Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-08-14 / 32. szám
nár a Mahúttól akadt, a rövid negdöbbentett áttükrözödött ágáról alkotott érdésbe, hogy gennek az én három utcával , hogy a busz- illomás közötti ' szabad hely; I kamiont, mely t köpködött az bra és abban ;lvédő üvegem ete füstfoszlá- lon és már bent ,/ban egy Wart- tt. Kihúztam az elnémult, a há- osabban zaka- ek a városból ijdhogynem el- nagy eröfeszí- magam, hogy /eccel, aki szóiét meresztette vértelen száj ívillan a bizonyakor valamilyen eresztezi a lát- isú terveinket, ni után körülöt- Iviselhetetlenné il. - Hát akkor ázsba! Én már villamossal... sintavékony bőr íajolt, és kiszállt ász örökkévaló- a feje tűnt el , utánakúszott ordultak széles ätosan nyomult : ajtónyíláson... kérdezősködni cövetelni tőlem, jyarázatot. Még neki, rádupláz- londtam, olyan tták volna a félülők vak ködgo- án agyamra is m, vajon képes hogy minden érti: hogy nem iy nem a motor m, a sofőr nem . vinni, azonnali ■Befejeztem pinyebbüléssel íatározásom se em annyira mú- számomra ez 3tlen hatás, amit ene, ha nyíltan dóm, szinte egy ahonnét elöbb- lelyekröl is elér- ámok, és feltárul e tettem vala- ár mindjárt most akár értetlenül írnyire járt, egy- utoljára nézett mégiscsak ka- n eltitkolta a sej- ebbnek tartotta \z ujjaim hegye ;sípett. Ki tudja, Ihetetlen vágyat sljak valamit az ögöt, vagy egy >em volt a köze- em - aszfalttenÁNOS fordítása LŐRINCZ GYÖRGY Ólmos, szürke ég borult a tájra. Mozdulatlanságba dermedt nemcsak a láthatár, a levegő is. A két fiú farkasszemet nézett egymással. Ha valaki idegen távolról nézte volna őket, azt hihette, csendesen beszélgetnek. Csendesen beszélgetnek az ólmos ég alatt. Ekkor a barna, aki két fejjel magasabb volt a társánál és zömök, széles vállú, fölemelte a mutatóujját, megszólalt:-Tudod, a macska miért játszik az egérrel? A kisebbik, a törékeny szőke nézte a barna fölemelt ujját, nem válaszolt. I- A macska azért játszik az egérrel, hogy a vércukor szintje nőjön. Tudtad ezt? Amikor a macska megfogja az egeret, az egér már tudja, hogy meg fog halni. De mert legtöbbször lesből fogja meg és hirtelen, a vércukor szintje kicsi. Elhallgatott, várt.- Azt hihetnék - emelte föl a hangját -,-a macskában szadista hajlamok vannak. Szereti kínozni az egeret. Ez nem igaz! A macska élettani okból játszik az egérrel! Azzal, hogy elereszti, megfogja, újra és újra elereszti, megfogja, növeli a vércukor szintjét. Elképzelheted, a remény és szorongás hirtelen változásai - milyen sztresszt idéznek elő! Kívülről mindez persze nem látszik, legfennebb a szőrei borzolódnak föl, a belső elváltozások a lényegesek. Amitől megnő a cukorszint. Hirtelen ütötte pofon az alacsonyabbat.-Tehát nem szeretsz? A kisebbik, akinek fehér bőrén jól látszott a pofon helye - persze mindez a távolból nem látszott - , összeszorította az ajkát, hallgatott.-Testvérek vagyunk, vagy nem? A kisebbik hallgatott. A magas barna ekkor fölemelte a kezét, de nem csapott le. Fogta a kisebbik tekintetét, kezét annak az arcával egymagasságba emelte - szétnyitotta az ujjait.- Ha megrebben a szemed, akkor te vagy a hibás, tudod? A kisebbik, a törékeny szőke hallgatott. A magas barna széttárt ujjait közelíteni kezdte a kisebbik arcához. Lassan, nagyon lassan közelítette, ahogy a lassított filmeken látta, hogyha a másik akarja, rebbenhessen meg a tekintete. Ha akarja. De tudta azt is, magától is megrebbenhet. Nem rebbent meg. Attól, hogy a kisebbik tekintete ujjai közelségétől sem rebbent meg, elbizonytalanodott.- Mondjad, hogy szeretsz! A kisebbik hallgatott.- Csak egyszer! Hisz testvérek vagyunk, vagy nem?