Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-05-01 / 17. szám
« A MIHÁLY KAPUNÁL Nem magisztra farmacie, vagyis okleveles gyógyszerész fogad itt, mint - teszem azt - az ősrégi dóm tövében csendben meglapuló, berendezésével és a légkörével is elmúlt századokra emlékeztető legrégibb működő bratislavai gyógyszertárban, a Szalvátorban. Itt már nem kapok pénzért vagy vény és egy korona fejében bút és bajt, betegséget és fájdalmat enyhitó, gyógyító csodálatos és kevésbé csodálatos szereket. Több mint kétezerszáz eredeti tárgyi emlék alapján viszont szinte tökéletes áttekintésem alakulhat ki a szlovákiai gyógyszerészet fejlődésének csaknem hét évszázadáról. Hogy hol? Közvetlenül a Mihály kapu előtt, egy XVIII. századbeli polgári ház földszintjén és első emeletén, a volt Vörös rák gyógyszertár helyén jó negyedszázada megnyitott gyógyszertári múzeumban, amely a maga nemében Európában egyike a legszebbeknek. Az ékes múltra visszatekintő ősrégi Duna menti városban a patikusi szakma - nevezzük így - kezdetét jelző fontos okmány Gentilisz bíboros bizalmijának 1310. szeptember 21 -i keletű testámentuma. Egyik mondata így hangzik: „Vagyonom- ból elégítsék ki elsősorban a gyógyszerészt, akinek tartozom a gyógyszerekért és segédjének szolgálataiért betegségem ideje alatt.“ Tíz múzeumi terem gazdag anyaga tárulkozik elénk ettől a dátumtól kezdve egészen napjainkig. A földszinten az eredeti gyógyszertár kiszolgáló helyiségében megkapóan szép a vagy kétszáz éves empire berendezés, a falak mentén a fekete színű tározókban katonásan sorakozó gyógyszertartó porcelánedények, tégelyek, s alattuk a rengeteg kisfiók, rajtuk a rég volt A gyógyszerészeti múzeum bejárata ◄---------------------------------------------------------------------------tartalmat feltüntető latin felirattal. S a barokk boltozat kilenc éve feltárt színes festményei a gyógyászat témaköréből, egyebek között Aesculapnak, az orvoslás görög mitológiai istenének alakjával. A következő teremben megismerkedhetünk a XIV. és a XV. század gyógyszereinek alapanyagaival, a különféle növényi és állati eredetű drogokkal, amelyekből szirup, főzet, kenőcs s ki tudja még mi minden készült. Használatos volt egyebek között a viperahús is, mégpedig „fejfájás ellen“, sőt, különféle betegségek írjának tekintették egészen a XVIII. századig az emberi agyvelöt is. Bőséges választékát találjuk itt az üvegből, kerámiából, fából, rézből és ónból készült régi laboratóriumi berendezésnek. Megtudjuk, hogy a gyógyszereket a múlt század elejéig még a gyógyszertárak készítették, mégpedig a XVII. századig túlnyomórészt kézileg vagy igen egyszerű berendezéssel. Az emeleten egyebek között láthatjuk az első gyógyszerkönyveket. Például az 1644-ből származó latin nyelvű Pharmacopoea Augustana című vagy a Monarchia első hivatalos gyógyszerkönyvét Torkos János négy nyelvű - latin, magyar, német és szlovák - 1745-ben megjelent gyógyszertári díjszabásjegyzé- kéböl kiolvashatjuk például, hogy annak idején 18-fajta „etze- tet" készítettek, amelyből két latnak (németül Lot), vagyis nagyjából 17 és fél grammnak az ára egy fillér volt. S így jutunk el a mai gyógyszerészetet ismertető termen át az utolsó, a legmegkapóbb látványig. A szlovák fővárosban 