Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-08-28 / 34. szám
uszú . Vili. 28.-Az első harc? Egy lövedék eltalálta gépem benzinvezetékét, de sikerült visszatérnem a repülőtérre. Közben azonban a benzinre nem fordítottam elég gondot, szinte elöntötte a pilótakabint. Amikor parancsnokunk meglátott ilyen „átázottan“, orvoshoz küldött. De ö csak legyintett, mondván, szörnyű nagy szerencsém volt, hogy nem gyulladtam fel. Néhány perc múlva ismét startoltam, irány a további harc. Csak ekkor kezdett rám hatni a benzin mérgező gőze. amelyet bizonyára jócskán magamba szívtam. Elveszítettem a tájékozódási képességemet, nem tudtam teljesíteni parancsnokom utasításait, s egyedül repültem a frontvonal felé. Négy Messersschmidt rohant nekem. Egyenlőtlen harc volt. Az ember ma már nehezen tudja elképzelni azt a drámai helyzetet, amelyben a fiatal pilóta találta magát. Csodával határos módon EGY SZOVJET PILÓTA HARCI ÚTJÁNAK ÁLLOMÁSAI Minél hamarabb a helyszínen szerettem volna lenni, ezért megnyújtottam lépteimet, s a Moszkva folyó partján sorakozó házak között a 24-es számút kerestem. Egy nem túl nagy épület kapualjába fordultam be. Csöngetésemre egy jó megjelenésű hölgy nyit ajtót, arcán szívélyes mosoly. Miután bemutatkozunk egymásnak, férjét mentegeti. De hát csupán néhány órával ezelőtt beszéltük meg a találkozót telefonon! Klaceta Fjodorovna azonban elmagyarázza, egyszerűen el kellett mennie a garázsba, de nincs vész, nemsokára itthon lesz. Nincs más választásom, hagyom magam „bemanőverezni“ a tágas nappaliba, s elfogadom a felkínált fotelt. Kicsit körülnézek a szobában, gyönyörű fényezett bútor, egy harang alakú üvegbúra alatt barokk asztali óra, egy tigris szobra. Mindenütt könyvek és folyóiratok, s egy polcon sztereo magnetofon fülhallgatóval. Moszkvai beszélgetés ALEKSZANDR IVANOVICS PETROV tábornokkal Hát itt él az a pilóta, aki tucatnyi veszélyt küzdött le, aki számtalan légi csatában bizonyította be. hogy igazi mestere a gépének Az az ember, akinek drámai eseményekben bővelkedő életútja hazánkat sem kerülte el. Már rég vártam erre a találkozásra. hiszen olyan férfiról van szó. akire valóban ráillik a hős jelző. A háziasszony néhány perc múltán illatozó kávéval tér vissza a konyhából, s én igyekszem visszaemlékezni, hogyan is mutatkozott be? Klaceta Fjodorovna9 Hm- Klaceta? A neve szinte egzotikusán hangzik, sosem hallottam hasonlót- Nevem hallatán szinte mindeni elcsodálkozik. Szüleim 1924-ben ajándékoztak meg vele. Tudja, viharos, forradalmi évek voltak azok. Apám munkás önkéntes volt politikai biztosként szolgált a Vörös Hadseregben. Nos, hogy ne nyújtsam a dolgot nálunk nagy tiszteletnek örvendett Klara Zetkin, és ezért: Kla-Zet, vagyis Klacet. A szomszédos szobából matatás hallatszik gügyögő gyerekhang. vizet kér Most értem meg. hogy vendéglátóm a nagymama szerepét játssza. Én csak örülök, hiszen ha a kicsi felkelne, hármasban elmehetnénk megnézni a garázsba a nagypapát Másenkának azonban eszébe sincs felkelni az ágyikóból, megissza a teát. amit a gondos nagymama készített elő. s visszafekszik A gyerekekre terelődik a szó. Klaceta Fjodorovna lányáról. Marináról és Vlagyimir fiáról beszél, aki apjához hasonlóan, szintén pilóta. De mindenekelőtt róla, a nagypapáról esik szó. Kíváncsi voltam, milyen lehet a második világháború egyik legjobb pilótája férjként, apaként, nagyapaként. .-A katonai repülős akadémián ismerkedtünk össze, ahol Alekszandr tanított, előadásokat tartott, én pedig kulturális ügyekkel foglalkoztam Becsületes ember, aki belebetegedne, ha hazudnia kellene Jó apa. igaz most már néha sokat morog, s ami a leginkább jellemzi ma is: nagyon elfoglalt.