Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-08-07 / 31. szám
UÍ‘ baj SZÚ BE ”-----r-1-----rrr-^-^rT^ Óv atos bizakodás Pontosan egy hónap múlva, szeptember7-én indul ötnapos hivatalos látogatásra a Német Szövetségi Köztársaságba Erich Honecker, az NDK Államtanácsának elnöke, az NSZEP KB főtitkára. A hírt egyidejűleg közölték július közepén mindkét fővárosban. Erre mondják: igazi szenzáció, nincs olyan, magára valamit is adó napilap, amely ne az első oldalon hozta volna a hírt. Szenzáció még akkor is, ha a látogatás már régen esedékes - vagy talán éppen ezért, hiszen Honeckernek hat éve, 1981 óta van érvényes meghívója Bonnba, s azóta már egyszer-kétszer úgy tűnt, hogy valóban sort kerítenek rá, de mindig akadtak erők - vagy a világpolitikában, vagy magában az NSZK-ban -, amelyek a feszültség valamilyen kiélezésével időszerűtlenné tették azt. Nem kell a történelmi okokat magyarázni, hogy miért szuperérzékenységű a két német állam viszonya, illetve az általános kelet-nyugati kapcsolatoknak ez a területe - nincs olyan érzékeny szeizmográf, amely olyan pontosan jelezné a földkéreg alatti apró rezdüléseket, mint kettejük viszonya a politika hangulat- és hangsúlyváltásait. Több mint két évtizeddel az NDK megalakulása után jutott el a nyugatnémet külpolitika a felismerésig, hogy a második világháború eredményeit nem lehet megváltoztatni - pontosabban fogalmazva a kormányon levő szociáldemokraták, s személyesen Willy Brandt erőfeszítéseinek eredményeként 1972. december 21-én írhatták alá az NDK és NSZK közötti Alapszerződést. A tiz cikkelyből és kiegészítő okmányokból álló dokumentumban a felek kimondták, hogy az egyenjogúság alapján jószomszédi kapcsolatokat teremtenek egymással, a vitás kérdéseket kizárólag békés úton rendezik, s megerősítették: a határok sérthetetlenek. Leszögezték, hogy egyik fél sem képviselheti nemzetközi téren a másikat, s támogatják az európai haderő és fegyverzet csökkentésére irányuló erőfeszítéseket. Megegyeztek abban, hogy kölcsönösen létrehozzák a képviseleteket, s hogy több konkrét területen bővítik együttműködésüket. Itt kell megjegyezni, korábban Bonn minden lehetséges eszközzel gátolta az NDK nemzetközi elismerését, több nyugati ország - így például Anglia, Franciaország, Olaszország stb. - is csak az Alapszerződés megkötése után létesített diplomáciai kapcsolatokat Berlinnel, s több nemzetközi szervezetnek is ekkor lett a tagja. Az Alapszerződés tehát megvolt, de a viszony nem lett egycsapásra felhőtlen, mondjuk úgy, hogy változékony volt. Voltak és vannak is az NSZK-ban befolyásos revansista erők, amelyek nem ismerik el Európa háború utáni térképét, megkérdőjelezik a potsdami konferenciát, a német kérdés nyitottságáról, egységes Németországról szónokolnak (az 1937-es határok között), nem hajlandók tudomásul venni, hogy az NDK a szocializmust építi, a szocialista közösség szilárd tagja, s mivel a két katonai tömörülést elválasztó határvonalon fekszik, az NDK határai az európai egyensúly, a stabilitás tartópillérei is. Természetesen az sem segítette elő soha a normális kapcsolatokat, hogy a mostani bonni kormány tagjai, beleértve személyesen Kohl kancellárt is, felszólaltak a revansista gyűléseken, s nemcsak hogy nem utasították vissza a revansista követeléseket, hanem félreérthetetlen kifejezésekkel még ösztönözték is azokat. Az NDK természetesen a biztonságát veszélyeztető lépésnek érezte, hogy