Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-05-15 / 19. szám
ÜT TIBOR ával a munkaidő be- 3altazár, a szakszer- az órájára pillantott, t gondterhelt volt, mint ti bizalmiak arca álta- |ond tükröződött rajta: gyek éppúgy, , mint súlyos konfliktusok, az, amelyik, ha akart, srjesztó is lenni, tudott tálni, de ha kellett, , mint egy jégcsap, riás alatt megfagyasz- il a levegőt. Most ép- sség sugárzott róla, felált, és lágy, búgó >lalt: sz a mai összejövete- úgy is mondhatnám, árulna el, óvatosan s születésnapjáról van ünk össze, hogy meg- rvezési teendőket. ! asztal körül nyolcán nyien megbízható, so- tetöségi tagok, akikre jen számítani lehetett. : kivéve, aki most sem an megértőén, mint azár tekintete meg is egy pillanatra. Szajkó i társaságból. Felette- rtve, az örökké elége- iborába tartozott. Ho- szakszervezet vezetőrejtély. Odakerülését lenek és fatális tévedé- icolata idézhette elő. ist okozott már a felet- k, s ami a helyzetet vezetőségből kitenni lég csak az hiányozna! i örülne a legjobban, sztelné: látjátok, aki ki- az már repül is a vezecáfolta meg önmagát, ét felemelve, megszó< ki, mennyit szedjünk /társnak? jmra a gúnyos hangra It. Csak rendkívüli önfe- äzönhette, hogy amikor iangja szinte muzsikált: vtárs, ha viccnek ve- is mehetsz! san az ajkára szorította jelezve, hogy többé ki száját. Baltazár ezután Elmondta, hogy kinek data. Minden úgy lesz, ondta. Az ünnepi ebéd zemi étkezdében lesz, ár elvállalta. Az italt, hát ta tűnődve, atzt nekünk jsszehozni. Kérni fogjuk szervezetet is, hogy já- á valamivel. Dehát ezt majd megkártyázom, ejtelmesen, utalva arra, srepe itt nehéz, ingová- nyúlik. hogy Szajkó elvtársnak is igaza legyen, valóban térjünk az anyagiakra. Meg kell beszélnünk az ajándékot... Erre már csakugyan nem tudunk előkaparni pénzt sehonnan. Mit javasoltok? Szajkó egykedvűen nézett maga elé. Látszólag készen állt arra, hogy bármit azonnal megszavazzon. De mozdulatlansága megtévesztés is lehetett. Baltazár legalábbis gyanakodva figyelte őt a szeme sarkából.- Én úgy gondolom, hogy tíz koronát senki sem sajnálna - sietett a szakszervezeti bizalmi segítségére Andrásiné, aki a vezetőség legmegbízhatóbb tagjai közé tartozott. - Több mint nyolcvanan vagyunk, az annyi, mint... nyolcszáz... Egyetértő morgás hallatszott. De mielőtt a vezetőség eltelt volna önnön adakozókészségével, Baltazár taktikusan közbeszólt:- Én meg azt gondolom, elvtársak, hogy még húsz koronát sem sajnálna senki. A baráti csevely erre elhalkult. A szelíd, ártalmatlannak tűnő közbevetés lassan és csendben rakódott le vagyok, egy fekete lyuk a világegyetemben, egy nulla... Engem egyforma erővel rugdosnak alulról is meg felülről is. Ennyi elég, vagy mondjam tovább?... Arcáról a szenvedő hős arckifejezése sugárzott. Egy megsebzett hősé, aki a barikád tetején áll fedetlen mellel, s várja, hogy mikor találja el egy újabb lövedék. Ha e pillanatban valaki a szakszervezeti bizalmik megsegítésére indítványoz gyűjtést, a jelenlévők bizonyosan megszavazzák. Kivéve természetesen Szajkót, akit szemmel láthatóan nem hatott meg Baltazár szívbemarkoló vallomása. Könyörtelenül, szinte élvezettel kapott bele Baltazár utolsó mondatába:- Igen, légy szíves, mondd tovább! Hogy lehet az, hogy megszabja nekünk valaki, hogy mi mennyi pénzt szedjünk össze Suba elvtárs születésnapjára?!- Nem szabták meg, tévedsz Szajkó elvtárs! Nem szabta meg senki... tanácsolták és ez nagy különbség!