Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-06-26 / 25. szám
ÚJ szú 5 1987. VI. 26. A Tribuna M Vesely írását a Marshall-tervrő . Georg«iCJSSSk i, hogy az a Harvard Egyetemen 1947. junius 5 é háborúban elpusztult EurópáEgyesült Államok hajlandó segítséget h0g? ez a beszéd határkő lesz SSSESSS^*»““ Marshall beszéde kifejezésre juttatta az USA kormányzó köreinek intenzív érdekeltségét abban, hogy megakadályozzák a háború utáni haladó szociális-gazdasági és politikai változások megvalósulását, melyek Közép- és Délkelet-Európában már folyamatban voltak. A hidegháború hullámán Nyilvánvaló volt, hogy ezekben az országokban a burzsoázia képtelen lesz egyedül, külső segítség nélkül megőrizni a megrendült kapitalista rendszert a néptömegek fokozódó radikalizálódásával szemben. Egész Európában gyarapodtak a kommunista és szociáldemokrata pártok sorai. Számos országban a kommunista és szocialista pártok közös politikai plattformot hoztak létre a hazai és külföldi monopóliumok ellen. Egyes országokban latolgatták ezeknek a pártoknak a szervezeti egyesítését is. Egységesebbé vált és erősödött a szakszervezeti mozgalom. Különösen nyugtalanító volt a burzsoázia számára, hogy növekedett a kommunista pártoknak, mint a kapitalizmus legkövetkezetesebb ellenzőinek a befolyása. A nemzeti, hazafias vagy demokratikus frontok és Röviddel az elv meghirdetése után az amerikai kormányzó körök egy része tudatosította, hogy a kommunizmus, a világméretű forradalmi mozgalom elleni nyílt „kereszteshadjáratnak“ ebben a formában nincs reménye ^ sikerre. Figyelembe véve a haladó és a visszahúzó mozgalmak közti erőviszonyt Európában, ezek a körök a közvélemény számára elfogadhatóbb módszereket kerestek. A koncepciót 1947-ben George Kennan fogalmazta meg. Moszkvából hazatérve - ahol a nagykövetség tanácsosaként tevékenykedett - a külügyminisztérium új osztályának, a politikai tervezési tanácsnak az élére állították. Ennek feladata volt az USA hosszú távú külpolitikai programjának a kidolgozása. Koncepcióját Kennan a ,.kommunizmus feltartóztatásának“ nevezte. Azon a tézisen alapult, hogy „ragaszkodni kell a nézethez, miszerint a Szovjetunió a politikai színtéren rivális, nempedig partner“. Kennan csapata a ,, feltartóztatást" mindenekelőtt gazdasági eszközökkel akarta megvalósítani. Abból indulti ki, hogy a háború éveiben az Egyesült Államok jelentősen megerősítette gazdasági pozícióját. 1937-tel összehasonlítva 1946-ra 45 százalékról 62 százalékra nöEurópa megosztásának terve tömbök politikai szövetségének élén döntő szerepük volt a népi demokrácia megszilárdításában Közép- és Délkelet-Európában. A nemzeti és demokratikus forradalmak fokozatosan győzelmes szocialista forradalmakká nőttek. Néhány nyugat-európai országban a kommunisták tagjai voltak a kormánykoalíciónak. Mindenekelőtt Franciaországban és Olaszországban voltak jelentős pozícióban a kommunista pártok. Erős támasza volt a forradalmi erőknek a Szovjetunió, melynek befolyása a világban nagyot nőtt a fasizmus leverésében való meghatározó részvétele nyomán. A potsdami konferencián 1945-ben, egy évvel később a Németország szövetségeseivel megtartott párizsi békekonferencián és más jelentős nemzetközi tárgyalásokon a Szovjetunió hatékonyan síkraszált az igazságos és demokratikus béke, az általános biztonság létrehozása mellett. A nemzetközi kapcsolatok új alapokra való építéséért kifejtett erőfeszítései növelték a Szovjetunió tekintélyét és előmozdították a forradalmi változások további kibontakozását Európában és másutt a világon. Az USA kormányzó körei, melyek a háború után mint a legerősebb kapitalista hatalom képviselői az imperialista erők élére álltak, a nemzetközi fejlődésnek ezt az alternatíváját elvetették. Bár a Szovjetunióval koalícióra léptek a fasiszta Németország és szövetségesei ellen - mivel ezek az ö érdekeiket is veszélyeztették nyomban a háború után a Truman-kormány külpolitikai lépései a Szovjetunióval fennállt szövetség gyors széteséséhez vezettek. Nem véletlenül kapott Winston Churchill 1946 tavaszán lehetőséget arra, hogy az amerikai Fultonban Truman elnök jelenlétében beszédet mondjon, melyet általában a Szovjetunió és szövetségesei elleni hidegháború nyílt elindításának tekintik. A fejlemények egyre világosabban azt mutatták, hogy az amerikai és a brit kormányzó körök egyre inkább lemondanak a Szovjetunióval való együttműködésről. Ez elsősorban a Németország körüli kérdésekben nyilvánult meg, hiszen a nyugati hatalmak nem teljesítették a Németország egységére és határaira vonatkozó potsdami megállapodásokat. A gazdasági „feltartóztatás“ eszköze Az Egyesült Államok fokozatosan magára vállalta az imperializmus csendőrének szerepét. Erről tanúskodik az 1947 márciusában meghirdetett Truman-elv is, majd nyomában az állítólagos „kommunista agresszió“ által fenyegetett Görögországnak és Törökországnak nyújtott „segítség" címén tett gazdasági és katonai intézkedések. Ezek a lépések azonban a nemzetközi közvélemény elutasítását váltották ki. vette részesedését a kapitalista világ termelésében. A kapitalista országok exportjaiból 1947-ben több mint egyharmaddal részesedett. A háborúba való belépés után az amerikai monopóliumok megháromszorozták bevételeiket. A háború után azonban ismét fenyeget a válság veszélye. Annál sürgetőbbnek túnt a követelés, hogy külföldön juthasson szóhoz az amerikai töke és az amerikai áru. Az USA gazdasági pozíciójának kihasználása és ezáltal az esetleges válság megakadályozása, a nyugat-európai kapitalizmus megszilárdítása és egyben annak biztosítása, hogy mint konkurens alárendelt szerepet jásszon Közép- és Délkelet-Európában a népi hatalom kiépítésének megakadályozása, a Szovjetunió befolyásának csökkentése, kiszakítása a népi demokratikus országokkal létrehozott szövetségből és az amerikai világuralom színterének kibővítése - mindez a fő céljai között szerepelt annak az akciónak, amely hivatalosan Marshall beszédével kezdődött 1947 júniusában. Arra törekedve, hogy széles körben népszerűvé váljék és leplezze Washington politikájának valódi céljait, Marshall mellőzte a nyílt antikommunista és szovjetellenes kirohanásokat. Kijelentette, az USA egyszerűen segíteni akar a háború utáni káosz, a pusztulás, az éhség felszámolásában, s hozzá akar járulni Európa gazdasági megújhodásához. Ezt a segítséget azonban Európának mint egésznek kell kérnie. Bekalkulált elutasítás Marshall beszéde nagy visszhangot keltett. A brit és a francia kormány eleget tett az amerikai utasításnak, hogy Európa maga tanúsítson kezdeményezőkészséget. A külügyminiszterek, Bevin és Bidault 1947. június 17-19-én találkoztak Párizsban és egyeztették a további eljárást. Csak ezután szólították fel a Szovjetuniót, hogy vegyen részt a tárgyalásokon. Jogos bizalmatlanságot váltott ki a szovjet vezetők között a Marshall-terv, valamint a francia és a brit kormány aktivitása. Az amerikai retorika megváltozása és a nagyvonalú segélyek ígérgetése Európának abban az időszakban jött, amikor már alkalmazni kezdték a Truman-elvet és az USA hibájából a szovjet-amerikai kapcsolatok egyre feszültebbekké váltak. Ez az USA részéről a fokozódó gazdasági diszkriminációban nyilvánult meg nemcsak a Szovjetunióval, hanem a népi demokratikus államokkal szemben is. Nem véletlenül következett be a kommunisták fokozatos kiszorítása sem a nyugat-európai országok kormánykoalícióiból, egészen pontosan Franciaországban és Olaszországban 1947 májusában. Mindezek ellenére a Szovjetunió elég jószándékot és együttműködési törekvést tanúsított. Június