Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-02-13 / 6. szám
„A marxizmus revíziójára irányuló kísérletek nem új keletűek. Az utóbbi időben néhány nyugati filozófus a marxizmus-leninizmus egyes részeinek egymástól való elválasztásával próbálkozik, sőt egymással szembeállítják őket“ - emlékeztet /. Naletov a szovjet Pravda tavalyi 248. számában. Az Írás új jelenségekre mutat rá, amelyek egyes fejlett kapitalista országokban bukkantak fel: a „nyugati marxizmus“ jelenségkörére. A szerző megjegyzi, hogy a frissen konstruált elméletek képviselői leggyakrabban a szociálreformizmus és egyes polgári „Marx-kutatók“ közül kerülnek ki. A „nyugati marxizmus“ irányzatainak látszólagos változatosságuk ellenére több közös vonásuk van, amelyek jellemzőek e koncepciók összes hívére és népszerűsítőjére. A marxizmus-leninizmus elméletét mindegyikük valamiféle sok szigetecskéből álló intellektuális szigetcsoportnak tekinti. A „nyugati marxizmus“ - a polgári tudósok olyan jelzőkkel ajándékozták meg, mint az „alkotó“, „nyitott“, „humanista“ stb. - ellentéte annak a mar- xizmus-leninizmusnak, amely a szocialista társadalom építésének elméleti alapja a Szovjetunióban és a többi szocialista országban. A dialektikus materializmus - amelyet „keleti“ vagy „szovjet“ típusú filozófiaként mutatnak be - ellentéteként állítólag szorgalmasan művelik a Marx „autentikus“ áttanulmányozása és a nyugati eszmei hagyományok alapján kialakított, látszatra új filozófiát. KONSTRUÁLT ELLENTÉTEK Milyen érveléssel indokolják, milyen „gondolati állványzattal“ támasztják alá eszmerendszerüket , a „nyugati marxisták“? Szemléletük a marxizmus és a dialektika elválasztásán alapszik. Ebben a régi, ismert kelléktárhoz folyamodnak: Marxot mint dialektikust ellentétbe állítják Engelsszel, Plehanovval és Leninnel, akik a „nyugati marxisták“ állításai szerint egyszerűsített, sőt vulgarizált marxizmusból indulnak ki. (gy például a „nyugati marxizmus“ brit ágának egyik képviselője, D. McLellan saját „felfedezését“ terjeszti: Lenin materializmus-változata lényegében marxizmus előtti. Nézete szerint a materializmus a burzsoáziának - amely a fejlett európai államokban a 17. és 18. században fellázadt a feudális privilégiumok és a vallási dogmák ellen - a világnézete. Mivel Oroszországban a 20. század kezdetén nem volt erős burzsoázia, a materializmus a proletariátus fegyvere lett a feudalizmus maradványai elleni küzdelemben. Különb, felújított tézisek is előkerültek a „nyugati marxisták" repertoárjából, mint a fiatal és az érett Marx vagy a fiatal és az érett Engels között konstruált ellentétek. Például azt állítják, hogy Marx élete alkonyán „felhagyott a forradalmi romantikával", és a kapitalizmus fejlődésének evolúciós értelmezése mellett szállt síkra. A marxizmus polgári és szociálreformista értelmezői kitartóan hivatkoznak az „ismeretlen Marxra" és sajátos felfedezésük alapján tanításának önkényes és elferdített interpretációját terjesztik. A PLURALIZMUS ELMÉLETEI Ezeknek a koncepcióknak tipikus ismertetőjelük, hogy a marxizmus összes „fajtáját“, beleszámítva a reformista és a baloldali revizionista változatokat is, közös töröl fakadó egyenjogú irányzatoknak tartják, és szerintük mindegyik, a leninizmust is beleértve, lényegükben utópisztikus. Ugyanakkor a hasonló nézeteket vallók nem vitatják Lenin történelmi jelentőségét: nagy politikai gondolkodónak tartják. A „Lenin-kutatók- nál“ megközelítőleg azonos taktikát fedezhetünk fel, mint a „Marx-kuta- tóknál“. Minden téren hangsúlyozzák „Lenin kivételes történelmi jelentőségét“ és rendkívüli „hatását századunk történelmének menetére“. Az ilyen elismerés azonban csak manőver, amely a marxizmus -leninizmus elutasítását hivatott álcázni. Az antikommunisták további közös frázisa, hogy Lenin „eltávolodott“ a marxizmustól. Mindnyájan kitartóan hangoztatják, hogy a leninizmus annak ellenére, hogy a marxizmusra épül, nagy részben az orosz jakobinus mozgalom produktuma, „oroszosított marxizmus“, amely „Oroszország elmaradottságával összefüggő koncepciók átértékelésének“ következtében jött létre, hogy a leninizmus a „forradalmak és a haladás elmélete az elmaradott országokban“, valamint a gyarmatok és a félgyarmatok „nemzeti forradalmának“ indoklására szolgál. Azt állítják, hogy a forradalom lenini elmélete Marx nézeteivel ellentétben voluntarisztikus jellegű, mert állítólag tagadja a forradalom érett, objektív szociális-gazdasági feltételei figyelembe vételének)» nélkülözhetetlenségét, és tagadja a társadalmi fejlődés determi- náltságát. Mindebben az antikom- munizmus egységes, koncepciózus irányvonala ismerhető fel, amely a tudományos kommunizmus megalapítói és nagy folytatója nézeteinek önkényes interpretációján alapul. A marxizmus „pluralitását“ hirdető elméletekhez csatlakoznak a baloldali revizionista „Marx-kutatók“ nézetei is, amelyek a legújabb „nyugati marxizmust“ a „klasszikus marxizmus“ ellenlábasaként mutatják be. Ilyen szempontból jellegzetesek például P. Anderson brit történész tézisei, aki a „nyugati marxizmus" konstruált fogalmának körvonalazásakor ügyesen kizárja M. Thorezt, J. Duclos-t, K. Longótés _ Ny ugat-Európa kommunista pártjainak más képviselőit. Anderson állítása szerint a marxizmus elméletei nyugaton fokozatosan a nemzeti határok közé szorultak, egyik a másiktól elszigetelt, és tulajdonképpen a marxista-leninista világnézetnek fokozatos megszűnését jósolja. Többek közt figyelmen kívül hagy - mint mások is, akik ugyanezt az elméletet hirdetik - egy alapvető,, elemi dolgot: a marxizmus-leninizmus a filozófia s a szocialista és kommunista társadalom felépítése céljának elválaszthatatlan, élő kapcsolatát hirdeti. A dialektikus és történelmi materializmus ezt a mindennapi gyakorlatával bizonyítja. Nemcsak világnézet és elmélet, hanem módszertan is. Az utóbbi szerepe magától értetődő, amikor az elmélet gyakorlati alkalmazása következtében konkretizálódása nélkülözhetetlenné válik. A marxizmus-leninizmus klasszikusai a szocializmust csak fő vonásaiban jellemezték. Helyesen ítélték meg, hogy a jövő társadalmi rendszerének arculatát építésének tapasztalatai és a tömegek történelmi alkotó tevékenysége alakítja ki. Ezt bizonyítják Lenin szavai is: „Nem állítjuk, hogy Marx vagy a marxisták minden konkrét részletében ismerik a szocializmushoz vezető utat... Ismerjük ennek az útnak az irányát, tudjuk, hogy mely osztályerők a vezetők rajta, de az utat konkrétan csak a milliók tapasztalatai mutathatják meg...“ A „nyugati marxizmus“ fogalom nem földrajzi, hanem láthatóan eszmei vonatkozású. A nyugati polgári és szociálreformista tudósok körében divatos „több marxizmus“ koncepciónak nincs semmi köze a marxi tanítás valódi, történelmi értelmezésének sorsához. A marxizmus „pluralitásáról" szóló tézisek célja alapjában véve a proletariátus tudományos világnézete, internacionális egységének megbontása. A marxi, engelsi és lenini elmélet diszkreditálására való törekvés, az egységes forradalmi proletár ideológia tudományosságának és oszthatatlanságának megkérdőjelezése tarthatatlan tézisek konstruálásával nem más, mint a történelmileg idejétmúlt