Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-01-30 / 4. szám
Múlt év októberében a Granma című kubai lapban közölt adatok Sorbanállás Washingtonban - ingyenkosztért (ŐSTK és archív-felvételek) Ezt a szót hallva az ember azonnal Calcuttára, Kairóra vagy Rio de Janeiróra gondol, az utcákon „élő“, a bádogvárosokban meghúzódó nyomorultakra. Pedig hamis ez a kép, hiszen a világ legfejlettebb országaiban egyre szaporodik a lakással, az emberhez méltó lakhellyel nem rendelkezők száma. Világméretű gond ez, azért is döntött 1982. december 20-án arról az ENSZ Közgyűlése, hogy az 1987. évet a hajléktalanok nemzetközi évévé nyilvánítja. Az ENSZ elképzelései A világszervezet döntését az a szándék motiválta, hogy felhívja a figyelmet a hajléktalanok tízmillióinak problémájára, amely főleg a fejlődő országokban nagyon égetővé szerint Latin-Amerikában a lakáskrízist 89 millió otthon felépítésével lehetne csak megoldani. Ehhez viszont az elkövetkező 10 évben 620 milliárd dollárra lenne szükség, vagyis 200 milliárddal többre, mint amennyi a kontinens jelenlegi külföldi adóssága. Mexikó lakásgondjai tipikusnak mondhatók. Százezrek menekülnek a vidéki nyomorból a nagyvárosokba a jobb megélhetés reményében, de itt is csak a nyomor vár rájuk. A legtöbben a fővárosba veszik az irányt, melynek lakossága már így is elérte a 18 milliót, vagyis az ország területének 1 százalékán szorong a lakosság közel egynegyede. Naponta ezren költöznek Mexikóvárosba, s naponta ugyanennyi gyerek születik. Ennek a gyors létszámnövekedésnek a következménye, hogy a város LLON vm Párizsi hajléktalan a metró egyik állomásán. A kormány „kegyelméből“ itt húzódhatott meg a januári hidegben vált. Az ENSZ nemcsak a nemzetközi év idejére, hanem az azt megelőző és az azt követő időszakra is akciók sorát tervezte meg, hogy 1987-ig javítani sikerüljön különösen a fejlődő országokban a legszegényebbek helyzetén, sikerüljön megtalálni azokat az utakat, amelyek az ezredfordulóig lehetővé tennék a hajléktalanok tragikus helyzetének ha nem is gyökeres, de legalább lényeges megváltoztatását. Az ENSZ 1983-ban egy újabb határozatban szólította fel a leginkább érintett államokat, hogy gazdasági és szociális politikájukban, hosszú távú fejlesztési terveikben szenteljenek megkülönböztetett figyelmet a szegény és vagyontalan emberek megfelelő lakáskörülményei biztosításának. Az ENSZ szervei és szervezetei is azt a feladatot kapták, hogy megfelelő akciókkal mind több embert, társadalmi szervezetet nyerjenek meg a hajléktalanok nemzetközi éve elképzeléseinek és céljainak. Javaslat született arra vonatkozóan is, hogy az egyes országokban hozzanak létre nemzeti központokat a hajléktalanok évével kapcsolatos akciók irányítására. Ezenkívül munkacsoportjaik feladata lenne az illető ország leik ás-, pontosabban nemlakás helyzetének figyelembe vételével a megoldás módjának felvázolása. Folyik már tehát a hajléktalanok nemzetközi éve. Legalábbis hivatalosan. Valójában alig érkezik hír arról, hogy ez vagy az az érintett ország igazán komolyéin venné a világszervezet határozatát. Talán a határozat elfogadása óta eltelt 4 év alatt minden embernek fedél került a feje fölé? Szó sincs róla. Ellenkezőleg, egyre többen és többen veszítik el azt. Vegyük hát számba a tényeket és sokrétű kiváltó okaikat. Fejlődők lakóinak 49 százaléka, vagyis közel 9 millió ember provizórikus, bádogból vagy falemezből épített, a legelemibb higiéniai berendezéseket nélkülöző kunyhókban él. Az öt- és többgyermekes családok egyhar- mada egy helyiségben él, ráadásul a háziállatokkal együtt. Hívatlan „albérlőik“ is vannak: a patkányok, melyek számát a mexikói fővárosban 70 millióra becsülik. Jelenlegi gazdasági gondjai mellett aligha gondolhat a kormány e milliók helyzetének gyors javítására. Sót, valószínű, hogy a problémák csak szaporodni fognak. Szakértők becslése szerint Mexikóvárosnak az évezred végére már 30 millió lakosa lesz. Brazíliában hasonló gazdasági nehézségek hasonló lakásgondokat „eredményeztek“. A nagyvárosok, főleg Sao Paulo és Rio de Janeiro, úgyszintén a nyomortanyák gyűrűjével vannak körülvéve. Az itt tengődök életkörülményeiről mindennél többet mond, hogy átlagéletkoruk 46 év, vagyis 15 évvel marad el az országos átlagtól. A legriasztóbb talán mégis az az adat, mely szerint Brazíliában 32 millió kiskorú a szó szoros értelmében az utcán él. Mindennapjaik elválaszthatatlan része az alkohol, a kábítószer, a prostitúció, a bűnözés. Egy sor ázsiai és afrikai országban semmivel sem jobb a helyzet. Például a thaiföldi főváros, Bangkok 6 millió lakosának egynegyede él nyomortanyákon. A legkétségbeej- több helyzetben talán a Dél-afrikai Köztársaság' bantusztánjainak a lakosai vannak. Pretoria az ország területének mindössze 13 százalékán létrehozott látszatállamokba kényszerítette a teljes néger lakosság 72 százalékát. Fejlettek Ez esetben is csal a látszat: a hajléktalanok problémája nem korlátozódik a fejlődő országokra; komoly szociális gond a fejlett tőkés országokban is. Richard von Weizsäcker, az NSZK elnöke 1985 karácsonyán mondott beszédében beismerte, hogy országában 100 ezer ember hajléktalan, s számuk állandóan növekszik. A bambergi egyetem tavaly készített tanulmánya szerint a lakásnélküliek száma 200 ezer. A nagyon magas lakbér százezrek számára megfizethetetlen, a törvények értelmében viszont kéthavi elmaradás után jön a kilakoltatás. A teljesen fedél nélkül maradtak mellett legalább félmilliónyian kénytelenek pici, komfort nélküli lakásokban élni. További ötszázezer ember él az aggok házaiban, nem éppen méltó körülmények között. Riasztó az a tény is, hogy egyre több családi ház kerül kalapács alá. 1985-ben csak Észak- Rajna-Vesztfáliában 6 ezer házat árvereztek el. A végrehajtóknak biztos az állásuk: Brémában például naponta legalább egy kényszerkilakoltatás van. Az idei kemény tél különösen éles megvilágításba helyezte ezt a problémát, hiszen csak minden nyolcadik-kilencedik hajléktalannak van reménye arra, hogy szállást kap éjszakára valamelyik jótékony egyesület menhelyén. Még el sem csitultak a januári hóviharok, a nyugat-európai sajtóban már lekerültek a címoldalakról a megfagyott hajléktalanokról szóló hírek - már nem volt szenzáció. Franciaország hasonló cipőben jár, mint az NSZK. A kormány 1985- ben 25 ezer hajléktalanról tudott, illetve volt hajlandó tudni. Az idén év elején a jótékonysági szervezetek viszont csak Párizsban 10-15 ezer, egyes források egészen 20 ezer lakásnélkülit tartottak nyilván. A men- helyek túlzsúfoltak, az ingyenlevesek az utolsó cseppig elfogynak, a kormány „engedékenységet“ tanúsított: a legerősebb fagyok idején éjszaka nyitva maradt a párizsi metró két állomása... A háziúr diktál Nagy-Britanniában is. A hivatalos - számos forrás szerint „kozmetikázott“ - adatok alapján 100 ezer ember hajléktalan, vagyis kétszer annyi, mint 7 évvel ezelőtt. Ezzel szemben 800 ezer lakás áll üresen az országban. Hol itt Palesztin menekülttábor. A nyomorúságos tákolmányok ideiglenesből állandó lakhelyekké váltak a gond? A lakbérben. Olaszországban még szembetűnőbb ez az ellentmondás. A zsúfolt lakás szinte normális jelenség, ám 100 ezer családnak még kis lakásra sem futja, ugyanakkor 4 millió (!) lakás bérlőre vár. Persze, pénzes bérlőre. Ausztriában sem ismeretlen ez a probléma. Csak Bécsben 7 ezerre becsülik a lakásnélküliek számát, akiknek a fele talál éjszakai szállást a különböző menhelyeken, a többi a pályaudvarokon, a metróban, a bontásra szánt házakban húzódik meg éjszakára. Ez is Amerika... Míg 1984-ben „csak“ 250 ezer, ma már 3 millió hajléktalan állampolgára van az Amerikai Egyesült Államoknak. A társadalmi és jótékony- sági szervezetek szerint számuk elérte az 5 milliót, vagyis több, mint a harmincas évek nagy gazdasági válsága idején. Theodor Weiss, New York állam demokrata képviselője szerint ez már nemzeti katasztrófa. A polgármesterek konferenciája összeállította a problémával leginkább sújtott városok listáját. Ezen Los Angeles (50 ezer) vezet, majd Chicago és Houston (25-25 ezer) következik, utánuk New York (23 ezer). Ez utóbbi városban évente 142 százalékkal növekszik a hajléktalanok száma. Minden jel szerint távol állnak a valóságtól a fent idézett adatok. Hiszen csak New Yorkban 7 ezer hajléktalan család kért szükséglakást a városi tanácstól. A lakás nélkül maradt családok számát egészen 10 ezerre becsülik, ami kb. 50 ezer hajléktalant jelent. Edward Koch polgármester beismerte, hogy 1985. januárjában az elhagyott házakban és az utcákon 37 otthontalan, 15 éven aluli gyermek holttestét találták meg. A jótékonysági intézmények nyomban cáfolták a hivatalos adatot és bizonyítékokkal támasztották alá, hogy számuk legalább tízszer annyi volt... Tavaly télen Chicago városi tanácsa 17 éjszakai menedékhelyet volt kénytelen létrehozni, hasonló kép- pen járt el Cleveland, Charleston és más városok vezetése. Több mint adminisztrációs akadály - tragédia: a hajléktalanok kb. egynegyede semmilyen szociális támogatásban sem részesül, mivel - nincs állandó lakcíme. Az ENSZ emberi jogokról szóló konvenciója szerint minden embernek joga van olyan életfeltételekre, melyek biztosítják - családja számára is - az egészséges és kiegyensúlyozott életet, vagyis az élelmet, öltözéket, lakást, orvosi ellátást, az alapvető szociális gondoskodást. A hajléktalanok, nyomorgók milliói pedig szinte kivétel nélkül olyan ország állampolgára, amelyek tagjai az ENSZ-nek, tehát a fenti követelmények biztosítása kötelező (lenne) számukra. A szegény, eladósodott országok esetében talán van magyarázat a probléma megoldatlanságára. Viszont nincs mentség egy olyan ország számára, amely évente milliárdokat költ fegyverekre, ahelyett, hogy a rászorulókon igyekezne segíteni. (görföl)