Új Szó, 1987. december (40. évfolyam, 282-307. szám)
1987-12-08 / 288. szám, kedd
Nemcsak az Orfeusz Kétszáz éve halt meg Christoph Willibald Gluck '£. T. A. Hoffmann, ,,a reális es irreális világ összebonyolitásanak mestere" meghökkentő, álomszerű elbeszélést írt Gluckról. Novellájában Gluck hol eltűnő. ' hol váratlanul felbukkanó alakját valami megfoghatatlan titokzatosság lengi körül. Hoffmann nem sokat beszélteti hősét, ám amikor megszólaltatja, különös mondatokat ad szájaba. így például a novellában Gluck bevallja, hogy földöntúli erő segíti a zeneszerzésben. A történet maga bizarr és fantasztikus, mégis úgy tűnik, hogy Hoffmann, aki maga is foglalkozott zeneszerzéssel, jóval többet sejtett és tudott Gluck művészétének lényegéről, mint sok tudós zeneesztéta. Gluckot kortársai a józan polgár mintaképének tartották, fennmaradt portréi is élettői duzzadó, kedelyes, jóétvágyű embernek ábrázolják, akit inkább néznénk sikeres posztókereskedönek, mint töprengő művésznek. A Hoffmann-novel- la fekete köpenyes magányosan bolyongó figurájában nyoma sincs a hétköznapi vaskosságnak. A zenetörténészek szerint Gluck hideg eltökéltséggel dolgozó komponista“ volt, mindig az értelmét használta, akkor is. amikor az ihleté kellett volna, hogy legyen a döntö szó", ezért zenéje ..merev, kiagyalt, és száraz“. És épp ez az a pont, ahol a Hoffmann által rajzolt portré tökéletesen ellentmond a közismert, általánosan elfogadott Gluck-képnek. A szokatlan. döbbenetes hatások iránt oly fogékony romantikus író a ..földöntúlierőkkel” cimboráló zeneszerzőben azt hangsúlyozta. amiről a száraz operareformátor portréját festő zenetudósok csaknem mindig megfeledkeznek, az intuitív, zseniális művészt, aki ellenállhatatlan erővel tudja megfogni hallgatóit, s olyan félelmetesen lenyűgöző, démoni hatású muzsikát írt, mint a Tauriszi Ifigéniának az a megrázó jelenete, ahol az anyagyilkos Oresztész a zene, mint élő lelkiismeret, elárulja és kiszolgáltatja az Eumenidák- nak: Orfeusz alvilági útja. vagy a Don Juan balett. Még párperces zeneszámaiban is hát- borzongató hatásokra képes: Alceste ..Divinité du Styx" kezdetű áriájában a túlvilág folyóját jelentő Styx szó után olyan döbbenetes erővel harsannak fel a fúvósok, mintha a halál szele süvítene a hallgató tudatába. Mozart előtt a pokoljárás iszonyatát senki sem tudta olyan megrázó zenei eszközökkel ábrázolni, mint Gluck. De ugyanez a félelmetes hatásokkal operáló zeneszerző írta az Orfeusz csodálatos balettzenéjét, a híres Boldog lelkek táncát, amely időtlen, derűs nyugalmával valóban az elysiumi mezők örök békéjét idézi. Újbóli szembesülés A hűség nyelve második, bővített kiadásának margójára Szerencsénkre, nem kellett sokáig várni, hogy A hűség nyelve című, tanulmányokból, esszékből, jegyzetekből, cikkekből kovácsolt kötet újra megjelenjen. A második kiadásban azok az írások is bekerültek, amelyek az előző változat nyomdába küldése óta íródtak. így gazdagabb. s talan éppen ezért teljesebb is ez az „új“ kiadvány. Bar egyéni meghatározottságaim természete miatt számomra érdekesebbek a költői, írói, újságírói és pedagógusi vallomások, intelmek az anyanyelvről, a gyakorlat, a mindennapi élet nyomán mégis inkább azokra a fejezetekre hívom fel az olvasók figyelmét, amelyek leginkább szolgálják mindennapi hűségünket. Az Anyanyelv és társadalom kapcsolatrendszer megvilágítására Gyönyör József három olyan tanulmányban vállalkozott, amelyek ismerete nélkül és a benne foglaltak joggyakorlatban való érvényesítése híján csorbulhatunk. A demográfiai adatok szerint szaporodásunk nem éri el az országos átlagot. A közreadott számadatokból, táblázatokból az is kiderül, hogy a magyar nemzetiség abszolút száma mérsékelt növekedést mutat, de ennek ellenére - az ország lakosságszámához mérten.