Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)

1987-03-27 / 12. szám

*

v ISZÓ

□

Banguiban, a Közép-afrikai Köztársaság fővárosában már ötödik hónapja tart a volt „császár“ pere; Jeah-Bedel Bokas&a, aki most 65 éves, 1986. november 23-án hagyta el franciaországi menedékét, és váratlanul hazatért. Döntése érthetetlennek tűnt, bár utólag »ehet rá magyarázatot találni: mint az az INTERNATIONAL HERALD TRIBUNE helyszíni beszámolójából Is kitűnik, a népirtással vádolt es uralkodóra legfejlebb száműzetés várBokassa a vádlottak padján

Ennek az elszegényedett országnak az egykori önjelölt császárját kanibalizmussal, az emberek meg- nyomorításával, szadizmussal, kiterjedt sikkasztásokkal és 38 gyilkossággal vádolják. Ö az egyike az első afrikai tirranusoknak, akiket a földrészen bíróság elé állítottak az emberi jogok megsértése vádjával.

A bírósági per technikai fogyatékosságokkal teli, a tanúvallomások gyakran zavarosak és ellentmondásosak, minden igen lassan folyik és a politikai szempontból kényes ítélet még mindig nincs a láthatáron.

A magas mennyezetű bírósági teremben a közönség számára fenntartott karzaton sorakozó sárga múanyagszékek üresek, részben azért, mert a két ventillátor csupán a bírák, az esküdtszék és az államügyész számára van fenntartva. Facsarni lehet az izzadságtól azoknak az elegáns öltönyeit, akik mindennek ellenére elhatározták, hogy a tárgyalóteremben nézik meg Bokassa perét, abban a teremben, ahol oly kevés a levegő, mint azokban a cellákban, ahová valaha ellenségeit zárta.

_ A rádió és a televízói azonban közvetít a per folyamán elhangzó minden szót és oly érdeklődést kelt, hogy a kormány képviselői attól tartanak: teljesen leáll az állami hivatalnokok és más alkalmazottak munkája.

A Bokassa tizennégy éves uralmát felölelő tanúvallomások kivételes példáját szolgáltatják a hatalommal való ily nagy visszaélésnek. Egy asszony megvádolta Bokassát, hogy börtönbe vetette és agyonlövette idős anyját, csupán azért, mert „majom nő" volt, négy kebellel, fizikai rendelleneségekkel, aki állítólag természet feletti erővel rendelkezett ahhoz, hogy kiszabadítsa fiát a hírhedt bangui Ngaraba börtönből. Fia, Martin Lingoupou tábornok mindenesetre a börtönben meghalt, mert nem adtak neki enni, sem inni.

Bokassa volt biztonsági erőinek egyik tisztje kijelentette, hogy egyszer Bokassa kezébe kerültek „obszcén fényképek“ feleségéről,

Gabrielláról, az egykori balett-táncosnőről. A tiszt szerint Bokassa letartóztatta a szolgálólányt, a biztonsági testület négy tagját, s meg- kínoztatta, majd megölette őket. Bokassa feleségének nagyobb szerencséje volt: kiutasították az országból.

Ngaragbában a rabok kezét és lábát rendszerint a padlóhoz bilincselték. Azok, akikre kivégzés várt, elkülönítve, magánzárkában éltek, ahonnan senkinek sem volt reménye arra, hogy élve kikerüljön.

Joseph Mokoy börtönigazgatói ideje alatt a foglyokat vagy halálra éheztették, vagy pedig lánccal megfojtották, illetve kalapáccsal agyonverték. Mokoy vallomását a börtönben uralkodó feltételekről - amely megerősítette Bokassa személyes felelősségét mindazért, ami ott történt - bizonyítékként előterjesztették a Bokassa elleni per folyamán. Mo- koyt egyébként gaztetteiért 1980- ban kivégezték.

Ez egy évvel azután történt, hogy Valéry Giscard D’Estaing francia elnök tizenhét bangui iskolás gyerek meggyilkolása után a közvélemény nyomására katonákat küldött az országba, hogy megdöntsék Bokassa uralmát, pedig a „császár“ egyszer rég „Franciaország legjobb afrikai barátjának“ nevezte öt.

Bokassa, aki novemberben, a per első napján Giscard elleni szólamokat hangoztatott, egykori „drága unokafivérét“ árulással és „kiterjedt rágalomhadjárat szervezésével“ vádolva, később nem emlegette egykori szoros kapcsolatuk részleteit.

A per azonban, amely valószínűleg március végéig tart, még felderítheti azokat a titkokat, amelyeket a franciák leplezni igyekeztek, amikor átkutatták Bokassa irattárait és bezúzták a Barracuda fedőnevű államcsíny előkészítésének több tonnányi dokumentumait.

Még nem világos, milyen messzire mennek el Bokassa utódai, hogy nehézségekbe sodorják Franciaországot, amely a bangui kormány költségvetésének kétharmadát fedezi cserébe azért a jogáért, hogy 1200 főnyi katonai helyőrséget tarthasson fenn az országban. André Kolingba elnök, André Frank bíró és számos tanú, valamint áldozat valaha Bokassát szolgálták. Bokassa néhányszor utalt is arra, hogy a mindmáig magas tisztségeket betöltő emberek közül többen felelősek a „túlbuzgóságért".

Beismeri „erkölcsi felelősségét“ azért, hogy elrendelt egyes letartóztatásokat és hogy gyakran- a „nemzet bizonsága“ nevében- nem fordított gondot a formális védelmezésre, mégkevésbé per lefolytatására. Tagadta azonban, hogy bármikor egyetlen halálos ítéletet is elrendelt volna.

Bokassa több ízben tudatlanságát, meglepetését és felháborodását nyilvánította a bíróság leleplezései felett és kijelentette: „Hála istennek, hogy a rezsim megváltozott, másként ugyanilyen sors várna rám, ha börtönbe vetnének".

Antoine Goalo volt távközlési miniszter azonban kételkedik abban, hogy Bokassa semmiről sem tudott. A bíróság előtt kijelentette, hogy Bokassa és miniszterei egy alkalommal ellátogattak a Ngaraba börtönbe, ahol felkeresték Lingoupou tábornokot, és Bokassa megjegyezte: „Ha valaha is szabadlábra kerül, mindnyájunk számára veszélyes lesz“. Ez, mint Goalo mondotta, egyenlő volt a halálos ítélettel.

Bokassa hazatérése Kolingba elnököt dilemma elé állította, hogy kivégeztesse-e öt vagy pedig bíróság elé állítsa. 1981 óta, amikor Kolingba hatalomra került, semmilyen kivégzést sem rendelt el.

A legkönnyebb megoldás minden jel szerint Bokassa elítélése volna, majd pedig száműzetése. Szó van már marokkói menedékről is. De csak kevesen osztották Kolingba kezdeti derűlátását, amikor azt mondotta: „Bokassának joga lesz nyilvános bírósági tárgyalásra, a problémát megoldjuk és a múltat eltemethetjük.“

Bokassa ezt a franciaországi kastélyt hagyta ott tavaly novemberben, amikor váratlanul hazatért

Az excsászár uralkodása idején történt, hogy a „gyanús“ személyek fülét levágták...

7 Hl. 27.

Mahatma Gandhi kijelentette, hogy az érinthetetlenség „bűncselekmény isten és az ember előtt“. Az indiai alkotmány atyái a modern indiai állam egyik legfőbb céljává tették a kasztrendszer végleges felszámolását. Nem csak tilalmakkal, hanem egész sor kedvezménnyel és vé- dókvótával akarják megtörni a kasztok és törzsek elleni megkülönböztetéseket és véglegesen felszámolni a kasztrendszert. Négy évtizeddel a függetlenség elnyerése után a valóság- különösen vidéken és a kisvárosokban - még messze elmarad az alkotmány ideáljaitól. Ram volt hadügyminiszternek tavaly nyáron bekövetkezett halálával rés keletkezett a kaszton- kívüliek országos politikai jelenlétében, és ez a körülmény a városi középrétegek növekvő tiltakozási mozgalmával együtt- a kasztonkívüliek előnyben részesítése miatt az egyetemi felvételek és az állami állások elosztásánál - várhatóvá teszi, hogy a közeljövőben ismét fellobban a kasztvita.

India 750 millió lakosa közül 106 milliót sorolnak az „érinthetetlenek“ kategóriájába, amelyet hivatalosan „Scheduled cas- tes“-ként jelölnek meg, vagyis ezek az alkotmányban listába

• Magasabb kaszthoz tartozó indiai hölgy ünnepi díszben

foglalt kasztok, összesen 1086 kasztról van szó. Ezek felsorolását a szélsőséges szociális, képzésbeli és gazdasági elmaradottságuk indokolja, ami annak következménye, hogy alá vannak vetve az „érinthetetlenség“ megbélyegző szokásának. Körzetenként változik ezeknek a kasztoknak a társadalmi hplye- zete. Míg Nyugat-lndiában a szövömunkások és az ország északkeleti részén a halászok tartoznak a megbélyegzett kasztokba, a Himalája-körzet völgyében a fa- és fémmunkások azok. A takarítási és tisztasági munkálatokat és a bőrgyártás körüli teendőket rendszerint csak „érinthetetlenek“, vagy a nem hindu vallások hívei végzik.

A hátrányos helyzetű kasztok megsegítésének fő eszköze a kvóták bonyolult rendszere, amelyek az állami szolgálattal kezdve szakszervezeti és részállami szintig terjednek. Az alsóház összesen 542 mandátuma közül a 23 százalékot kitevő népességi részesedés szerint 119- et tartanak fenn törzsek vagy diszkriminált kasztok számára. Vizsgálatokból kitűnik, hogy ez a törvény alkalmazása folyamán az „érinthetetlenek" körében egv elit kialakulását segítette

elő. Egyrészt az adott kvóták alapján választott parlamenti képviselők rendszerint nem a leghátrányosabb helyzetűek rétegéből származnak, másrészt úgy tűnik, hogy az „érinthetetlenek“ legkiemelkedőbb vezetői - mint például a fiatal köztársaság első társadalmi reformjában jelentős részt vett Ram - elsősorban saját kasztja tagjait segítették. Gyakran hallható az a szemrehányás is, hogy a kasztok képviselői elsősorban saját nagy családjaik előnyére használják ki politikai befolyásukat. A korrumpálhatóság vádja azonban nem ritkán éppen a kasztelőítéletek következménye: az „érinthetetlenek“ képviselőit ugyanis szigorúbb mércével mérik, mint a többi politikust, és az általuk megszerzett gazdagságot különös bizalmatlansággal kezelik. A kvótarendszer bírálói utalnak arra, hogy az „érinthetetlenek“ parlamenti képviselői kevés kivétellel szerény gazdasági erőforrásaik miatt alig rendelkeznek politikai súllyal, és ezért nincsenek abban a helyzetben, hogy segítsék közösségüket.

Minthogy a kasztelóítéletek a magas politikában is megmutatkoznak, nem csodálkozhatunk, hogy ezek döntő mértékben befolyásolják az indiai gondolkodást. jgy például az iskolásgyermekek számára kidolgozott vidéki étkeztetési programokat aláássák a kasztstruktúrák. Egyik esetben a szülők vonakodnak annak engedélyezésétől, hogy gyermekeik együtt étkezzenek kasztonkívüli iskolatársaikkal, máskor a kasztok tagjai távol tartják az étkeztetéstől gyermekeit, mert az ételeket egy „érinthetetlen“ készítette el. A harmadik esetben a konyha vezetésével megbízott kasztokhoz tartozók visszatartják az állami segélyszervezetektől kiutalt élelmiszereket saját gyermekeiknek, és az „érinthetetlenek“ gyermekeinek kisebb mennyiséget és romlott ételeket szolgálnak fel.

Lehet, hogy ávárosban elcsodálkoznak az ilyen elmaradott magatartáson, de ott is világosan megmutatkozik a mindennapi életben a kasztellentétek ereje. Nagyon is sok háztartásban nem foglalkoztatnak konyhai munkára „érinthetetleneket“.

Még az alkalmi munkások körében is szigorú hierarchia érvényesül a különböző munkák ellátásában, s az egyének hajlandók elfoglalni azt. Előfordul, hogy jól fizető munkákat elutasítanak a pályázók csak azért, mert kiderül, hogy az adott szolgáltatás teljesítése a saját kaszt tekintélyét sérti, alsóbbrendű teendő. De a fogyasztási magatartásukban messzemenő elnyugatiaso- dott közép-rétegekben is erősen tartja magát a kaszttudat, amit bizonyít a házassági hirdetésekben is gyakori utalás a kaszthovatartozásra.

A Radzsiv Gandhi által tavaly augusztus közepén előterjesztett, revideált 20 pontos kormányprogram ismét terjedelmes paragrafust tartalmaz a kasztok okozta bajok leküzdésére. Az a tény, hogy a célok azonosak a korábbi elgondolásokkal, megmutatja, mennyire korlátozottak az eddig elért vívmányok. A kormánynak, amely technológiailag a XXI. századba akarja vezetni az országot, még mindig programba kell foglalnia, hogy modem vízlevezető rendszerek létesítésével véget kell vetni annak, hogy különösen megvetett „érinthetetlenek“ tisztítsák a latrinákat.

(Neue Zürcher Zeitung)

Bokassa-per Banguiban