Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)

1987-06-12 / 23. szám

EGY LÁDA ARANY Gemu-Gofa tartományban, Arba-Minch városában élt egy­szer egy híres énekes. Tiljahun- nak hívták. Lakomákról, lagzikról nem hiányozhatott. Énekelt és szórakoztatta a vendégsereget. Nagyon szépen énekelt és az emberek bőkezűen megajándé­kozták, sok pénzt kapott. Egyszer Tiljahun úgy döntött, elássa pénzét, nehogy elvigyék a tolvajok. Aranyait ládába rakta és elásta a kertjében. Tedlia, Tiljahun szomszédja, meglátta ezt. ,,Ohó - gondolta -, a ládában bizonyára aranypénz van.“ Még azon az éjszakán Tedlia átment Tiljahun kertjébe, kiásta a ládát és a gödröt tele­szórta földdel, hogy az énekes ne vegye észre a lopást. Tiljahun egy hét múlva lagzi- ban énekelt. Amikor hazaért, né­hány aranypénzt a többihez akart tenni, melyeket elásott a kertben. Sokáig túrt-fúrt, ke­reste, keresgélte a ládát, de hiá­ba. ,.Valaki ellopta - gondolta. - Vajon ki tehette? Senki más, csakis Tedlia szomszéd!“' Másnap átment szomszédjá­hoz és így szólt:,,Tanácsot sze­retnék kérni tőled. Van egy láda aranyam. Elástam • a kertben. Most megint összekuporgattam egy marékra való aranyat. Mit csináljak vele?“ - ,, Tedd ahhoz, ami a ládában van" - tanácsolta gyorsan az álnok Tedlia. Miután Tiljahun elment, Tedlia arra gondolt: ,,Ha a szomszéd meglátja, hogy a ládikója eltűnt, kincsét nem rejti többé a földbe. A ládát gyorsan vissza kell tenni a helyére. Aztán egyszerre el­hozhatom az egészet. ‘ ‘ Éjjel Ted­lia át is ment Tiljahun kertjébe és az aranyakat a ládával együtt arra a helyre tette, ahonnan el­lopta. Tiljahun sem aludt. Nézte, hogyan ássa el Tedlia a vissza­lopott ládát. Amikor a szomszéd­ja elment, kiment a kertbe, ki­emelte aranyait a ládából és ka­vicsokat rakott a helyükre. Beta­karta a gödröt és aludni tért. Másnap este, Tiljahunt ismét énekelni hívták egy ünnepélyre. Tedlia sietett a szomszédja kert­jébe. Kiásta a ládikót, fölnyitotta, s akkor megértette, hogy az éne­kes túljárt az eszén. A SÓ ÉS A HOMOK Kaszha sókereskedő volt. Ha­vonta egyszer a sivatagba ment, ott megtöltötte zsákjait sóval, szamarára rakta és a városi piacra vitte, Mekelébe. Az út hosszú és veszélyes volt. Kaszha kantárszáron fogva vezette szamarát a keskeny és nagyon rögös hegyi ösvényen, melynek végén át kellett kelni a folyón. A szamár, amikor belelépett a vízbe, a síkos köveken meg­csúszott és elesett. Amikor föl- akart kelni, azonnal észrevette, hogy a só alaposan megfogyat­kozott. Gyorsan alaposan meg- hempergett a vízben és sokkal vígabban vitte terhét. Egy hónappal később, amikor Kaszha ismét keresztül akart menni szamarával a folyón, a te­herhordónak eszébe jutott, hogy a kényszerfürdés után mennyi­vel könnyebbek lettek a zsákok: Határozott: ma is „beleesik“ a vízbe. Terhe most is veszített súlyából. Ekkor Kaszha elhatározta, legközelebb móresre tanítja sza­marát. Amikor néhány hét múlva a sivatagba érkeztek, a zsákokat só helyett homokkal töltötte meg. A szamár alig vánszorgott a ne­héz teher alatt. Pár nap múlva értek csak a folyóhoz, és gondol­ta a szamár: ,,Most nagyon ne­hezek a zsákok, bizony meg­mártom magam a vízben, köny- nyebbek lesznek." Úgy is tett. Kaszha pedig állt a parton és nézte. A szamár kicsit feküdt a víz­ben, majd megpróbált fölállni, de nem ment. A zsákok nemhogy könyebbé váltak volna, ellenke­zőleg, nehezek lettek, mint a kő. Kimerülésig vergődött a folyó­ban. Akkor gazdája odament hozzá, levette hátáról a zsáko­kat, majd kantáron fogta és visz- szamentek a sivatagba sóért. A KANTINOS MEG A TOLVAJ Valamikor reges-régen De se városában élt egy tolvaj. Ellopott mindent, ami csak a keze ügyé­be került: lovat, ruhaneműt, élel­miszert. Egyszer betévedt egy kantin­ba. Körülnézett, fogott egy szé­ket és a kijárat felé indult. Kivitte az utcára, hátára vette és gyor­san el akart inalni. Ekkor kirohant a kantinból a tulajdonos. „Megállj! Állj meg!