Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-02-20 / 7. szám
Marita Koch az elmúlt évtizedben a világ legjobb atlétanője volt, 1957. február 18-án született Wismarban. A 400 m-es női síkfutásban--------------------------------------—---------- 47,60 mp-cel tartja a világcsúcsot, a 200 men (21,71) pedig honfitársnöjével, Drechslerrel osztozik a világelsőségen. Az 1980-as moszkvai olimpián megnyerte a 400 m-t, tagja volt az ezüstérmes NDK- beli váltónak ezen a távon, 1983-ban a helsinki világbajnokságon három számban (200 m, 4x100 m, 4x400 m) állt a dobogó legfelső fokán. 1978-ban, 1982-ben és 1986-ban Európa-bajnoki címet szerzett a 400 m-en, tagja volt az NDK aranyérmes 4x400-as váltójának. Háromszor nyert Világ és Európa Kupát fö számában, ö győzött az 1984-es moszkvai Barátság-versenyen, a 400 m-en. 1978-1985 között 16 világrekordot állított fel. A kitűnő atlétanő, aki nemrégiben vett búcsút az aktív pályafutástól, az elmúlt héten a Bratislavai Ankét szervezőinek meghívására látogatott el a szlovák fővárosba. nuár ötödikén már világos volt előttem, hogy abbahagyom. Természetesen egy ilyen elhatározás nem születik egyik percről a másikra. Az utóbbi években sokszor foglalkoztam a visszavonulás gondolatával. A búcsút ezerkilenc- száznyolcvannégyre terveztem, egy esetleges olimpiai győzelemmel. Ebből nem lett semmi... Folytattam hát, s nem sajnálom. 48 másodperc alá akartam kerülni, s annak ellenére, hogy nem éreztem jól magam, sikerült is. Tavaly a szakvezetők megint megkerestek: - Szeretnénk, ha rajtolnál - mondták. Ráálltam. A felkészülés során rengeteg probléma, sérülés merült föl. Stuttgartra, az Európa-bajnokságra kisebb- nagyobb megszakításokkal hat hetet edzettem összevetve. Emiatt idegesebb is voltam a megszokottnál. Ha valaki annyi sikert ér el a pályán, mint én, nem mindegy, legközelebb hogy áll oda a rajtvonalra. A szerencse nem elég társnak... szabb vagy rövidebb tartamú. Nálam szerencsére a válságidőszak sohasem ■tartott sokáig, de volt ilyen is. A legnehezebb talán az ezerkilencszáznyolcvanégyes esztendő volt, amikor komolyabb sérülésekkel bajlódtam, és sokan már leírtak, mondván: ez pályafutásom vége. Aztán jött a Szovjet- unió-NDK-USA hármasviadal, s nem any- nyira a győzelem, mint inkább az időeredmény mindenkit meggyőzött: képes vagyok visszatérni, sőt világrekordokat futni. Jarmila Kratochvílová volt éveken át a legnagyobb ellenfelem. Nagyon közel állt hozzám. Ó volt az egyik legcsodálatosabb sportoló és ember, akit pályafutásom során megismertem. A legmagasabb dobogóra állítanám őt, ugyanarra, amelyikre Irena Szewinskát helyeztem annak idején. Boldog vagyok, hogy ilyen ellenfelet kaptam, mert abban az időben, a hetvenes évek végén bizony elég szegényes volt a négyAz elmúlt évtized legjobb atlétanőjének vallomása Amint mondtam, régóta érlelődött bennem a búcsú, s Wolfgang akceptálta, támogatta tervemet. Ez nagyon fontos volt nekem. Mert az évek során nemcsak edzőként, hanem partnerként is ó állt mellettem. Nélküle nem lettem volna az a Marita Koch, aki ma vagyok. Nincs bennem elég becsvágy, mindig ő volt a hajtóerő. Igaz, sokszor megmosolyogták az emberek, még a kollégák is edzésmódszereinket. Mindig kitalált valami újat, s amellett, hogy keményen megkövetelte a fegyelmet, tudott engedékeny is lenni, amennyiben valaki jobb ötlettel jött. Bízott tanítványaiban (rajtam kívül Silke Gladischt is ő edzi), s ez a bizalom kölcsönös volt. Mindig azt mondogatta: - Nem én állok a dobogón, hanem a sportoló, ezt neki is tudatosítania kell. S mi tudatosítottuk. S azt is, hogy ha az ész és a szó ügyesen ötvöződik egy versenyző nevelésében, a siker nem maradhat el. Nálunk az edzésen mindenkinek joga volt beleszólni a dolgok menetébe, ha hasznos észrevételeket tett, de nyafogni, kényeskedni, dacolni nem volt szabad. A sport mint embernek nekem is sokat adott. Persze, a jövő mutatja majd meg, vajon sikerül-e mindezt magánemberként és