Néhány perc múlva ismét startoltam, irány a további harc. Csak ekkor kezdett rám hatni a benzin mérgező gőze. amelyet bizonyára jócskán magamba szív­tam. Elveszítettem a tájékozódási képessé­gemet, nem tudtam teljesíteni parancsno­kom utasításait, s egyedül repültem a front­vonal felé. Négy Messersschmidt rohant nekem. Egyenlőtlen harc volt. Az ember ma már nehezen tudja elképzel­ni azt a drámai helyzetet, amelyben a fiatal pilóta találta magát. Csodával határos módon EGY SZOVJET PILÓTA HARCI ÚTJÁNAK ÁLLOMÁSAI Minél hamarabb a helyszínen szerettem volna lenni, ezért megnyújtottam lépteimet, s a Moszkva folyó partján sorakozó házak között a 24-es számút kerestem. Egy nem túl nagy épület kapualjába fordultam be. Csöngetésemre egy jó megje­lenésű hölgy nyit ajtót, arcán szívélyes mosoly. Miután bemu­tatkozunk egymásnak, férjét mentegeti. De hát csupán néhány órával ezelőtt beszéltük meg a találkozót telefonon! Klaceta Fjodorovna azonban elmagyarázza, egyszerűen el kellett men­nie a garázsba, de nincs vész, nemsokára itthon lesz. Nincs más választásom, hagyom magam „bemanőverezni“ a tágas nappaliba, s elfogadom a felkínált fotelt. Kicsit körülnézek a szobában, gyönyörű fényezett bútor, egy harang alakú üvegbúra alatt barokk asztali óra, egy tigris szobra. Mindenütt könyvek és folyóiratok, s egy polcon sztereo magnetofon fülhallgatóval. Moszkvai beszélgetés ALEKSZANDR IVANOVICS PETROV tábornokkal Hát itt él az a pilóta, aki tucatnyi veszélyt küzdött le, aki számtalan légi csatában bizonyította be. hogy igazi mestere a gépé­nek Az az ember, akinek drámai esemé­nyekben bővelkedő életútja hazánkat sem kerülte el. Már rég vártam erre a találkozás­ra. hiszen olyan férfiról van szó. akire való­ban ráillik a hős jelző. A háziasszony néhány perc múltán illato­zó kávéval tér vissza a konyhából, s én igyekszem visszaemlékezni, hogyan is mu­tatkozott be? Klaceta Fjodorovna9 Hm- Klaceta? A neve szinte egzotikusán hangzik, sosem hallottam hasonlót- Nevem hallatán szinte mindeni elcso­dálkozik. Szüleim 1924-ben ajándékoztak meg vele. Tudja, viharos, forradalmi évek voltak azok. Apám munkás önkéntes volt politikai biztosként szolgált a Vörös Hadse­regben. Nos, hogy ne nyújtsam a dolgot nálunk nagy tiszteletnek örvendett Klara Zetkin, és ezért: Kla-Zet, vagyis Klacet. A szomszédos szobából matatás hallat­szik gügyögő gyerekhang. vizet kér Most értem meg. hogy vendéglátóm a nagyma­ma szerepét játssza. Én csak örülök, hiszen ha a kicsi felkelne, hármasban elmehetnénk megnézni a garázsba a nagypapát Másenkának azonban eszébe sincs fel­kelni az ágyikóból, megissza a teát. amit a gondos nagymama készített elő. s vissza­fekszik A gyerekekre terelődik a szó. Kla­ceta Fjodorovna lányáról. Marináról és Vla­gyimir fiáról beszél, aki apjához hasonlóan, szintén pilóta. De mindenekelőtt róla, a nagypapáról esik szó. Kíváncsi voltam, milyen lehet a második világháború egyik legjobb pilótája férjként, apaként, nagyapa­ként. .-A katonai repülős akadémián ismer­kedtünk össze, ahol Alekszandr tanított, előadásokat tartott, én pedig kulturális ügyekkel foglalkoztam Becsületes ember, aki belebetegedne, ha hazudnia kellene Jó apa. igaz most már néha sokat morog, s ami a leginkább jellemzi ma is: nagyon elfoglalt.- És ha marad egy kis szabad ideje?- Az kizárólag az autóé! Tudja, amikor befejezte a repülést, vettünk egy Volgát, s mind a mai napig azzal járunk.- Rég lehetett.