Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)

1987-03-20 / 11. szám

A helyi nemzeti bizottság irodájába közép­korú asszony nyit be. Köszön, majd rátér jövetele okára.- Marika, az unokám névadója miatt jöt­tem. Több mint egy hónapja, hogy a lányom hazajött a szülészetről... Hideg volt, de most, hogy közeledik a tavasz, szeretnénk megtar­tani a névadó ünnepséget. Zsemlye Gyuláné, az anyakönywezetö jól tudja, kiről van szó. Megbeszélik az időpontot, s miután az újdonsült nagymama távozik, elmondja:- Tavaly hét egyéni névadót tartottunk. Nyolc gyermek részére csoportos névadót rendeztünk. A Bakai Helyi Nemzeti Bizottság polgári ügyek testületé a múlt évben 70 különböző akciót szervezett. Legtöbbjük jól sikerült, ami azzal magyarázható, hogy hatékony volt a testület tagjainak, az egyes csoportok veze­tőinek munkája. Ha esküvőről van szó, Ku­lacs Zsuzsának, ha névadóról Kulcsár István­nénak szólnak, aki több mint tíz éve tevé­kenykedik a testületben. Elég egy üzenet, telefonhívás, máris készíti az elsősöket a névadóra. Mások a munkáltatót vagy a tö­megszervezeteket értesítik a pontos időpont­ról, gondoskodnak a terem feldíszítéséről, virágról, mindarról, amire szükség van. Szai- rics Edit pedig az emlékkönyvet készíti elő. Nincs kapkodás, mindenki tudja, mi a teendő­je, kötelessége.- Mindent megteszünk azért, hogy a szer­tartások színvonala a lehető legjobb legyen. A névadón, a házasságkötésen ajándékkal is kedveskedünk. Főleg a névadókon törek­szünk arra, hogy a szülőkön és a rokonokon kívül minél több lakos vegyen részt. A szer­tartások fölött a nőszövetség helyi szervezete vállalt védnökséget - állítja Rácz László, a testület elnöke. A közel 1200 lakosú községben jól ismerik egymást az emberek.- A jegyesek általában szerdán keresnek fel, ugyanis ekkor 18 óráig tart a fogadónap - mondja az anyakönyvvezető. Ilyenkor nem­csak a szükséges nyomtatványokat töltjük ki, hanem megbeszéljük, hogyan menjen végbe a szertartás. Az esküvő előtt egy héttel újra ellenőrizzük, hogy minden úgy van-e, ahogy megbeszéltük, rendben vannak-e az okiratok.- öt évvel ezelőtt jó volt, ha évente két olyan házasságkötés történt, amelyet nem követett egyházi szertartás, ma már megkö­zelítjük az 50 százalékot - veszi át a szót Dunai Józsefné, a hnb elnöke. - Azt hiszem, ezt a meggyőző munkának köszönhetjük, no meg annak, hogy színvonalasak szertartása­ink. Mindenkor ügyelünk arra, hogy ünnepé­lyes legyen a hangulat. Szükségünk volna egy villanyorgonára, amit eddig még nélkü­löznünk kell. A fiatalasszonytól - aki a házadót jött rendezni, és itt kötött házasságot - afelől érdeklődöm, milyen- is volt az ő esküvője.- Hogy az enyém milyen volt, arra nem nagyon figyeltem oda, de gyakran vagyok tanúja mások házasságkötésének. Azt hi­szem, elégedetlenségre nincs ok. Ezt az is bizonyítja, hogy a szomszéd községből is egyre többen tartják Bakán az esküvőjüket. Ehhez az is hozzájárul, hogy az esketőterem­mel szomszédos művelődési otthonban tart­hatják meg lakodalmukat. Azt mondják, olyan körültekintően készítik elő az ezüst lakodalmakat is, mint a fiatalok házaságkötését. Tavaly nyolc ezüstlakodal­mat bonyolítottak le, ami ritkaság számba megy. Hogy semmiről se feledkezzenek meg, a környező települések anyakönyveiből is kiírják, hogy ki mikor kötött házasságot. Aztán megbeszélik, mi a teendő, majd a nyilvános­ság előtt a házastársak újra megerősítik a hu­szonöt évvel ezelőtt tett fogadalmukat gyer­mekeik, unokáik és a falu lakosai előtt.- A házasságkötésekre, az ezüstlakodal­makra meghívjuk munkáltatóik képviselőit is - folytatja a testület elnöke. - Legjobb az együttműködésünk a szövetkezettel, ahol ak­tívánk tevékenykedik... Alig várjuk, hogy vég­re egy arany lakodalomra is sor kerüljön. Az utóbbi öt évben három is volt, de az idén erre nincs kilátás. Nemcsak a már említett névadóra, a már­cius végi házasságkötésre készülnek a pol­gári ügyek testületének tagjai, hanem a sor­kötelesek búcsúztatására is. Hasonló rendez­vényt évente kétszer tartanak, mert ha nem is nagy község Baka, egy-egy alkalommal, 6-7 fiatal is bevonul. Ajándékokat kapnak útrava- lóul szüleik jelenlétében, virágot a SZISZ- tagoktól. A sorkötelesek búcsúztatása terén meghirdetett járási versenybe is beneveztek, ahol a legjobb öt település között végeztek. A leszerelt katonákat ugyanilyen ünnepélye­sen fogadják. É & > '«O I* o o II I* 8C *2. o •C * í 4 :3 S’ #> ÍO |1 C Q) S "5 c -a 5 S3- Az idős emberekről sem feledkezünk meg, hiszen több mint 180 nyugdíjas él a falu­ban. Minden év októberében a nőszövetség helyi alapszervezetének tagjaival együttmű­ködve megrendezzük a nyugdíjasok találko­zóját, amelyre mintegy 150-en is el szoktak jönni. Legutóbb ajándékokkal kedveskedtünk annak a hét idős lakosnak, akik még az ezredforduló előtt születtek, köszöntöttük ti­zenhárom 80 éves lakosunkat, négyet pedig a lakásán kerestük fel - mondja a hnb elnöke. Az idén a 90 éveseken kívül levélben köszöntik majd az 50. életévüket betöltőket s mindazokat, akiknek jubileumuk van. Ezt az idén vezették be, és jó visszhangra talált. Az anyakönyvvezető feladata, hogy senkiről se feledkezzen meg.- Segítünk a szikrák, a pionírok fogada­lomtételekor is, és megszervezzük a személy­azonossági igazolványok ünnepélyes áta­dását. Igyekszünk minden'fontosabb esemé­nyen részt venni, hogy lakosaink örömében osztozhassunk. Ezt tartottuk szem előtt, ami­kor a polgári ügyek testületéi országos vetél­kedőjébe beneveztünk - fűzi hozzá a testület elnöke. Tavaly tizenhét temetésen is képviseltette magát a testület. Az említettekből kettő volt polgári temetés. Kevés ez, de néhány évvel ezelőtt az ilyen temetkezés még elképzelhe­tetlen volt. Színvonalas szertartással, meg­győző munkával akarnak jobb arányt elérni, abban bíznak, hogy igyekezetük nem lesz hiábavaló. Szorgalom és kitartás kell hozzá, amiből Bakán nincs hiány. Abban bíznak, hogy egyszer - úgy, mint a közelmúltban a nemzeti bizottságok versenyében kormány­kitüntetésben részesültek - a polgári testüle­tek vetélkedőjében is előbb-utóbb sikerül majd helyezést elérniük. NÉMETH JÁNOS Hat éve nem mondják neki, nézd csak. Hat éve nem mondja, látom. I. Elbeszéli, öreg női bicikli gu­rul a lejtőn. Kormányán tömött bevásárlószatyrok. Az eszeve­szett vad iramnak a lejtő paran­csol. A kerékpáron nem fog a fék. Az aszfaltról lecsúszik a kerék... mély az árok. A néni csak a kórházban tér magához, törött koponyával. Fe­jén, szemén hónapokig marad a pólya.- Azt mondták, olyan volt a fe­jem, mint a nyitott könyv. Kép­zelheti! Miért ültem fel a kerék-- párra? Mert messze az üzlet. Meg belevaló vénasszony vol­tam. De úgy látszik mégsem, az idő, a kor nem hagyta, hogy megfricskázzam. Ő győzött. Az esetnek hat éve.- Azóta?- Azóta nem gyújtok lámpát. A gombóc az én torkomban. Mert ö már rég elnyelte a köny- nyeit, szélnek eresztette a kese­rűséget. Virgonc nevetéssel el­hessegette a bánatot. Elindul a keze. Keresés nélkül megtalál­ja, megfogja az enyémet a papí­ron. Elakad az írás. Fénytelen szempár néz rám, és nem lát. Fénytelen szempárba nézek, és elhiszem, hogy lát. - Néha a tü­kör elé állok, hogy lássam, mi­lyenné lett az arcom. De nem mutatja. Régi már. Megvakult.- Szép sima a bőre, Veronika néni. II. Kicsattan az erőtől. Bár a kór­házi ágy, az elhúzódó gyógyulás megviselte. Férfimunkához szo­kott asszony. Csilléket mosott a húsüzemben, szántotta, ásta a kertet, dolgozta a földet, ara­táskor szedte a markot, fát ülte­tett az erdészetnél, takarított nyugdíjasként. Eltűntek az évek mellőle. És nem bántották. Köszönésünkre megfordul. Kísérőmet, a falusi asszonyt, hangjáról ismeri meg. Nagy férfi­zsebkendővel szorította le a kontyát. Megtanulta, illetlenség így vendég előtt mutatkozni.- Tedd a fejemre ezt a kendőt- nyújtja kérőn kísérőm felé. Bo­got már maga köt rajta, homlo­kából maga igazítja ki. Idebenn, a fehér bot nélkül sem téved el. Hellyel kínál. Szegényesen egyszerű a szobája, öreg, sóhajtó bútorok­kal. Semmi felesleges, haszon­talan dolog, nehogy megbotol­jon. Csempézett, beépített tűz­hely, ágy, asztal, tévé. - Estén­ként hallgatom a filmeket, vagy nótázom a rádióval. Szeretem a vígságot, a huncutkodó társa­ságot. Cserfes lánykák voltunk,- jártunk a fonóba... daloltunk, csábítottuk a legényeket. Ma a fiatalok elhagyják a jó szoká­sokat, beülnek a klubba, üvölt a vad zene. A saját hangjukat sem hallják. No, de nem marasz­talom el őket. Annak idején ben­nünket is irigyeltek a vénasszo­nyok. Dünnyögtek is, ha csapta a szelet a legény. Pár perccel előttünk érkezett haza. Tollfosztásból. „Kitapoga­tom, elcsipegetem, közben meg bolondozunk. Épp ma kérdeztük egymástól. Hej, bedobálnák-e még a legények az ajtónkat vö­rös földdel? Aligha. Mert úgy volt ám. Csintalanok voltak... hajtot­ta őket a vérük, no. Keresték, hogy bolondítsák magukba a lányt.“ Csuda jót kacag. Néz, keresi a szemem, kérdezi bolondnak tartom-e?- Olyan is volt, ha fiatal lány ült a tollfosztók között, hogy be­kopogtak a legények. Addig-ad- dig sündörögtek a lány körül, kerülgették az asztalt, hogy a nagy halom toll közé valahogy bebújtattak egy verebet. Verde- sésétöl szállt a toll, - mutatja, hogyan, - de csak nevettünk torkunkszakadtából. Fiatalság bolondság, nem igaz?- Szeretem a falut, mert itt születtem. Itt ismernek, én is itt ismerem az embereket. Nagyon „Egyszer majdcsak ki­világoso­dik... nem igaz?!" (Lőrincz Já­nos felvétele) szép gyerekkorom volt. Én hat évvel ezelőtt magammal vittem a falut, még a régit. Hogy milyen az új, csak mesélik. Park van az öreg tó helyén. Padokkal. Mi a vízparton ültünk a fűben, me­zítláb jártunk. Kézzel fogdostuk a békákat. Brekegésre ébred­tünk. Ma autó kürtöl, traktormo­tor zúg. Finnyásak a gyerekek. Mi jóízűen ettük a puszta kenye­ret, harsogva haraptuk hozzá a vöröshagymát. Olyan egész­séges voltam, mint a patkószög. Hatvan alkalommal adtam vért. Egy évben háromszor is. Kutya bajom sem volt, csak a bale­set... Visszasírnám? Dehogy is! Nem kell azon sopánkodni, bú­sulni amiatt, hogy múlik az idő, eljár fölöttünk. Különben is én úgy döntöttem, addig maradok, addig el nem megyek, amíg nem látom meg az unokáimat - nem tréfál, így hiszi. - Van belőlük öt. Itt az egyik. - Loboncos kis kö­lyök lesi a nagyit. - A fiamé, akivel együtt lakom. Már feléri a kilin­cset, de a szája görbülését, ami­kor eltörik a mécses, még nem láttam. Pedig ha itthon vagyok, el van velem egész nap. Bár egy hónapja eltemette a férjét, még sincs egyedül. Jön­nek a szomszédok. Meg a barát­nők. Kiviszik az utcára. Megsé­táltatják. Elvezetik tollat fosztani. Minden nap. Szeretik. Sose tar­tott haragot senkivel. A zsérei (2irany) Bencz Vero­nika néni hatvanhárom éves. Még nem aijta fel... majd kivilá­gosodik. TALLÓSI BÉLA III. 20. Tavaly hét egyéni névadót tartottunk - jegyzi meg Zsemlye Gyuláné ( Dunai József né a hnb elnöke

Next

/
Thumbnails
Contents