Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)

1987-06-12 / 23. szám

Vasárnap 1987. június 14. A NAP kel - Kelet-Szlovákia: 04.37, nyugszik 20.38 Kö- zép-Szlovákia: 04.44, nyugszik 20.45 Nyugat- Szlovákia 04.50, nyugszik 20.51 órakor A HOLD kel - Kelet-Szlová­kia: 23.40, nyugszik 06.51 Közép-Sztovákia: 23.47, nyugszik 06 58 ' Nyugat- Szlovákia: 23.53, nyugszik 07.04 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük VAZUL - VASIL nevű kedves olvasóinkat • 1927-ben halt meg Jerome Klapka JEROME angol regény­es színműire, publicista {szül. 1859). AZ ÚJ SZÓ JÖVŐ HETI VASÁRNAPI SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL AZ OLVASZTÓKE­MENCÉTŐL A SZÁMÍTÓGÉPIG Szénási György írása RAGADOZÓ NÖVÉNYEKET TERMESZTENEK Fülöp Imre riportja KÖRNYEZETVÉDE­LEM IFJÚSÁGI HOZ­ZÁJÁRULÁSSAL Palágyi Lajos cikke MILYEN ÁRON? Gazdag József riportja A TETTEK BESZÉLNEK HELYETTÜK Németh János riportja A HUMOR A TELJES IGAZSÁG Szeberényi Zoltán írása VÁLTOZÁSOK ÉVE VIETNAMBAN Malinak István írása PÉLDÁUL ILYEN ' AZ ÉLET Karinthy Frigyes novellája A kassai (Koái- ce) Kelet-szlová­kiai Vasmű ko­hászati másod­termelési üze­mének hídelem­gyártó részlege áprilisban meg­kezdte a Krivoj Rog-i Érckiter- meló és Dúsító Kombinát szá­mára megrendelt acélszerkezetek gyártását. Az idén 4300 tonna acélszerkezetet- darupályát és csapágyat - kell szállítaniuk. A megrendelés nagyságát az is bizonyítja, hogy ez évi termelé­süknek mintegy egyötödét képe­zi. A jövő évben a Szovjetunió ré­szére további 4650 tonna acél- szerkezet gyár­tását tervezik. A fenti képen- Gustáv Gera az egyik szocia­lista munkabri­gád vezetője, Róbert Bálint és Frantiáek Petrila darupályát sze­rel. A középső képen Juraj Ko- ník lakatos daru­pályát hegeszt. A lenti képen: Jan Smizansky az Omnimat acélvágó géppel dolgozik. (Jozef Vesely felvételei —ŐSTK) IDŐSZERŰ GONDOLATOK Új szemszögből lehet megítélni néhány olyan nehézséget is, amellyel évek óta küszködünk a népgazdaság és az egész társadalom fejlesz­tésében. Ezek közé tartoznak azok a problémák, amelyek összefüggnek az intenzifikálással, a tudományos-műszaki haladás meggyorsítá­sával, a lakosság életszínvonala növelése mi­nőségileg új szükségleteinek biztosításával. Mindez globálisan megnyilvánul abban, hogy egyelőre meg nem felelő mértékben valósítjuk meg a CSKP XVII. kongresszusán kitűzött köve­telményt, gazdasági szerkezetünk létfontossá­gú átalakítását. Ma már jobban látjuk és tudjuk, miért nem sikerült a gazdasági fejlődés dinamikája meg­újítását követően 1983-ban, de a 8. ötéves terv­időszak első éveiben sem, olyan minőségi válto­zásokat elérni a hatékonyság növelésében, amilyeneket feladatul megszabott a CSKP XVII. kongresszusa. Azt a kérdést is meg tudjuk válaszolni, hogy miért valósítják meg olyan hosszadalmasan a fontos politikai intézkedése­ket, a jóváhagyott határozatokat, és végül a dol­gozók jószándékú kezdeményezése gyakran miért válik formálissá. Ezek az ismeretek szükségessé teszik, hogy határozottan cselekedjünk, s a kongresszusi irányvonal szellemében azoknak az okoknak az elhárításán munkálkodjunk, amelyek miatt je­lentősebben nem tudunk előbbre lépni. Szemléltető példa erre a tudományos-mű­szaki haladás. A CSKP KB 1983 június ülése kiemelten erre a területre összpontosította a fi­gyelmet s még inkább ezt tette a párt előző két kongresszusa, valamint központi bizottságának rendkívüli ülései. A tudományos-műszaki hala­dás mégsem vált az intenzifikálás alapvető eszközévé, főleg azért nem, mivel leszúkítetten, a fejlődés saját jellegű vetületeként értelmez­tük. Nem bontakoztattuk ki széles, mélyreható összefüggéseiben az illetékes gazdasági és társadalmi mechanizmusokkal, beleértve a nemzetközi kapcsolatokat is. Nem gondos­kodtunk olyan igényes gazdasági közeg megte­remtéséről sem, amelyben a gyakorlatban ered­ményesen érvényesíthető a tudományos-mű­szaki haladás. Gondolkodásmódunknak és cselekvésünk­nek az irányítás olyan új gazdasági módszerei­be kell torkollnia, amelyekben a perspektivitás és a koncepciozitás egybeötvöződik a haté­konyságért folytatott harccal, mégpedig a terv­szerűség két szerves vetületeként. Mindez nagyobb merészségre, az új szük­ségletek erélyesebb kielégítésére és arra kell sarkalljon