- És ha marad egy kis szabad ideje?- Az kizárólag az autóé! Tudja, amikor befejezte a repülést, vettünk egy Volgát, s mind a mai napig azzal járunk.- Rég lehetett.- Bizony, majd’ negyedszázada. Nagyon szereti azt a kocsit, a legújabb módéiért sem cserélné el. Hűségesen szolgál bennünket. sosem okozott csalódást. Ezért néha viccelődik is: ..Ha kicserélném a kocsit, feleséget is cserélnem kellene És azt sosem teszem meg!" Sokáig beszélgetünk az egykori pilóta vezetési tudományáról, a többezer megtett kilométerről, egyszer a Kaukázusba, máskor le a tengerhez vagy keletre. Bakuba. Másenka végre úgy döntött, hogy felkel, megint iszik egy kis teát. Gyors uzsonna, s máris felveszi könnyű kis ruhácskáját, s én végre megláthatom. Nagyon aranyos. Amikor a ház előtti parkon megyünk keresztül, sajnos, nem sok érdeklődést tanúsított aziránt, hogy fényképezőgépem elé álljon. No. nem baj, talán később. Néhány perc múlva egy nagy udvarra érünk, hatalmas nyárfákkal van körülvéve, s alattuk szépen rendben sorakoznak a garázsok. Az egyik nyitva, előtte régi típusú, de jó karban tartott Volga, s már tudtam is, hogy jó helyen járunk.- Alekszandr Ivanovics, hány kilométert tett már meg kocsival?- Még néhány tucat és kétszer százezret. Az úton sosem sajnálom, de azután mindig gondoskodom róla Másenka rögtön beül az első ülésre, nagyapja mellé, aki a garázsba tolat. Másenka szomorú, hogy ezúttal elmarad a szokásos kocsikázás, de én örülök, hogy végre személyesen megismerhetem a híres pilótát, a Szovjetunió Hősét, ráadásul így, összemaszatolt munkaruhában. Az úton visszafelé néhány felvétel, s azután már kérdéseim lavinája és a pontosan megfogalmazott válaszok következetnek. Kávé helyett teát iszik, cigaretta nélkül. A lakásban tilos a dohányzás A Szovjetunió elleni fasiszta támadás első napjairól beszélgetünk, a hiradósok kiképzéséről, ahonnan a rá jellemző szívóssággal eljutott a permi repülöiskolába. És az első bevetés? A második világháború egyik leghíresebb csatájában. Kurszknál. S bár ez tankcsata volt. a repülősök is bebizonyíthatták, mit tudnak. Alekszandr Ivanovics Petrov akkor fiatal hadnagy volt. • Petrov tábornok emlékeit idézi (A szerző felvétele) sikerült kicsúsznia a halálos gyűrűből. Visz- szafelé kényszerleszállást kellett végrehajtania egy harckocsipályán. Amikor kiszállt a pilótafülkéből, azonnal a motorhoz ment. Az olajteknő találatot kapott, nem volt benne egy csepp kenőanyag sem. De a motor kibírta, a repülőgép is „túlélte“ az egyenlőtlen küzdelem során szerzett „sebeket“. Megsimogatta a gép páncélját, s dicsérte mindazokat, akik elkészítették ezt a repülőgépet. A második világháború legjobb harci gépe. Az IL-2-esek mindenütt, ahol megjelentek, tekintélyt parancsoltak. Alekszandr Ivanovics Kurszknál nem egy hasonló drámai helyzetet élt át, s úgy beszél róluk, mint valami mellékes esetről. Szeretném megtudni a részleteket is, de nem szólok közbe, hagyom, hogy szabadon beszéljen. A legérdekesebb rész még úgyis hátravan.