Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)

1987-01-30 / 4. szám

Ma már csak rossz emlék az 1983-as esztendő a vajáni (Vojany) Jövő Egysé­ges Földműves-szövetkezet életében. Az akkori válságosnak is nevezhető helyzetet nem csupán a gyenge veze­tés okozta, hanem néhány ember fele­lőtlen hozzáállása és magatartása is, akik nem tisztelték a közvagyont. Olyan mélypont volt ez, hogy a szövetkezet 9,5 millió koronás adóssága meghalad­ta a Trebiáovi járás összes többi mező­gazdasági üzemének együttes adós­ságát. A helyzeten sürgősen változtatni kel­lett, ami elsősorban azt jelentette, hogy az elnöki tisztség betöltésével Döry Dé­nesi, a Nagyráskai (Veiké Raákovce) Helyi Nemzeti Bizottság akkori elnökét bízták meg. Az új elnök jól ismerte a szövetkezet problémáit, hiszen a párt­aktivistaként már korábban is betekin­tést nyert az irányítási és szervezési munkába. Munkáját a pártalapszervezet újjáalakult vezetősége is támogatta. Bí- rálóan feltárták a hiányosságokat, ki­cseréltek néhány raktárnokot, takarmá- nyozót és üzemi rendészt. Nagy gondot fordítottak a munkaidő ésszerűbb ki­használására, mivel a korábbiakban na­gyon sok kár származott az agrotechni­kai munkák megkésett elvégzéséből. A szövetkezet új vezetőségének a tö­rekvéseit, főleg az elnök azon érvelését, hogy nem élhetnek állami támogatás­ból, hanem maguknak kell kitermelniük a javakat, a tagság is megértéssel fo­gadta. Lelkiismeretes munkával mutattak példát főleg a traktorosok, Szatmáry György, Ondó György, Horgos Árpád, Titka Árpád, és mások, akik a szó szo­ros értelmében csúcsmunkák idején éjt nappallá téve dolgoztak, hogy az agro­technikai határidőket megtartsák. Ha­sonlóan aktívak voltak Vaszil Emil és Szakala Tibor gépkocsivezetők, vala­mint Molnár Árpád, Sipos János és Budai Sándor, a gépjavító műhely dol­gozói. Már az elkövetkező, 1984-es eszten­dő is kedvező eredményeket hozott. Abban az évben az aratási munkák is zökkenőmentesen folytak, ami főleg Mundy Sándor, Bodnár Sándor, Eszter- hay István és Kovács Árpád kombájno- sok érdeme volt. A szövetkezet vezetősége nagy gon­dot fordított a talaj termőképességének a növelésére. Míg korábban az istálló­trágyát nem becsülték meg és vonakod­tak a felhasználásától, ma már „sze­génynek“ tartják azt a táblát, ahová nem jutott belőle. A kedvező tapasztala­tok alapján ma három szabad tartású istállóban termelik és érlelik az istálló­trágyát, s igyekeznek azt minél gyorsab­ban bedolgozni a talajba. Az elmúlt év növénytermesztési eredményei már teljes mértékben iga­zolták az új vezetőség elgondolásainak a helyességét. Kalászos gabonafélék­ből például 1.13,5, burgonyából 130, zöldségfélékből 118,3, silókukoricából pedig 108,2 százalékra teljesítették a termelési tervet, s a sok éven át kudarccal végződött napraforgó-ter­mesztésben is 144,7 százalékos ered­ményt értek el. Egyedül a szemes kuko­ricánál maradtak száz százaléknál ala­csonyabb szinten, ahol csak 95,6 szá­zalékot értek el, ám ennek ellenére bevételi tervüket ennél a növénynél is túlteljesítették. Különösen jól sikerült az elmúlt évben a korai burgonya termelése. Míg koráb­ban erre is rendszeresen ráfizettek, ez­zel szemben az utóbbi három évben országos viszonylatban is kimagasló eredményt értek el. A keresletnek meg­felelően egy „dinnyeprogramot“ is ki­dolgoztak, megvalósításához azonban a Zelenina integrációs alapjából várnak segítséget. Mintegy másfél millió koro­nás beruházási keretre lenne szüksé­gük, főleg tárolóhelyiségek építésére. Bár az elmúlt évben a száraz időjárás mellett jégkár is fékezte a dinnye fejlő­dését, ennek ellenére ötvennyolc vagon dinnyét