- a részarányszáma csökken. Az anyanyelv használatának jogi szabályozottságát ismerteti a második tanulmány. Az államhatalmi, államigazgatási szervek és a bíróságok tevékenységében is megteremtődtek azok a lehetőségek, amelyeket a Csehszlovák Szocialista Köztársaság alkotmányának 20. cikkelye foglal magába. A kétnyelvűség gyakorlatából kiemelésre erdemes a feliratok gyakorlata, a nemzeti bizottságok különböző szintjein az anyanyelv használatának joga, az általánosan kőtelező rendeletek kétnyelvű megjelentetése és a középületek kétnyelvű megjelölése. Olvashatunk a személynevek magyar változatainak használatáról is. Az 1959. október elseje előtt születettek személynevét a saját kérésükre az anyakönyvi kivonatban az anyakönyvvezetők illetékmentesen kötelesek magyarul feltüntetni. Az újszülötteknek pedig a már említett időpont óta korlátozás nélkül adhatnak magyar utóneveket, vagy azok magyar változatait. Ennek a lehetőségnek a joggyakorlatáról is értekezik Gyönyör József a harmadik tanulmányában. Az ebben közreadott jogszabályok, rendeletek bizonyára valamennyi magyar nemzetiségű szülő döntését megkönnyítik az utónév megválasztásakor. Az életút további állomása az óvoda és az iskola. A hűség nyelve legnagyobb terjedelmű írása a magyar nyelvű nemzetiségi okatásról készült. Fodor Zoltán az óvodától a középiskoláig érő folyamatot ismerteti a nevelést irányító művelődés- politkus szemszögéből írása átfogó tájékoztatást ad az óvodák helyzetéről, az alapiskolák számáról és a középiskolában való továbbtanulás lehetőségeiről. Azzal, hogy ez a tanulmány is bekerült A hűség nyelve második kiadásába, olyan kézikönyvvé kerekedett a kötet, amelynek remélhetőleg az olvasói igények függvényében lesz még harmadik bővített kiadása is. A Zalabai Zsigmond szerkesztette hézagait is megmutatja. Nélkülözhetetlennek tűnik az olyan törvényeket, törvényerejű rendeleteket és jogszabályokat egybegyüjtő kötet, amely a nemzetiségi lét mindennapjaiban felmerülő gondok megoldásában lehetne a csehszlovákiai magyarok segítségére, s ismertetné azokat a vívmányokat, amelyek pártunk lenini nemzetisegi politikájának az eredményei. Méltánytalan lenne, ha befejezésül nem szólnék a Hűség nyelve szerkezetéről Fábry Zoltán Kazinczy elkötelezett- ségébencímű írása vezeti be a kötetet. Ezt követi a társadalmi létünket meghatározó dolgokról írt három Gyönyör József-tanul- mány. Majd az Anyanyelv és család vonatkozásairól vallanak versben, irodalmi jegyzetben, publicisztikában a csehszlovákiai magyar alkotók Az Anyanyelv és iskola című részt már a nyelvhasználatunkat vizsgáló írások követik, Nyelvjárás és köznyelv fejezet címmel. Az ebben előforduló negatív jelenségekről az Anyanyelvi hibanaplóban szólnak. Forditás és felelősség nemcsak a fejezet címét, de a fordítók munkájának lényegét is jelöli. Végül a csehszlovákiai magyarok nyelv- használatának az oktatás után a második nagy terepét a Nyelvtáj és irodalom című fejezetben veszik szemügyre. Nem nyelvművelő kézikönyv látott tehát napvilágot. Sokkal több annál, hiszen a nemzetiségi és nyelvi tudat erősítésére szánták a szerzők és az összeállító. A szocialista társadalombeli nemzetiségi lét adottságainak, teljes egészében még mindig nem kihasznált lehetőségeinek számbavételére is vállalkoztak. DUSZA ISTVÁN S hogy E T. A. Hoffmann olyan titokzatosnak tüntette fel elbeszélése hőseként. az sem kizárólag a romantikus író túlzása. Valóban van valami nehezen megmagyarázható Gluck művészi fejlődésben és különös,,színeváltozásaiban' Német volt, egy erasbachi erdész fia. de eletében egyetlen német operát sem írt. s nem volt különösebb hatással a bécsi iskolára. Műveltségét tekintve előbb olasz volt, majd francia, hírnevét Itáliában bemutatott olasz operái alapozták meg olyannyira, hogy 1741-ben mint olasz zeneszerzőt hívták meg Londonba, hogy versenyre keljen Hándellel. Bécsben is. amely az ö korában az olasz opera egyik előretolt bástyája volt, olasz környezetben mozgott, de itt ismerkedett meg a bécsi udvar rendezvényügyi főigazgatója, a franciaimádó Durazzo gróf révén a francia kultúrával is. Opera comique-okat. hamisítatlan francia vígoperákat kezdett írní, még jóval párizsi tartózkodása előtt. Ezek a ma már sajnálatos módon feledésbe merült kis remekek voltak az ujjgyakorlatok a későbbi korszakalkotó müvekhez, ezekben tanult meg igazi jellemeket formálni típusok helyett. Két év híján ötvenéves volt, amikor Bécsben színre került Orfeusz és Euridike című operája; az a müve, amelllyel beírta nevét a zenetörténet halhatatlanjainak sorába, s amely alapja és kiindulópontja volt a további ,,reformoperáknak“. Az 1767-ben bemutatott Alceste előszavában a tollat is kiválóan forgató zeneszerző így fogalmazta meg reformjának célját: ..A zenét a maga valódi feladatára akartam szorítani, hogy szolgálja a költeményt, mélyítse el az érzelmek kifejezését, a helyzetek varázsát anélkül, hogy a cselekményt megszakítaná, vagy haszontalan, felesleges díszítésekkel lassítaná ...Ki akartam küszöbölni mindazokat a fonákságokat, melyek ellen az értelem és a jó ízlés már régóta hasztalanul lázad... Megérlelődött bennem, hogy legfőbb törekvésemet a nemes egyszerűség megteremtésére kell korlátoznom.“ Hatvanéves volt, amikor Párizsba érkezett, hogy bemutassa a Racine tragédiája nyomán írt Ifigénia Auliszban című operáját. A mű hatalmas vihart kavart, két részre osztotta a zenerajongók táborát, az olasz operát képviselő Niccolo Piccinni híveire és a ,,gluckistákra". A küzdelemben részt vettek az enciklopédisták és az udvar is. Az idős mester hallatlan vitalitással dolgozott, szinte új életre kelt. Az Alceste, a Páris és Heléna, az Ifigénia Auliszban, az Armida és az Ifigénia Tau- riszban betetőzte életművét, meghozta számára a diadalt. A párizsi sikerek után Bécsbe tért vissza, ott halt meg 73 éves korában 107 operájából mindössze 47 maradt fenn, közülük is csupán az Orfeusz az állandó repertoárdarab A zenetudósok is csak élete utolsó korszakában írt reformműveivel foglalkoznak behatóan. Az évforduló talán alkalmat ad arra, hogy leporolják és színre vigyék Gluck müveit. Bratislavában már akadt egy kezdeményezés: az idei zenei ünnepségek keretében bemutatták Le Ci- nesi című vígoperáját. Reméljük, ez csak a kezdet volt a nagy zeneszerző műveinek alaposabb megismeréséhez. VOJTEK KATALIN VÁNDOROK Jiŕí Srnec pantomimegyüttese Bratislavában A közelmúltban megrendezett bratislavai pantomimfesztivál bővelkedett meglepetésekben, újításokban; újszerű előadásmódnak, vizuális élménynek nem voltunk szűkében. Az újszerűség és a fényhatás a prágaiak Imaginativ címmel bemutatott előadásán finom szintézist alkotott. A néző már az előadás első perceiben rájön, hogy nem valami hagyományos pantomimszínházi előadást lát. A társulat ugyanis nem alkalmazza a pantomim hagyományos elemeit, tánccal és énekkel bővítette ki ezeket, tehát újított, bár egy-egy szám után