Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)

1987-03-13 / 10. szám

• Oleg Tabakov moszkvai színházi stúdiója az év elején megkezdte működését. Ezzel te­tőzött az állami színművészeti iskola végzőseinek egy új szín­pad megnyitásáért vívott soké­ves harca. A kor segített egy jó ügynek, állapította meg Oleg Ta­bakov a Pravdában. Ő lett egyébként a Művész Színház színésziskolájának a rektora is. A híres színház igencsak foglal­koztatott színészének nem lesz tehát könnyű dolga. Persze a ré­gi álmok valóraváltása a lehetet­lennek látszó dolgok megvalósí­tására is sarkall. Rövid idő alatt sikerült átépíteni a stúdió Csap­Világszínház lingin utcai helységeit, kiszélesí­tették a színpadot és a nézőte­ret. Csodálatra méltó Tabakov tanítványainak a hűsége is, akik a nyolcvanas évek elején más színházakhoz szerződtek. Mind­végig találkoztak, közös előadá­sokra készültek, és az értetlen­ségre mindig munkával válaszol­tak. Nem véletlen, hogy az olda­lukra álltak a Baumanszkij körzet pártszervei, s így megakadá­lyozták a stúdió likvidálását. Ta- bakovot igazolja a színházművé­szet élő organizmusa is, amely­nek a hagyományait annak ide­jén a Szovremennyik Színház megalakulásakor teremtettek meg. Ma már számos ismert szí­nész visszatér az új együttesbe, hiszen Tabakov nemcsak a rea­lista színészi játék hagyományait fejleszti tovább, hanem bátran vállalkozik új dolgokra, szembe­nézve az esetleges értetlen­séggel. • Giorgio Strehler a milánói Piccolo teatro és a párizsi Théat- re de l'Europe művészeti veze­tője illetve rendezője, nemrég a milánói Scalában rendezte Verdi Nabucco című operáját. Ezt megelőzően a párizsi Théat- re Musical színpadán rendezte Brecht és Weill Koldusoperáját. Figyelemre méltó, hogy az előa­dásban a népszerű énekesnő Milva és a filmekből ismert Nas­tassja Kinsky játszotta Jenny il­letve Polly szerepét. • Jelena Obrazcova először mutatkozott be rendezőként is a moszkvai Nagyszínházban. Jules Massenet romantikus ope­rájának, a Werthernek saját ma­ga által megálmodott változatát állította színpadra. Érdekesség­ként említjük meg, hogy ő maga számtalan európai színpadon énekelte az opera női fősze­repét. • Az NSZK Baden-Würten- bergi tartományának iskoláiban ebben a tanévben kísérleti jel­leggel bevezették a színházmű­vészeti nevelést. A tizedik osz­tályban kezdődő munka feltéte­lezi, hogy a német nyelv és iro­dalom óráin nem megfelelően tanítják a drámairodalmat, s ez nem felel meg a szövegek szín­padi megjelenítésében érvényes törvényszerűségeknek. A szó­beli magyarázatok mellett szá­mos színházi előadás felvételé­vel is illusztrálják a tananyagot, így módjuk lesz a kifejező eszkö­zök gyakorlati alkalmazását megismerni. Ezzel együtt bete­kintést nyerhetnek a színházak életébe, a kulisszák mögött zajló történésekbe, a színészek és rendezők kapcsolatába. A terve­zetet ebben az iskolaévben pró­bálják ki, s az eredményektől függően véglegesítik a tantervet. Mindez lehetővé teszi, hogy ké­sőbb a színházak művészei akár alkotó jellegű párbeszédet is folytassanak a szokásosnál mű­veltebb, a színház dolgaiban já­ratos fiatal nézőkkel. Egy bemutató kapcsán Hochhut drámája a Vinohrady Színházban ,, Bármilyen ereje is van az eleven szónak, a képnek, Auschwitz realitásának pokoli cinizmu­sát csak elfednék a metaforák, hiszen a realitás már maga is valami mérhetetlenül felfokozott valóság - annyira az, hogy a nem valóságos látszatát kelti, és ez a hatás már ma, tizenöt évvel az események után találkozik azzal az erős hajlandóságunkkal, hogy a realitást legendának, apokaliptikus mesének, tehát egyszerűen az elhi­hető határán túlinak minősítsük“ - írta egyik 1960-as tanulmányában Rolf Hochhut, a kortárs német drámairodalom egyik kiemelkedő egyéni­sége. A fölvetett problémával a II. világháború után világszerte számos írónak, költőnek kellett szembenéznie, sokukat a rettenet közölhetetlen- ségének érzete rövidebb-hosszabb időre el is némított. Különösen kiélezett, szemléletet is meghatá­rozó tényezőként vetődik fel ez a kérdés a háború után színrelépő német irodalomban, azoknál a fi­atal íróknál, költőknél, akik elődjeik bűneiért ál­landó, kínzó lelkiismeretfurdalást éreznek. Ezek egyike Rolf Hochhut (szül. 1931), a Svájcban élő drámaíró, kinek Jogászok című darabját a közel­múltban mutatta be a prágai Vinohrady Színház. Hochhut válasza a fölvetett kérdésekre botrá­nyok hosszú sorát váltotta ki a nyugati világban. Érthető, hiszen művei hiteles dokumentumokra épülnek; személyreszólóan illetve egy nagyobb, de mindig konkrét emberi közösséghez fordulva kutatják a felelősség kérdését. Szomorújátéká­ban, A helytartóban például XII. Pius pápa ellen emel vádat, aki kitartott a német fasizmussal kötött konkordátum mellett. A katonák. Nekrológ Genfre című tragédiájában Churchillt teszi fele­lőssé a II. világháború elhúzódásáért, de élesen ostorozza a világ közvéleményének közömbösen szemlélődő részét is. Nem maradt el a botrány a Jogászok nyugati bemutatója után sem. Az ismét hiteles dokumen­tumokra épülő darab főszereplőjében az egykori katonai törvényszéki bíróban, aki a fasizmus idején ártatlan embereket végeztetett ki minden­nemű lelkiismeretfurdalás nélkül, többen is ma­gukra ismertek. Egyikük, dr. Fibinger, Baden- Württembergi miniszterelnök beperelte a darab írójáj, a perben azonban alulmaradt, majd le kellett mondania tisztségéről is. Túlságosan ráil- lett a darab főszereplőjének múltja és jelene... A Jogászok központi figurája - a köztisztelet­ben álló miniszter - testőrsége kíséretében meg­látogatja lányát, a fiatal jogásznőt. A lány barátja, az ugyancsak fiatal német orvos apró szívesség­re kéri a minisztert: járjon közbe, hogy folytathas­sa orvosi praxisát (a fiatalembert baloldali politi­kai tevékenysége miatt gátolják hivatása teljesí­tésében). A miniszterelnöki székre pályázó mi­niszter azonban hidegen elutasítja. Szóváltásra kerül sor, melyben az ifjú orvos leleplezi vitapart­nerének bűnös múltját, a fasizmus idején folyta­tott jogi tevékenységét, melyet dokumentumokkal is igazol. A lány kétségbeesetten fordul el apjától. Ennyi a rövid, szinte banális történet. A darab egyedülálló művészi értékét az igazi drámához méltóan pergő, remekül poentírozott párbeszé­dek gondolati tisztaságában, a fölvetett, ma is elevenen ható kérdé^k magával ragadó megfo­galmazásában kell keresnünk. Hozhat-e kc^ér- dekű kérdéseken döntéseket az ilyen ember? Hogyan lehetséges, hogy hasonló múltú egyének ma is vezető tisztséget tölthetnek be? Mit tehet, illetve mi a teendője annak a felnövekvő generá­ciónak, amely nem felelős az előttük járó nemze­dék bűneiért, de maga is azok árnyékában él? Hochhut válaszai egyértelműek és meggyőzőek: Az eljátszott tekintély megfosztja igazságtartal­mától a legnemesebb eszméket is. A látszatot csak a hatalom eszközeivel, csendes erőszakkal, a múlt emlékeinek, dokumentumainak elhallgatá­sával, eltüntetésével lehet fenntartani. De Hoch­hut ennél is tovább megy: felelősségre vonja e hatalom praktikáinak néma szemlélőit, a lojális tömegeket is, utalva ezzel a fasizmus (neofasiz- mus) keletkezésének objektív társadalmi feltéte­leire s az egyes ember felelősségére is. Megol­dása radikális: a darab végén a leány kezében megjelenő alma az újrakezdés szimbóluma; az önmagán is