- Igen? Tanácsolták? - lobbant fel Szajkó. - Akkor adják össze azok, akik tanácsolták, üzenem nekik! Baltazár taktikát változtatott. Védekezésből támadásba lendült át:- Megmondtam, Szajkó elvtárs, kerek perec, ha akarsz, fizetsz, ha nem akarsz, nem fizetsz. Könyörögni senkinek sem fogunk. Különben is - nézett vádlóan Szajkóra -, mindig vannak közöttünk olyanok, akik az egység megtörésén fáradoznak, akik azon kárognak, hogyan nem lehet valamit megcsinálni, ahelyett, hogy felállnának és azt mondanák: elvtársak, én tudom a megoldást, így csia jelenlévőkben. Aha, gondolták meglepetten, szóval ez az a csavar, a csel, amelyik gyakran úgy elbújik a gyűlések, értekezletek hosszú beszédfolyamában, hogy szinte észre sem venni. Csak később derült ki, hogy igenis, súlya van, olykor nem is akármilyen. Legelőször Szajkó tért magához. Már nem játszotta tovább az érdektelenül szemlélődő tag szerepét. Felemelte a kezét és már beszélt is:- Elnök elvtárs, szabad egy kérdést? Lehet, hogy kukacoskodónak tartasz, de ez a húsz korona megütötte a fülemet. Jól hallottam, tényleg húsz koronát mondtál?... De hát miért? Emelkednek az árak? Vagy talán kerek évfordulóhoz érkeztünk? Ha jól tudom, Suba elvtárs tavaly 53 éves volt, az idén 54 lesz, az meg tudtommal nem kerek szám... Baltazár felsóhajtott. Az összeget a szúkebb üzemi vezetőség szabta meg, ó személy szerint tiltakozott is ellene, de leszavazták. Akárhogy is volt, most már nem visszakozhatott.-Sanyikám, nem én találtam ki - mondta halkan és gyötrődve. - Próbálj megérteni engem is. Nagyon jpl tudjátok, hogy én semmit se a kisuj- jamból szopok ki. Én itt egy kis pont náljuk, én majd megmutatom!... Vannak ilyenek, elvtársak! Szajkó nem válaszolt. Gondolatairól csak az ajka szögletében meghúzódó mosoly árulkodott.- Mindenki lelkiismerete szerint cselekszik. Ezt tovább is adhatjátok. Lesznek elegen, akik nem kérdezik, hogy miért húsz korona. Megjegyzés nélkül a zsebükbe nyúlnak, mert tudják, hogy Suba elvtárs megérdemli... És hogy miért húsz korona, elvtársak?... Hát megmondom, ha már ti magatoktól nem jöttök rá. Elárulom: ha másnak tízet szedünk, akkor neki, Suba elvtársnak, igenis húsz jár!- És mit vesznek, illetve veszünk rajta? - kérdezte Kovácsné, aki a bérelszámolókat képviselte, és szívesen megszavazott volna akár ötvenet is, csak már mehetett volna haza.- Kristályra gondoltunk - fordult feléje Baltazár hálásan. - Valami ólom- kristályfélét, természetesen nem valami ócska mütyürt. Majd szólunk Gusztinak, az anyagbeszerzőnek, ő sokfelé jár az országban... - Hirtelen ötlettel Szajkó felé fordult:- Különben nem kell félned Szajkó elvtárs, a húsz koronád megtérül. Ha csak azt számoljuk, hogy mindenki kap egy ebédet, hozzá süteményt, kávét, bort. Ez több is, mint húsz korona. Suba elvtárs ilyen téren nem garasoskodik, ezt te is elismerheted!-Hát az más, bocsánatot kérek, elvtársak, én nem tudtam, hogy ezt mind ő állja, akkor ó igazi gavallér... Baltazár úgy tett, mintha nem hallaná Szajkó morfondírozását, folytatta tovább a feladatok szétosztását. Már a végefelé járt - az ünnepi beszéd elkészítéséről beszélt -, amikor Szajkó a homlokára csapott:- Várjunk csak, hát itt van még Szakács bácsi is! Róla majdnem megfeledkeztünk! Mindenki Szajkóra nézett. Még nem tudták, mit akar, de rosszat sejtettek. Baltazár is felkapta a fejét.- Mit akarsz az öreg Szakáccsal?- kérdezte gyanakodva.