Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-03-13 / 10. szám
VALLOMÁS A KÖNYVRŐL ÚJ SZÚ 1987. III. 13. E gyszer még kisgyermek koromban megbetegedtem, s apám könyvet hozott ajándékba: Móricz Zsig- mond Légy jó mindhalálig című regényét. Én akkor még nem ismertem ezt a remekművet, s őszintén szólva inkább kalandregényre vágytam, de aztán - talán azért is, mert nagyon szerettem édesapámat, s örültem minden új olvasnivalónak - elkezdtem olvasni az ajándékba kapott könyvet. És nem tudtam letenni, még késő este is izgatottan követtem a kis főhős, Nyilas Misi életútját. Gondolatok, érzelmek kavarogtak bennem: lám, milyen az élet, hiszen nem is olyan ritka az, hogy a legegyszerűbbnek tűnő dolgok végül is nagyon bonyolulttá válnak. Nem akarom szaporítani a szót, hiszen minden bizonnyal olvasóim közül sokan emlékeznek Nyilas Misi történetére, amely ugyanolyan mély nyomot hagyott bennük, mint annak idején, ott a betegágyamon bennem. Mindent megteszek majd azért, hogy gyermekeim szintén elolvassák ezt a tanulságos könyvet. Kedves olvasóm talán megbocsájtja ezt a talán túlságosan is személyes hangvételt. De őszintén talán csak így lehet beszélni, s elgondolkodni is arról, hogy az a mondás, miszerint a könyv az ember legjobb barátja, egyáltalán nem közhely. Ennek a mondásnak mélységes igazságtartalma van. Amikor a gyermek előtt fokozatosan kitágul a világ, a könyvből is szeretné felfedezni az ismeretlen tájakat, az ott élő embereket és azok szokásait. Aztán amikor eljön az első szerelem ideje, sokan közülünk megint csak a könyvhöz nyúltunk. Azért is, hogy ne maradjunk magunkra érzelmeinkkel. A könyv nemcsak társad a meghitt és a nehéz órákban, egyszersmind bölcs nevelőd is. Semmit sem parancsol meg, semmire sem kényszerít, s mégis hányszor hozzásegített ahhoz, hogy ne veszítsd el kedvedet, a tartalmas, becsületes életbe vetett hitedet, sőt: sokszor még a helyes döntéshez is hozzásegített téged. T ermészetesen nem szabad eltúlozni a könyv jelentőségét az ember életében, mert hiszen nem mindenki kerül bizalmas barátságba a könyvvel. Ám gondoljunk csak bele: milyen sivár is lenne az életünk könyv nélkül. Egyáltalán nem véletlen az, hogy a könyvégetés az-emberiség ellen elkövetett egyik legnagyobb gaztettnek minősül. Az ember megszületik és fölcseperedik, fokozatosan megismeri önmagát, s az őt körülvevő világot. Mind mesz- szebbre és mélyebbre akar látni. Minden ember egyszer fölteszi önmagának a kérdést: mivégre van a világon, mi is életének az értelme? Bizony, erre a kérdésekre sohasem volt és sohasem lesz könnyű a válasz, olykor azonban már az is fontos, hogy az ember elgondolkozzék ezekről. A személyiség formálódásában, e kérdések megválaszolásában fontos szerepe van a könyvnek. Egyszer Saint-Exupéry azt mondta, hogy mindent gyermekkorának köszönhet, ez az időszak alapvetően meghatározza az ember egész életét. Valóban, több vonatkozásban is így van ez. A gyerkőc és a siheder is fölteszi önmagának a kérdéseket az élet értelméről, s példaképeket keres, akiknek segítségével megkísérelheti a választ a fogas kérdésekre. A három testőr népszerűsége nemcsak abban rejlik, hogy cselekményben, kalandokban bővelkedő könyv. Az ifjú olvasót magával ragadja az igaz barátság, a becsületesség, a növel szembeni lovagias magatartás példája is. Milyen szép is lenne, ha senki sem feledkezne meg a testőrök jelszaváról: Mindenki egyért és egy mindenkiért! Mennyivel emberségesebb lehetne életünk... A tudományos-fantasztikus irodalom személyiségformáló szerepe is jelentős. Jacqueline Held, a neves szakember megállapítása szerint ez az irodalmi műfaj ,,azzal, hogy széttöri a megköve- sült, szokványos formákat és módszereket, s új, eddig ismeretlen sorsokat, összefüggéseket ábrázol, jótékonyan befolyásolja az ember képzelöerejét, gondolkodásmódját, s