fölülemelkedö, a múlt árnyékát átlé­pő, erkölcsösen cselekvő ember ideálja lehet csak a jövő alapja. A Vinohrady Színház előadásában nagyszerű darabot láthatunk kiváló színészi teljesítmények­kel, melyekből mindenekelőtt a minisztert és a leányát alakító Otakar Brousek ill. Daniela Kolárová, valamint a fiatal orvost megjelenítő Martin Stropnickyjátéka emelkedett ki. * GÁL JENŐ r í Számomra mindezideig ő volt az a komikus, aki a nevetségességet figyelmeztető jelként használta. A filmekben megteremtett figurái közül nemrég alkalmunk volt látni ismét az Áfonyát, a vagányt. Mintha az ő figurái nem is saját nevetségességük okán lennének komiku­sak. Nála valahogyan mindig az élet, a sors egy darabkája nevetséges. Az ember ebben csu­pán esendő lény, együttérzésre várót segítség­re szoruló valaki. így aztán a mosolyt fakasztó jellemekben nem véletlenül oly sok van belőlünk S ez ugye már nem is annyira nevetséges... A moszkvai Komszomol Színház Optimista tragédia előadásában ő játssza az anarchisták vezetőjét. Bizonyára, ha egy hatalmas termetű, öblösen mélyhangú fiatal színész játszaná el, ma már érdektelenül sablonosnak tartanánk. Leonov viszont alacsony, joviális alkat. Barát­ságos hangulataiban ez az anarchista vezér egy hivatalnokra hasonlít, aki a maga forradal­mát a szüntelen szónoklatokban véli megvaló­sulni. Már majdnem bürokrata. Majdnem, hi­szen a bürokraták keze soha nem lesz véres. Ez az anarchista vezér zavarosan motyog, úgy tesz, mintha mindenről lenne véleménye. Kör­nyezetében többértelmúnek is hihetik azt, amit mond. Mozdulatai azonban egyértelműek: el vele, ki vele, végezni vele! Ez a figurája önma­gában nevetséges. A kor, az Optimista tragédia forradalmi kora a tragikus, mert ilyenné teszik az anarchista „hivatalnokhoz“ hasonló figurák. Jevgenyij Leonov tehát ebben a játékban látszatra nevetséges figurát formál, aki azon­ban már-már démoni. Körülötte megfagy a le­vegő, érthetetlenül bólogatnak az emberek, nem tudják mit is akar tulajdonképpen, ezért félnek tőle. Ó a látszat-ember, a látszat-forra­dalmár, akinek egyetlen kétértelmű mozdulatá­ra kivégzőosztagok fegyverei dördülnek el. Le­het-e ezen a figurán nevetni, akinek korlátoltsá­gára, ostobasága nevetséges ugyan, de életve­szélyes, mert még hatalma van? DUSZA ISTVÁN L J I. NÉHÁNY MEGSZÍVLELENDŐ GONDOLAT - MÁSOKTÓL „A művészi játék gyönyörűsége egyfajta repülő szőnyeg, amely a színészt idegen tájak, idők és idegen lelkek felé repíti. E repülés közben lelkének utolsó kapui is ki­nyílnak és láthatóvá válik a misztéri­um. “ (Craig) „Kívánom, hogy a színpadot szolgáló emberek valamennyien tu­datosítsák nagy küldetésüket. Nyug­talanítanak azon társaim, akik nem tudják felülmúlni kaszt-jellegú érde­keiket, amely a társadalom érdekeit sérti." (Mejerhold) „Valamennyi izmus gyanús, min­den színházi trükk lelepleződött, de mi nem állhatunk meg. (...) Szeret­ném hangsúlyozni a mi jelenlegi ta­nácstalanságunkat és a keresés el­kerülhetetlenségét. Minek a keresé­sét? Valaminek, amit csak akkor ismerünk fel és leszünk képesek definiálni, amikor már megtanultuk. “ (Brook) „Az alkotó munka, kivált ha szín­játszásról van szó, korlátlan, de fe­gyelmezett nyitottságot vagyis jelek­kel történő közlést követel meg. Ez oknál fogva a művész anyagát sem­milyen akadálynak sem vetheti alá. Mivel a színész anyaga a saját teste, állandóan edzenie kell azt, hogy szót fogadjon, hogy kiszolgáltassa magát, hogy szabadon reagáljon a belső impulzusokra...