nyolcvanháromban megkezdték az amerikai rakéták telepítését az NSZK területén - akkor pl. ez is gátolta a látogatást. Mi az ami most lehetővé teszi, hogy az NDK első embere, pártfőtitkár és államfő, első ízben Bonnba utazzon? A motívumokat két nagy csoportra lehetne osztani (ami a probléma bizonyos leegyszerűsítését jelenti, hiszen egymással szervesen összefüggő, egymást kiegészítő dolgokról van szó). Az egyik a kétoldalú kapcsolatok mostani állása, a másik a nemzetközi helyzet. Jó az együttműködés az NDK vezető pártja és a nyugatnémet szociáldemokraták (SPD) között, ami közös javaslatok formájában is kézzelfoghatóvá vált, pl. a közép-európai atomfegyvermentes övezetről, vagy a vegyi fegyverek eltávolításáról. Felélénkültek a miniszteri szintű, valamint a parlamenti delegációk látogatásai is. Előrelépett az együttműködés a környezetvédelemben, s kifejezetten jók a gazdasági kapcsolatok. Az évi árucsere-forgalom eléri a 15 milliárd nyugatnémet márkát (az NDK külkereskedelmi forgalmának 10 százaléka), s Berlin évente jelentős nagyságrendű kamatmentes hitelt is kap. Az NSZK számára fontos szállítási útvonalak az NDK-n keresztül vezetnek. Egyébként a kereskedelmi kapcsolatok bővítése mindkét félnek előnyös, a közelség miatt a szállítás sem drága. Felélénkült a turistaforgalom is, míg korábban az NDK-ból többnyire a nyugdíjasok látogatták az NSZK-ban élő rokonaikat, tavaly már közel hatszázezer, nyugdíjaskor alatti NDK-állam- polgár járt a másik oldalon, s az idén jóval többre számítanak. Ami a nemzetközi vonatkozásokat illeti, kétségkívül első helyen Richard von Weizsäcker nyugatnémet államfő közelmúltba™ moszkvai útját kell említeni, aki vendéglátói előtt elmondta, hogy Bonn az úgynevezett keleti szerződéseket (tehát az NSZK-NDK-szerzödést is) jó alapnak tartja a kapcsolatok fejlesztéséhez. Pozitív irányba hatott, hogy Bonn, bár több más nyugat-európai fővárossal együtt eredetileg húzódozott, de végül is belement a nullamegoldásba a szovjet-amerikai rakétamegállapodással kapcsolatban. (Viszont az utóbbi hetek kissé zavaró tényezője a Kohl-kabinet ragaszkodása a 72 darab Pershing 1 A rakétához.) S itt kell megjegyezni, hogy Erich Honecker és Helmut Kohl jó két évvel ezelőtt egyszer már találkozott Moszkvában, s akkor mindketten egyetértettek abban, úgy fognak eljárni, hogy német földről soha többé ne indulhasson ki háború. Olyan alapelv ez, amelyre a további kapcsolatokat építeni kell. A két ország társadalmi rendszere alapvetően különbözik, mindkettőnek mások a szövetségi kötelékei. Azoknak van talán igazuk, akik a látogatás bejelentése kapcsán - éppen a korábbi tapasztalatok miatt - óvatos bizakodásuknak adtak hangot. Hiszen a két német állam viszonyában sok még a megoldanivaló. így például Berlin sérelmezi, s jogi szempontból is abszurd dolog, hogy Bonn még mindig nem ismeri el az NDK-állampolgársá- got. Egymás fővárosába még mindig csak ügyvivőket küldenek, nem pedig nagyköveteket, s még lehetne sorolni tovább is. Remélni lehet, hogy a legfájóbb pontokra közösen igyekeznek majd megoldást találni. Ugyanis a valóság valóság marad, az NDK fennállásának harmincnyolc éve igazolta: a két német államnak egymás mellett kell élnie. S jobb azt békességben, a súrlódásokat minimumra szorítva tenni. Jobb is, hasznosabb is, számukra és egész Európának egyaránt. (-nák) A nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója alkalmából #4 a Szovjetunióban amnesztiát hirdettek. Ez a következő hat hónap alatt valósul meg. A Szovjetunió fennállásának első évei óta létezik az a gyakorlat, hogy a bűnözőket amnesztiában részesítik. Ezeket az akciókat rendszerint a szovjet állam életének nevezetes dátumaihoz időzítik. De miben különbözik a jelenlegi amnesztia a korábbiaktól?