tudtak értékesíteni. A korábbiakban a takarmányellátás­ban is gondjaik voltak, főleg szénából és szilázsból, tavaly azonban ezt a mérle­get is sikerült kiegyenlíteni. Ez főleg az öntözéses gazdálkodásnak köszönhető, amit az elmúlt évi száraz időjárásban a legelőkre is kiterjesztettek. Ha kevés is volt a csapadék, a Labore folyóból sok vizet pótoltak. A takarmánytermesztés­ben a legjobb eredményeket a vajáni, a deregnyöi (Drahőov), az iskei (Izkov- ce) és a bési (Beéa) részlegeken érték el. Jó munkát végzett ezen a szakaszon is Kecskés Ferenc agrármérnök, nö­vénytermesztési ágazatvezető. Az utóbbi három év alatt nagy gondot fordítottak a szövetkezet elavult gép­parkjának felújítására. Új traktorokat és nagy teljesítményű munkagépeket vá­sároltak. Ladányi László fögépesítőnek azonban elég sok fejfájást okozott a kor­látozott üzemenyag-ellátás, aki ezen a problémán a járművek ésszerű és gazdaságos kihasználásával igyekezett segíteni. Az állattenyésztés sem maradt el a növénytermesztésben elért eredmé­nyek mögött, habár itt is nagy szükség lenne a felújításra, a gépesítésre. Egye­lőre azonban korszerűtlenné vált istál­lókban, nehéz fizikai munkával folyik itt a termelés, s új istállók építésére egye­lőre nincs kilátás, mert hiányzik hozzá a szükséges keret. Popély Tibor agrármérnöknek, az ál­lattenyésztési ágazat vezetőjének az irányításával igyekeznek itt is korszerű­síteni mindent, amit csak lehet. A négy­száz hízómarha ellátása például koráb­ban húsz ember munkáját vette igény­be, s ugyanezt az állományt, miután gépesítették az egyes munkaművelete­ket, ma három állatgondozó látja el. A fejlődés a napi súlygyarapodásban is megmutatkozott. Amíg 1983-ban mindössze húsz dekagramm volt a napi átlagos súlygyarapodás, ma már az 54,5 dkg-t is eléri, amiért nem kis mér­tékben Demcsák József, Nagy Sándor, és Talpas Sándor állatgondozókat illeti dicséret. A juhtenyésztók is jó eredményekről számolhatnak be, hiszen Kovács Lajos főbacsó irányításával 113 százalékra teljesítették a gyapjúeladás tervét. Az is szép eredménynek számít, hogy száz anyajuhra számítva százharminc bá­rányt választottak el. Évi átlagban 45-50 törzskönyvezett kost értékesíte­nek, amelyekért darabonként átlagosan 5500 koronát kapnak. A tej eladási tervét egész évben fo­lyamatosan teljesítették, a tejtermelők járási versenyében 1985-ben elnyerték az „Aranykannát“, az elmúlt évi első félévi eredményeikért pedig „Ezüstkan­nát“ kaptak. Az állattenyésztés eredményességét azzal is növelték, hogy a korábbinál nagyobb figyelmet fordítottak a takar­mányok ízesítésére, s meghosszabbí­tották a legeltetés időtartamát. Berta László vezetésével a sertéstenyésztők is szép eredményeket érnek el. A ter­melés emelkedő színvonala abban is megnyilvánul, hogy a szövetkezet a gazdasági mutatók szempontjából já­rási viszonylatban már az élvonalba tar­,ozik D. VARGA LÁSZLÓ Hazánk legnagyobb tehénfarmja a Bruntáli Állami Gazdaság Horni Beneáov-i üzeméhez tartozó Svobodné Hermanicében épült ki, a CSSZSZK és az NDK közti nemzetközi együttműködés keretében. A közeli Miloticében létesített borjúneve­lési központtal együtt a 2144 tehén befogadására épített farm a nagyüzemi szarvasmarha-tenyésztés ésszerűsítésére vonatkozó állami feladat végrehajtásá­nak az eredménye. A felvételen az NDK-ban gyártott fejóház látható. (A CSTK felvétele) A cukorrépáról - a nemesítő szemével Országszerte termesztik, de külföldön is ismerik az Arimona, Remona, Polyna, Imona, Slovhila, vagy a leg­újabb Intera egycsírás cukorrépa-fajtákat. Eljutottak az NSZK-ba, Ausztriába és Svédországba is. Legutóbb Japán mezőgazdasági szakemberek is élénken érdeklőd­tek a bucanyi répanemesítök sokéves, kitartó munkája iránt. A napokban a cukorrépa nemesítéséről és termeszté­séről beszélgettünk Bartolomej Sedlák mérnökkel, a Bucanyi Növénynemesítö Kutatóintézet igazgatójával.