“- kiabálta. A tolvaj megállt, letet­te a széket a földre és ráült. „Gyere csak ide, kedveském!“- szólította a kantinost. „Mit pa­rancsolsz? - kérdezte szokásá­hoz híven a kantinos. ,,Hozzál egy csésze kávét“ - mondta a tolvaj. „Cukorral?" - „Igen, cukorral“. Amíg a kantinos elment a ká­véért, a tolvaj kapta a széket és eltűnt. Oroszból fordította: KODAY BERTA V alamennyi gyümölcs­fánk őse valamikor er­dei fa volt. Az erdőkben ma is ott él a vadcseresznye-, a vad­körte- és a vadalmafa. Az em­ber évszázadok alatt választot­ta ki és nemesítette azokat a fajtákat, amelyeket ma a gyümölcsöskertekben ülte­tünk. A trópusi erdők különös és ízletes gyümölcsöket érlelő fákban még gazdagabbak. A kakaó is trópusi fa termése. A fa törzsén megjelenő, apró, rózsaszínű virágokból fejlődik a babszemeket tartalmazó, jó­kora, 10-20 centiméteres ter­més. A közép- s dél-amerikai indiánok szent itala volt a ka­kaó, jóval az európaiak megje­lenése előtt. Érdekes, hogy az európaiak kezdetben nem is­Kakaó, csokoládé, kókusz merték fel a csokoládé jelentő­ségét: Kolumbusz utolsó, ne­gyedik útján, 1502-ben elfogott Honduras partjainál egy maja kereskedöhajót. A spanyolok aranyat, drágakövet kerestek mohón a hajón, hogy messzi útja kifizetődőnek lássék az uralkodó előtt, ám csak szöve­teket, cserépárut, réztárgyakat találtak, és mellette nagy mennyiségű „különös mandu­lát“, amit az indiánok látható­lag nagyra becsültek. Honnan is gondolhatta volna Kolum­busz, hogy ezek a piros, bab- szemű magvak egyszer ilyen fontosak lesznek? Mexikó hódítója, Cortez még láthatta az aztékok kirá­lyát, Montezumát, aki naponta állítólag ötven aranycsészével ivott a kakahuatinak nevezett italból. És Cortez hajója hozta Európába az első kakaót. Spa­nyolországban kezdetben az „istenek eledeleként“ népsze­rűsítették, innen származik tu­dományos neve is (The-roma = isteni eledel). Mellette a második helyet a világkereskedelemben a ten­gerpartok jellegzetes pálmájá­nak gyümölcse: a kókusz fog­lalja el. Hogy mi mindenre jó a kókuszdió? A rostos külső burok kitünően használható fo­nott holmik, futószónyegek, zsákok készítéséhez. Az éret­len dió belsejében áttetsző fo­lyadék van: a kókusztej frissen rendkívül tápláló, finom ital. Az érett, fehér kókuszbelet, pedig szárítva (kopra), reszelve hoz­zák forgalomba, de olajat (kó­kuszzsírt) is lehet belőle pré­selni, amit margarin vagy finom szappan készítésére használ­nak MÁTYÁS CSABA Gondolkodom, tehát... OSZLOPREJTVÉNY Vízszintes sorok: 1. Háziszárnyas, 2. Sok ház alkotja, 3. Hiszékeny, 4. Görög betű, 5. Ebből „füstölik“ a dohányt, 6. Gyümölcs, 7. Kerti vetemény, 7. Gyom, gaz. Föggöleges I.: Nagyobb területen fölállított szabadtéri szórakozóhely - a gyerekek nagyon szeretik. ◄—-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­BOGOZD KI! Ha hajósinas lennél és vizsgáznod kellene csomó­kötésből, az öt bemutatott kötéldarab közül melyik hármat választanád ki, amelyeken - ha meghúzod a két végüket - csomó ke­letkezik? MEGFEJTÉS A május 29-i számunkban közölt feladatok megfejtése: József Attila; 5. Nyertesek: Tóth Sándor, Kisráska (Maié Raákovce); ifj. Celleng József, Érsekújvár (Nővé Zámky); Szepesi Ka­talin, Harkács (Gemerská Vés); Kukolík Hajnal­ka, Inám (Dolinka); Kecskés Anna, Perbete (Pribeta). Növények lakóhelyei XIII. A FENYVESEK Karácsonyfa! - kiált