bennünket, hogy elvessük az avitt szokásokat, a formalizmust, az elburjánzott bü­rokráciát, a sztereotípiákat és rutinszerúséget, ami gátolja az előrehaladást. Ebben a vonatko­zásban számunkra ösztönző a szovjet kommu­nisták eljárása, az SZKP XXVII. kongresszusa programjának konkretizálásában és megvalósí­tásában. (Miloslav Hruskovic elvtársnak, az SZLKP KB legutóbbi ülésén elhangzott előadói beszédéből) Ennek ellenére pedagógusnak jó lenni, mert ez a pálya igényli, hogy az ember fiatal maradjon, legalább lélekben. Enélkül aligha élhet mindennapos közelségben diákjaival. Minden általánosító megállapításom mögött ott buj­kál a pedagógus sikerélménye is, különben nem lenne érdemes a pályán maradni. Beszélgetésünk során óhatat­lanul szóba került, hogy pedagó­gusként vagy két fiú édesanyja­TÁVOL AZ ELEGEDETTSÉGTOL Az életút, a hivatás állomásai olykor egymástól merőben kü­lönböző helyzetekben késztetik az embert visszatekintésre. Egy pedagógus számára ez a visz- szatekintés szinte minden taní­tási óra után fontos. Szüntelenül önmagában kell kételkednie ah­hoz, hogy a következő órában önbizalommal állhasson tanítvá­nyai elé. Szüntelen harc ez a megszokással, a rutinnal. Szüntelen vigyázó állapot, ne­hogy önmagát behozhatatlan hátrányba hozza. Ezek a gondo­latok foglalkoztatnak, miközben fegyelmezni igyekszem önma­gamat, hogy a műfaj szabályai­nak megfelelő portrét rajzoljak dr. Hlavács Máriáról, a kassai (Kosice) Schönherz Zoltán Ma­gyar Tanítási Nyelvű Középfokú Ipariskola tanáráról. Tizenhat éve tanít, mindvégig ebben az iskolában. Rendszeres időszakonként az általa tanított tantárgyakból egy-egy osztályt érettségire is felkészít. Mind a magyar, mind a szlovák nyelv­tan és irodalom azonban sokkal több tantárgynál.- Számomra mindenekelőtt _ olyan pedagógiai eszközök, amelyekkel a diákok erkölcsi épülésére hatni tudok. Évfolya­monként heti két óra egyik tan­tárgyból sem sok. A tananyag mennyisége miatt méltán érez­zük úgy, hogy a lehetetlenségre vállalkozunk ebben a szűkre szabott időben. Nem véletlen az, hogy nem vagyok elégedett ma­gammal. Vannak objektív jelen­ségek, amelyek a legnagyobb erőkifejtés ellenére is gátat szabnak a tanári munkának. Vi­lágjelenség, hogy egyre nehe­zebb a középiskolai diákokra hatni. Az iskolán kívül sok egyéb hatás alá kerülnek, s ennek az esélyét növeli a kamaszkor élet­kori sajátosságából fakadó korai önállósulásuk. Azt hiszem, el­képzelhetetlen lesz eredményt elérni, ha a szülőktől nem kapjuk meg a bizalmat, a támogatást. ként érzi magát sikeresebbnek.- Lehetetlen a kettőt különvá­lasztani. Bár szülőként elégedett lehetek a gyerekeimmel, hiszen fiúkhoz méltóan édesapjuk szak­mája vonzza őket. Nem hivatást mondtam, hiszen ó is tanár. Mér­nökként jött az iskolánkba taníta­ni. Persze a humán szakos pe­dagógus elégedetlenkedik ben­nem, hogy ók természettudomá­nyos érdeklődésűek. Ez az ér­zés nem ismeretlen számomra, hiszen olyan diákokat tanítok, akik műszaki pályára készülnek. Hnnek ellenére közöttük is van­nak olyanok, akikben sikerült tar­tósan felébreszteni az irodalom iránti érdeklődést. Az sem mellé­kes, elég alaposan sajátítják-e el a szlovák nyelvet, és mennyire ismerik anyanyelvűket. Hlavács Mária pedagógus­ként is közéleti embernek szá­mít. Az iskola szakszervezeti bi­zottságának az alelnöke és a já­rási szakszervezeti tanács plé­numának póttagja. Az iskolában a Szellőrózsa néptáncegyüttes vezetője. Véletlenszerű egybe­esés, hogy márciusban lett a kommunista párt tagjelöltje és az idei pedagóusnap alkalmából Példás Pedagógus címmel tün­tették ki.- Egyetlen pillanatig sem hi­szem, hogy mindez feljogosítana az elégedettségre. Különben is távol áll tőlem az ilyesmi. Amikor egy-egy volt osztályom diákjai visszajönnek az iskolába és meglátogatnak, utána azokra is gondolok, akik nem jönnek. Nem a személyemről van szó, hanem munkánk visszaigazolásáról; ve­lük minden bizonnyal nem sike­rült olyan kapcsolatot teremteni, ami visszahozná őket. Pedig az iparihoz sokan kötődnek, ami mindannyiunk számára a legna­gyobb elismerés. A tanárt és a tanítványt végül is azonos ér­dekek kapcsolják össze. Csak- hát nem mindig azonos időben ismerjük fel kapcsolatunk lé­nyegét. DUSZA ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents