Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)

1987-01-23 / 3. szám

A babakocsiban megemelkedett /» a fehér paplan, s mogulé kikuk­kantott a rózsaszín arcú, világoskék szemű játékbaba.- Szervusztok, barátaim? - mondta a baba. - Ma én fogok .mesélni, mert tegnap színházban voltam Marinkával.- Bábszínházban? - fújta meg a bo­hóc a fütyülöjét.- Nem bábszínházban, hanem em­berszínházban. Egy nagy-nagy színpad volt ott, és azon a színpadon népek játszottak.- Emberek - igazította ki a babát a kocka.- Igen - hagyta helyben a baba. - És rettenetesen sok más népek nézték őket...- Emberek - javította ki ismét a kocka. MÁRIA DUfeíÖKOVÁ- Hát hiszen mondom. És azok az ember-népek csupa gyerekek voltak, és mind-mind gyönyörű ruhákban.- Engem sose visznek el a színházba- mondta halk, bánatos hangon a hin­taló.- És mit játszottak? - kíváncsiskodott a bohóc.-Hogy mit?... Hát szerepelt abban a játékban a király, a királyfi meg a törpe is. A törpe igen kicsike volt és rossz. Mindannyian csak az aranyszálat fonó lányról beszéltek. De a fonólánynak végképp nem volt szép a ruhája, csak olyan közönséges ruhát viselt.- Téged aztán csak a ruha érdekel!- nevetett fel a bőrdob. - Azt hiszed, hogy a ruha oly nagyon fontos?- Talán nem? - nyitotta kerekre cso­dálkozó szemét a baba. - Hát akkor mi egyéb a fontos?- Az, hogy valaki ügyes-e - mondta a kismajom.- Vagy hogy tud-e valaki úszni- mondta büszkén a krokodil.- Vagy hogy tud-e valami gyönyörűt csinálni, mondjuk buborékot - mondta fellelkesülten a buborékfúvó.- No de Hülyét, hogy rám támadtatok!- sértődött meg a játékbaba. - Hiszen ha nem akarjátok, nem kell hogy tovább meséljek.- Csak mesélj, mesélj! - kiáltotta oda a bőrdob a falról. - Hadd folytassa csak, ugye? I- Persze hogy, mindent hallani aka­runk - mondta a hintaló.- Rendben van, akkor hát folytatom - vett mély lélegzetet a baba. - Amikor a színházban szünetet tartottak, Marin­kával elmentünk limonádét venni. Ismét láttam sok-sok gyönyörű ruhát, pirosat, zöldet, rózsaszínt, kéket... De halljátok, micsoda tolongás volt ott! És abban a nagy tolongásban Marinka véletlenül leöntött engem azzal a limonádéval, úgyhogy egészen nedves lettem, meg ragacsos. Ezért aztán a Marinka édes­anyja bedugott a retiküljébe, így hát már semmit sem láthattam. Csak hallot­tam, ahogy azok a népek nevetnek és tapsolnak.- És min nevettek? Bohóc is fellépett az előadáson? - kérdezte a bohóc.- Honnét tudhatnám, ha semmit sem láttam - mondta szomorúan a baba.- És minek tapsoltak? Olyan szelle­mes vagy olyan okos volt, amit játszot­tak? - kérdezte a buborékfúvó.- Hát ezt, sajnos, nem tudom - felelte megszégyenülten a baba.- És hogyan végezte az a rossz tör­pe? - kíváncsiskodott a labda.- Hát honnét tudhatnám ... - pityere­déit el a baba.- Én tudom, hogyan végződött a tör­ténet - szólalt meg egy hang a felső polcról. A meséskönyv kért szót. Mindnyájan elhallgattak. Amikor a meséskönyv kezdett beszélni, minden alkalommal tisztelettudóan elcsende­sedtek. Ámulattal hallgatták a csodás történeteket, amelyeket a fehér papírla­pokon széthintett fekete betűk foglaltak magukba. Vajon honnét veszi ezeket a szebbnél szebb csodákat, amikor se­hova sem jár?! Ekkor kitárult az ajtó és beszaladt a szobába Marinka.- Szervusztok, barátaim! - felkapta a kisbabát, és arcához szorította. - Jaj, milyen lepedékes vagy! - mondta és az orrára nyomott egy puszit. - Gyere, megmoslak és átöltöztetlek! Marinka gügyögve kiszaladt, és vala­mit odakiáltott az édesanyjának. Futott- az egyik ajtóhoz, futott a másik ajtóhoz. Majd a harmadikhoz... A játékok elbúvölten hegyezték a fü­lüket. Micsoda örömteljes lábdobaj. A leggyönyörűbb a világon! Szinte a fe­jük tetejéig nőtt bennük tőle a lelkese­dés. Egészen heves szívdobogást kap­tak tőle mindannyian! Csak jó idő elteltével szólalt meg a bölcs kocka:- Tudjátok, mi a legfontosabb, bará­taim? Épp ebben a pillanatban jöttem rá. A legfontosabb, hogy szeressünk vala­kit. Éppúgy, mint ahogyan Marinkát sze­retjük. És ahogyan Marinka szeret ben­nünket. Kövesdi János fordítása Dehogyis öregek! Ezek a szokatlannak látszó kutyák bizony nem öregek, eleve ilyen ráncokkal - vagy ráncosnak - születtek. Kínából származnak, ahol kétezer évvel ezelőtt őrzésre használták őket, pontosabban, elődjeiket. A hetvenes években csaknem kipusztultak, 1978-ban mindössze 145-darab élt e kutyafaj­tából. Az utóbbi években 600-ra növekedett a számuk (-dt-) Miért nehéz farkasszemet nézni? A szemgolyót kivülről nagyon vé­kony, finom, nedves hártya védi. Kö­zépen ez a hártya átlátszó. Ha kiszá­radna, homályossá válna, és nem látnál. A szemhéj pislogása állandóan könnyel nedvesíti a szemet anélkül, hogy oda kellene figyelned. Ha far­kasszemet nézel valakivel, szándé­kosan le kell győznöd a pislogást, és ezt minél tovább csinálod, annál ne­hezebb, kellemetlenebb. B. A. W. H. DAVIES A tél szépsége Ugye, szép a tavasz,-mikor rügy születik s madár dalol? S ha daluk némul, szép ugye, nyáron a méh- s virág-zene? És nem szép, ha elmúlt a nyár, hogy a levél, lehullva már, cipőnk orránál kavarog vagy sarkunkban ireg-forog? Most tél van, beállt a patak; sétálgatok a fák alatt: öles hóban áll mindegyik, odvukban mókus átúszik, s bármily kicsiny az ág, a gally, mindent fehér szirom takar. Köszöntlek, tél! Te szépíted, nagy virággá te építed ezt a fát, ötven fekete karját fehérrel vonva be, míg a gallyakra millió kis fehér kesztyűt húz a hó. Szabó Lőrinc fordítása MEGFEJTÉS A január 9-i számunkban közölt feladatok megfejtése: középre kerül a 27-es, majd a felső középső körtől jobbra indulva a következőképpen kellett beírni a számokat: 29, 33, 42, 17, 35, 21, 32, 37 (az egyik megol­dási lehetőség); a Duna. Nyertesek Paudits Zsuzsanna, Somodi (Drie- novec), Bajcsi Gábor, Nyárad (To- pol'ovec); Szaszák Andrea, Alsó­lánc (Nizny Lanec); Kún Károly Krasznahorkaváralja (Krh. Podhra- die); Vargha Balázs, Komárom (Ko- márno). Gondolkodom, tehát... Plusz egy gyümölcs A gyümölcsök nevelt húzd ki a táblázatból, és a mara­dék betűkből alkoss egy újabb gyümölcsnevet. Melyik ez? Q IS) ‘o-I o 2 _ < 1 N I </> a ü a> _ » ü) CD c £ *o a> « £ • s -S £ V ■ti i > 8 A tengelykapcsoló Az előző részben arról volt szó, hogy a sebességáttétel a sebességváltó szek­rényben elhelyezett fogaskerekek révén va­lósul meg. Mi sem természetesebb, hogy amikor sebességet váltunk, akkor a két összekapcsolandó fogaskeréknek, egy­máshoz viszonyítva, álló helyzetben kell lennie, különben nem valósítható meg összecsúsztatásuk. Csakhogy a motor be­kapcsolásának pillanatától kezdve, a du­gattyúk a főtengelyt és az arra szerelt lendkereket állandóan forgásban tartják. Ezért olyan segédberendezésre van szük­ség, amely lehetővé teszi, hogy a sebes­ségváltó szekrény fogaskerekei lekapcso­lódjanak a főtengelyről. Erre szolgál a ten­gelykapcsoló. Az autóba beszállva, a vezető lába alatt három pedál látható: a jobb oldali a gázpe­dál, amellyel a benzint adagoljuk a porlasz­tóba, ezen keresztül pedig a motorba, közé­pütt helyezkedik el a fékpedál. A bal láb alatt található a tengelykapcsoló pedálja. A motort mindig akkor indítjuk be, amikor a sebességváltó semleges helyzetben van, tehát, amikor a sebességváltó szekrényben a meghajtó és a meghajtott fogaskerekek nincsenek egymással összekapcsolva. Csak a tengelykapcsoló-pedál lenyomása után „tehetjük be“ az első vagy a hátrame­neti sebességfokozatot, ellenkező esetben a fogaskerekek fogazatát letörjük, lenyírjuk. Mi is történik a tengelykapcsoló lenyomá­sakor? A motor főtengelyére erősített lendkerék és a meghajtott tengely két azbesztbetétes tárcsán „keresztül“ van egymással kapcso­latban. A tulajdonképpeni tengelykapcsoló erős rúgókkal egymáshoz szorított két tár­csából és a tengelykapcsoló-pedálból áll,. Amikor a sebességváltó kar semleges hely­zetben van, nem lényeges, hogy a meghaj­tó és a meghajtott tengely együtt forog. Viszont abban a pillanatban, amikor az áttételi fogaskerekeket kapcsolatba akarjuk hozni egymással, a meghajtott tengelyt le kell választani a meghajtó tengelyről. Ekkor a tengelykapcsoló pedáljának lenyomásá­val a kiemelő villa a két tengely egymáshoz szorított tárcsáit elválasztja. Lehet sebessé­get váltani - a két megfelelő fogaskerék egymásba csúsztatásával -, majd a pedál felemelésével már közvetlenül az autó ke­rekeire visszük át a motor meghajtóerejét. A mozgásban lévő autó esetében egy­szerűbb a sebességváltás, a tengelykap­csoló pedálja azonnal felemelhető. Ha az ■ autó beindításakor teszünk így, kenguru­ként kezd a kocsi ugrálni; ha kevés gázt adagolunk, még a motor is leáll. A rángatás oka, hogy az aránylag nagy fordulatszámú főtengelyt minden átmenet nélkül kapcsol­juk a meghajtott kerekekre. Ha a tengely- kapcsoló pedálját fokozatosan engedjük fel, miközben gázt adagolunk, akkor tudja csak igazán betölteni szerepét berendezésünk. A nyomótárcsa és a meghajtott kapcsoló­tárcsa felülete épp azért készül műanyaggal kevert azbesztből, és felülete azért érdes, hogy indulás közben a két tárcsa egymás­sal súrlódhasson. így fokozatosan gyorsul­hat fel a meghajtott tengely a meghajtó lendkerék fordulatszámára. Természetesen súrlódás közben hő keletkezik, ezért a csúsztatás nem tarthat hosszú ideig. Erre, szerencsére, nincs is szükség, mivel a ten­gelykapcsoló pedáljának a felemelése után az erős rugók szilárd kapcsolatot létesíte­nek, így aztán haladás közben már nem súrlódik a két tárcsa. A nagyobb sebesség­fokozatoknál a váltás - mint már említettük - szinte ugrásszerűen megy végbe, ez esetben a kopás minimális, hiszen felpörge­tett motornál a tengelykapcsoló pedálja azonnal felengedhető, miközben a kocsi zökkenőmentesen folytatja útját. OZOGÁNY ERNŐ

Next

/
Thumbnails
Contents