orvosi hivatásomban kamatoztatnom. Őszintén hiszem, hogy igen. Azt már most kijelenthetem: általa tanultam meg legyőzni olyan határokat, akadályokat, amelyek azelőtt áthághatatlannak tűntek. S természetesen a kemény, sokszor elviselhetetlennek tűnő edzésmunka, lemondások mellett sok szépet is kaptam tőle: rengeteg embert, sok érdekes sportolót ismertem meg, köztük különböző, néha nehéz természetűeket. Utazásaim során országokat jártam be, csodálatos és szomorú dolgokat láttam. Ez a sport nélkül aligha sikerült volna. Nyertem olimpiát, világbajnokságot, Eu- rópa-bajnokságokat, Világ és Európa Kupát. Sokszor megkérdezték már tőlem, melyik volt a legcsodálatosabb, a legfontosabb. Erre rendszerint azt válaszoltam: az volt a legnehezebb, amit éppen elértem. Most, utólag mérlegelvén tizenkét éves pályafutásomat, úgy látom, hogy a canberrai Világ Kupa, az a negyvenhét egész hatvan század másodperces világrekord jelenti a csúcsot. Ekkor ismertem meg igazán, mennyire végtelen az emberi teljesítőképesség; mennyire nem határ a tegnap még annak hitt eredmény. Most majd arra várok, hogy valaki újabb bizonyítékát adja ennek a végtelen lehetőségnek. A siker és a sikertelenség elválaszthatatlan jelenség. A kettő közötti idő lehet hoszszázas mezőny. Negyvenkilenc másodperc körül elég volt futni a győzelemhez. Jarmila által egészséges konkurencia jelentkezett, izgalmasabbá vált a verseny. Amikor hat esztendeje először alulmaradtam vele szemben, ez a vereség óriási motivációt jelentett számomra: egy évvel később világcsúcsot futottam. Ezerkilencszáznyolcvan- háromban, az első atlétikai világbajnokságon, Helsinkiben nem találkoztunk a négyszázas távon. Lépten-nyomon hallom azóta: készakarva kerültem ki Jarmilát, féltem tőle, mert abban az esztendőben félelmetesen erős volt ebben a számban. Az igazság az: nálunk az NDK-ban egy évvel a rendezvény előtt, azaz ezerkilencszáznyolcvan- kettó szeptemberében be kellett jelenteni, milyen számban áll majd rajthoz az ember. A négyszázat mi nem terveztük, s ennek oka, hogy nyolcvannégyben 48 másodperc alá akartam kerülni. Ezért az edzésterv szerint a világbajnokság esztendejében az alapgyorsaságra helyeztük a fő hangsúlyt. Tehát emiatt szerepelt a műsoromban a száz és a kétszáz méter, s nem azért, mert Jarmilától rettegtem. Egyébként mindenki utánalapozhat: Helsinki előtt és után sem indultam a négyszáz méteren, egyetlen rajtom a finn fővárosban volt ezen a távon a négyszer négyszázas váltó tagjaként. Még egy szót erről a témáról. Soha nem állítottam, hogy nem izgultam, nem voltam lámpalázas a Jarmilával való'talál- kozások előtt. Gondolom, ezzel ugyanígy volt ő is. Hiszen mi ketten nagy csatákat vívtunk együtt, s a komoly vetélytársat tiszteli az ember. De ez nem jelenti azt, hogy kikerüli... Hogy mi a véleményem a trónkövetelőkről? Az NDK-ban jelenleg csak egyetlen olyan futónő van, aki átveheti a stafétabotot: Petra Müller, a stuttgarti Eb bronzérmese. Egyébként elég vérszegény a négyszázas utánpótlás. Világviszonylatban a szovjet Vladikinát tartom a legperspektivikusabbnak. Nem tudom, milyen állapotban van Kocembová. Ha sikerül kilábalnia a hullámvölgyből, még igen jó eredményeket érhet el. Jövőre az olimpián bizonyosan veszélyesek lesznek az egyesült államokbeli lányok; Brisco-Hooks állítólag nagy sorozatra készül. Nem tudom, meddig lesz életképes a világcsúcsom a négyszáz méteren. Annak idején, hetvenkilencben, amikor a kétszázon 21,71-et futottam, nem gondoltam, hogy ilyen soká kell vámom, míg valaki ugyanennyit teljesít. Lehet, hogy eltelik néhány év, míg valaki túlszárnyalja ezt a négyszázas időt, de az is megtörténhet, hogy jövőre, vagy talán már az idén is akad versenyző, aki ennél többet tud. A négyszáz méter fiatal, de nehéz versenyszám: amikor a hetvenes évek elején honfitársnőm, Monica Zehrt 51,03-at ért el, óriási dolognak számított a nőknél. Két éve 47,60 a világcsúcs értéke, s meglehet, rövidesen akad egy csodálatos tehetség, aki könnyedén fut negyvenhét alatti időt. Tíz év múlva majd ót kérdezik, hogyan lehetséges, hogy egy nő túlszárnyalja ezt a határt... Ez az élet Yendje, minden sportolónak abba kell hagynia egy szép napon a versenyzést. Azért a sportban megy minden tovább - nélkülem is. Igaz, az orvosok azt állítják, harmincöt évig képes egy versenyző a fejlődésre, csupán a tehetség és az edzésmunka között fennálló arányok az évek múltával egyre jobban a mennyiség irányába tolódnak el. Lehet, hogy így van. Nekem viszont az a véleményem, hogy a természet adta biológiai folyamatba nem szabad készakarva beavatkozni. No meg az utóbbi időben'fáradtnak is érzem magam, az elmúlt két évben sokkal több pihenőre volt szükségem, mint azelőtt, s így már nincs értelme az egésznek. Én a sportot, annak ellenére, hogy sok-sok lemondással járt, örömmef csináltam, s szeretném, ha a szép maradna meg emlékezetemben. Manapság már nem öröm nekem az edzés, a versenyzés, ezért abba kell hagynom. S azt is be kell látnia mindenkinek: a sport csodálatos dolog, de nem töltheti ki egy ember életét. Évekkel ezelőtt elkezdtem tanulmányaimat a rostocki orvosi egyetemen. Ideje, hogy befejezzem, ha nem akarok mindjárt az egyetemről nyugdíjba vonulni. No és gyereket is szeretnék szülni... Hogy mit üzenek fiatal társaimnak? Sohase veszítsék el edzéskedvüket, s csak akkor sportoljanak, ha ebből örömük származik. Enélkül fabatkát sem ér az egész. S még valamit: ne mindig a legnagyobb célokkal induljanak neki az útnak, csak elérhetóket igyekezzenek maguk elé tűzni. Ne ijedjenek meg az akadályoktól, mert ha azokon átverekszik magukat, a siker sem marad el. Mióta bejelentettem elhatározásomat, rengeteg levelet kaptam. Otthoni szurkolóimtól s a világ minden részéből. Csehszlovákiába! , is. Prágától, első sikerem színhelyétől Bratislaváig, ahol négyszer voltam a világ legjobb atlétáit rangsoroló ankét győztese, úgy érzem, kedvel a közönség. Sokan megértik döntésemet, sokan viszont azt kérdezik, hogyan tudok majd sport nélkül élni. Válaszom: nem fogok sport nélkül élni. Nemcsak azért, mert félek, hogy gyorsan fölszedek néhány kilót. A sport életem részévé vált az évek során, hasznos részévé, nem akarok leszokni róla. Rostockból elköltöztünk egy pár kilométerre levő falucskába. Gyönyörű a természet arrafelé, élvezet számomra a futás. Kilométereket vagyok képes megtenni. Azon kívül: jó kis társaságra bukkantunk a környéken - testnevelő tanárok, fiatal értelmiségiek hetente egyszer-kétszer összejárunk röplabdázni, kosarazni, ha persze a férfiak vannak túlsúlyban, futballozni. Unalomról tehát szó sincs. Lejegyezte: URBÁN KLÁRA &DJ SZÚ VASÁRNAPI KIADÁS Index 48097 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Főszerkesztő: Kiss József, helyettes főszerkesztő: Szarka István és Csető János. Szerkesztőség: 815 81 Bratislava, Gorkého 10.. telefon: 309, 331-252, 332-301. Főszerkesztő: 532-20. Szerkesztőségi titkárság: 550-18. Sportrovat: 505-29. Gazdasági ügyek: 506-39. Távíró: 092308. Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat, 815 80 Bratislava, Volgogradská 8. Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalatának 02-es üzemében (815 80 Bratislava. Martanovióova 21.). Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 815 80 Bratislava. Jiráskova 5., telefon: 335-090, 335-091. Hirdetési iroda közületeknek: 815 80 Bratislava, Vajanského nábrezie 15., II. emelet, telefon: 551-83, 544-51. Előfizetési díj havonta - a vasárnapi kiadással együtt - 14,70 korona. A vasárnapi kiadás előfizetési díja negyedévenként 13,- korona. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlaóe, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo námestie 6. A győztes keze a magasban: A CanberraI Világ Kupán Marita Koch a tizenhatodik világcsúcsét állította fel „N emcsak a szerencse volt a társam“ Aki magyaráz: Wolfgang Meier az edző és a jövendőbeli férI (ŐSTK és J. Súkup felvétele)