-Hát elfelejtettétek?... Egyszerre van Suba elvtárssal a születésnapja, ráadásul éppen most meg nyugdíjba. Mi a műhelyben már beszéltünk is róla. Látom, ti elfelejtettétek. Pedig a szakszervezeti bélyeget ő is úgy fizeti, mint Suba elvtárs... Baltazár zavarba jött. Szajkó érvei ledorongolták. Úgy érezte magát, mint egy kisfiú, akinek nagy gonddal épített homokvárába valaki beletaposott. Kapkodva nézett jobbra, balra, de hiába. Közben Szajkó tovább szónokolt:-Tudtommal a szakszervezet nem engedheti meg magának, hogy kivételeket tegyen. Ahogy Baltazár elvtárs is említette, bizony vannak mindenféle emberek, szőrszálhasogatók, kákán csomót keresők, senkiben sem bízó pernahajderek, akik ezt majd a szemünkre hányják. Ti mit gondoltok erről, elvtársak? Az egyértelműen megfogalmazott kérdésekhez szokott vezetőség nem óhajtott a kérdésben állást foglalni. A választ Baltazártól várták, s ezt sürgető pillantásaikkal tudtára is adták. Baltazár gyorsan összeszedte magát.-Természetesen Szakács bácsi születésnapját is megünnepeljük- mondja rezzenéstelen arccal.- Nem teszünk kivételt.- Akkor most mennyit is szedünk?- kérdezte ijedten Andrásiné.- Annyit, amennyiben megállapodtunk. Majd valahogy kihozzuk belőle az övét is.- Neki is valami ólomkristályfélét veszünk? - kérdezte Szajkó ártatlan arccal.- Azt mondtam, nem teszünk kivételt - mordult rá Baltazár. S bár a hangja meglehetősen mogorván csengett, a lelke mélyén nem haragudott Szajkóra. Megmondta 6 előre, hogy nehéz lesz, de ott felül mindig lehurrogják. Iménti kifakadása is az eszébe jutott, őt rugdossa mindenki alulról is meg felülről is. Miért csinálja? Miért hagyja magát? De mielőtt teljesen ellepték volna őt az önsajnálat feltörő hullámai, megszólalt:- Hol is tartottunk?... Igen, az ajándék átadásánál és a köszöntőnél. Ezt én vállaltam volna eredetileg, de mivel most két köszöntő kell, én inkább Szakács bácsi köszöntőjét csinálom meg, nehogy valaki azt mondja, hogy Szakács bácsi ellen vagyok. A másikat meg... - mosolyogva Szajkóra nézett -, azt meg csináld meg te, Sanyikám, nehogy gyanúba keveredj, hogy Suba elvtárs ellen agitálsz. Elvállalod, vagy szavazzuk meg... Szajkó nem válaszolt. Tudta, hogy a szavazás rajta már nem segít. Csak ült némán, csalódottan és azon töprengett, hol is rontotta el a dolgot. Borzi László felvétele VAJDA JÁNOS Hajótöröttek Egy buborékkal kevesebb Az örök semmi tengerén. 'A sir egy lábbal közelebb, És távolabb egy szép remény. Álljunk meg egy kissé, barátaim, E zárt sziget mentében Itt; Nézzünk be jól a végtelenbe: Nincs egy hajó, mely közelit? Az ég borult, s szél mégse leng; Az ég villámlik szárazon; Ha üt, nem hallja senkisem; Mézharmat csillog a gazon. A habok oly halkan susognak, Mint a haldoklók ajkai, Kik jobb világ titkába látnak, De nem bírják kimondani. Mentő hajót várjunk-e még, Ha durva szirtbe ütközött? Választanánk - ha nincs egyéb - Halál és őrület között? Óh, a vihar, mely összetört, széjjelszórt, Kerülne vissza legalább, És ölne el szépen, dicsőn, míg Nem őrjít meg a némaság! De nincs remény, de semmi jel! Biztatnak még bátor szivek. De már magok se hiszik el, - Mindegyre fogynak a hívek. Nincs mért keressen föl a kalmár, S rablócsapat ha ránk talál. Csak rabul vinne: ami ránk vár, Koldus halál - éhhalál! Idő múlik, nap áldozik, S szép ifjúságunk odavan. Iszap beföd, viz elborít És elenyészünk nyomtalan. Ajk nem mesél, s mit írna föl könyv, Hogy végül is volt - hamu lett, - Ah a bitó is szebb, hisz arról Valaki még példát vehet. ‘A költőre emlékezünk, születésének 160. évfordulója alkalmából. léga - holnap kifasírozzuk i! Muszáj okvetlenül... ezt! lyeljen: nem muszáj, de jobb ;s. Különben is, megérdemli, >n! Aki ilyen mamlasz... g-ér-demli!? Hát ez, hát ez... tavakat. all. Nem volt még elég a szat én is mondtam. szépen elintézzük holnap, és item etne? hogy valaki mást? kellene mégse; valami , ki lenne az maga szerint? nem tud maga sem jobbat, mégis, izé, esetleg, szóval... a: elérzékenyültünk, ugye? fa bátorság! Begyulladt a tisz- emde? n, igazán... mi-mindig egyet- »I, és...