“ (Gro- towski) „Ha a művész valami ’újat' akar alkotni, a forradalom (értsd: nagy októberi szocialista forradalom - K. P. J. megj.) után, a néppel „együtt“ kell alkotnia. Nem neki, nem is miat­ta vagy rajta kívül, hanem vele együtt. A művésznek szilárd talajra van szüksége, hogy valami újat al­kosson és hogy győzelmet érjen el. És ez a szilárd talaj maga a nép. “ (Vahtangov) „Nagyon veszélyes, amikor a rendező az első előadás után befejezettnek tekinti munkáját.“ (Majerhold) „A művészet az emberi kapcso­latteremtés egy formája. “ (Brecht) „A színház művésze nem lehet meg sikerélmény nélkül. A sikert állandósítani kell. Ehhez lélek-erő kell. Ehhez akarat szükséges és egy társadalom segítsége is." (Latino- vits) II. RÖVIDEN Díszlet. Az ember ül a nézőtéren és elmélyülten, kíváncsian, meren- góen, találgatva, beletörődve, kér­dőn, vizslán, sandán, gyanakodva bámulja, vizsgálja, elemzi a dekorá­ciót! Alakítás. A színész jobbról belép, becso­szog, belépdel, betoppan, berob­ban, belibben; test-tartásában egy­be olvad D’Artagnan, Rómeó, Lear, IV. Henrik, Quasimodo és egy csi­petnyi Don Juan; csak éppen a szín­lapon jelzett figurát nem látni sehol! Ilyen is van. Végy egy azaz egy darab jól megírt szövegkönyvet, le­hetőleg olvasd át figyelmesen, hogy jól megértsd, mit (miket) is üzen dialógusai és monológjai által a szerző; rögtön ez után állítsd fel a szereposztást (utóvégre a figu­rák...) és máris hozzáfoghatsz a színpadra „álmodáshoz", miköz­ben igyekezz elfelejteni az olvasás­kor támadt benyomásaidat, netán elképzeléseidet és gondosan ügyelj arra, hogy az előadás ne szóljon semmiről... A jó előadás. Az, amelynek meg­tekintése közben (és után) fel sem ötlik a nézőben, hogy máshogv is lehetétt volna... „Dramaturgia". „Shakespeare William, született 1564. április 23-án Stratfordban, meghalt ugyanott 1616. április 23-án. Angol drámaíró és költő. Mária Arden és John Sha­kespeare harmadik-, legidősebb fiú­gyermeke. A fennmaradt dokumen­tumok igazolják, hogy apja jól szitu­ált polgár volt és társadalmi funkció­kat is betöltött. Stb.“ III. SZIKRÁK ÉS SZIPORKÁK • X. felülmúlta önmagát, de nem ért fel a szerepéig. • Milyen csodálatos: felgördül a függöny és megint ugyanazt lá­tom, mint amit tegnap láttam. Még szerencse, hogy figyelmesen meg­néztem a színlapot! • Y. rendezőnek szilárd ars poe­ticája lehet: szembetűnő, hogy min­den darabról ugyanaz a véleménye hiányzik az előadásból. • Milyen voltam benne? - kérde­zi a premiér után Z. Holott nem is benne volt, hanem mellette! • Egy színielőadásról a közön­ség véleménye a mérvadó, a közön­ségről pedig a nézőtéri takarítónőé. • Előfordul, hogy,az előadás vé­gén a taps a szerzőnek szól, még­sem tűnik igazságtalanságnak, hogy ilyenkor is a színészek hajolnak meg. • Egy rendező aggodalmaskod­va mutatja a szövegkönyvet: - Ilyen egy förtelmes darab... Mit lehet eb­ből csinálni?! A válasz: Semmit, de azt aztán profi módon kell! • Végre beértem. - mondja a negyven felé közeledő művésznő a próbára érve és gyorsan kifújja magát... • Egy előadásban a nyíltszíni láng használatához nem a gyufa a legfontosabb, hanem a tűzoltó. • Van, amikor nem a gyakorlat teszi a mestert, hanem a neve! • A felvonásköznyi átépítés az összezárt függöny mögött arra szol­gál, hogy a néző feltöltódjön a követ­kező átépítésig tartó időszak türel­mes elviseléséhez. • Mennyivel jobban hangzana, ha a kritikus azt írná a stílustörések­kel teli előadásról, hogy figyelemre méltóan heterogén volt... • A nézőtéren azért van sötét, mert az ott tartózkodók fizettek azért, hogy a színpadon lévők ne lássák a játékaikat. Még ellesnék - ingyen! KISS PÉNTEK JÓZSEF Bejátszatlan játéktereink iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiii ÚJ szú 14 1987.111.13.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents