Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-04-17 / 15. szám
It. Mintegy húszkilométeres se- káztunk új Chryslerünkkel Prága :itkozódott. Bámulatosan gazdag éren. A szitkok szemléletesek, is kimondhatok, még nők jelenlé- zért nem szeretnék lenni. Pavel íkedést, az időjárást. Azokat, akik nem akartak előzni. Azokat, akik k. A teherautót, amelynek semmi este az országúton, inődtem, hogy fog szidni, ha már ddig még sosem porolt velem, figyelmes volt mindig. Kiváltkép- renni, hogy egyezzem bele szülei ták, hogy városkájuk középkori cüvőt. Az anyja vágya volt. Hadd 'itték, hogy ezt is megtehetik. Az 3sz kisváros. A vendégek többségid az irigységtől. S Pavel szülei ik. Ráadásul a zene is középkori ár csak az hiányzik, hogy a ruhám dz illő legyen. Kaptak rajta. Gon- elvetették a gondolatot. A ruhám- dernnek kell lennie. És fehérnek. ég a házasságkötésig. De már fél omszobás lakásban. Nem is volt az én kettős garzonomat és Pavel hirdetésre annyi ajánlat jött, hogy ntha többen válnának, mint ahá- figyelmeztetett anyám, mikor ’avellal együtt fogok lakni. - Nem történne köztetek, nincs hova vettem könnyedén. <, hogy két felnőtt nő együtt lakjék, /áról van is szó. Meg aztán, hiszen tm. - Nem kell magyarázkodnod, ethez. ámnak van egy barátja. Nagyon férfi. Kívántam is anyámnak. Apám őt, amikor tizenkét éves voltam, ég találkozni sem akartam vele. t, hogy ez az ő műve. S nekem, egy előtt kellett megvédenem anyámat. elek - nevetett anyám. vetettem ellen. - Nem oltottad szerelmét a hasán keresztül lehet i, olyan férfit kerestem, akinek mást lőtt rá is akadtam egy ilyenre. De válni. A három évig tartó viharos kibékülések úgy megviseltek mindül is visszatértünk oda, ahonnan és a feleségéhez, aki véletlenül ázni is. Én meg a levelezőtagozatos atikai tanszéken. S egyben elhatá- imegyek az első férfihez, akinek nilyen nekem kellene, olyat én már nőnek pedig nem szabadna egész iradnia. m. Gyakorlatias, eszes és nagyon zelmeit illeti, mindenekfölött a moto- mindazt, ami a motorokkal függ figyelt föl rám, ahogy éppen a Tra- Csodálkozott, hogy nem téblábolok tanácstalanul az autóm mellett, és nem kelletem bájaim az arra haladó sofőröknek. Mint minden normális nő tenné az én helyemben. Mikor mindezek ellenére felajánlotta segítségét, elutasítottam. Azzal, hogy a csavarokat már magam is meg tudom húzni. Meg is csináltam. És Pavel a Zsiguliján egészen hazáig követett. xxx Megálltunk egy útkereszteződésben. A lámpa pirosat jelzett. Pavel most azt szidta. __ Próbáltam megérteni. A húszkilométeres sebességhez minek a Chrysler, teljesen fölösleges. A vezetői tudományát szívesen bemutatta volna. Meg a „kocsi- kánk“ előnyeit. Mert így becézte Pavel. Ez a kocsika elnyelte mindkettőnk megtakarított pénzét, meg még egy elvált emberét is, aki Pavel szobácskájába költözött. Ugyanez az úr intézte a Chryslert a Tuzexban. Föltétel volt ez is a nemhivatalos, szóbeli egyezségben, a lakáscsere kapcsán. Vártuk a zöld jelzést. És akkor történt. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mi. Chryslerünk alig érezhetően előbbre döccent. Pavel nyomban kiugrott az autóból, és szaladt hátra. Mögöttünk egy kiszolgált zöld embécska állt. Az embécskából is kiszállt a vezető. Valami bocsánat- kérés-félét mondott Pavelnak. De 6 oda sem figyelt. Dühösen járkált az autó körül. Lármázott és nemzetközi INNA MIROVSKÁ Jutó Polák rajza jelekkel adta közre az embécska sofőrjének értelmi képességeit. Én is kiszálltam.