kapitalista társadalmi rendszer rehabilitásával való újabb próbálkozások. JAROSLAV MAZAL Értékes szocialista felajánlással köszönti a szakszervezetek XI. országos kongresszusát a Szlovák Magnezit- müvek jolsvai (Jelsava) üzemének mikovái bányarészlegén dolgozó Duáan Utrata vezette 19 tagú szocialista mun- kabrigád.Tagjai felajánlották, hogy a magnezitfejtés idei tervét 11 hónap alatt teljesitik, és jelentős megtakarításokat is elérnek. A képen: Zoltán Mo- ravcík (jobboldalt) és Vladimír Matuska fúróberendezést kezel. (Jozef Vesely felvétele - CSTK) A fejlett szocialista társadalom építésének időszakában élő emberek mindegyike olyan személyiség, aki az adott társadalmi körülmények között cselekszik, s a társadalmi viszonyok rendszere közvetlenül vagy áttételesen befolyásolja tetteit és jellemét. A személyiség fogalma alatt az embernek nemcsak az adott társadalom többi polgárával való kapcsolatait, hanem szociális, szellemi és fizikai képességeit is értjük. Az utóbbiak egyrészt biológiai-szociális jellegűek, másrészt egyéni adottságokból tevődnek össze, s az ember tehetségében, pszichikai tulajdonságaiban, egyediségében, emlékezetében, képzelóerejében, temperamentumában, jellemében, egyszóval az emberi alkat, valamint tevékenység minden összetevőjében tükröződnek. A tudattartalom is egyéni színezetű: a véleményben, nézetekben, ítéletekben az általánoson kívül mindig van valami egyedi sajátos. Ezért a következőkben nem az egyénről, az emberről, hanem a személyiségről lesz szó. Az emberekre általánosan jellemző a társadalmi tevékenység, amely kiemeli őket környezetükből. Az ember mindenekelőtt aktív társadalmi szubjektum, amely megváltoztatja élettevékenységének feltételeit; nem csupán társadalmilag tevékeny, hanem szociális dimenzióban gondolkodó és érzékelő lény is. Ezek a tulajdonságok egymástól elválaszthatatlanok. Mint ahogy a társadalmi viszonyok is változnak a történelmi fejlődés során, a szociális típusok is módosulnak, tehát egyedi megtestesítőik megjelennek, majd eltűnnek, (gy a személyiség problémájának az elemzésekor mindig az adott korszak feltételeiből, az illető társadalmi gazdasági alakulat szociális struktúrájából kell kiindulni. A személyiség és a társadalom viszonyának vizsgálatakor arra a következtetésre jutunk’, hogy a személyiség és a társadalom - amelyet esetenként különféle szociális és érdekcsoportok helyettesítenek: ezek vagy a személyiség érdekeit fejezik ki vagy a társadaloméit a személyiségéivel szemben - érdekei közt állandó összefüggés van. Minél antagonisztikusabb viszonyok uralkodnak az adott társadalmon belül, annál antagonisztikusabbak az egyéniségnek és a társadalom egészének az érdekei teljes skálájukat tekintve. Ennek az antagonizmusnak a forrása a termelőeszközök magántulajdona és az ebből következő viszonyok, amelyek az egyéni érdekeket szembeálAz egyén és a társadalom lítják a társadalmiakkal Társadalmi érdekeknek tekintjük a társadalom szükségleteit, amelyek összefüggnek az objektív fejlődési törvényszerűségek alapján szervesen történő működésével. Az egyén személyes érdekei szükségleteinek a kielégítésére, s tehetségének kibontakoztatására irányulnak. Az alapvető emberi szükségletek közé tartoznak mindazok, amelyek az embernek mint biológiai lénynek a fennmaradásával kapcsolatosak, akkor is, ha a termelőerők és termelési viszonyok adott fejlettségi fokán nem biológiai, hanem szociális jellegűek, feltéve, hogy kizárólag társadalmi környezetben keletkeznek és alakulnak. A társadalom fejlődése bővíti mind ezeknek a szükségleteknek, mind