Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-05-01 / 17. szám
zi“!:::?:: éves * avagy történetek Valerij Lukin északi-sarki életéből- panaszkodtam Lukinnak, amikor találkoztunk.- Nekünk is, magának is csak szerencse, ha olykor történik valami, amikor nincs itt - mondta erre Lukin. - Ha netán valami baja esne, én felelnék azért, hogy idegent a fedélzetre vettem. Volt például egy esetünk... Tanulságos példának is nevezhetném, olyan hatással volt arra a két fotósra, akiket rábeszélésre vittünk magunkkal egy expedícióra. Szerencsésen landoltunk egy megfelelő jégtáblán, és úgy döntöttünk, hogy az állomásunkat egy nemrég keletkezett jég borította rianáson ütjük föl: az embereket elbírja az ilyen jég, s ráadásul könnyebb lesz léket fúrni. Fölállítottuk a sátrat, munkához láttunk. Egyszer csak a teljes szélcsend ellenére megindultak a jégtáblák. Kiugrottunk a sátorból, megálltunk, körülnéztünk, s valamennyire megnyugodtunk. Dolgozunk egy percet, kettőt, s akkor kezdődött a baj: a befagyott rianás fölpúposodott, kettéhasadt, és a szemközti jégtábla nemcsak hogy közeledett, hanem egyenesen száguldott felénk. Lábunk alatt cikcakkosan megrepedt a jég, rohangálni kezdtünk a vízben, a sátrat a nagyobbik jégtáblára dobtuk, de ott volt még a száznegyven kilós szántalpas csörlő és a lékben a mintegy háromszáz méter hosszú drótkötél a műszerekkel. Kihúztunk, amit tudtunk, elvágtuk a drótkötelet. A jég ide-oda mozgott a lábunk alatt, a vízben térdig gázolva küszködtünk a csőrlővel. A fotósok meg szörnyen elégedettek, a biztonságos nagy jégtáblán állnak, és premier plan felvételeket készítenek az emberfeletti küzdelemről. A legjobbkor húztuk föl a csörlót: megindult az aktiv jégtorlódás, megrepedt a jégtábla, amelyen a repülőgép állt, a pilóták beindították a motorokat, és távolabb gurultak a repedéstől... Ekkor már utasaink is kezdték felfogni, mi is történik valójában: rájöttek, hogy talán a saját pusztulásukat fényképezik, és a géphez iramodtak. Éppen hogy fel tudtunk szállni, s a jégtábla, amelyen a gép állt, máris torlaszok és repedések alaktalan halmazává vált. S ekkor egyik utasunk, ahogy lenézett, őszintén kifakadt: „Előbb lássam a hátam közepét, mintsem még egyszer ilyesmibe fogjak!“ Az ígért fényképeket azóta sem kaptuk meg. XXX Valerij Lukin most, mint minden expedíció után, azokat az egyedülálló tudományos adatokat dolgozza fel, amelyeket a szó szoros értelmében kiragadtak az Északi- Jeges-tengerből. Nemegyszer kell még repülnie majd a Sarkvidék szélességi körein, fel- és leszállóhelyet keresni, első leszállásokat végrehajtani, és kiugrani a megbízhatatlan jégre. VLAGYIMIR SZANYIN (Lityeraturnaja Gazeta) a lemaradásunkat: találtunk megfelelő terepet, leszálltunk, lyukat fúrtunk - minden rendben, hatvan centiméteres a jég. Nekiálltunk kirakodni: csörlő, sátor, műszeres ládák, gázpalack, hegesztöpisztoly. Ekkor Veprev váratlanul aggodalmasan így szól: „Hatvan centiméter, de mintha mégis megroggyant volna a gép sítalpai alatt...“ A biztonság kedvéért fúrni kezdtünk a sítalp közelében: szökökútként tört föl a víz. Rájöttünk, hogy a jégtábla alacsonyabban van a tenger szintjénél, egy horpadás alján vagyunk, és a jég bármelyik pillanatban beszakadhat alattunk. Tipikus csapba, amelyet odaföntról nem lehet észrevenni. Azonnal visszadobáltuk a rakományt, aztán Veprev a leszállóhelytől gurulni kezdett korábbi nyomvonala felé. A nyomvonalhoz vezető egyenes út azonban, amint később kiderítettük, egy repedésen vezetett keresztül, amelyet csak vékony jég borított. A jégtábla, amelyre leszálltunk, valamikor kettévált, és a háromszög alakú törésvonalon új, mintegy húsz centiméter vastag jég képződött. Először a bal oldali sítalp alatt szakadt be a jég, aztán a jobb oldali alatt, a gép törzse azonban fönnmaradt. Kiszórtuk a jégre a karabélyt, az élelmiszeres ládát, s a megfigyelési anyagokat - a gép még tartotta magát. Lázas sietséggel nekiláttunk kirakni mindent, ami csak a kezünk ügyébe akadt: a hálózsákokat a hátizsákjainkat... De ekkor megroppant a jég. A pilótafülke a szétnyíló jégtáblák között a vízbe merült. Pillanatok alatt elmerül az egész gép... S ebben a pillanatban valami olyasmi történt, amit sohasem felejtünk el, sem én, sem a társaim. Képzeljék el a helyzetünket! Egy úszó jégtáblán voltunk, körülbelül ezer kilométerre a központi bázistól, ahová a leszállás előtt adtunk le egy rádiótáviratot. A bázison tehát arra számítanak, hogy öt-hat óra múlva lépünk kapcsolatba velük, amikor befejezzük a munkát. Csak állunk ott, tehetetlenül nézzük a süllyedő gépet, amikor Mihail Gipik, a rádiósunk hirtelen felkiált: „Még sikerül!