- Ez az egyik legszélesebb körű amnesztia az ország történelmében, azoknak a személyeknek a körét illetően, akik hatálya alá esnek - jelentette ki az APN tudósítójának Alekszandr Jakovlev professzor, az ismert jogász, a Szovjet Tudományos Akadémia Állam- és Jog- tudományi Intézete büntetőjog-elméleti és szociológiai osztályának vezetője. - Többek között az olyan személyekre vonatkozik, akik azelőtt részt vettek a Szovjetunió védelméért folytatott harcban és akiket a múltban érdemekkel és érmekkel tüntettek ki. Továbbá a nőkre, akiknek fiatalkorú gyermekeik vannak, a rokkantakra, valamennyi 60 évnél idősebb férfire és 55 évnél idősebb nőre - függetlenül attól, hogy A legnagyobb amnesztia a Szovjetunió történelmében elkövetett bűncselekményeik miatt milyen időtartamú büntetést állapított meg számukra a bíróság. Ezenkívül, mentesülnek a büntetés alól a háromévnél nem hosszabb szabadságvesztésre ítélt nők, ha ennek legalább egyharmadát letöltötték. Az amnesztiának más sajátossága is van. Míg azelőtt az ilyen akció, csupán az elítéltek bizonyos kategóriájának szabadon bocsátására vonatkozott, a jelenlegi amnesztia azon elítéltek büntetésének lényeges csökkentését is előirányozza, akik le fogják tölteni büntetésüket, mégpedig idejük egyharmadával-felével. • Kire nem terjed ki az amnesztia hatálya?- Elsősorban azokra, akiket különösen veszélyes és más államellenes bűncselekményért, például kémkedésért, csempészésért, banditizmusért ítéltek el. A különösen veszélyes visszaeső bűnözők, s azok a személyek sem esnek amnesztia alá, akik szándékos emberölést követtek el (kivéve, ha ez felindult állapotban vagy a szükséges önvédelem határának túllépése során történt), akik különösen nagy összegű sikkasztást követtek el az állami vagy társadalmi tulajdon kárára, vagy állampolgárok személyi tulajdonát lopták el a lakásba való behatolás során (ahogy mondani szokták: „betöréses lopást követtek el“) stb. Az olyan bűncselekmények elkövetői sem részesülnek amnesztiában, mint például a repülőgép-eltérítés, a biztonsági szabályok megsértése a robbanás- veszélyes üzemekben, ha ezek halált idéztek elő (mint ez többek között a csernobili atomerőműben történt), ezenkívül a kábítószer-élvezettel összefüggő cselekmények valamennyi fajtájának elkövetői sem, beleértve a kábítószerekkel való kereskedést, a használatukra való rábírást, a búnbarlangok fenntartását. A jelenlegi amnesztia végül nem terjed ki azokra a személyekre, akiket kegyelem vagy korábbi amnesztiák már felmentettek egyszer a büntetés letöltése alól. • A törvényt már egyszer megszegő személyek ilyen tömeges szabadon bocsátása vajon nem idézi-e elő a bűnözés fokozódását az országban? Ügy vélem, nem. Többek között erről tanúskodik az előző amnesztiák tapasztalata, amelyek semmiféle lényeges változást nem idéztek elő a bűnözési statisztikában. Kétféle reagálásra számítok a közvéleményben. Az első: mire való idő előtt szabadon bocsátani azokat, akik holnap újra bűncselekményt követhetnek el? Ez az emberek többségének természetes „védelmi“ reagálása, de más szempont is van: ha a szabadon bocsátott személyeknek akár csak egy része visszatér a normális, becsületes életbe, ez már jó a társadalom számára. Ami pedig a bűnözés fokozódásának ezzel kapcsolatos, elkerülhetetlen kockázatát illeti, éppen ennek a minimálisra való csökkentésére hivatottak az amnesztia alóli „kivételek". • Az idős és középkorú szovjet állampolgárok mégis rossz emlékeket őriznek az ötvenes évek amnesztiájáról, amely a bűnözés növekedését idézte elő...