-Csehszlovákiáról már azelőtt is sokat hallottam, hogy ezredünk eljutott a Kros- no melletti repülőtérre. Sosem felejtem el, milyen ünnepélyes hangulat uralkodott nálunk, amikor megtudtuk, hogy segítségre megyünk szlovák testvéreinknek, akik augusztus 29-én felkelést robbantottak ki a fasiszták ellen. Rendkívül izgatottan vártuk a találkozást a csehszlovák katonákkal és partizánokkal, de főleg a repülősökkel. Tudja, amikor a szlovákiai repülőterekre tartottak a Szovjetunióból, nálunk szálltak le, Krosnóban. Jó vadászgépeik voltak, „la- vocskinok". Jó értelemben vett vagány gyerekek voltak, igaz, néha ez balul ütött ki. Emlékszem, egyszer az egyik leszállás közben eltörte a gép bal „lábát“. Sokáig kellett vigasztalnunk. Szóval, később még egyszer találkoztam velük. De az már egészen más találkozás volt. Esős idő október utolsó napjaiban. Fáradtan, letérten vonultak visz- sza. Vigasztaltuk őket, ahogyan tudtuk.- Ez volt az utolsó találkozása honfitársaimmal a viharos háborús időkben? - vetem közbe.- Nem. nem. Sokszorláttuk még egymást. Szomorú és örömteli pillanatokban egyaránt. Részt vettem az Ostraváért vívott harcokban, majd később, Drezda bevétele után a második világháború utolsó csatájában, a Prágáért folytatott küzdelemben. És itt valóban gyönyörű pillanatokat éltem át. A háború vége, az a leírhatatlan meleg fogadtatás önöknél! Az az érzés semmihez sem hasonlítható. Emlékszem, amikor első gépünk leszállt a Prága melletti repülőtéren, Kbelyben. A másik már nem sorakozhatott mellé, mert a helyiek körülfogták, a pilótát szinte kihúzták a fülkéből és virággal árasztották el. Később kenyérrel, és persze sörrel is megkínáltak bennünket...- Én még szeretnék visszatérni a korábbi harcokhoz, amelyekben a szovjet, a szlovák és cseh katonák fegyverbarátsága edződött.- Sok-sok ilyen harc résztvevője voltam, de az egyik különösen élénken él emlékezetemben. 1944 szeptember végén játszódott le. A rossz időjárás miatt már elég idegesek voltunk. Órákig esett az eső, s a köd miatt alig lehetett látni, nemhogy repülni. Amikor kissé kiderült az ég, felkészültünk egy támadásra, amely során Ludvík Svoboda hadserege egyik dandárának kellett támogatást biztosítanunk. Az önök támadó egységeit feltartóztatták a németek, akik az ellentámadásba harckocsikat is bevetettek. A jelentés szerint mintegy húsz harckocsi támadott. Hat vadászgépből álló köteléket vezettem Dukla irányába. Nem titkolom, kicsit ki is akartuk húzni magunkat, megmutatni, milyen az „alapos munka“, hiszen távcsövön keresztül nemcsak Svoboda tábornok, hanem a mi Konyev és Moszkalenko tábornokunk is figyelt bennünket. A frontvonal fölé értünk, ahol súlyos harcok folytak. Elsőként repültem az ellenséges harckocsik irányába, s igyekeztem a lehető legpontosabban célozni. Szünet nélkül lőttem a német tankok „sűrűjét“, majd terhétől megvált gépemet feljebb emeltem, hogy az utánam jövök is szóhoz juthassanak. Szép, tiszta munka volt. Hat fasiszta harckocsi égett. Ezzel természetesen megállítottuk a német ellentámadást. Alekszandr Ivanovics Petrov tábornok kitüntetéseit né zem. Több tucatnyi sorakozik előttem. Kézbe veszi az egyiket, s közelebbről mutatja.-Az Alekszandr Nyevszkij Érdemrend. Magas kitüntetés és személyesen Moszkalenko tábornok tűzte a mellemre, amikor az előbb említett bevetés után földet értünk. A gyűjteményből nem hiányzik a Szovjetunió Hőse Aranycsillag sem, s ez is, akárcsak a többi, egy katona harci útjának egy-egy állomását jelzi. Egy ilyen - számunkra különösen fontos - állomás volt a szlovák nemzeti felkelés is... LADISLAV TAKÁÖ A bomba mégis robbant! A moszkvai Nagyszínház társulata amerikai vendégszereplését a New York-i Metropolitanban D. Sosztakovics ..Aranykor" cimú balettjének előadásával kezdte, óriási sikerrel. ... Ám mielőtt a függöny felgördült volna, egy másik előadásra" is sor került amely bővelkedett izgalmakban Két és fél órával a bemutató előtt a szovjet balettmüvészeket. akik éppen a színházba igyekeztek, rendőrkordon