úgy érezzük: nem mindig maradandó érték az eredmény. Meg kell hagyni: a fénnyel nagyszerűen bánik a világosító. Minden mozdulatnak színe volt, hangulatteremtő ereje, ehhez járult a rendező képszerű gondolkodásmódja, a képessége, hogy láttasson is. A színek harmóniája, az alakzatok geometriájának kiegyensúlyozottsága • minden képben, minden jelenetben lenyűgöző. A műsorfüzetből kiderül: az előadás mikrotörténetekből épül fel, amelyek egyáltalán nem kötődnek egymáshoz. Erre rá is döbbenünk az előadás során; a történetek mondanivalója korántsem mondható érdektelennek. Hol könnyed, cirkuszi mutatvány tanúi vagyunk, hol stilizált előadásmódot látunk. Az előadók ebben is, abban is otthon érzik magukat. Pergő ritmusú játékaik időnként csak a játékosságra, itt-ott a puszta látványosságra törekednek. Az egyik történetük mégis különös erővel hatott rám. A történet címe; Vándorok. A színpad sötétjében halvány fény gyullad - a csend és a nyugalom fénye. Ebből a csendből ,,nő ki" a szél zúgása, amely egy áttetsző fóliát sodor a színpad éjszakájában. Valami fáradt lassúság árad ebből a mozgásából, valami nehézkes, fájdalmas,,mozdulatlanság“. Percekig játszanak az anyaggal, majd amikor az eltűnik a színről, megjelenik a címadó vándorok csoportja. Már-már megköny- nyebbülnénk, amikor rádöbbenünk, hogy mozgásukból ugyanaz a „mozdulatlanság“, elnyújtottság, végnélküliség sugárzik, s eszünkbe ötlenek az ősi rítusok - mintha csak egy „ősbalett“ bemutatóját látnánk. Mi, akik együtt tudtunk játszani az előadókkal, élveztük a tamtam dobok ritmusát, a Repü/és színeit, líraiságát, részt vettünk az Alakzatok felfedezésében, emberközelinek éreztük az Etűd a fáról mondanivalóját, gazdagabbak lettünk, s ezt vastapssal honoráltuk. MiSrnc7 Mária i VJ FIL MEK Pókháló (cseh) Ki tudja, hány százra, netán ezerre tehető már nálunk is azoknak a fiataloknak a száma, akik kábítószer-függőségben élnek, vagy veszélyeztetettek. Veszélyeztetettek, mert életükből hiányzik a szeretet, a törődés, mert felbomlott a családjuk. s lábuk alól kicsúszott a talaj, mert a felnőttek nem érnek rá. hogy foglalkozzanak velük. Biztonságot keresve ezek a serdületlenek nemegyszer aztán a perifériára szorult csoportokhoz sodródnak, olyan bandákhoz“, melyekben mindennapos a droghasználat. A biztos családi, érzelmi háttér hiányát nehezen viselő fiatalok vélt vagy valós gondjaik elől menekülve gyakran nyúlnak gyógyszer vagy narkotikumok után, a kábítószeres létben keresve vigaszt, gyógyírt sérelmeikre orvoslást kudarcaikra, netán kiutat kilátástalannak hitt helyzetükből. Kábítós fiatal Radka, a Pókháló című cseh film központi alakja is (Éva Kulichová formálja meg, hiteleiről, a veszélyeztetettség és kábítószer-függőség indítékairól, a gyógykezelés módjáról, a kábítószer okozta veszélyekről, megtudhatja, hogy csak azokon tudnak segítem, akik komolyan vállalkoznak a kezelésre. Fontos azonban, hogy az illető meg akarjon változni, s főleg meg akarjon szabadulni szenvedélyétől, és ezért ő is tegyen valamit. Hiszen a szakemberek csak annyit tudnak segíteni, hogy tudatosítják bennük, van az ő életformájuktól, értékrend- szerüktől eltérő is, s követni lehet ezt az utat. Az élénk társadalmi visszhangot kiváltó mü ötlete már a hetvenes évek derekán megfogant Zdenék Zaoral fejében. A forgatókönyvírórendező évekig gyűjtötte az anyagot első rendezéséhez, majd amatőr körülmények között, saját anyagi eszközeivel fogott hozzá a munkához. A munkálatokat végül a gottwaldovi stúdióban fejezték be. A szándékában, őszinteségében egyedülállóan A narkós