- Igen, ennek a jelenségnek is megvoltak az okai. Azokban az években a bűnözők kontingense összehasonlíthatatlanul veszélyesebb volt nálunk, mint jelenleg, és ez a javító-nevelő politika terén Sztálin személyi kultuszának időszakában történt torzulások ára volt. Az előző, csaknem két évtized során az ártatlan emberek ezrei sínylődtek a javító-nevelő intézményekben, a visszaeső bűnözők pedig kényelmesen érezték magukat ott. Ebben az időszakban a börtönök az átnevelés eszközeiből végeredményben a bűnözés melegágyaivá váltak. Jelenleg a helyzet más. Először, társadalmunk elvileg másféle lett, jogvédő szerveink pedig már sok év óta közvetlenül arra törekednek, hogy harcoljanak a rossz ellen. Másodszor, a bűnözés puszta képe is jelentősen megváltozott: a legveszélyesebb és legsúlyosabb bűncselekmények hányada manapság csupán egészen jelentéktelen. Ázt is hangsúlyozni akarom, hogy a bűnözés ellen folytatott harcunk koncepciója nem a büntetés szigorításán, hanem elkerülhetetlenségén alapul. A történelem és a tapasztalat arra tanít bennünket, hogy a büntetés súlya és a bűncselekmények súlya - valami közlekedőedényféle, vagyis a túl szigorú büntetés lényegében bumeráng, amely rendszerint a bűnözés fokozódását idézi elő. És megfordítva, a büntetés lehetőség szerinti enyhítése, az amnesztiák elősegítik a törvénysértések számának csökkentését, azt, hogy a bűnözők nagyobb hányada térjen vissza a normális életbe. VALERIJ TYELEGIN (APN) A szovjet föld peremén Kilométerek százain keresztül húzódik északról délre, a Bering-tenger é.s az Ohotszki-tenger között a Kor- ják Autonóm Körzet. Területe a Kamcsatka-félsziget felét és a kontinens érintkező részét foglalja el. Az autonóm körzet annyira elnyúlik, hogy északi részei még a tundrák övezetében, déli területei pedig már az erdős övezetben fekszenek. Mindössze 70 éve, a szovjethatalom győzelme előtt itt nem voltak falvak, sem más lakott helyek. Az őslakosság - korjákok, evenkek, csukcsok - vándoroltak a rénszarvasnyájak után családostól, egyszerű lakhelyükkel - a jaragával - és minden cókmókjukkal együtt. Már csak a legidősebbek emlékeznek a nomád életre. Ma az Ohotszki-tenger és a Csendes-óceán partján, s úgyszintén a folyók mentén falvak és közművesített települések vannak. Az autonóm körzet központja a Palana nevű városi típusú település. A körzet gazdaságában vezető helyet tölt be a halfeldolgozó ipar, hagyományosan fejlett a rénszarvastenyésztés, a nagy szőrmés állatok és a tengeri állatok vadászata. Sikeresen valósul meg a szociális program. Iskolák, óvodák, klubok, kórházak épülnek. Az orosz írásmód alapján létrehozták a korják írásbeliséget, több újság jelenik meg. Esténként minden faluban kigyúlnak a televíziók kék képernyői. (APN) A palanal szakközépiskola diákjai adják elő a korják népi táncot Vlagyimir Lazarev, Osszora település művészeti iskolájának igazgatója a rénszarvastenyésztők vendége. Festményei a korják földet, a korjákok életét ábrázolják.