tartóztatta fel. A művészek kénytelenek voltak visszatérni szállodájukba, mivel - az amerikai biztonsági szervek közlése szerint - a színházban bombát helyeztek el. Az előadás előtt nem egészen fél órával a szovjet balettmúvészek rendőri kísérettel tették meg a színháztól a szállodáig vezető utat (néhány száz métert). A Metropolitan előtti utcán, egy másik rendőrségi osztag mögött, hatalmas tömeg gyűlt össze szovjetellenes plakátokkal, vérlázító szovjetellenes kijelentéseket harsogva a mikrofonba. Mindenütt több tucat fotoriporter és filmoperatör munkálkodott, interjúk készültek a tüntetők körében. Közvetlenül a színház bejárata előtt mintegy négyezer ember tolongott, közülük egy különleges műszer segítségével mindenkit tetőtől talpig átvizsgáltak a biztonsági szolgálat emberei, és belenéztek minden egyes női táskába A Nagyszínház nyolc évi szünet után utazott ismét vendégszereplésre egy merőben új társulattal, és csupán néhány régi taggal. Galina Ulanova volt az első szovjet balettművész, aki 1959-ben fellépett Amerikában, és eltán- colta Júliát. Ma a világhírű balerina balettpedagógus, tanítványai gyakran utaznak vendégszereplésre. A próba szünetében interjút adott az amerikai CBS televíziós társaságnak- Nem fél a provokációktól, a terroristáktól amerikai vendégszereplésük ideje alatt? - kérdezte a riporter a balerinától.- Mitől félnék? - kérdezte vissza Ulanova. - Ezeket az embereket megvásárolták. Nem is akarok róluk szólni. Beszéljünk inkább a művészetről.- ön támogatja a két ország közötti kulturális kapcsolatokat?- Természetesen. Ami pedig a provokátorokat illeti, az önök dolga, hogy leszámoljanak velük. . . . A provokátorokkal ennek ellenére nem számoltak le. Mindenki emlékszik még. hogy egy évvel ezelőtt a cionista forradalmi szervezet tagjai bombát robbantottak a Mojszejev együttes amerikai vendégszereplése idején És voltak egyéb provokációk is... A már említett metropolitanbeli incidens a következőképpen zajlott le. A sajtó képviselői közölték, hogy 15 óra 45 perckor ismeretlen telefonáló hívta fel a a rendőrséget: nem messze a színháztól egy szeméttartóban bombát helyeztek el. 15 óra 55 perckor ugyanez a telefonbejelentés érkezett a New York Times szerkesztőségébe. Ezután a rendőrség nekilátott a keresésnek. 18 órakor valóban felfedeztek egy szeméttartóban egy óraszerkezettel ellátott gránátot. Azt még nem sikerült kideríteni, mennyire volt a szerkezet veszélyes, mindenesetre ez a rögtönzött és nemkívánatos „előadás“ felborzolta a kedélyeket. A szovjet követség tiltakozását fejezte ki az üggyel kapcsolatban, az amerikai hatóságok pedig megígérték, hogy megindítják a nyomozást. A Nagyszínház művészei a vártnál nyugodtabban viselték el az incidenst. A szovjet művészek vendégszereplése körül kezdettől éles szovjetellenes „show“ alakult ki. Azok. akik az egésznek az irányítói voltak, aligha érték el a céljukat, ellenkezőleg: ellenérzést és felháborodást keltettek a provokáció elkövetői ellen az előadás közönsége körében. A bomba mégiscsak felrobbant a Metropolitanban: a közönség éljenzését csakis a bombarobbanáshoz lehet hasonlítani. A provokációt, mint ma már ismeretes, ez alkalommal is a Meir Kahane által vezetett Zsidó Védelmi Liga követte el. U. i. Érdekes, hogy a „mindenről kiválóan értesült“, aktualitására olyannyira büszke Amerika Hangja című lap szégyenkezve hallgatott a Metropolitanban zajlott eseményekről, a cionista provokációról. Úgy látszik, Kahane társairól vagy csak jót szabad írni, vagy semmit... (Szovjetszkaja Kultúra)