hozzájárul a gyermek személyiségének fejlődéséhez, aki így alaposabban ismerheti meg a világot, új jelenségeket fedezhet fel." Nem helyes, amikor a szülők kiveszik a gyermek kezéből ezeket a könyvöket, s azt mondják nekik, vegyenek különb kiadványokat a kezükbe. Élfeledkeznek ugyanis arról, hogy régebben nekik milyen élményt jelentettek például Verne Gyula müvei. Megfeledkeznek arról, hogy Verne művei révén ismeretlen tájakat, titokzatos világokat fedeztek fel, s gazdagították műveltségüket is. Ezek a művek, miként a mai tartalmas tudományos-fantasztikus alkotások, hasznos olvasmányok. Verne például nemcsak érdekes jelenségekről, különleges gépekről és emberekről ír, hanem, egyúttal arra is tanítja olvasóit, hogy a becsületesség, a hűség, a barátság az ember legnemesebb tulajdonsága, amely minden érték közül a legfontosabb ma is. Aztán, amikor elkezdtük olvasni Stanislav Lem, vagy Ray Bradbury könyveit, akkor nemcsak azon töprengtünk, hogy ami nem valószínű, az egyszer talán elképzelhető lesz, hanem azon is, hogy az életet a bátor tettek, s a munka teszi értelmessé, mert különben nem sokat ér, bármilyen fényűzést is kínálna. D e térjünk vissza a gyermekkorhoz, amikor Tom Sawyer, Huckleberry Finn, Winnetou, Spartakus és Robin Hood voltak a kedvenc hőseink, őket csodáltam bátorságukért, hősiességükért és becsületességükért. Emlékezetesen szép korszak ez mindannyiunk életében: játékainkban, gondolatainkban újra és újra visszatértünk a nemes lelkű hősökhöz, mindenben rájuk akartunk hasonlítani. S aztán lassanként könyveket, műfajt váltottunk, mind jobban kezdtünk érdeklődni a történelmi regények, az emberiség múltja iránt. Emlékszem két olyan könyvre is, amelyet szinte egy szuszra olvastam el Tolsztoj Első Péter című regényét és Jókai Mór A kőszívű ember fiai című remekművét. Kedvenc könyveim közé tartozott Walter Scott Ivanhoe- ja, Boleslaw Prus Fáraója is. Ez már más világ. Az ember olyan hősöket ismert és kedvelt meg, akik már nemcsak önmagukért, vagy kis közösségekért küzdenek, hanem nagyobb közösségek, a haza, egy-egy réteg igazáért ... Az ember aztán felnő, tapasztaltabb lesz, de továbbra is úgy érzi: keveset tud a világ dolgairól, ismét válaszolnia kell arra a kérdésre, hogy mi dolga itt a földön. Megbizonyosodik arról is, hogy a tiszta lelkiismeret nem elvont és üres fogalom, de nem is olyan egyszerű dolog az élet különböző útvesztői, megpróbáltatásai során megtartani ezt a tiszta lelkiismeretet... E ngem Lev Tolsztoj, Dosztojevszkij és Akutagava Rjunoszuke igazított el gyakran az élet szövevényes útjain. És Madách Imre Az ember tragédiája, amely döbbenetes drámai erővel ábrázolja az ember dilemmáit, újabb és újabb nekifeszüléseit a boldogabb jelen és jövő megteremtése érdekében. Olykor az ember érdekes meglepetésekkel is találkozik. A sors úgy hozta, hogy csaknem egy időben olvastam Maupassant Egy asszony élete című regényét és Németh László művét, a Gyászt. A két alkotás megszületése között több mint fél évszázad telt el, a történet más-más időben és helyszínen játszódik, mégis ugyanazt érezzük mind a két esetben: Miért? Miért hal meg a történet hősnője? Vajon tényleg így kellett ennek lennie? Újabb és újabb kérdéseket teszünk föl, újra és újra végiggondoljuk a két nő tragédiáját, környezetük szerepét összeroppanásukban. S valahol újra ott lappang az a bizonyos vissza-visszaté- rö kérdés az élet értelméről... Alekszandr Biok egyszer azt mondta, hogy az írót, a művészembert elsősorban három alapvető kérdés foglalkoztatja. Az, hogy mit ír (ez a tartalom kérdése), hogyan ír (a forma kérdése) és minek ír (ez pedig világnézet kérdése). Anara azerbajdzsán író találóan állapította meg: „az irodalom küldetése, értelme és lényege az, hogy segit az embernek megérteni azt, hogy mit csinál, minek a nevében cselekszik, és