- Bizony, majd’ negyedszázada. Nagyon szereti azt a kocsit, a legújabb módéiért sem cserélné el. Hűségesen szolgál ben­nünket. sosem okozott csalódást. Ezért né­ha viccelődik is: ..Ha kicserélném a kocsit, feleséget is cserélnem kellene És azt so­sem teszem meg!" Sokáig beszélgetünk az egykori pilóta vezetési tudományáról, a többezer megtett kilométerről, egyszer a Kaukázusba, más­kor le a tengerhez vagy keletre. Bakuba. Másenka végre úgy döntött, hogy felkel, megint iszik egy kis teát. Gyors uzsonna, s máris felveszi könnyű kis ruhácskáját, s én végre megláthatom. Nagyon aranyos. Amikor a ház előtti parkon megyünk keresz­tül, sajnos, nem sok érdeklődést tanúsított aziránt, hogy fényképezőgépem elé álljon. No. nem baj, talán később. Néhány perc múlva egy nagy udvarra érünk, hatalmas nyárfákkal van körülvéve, s alattuk szépen rendben sorakoznak a ga­rázsok. Az egyik nyitva, előtte régi típusú, de jó karban tartott Volga, s már tudtam is, hogy jó helyen járunk.- Alekszandr Ivanovics, hány kilométert tett már meg kocsival?- Még néhány tucat és kétszer százez­ret. Az úton sosem sajnálom, de azután mindig gondoskodom róla Másenka rögtön beül az első ülésre, nagyapja mellé, aki a garázsba tolat. Má­senka szomorú, hogy ezúttal elmarad a szokásos kocsikázás, de én örülök, hogy végre személyesen megismerhetem a híres pilótát, a Szovjetunió Hősét, ráadásul így, összemaszatolt munkaruhában. Az úton visszafelé néhány felvétel, s azután már kérdéseim lavinája és a pontosan megfo­galmazott válaszok következetnek. Kávé helyett teát iszik, cigaretta nélkül. A lakás­ban tilos a dohányzás A Szovjetunió elleni fasiszta támadás első napjairól beszélgetünk, a hiradósok kiképzéséről, ahonnan a rá jellemző szívós­sággal eljutott a permi repülöiskolába. És az első bevetés? A második világhá­ború egyik leghíresebb csatájában. Kurszk­nál. S bár ez tankcsata volt. a repülősök is bebizonyíthatták, mit tudnak. Alekszandr Ivanovics Petrov akkor fiatal hadnagy volt. • Petrov tábornok emlékeit idézi (A szerző felvétele) sikerült kicsúsznia a halálos gyűrűből. Visz- szafelé kényszerleszállást kellett végrehaj­tania egy harckocsipályán. Amikor kiszállt a pilótafülkéből, azonnal a motorhoz ment. Az olajteknő találatot kapott, nem volt benne egy csepp kenőanyag sem. De a motor kibírta, a repülőgép is „túlélte“ az egyenlőtlen küzdelem során szerzett „sebeket“. Megsi­mogatta a gép páncélját, s dicsérte mindazo­kat, akik elkészítették ezt a repülőgépet. A második világháború legjobb harci gépe. Az IL-2-esek mindenütt, ahol megjelentek, tekintélyt parancsoltak. Alekszandr Ivanovics Kurszknál nem egy hasonló drámai helyzetet élt át, s úgy beszél róluk, mint valami mellékes esetről. Szeret­ném megtudni a részleteket is, de nem szólok közbe, hagyom, hogy szabadon beszéljen. A legérdekesebb rész még úgyis hátravan.-Csehszlovákiáról már azelőtt is so­kat hallottam, hogy ezredünk eljutott a Kros- no melletti repülőtérre. Sosem felejtem el, milyen ünnepélyes hangulat uralkodott nálunk, amikor megtudtuk, hogy segít­ségre megyünk szlovák testvéreinknek, akik augusztus 29-én felkelést robbantottak ki a fasiszták ellen. Rendkívül izgatottan vártuk a találkozást a csehszlovák katonák­kal és partizánokkal, de főleg a repülősökkel. Tudja, amikor a szlovákiai repülőterekre tartottak a Szovjetunióból, nálunk szálltak le, Krosnóban. Jó vadászgépeik voltak, „la- vocskinok". Jó értelemben vett vagány gye­rekek voltak, igaz, néha ez balul ütött ki. Emlékszem, egyszer az egyik leszállás köz­ben eltörte a gép bal „lábát“. Sokáig kellett vigasztalnunk. Szóval, később még egyszer találkoztam velük. De az már egészen más találkozás volt. Esős idő október utolsó napjaiban. Fáradtan, letérten vonultak visz- sza. Vigasztaltuk őket, ahogyan tudtuk.