- Őszintén sajnálom, az én hibám volt, elnézését kérem - mentegetőzött a férfi, és felém fordulva folytatta:- De valójában semmi különösebb baj nem történt, nézze, mégcsak egy karcolás se látszik.- Te analfabéta! Még azt mondod, hogy semmi se történt? A te rozzant tragacsodnak semmi! - ordított Pavel. S a szitkok olyan özönét zúdította rá, amely egy faragatlan senkiházinak is „díszére“ válna. Szinte megdermedtem tőle. Rémülten néztem rá, aztán a férfira. Szörnyen szégyelltem magam.- Pavel, de hisz valóban nem történt semmi baj. A forgalmat akadályozzuk csupán - próbáltam beleavatkozni.- Fogd be a szád! - mordult rám. - Bújj be a kocsiba és hallgass! És csak úgy szórta a szitkokat. Rám is, meg a férfira is.- Nézze... A férfi elbűvölően nyugodt volt. Még mosolyogni is próbált, mindezek ellenére.- Megtérítem minden kárát. Itt a névjegyem. Indulhatnánk is. Akadályozzuk a forgalmat. Ezzel átadta nekem a névjegykártyáját, és a kocsijához indult. Pavel még fenyegetően hadonászott, sértő szavakat kiabált feléje. Már többször is zöldre váltottak a lámpák. Mögöttünk türelmetlenül dudáltak az autók.- Hülyék! - ordította Pavel a többi sofőr címére. És elindultunk. Hihetetlenül nyugodtnak látszott. Még fütyörészni is kezdett. Ahogy a ház előtt kiszálltunk az autóból, át akartam neki adni a névjegykártyát.- Dugd, ahova akarod! - sziszegte a fogai közt, de ez már semmiség volt a többihez képest. xxx Reggel nyugodt volt és vidám. Az ajtónál - mint mindig - könnyedén megcsókolt és - mint mindig - megkérdezte:- Nem jössz inkább velem, autóval? Azt feleltem, mint mindig:- Gyalog megyek. Az a félórás séta nem árt. Mint mindig, így fejezte be a szokásos búcsúzkodást:- Hát akkor minden jót, sportlady! Mint mindig, hét előtt indultam otthonról. Átkígyóztam a lakótelepi utak mentén parkoló, ponyvával letakart autók között. A koraőszi pirkadatban kikerültem az autóbuszmegállóban várakozó - részben hallgatag, részben lármázó - hatalmas tömeget. Aztán rátértem a naponta ismétlődő, munkába vezető utamra. Pontosan hat autóbuszmegálló a távolság. Fél óra alatt teszem meg. S mindig időben érkezem a munkába. Gyaloglás közben - mint mindig - gondolkodom. Most éppen Pavelról. Egyre az jár a fejemben, miként nyüzsög a Chryslernek nevezett kincse körül. Hogy minden alkalommal, ahogy hazaérünk, miként fényesíti az isten tudja honnan szerzett, erre a célra szolgáló külföldi rongyaival. Szinte repes a lelke az autója iránti szeretettől és rajongástól. Csoda, hogy nem beszél hozzá. Mindezt elmondtam Hankának. Ő az én bizalmasom. De csak a számitógép mellett találkozunk, ahol mindketten programozóként dolgozunk. Annyi idős, mint én, de iróbálkozása kudarcodén üzletébe bele- 3 hű kutyaként szeotthon üldögélt és ajd elhatározta, hogy csak kettőt tart meg, valami hasznot. Azt lóval a közeli üdülőés alá a szállodák vagolni akaró vendééves voltam. Apám elindultunk Berrigul- ürdóhelyre. Egy ilyen )ám - amellett, hogy üdülhetünk is... an csodálatos hely orok, gyümölcsösker- yek, amelyek csúcsai .‘kjébe nyúltak. zta, hogy s mint kell imra hagyott, ive poroszkált mögöt- toztak utánam, nem pénzről álmodoztam, zek, és gondolatban keresetemet. el és a hangulatom amikor beértem a vá- em félni és szégyenívembe. Hol, hogyan öprengtem. És hogy abbul menjenek, min- ndosan belém diktált, fejemből. ntam, mert egy hosz- tázsitos játszóteréről gyerekhangokat hallottam. Lovaimat egy oszlophoz kötöttem és a kerítéshez siettem. A sövényen túl kislányok és kisfiúk játszadoztak. A fák alatt, a padokon jól öltözött férfiak és nők