fiatalok csoportfoglalkozáson - jelenet a cseh filmből sen); csalódásai, kitaszítottsága és a szeretet hiánya tette őt a kábítószer rabjává. Pedig ő sem akar mást, csak valakihez tartozni. Csak valakiben megkapaszkodni, ha már a családja számára terhes. De válságos helyzetében, magára hagyatva, nincs, aki segítő kezet nyújtson neki. Csak kor- és sorstársaihoz menekülhet, csak rájuk számíthat Akaratlanul rossz társaságba keveredik, s a bódulatkeltő anyagok csalóka szabadságélményében szeretné megtalálni a boldogságot, szeretet nélküli, magányos életében De nem találhatja meg a szabad, boldog életet a tabletták adta magányos álörömök kábulatában. A tizennyolc éves lány útja végülis egy intézetbe vezet, ahol a kábítószer- élvezőket és az alkoholistákat közösen kezelik. Radka itt pszichoterápiás csoportfoglalkozásokon vesz részt, elbeszélései alapján - retrospektív jelenetekben - tárul elénk élete, s mindaz, ami elvitte őt a szörnyű szenvedélyig. Az együttlétek során a fiatalokkal foglalkozó pszichiáter (Miroslav Macháček alakítja) megpróbálja nemcsak gyógyítani és nevelni a narkósokat, hanem egyengetni is a hétköznapi életbe visszavezető útjukat, hogy ne nyúljanak ismét drog után. Előadásaiból a néző értesülhet a narkománia kialakulásának családi-társadalmi feltételeérdekes film nagy siker lett, technikai megoldatlanságai ellenére is. Mert izgalmas témát vállalt, s ezt feldolgozva, a társadalmi jelenségek mélyebb rétegeibe hatolt. A fikciós játékfilm műfaja és a hagyományos szerkesztés direkt formái (színtelen narratív váz, az idősíkok váltogatása: színes-fekete-fehér-negatív felvételekkel) azonban szűk keretet hagynak az alkotás szociografikus tartalmának. S noha a film története megrázó, a szociális játékfilm kísérlete nem járt egyértelmű sikerrel a szájbarágósán régimódi szerkesztés miatt. Egy dokumentumfilm mélyinterjúja bizonyára nagyobb hatást válthatott volna ki. Zdenék Zaoral páratlan vállalkozása - a film hibái ellenére is - figyelmet érdemel; leginkább azért, mert Zaoral az első hazai alkotóművész, aki a film sajátos eszközeivel mutat rá a kábítószer-fogyasztás társadalmi veszélyeire, hangsúlyozva, hogy köntörfalazás nélkül kell szembenézni a gondokkal, s meg kell küzdeni az előítéletekkel, hiszen a narkománia elleni harc ma már nem lehet csak az egészségügy feladata. Ilyen értelemben műve a kábítószer-ellenes munka propagálásának is tekinthető. (francia) Montreali bankrablás Bohócruhás fegyveres hatol be a montreali Intercontinental bankba, kirámolja a széfet és túszokat ejt. Ám ahelyett, hogy távozna, megnyomja a vészjelzőt, majd kedélyes telefonbeszélgetésbe kezd a rendőrfőnökkel. A prefektus - megdöbbenésében - nem fordít kellő figyelmet a bohóc által elengedett három túszra. Rosszul teszi, mert... Ezzel a jelenetsorral kezdődik a Montreali bankrablás című francia -kanadai vidám kalandfilm, mely megszokott sémákból építkezik. Alexandre Arcady filmje amerikai módra megcsinált mozi, igénytelen, Ho c7/SraUn-7tat/S ti iratmi inka F súlytalan produkcióban Jean-Paul Belmondo komédiázik. A francia sztár jó komédiás, a legrosszabb filmet is legalább nézhetővé varázsolja. Bohócnak öltözött bankrablóként, önmaga túszaként pojácáskodó nyugdíjasként éppoly jó, mint a szakma öregedő mestereként. Jópár éve játssza már ezt a szerepet, a hajdan rettenthetetlen férfiét, ezúttal talán ügyesebben, szellemesebben, mint az elmúlt évek kalandfilmjeiben. Ennek köszönhetően nézhető film kerekedett az angol nyelvű regény alapján készült butyuta forgató- könyvből.-umÚJ SZÍ 4 i QQ7 VII