- Nem - mondta a kisebbik. - Most már nem! A barna változtatott a tartásán, úgy tett, mint aki teljesen megbánta, amit tett.- Szeretném tudni, miért?- Mindig azt mondjátok, fattyú vagyok. Aki pedig fattyú, az maradjon is az. Azt sem akarjátok, hogy tudjak anyámról. Fölemlegetitek, miközben azt szeretnétek, hogy felejtsem el. Ha fattyú vagyok, akkor nem vagyunk testvérek!- Sokat beszélsz - mondta a magas barna -, sokat beszélsz! Elhallgattak. A dermesztő csendet hirtelen edénycsörömpölés törte meg. Egy pillanatig némán álltak, a barna szólalt meg.- Igazad van - mondta -, fattyú vagy! Ezért kell szeress! Ha testvérek lennénk, akkor nem kellene szeress! Akkor el tudnám túrni azt is, hogy ne szeress! De így! Fölemelte a kezét. Ahogy fölemelte a kezét, a kisebbik újra beledermedt a mozdulatlanságba. Kinyitotta a szemét, tágra, kerekre: Csak meg ne rebbenjen - gondolta. - Csak meg ne rebbenjen. Es várta, hogy záporozzanak az ütések. Az első ütés az állát érte. Az első ütést még érezte, a többinél már csak arra vigyázott, ne rebbenjen meg a tekintete.- Hunyd be a szemedet! - hallotta.- Hunyd be azt a mocskos szemedet! - hallotta. Nem tudta, meddig ütötték - kiáltást hallott.- Héé! Mit csináltok? Hallgatott.- Mi történt, mit csináltok? A barna szólalt meg:- Semmit - mondta -, semmit. Majd hozzáfűzte:- Hiába ütöm, nem akar szeretni! Csend lett. Ólmos felhők nehezedtek a tájra. VALERIJ SZEDIH És szólt a telefon Elkéstem, már megint elkéstem. Igaz, csak tíz percet, de mennyi mindent lehet csinálni tíz perc alatt is. Hány pár cipőt, hány autót; és hány kenyeret lehet megsütni. Ezen gondolkozva nyomtam le az iroda kilincsét. Az irodában kollégámmal, Kolzakowal dolgozom együtt. Az ajtó zárva volt. Eszembe jutott, hiszen Kolzakov szabadságon van. Gyerünk a kulcsokért a portára. Mikor visszaértem, hallom, hogy bent csörög a telefon. Izgalmamban alig találtam a zárba. Mire kinyitottam az ajtót, már néma csönd volt a helyiségben. Ki lehetett? Ha a főnököm, csak arra gondolhat: ,,Már megint elkésett, de most igazán..." Inkább megelőzöm, telefonon megmagyarázom a késésem okát. ,,A portás is feltartott egy kicsit, meg ugye a lépcsők... A zárat is ki kellene már cserélni..." Tárcsáztam, semmi. Biztosan elindult hozzám személyesen. Gyorsan szétdobáltam az iratokat az asztalomon, mintha már kora reggeltől nagy szorgalommal dolgoztam volna. Vártam egy fél órát, senki. Akkor csak a személyzetis lehetett. Be is nézek hozzá, hátha fontos az ügy.- Szevasz! Nem hívtál engem telefonon úgy hét óra körül, merthogy fontos dolgom volt, és mire a kagylóért nyúltam...- Nem?- Akkor ne haragudj! Irány a bérelszámoló.- Tényleg nem kerestetek, úgy másfél órája? Várjunk csak. Talán az a kis szőke a 17-ből.- Szia, tündérke. Szeretsz még egy kicsit?- Már nem! Miért, mi a baj?- Valaki keresett néhány órával ezelőtt, de csak most érek rá. Igen, telefonon. Nem te? De kár! Szia! Még talán húsz helyre hívtam. Senki. Most mit csináljak? Ránéztem az órámra, dél van. Hű, de éhes vagyok! Fél egytől ebédszünet. Kemény elhatározásra jutottam. Ha visszajövök az ebédről, időt és fáradságot nem kímélve, kinyomozom, ki volt a vonal másik végén. HORVÁTH FERENC fordítása JEVGENYIJ JEVTUSENKO Legvégső hitem Hát csakugyan: korcsként kivesznénk, a vég felé fut minden út? Szárnyszegetté tett minden eszmét szárnyasrakéta-korszakunk?! Hát csakugyan: egy nyomorék nyír az utolsó folyó fölé hajolva látja: tükrén kép ring - a legutolsó emberé?! Hát csakugyan: bár nem lesz Big Ben,- áll a Blazsennij s Notre-Dame -, neutronpernye sóhajt minden élőlény kihűlő nyomán?! Nos abban, hogy itt egyetlen csíz, évafa, gyermek - semmi sem marad - én nem hiszek. S e nem-hit: legvégső, megtartó hitem. Nem lesz csupán koponyatégla a toronyban, mely égre nőtt. Nem háború után, de még a végső nürnbergi per előtt. Váll-lapját patakba hajítja a legutolsó katona, s nézi, hogy ül rá lelassítva egy szitakötő csillaga. Megértés lesz és felelősség. Az emberiség: jó család. A legutolsó állam önként szünteti meg majd önmagát. Kitátja fogatlan száját az utolsó kizsákmányoló, s a legutolsó köteg százast ínyencként csócsálja mohón. Az utolsó gyáva redaktor úgy bűnhődik, hogy nyílt színen olvassa fennhangon, mit egykor kihúzott szőrösszívűén. Az utolsó bürokratának, míg cikákolva nyel szmogot, ajkán a revizor halál hagy indigókék pecsétnyomot. S forog a Föld; a most süvöltő félelmek nélkül is - noha az utolsó legnagyobb költő nem jön világra... Nem. Soha. RÓZSA ENDRE fordítása : építettem Középtudtam arról, hogy után traktoros lett, legkérte a Sura később, több év múlva meg, amikor ismét ia. Nyikolajék házat- Nem... - feleltem -, csak félek, hogy megszeretem a barátom feleségét...- Attól ugyan ne félj - nevetett. - Gyere csak, nyugodtan. Egyszer aztán valóban elmentem hozzájuk. Iszogattunk is. Surát nagyon szépnek láttam most is, valósággal ragyogott. Róla is beszélgettünk, és Nyikolaj így szólt: kNYUK rátom felesége ek, Sura járási ta- st kapott. tam vele, elmoso- tezét, majd felém 3 bennünket, pedig izör is hívott. Talán-Tudod-e, hogy az esküvőnkön csókoltam meg először...? Én Surára néztem és az a régi nyári vihar jutott az eszembe, amikor a nyírfák alatt megcsókolt. Talán Sura is erre gondolt, mert lesütötte a szemét. Elhatároztam, hogy nem jövök többet hozzájuk. A következő év tavaszán azonban Nyikolajt súlyos baleset érte. Egy vihar letépte a villanyvezetéket, és kigyulladt az üzemanyag-tároló. Masoktól hallottam, hogy Nyikolaj, aki éppen ott volt a traktorával, megpróbálta lefedni a tartályt, amelyben lángra lobbant a gázolaj. A tüzet ugyan eloltották, de ó súlyosan összeégett és kórházba kellett szállítani. A gyógyulása sokáig tartott, talán három hónapon át volt kórházban. Surával többször találkoztam a kórház folyósóján, mert a kórterembe nem engedtek be. Felajánlottam, hogy hazaviszem, de nem haza készült, hanem, mint járási tanácstagnak, ezernyi gondja-baja volt. Azt megengedte, hogy elvigyem a kolhozba, ahol ugyancsak volt valami intéznivalója. Máskor a dolinyi munkásnők miatt kellett az igazgatót felkeresnie. Büszke voltam rá, akárhová mentünk, mindenhol ismerték, tisztelték. Mindenkivel megtalálta a hangot és mindent feljegyzett magának. Szívesen kísértem volna életem végéig ezeken az utakon. Ö látszólag boldog volt, az arca sugárzott, rá sem lehetett ismerni. .. .Amikor először bemehettem Nyikolaj- hoz a kórterembe, búcsúzáskor azt mondtam neki: - Boldog ember lehetsz te, Kolja...- Igen, szerencsés ember vagyok, jó orvoshoz kerültem... Nem értette, mire mondtam, de jobb is volt így. Ne árnyékolja be semmi a barátságunkat. Nyár végén jött ki a kórházból. A vállán, a nyakán, az arcán csúnya forradások. De azt hiszem, boldog volt. Elmentem hozzájuk segíteni: szénát kaszáltunk. Amikor azonban a lakásba hivtak, mindig kimentettem magam. Ősszel Nyikolaj ismét traktorra ülhetett. Együtt dolgoztunk. Most tél van. Az utakon hótorlaszok, azokat takarítjuk el. A munkából együtt megyünk haza. A kútnál köszönünk el egymástól. Ő mindig hív: - Gyere be hozzánk. - Én pedig mindig azt mondom: - Legközelebb... és add át üdvözletemet a feleségednek... ANTALFY ISTVÁN fordítása ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■i won ■m Lipcsey György: Formák III. (Hrapka Tibor felvétele) Nagy Zoltán rajza