1957-ig működött Erzsébet gyógyszertár csodálatos kiszolgáló helyiségéig, amely maga a szépség, a tisztaság, a pontosság, a méltóság bámulatos harmóniája. Évente több mint húszezer látogatója van ennek a múzeumnak. Zömmel hazai, de külföldi, egyebek között tengeren túli is. S az emlékkönyvből többnyire csak a dicséret szava olvasható ki. A magyarországi Tóth Tihamér főgyógyszerész a minap ezt írta a vastag könyvbe: „Büszkék vagyunk régi gyógyszerészetünk messzeterjedő áldásos kihatására, amelynek tárgyi tanúbizonyságát e múzeumban kiválóan prezentálták." Valóban csodálatos külön-külön és egybevetve is mindaz, ami itt megtekinthető. De azért egyetértettünk Pefr Masekkel, a Hradec Králové-i főiskola gyógyszerészeti kara hallgatójának véleményével, hogy bármennyire is szép itt minden, hasznos lenne, főleg a gyógyszerkészítő berendezéseket magyarázó feliratokkal ellátni. Hadd tegyük hozzá, hogy a bel- és a külföldiek egyaránt nyilván örömmel fogadnák, ha nyomtatott kalauzt is vehetnének itt a belépő mellé. GÁLY IVÁN Fiatal érdeklődők az egyik tárló előtt (Lórincz János felvételei) A délelőtt általában bevásárlással, takarítással meg főzéssel telik. Ebéd után pihengetnek egy kicsit. Lajos bácsi újságot böngész, jó idő esetén kimegy a kertbe kapálgatni. Mári néni varrogat, és rádiót hallgat. A vacsorát a tévénézés követi. Mindketten túl vannak a hetvenen, mégis fiatalosak, mozgékonyak. Rendezett háromszobás családi házban csendesen, egymást szeretően él Szencen (Senec) a Horváth házaspár. Kis konyhában fogaltunk helyet. Otthonos, meleg helyiség, nagy ablakkal, kitaposott futószőnyeggel, színes falvédőkkel. A konyhaasztalon halomnyi edény. Készül az ebéd. Vízpad, rajta kanna, felette a csap, a mosogató, a lefolyó hiányzik. Az ablak előtt a Singer varrógépen félig kész ruha. A polcokon újságok, fényképek, apró csecsebecsék, a múltból őrzött értéktelen holmik. Rengeteg virág cserepekben.- Szeretem a virágokat, mert szépek, és a gondozásuk sok időt igényel, Így aztán nem unatkozom - mondja Mári néni. - Tavasszal mindig sűrűn beültetem virággal az előkertet. A legszebbek a nagy bóbitás dáliák. Jó pénzért meg is veszik a piacon. A zöldségfélékből is sokat eladunk. Nagy a kert, megterem benne minden. Kell az a kis mozgás, különben ellustulnánk.- Bizony nehéz volt megszokni a semmittevést nyugdíjba vonulásunk után. Ezért aztán visszamentem volt munkahelyemre kisegíteni, mert nem akartam elszakadni az emberektől és megválni a munkától - mondja Horváth Lajos. - Földmúvescsaládban születtem. Négyen voltunk testvérek. Tizennyolc éves voltam, amikor apám meghalt. Jó tanuló voltam, szerettem volna továbbtanulni, de korán befogtak a munkába, mert szükség volt a munkáskézre. Aztán meg apám halála után gondolni sem lehetett az iskolára, nyakamba szakadt a gazdálkodás. A föld meghatározta a jövőmet. És eljött a nagy szerelem is. Mári néni a szomszédban lakott, jól ismertük egymást, és a gyermekkori kötődésből, az ifjúkori huncutkodásból komoly kapcsolat alakult, s ötvenegy éve tartó házasság. Boldog szerelemben éltünk. Nem tettek bennünket ellenségeske- dökké, haragvóvá a családalapítással járó gondok, hogy házat kellett építenünk, beosztani a pénzt. Gyereket csak aztán akartunk, ha