pedig a kielégítésükre szolgáló eszközöknek a tárát. Egy adott személyiség szükségleteinek a kielégítése azonban - mint ahogy az előző társadalmi-gazdasági alakulatokban is - a fejlett szocialista társadalomban is a szükségleteinek kielégítésére való képességétől függ. Ez mint általában a képességek, egyénenként különböző, egyedi. Az ember képességeinek a fejlődése egész életén át tart, s a környezettől, tanulástól, a munkahelyi és társadalmi környezetében folyó neveléstől és az önneveléstől függ. Az egyén képességeinek jellegét társadalmi életének általános feltételei és maga az a társadalom alakítja, amelyben élete folyamán mozog. A termelőerők és a termelési viszonyok fejlettségi szintje a fejlett szocialista társadalom építésének időszakában a szociális akadályok megszűnése nyomán, a tudománynak a termeléshez való egyre nagyobb fokú közeledése, a kezdeményezés különféle formáinak a fejlődése, a műveltség hatalmas növekedése, a tömegeknek minden kulturális értékhez való közeledése révén lehetővé teszi az emberi személyiség sokoldalú megnyilvánulását és fejlődését., S a termelőerők és a termelési viszonyok magas fejlettségi szintje is megköveteli, hogy az ember széles körű kapcsolatokat tartson fenn a többiekkel. Ennek a kapcsolatnak két formája van: a közvetlen kollektív, társadalmi tevékenység s az időben és térben elkülönülve létrejövő kapcsolat, amely közvetítés útján alakul ki, a nyelv és a tömegkommunikációs eszközök minden fajtájának a segítségével. A személyiség erejének és tehetségének megnyilvánulására való lehetőség mindkét formájú társadalmi kapcsolat által nő, megsokszorozódik és a kollektív tevékenységi formák bővülésével párhuzamosan a személyiség öntudatosodását is elősegíti. Eközben az egyedi jelleg nem szorul háttérbe, éppen ellenkezőleg: kidomborodik. A fejlett szocializmust építő társadalomra vetett egyetlen pillantás alapján is megállapíthatjuk, hogy az olyan személyiség egyediségének, amely magán viseli a szocializmus és a kommunizmus építőjének minden vonását, a kollektív cselekvés és általában a kollektivitás a forrása; bár a lakosság egy részénél, mindenekelőtt olyan embereknél, akik életük egy szakaszában - főleg abban, amely a szellemi fejlődésre döntő hatással van - antagonisztikus társadalomban éltek, fellelhetők még a régi szemlélet maradványai: az elidegenedés elemei, amelyek lehetnek politikai, erkölcsi, vagy anyagi jellegűek. A szocialista életmód jellegzetes vonása a valódi kollektivizmus és elvtársiasság szelleme, az eszmei egység, a nemzetek és nemzetiségek barátsága, az egészséges erkölcsi érzék és - nemzetközi viszonylatban - a szocialista internacionalizmus. Ezek határozzák meg az egyén cselekvési formáit és a társadalomhoz való viszonyát, amelyek az érdekviszonyain alapulnak, s függenek a társadalom változó anyagi szükségleteitől és szociális szerkezetének alakulásától. Ez a viszony az ember egyéni tudatában a „képességeimet és a társadalom képességeit a magam szükségleteinek a kielégítésére használom fel" fázistól a „képességeimet a saját és a társadalmi szükségletek kielégítésére fogom használni“ fázison át a „képességeimet a társadalom szükségleteinek és ezáltal a saját személyes szükségleteimnek a kielégítésére használom fel" fázisig fejlődik. Ez utóbbinak kell a fejlett szocializmus - amely minden ember társadalmi, csoport- és személyes érdekeinek egyre szorosabb kapcsolatán alapulva fejlődik - építőjének erkölcsi alapelvévé válnia. RSDr. BRANISLAV BROSKA NINES UJII NAP ALATT A marxizmus-leninizmus revíziójára tett kísérletekről
