Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-04-03 / 13. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1987. április 5. XX. évfolyam Ára 1 korona KÖZÖS KINCSÜNK: AZ Felbecsülhetetlen érték az erdő. Az egyik oldalon gazdasági vonatkozásban. Belőle nyerjük a bútor-, az épület-, a tűzifát, a papír alapanyagát és sok más kisebb jelentőségű terméket. Erdőkben viszonylag gazdag hazánk Európában e tekintetben a ranglétra 11. helyét foglalja el, s egy főre eső fakitermelésünk nagyjából a kétszerese földrészünk átlagának. Hadd tegyük hozzá jogos büszkeséggel, hogy ennek ellenére, a szorgos és gondos erdőtelepítésnek köszönhetően erdeink területe nem csökken, hanem szüntelenül gyarapodik. Jelenleg meghaladja a négy és fél millió hektárt. Az erdő azonban nemcsak közvetlen anyagi hasznot jelent. Közismert a szerepe az időjárás szélsőségeinek enyhítésében, az élet fenntartásához nélkülözhetetlen oxigén termelésében, a természet vízháztartásában, a levegő szennyezettsége elleni védelemben, a zajszint csökkentésében. Mindezen túlmenően, az erdő az ember számára pihenő- és üdülőhely is. Nálunk télen-nyá- ron országszerte milliók élnek ezzel a lehetőséggel - hazaiak és külföldiek egyaránt. Természetesen ennek is van gazdasági, mondjuk így: turizmus-politikai vonzata, de mégsem ez a legfontosabb. Inkább az, ami pénzben nehezen fejezhető ki, pedig rendkívüli anyagi értéket is képvisel. Arra gondolunk, hogy a hegyeinkben, a csodálatos erdei tájainkon akárcsak a hétvégeken, vagy hosszabb-rövidebb ideig a szabadsága idején aktívan üdülő, megpihenő ember ereje megújításával munkahelyén is többet, jobbat produkál. Egy szó mint száz - becsülnünk kell erdeieket. Becsülnünk és óvnunk. S nemcsak most áprilisban, amelyet naptáraink immár hagyományosan az erdők hónapjaként jeleznek, hanem amilyen hosszú az év. S ennek oka van. Ezt a pótolhatatlan kincsünket ugyanis sok veszély fenyegeti, egészségében felette nyugtalanítóan károsítja, állományát pedig regionálisan apasztja. A hektárok százain szinte évről évre a fákat gyökerestül kidöntö orkánok. A különféle káros rovarok és gombafajok tömeges fapusztulást okozó hatása. Az éveken át ismétlődő aszályok elháríthatatlan következményei. A meggondolatlan emberi beavatkozások a táj jellegébe. De legfőképp a világszerte és így nálunk is komoly gondot okozó savas esők. Gondoljuk meg, hogy csupán ez utóbbinak hatására alig egy-két évtized leforgása alatt komoly károkat szenvedett el a csehszlovákiai erdők egynegyede és gyakorlatilag elpusztult az öt százalékuk. Az ipari levegőszennyezés - hazai és külföldi eredetű egyaránt - még ennél is nagyobb hányadban károsítja lucfenyő erdeinket. Egy nemrégen megvalósított felmérés adatai szerint mintegy 410 ezer hektáros szlovákiai állományuknak 45 százaléka kisebb, 23 százaléka közepes és 12 százaléka nagy, illetve totálkárt szenvedett el. Sokkoló tények. Mégis, sokan legyintenek, mondván: - Nem a mi asztalunk, mit is tehetünk ez ellen mi? Nos, igaz, ami igaz, főleg az egyes elemi csapásokkal szembeni erdővédelemben egyelőre még tanácstalanok vagyunk. Aztán vannak olyan problémák - például éppen a savas eső következményeinek elhárítása, jobban mondva okainak megszüntetése vagy legalább minimalizálása -, amelyeknek megoldása, országos, sőt nemzetközi intézményes összefogást követel. Sok más tekintetben is az illetékes kormányzati szervekre hárul a tennivalók eldöntésének és megvalósításuk szavatolásának dandárja. Mindezt senki nem vonja és nem is vonhatja kétségbe. Csakhát, aki szereti és járja is az erdőt, az tudja, hogy nekünk „egyszerű" embereknek, az ország „sorkatonáinak“ sem lehet az a szerepünk, hogy ölbe tett kézzel figyeljük erdei kincsünk sorsának alakulását, és esetleg csak úgy a saját köreinkben dohogjunk, bosszankodjunk a joggal elmarasztalható jelenségek láttán. Mert azért sok vonatkozásban vannak köztünk is ludasok. A turisták gondatlansága ismétlődően igen jelentős tűzkárokat idéz elő. Ismeretes, hogy főleg korábban, de szórványosan még manapság is engedély nélkül épített hétvégi házak „lopa- kodtak(nak) be" még védett erdei területekre is, ennek minden velejáró következményével. Akadnak emberek, akik - ha lehetne - személygépkocsival mennének fel a Lomnici csúcsra is. Sok sok falu határában „fekete" hulladéktelepek rú- títják az erdőt s a turistaösvényeket is inkább az üres konzervdobozok jelzik, mint a fákra felfestett színes útmutatók. S hányán akadnak, akik vandál módon tépik az erdei virágot, szomorúan vádló torzókká tördelik a bokrokat, és féktelenül csörtetnek céljuk felé. Folytathatnánk az ilyen - az erdő ökológiai egyensúlyát megbontó és ezért ártalmas - megnyilvánulások felsorolását, de talán ennyi is elég. Elég lehetne annak tudatosítására, hogy az ilyesmi ellen az a többség, amely tisztességesen viselkedik, talán az eddiginél többet tehetne. Példamutató tettel, nevelő és esetenként intő szóval is. S van még egy dolog, amely valahogy kiszorul a látókörünkből. Jobban, határozottabban kellene élnünk azokkal az eszközökkel, lehetőségekkel is, amelyeket szocialista demokráciánk intézményesen szavatol az ország minden állampolgárának. Nevezetesen azzal a jogunkkal, sót, kötelességünkkel, hogy megfelelő nyilvános fórumokon, párt- és társadalmi szervezetekben szóvá tegyük azt, ami véleményünk szerint kedvezőtlen hatást gyakorol környezetünk alakulására. Ebben a vonatkozásban állandóan ösztönözni, mi több, bírálni és ellenőrizni lehetne és kellene a népi igazgatás szerveit, hogy az eddiginél hatásosabban, következetesebben és merészebben ellensúlyozzák a gazdaságfejlesztés ökológiai követelményeit elhanyagoló technokrata törekvéseket. Természetünk megóvásáért, amely az emberért van, az embert szolgálja. Amíg ebben meg nem gátoljuk. GÁLY IVÁN 1. Késő nyári fatelepítés a Trenóínl Erdőgazdaságban (Peter Simonőík felvétele -Ó$TK) 2. Őszi magány (Borii László foto) 3. Tavasz (Molnár János foto) 4. A hegyvidéket még a tél uralla (L. DeneS felvétele)