miért éppen így". Bízvást elmondhatjuk hát, hogy az irodalom gazdagítja az ember tapasztalatait, tudását, kifejezi azt a kort, amelyben élünk és sajátos eszközeivel iparkodik választ adni mindarra, ami az embert, az emberiséget érdekli és gyöt- ri. Ilyen szempontból tehát befolyásolja az embernek az önmagához és az öt körülvevő világhoz fűződő kapcsolatát, végső soron tehát tetteit is. Nagyon fontos, hogy az olvasásban is legyenek példaképeink, tarlácsadó- ink. Vaszilij Suksin például egy beszélgetés során elmondta, mennyire döntő volt az, hogy életének szinte minden szakaszában olyan ember állt mellette, aki szerette, vele is megszerettette a könyvet, és felhívta a figyelmét fontos kiadványokra. M anapság mind többet hallani arról, hogy a tömegtájékoztató eszközök és a szórakoztató elektronika térhódításának korában a könyv a háttérbe szorul, elveszíti eddigi szerepét az ember élétében. Szerintem indokolatlan ez a pesszimizmus, hiszen gondoljunk csak arra, hányán olvassák ma Marqu- ézt, vagy Csingiz Ajtmatovot és másokat. Ez is bizonyíték arra, hogy manapság is kell a jó könyv, az a barát, akivel olyan meghitt, mélyreható párbeszédet lehet folytatni az életről, dilemmáinkról, örömeinkről és gondjainkról. OLEG SZEMAK Gyökeres György felvétele M egjelenését, terjedését szokásos jelenségek és visszhangok kísérik. Vannak, akik kimondottan áldásnak tartják, szórakozásban, művelődésben - a közművelődés terén pedig különösen - nagy jövőt jósolnak neki, mások korunk újabb olyan átkának tartják, amely ismét a négy fal között tartja az embert, megint hosszú órákra a képernyő elé láncolja. Igen, a videóról van szó, a szórakoztató elektronika újabb termékéről, amely napjainkban nálunk körülbelül ugyanolyan helyzetben van, mint három évtizeddel ezelőtt a televízió: tulajdonképpen ma még ritkaságnak számít, de rövidesen mind több lakásban megtalálható lesz. Nem véletlenül említettem a televíziót. Akkor, harminc évvel ezelőtt a televíziózás térhódításának idején is nagyjából hasonló érveket hallottunk, mint ma a video kapcsán. A tamáskodók azonban egyre inkább megbizonyosodhattak arról, hogy a televízió a művelődés és a tájékoztatás fontos eszköze lehet, gyarapíthatja az ember tudását, fejlesztheti vizuális kultúráját, mindenképpen többet használ, mint árt, sőt az ember önmaga - megfelelő életvitellel, músorválasztással - elenyészőre csökkentheti, vagy éppenséggel megszüntetheti negatív hatását. A videónak, a videózásnak külföldön - néhány szocialista országban is - már könyvtárnyi szakirodalma van. Ezek tulajdonképpen már tisztázták a képmagnózás helyét és szerepét az ember művelődésében, szórakozásában és értékrendjében, bőven olvashatunk a nagy reményekkel kecsegtető távlatokról is. Most azonban nem ezeket a szakvéleményeket ismertetem, inkább a gyermekcipőben járó hazai videózás néhány gondjáról szeretnék írni. Felelős párt- és állami tisztségviselők több alkalommal jelentették ki, hogy a szórakoztató elektronikai termékek gyártásában bizony elég nagy a lemaradásunk a világ élvonalához képest. Tulajdonképpen csak most igyekszünk megteremteni a szükséges feltételeket a képmagnó tömeggyártásához. Üzleteinkben itt-ott tűnik csak fel külföldi márkájú, vagy nálunk összeszerelt video és kamera - meglehetősen borsos áron. A termék jelenleg csak készpénzért vehető meg, a közü- letek, például a kulturális intézmények csak nagy nehézségek árán és erősen korlátozott mennyiségben juthatnak hozzá, ugyanis ők csak átutalással tudják rendezni az összeget. E mostani gyakorlat - amelyet ugyan többen próbálnak magyarázni - következményeként ma még csupán hivatásos művészegyüttesek, országos kulturális intézmények jutottak Áldás vagy átok? hozzá ilyen készülékhez. Járási, vagy helyi népművelő intézmények csak elenyészően kevés esetben. Emiatt bizony kevés művelődési házban, klubban tudják kielégíteni főleg a fiatalok természetes érdeklődését a szórakoztató elektronika iránt. Képmagnóhoz tehát manapság nálunk nem könnyű hozzájutni, mégis különböző úton-módon szinte napról napra szaporodik a számuk. A legóvatosabb becslések szerint is már hazánkban több százezer video-tulajdonos van. Akik ma többnyire a tévéből rögzített műsorokkal gazdadíthatják gyűjteményüket, vagy személyes ismerettségen alapuló cserebere révén színesíthetik a vetítések programját. Őszintén meg kell mondani ugyanis, hogy a Prágában és Bratislavában nemrég megnyílt kölcsönzők kínálata ma még nagyon szegényes filmek vonatkozásában is, nem is beszélve a szórakoztató, vagy az ismeretterjesztő videokazettákról. Marad tehát az említett két megoldás, melyek közül az utóbbi a videózás árnyoldalaira is felhívja a figyelmet. A műsoros kazetták készítésében jelenleg élenjáró tőkés országokban ugyanis a különböző magánvállalkozók és más gyártók mindenféle eszközökkel iparkodnak fölkelteni a vásárlók figyelmét, elképesztő mennyiségű műsoros kazettát dobnak piacra, a színvonalról nem is beszélve. Megvásárolható kazettán például a BBC Shakespeare-sorozata és számos más nivós dramatizálás, minden mennyiségben kaphatók értékes és bárgyú rajzfilmek, s még ennél is nagyobb számban szórakoztató filmek. Kalandos akciófilmek, hátborzongató horrorok, ízléstelen pornók egyaránt. Közülük nem egy azzal a nyilvánvaló, vagy gondosan álcázott céllal készült, hogy manipulálják az ember tudatát, életszemléletét. Mint például a Rambo, a videokazettán is látható agresszív szuperhős, aki a történelmi tényeket meghazudtolva próbálja meg a mai átlagember, s főleg a fiatalok szemében más színben feltüntetni az amerikaiak vietnami kudarcát. Nyilvánvaló, hogy az utóbb említett fércmúveknek nincs semmilyen esztétikai értékük, nem képesek még bizonyos jóizlés határain belül sem szórakoztatni. Romboló hatásuk erkölcsi és politikai értelemben egyaránt nyilvánvaló, vagyis a kommersz kultúra e ízléstelen termékeinek nálunk semmi helye sincs. Úgy vélem, nagyon helytelen lenne, ha nem beszélnénk, s írnánk arról, hogy nálunk is fel-feltúnik - természetesen nem hivatalosan behozott - olyan műsoros kazetta, amely messze túllépi a jóízlés határát, s egyáltalán nincs összhangban társadalmi eszményeinkkel. Láttam nyolc-tíz éves gyerkőcöket, amint órákon át „karatézó“, véres jelenetekkel teli filmeket néztek, s hallottam - hallottunk - ennél meghökkentöbb esetekről és műsoros kazettákról is. Nem szeretném dramatizálni a helyzetet, hiszen felnőtt emberek lévén többnyire megkülönböztetjük az ocsut a búzától, a fikciót, főleg a nyilvánvaló hazugságokat a valóságtól. Annyiban azonban jogos az aggodalmunk, hogy ezek a silány művecskék főként a fiatalok gondolkodásában, viselkedésében okozhatnak károkat. Sajnos, a videózás terén csigalassúsággal iparkodunk behozni lemaradásunkat. Pedig lépni, cselekedni kellene - az eddiginél jóval gyorsabban. Hazánk nagyhatalom szellemi értékekben, többek között rajzfilmek, gyermekműsorok készítésében is. A választékot ki lehetne egészíteni a szocialista országokban mind nagyobb számban és egyre jobb minőségben gyártott műsoros kazettákkal, s más - szocialista, erkölcsi értékrendünknek megfelelő - külföldi alkotásokkal. Mindez pénz kérdése, mondogatják. De ez az érvelés így eléggé sántít. Céltudatos, okos ötletekkel teli munkával ugyanis sok nehézség megoldható, különösen akkor, ha végre tudatosítjuk: a video - elterjedésével arányosan - befolyásolja az ember tudatát, világlátását, életszemléletét, értékrendjét. Egyáltalán nem mindegy hát, hogy a szórakoztató elektronika termékeit mikor és milyen mértékben tudjuk a szocialista művelődés és az ízléses, s ugyanakkor sokrétű szórakozás szolgálatába állítani. SZILVÁSSY JÓZSEF