- Ez volt az utolsó találkozása honfitársa­immal a viharos háborús időkben? - vetem közbe.- Nem. nem. Sokszorláttuk még egymást. Szomorú és örömteli pillanatokban egyaránt. Részt vettem az Ostraváért vívott harcokban, majd később, Drezda bevétele után a máso­dik világháború utolsó csatájában, a Prágáért folytatott küzdelemben. És itt valóban gyö­nyörű pillanatokat éltem át. A háború vége, az a leírhatatlan meleg fogadtatás önöknél! Az az érzés semmihez sem hasonlítható. Em­lékszem, amikor első gépünk leszállt a Prága melletti repülőtéren, Kbelyben. A másik már nem sorakozhatott mellé, mert a helyiek körülfogták, a pilótát szinte kihúzták a fülké­ből és virággal árasztották el. Később ke­nyérrel, és persze sörrel is megkínáltak bennünket...- Én még szeretnék visszatérni a korábbi harcokhoz, amelyekben a szovjet, a szlovák és cseh katonák fegyverbarátsága edződött.- Sok-sok ilyen harc résztvevője voltam, de az egyik különösen élénken él emlékeze­temben. 1944 szeptember végén játszódott le. A rossz időjárás miatt már elég idegesek voltunk. Órákig esett az eső, s a köd miatt alig lehetett látni, nemhogy repülni. Amikor kissé kiderült az ég, felkészültünk egy támadásra, amely során Ludvík Svoboda hadserege egyik dandárának kellett támogatást biztosí­tanunk. Az önök támadó egységeit feltartóz­tatták a németek, akik az ellentámadásba harckocsikat is bevetettek. A jelentés szerint mintegy húsz harckocsi támadott. Hat va­dászgépből álló köteléket vezettem Dukla irányába. Nem titkolom, kicsit ki is akartuk húzni magunkat, megmutatni, milyen az „alapos munka“, hiszen távcsövön keresztül nemcsak Svoboda tábornok, hanem a mi Konyev és Moszkalenko tábornokunk is figyelt bennünket. A frontvonal fölé értünk, ahol súlyos harcok folytak. Elsőként repültem az ellenséges harckocsik irányába, s igye­keztem a lehető legpontosabban célozni. Szünet nélkül lőttem a német tankok „sűrű­jét“, majd terhétől megvált gépemet feljebb emeltem, hogy az utánam jövök is szóhoz juthassanak. Szép, tiszta munka volt. Hat fasiszta harckocsi égett. Ezzel természete­sen megállítottuk a német ellentámadást. Alekszandr Ivanovics Petrov tábornok kitüntetéseit né zem. Több tucatnyi sorakozik előttem. Kézbe veszi az egyiket, s közelebb­ről mutatja.-Az Alekszandr Nyevszkij Érdemrend. Magas kitüntetés és személyesen Moszka­lenko tábornok tűzte a mellemre, amikor az előbb említett bevetés után földet értünk. A gyűjteményből nem hiányzik a Szovjet­unió Hőse Aranycsillag sem, s ez is, akárcsak a többi, egy katona harci útjának egy-egy állomását jelzi. Egy ilyen - számunkra külö­nösen fontos - állomás volt a szlovák nemzeti felkelés is... LADISLAV TAKÁÖ A bomba mégis robbant! A moszkvai Nagyszínház társulata amerikai vendégszerep­lését a New York-i Metropolitanban D. Sosztakovics ..Arany­kor" cimú balettjének előadásával kezdte, óriási sikerrel. ... Ám mielőtt a függöny felgördült volna, egy másik előadásra" is sor került amely bővelkedett izgalmakban Két és fél órával a bemutató előtt a szovjet balettmüvészeket. akik éppen a színházba igyekeztek, rendőrkordon tartóztatta fel. A művészek kénytelenek voltak visszatérni szállodájukba, mivel - az amerikai biztonsági szervek közlése szerint - a színházban bombát helyeztek el. Az előadás előtt nem egészen fél órával a szovjet balettmúvészek rendőri kísérettel tették meg a színháztól a szállodáig vezető utat (néhány száz métert). A Metropolitan előtti utcán, egy másik rendőrségi osztag mögött, hatalmas tömeg gyűlt össze szovjetellenes plakátokkal, vérlázító szovjetellenes kijelentéseket harsogva a mikrofonba. Mindenütt több tucat fotoriporter és filmoperatör munkálkodott, interjúk készültek a tüntetők körében. Közvetlenül a színház bejárata előtt mintegy négyezer ember tolongott, közülük egy különleges műszer segítségével mindenkit tetőtől talpig átvizsgáltak a biztonsági szolgálat emberei, és belenéztek minden egyes női táskába A Nagyszínház nyolc évi szünet után utazott ismét vendégszereplésre egy merőben új társulattal, és csupán néhány régi taggal. Galina Ulanova volt az első szovjet balettművész, aki 1959-ben fellépett Amerikában, és eltán- colta Júliát. Ma a világhírű balerina balettpedagógus, tanítvá­nyai gyakran utaznak vendégszereplésre. A próba szüneté­ben interjút adott az amerikai CBS televíziós társaságnak- Nem fél a provokációktól, a terroristáktól amerikai ven­dégszereplésük ideje alatt? - kérdezte a riporter a balerinától.- Mitől félnék? - kérdezte vissza Ulanova. - Ezeket az embereket megvásárolták. Nem is akarok róluk szólni. Beszéljünk inkább a művészetről.- ön támogatja a két ország közötti kulturális kapcsola­tokat?- Természetesen. Ami pedig a provokátorokat illeti, az önök dolga, hogy leszámoljanak velük. . . . A provokátorokkal ennek ellenére nem számoltak le. Mindenki emlékszik még. hogy egy évvel ezelőtt a cionista forradalmi szervezet tagjai bombát robbantottak a Mojszejev együttes amerikai vendégszereplése idején És voltak egyéb provokációk is... A már említett metropolitanbeli incidens a következőképpen zajlott le. A sajtó képviselői közölték, hogy 15 óra 45 perckor ismeretlen telefonáló hívta fel a a rendőrséget: nem messze a színháztól egy szeméttartóban bombát helyeztek el. 15 óra 55 perckor ugyanez a telefonbejelentés érkezett a New York Times szerkesztőségébe. Ezután a rendőrség nekilátott a keresésnek. 18 órakor valóban felfedeztek egy szeméttartó­ban egy óraszerkezettel ellátott gránátot. Azt még nem sikerült kideríteni, mennyire volt a szerkezet veszélyes, mindenesetre ez a rögtönzött és nemkívánatos „előadás“ felborzolta a kedélyeket. A szovjet követség tiltakozását fejezte ki az üggyel kapcsolatban, az amerikai hatóságok pedig megígér­ték, hogy megindítják a nyomozást. A Nagyszínház művészei a vártnál nyugodtabban viselték el az incidenst. A szovjet művészek vendégszereplése körül kezdettől éles szovjetellenes „show“ alakult ki. Azok. akik az egésznek az irányítói voltak, aligha érték el a céljukat, ellenkezőleg: ellenérzést és felháborodást keltettek a provo­káció elkövetői ellen az előadás közönsége körében. A bomba mégiscsak felrobbant a Metropolitanban: a közön­ség éljenzését csakis a bombarobbanáshoz lehet hasonlítani. A provokációt, mint ma már ismeretes, ez alkalommal is a Meir Kahane által vezetett Zsidó Védelmi Liga követte el. U. i. Érdekes, hogy a „mindenről kiválóan értesült“, aktuali­tására olyannyira büszke Amerika Hangja című lap szégyen­kezve hallgatott a Metropolitanban zajlott eseményekről, a cionista provokációról. Úgy látszik, Kahane társairól vagy csak jót szabad írni, vagy semmit... (Szovjetszkaja Kultúra)

Next

/
Thumbnails
Contents