felépül a házunk, és anyagilag egy kicsit rendbejövünk. így is lett. Harminc évesek elmúltunk, amikor megszületett fiunk. Rá mindig számíthatunk, nem hagy bennünket magunkra. Sokat dolgoztunk, de fiatalok voltunk, meg kellett tanulni küzdeni, hogy megálljunk a saját lábunkon, megteremtsük, amire szükségünk van. Azt hiszem megérdemeljük a nyugodt öregkort. Emlékezés közben előkerül a fiókból egy megsárgult fénykép. Rajta csinos legény, szűk lovaglónadrágban. Erős karja ló sörényét simogatja.- Én volnék - mondja Lajos bácsi. - Szerettem a lovakat. Pár évig fuvaroztam is. De hűtlen lettem a földmunkához. A bratislavai Georgi Dimitrov Vegyipari Műveknél dolgoztam. Onnan mentem nyugdíjba. Egy szocialista munkabrigád tagja voltam, megkaptam az arany jelvényt is, mert becsülettel dolgoztam. - Megmutatja a jelvényt, nagyon büszke rá. - Dolgoztam a gyárban, és munka után idehaza fuvaroztam. Nagy becsben tartottak. A megrendelők mindig behívtak, megvendégeltek, meg kellett ígérnem, hogy máskor is megyek. Mentem is, szép dolog volt a bakon ülni, kalapot emelni a gyalogosoknak. Városszéli falusi ember vagyok, de szívemhez nőtt a nagyváros, Bratislava is. Ha munka után nem kellett haza sietnem, villamosra ültem, bementem a belvárosba, és órákig ácsorogtam a kirakatok előtt, néztem a forgalmat, lestem a városi ember életét. Mindig is szerettünk utazni. A Tátra gyögyörú ormai, a nagyvárosok, az üdülőhelyek szép emlékeket hagytak bennünk. Mári néni elmosolyodik. Kicsit szomorúan, kicsit lemondóan, sajnálkozóan.- Ó, régen nem megyünk mi már messzire, elég a mi városkánk, az itteni ismerőseink. Ajándék minden nap, ha vendég jön. Jobb nekem márcsak a varrógép mellett. Szabás-varrást tanultam fiatalon, varrók magamnak is, a barátnőimnek is. Sokáig elüldögélünk, tréfálkozunk az asszonyokkal, ha hozzák a kelmét. Sok mindent megéltünk, van mit előhozni. Van. Örülnek is, ha elmondhatják. Egymás között vagy másoknak. Elégedettek. Boldogok. TALLÓSI BÉLA Illa folyosón. Fekete göndör haja eltakarja bogársze- UI meit, sötétebb színű bőre származására utal. Maga elé néz, gondolataiba mélyed, nem veszi észre a körülötte történteket. Vár.- Ez nem igaz! Nem hiszek a szememnek! Te önként eljöttél? Mi van veled? - s mire felocsúdok, Zuzana Tordová szociális kurátor eltűnik a fiúval az egyik ajtó mögött.- Szinte hihetetlen, hogy megjelent - mondta a Lévai (Levice) Járási Nemzeti Bizottság családvédelmi osztályának másik munkatársa, Mária Bysterská pszichológus. - F-t januárban vártuk. Ha érdekli ez az eset, tartson velem - invitált. F. még nincs 17 éves. Állami gondozottként kicsi korában nevelőszülőkhöz került, akikről azt hite, édes szülei. Csak tavaly, amikor egy autószerencsétlenség következtében meg- árvult, tudta meg az igazat. A szülők elvesztését nehezen viselte, s a baját még az is tetézte, hogy a bányász szakközép- iskolából tanulmányi eredménytelensége, rossz magaviseleté, de betegsége miatt is eltanácsolták. Távoli rokonok vették magukhoz, s F. kőművesnek tanult volna, ha...- Különbözeti vizsgákat kellett volna tennem, de nem tudtam meg idejében az időpontot. A rokonaimmal megromlott a kapcsolatom, igaz, nem tanultam, csavarogtam. Kidobtak, rossz társaságba keveredtem, szipózni kezdtem. Mondjam tovább?- néz rám, mintha arra várna, leintem. - Csak mondd - feleli helyettem Zuzana Tordová.- Vegyszerekkel, ragasztóval kábítottam magam. De csak hetente egyszer-kétszer. A „repülés“ úgy fél óráig tartott. Egymás után többször nem kábítószereztem. És most már vagy két hónapja abbahagytam. Hallottam, agykárosodást is okozhat, ha folytatnám... Az is baj, hogy 18 éves koromig nem tudnak sehol alkalmazni úgy, hogy szállást is kapjak. Jelenleg egyik barátomnál lakom, s majd ha dolgozom, utólag fizetek neki az albérletért. Segítségért jöttem, el akarok helyezkedni.- Nehéz ügy- mondta F. távozása után az ifjúságvédelmis. - Már két alkalommal találtunk neki megfelelő munkahelyet, de lelépett. Holnap ismét munkába állhatna, de ki tudja elmegy-e? Nem tudunk minden egyes fiatalt kézenfogva elvezetni a munkahelyére. Kevesen vagyunk, és a Lévai járásban 4122 kis- és fiatalkorú szorul segítségre. 1986-ban 299 házasságot bontottak fel, s önként csak kevesen fizetnek gyermektartást. Mi intézzük ezt is. A rászoruló családok anyagi támogatása csak a mi járásunkban 6 millió koronába kerül. A járási nemzeti bizottságon 445 nehezen nevelhető gyereket tartunk nyilván. 1986-ban 103 fiatalkorú és 63 kiskorú került összetűzésbe a törvénnyel. A szomorú statisztikák mögött még szomorúbb sorsok húzódnak, és sajnos, évről évre egyre több a felügyeletre szoruló gyerek. Az okokat fejtegetve a szociális osztály dolgozói a rendezetlen családi háttérről beszéltek, de arról is, hogy az iskolák, a pedagógusok nem figyelnek fel a „fenegyerekekre“. - S ha netán jó családból való a gyerek, a szülök nemhogy támogatnának minket, hanem védik csemetéjüket - - tette hozzá a pszichológus. - A bajokat tetőzi az is, hogy Léván a tizenéveseknek egy klubjuk van csupán s a sportolási lehetőség is kevés. Ezért a fiatalok közül sokan csoportokba verődnek, törvénysértéseket követnek el, - hol józanul, hol az alkohol hatására - és sajnos, mondjuk ki nyíltan, a bandákban tanulnak meg szipózni. A szakmunkásintézetek (innen jelentik a legtöbb iskolakerülést) ifjúsági szervezetei ugyancsak keveset tesznek azért, hogy lekössék vagy helyes irányba tereljék a tanulók energiáját. A „jókat“ foglalkoztatják, azokra figyelnek, pedig a „rosszakra“ kellene! Hisz ók azok, akiknek - nem látva az élet igazi értelmét - kisiklik az életük. Persze a megelőzés nem lehet csak a jnb dolga. Társadalmi összefogással, nagyobb odafigyeléssel, törődéssel, hatékonyabb nevelőmunkával kell helyes irányba terelni a gyakran magát sem ismerő, többnyire zavaros családi viszonyok között élő fiatalt. Sok szociális kurátor véleménye szerint kevés család, iskola (és nevelési tanácsadó) fordulnak hozzánk idejében. Csak egy példa a sok közül. Nemrég jelentették, egy 16 éves lány az iskolából 520 órát igazolatlanul hiányzott. Miért nem jelezték előbb? - kérdeztük mi, s ha nem is mondták, tudtuk, a lánnyal sok baj volt, s tulajdonképpen örültek neki, hogy nem volt gondjuk vele. Megtalálni a gondokból kivezető utat, tudjuk, nem könnyű. Ám ha sokáig, s szinte tehetetlenül, tétlenül csak konstatáljuk a jelenséget, a „rossz“ kis- és fiatalkorúak „rossz“ felnőttekké válnak. S ezt meg kell akadályozni! PÉTERF1 SZONYA 1987. V. 1 Öregkori hétköznapok