- A cukorrépát nem tarthatjuk csupán a közvetlen fogyasztásra gyártott cukor forrásának - mondotta az igazgató. - Tudományos munkák sora hivatkozik arra, hogy a cukorrépa színvonalasabb termesztésével gyor­sabban meg lehetne valósítani az élelmiszerekből és a takarmányokból való önellátás programját. Ez azonban megköveteli, hogy a termés mögött ne csak a tonnánként kifizetett 35, vagy nagyobb cukortartalom esetében 40-45 koronás vételárat lássuk. Már a régi termesztők is takarmá- nyozták a levágott répafejet, a cukorgyári répaszeletet és a melaszt. Csak az érdekesség kedvéért azt is megemlít­hetem, hogy egy hektárnyi cukorrépatermés tápértéke több mint két hektár gabonafélének felel meg.- A cukorrépával kapcsolatban sokszor elhangzik, hogy ez a növény igényes a kézi művelésre. A termelők még mindig nem rendelkeznek megfelelő munkagépekkel, ezért a betakarítás is nagy veszteségekkel jár.- Sok még az olyan termelő, aki esetleg saját hiányos­ságait is objektív okok mögé szeretné rejteni. Intézetünk több mint harmincéves működése alatt hat egycsírás cukorrépafajtát nemesítettünk ki. Ez képezi vetómagkíná- latunkat a szlovákiai és részben a morvaországi mező­gazdasági üzemek számára. A termelőket előzetes és folyamatos szakmai tanácsadásban részesítjük. Ezeket a tanácsokat azonban nem mindenhol szívlelik meg egy­formán. Szakembereinket néha nem is tanácsadóknak, hanem ellenőröknek tekintik. Vannak azonban olyan állami gazdaságok és szövetkezetek is, ahol felismerték a cukor­répa-termesztés jelentőségét, ellátogatnak hozzánk, taná­csot, véleményt kérnek, s a nemesítés újabb eredményei iránt érdeklődnek. Mi az ilyen érdeklődőket nagyon szívesen fogadjuk. Többek között nagyon jó kapcsolataink vannak a trebati- cei, az ostrovi és a légi (Lehnice) szövetkezettel, valamint a piest’anyi III. kooperációs körzetbe tartozó gazdaságok­kal. A Chtelnicei Efsz-ben például már hat-hét éve kézi művelés nélkül is 42 tonnás átlagos hozamot értek el. Ami a betakarítási veszteségeket illeti, eltekintve az elmúlt évi rendkívüli szárazságtól, ez általában a termés 15 százalé­kát teszi ki, bár a termelők által használt gépek ennél lényegesen jobb munkára is képesek. Az említett termelők ebben a vonatkozásban is sok hasznos tanácsot ad­hatnak.- Miért kisebb a hazánkban termelt cukorrépa cukortar­talma a szomszédos országokban termeltétől?- Ezzel kapcsolatban elsősorban arra szeretnék rámu­tatni, hogy a nálunk kinemesített fajták nem rosszabbak a külföldi fajtáknál. Ausztriában és Svédországban is jól beváltak. Cukortartalmuk éveken át a legjobb fajták szint­jén volt, sőt gyakran meg is előzte azt. Az említett különbség tehát a termesztés körülményeire, a termőtalaj minőségére stb. vezethető vissza. Figyelembe kell azon­ban venni a feldolgozási idő aránytalanul hosszú idejét is, a cukorgyárak korlátozott kapacitását, korszerűtlenségét, ami szintén kihat a répából kinyert cukor mennyiségére. Szlovákia területén például 10 cukorgyár működik, de csak a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) felel meg teljes mértékben korunk követelményeinek.- Milyen célokat tűztek ki a cukorrépa nemesítésében és termesztési színvonalának emelésében az évezred végéig?