- Hát ez az! Ez az! Maga mindig egyetértett; soha nem volt egy jó ötlete, egy önálló gondolata! Csak bólogatott, csak helyeselt! Azt hiszi, ezért vettem magam mellé? Ezért kapja a pénzét? Nem is keveset. Máshol ezért keményen megizzadhatna! Itt eddig nem nagyon törte magát. Most egy kis rizikót kéne vállalni, egy kicsit melegebb lett a helyzet, tessék: maga rögtön berezel!- De... ez önnek is kellemetlen... sót, veszélyes, kérem...- Veszély! Veszély! Én nem ijedek meg egy kis veszélytől, csak ne féltsen maga engem!- A vőlegény a legrendesebb ember a társaságban.- Rendes, persze, túlságosan is.- A légynek se tudna ártani...- Még a szúnyognak se.- De kérem, miért olyan szívtelen? Hiszen eddig ön is...- Én? Ne vicceljen! Azt akarja mondani, hogy...- Igen! Igen! Ismerje el - eddig ön is sajnálta... kedvelte. Egyengette az útját, vigyázott rá. A- Miket beszél!- Bizony, ha mondom! Emlékezzen csak: önnek köszönheti a legszebb napjait.- Igaz! Most megkapja a legrondábbat.- Nem értem önt, ez száznyolcvan fokos fordulat.- Legfeljebb kilencven. A vőlegénynek eddig is akadtak olyan napjai, amelyeket nem nagyon köszönt meg. Azokat is tőlem kapta.- Csak ne legyen erre olyan büszke!- Ezek tények, kollégám!- Arra nem gondolt, mi lesz a többiekkel? A menyasszonnyal, a házinénivel, az intézővel, a szakácsnővel, a barátjával?- Mi lesz?... Jó, hogy mondja. Na nézd csak, magának van fantáziája! Majd úgy intézzük, hogy a szakácsnő is vele legyen, mikor üt az utolsó órája. Egész jól hangzik.- ön cinikus!- Maga érzelgős.- Mi baja a szakácsnővel?- Egy húron pendül a vőlegénnyel.- Rokonlelkek talán...- Igen, talán...- Egy ilyen jóravaló teremtés...- ... talán, ta-lán, cél-sze-rübb len-ne, ha a barátjával együtt zuhanna a szakadékba.- Nem akarja előbb kerékbetörni őket?!- ... a ke-rék, igen, i-gen... a jobb első kerék csapszegét kell kilazítani...- Hagyja békén a vőlegény barátját!- Nna! Hagy-jam bé-kén; és kit javasol helyette?- Nem elég magának egy halott?- Ejnye, csak! Hát egyet már hajlandó elsiratni?- önt nem lehet meggyőzni!- De, de! Mondja csak, mondja; kezd belelendülni!- Én ebből kiszállok!- Már késő! Mi már kezdettől fogva bűntársak vagyunk. A maga nyúlszívúsége miatt alakultak így a dolgok. Már régen beleszólhatott volna; megakadályozhatta volna. Maga hagyta, hogy idáig fajuljon az egész. Csak hallgatott, csak nézte, hogy gyötrődik az egész társaság; hogy én is halálra idegeskedtem magam! Hagyta, hogy sokáig ne történjen jóformán semmi. Hogy unalomba fulladjon minden! Azt hitte, akad valaki is, aki ezt a dőreséget elhiszi? Úgy gondolta, most már egyáltalán nem fog történni semmi? Tévedett! Vegye tudomásul, hogy a vőlegény meghal! És nem egyedül, és nem a barátjával, és nem a szakácsnővel! A házinénivel együtt fogjuk megölni! És semmi szakadékbaesés; nem ússzék meg ilyen gyorsan! És maga sem! Épp úgy felelős az egész forgatókönyvért, mint én. Azt gondolta, a nézők a fejükre estek? Mikor ennyi ideig jóformán nem kaptak a pénzükért semmit! A néző izgalmat akar. Vért, erőszakot, borzongást! Csak nem képzeli, hogy bevesznek ilyen dajkamesét? Igen-igen! Most már biztosan tudom. Ennek így kell lenni: a kilencedik folytatásban a két főszereplő meghal.- Hm. És a befejezést is így képzeli! Happy end nélkül?- Háát...? Szkukálek Lajos rajza iáid meamutatom!... Van-