végén - július elején Párizsban a Szovjetunió, Nagy-Britannia és Franciaország külügyminiszterei tárgyalásokat kezdtek arról, hogyan kellene élni Marshall ajánlatával. Az amerikai célokkal összhangban a nyugati miniszterek olyan eljárást szorgalmaztak, amely teljesen elfogadhatatlan volt a Szovjetunió és minden más szuverén ország számára. Bevin és Bidault egy olyan nemzetek feletti szerv létrehozását javasolta, amely a segítség módjáról és mértékéről döntene és amely beavatkozna az egyes államok belügyeibe. Ráadásul a terv az ENSZ keretein kívül valósult volna meg és részt vett volna benne Németország is, bár általában azt várták, hogy az amerikai akció - hasonlóan, mint az ENSZ UNRRA-segélye - kizárólag azon országok javára fog megvalósulni, amelyek a fasiszta agresszió áldozatai lettek. így aztán a tárgyalások eredmény nélkül zárultak. Ezután a francia és a brit kormány újabb konferenciát hívott össze. Szintén Párizsban ült össze 1947. július 12-13-án. A brit-francia javaslatok alapján tanácskozott itt 16 európai ország. A Szovjetunió, továbbá szövetségesei és más országok (Albánia, Bulgária, Finnország, Jugoszlávia, Magyarország, Lengyelország és Románia) elutasították a részvételt. A Szovjetunióval való konzultációk után Csehszlovákia is lemondta feltételes ígéretét a részvételre. Nem volt meglepetés az Egyesült Államok kormányzó körei számára a szovjet elutasítás. Hiszen ha valóban érdekük lett volna a Szovjetunió részvétele, cikkor a három külügyminiszter első párizsi konferenciáján nem utasították volna el olyan határozottan az amerikai segély közvetítésének módjára tett konstruktiv szovjet javaslatokat. Bár a hivatalos nyilatkozatokban azt állították, hogy a Marshall-terv számol a Szovjetunió részvételével is, Washington valójában a szovjet részvétel megakadályozására törekedett. Máskülönben nagyon nehéz lett volna a politikai machinációkban alkalmazni az amerikai gazdasági eszközöket. A New York Times amerikai napilap 1947. június 18-án ezt irta: „Marshall célja az volt, hogy olyan ajtót tárjon fel Oroszország előtt, amelyen - Washington meggyőződése szerint - Oroszország nem lesz hajlandó bemenni.“ Ez egyben azt is bizonyítja, miért akarták a terv szerzői az ENSZ keretein kívül megvalósítani elképzeléseiket. Maga Kennan ezzel kapcsolatban ezt írta a terv előkészítésével foglalkozó emlékiratában: „Abban az esetben (vagyis a szovjet részvétel esetében) nem marad más hátra, minthogy az egész ügyre nemet mondanunk, lehetőleg minél kedvesebben és nyomatékosabban, majd a számításba jövő országokkal vagy külön-külön, vagy többel egyszerre az Egyesült Nemzeteken kívül tárgyaljunk.“ A katonai integráció terve Nyilvánvaló volt a terv szerzői számára, hogy a Szovjetunió kilépése folytán gyengül a remény arra, hogy szövetségesei részt vesznek a tervben. így a népi demokratikus államok esetében a Nyugat mindenekelőtt arra törekedett, hogy az ottani burzsoáziát aktívabb fellépésre ösztönözze, s így bonyolítsa ezeknek az országoknak a politikai és gazdasági fejlődését. Kennan a már idézett dokumentumban közli, nem lenne értelme segíteni azokat az országokat, melyekben erősödik a forradami folyamat. A hazai burzsoázia esetleges vereségét és a Szovjetunióval való viszony megszilárdítását szovjetellenes és antikommunista kampányra akarták kihasználni, mondván, hogy a Szovjetunió és a népi demokratikus államok megosztják Európát. Erre példaként szolgálhat az imperialista körök reagálása a csehszlovák Februárra. 1948. április 3-án az USA Kongresszusa jóváhagyta a külföldi országok megsegítéséről szóló törvényt. Alapja lett az úgynevezett európai megújhodási program megvalósításának, ahogyan hivatalosan elnevezték a Marshall-tervet. 1948-1952-ben valósult meg a Nyugat-Európai országok többségében (kivéve Finnországot, Spanyolországot, majd Svájcot). A hivatalos amerikai körök döntöttek a segély összegéről és felhasználásának módjáról. Részvevőire egy sor politikai és gazdasági feltételt kényszerítettek, melyek korlátozták szuverenitásukat. A terv összértéke - hitelek, áruk, szolgáltatások és ajándékok formájában - meghaladta a 20 milliárd dollárt. Többek között jelentősen hozzájárult a monopóliumok felújításához Nyugat-Németor- szágban. A Marshall-terv Nyugat-Európában stabilizálta a kapitalizmust, megkönnyítette fellépését a születőben levő szocialista tábor ellen. Nyugat-Európa gazdasági integrációjának beindítása megteremtette a feltételeket a katonai integráció létrehozásához: 1949-ben megalakult a NATO. A hidegháború igy új szakaszába lépett, amelyben méginkább elmélyült Európa megosztottsága. Napirenden a tényleges egyenjogúság A Nők világkongresszusán, Moszkvában kiemelt téma „A nő és a szocializmus" kérdése. Erről beszélgetett dr. Ljudmila Detjar közgazdásszal, a szocialista világrendszer gazdasági kérdéseivel foglalkozó kutatóintézet osztályvezetőjével az APN tudósítója.- Mi határozza meg a tényleges egyenjogúságot a szocialista társadalomban?- A társadalmi garanciák rendszere. Ezek megteremtése a szocializmus egyik legfontosabb vívmánya. A szocialista építés minden szakaszában, a konkrét feladatok megoldásánál és a távlati tervekben egyaránt figyelembe veszik a nők érdekeit. így a nők aktív részvételét a társadalmi életben, alkotó erejük és képességeik fejlesztését, ami egyben a társadalmi fejlődés felgyorsításának fontos tényezője. A hatvanas évek végétől a KGST- országokban átfogó szociális programot hajtanak végre. A társadalmi fogyasztási alap terhére biztosított juttatások és kedvezmények elemi szerepet játszanak a tényleges anyagi egyenjogúság létrejöttében.- Mit tesznek a családok megsegítése érdekében?- A testvéri országok kommunista és munkáspártjainak a nyolcvanas évek közepén tartott kongresszusain egyebek között a család további erősítését, a többgyermekes családok és a fiatal házasok anyagi és lakáskörülményeinek javítását hangsúlyozták. A szocialista országok többségében az elmúlt öt évben növelték a családi pótlékot, meghosszabbították a szülési és a gyermek- gondozási szabadságot. Számos testvéri államban emelték a fiataloknak nyújtott lakásvásárlási hitelek összegét. Az SZKP XXVII. kongresszusán elfogadott szociális program egyik célja: a gyermekgondozási segély időtartamának egy évről másfél évre történő növelése, a nők részmunkaidős foglalkoztatásának kibővítése, valamint az országos bölcsődei és óvodai igény teljes kielégítése 1990-re.- Milyen intézkedésekkel segítik a házimunka megkönnyítését?- Valamennyi KGST-ország tervei a fogyasztási cikkek termelésének jelentős növekedését írják elő. A Szovjetunióban megkétszerezik a lakossági igényeket szolgáló készleteket, s 1,6-1,8- szeresére növelik a reáljövedelmeket. Emellett megkísérlik, hogy minden családnak önálló lakást nyújtsanak.- Mi határozza meg a nők társadalmi helyzetét?-Véleményem szerint a társadalmi termelésben való részvétel. A KGST- tagországokban a termelésben részt vevők 40-50 százaléka nő. Gyakorlatilag valamennyi munkaképes nő számára biztosítva van a teljes körű foglalkoztatottság. A család és a munka sikeres összeegyeztetéséhez ugyanis szükségesek a megfelelő társadalmi-gazdasági feltételek. A szülés és a nevelés a nők munka- tevékenységének időleges szünetelésével jár. Ám a szakmai tudás megőrzése érdekében valamennyi szocialista országban rendszeresen szerveznek tanfolyamokat a gyermekgondozási szabadságon levő nők számára. Az anyagi függetlenség nélkül a tényleges egyen- jogúság elképzelhetetlen. Ezért a kérdést korai volna levenni a napirendről. (BUDAPRESS-APN)