“ - és a nyitott búvólyukhoz ugrik. Egy perc múlva már le is kopogta a bázisnak a rádiótáviratot a pontos koordinátáinkkal. AMIKOR A JÉGTÁBLÁK MEGINDULNAK A szerkesztőség megbízásából néhány napra a kontinensre repültem, és visszatértemkor elmeséltek néhány esetet, melyek eközben Lukin csoportjában történtek.- A legérdekesebb dolgok akkor történnek, amikor még, vagy már nem vagyok itt A Német Demokratikus Köztársaság fővárosának egyik legismertebb látványossága, a tévétorony, s a háttérben a Stadt Berlin szálloda. (ŐSTK és archív felv.) A Német Színházat 1883 szeptember 29-én nyitották meg. A centenáriumra két évi igényes munkával restaurálták. Valerij Lukin már ezernél is több ugrást tud maga mögött s. «0 8 <0 •Q •Q 'S* áj I) Q> CB C f * 8 8 I« c: «> is 3 élmény ví. “ £JS5» los»*°r ban, amivel Valér»! kkutatók Képzeljünk el egy sarkvidéki jégtáblát, amelyre egy kisebbfajta repülőgép ereszkedik le. A még mozgásban lévő gépről Valerij Lukin és társai ugranak ki. Egy pillanatot se vesztegetve, próbafúrással megállapítják a jég vastagságát. Ha ez nem bizonyul megfelelőnek, a gép máris indul tovább, hogy megbízhatóbb jégtáblát keressen, amelyen elvégezhetik a szükséges tudományos kutatásokat. Ezek az úgynevezett „ugróexpedíciók" tizennégy éve elválaszthatatlan részét alkotják az Északi-Jeges-tenger tanulmányozását szolgáló tudományos programnak. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy az úszó jégtáblákra telepített ,, Északi-sark“ kutatóállomások, amelyek ötven esztendeje dolgoznak a sarkvidék medencéjében, önmagukban elégtelenek: nagyon függnek az áramlás irányától, és így túlságosan sok „fehér folt“ marad. Ezek felszámolására vállalkozott tapasztalt sarkvidéki pilótákkal egy csoport lelkes tudós. A munkafolyamat látszólag meglehetősen egyszerű. A gép leszáll a jégtáblára, a hidrológusok léket fúrnak, csőrlővel leengedik a műszereket, és a tenger különböző mélységeiből vízmintákat vesznek. Egy-egy ponton négy-öt óráig tart ez a munka. Látszatra nem nehéz és viszonylag olcsó. Az eredmény pedig minden várakozást fölülmúlt. Az „ugróexpedíciók“ annyi tudományos anyagot gyűjtöttek, hogy az óceánvilág egyik legrejtélyesebb körzete napjainkra talán a legalaposabb feltárt terület lett. E munka egyszerűsége és olcsósága mögött azonban ott rejlik a kockázat, amely mindenekelőtt az első jégre szállással függ össze.- Az első leszállás a munka legveszélyesebb, s ugyanakkor elengedhetetlen része - mondja Valerij Lukin tengerfizikus, az „ugróexpedíciók“ vezetője. - Legalább fél méter vastagnak kell lennie a jégnek, hogy elbírja a repülőgép súlyát. A jég megbízhatóságát odafentről állapíthatjuk meg műszerekkel és egy sor külső jellemző alapján. Sajnos azonban egy-egy nem kellőképpen mérlegelt tényező rászedhet bennünket. Csakis a közönséges fúró és mérőpálca nyújt teljes biztosítékot: ahhoz azonban, hogy ezeket bevethessük, le kell ereszkednünk... a jégre. Mellesleg amikor az első lyukat furjuk, a gép tovább mozog a jégen, hogy veszély esetén nyomban a levegőbe emelkedhessen, ami nemegyszer meg is történt már. A VÉGZETES HÁROMSZÖG- Néhány évvel ezelőtt - emlékezik visz- sza Lukin -, a vége felé jártunk egy kéthetes programnak, sikeresen feldolgoztunk négy kutatópontot, és elindultunk az ötödik felé, ahol azonban alacsony felhőzet és köd fogadott bennünket. Lev Veprev pilóta, az egyik legjobb sarkvidéki vadászrepüló mégiscsak talált egy kis helyet, és letette a gépet. Vologya Vojkowal kiugrottunk fúrni, és kiderült, hogy a jég huszonöt centiméteres. Az ujjaimmal mutattam a pilótának, hogy nagyon vékony a jég. Mire ó bólintott: másszunk vissza a gépre. Segítettem Volo- gyának fölkapaszkodni a búvónyiláson, ami az LI-2-en másfél méter magasságban van. Vologya igyekezett helyet csinálni nekem a nyílásban, félreugrott, és ledöntötte a lábáról a navigátort és a hidrológust, akik bennünket biztosítottak. Már felhúzódzkod- tam a nyílásig, amikor valaki az általános kavarodásban odakiáltotta a pilótának, hogy mindenki a fedélzeten van. Ó abban a pillanatban már emelkedni is kezdett. Engem meg a légáramlat egyszerűen lesodort a gépről. El lehet képzelni, mennyire nem volt kedve Veprevnek újra leszállni arra az álnok jégre... Azon a napon azonban még újabb bal- szerencse várt ránk. Amint az az Északisarkon gyakran megesik, gyorsan fölszállt a köd, kisütött a nap. Igyekeztünk pótolni