üldögéltek, olvastak és beszélgettek. Kutatva néztem az arcokat és örömmel ismertem fel közöttük Mr. Rydert és a feleségét, akiket ismertem, YUDAHWARTEN-Takarodj! Senkinek sem kellenek a lovaid! Visszaindultam a lovaimhoz, és a goromba emberre kiöltöttem a nyelvemet. Lovaimmal az emeletes szállók felé folytattam az utam, de senki nem vett rólam tudomást __ Egy kis patak mellett a lovak megálltak inni. A levegő forró és mozdulatlan volt. ELSŐ KERESETEM mert apám korábban üzleti kapcsolatban volt velük. Odakiáltottam nekik:- Jó napot, Mr. Ryder és Mrs. Ryder. De ók nem fogadták köszönésemet, el sem mosolyodtak, én azonban nem adtam fel.- Várj. két lovam, bérbe adnám őket lovaglásra, uram! Hidegen, mereven néztek rám.- Csak egy schilling az ára... - erőszakoskodtam, de senki nem törődött velem. Ryderék felálltak és szó nélkül a házba indultak. Utánuk kiáltottam:- Wir. 'Ryder! Az én lovam önt is elbírja! Néhányan fölnevettek. Én mérgesen tovább kiáltoztam Ryderék után, míg csak el nem tűntek az ajtóban. Akkor egy férfi közeledett felém, szólni akart, bizonyára kituszkolni a kapun, de én megelőztem:- Egy schiling egy órára...! Elvörösödött és kiabálni kezdett. A közelben egy büfészerú épületet pillantottam meg; a lovakat ismét kikötöttem egy oszlophoz és átmentem a túlsó oldalra. Ott egy pádon két öregúr üldögélt. Megszólítottam őket:- Kérem szépen, nem tudják, bérel- ne-e valaki lovat... lovaglásra?- Nem tudom, fiacskám - szólalt meg az egyik. - Van itt lovaglóiskola és a szállodának is van néhány lova.- Az én lovaim különbek azoknál - mondtam.- Nem tudom... - szólt ismét az öreg úr és ravaszul elmosolyodott. A másik arcán is könnyű mosoly jelent meg, és a szakértő szemével nézett a lovaimra. - Jó lovaknak látszanak - mondta. - Nem a legfiatalabbak ugyan, de jó munkás lovak... Bementem az üzletbe, ahol néhány fiatalember a pultnak támaszkodva ivott.- Bérbe adnám a lovaimat... - szólítottam meg őket. - Jó lovak! Unottan, értetlenül néztek rám.- Nem érdekelnek a lovaid... - mondta az egyik. Egy másik odaintett magához.- Igyál valamit, fiú! Talán egy limonádét ... Elfogadtam. Igyekeztem úgy inni a limonádét, ahogyan ők az italokat. Lassan' ittam, mert míg a pult mellett álltam, volt esélyem, hogy talán valaki mégis kibérelné a lovakat... Aki a limonádét rendelte, rendes embernek látszott.- Nem akar lovagolni? - kérdeztem tőle. - Csak egy schillingbe kerül! Rám nevetett, a zsebébe nyúlt és egy schillinget nyomott a kezembe. ... Amikor nekikeseredve és értelmetlenül meredtem a markomban pihenő schillingre, a csapos áthajolt a pulton, a vállamra csapott és hüvelykujjával a kijárat felé mutatott. Megszégyenítve kullogtam ki az üzletből. A két öreg közül az egyik megszólított:- Nincs szerencséd... - mondta. A másik hozzátette:- Nem lovagolnak ezek a léhútök, soha, csak isznak! Itt nem a legjobb helyen jársz, fiacskám... Nehéz szívvel indultam a lovaimhoz. Elkötöttem őket és most már kifelé vezettem őket a városból. íme, a napi tevékenységem eredménye egyetlen schilling, azt is szánalomból kaptam... Szorítottam a pénzt a markomban, mintha attól féltem volna, hogy elröpül. A város szélén leültem egy fa tövébe, a hátamat nekitámasztottam a törzsének és szinte érzéketlenül néztem, hogy a lovak mint turkálják a nagy melegtől kiszáradt fúcsomók torzsáit... ANTALFY ISTVÁN fordítása van két gyereke és egy férje, aki matematikus. Az 6 matikusa képtelen bármit is elintézni, a gyakorlati dolgokban járatlan, akár egy gyerek. De Hanka imádja.- Ne butáskodj! - oktatott Hanka. - Harminc után a nő nézze el a férfi gyengéit. A fiúcska utóvégre is a játékát féltette. A férfiaknak kell, hogy legyen valami játékuk. Ha néha költségesek is! Mint a ti Chryslertek.- Dehát a te férjednek nincs semmiféle játéka - ellenkeztem.- Csak azért nincs, mert kiéli magát a munkában. Ne légy buta, te lány, ne hagyd el a motorosodat! Őszintén irigylem, hogy olyan férfira akadtál, aki biztosítani tudja a család jólétét. Meggyőzött. De csak rövid időre. Nálam volt a tegnapi embécskás névjegykártyája. Szinte magam előtt láttam előzékeny, megértő mosolyát, amely enyhe iróniát is tükrözött. A telefonszámát már fejből tudtam. Zemannak hívták. Jirí Zeman. Tetszett a név. Délben felhívtam, xxx Helyet foglaltunk a kávéházban, amely egy állomás váróterméhez hasonlított. Amíg a pincérnő meghozta a két kávét, túlestünk a tapogatódzó kérdéseken. Az utána következő fél órában elmondtunk egymásról mindent, amit tudnia kell egy férfinak és nőnek, ha nem akarják, hogy ez a találkozás legyen az utolsó.- Nyugodtan becsaphatja az ajtót - mondta Zeman úr, ahogy beültem mellé az embécskába. Az autó ajtaját, megszokásból, nagyon óvatosan akartam becsukni. Nem kellett bizonygatnia, hogy az autója nem parádéra van vagy anyagi helyzetének bizonyítására, társadalmi helyzetének fitogtatására. Arra sem, hogy lássák, mire vitte az életben. Csupán arra szolgál, amire szánták. Közlekedésre. Nem kívántam hazamenni. Az anyám címét adtam meg neki. Csuda jól éreztem magam azon a kopottas ülésen. Egyáltalán nem zavart, hogy hátul nem díszelegnek elöl beépített sztereomagnó hangszórói. Tudtára akartam adni Zeman úrnak, akit magamban csak Jirinek szólítottam, hogy nagyon is jól érzem magam ebben a kopottas embécskában. Hogy ezután is szívesen járnék vele. Bár most még korai lenne erről morfondírozni. Ezért hát inkább hallgattam. Hallgatott ő is. S egyikünk se bánta. Anyámnak elég volt, hogy rámnézzen, és már mondta is:- Úgy látom, azt a lakást mégiscsak kicserélitek ti kettőre, nemde? Bólintottam.- Mami, felhívhatom Pavelt, hogy addig is nálad maradok? Anyám csak sóhajtott. A telefont nem vette fel senki. Pavel megint a garázsban lehetett. Alighanem az autóját fényesítgette. VÉRCSE MIKLÓS fordítása VARGA ERZSÉBET Heterogén versek (a lopakodó-bombázók korából) * * * tudod a Musa paradisiaca nem a Paradicsomi Múzsa ki a ritkuló ózonpajzs alatt fuldokló költőt átölelve derűlátását hizlalja egyre hanem fúféle amelyet banánnak hívunk általában s fogyasztjuk Is alkalomadtán szóval ha éppen kapható vagyis ha a feszültséggócok útját nem állják s a hajó nem hull alatta darabokra akár a fényes ráció ha az erő Illúzióját bírhatja egy pillanatra (mert erősnek lenni ugye jó) * * * minden szó egy-egy csomagbomba óvatosan érintsd meg vigyázz nehogy gáládul megölje a verset e fájdalmad magánzárkájában vllágra-vérzett csecsemőt e lábasincs védtelent kit nem óv meg puszta négy falad s hiába ordít „oá“-t életet rosszul vigyázott szó ha robban mementó is csak darabokban lehet s széttoszlik tehetetlen mint hősihalott a közös sírban az oltottmész alatt * * * fütyülök a zónaidó-különbségre és egyébként Is fütyülök mindenféle kergeségre mely elválaszthat tőletek testvéreim - hisz együtt szálltunk nem Is oly régen alá a fákról s emlékeztek-e mit álmodtunk- mit álmodunk azóta is minden vagy csaknem minden éjjel szerelemről és szabadságról megfeledkezvén a kéjjel ránk hasaló háborúságról mely a ráknál is halálosabban szeret bennünket véreim