- Az ezredfordulóig szóló fejlesztési koncepció olyan feladatok elé állít minket, amelyek teljesítése ma még szinte elérhetetlennek tűnik. Célunk az, hogy az évezred végére az állami kísérletekben elérjük a 90 tonnás hektár­hozamot, 19 százalékos cukortartalommal, a kísérleti termesztésben pedig a 80 tonnás hozamot, 18 százalékos cukortartalommal. Ezek rendkívül igényes célok, de bízunk benne, hogy a szovjet, a magyar és az NDK-beli nemesi- tőkkel való együttműködés elősegíti majd az elérésüket. GÁGYOR ALIZ SZÚ A kalászos gabonafélék betakarítása után a Komáromi (Komárno) járásban végzett összegezésből kitűnt, hogy a tervezettnél 29 158 tonnával kevesebb termett. A járás párt- és gazdasági szervei elemezték a kiesés okait és megállapították, hogy a kedvezőtlen időjárás mellett szub­jektív okok is előfordultak. A kialakult helyzetből kiindulva a járási szervek operatív intézkedéseket fogadtak el a növénytermesztésben bekö­vetkezett hiányok pótlására. Ezek elsősorban a takarmány­alap biztosítására irányultak, hogy az állattenyésztés ne szenvedjen kárt. Ezeket az intézkedéseket szeptember elején három körzeti értekezleten tárgyalták meg a járás mezőgazdasági vállalatainak vezetőivel. Az intézkedések végrehajtását november első hetében értékelte az SZLKP Komáromi Járási Bizottságának az elnöksége. Az őszi szárazság következtében a szemes kukorica sem hozta a várt hozamokat, sőt 11 920 tonnával tovább növelte a szemesek termelésében bekövetkezett kiesést, (gy a járás mezőgazdasága a szemesek termelési tervét csak 82,3 százalékra teljesítette. A hosszan tartó nyári szárazság az alapvető tömegta- Karmányok hozamát is mintegy 15-20 százalékkal csök­kentette. Az operatív intézkedések ezért feladatul adták a másodnövények vetésterületének a kiszélesítését, első­sorban ott, ahol öntözési lehetőségek is vannak. A szemes kukorica betakarításának korábbi kezdete, valamint a nagy teljesítményű betakarítógépek alkalmazása kedvező felté­teleket teremtett a jó zöldtakarmányt nyújtó másodvetemé- nyek termesztéséhez. A járás mezőgazdasági üzemei a kukoricaszárhoz kettős termesztési rendszerben vetett, rövid tenyészidejű zöld kukoricát, tarlóveteményeket, ré­pafejet és répaszeletet kevertek, s így további 15 000 tonna kiváló minőségű silótakarmányt készítettek. A fel­mérések szerint a járás növénytermesztői a 8892 hektáron termesztett másodnövényekkel mintegy 53 352 tonna zöldtakarmányt biztosítottak az állatállomány számára, pénzben kifejezve körülbelül 8,5 millió korona értékben. A takarmányalapban mutatkozó hiány további csökken­tése érdekében számos mezőgazdasági üzemben északi járásokból hozatott burgonyával ízesítették a takarmány­szalmát. Ezen kívül a mezőgazdasági üzemek a cukorgyá­raknak nyújtott különböző szolgáltatásokért további 3500 tonna répaszeletet kaptak. Az említett és további forrásokból a Komáromi járás mezőgazdasági üzemei a takarmányszalmán kívül össze­sen 54 530 tonna takarmányra tettek szert, s ez a mennyi­ség már 101,8 százalékra biztosította az állattenyésztés téli takarmányszükségletét, az aránylag magas szintű termelékenység megtartása mellett. A takarmányalap megfelelő összetételének eléréséhez nagy segítséget jelentett a fehérjeprogram keretében ter­melt kb. 250 tonna szója is, amit jól hasznosítottak a járás számos szövetkezetébien, valamint a Bajcsi (Bajő) Állami Gazdaságban. A Komáromi járás növénytermesztői minden tőlük tel­hetőt megtesznek annak érdekében, hogy a gabonater­mesztésben bekövetkezett elmúlt évi kiesést a 8. ötéves tervidőszak végéig teljes mértékben pótolják. Ennek érde­kében már az elmúlt ősz folyamán megkülönböztetett gondot fordítottak a búza vetésére, s bizakodva várják a növényzet további fejlődését. KOLOZSI ERNŐ I. 30. Eredményes operatív intézkedések

Next

/
Thumbnails
Contents