fel az a kisgyermek, aki síkságon cse­peredik, és apró emberkeként először lát fenyőrengeteget vagy magányos fenyőt. A síkvidéki ember számára kissé szokatlan is a fenyők világa. Petőfi Sándor sem tudta szeretettel említeni a Kárpátok „vadregényes táját“. Manapság is titokzatosak ezek a ködben gomolygó, örökké ned­ves talajú, sötétzöld erdők, ke­vésbé vonzók első pillantásra. Elterjedtségük, gazdasági jelen­tőségük és a természetben be­töltött fontos szerepük miatt mégis foglalkoznunk kell ezek­kel, illetve az itteni növénytársu­lásokkal. A fenyők, a jelenlegi éghajlati viszonyok között, a magasabb hegységek növényzetének fő képviselői a Kárpát-medencé­ben. Általában 1000 méter körüli magasságban jelennek meg. A legkedvezőbb zóna számukra az 1200-1300 méter közötti ma­gasság. Létüket elsősorban a bőséges csapadék határozza meg, ez évente 1000-1500 milli­méter, így itt még nyáron is min­den nedves, a látogatóra alatto­mos cseppek hullanak, ha le­lehajolva lépked a fák ágai alatt. Az átlagos évi hőmérséklet igen alacsony, helyenként csak 1 -4 "C-fok. ezért nehezen kép­Havasi bérese ződik humusz, a baktériumok­nak, a nyár rövidsége miatt, nincs sok idejük arra, hogy elvé­gezzék a szervesanyag lebontá­sát, ilyképpen a nyers humusz a talaj felszínén halmozódik, nem képes az amúgy is köves földréteg telítettségét növelni. A talaj is inkább savas, sőt na­gyon savas Ha bele gondolunk, az emlí­tett kedvezőtlen feltételek között valóban csak akkor maradhat­nak meg ezek az erdők, ha csa­padék formájában rendszeresen éri őket víz. Közép-Európa im­már több évezrede kiegyensú­Tündérfürt lyozott időjárása biztosítja ezt számukra. Mindez arra utal, hqgy a már ismertetett bükkösök mellett a fenyvesekben találjuk égövünk legtöbb forrásvizét. Például a Magas-Tátra fenyve­seiben barangolva lépten-nyo- mon halljuk kisebb patakok csör- gedezését, kilométereken ke­resztül pedig zuhatagok és víz­esések moraja kísér bennünket. Fenyveseink vezető fája a lucfenyő. Ezt árusítják decem­berben „karácsonyfaként“, bár újabban divat az erdei fenyő, mert ennek a tülevelei tovább megmaradnak a fűtött szobá­ban. Ezt a fát egyébként - szó­hasonulás hatására - néha hibá­san „borókafenyőnek“ nevez­zük (a szlovák „borovica) nyo­mán), elfelejtve, hogy a valódi borókafenyő egy, a síkságon is elterjedt cserjeféle, ritkábban fa. A többi fa közül említésre méltó a közönséges jegenyefenyő, a tűlevelét télen lehullató vörös­fenyő és a védett tiszafa. A feny­vesek cserjeszintje és lágyszárú aljnövényzete a fajok számát te­kintve elég szegényes, bár ap­róbb foltokban, a kedvezőbb anyakőzet (például a mészkő) hatására változatosabb is lehet. Jellemző növények a páfrányok, korpafüvek: érdekes a fákra fel­kúszó, nagyon szép virágú és védett havasi bérese (iszalag), különleges a sötét helyeken megbúvó, teljesen levélzöld nél­küli, korhadékgombákkal táplál­kozó élősdi korallgyökér vagy a törékeny szépségű tündérfürt. A fenyvesek megőriztek néhány olyan növényt is, amelyek vidé­künkön inkább a jégkorszakban voltak elterjedve. Ezek az ún. „maradványnövények“, például a szintén védett henye bo- roszlán. A fenyvesek jelentőségét a természetben elsősorban a bő források határozzák meg. Állat­világuk gazdag és változatos. Gazdasági hasznuk: a fakiter­melés jelentős mértékben kötő­dik a fenyörengetegekhez. Egészségvédelmi és gyógyá­szati Szerepük is van, a légző­szervi betegségek jó részét az itt található fürdőkben kezelik. BOGOLY JÁNOS Fenyvesek - közel és távol (A szerző felvételei) ■1 ■§ M ■■ M ■■ M ■§ ■■ ■■ ■■ M HÉ MM M M Bi <■

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents